Könyvtárak

A könyveknek nagyobb mennyiségben összeállított gyüjteményei, már jóval a könyvnyomtatás feltalálása előtt voltak. Ugy látszik, hogy kezdetben kizárólag a templomokkal kapcsolatban egyházi jellegüek és egyúttal az irás tudományában járatlan nagy tömeg előtt valóságos szent tárgyak. A jeruzsálemi nagy templomban igy őrizték Mózes könyveit s az egyetemi templomokban az egyházi szertartásokat, orvosi tudományokat és mezőgazdaságra vonatkozó könyveket. Babilon és Ninive romjai között is több szent tárgyu könyvgyüjteményt találtak, valamint Khinában és Kelet-Ázsia már részeiben most is jelentékeny számmal vannak ősrégi időre mutató könyvgyüjtemények a pagodákban és a kolostorokban. Nem lehetetlen, hogy e gyüjtemények mellett már az őskorban voltak egyes fejedelmeknek és nagyuraknak magánkönyvtáraik, sőt esetleg egyes nyilvános könyvtárak a nagy közönség számára. Sziciliai Diodor egy Osymandias nevü, különben ismeretlen nevü faraóról emlékezik meg, ki nagyobb nyilvános könyvtárépületet emelt s annak «A lélek orvossága» címet adott. Egészen hiteles első közkönyvtár volt az athéni, melyet Pisistratos Kr. e. a VI. században alapított, s melynek számára készítették többek közt az első hiteles Homer-kiadást. Ezentul gyakran találkozunk a történelemben közkönyvtárak felemlítésével, sőt egy pár közülük világszerte hiressé lett, mint Attalus király pergamusis a Ptolemaiosok alexandriai könyvtára. Ezt az utóbbi könyvtárt, mely az ókor legtekintélyesebb ilynevü alkotása volt, Ptolemaios Soter és Philadelphus alapították a IV. sz. végén. A könyvtárban 200,000, némelyek szerint 5-700,000 kötet volt, többek közt Demetrium Phabrius és Aristoteles, továbbá a régi Brachius és Serapaion egyiptomi könyvgyüjtemények. A könyvtár a muzeummal és akadémiával állott kapcsolatban és hosszu időn át volt a bölcsészek és tudósok székhelye. A könyvtár a Kr. u. VII. sz.-ban az arab hódításkor mág elhanyagolt állapotban volt, a törökök hódításakor (868) egészen elpusztult. A görögöktől tanulták megismerni a könyvek becsét a rómaiak is; a legelső római könyvgyüjteményeket Sylla, Lucullus a görögöktől rabolták. A legelső közkönyvtárt Rómában Asinius Pollio alapította s csakhamar azután Augustus császár létesítette a nagy palatinusi könyvtárt. A következő századokban sok nyilvános könyvtár volt Rómában részben a templomokkal, részben a fürdőkkel kapcsolatban és a könyvkereskedés virágzó üzletté lett. A köz- és magánkönyvtárak vidéki városokban is alakultak, de a legtöbb helyen a háborus iők megszüntették; legtovább fenmaradt a nagy bizanci közkönyvtár, melyet még Konstantin császár alapított. A középkornak kezdetén alig voltak jelentékenyebb könyvtárak, de a szerzetesek és apácák részben csakhamar a könyvek másolását és gyüjtését is feladatuk közé tűzték. Különösn nagy érdemeket szereztek e tekintetben is a Szent Bendekrend tagjai, kiknak zárdáiban csakhamar kitünő könyvtárak keletkeztek. Csaknem az egész középkoron át kizárólag a káptalanok, szerzetesek és a velük kapcsolatban álló iskolák mellett találunk könyvtárakat, a világiak könyvgyüjtő hajlama a XIV. századig nagyon kivételesen mutatkozik. Az u. n. renaissance, kapcsolatban a könyvnyomtatás feltalálásával, egyszerre nagy lendületet adott a könyvtárak alapításának s ezen időben hatalmas közkönyvtárak létesültek, melyek között a Hunyadi Mátyás által alapított Korvina-könyvtár (l. Korvina cikket és a hozzácsatolt mellékletet) nem volt az utolsó.

