Kulán

(állat, Asinus onager Gray), Közép-Ázsiában élő vad szamárfaj, mely a házi szamárnál valamivel kisebb, de csinosabb. A kirgizek, persák és az arabok nagyban vadásszák, farkasvermekkel fogják.

Kulbán-kéreg

(növ.), l. Cimetfa.

Kulcs

a zenében a hangok magasságát, mélységét s fekvését a vonalrendszeren a különböző K.-ok határozzák meg. Minthogy a Ny.-európai keresztény zene alapja az éneken épült fel, a legelső sz.-okban a K.-ok is csak a különböző terjelmü énekfajok hangja tájékoztatására szolgáltak. Későbben, a világi hangszerek fejlődésével, azok hangterjedelme is az ily K.-ok szerint lett meghatározva aszerint, amint terjedelem, szinezet tekintetében egyik v. másik hangfajhoz állt közelebb. A K.-ok keletkezése a zene történelmi részéhez tartozik s különbözőségük felette megnehezített a hangjegyek olvasását, kivált az ötvonalas rendszer elfogadása után. Kezdetben annyiféle K. volt, amennyi fajra az emberi hang oszlott, igy volt szoprán v. diszkant, mezzoszoprán, alt, kontraalt, tenor, bariton, bassz-bariton és basszus K. Későbben mind kisebbre igyekeztek ezeket redukálni s végre a legújabb időben csak kétféle K., u. m.: a G a violin (hegedü) s az F (bassz) K. használatára szorítkoztak, melyeknek az alakja a következő: [ÁBRA] G vagy violoin (hegedü) kulcs. [ÁBRA] F v. basszus K. E két K. szerint a vonal és vonalközre irott hangjegyek az alsó első sor kiinduláspontja szerint olvastatnak diatonikus fokozatban. A violin K. első vonalán tehát az egyvonásos nyolcad e, a basszus K. vonalán pedig a nagy nyolcad G zöngéje áll. A többi aztán diatonikusan aszerint következik egymásra. A többi kulcs kiinduláspontját mindig az egyvonásos nyolcad c zöngéje, a violinkulcs szerint im ez: [ÁBRA] szabályozza.

Aszerint amint a szabályozó K. a vonalrendszer e v. ama sorára tétetik, alakul a sorrend is, mindig a fönti egyvonásos c-ből kiindulva. A régebben használt K.-okból ma már csak a szoprán, alt és tenor K. van használatban, alakjuk im ez:

[ÁBRA] szopránkulcs altkulcs tenorkulcs

1. mely az első sorra teszi a fenti egyvonásos c-ét, 2.mely a harmadik s 3. mely a negyedik sorra teszi ugyanezt az egyvonásos c-ét. Mind e K.-ok redukálása s egyszerüsítése két K.-ra, u. m. a violin és a basszusra, azt az előnyt nyujtja, hogy a hangokat, hangjegyzéseket nem kell transzponálni, hanem a játszó v. olvasó minden hangot a maga természetes állásában olvas, azzal a különbséggel, hogy bizonyos énekhangfajjal szemben egy nyolcaddal a hangok lejebb hangzanak mint a természetben.

K., a hátultöltő vadászpuskáknak azon emeltyüje, melynek segítségével a csőnek a závárzathoz való feszes záródását eszközöljük. Van hosszu K., a csövek alatt, kengyel-K. a kengyel alatt, felső-K. a sárkányok között, ezt svéd K.-nak nevezik, végül a legújabb oldal-K. a závárzat baloldalán. - K. a technikában, l. Zár.

Kulcsár

a nagyobb úri háztartásokban régebben az az alkalmazott, aki a kastély összes kulcsait őrizte s ezek között a pincekulcsot is. Mai napság a K. a helyiségekre vigyáz és ügyel arra, hogy a cselédség megtegye a kötelességét.

Kulcsár

1. György, prot. lelkész, szül. Alsólindván (Zala). Kiképeztetése után valahol lelkészi állomást nyert, melyből elűzetvén, szülőföldjére, Bánffy Miklós védszárnyai alá vonult. Itt előbb tanító, 1573 végén v. a következő év elején pedig lelkész lett. Megh. 1577 jun. 11. Az egységes protestáns vallás szellemében, minden szorosabb felekezeti felfogás nélkül készült művei a következők: Az halálra való készületről rövid tanulság (Alsólindva 1573); Az ördögnek a poenitentiatartó bűnössel való vetekedéséről (Regius Orbán után fordította, u. o. 1573); Postilla (u. o. 1574; még három kiadása van, mindenik Bártfán nyomatott, egy 1579., egy 1597. és egy meg nem határozható évben. V. ö. Eötvös Lajos (Révész Figyelmezője 1870), Kulcsár Endre (Abafi Figyelője XXIII. köt.) és Zoványi Jenő (u. o.) róla szóló cikkeiket.

