Különcsapat

(extra corps), az, melynek tisztjei és legénysége különleges szolgálatok teljesítésére képeztetnek ki; ilyenek az aknászok (mineurs), hidászok (pontoniers), utászok (pioniers) stb. E csapatok legénységét rövidcsövü és könnyü puskákkal fegyverezik fel s az ily puskát K.-puskának nevezik.

Különéltü

v. özvegyvirág (növ., flos diclinus), az olyan virág, melyben a him meg a termő nincs együtt egy virágban, hanem két virágban oszlik külön; l. Himvirág.

Különértékü sejtek

l. Egyenlőértékü.

Különítmény

(franc. détachement), oly csapatrészek, melyek valamely szolgálat teljesítése végett csapattestüktől ideiglenesen eltávoznak. A K.-ek v. egész harcászati egységekből vagy ezek részeiből állíttatnak össze. Parancsnokait ott, ahol állomás-, illetőleg térparancsnokság nincsen, közvetlenül a községi előljárók által láttatják el a K.-t mindenféle szükségleteivel s a hirszerzés végett az ellenség felé kiküldött K.-ek parancsnokai, ha szükséges, harácsolással is élelmezhetik csapataikat; ezenkivül leveleket, táviratokat s egyéb irományokat lefoglalhatnak, sőt egyéneket is letartóztathatnak, ilynemü rendszabályokról azonban visszatérés után indokolt jelentést kell felterjeszteni. V. ö. Szolgálati szabályzat, I. rész, 45. § és II. rész, 267. pont.

Különítő készülék

l. Előkészítő eljárás.

Különös napok

azok, melyeknek a babona jó vagy rossz befolyást tulajdonít az emberek cselekedeteire (l. Babonás napok), másoknak viszont a közhit az időjóslásnál tulajdonít különös szerepet. L. Időjárási szabályok.

Különös vizsgálat

l. Vizsgálat.

Különporzás

(növ.), l. Dichogamia.

Különszirmuak

(növ., szabadszirmuak, sokszirmuak, többszirmuak, váltszirmuak, Choripetalae, Polypetalae, Eleutheropetalae, archichlamydeae a. m. ősleplüek, dialypetalae), a kétsziküek alosztálya, az olyan növények, amelyeknek 2 v. több, egymástól tökéletesen független, szabad, azaz egymáshoz nem nőtt szirma van, p. a rózsának. Újabban a sziromtalanokat (Apetalae) v. a leples kétsziküeket is ide sorozzák, mert a K. közt a szirmok elsatnyulhatnak v. teljesen oda vannak. A K. közt tehát némelyiknek nincs se szirma, se kelyhe (fűzfa), másoknak csak kehely- v. sziomnemü leple (kender, csanál, Polygonum), a legtöbbnek külön kelyhe és szirma van. A kehely lehet összeforrt (szegfű), de a szirmok mindig szabadok. Ez az alosztály 5 seregre (Calyciflorae, Centrospermae, rendeskörüek, rejtettkörüek és barkásviráguak), sőt a lepleseket meg a kutyatejképüeket különválasztva 7-re, mindössze ismét 26 rendre szakad.

Különtagu

v. válttagu anyakör (növ.) l. Apocarpus.


Kezdőlap

˙