A könyvgyüjtés szenvedélyét hazánkban a szomoru török korszak sem lohasztotta le, ellenkezőleg fokozatosan emelkedett az olyannyira, hogy a XVII. sz.-ban már minden főúri családnál általános szokássá vált a könyvtárak alapítása, nem is említve a papokat és tanárokat, kik az igen élénk tologiai vitatkozások következtében sok könyvet voltak kénytelenek szerezni. Hires könyvtáraik voltak az Illésháziaknak, Thurzóknak, Zrinyieknek, Rákócziaknak, Telekieknek, Rádaiaknak, Széchenyieknek, Apponyiaknak stb. A magán könyvgyüjtők között különösen nevezetesek voltak Köleséri Sámuel, Kemény Farkas gr., Török János, Nagy István, Jankovich Miklós, Ballagi Mór, Ráth György és mások. Jankovich Miklós hires gyüjteményét, melyben százezernél több nyomtatvány, 200 kódex, 6000 okirat, 3000 érem és több ezer magyar műipari v. történeti becsü régiség volt, a nemzet 125,000 frtért vásárolta meg a muzeum számára. Sok már magángyüjteményben nyilvános jellegü v. a gyüjtők alapítványából, mint a Teleki-könyvtár Marosvásárhelyt, Csaplovics-könyvtár Alsó-Kubinban, Bruckenthal-könyvtár Nagyszebenben, Batthyányi-könyvtár Gyulafehérvárt, a Széchenyi-könyvtár a muzeumban a Teleki József-könyvtár az akadémiai könyvtár gyüjteményében, avagy összeolvadt más gyüjteményekkel. Sajnos, hogy néhány kiváló fontosságu magyar könyvtár, igy a Zrinyi Miklósé és Nagy István hétszemélynöké külföldre vándorolt.

A magyar könyvtárakról mindeddig csak egyetlen statisztikai mű van, mely 1885-ből mintegy harmadfélezer hazai könyvtárt ismertet s azokban akkor hét és fél millió könyvet számlált össze. A legnagyobb könyvtárak voltak akkor s jelenleg is azok:

1. Budapesti egyetem

275,000

2. Magyar nemzeti muzeum

264,494

3. Magyar tudományos akadémia

179,248

4. Pannonhalmi főapátság

100,000

5. Esztergomi főegyházmegye

63,741

6. Bruckenthal-féle könyvtár

56,000

7. Debreceni ev. ref. főiskola

52,351

8. Alsó-kubini Csaplovics-féle könyvtár

50,553

9. Zirci apátság

50,000

10. Egri egyházmegye

49,769

Azóta még legalább 5-6 közkönyvtár emelkedett fel az 50,000-en felül, köztük a szegedi Somogyi-könyvtár, a műegyetem könyvtára, az országos statisztikai hivatal könyvtára stb. Nagy könyvtárakban tehát nincs hiányunk. Már 1885. 129 oly könyvtárt találtak, melyben 10,000-nél több kötet volt. Vannak továbbá érdekes specialitásaink, többek közt a hirlap-könyvtár. Könyvtáraink nagy száma mindamellett nem képes a méltányos kivánalmaknak megfelelni. A legtöbb könyvtár, sajnos, még az iskolák könyvtárainak jó nagy részét sem véve ki, valóságos holt tőke, melyet alig használ valami. Budapest három nagy nyilvános könyvtárán kivül csak a kolozsvári egyetemi, szegedi Somogyi-féle könyvtárt s az egyesületi könyvtárakat használják, ez utóbbiakat is főkép csak a regényekért. Az ifjusági és népkönyvtárak legnagyobb része csak a papiron van s nagyon kevésnek van számottevő olvasó közönsége.

Magyaroroszágon kivül a legjelentékenyebb (egy millió kötet könyvnél többet számláló) könyvtárak a következők: a párisi nemzeti könyvtár, a londoni British Museum könyvtára, a bostoni közkönyvtár, a müncheni egyetemi könyvtár, a szt. pétervári császári könyvtár és a berlini egyetemi könyvtár. Egy millió kötetnél kisebb terjedelmü, de rendkivül fontos könyvtárak a vatikáni könyvtár, a bécsi, prágai, heidelbergai, tübingai, utrechti, oxfordi ősérgi egyetemi könyvtárak, a konstantinápolyi császári könyvtár, a velencei, bolognai és firenzei közkönyvtárak, a manchesteri városi könyvtár. Mintaszerü felszerelés és kezelés tekintetében első helyen áll a londoni Britisch Museum könyvtára, melynek hatalmas olvasótermeiben kupoláján át nyert világítás mellett egyszerre több száz tudományos buvár számára van alkalmas hely s mindennemü kényelem. Igen célszerü berendezésüek az amerikai és ausztráliai nyilvános könyvtárak, melyek olvasótermei kora reggeltől késő éjjelig állandüan nyitva állanak s mindenkire nézve használhatók, mig nálunk a legtöbb könyvtárt csak egy pár óráig tartják nyitva s akkor is nehezen közelíthetők meg.

