Krisztolatria

(gör.) a. m. Krisztus imádása, A kereszténység hite szerint Krisztus a Szent-Háromság személyének második megtestesülése s mint ilyet megilleti az imádás.

Krisztologia

(gör.), Krisztusról szóló tan, a keresztény hitágazattan (dogmatika) azon része, mely a Jézus Krisztus személyére vonatkozó hitcikkeket tárgyalja. A kereszténység tana szerint Krisztus istenember, azaz igaz Isten, a Szent-Háromság második személye; valóságos ember; az isteni és emberi természet benne egy isteni személyiségben van elválhatatlanul egyesülve (hypostatica unio).

Krisztopulosz

Athanaziosz, új-görög költő, szül. Castorián 1772., megh. 1847 jan. 29. Tanulmányait Bukarestben, Budán és Padovában végezte, azután Konstantinápolyban és Oláhországban élt. Jogi műveket és lirai költeményeket irt s oly hirre emelkedett, hogy új-görög Anakreonnak nevezték. Az Iliaszt és Sappho verseit is átirta új-görögre. Petz Vilmos ismertette műveit és le is fordított néhány szerelmi és bordalt magyarra (az 1892. febr. 1. akadémiai ülésen). Egyes dalait Erődi Béla és Latkóczy Mihály is fordították. V. ö. Grande Encycl. IX. 285.

Krisztus

l. Jézus Krisztus.

Krisztus-akácz

v. háromtövisü lepényfa, l. Lepényfa.

Krisztus-érmek

Jézus Krisztus születésére vonatkoznak, ezért karácsonyi ajándékokul szolgálnak. Legértékesebbnek tartják azokat, melyek 1560-ban I. Ferdinánd császár korában verettek.

Krisztus imádása

l. Krisztolatria.

Krisztus-képek

legelőször a II. sz.-ban merülnek föl egy gnosztikus eretnek-felekezetben. Krisztusnak eredeti arcképe nem létezik; az egyházatyák majd visszataszítónak (Ján. 52, 13; 53, 1, 3, 12), majd ideálisan szépnek tartották őt. A Konstantin előtti időkben allegorikus alakokban (pásztor, hal, bárány) ábrázolták Krisztust; a II. sz.-ban idális szépségü ifjunak festették, de már a IV. sz.-ban realisztikusabb felfogással rajzolták, s ettől kezdve méltóságteljes, komoly alak maradt. A VIII. sz. közepe felé Damaszkusi János, állítólag hiteles régi források alapján, ilyen képet adott Krisztusról: termete magas, íves szemöldei összeérnek, szemei szépek, orra rendes és szabályos, haja göndör, szakálla fekete, arcszine kissé sárgás, mint anyjáé stb. A középkorban Krisztus alakját még ünnepélyesebbé, méltóságosabbá igyekeztek tenni: a művészek ihletét a világ urának eszménye dominálta; ellenben a renaissance (XV. sz.) ezt a rideg komolyságot gyöngedébbé tette, anélkül, hogy az alak fönségét ezáltal csökkentette volna. A klasszikus művészet legszebb Krisztus-képeit a renaissance-korban festették; hirsek a Leonoardo (Az utolsó vacsora), Rafael (Krisztus sírbatétele) Krisztus képei, továbbá a magyar eredetü Dürer Krisztus-feje a töviskoszoruval és Tiziano számos tanulmányfeje (részben kartonokon is). A későbbi korban Guido Reni és Carracci (Ludovico) tünnek ki egyéni felfogással eszményített Krisztus-képeikkel. A plasztikus K. legszebbjeit szintén olaszok készítették; hires a Brunnelleschié (Crocefisso) a Sta Maria Novella-templomban Firenzében és a Michelangelo (Piéta) vatikáni csoportozata; az újabb szobrászok közt Thordwaldsen és Dannecker mintáztak szép Krisztus-fejeket. Az újabb festők közül a német Hoffmann és Gotthard fölött messze kimaraslik Munkácsy (Krisztus Pilátus előtt. Krisztus keresztrefeszítése, Krisztus a keresztfán), kinek koncepcióiban a realisztikus erő a gyöngéd finomsággal egyesül.

Krisztus-korona

(növ.), a Medicago intertexta Willd. fű neve. Fölkunkorodott hüvelye, ha széthúzzuk, töviskoronát ábrázol.

Krisztuskoszoru

(növ.), l. Paliurus és Lepényfa.


Kezdőlap

˙