2. K. István, iró és hirlapiró, szül. Komáromban 1760 szept. 16., megh. Pesten 1828 márc. 30. Eredetileg a papi pályára szándékozott, be is lépett a bencés rendbe és miután a bölcsészetet 1780. és 1781. elvégezte, a pozsonyi szemináriumban teologiát végzett; a rendnek 1786. történt feloszlatása után világi pálya után nézett és 1788-1799-ig Komáromban, Szombathelyt és Esztergomban gimnáziumi tanár volt (az utóbbi helyen Révaival együtt), majd 6 éven át nevelő gróf Festetics György házában, kinek László fiát tanította, s utóbb rövid ideig gróf Viczaynál. A fejlődő magyar irodalom ügyén már régebben nagy szeretettel csüggött, maga is számos verset fordított, történelmi művet irt, a magyar irodalom régibb emlékeit gondjába vette. Ilyen művei: Bajnokék levelei Ovidusból (Komárom 1789; csak 1 heroid jelent meg), B. Laudonnak nándorfejérvári győzedelme (Szombathely 1790, vers), Pray György emlékezete (Pest 1801, vers); kiadta Mikes Kelemennek Törökországi leveleit (Szombathely 1794), melyeket a véletlen az ő kezébe juttatott; történelmi művei: Krónika a mohácsi veszedelemtől a bécsi békülésig Magyarországban, Erdélyben, Havasalföldön és Moldovában történt dolgokról (Hevenesi műve, Pest 1805) és Magyarország históriája (Gehardi után németből fordította és folytatta, u. o. 1813). Miután azonban Pestre költözött, 1806-tól kezdve igen üdvös hatást fejtett ki és pedig mint hirlapiró a magyar nyelv, nemzetiség és kultura, de különösen a magyar szinészet érdekében. 1806-ban megindította a Hazai Tudósítások c. lapot, mellyel Görög Demeternek 1802. megszünt nagyhatásu Magyar Hirmondóját kivánta pótolni. Ez volt az első nagyobb magyar hirlap. 1808-tól Hazai és Külföldi Tudósítások címmel jelent meg egészen 1845-ig; K. halála után özvegye folytatta; 1845-48. Nemzeti Ujság címmel állt fenn. K. 1817. egy ismeretterjesztő és népszerüsítő melléklapot is indított meg Hasznos Mulatságok címmel, mely valódi szükséget pótolt és 1837-ig állt fenn. Hasonló lelkesedéssel karolta fel magánember létére a szinészetnek országosan már-már elejtett ügyét is és részint lapjában, részint magánúton kitartó izgatásaival sikerült az ügyet 1811. ismét törvényhozási tanácskozások tárgyává tenni és napirenden tartani. Sőt anyagi áldozattól sem riadt vissza. Midőn Pest vármegye 1813. szinésztársaságát már-már el akarta oszlatni, K. vállalta magára az igazgatást és a társaságot 1815 juliusig fentartotta, amikor nem birván tovább viselni a költségeket, kénytelen volt lemondani. Ez ügyben két röpiratot is adott ki: Hazafiúi javallás magyar nemzeti theátrum építéséről (Pest 1814), és Buzdítás a nemzeti theátrum felépítésére (u. o. 1815); maga telket ajánlott az építendő szinház számára. Azonban az eszme még ekkor korai volt. Lapja jövedelmét is a közügyre áldozta. Ő nyomatta ki Baróti Virgilius-fordítását 1813., Vályinak Moschus és Bion-fordítását 1817., Tóth László görög és magyar verseit 1818., némely munka megjelenését tömeges előfizetéssel tette lehetővé, tehetséges fiatal irókat segített. Beregszászit, Nagy Pált egy ideig tartotta s a nyelvújítás ellen irt művét; De derivatione et formatione vocabulorum Pesten 1815. kiadta. Ő tűzte ki 1804. azt a pályakérdést: Mennyire ment már a magyar nyelv kimíveltetése? micsoda módok és eszközök által kellene azt nagyobbra vinni? stb., melynek díját Kis János felelete nyerte el. Nyilt házat tartott és a pesti irók vagy 20 éven át nála találkoztak, épp ugy mint Vitkovicsnál. Vendégei közt voltak Horvát István, Fejér György, Vitkovics, Szemere, később Kisfaludy Károly és Helmeczy is. Ebédjei és estélyei nevezetes irodalmi szimpozionok voltak, ahol eszmecserék folytak és bizonyos közvélemény alakult a fenforgó kérdésekben, jelesül a nyelvújítás ügyében. K. és köre az ortologusokhoz szított, s Kazinczyval szemben foglalt állást, minthogy K.-ban minden jó igyekezete mellett bizonyos öreges vonások voltak és nyelvében is sok az ósdiság, a stilusnak inkább magyarsága mint művészete iránt volt érzéke. Végső évében tagja volt az akadémiát előkészítő bizottságnak, de mint súlyos beteg nem vehetett részt a tárgyalásokban; mikor hasznos életét 68 éves korában befejezte, az éppen Pesten tanácskozó tudósok nagy részvéttel temették el. Mintegy 4000 kötetből álló könyvgyüjteményét szülővárosának ajándékozta egy megyei könyvtár alapjául. V. ö. Toldy Ferenc munkái; Gyulai, Katona József; u. az, Vörösmarty életrajza; Váczy János, Figyelő XXIII; Karacs Teréz, Figyelő XXI.; Hindy Á., mint szerkesztő (Erd. Muzeum, 1894).