Könyvtártan

elnevezés alatt a XIX. sz.-ban azon elméleti és gyakorlati ismeretek összességét értik, melyek egy könyvtár szakszerü rendezésére és kezelésére vonatkoznak. A tágabb értelemben vett K.-hoz tartozik az egyes könyvtárak ismerete, mely inkább történelmi jellegü tudomány, s a nevezetesebb könyvtárak keletkezésével, leirásával és tartalmának méltatásával foglalkozik. A szorosabb értelemben vett K. ellenben inkább csak a könyvtár kezelésére és rendezésére vonatkozó szabályokat tárgyalja. Ez szintén két részre oszlik; az egyik a könyvtár külső alkotó részeit (épület, kezelő személyzet, könyvtári alap, stb.) részletezi, a másik pedig a könyvek irodalmi és tudományos értékének szakszerü méltatására és beosztására tanít.

A könyvtár-épületnél figyelembe kell venni, hogy száraz talajon és lehetőleg minden oldalról szabadon álljon; ez által a tűzbiztonság növekedik, a szellőztetés könnyebb, a termek világítása célszerübb s hely is marad a további építkezésekre, ha a könyvtár szaporodik. Ezen körülményekre csak az újabb időkben kezdtek súlyt fektetni s a kisérletek legcélszerübbnek mutatták a raktárrendszer alkalmazását. Az 1. m. széles állványokat vasoszlopok szegélyezik és választják el, melyek egyszersmind a tetőt is alátámasztják; az állványok előtt 2,50 m. magasságban vizszintes folyosók húzódnak körül a teremben, ugy hogy a könyveket létra segítsége nélkül le lehet emelni az állványokról; a helymegtakarítás céljából a könyveket három csoportba osztják, s a fiókokat e szerint készítik; ezek: az oktáv (méretei 25 X 20 cm.), a quart (méretei 35 X 30 cm.), a folio (méretei 45 X 40 cm.). A könyvtártermeket, a szellőztetés elősegítése végett, légfűtéssel melegítik; a hőmérséknek soha sem szabad 80 R. alá sülyednie.

A könyvtár-személyzetnek tudományos szempontból enciklopédikus műveltséggel kell birnia; különösen nyelvi, történelmi és irodalmi ismereteire van nagy szüksége; gyakorlati szempontból pedig ismernie kell a könyvtárkezelés szabályait és a könyvek szakszerü osztályozásának fő elveit. Erre a tudományszakra újabban az egyetemeken is (Göttingában, Milanóban stb.) nyitottak tanszéket; általában a könyvtáros csak ugy eszközölhet önálló könyvészeti tanulmányokat s ugy ölelheti fel a modern irodalom mozgalmait, ha előzetes képzettsége erre képessé teszi. A könyvtár-személyzet kötelessége a művek katologusait összeállítani. Először készül a jegyzék- (cédula-) katalogus, mely különálló lapokból áll; minden egyes könyvet egy-egy ilyen különálló lapra jegyeznek fel, a könyv teljes címével és a szerző nevével. Ennek alapján csinálják a szakszerü, v. tudományos katalogust, s a könyveket ugy helyezik el az állványokon, amint ebben egymás után feljegyeztetnek. Ez megkönnyíti feltalálásukat és használatukat. Ha a könyvtár igen gazdag, akkor az egyes tudományszakokat alosztályokra is osztják. Végül e két katologus alapján összeállítják a betürendes jegyzéket, mely csak a szerző nevét és a könyv címét tartalmazza és a könyvtárlátogatók kézi használatára szolgál. A könyvek megjelölésénél, mely szintén a szakszerü katalogus sorrendjében és alapján történik, rendesen minden egyes tudományszak külön latin betüjegyet kap, mely mellé az alosztály kis latin betüjét teszik, s aztán a könyvek a folyó sorszámokkal láttatnak el, tekintet nélkül alakjukra és nagyságukra. Ha p. a történelem jegye A, a magyar történelemé c, akkor az ebbe a szaka tartozó könyvek igy következnek egymás után: Ac1, Ac2, Ac3, Ac4... stb.

A könyvtár alapításánál mindig azon cél, melyre szolgálni hivatva van, adja meg az irányt és szempontot, hogy t. i. egyetemes, az emberi szellem minden irányu tevékenységeire kiterjeszkedő gyüjtemény akar-e lenni, vagy pedig egy bizonyos, meghatározott tudomány körére szorítkozik. Ugyanez a szempont irányadó a könyvtár szaporodásánál is, ami részint csere, részint vétel, részint adományozás folytán történhetik. Tudományos intézetek könyvtárai (p. nálunk a magyar tud. akadémia) csereviszonyban állanak a külföldi tud. intézetekkel, vagyis egymás kiadványait kölcsönösen megküldik egymásnak. Ezen fölül a nyilvános könyvtárak (akadémia, muzeum, egyetem) mindegyikébe köteles minden kiadó beküldeni (l. Köteles példány) a kiadásában megjelent mű egy-egy példányát. Ezen könyvtárszaporodást esetről-esetre bevezetik a katalogus pótfüzeteibe, a könyveket pedig beállítják a megfelelő szakállványokra. Minden könyvtárnak megvan a saját bélyegző pecsétje, mellyel az egyes köteteket mint tulajdonát megjelöli; legcélszerübb ezt a címlap hátulsó felén eszközölni.

A könyvek használatára vonatkozólag minden könyvtárnak megan a saját szabályzata, melyben ugy a könyvek könyvtári használata, mint kikölcsönzése és a hivatalos órák is körvonalazva vannak. A legtöbb könyvtárban (igy a budapesti három nyilvános könyvtárban is) a könyvek olvasása kérő lapok segélyével történik; a könyv címét a szerző nevével (a muzeumi könyvtárban csak ezt, mert ott a közönésg számára nincs katalogus) és a katalogusi megjegyzéssel felirják, mire a könyvet a könyvtári alkalmazott kikeresi és kézbesíti; használat után az olvasó a könyvet visszaadja és visszakapja kérő lapját. Az amerikai nyilvános könyvtárakban ellenben a közönség maga keresi meg cím szerint a munkát és tetszés szerinti helyre állítja vissza, ha már nincs reá szüksége. Magánhasználatra könyveket csak ismert szaktudósoknak, vagy pedig a mű ellenértéke mellett kölcsönöznek ki. Az ekkor kiállított kikölcsönző jegyeket betürendben (a kikölcsönzők nevei szerint) bevezetik egy lajstromba; a könyvtári felülvizsgálat idejében azonban ezen kikölcsönzött könyveket is bevonják, hogy a könyvtárállományt pontosan ellenőrizhessék.

Könyvtetü

könyv- v. kopogó termesz, kopogár (Troctes Burm., Atropos Leach.), az álrecés szárnyuak rendjébe, a Paodicák családjába tartozó rovarnem. A csápok 15 ízüek, a fej ovális, állkapcsi falámok aránylag hosszuak, potroh 7 gyűrüjü, szárnyatlan. Fajai: a Troctes divinatorius Müll., mely szürkésfehér, 1,3 mm. hosszu és a házakban a porban, növény- vagy bogárgyüjteményekben igen közönséges; a T. pulsatorius L., fehéres, gyengén szőrözött, szemei sárgák, 2 mm. hosszu, mindenütt közönséges, porban, gyüjteményekben, régi könyvekben stb.

Könyvvallás

igy nevezik a khinaiak vallását az öt King (a. m. könyv), az indekét a Védák-, a buddhistákét a Tripitaka- (l. o.), a régi persákét az Aveszta-, mohammedánokét a Korán-, a zsidók és a keresztényekét a Biblia- és Talmud-ért. Mohammed a könyv népének (ahlul-kitáb) hivja a keresztényeket és zsidókat, mert van szentirásuk.