Kulcsár-kódex

magyar nyelvemlék 1539-ből. Kis negyedrét-alaku papiros-kódex. Egy kéz irása, Pápai Pál szerzetesé, ki az utolsó két sorban nevét s a másolás évét is (1539) följegyezte. Tartalma: a zsoltárok fordítása, közben néhány egyéb darabbal (a Te Deum, az Athanasius-féle hitvallás, Deuteronomium 32. fej., imádságok). A zsoltárok ugyanazon fordítás másolatának látszanak, mint az 1522-ből való Keszthelyi kódexeéi. Egykor birtokosáról s első ismertetőjéről, Kulcsár Istvánról kapta nevét. A nemzeti muzeum könyvtáráé. Kiadva és ismertetve Volf Györgytől, Nyelvemléktár VIII. köt. V. ö. Zolnai, Nyelvemlékeink a könyvny. koráig (1894).

Kulcscsont

(clavicula), a felnőtt emberben 14-15 cm. hosszu kisujj-vastag hengerded csont, melynek latin neve nem a kulcstól, hanem a calviculának nevezett ~ idomu pálcától származik, melyekkel a római fiatalság a kerekeket hajtotta. A csont az 1-ső borda felett fekszik, belső bunkós vége a szegycsont markolatával, oldalsó lapos vége a lapocka vállcsúcsa végével ízesül. Az 1-ső bordához és a hollóorrnyujtványhoz erős szalagok rögzítik. A csonton több érdesség van izmok eredésére; belül a fejbiccentő, oldalfelé a delta-izom számára. Alatta van a kulcscsont alatti izom és hasonnevü vérerek.

Kulcscsont-árkok

az emberi testnek sebészileg nevezetes részei az ott érhető sérülések miatt. A kulcscsont feletti árkot (fossa supraclavicularis) befelés a fejbiccentő izom, oldalfelé a csuklyásizom szélei határolják, lenn a kulcscsontig terjed; benne fekszik a felületes pólya alatt zsírszövettől s nyirokmirigyektől takarva a kulcscsont alatti verő- és vivőér, mindkettő a bordatartó izmokkal keresztbe vágódik, a verőér az elülső és középső bordatartó izmok közötti hasadékon lép ki, a vivőér az elülső bordatartó izom előtt halad el, tehát felületesebben fekszik. A kulcscsont alatti tájékban (regio intraclavicularis) van a nagy mell- és delta-izmoknál egymás felé fordult szélei között a Mohrenheim-féle háromszög, melyben a felkarról a fejvivőér halad fel és a kulcscsont alatt befelé hajolva a vena subclaviába ömlik.

Kulcs-hatalom

(potestas clavium), tágabb értelemben Máté 18, 18-on alapuló, az apostolok és utódaiknak adott, a bűnöket megbocsátó (föloldó) és megtartó hatalom; szorosabb értelemben Máté 16, 19. szerint egyedül Péternek adott legfőbb pásztori hatalmat, t. i., hogy az anyaszentegyházat, mint annak látható feje, vezesse és kormányozza. L. még Két kard elmélete.

Kulcs-jog

(Schlüsselrecht), a német jogban a férjes nőnek joga, amelynél fogva a háztartás körében szükséges vételi és egyéb ügyleteket önállóan is megkötheti, holott egyebekben jogérvényesen csak a férj beleegyezésével köthet ügyleteket s vállalhat kötelmeket.


Kezdőlap

˙