Könyvvitel

vagy könyvvezetés (Buchführung, tenue des livres, book keeping), a neve tágabb értelemben minden olyan rendszeres feljegyzésnek, melyet anyagi javak kezelői abból a célból eszközölnek, hogy részint a vagyon mennyiségének és értékének állományát vagy változásait, részint pedig a gazdasági tevékenység erdményeit időnkint kimutathassák. Szűkebb értelemben, mint terminus technikus, valamely gazdasági rendszer vagyoni állapotában felmerülő összes gazdasági események rendszeres feljegyzését jelenti. Célja, hogy az összes vagyonváltozásokat kimutathassuk s az összess ügyleteket számon tarthassuk. Éppen azért különösen fontos a K. az olyan vállalatoknál, amelyeknek körében a vagyon folytonos változásoknak van alávetve. Feladata az, hogy az egyes vagyonalkatrészeket mennyiségük és értékük szerint mutassa ki és pedig tüntesse fel a vagyon állományát a gazdasági időszak kezdetén, adjon számot a számviteli időszak alatt történt vagyoni változásokról s végre állapítsa meg a számviteli időszak végén a vagyonváltozások eredményét. Megköveteljük tőle, hogy rendszeres, pontos, folytonos és helyes legyen. A K.-nek jelenleg két módját különböztetjük meg: 1. az egyszerü és 2. a kettős K.-t. Egyszerünek mondjik az olyan K.-t, mely a vagyonrészeknek csupán csak mennyiségbeli változásait tünteti fel és az üzleti időszak anyagi eredményéről csak az üzleti időszak elején és végén fölvett leltárak tiszta vagyonának összahasonlítása alapján győződhetünk meg, de ilyenkor is csak az egész vagyon állományának emelkedéséről és csökkenéséről értesülhetünk. A kettős K. ellenben a vagyoni állapotnak nemcsak mennyiségbeli, hanem értékbeli változataiban akként különíti el ezeket, hogy az üzleti időszak végén az üzlet minden ágának eredménye külön-külön mutatható ki. Ugy az egyszerü, mint a kettős K. különböző feljegységeket, könyvek vezetését, időszakos kimutatások vezetését követeli meg, amelyek közül a lényegeseket a következő címek alatt alálhatni: Leltár, Mérleg, Napló, Pénztárkönyv, Főkönyv, Folyó-számla, Számlák, Próbamérleg, Záró-kimutatás, Nyereség-veszteség kimutatás, Nyitás, Zárás. V. ö. Trautmann, Kereskedelmi könyvvitel (I-II., Budapest 1893); u. a., A könyvvitelrendszer újabb alakzatai (u. o. 1890); Novák Sándor, Egyszerü és kettős könyvviteli tankönyve (u. o. 1890).

Könyvzacskó

bőrből, selyemből, bársonyból, brokátból és más drága anyagokból készült zsákocska, amelyet a középkorban az övön egy zsinóron hordtak és értékes imakönyvek (horáriumok, breviáriumok) megőrzésére szolgált.

Kőolaj

l. Petroleum.

Kőolajfinomítógyár-részvénytársaság

egyike Magyarország legnagyobb ipartelepeinek, melynek gyárai vannak Fiuméban, Brassóban, továbbá még Oderbergben is. E vállalatot 1882. alapította a magyar általános hitelbank 11/2 millió ffrt alaptőkével, mely azóta 2.200,000 frtra emeltetett. A vállalat legfőbb gyártási cikke a kőolajfinomítás és amerikai, kaukázusi, galiciai és román nyers olajat dolgoz fel. A nyers olaj behozatalára saját tartánygőzhajója van, mely csakis a gyár számára közledeik az Atlanti- és Fekete-tengeren és az első, eddigelé még csak egyetlen ily hajó magyar lobogó alatt. A kőolajon kivül a vállalat gyártmányai: ásványkenőolaj, paraffin, benzin, ligroin, gazolin, hidrür, gázolaj, koksz, olajszurok és szuperfoszfát műtrágya.

Kőpad

az u. n. szállítható, valamint helyhez kötött kisebb malmokban azon faállvány, amely a kőjáratnak egyes alkotó részeit egy teljes egésszé egyesíti.

Kőpadka

a vasutak töltéseinek koronaszélességét (l. o.) gyakran lehetetlen, illetve költségessége miatt célszerütlen volna teljes szélességgel megépíteni. Ilyen esetekben avagy mind a két oldalon meredekebben építhető kőtesteket, részben támasztó falakat építünk. A kőből készült padkát nevezzük kőpadkának.


Kezdőlap

˙