Luca

a martiroloiumban Lucia nevü szent vértanu magyaros neve. E szent ünnepe dec. 13-ára esik, s a napját megelőző estén kezdik a mi népünk babonája szerint a L. székét faragni, melynek a hagyományos alakja, az ősrégi idők óta varázserejünek hitt pentagramm v. pentalfa (ném. Trudenfuss), magyarul boszorkány-szög, mint az ábra mutatja: Y egy szabályos ötszög köré irt öt egyenszáru háromszögből alakuló csillag. Ez ábrát már a pythagorikusok titkos szövetkezetük imertető jeléül használták s mindenféle bűvös erőt tulajdonítottak neki; egyebek közt a testi-lelki egészség talizmánjául tekintették, amiért is öt sarkát a ngiea (egészség) szó öt betüjével jelölték. Állítólag a kelták jóspapjai és varázslói, a druidák is ismerték s az ábra német Trudenfuss nevét is innen származtatták régebben, amire azonban semmi szükség sincs, minthogy a Trud boszorkányt jelent s igy is megfelel a név a dolog bűbájos erejéről való hiedelemnek. A L. székéről népünk azt tartja, hogy aki L. napjától karácsony estéig minden este annyit farag rajta, amig éppen a mondott időre teljesen el nem készül vele, az az éjféli mise alatt rajta ülvén, meglátja a helység összes boszorkányait. L. napján egy lepedőkbe burkolt, seprüvel fegyverkezett alak jár körül a falvakban, ijesztgetve a gyermekeket s a nőcselédséget. Ez a szintén L. nevet viselő alak tehát az egy héttel előbb (dec. 6.) körül járó jóságos Mikulás (l. o.) kiséretében szereplő Krampusz női mása s vele együtt idegen eredetü nálunk. Legközelebbi rokona a délnémet (kivált az alpesi tartományokban honos) Perhta, (Perahta), Berthl, Perchtl, akinek neve eredetileg szintén «fénylő»-t, «ragyogó»-t jelent, tehát ugyanazt, amit Lucia. Lehet is, hogy épp ezért fűződött e pogánykori szokás ama szirakuzai vértanu szűz nevéhez, akinek különben alig van valami köze ama babonás hagyományokhoz, melyek napján néhol még ma is fel-feltámadnak. Érdekes különben, hogy a Mikulást kisérő Krampusz és e Perahta-Lucia közt rokonság van annyiban is, amennyiben amazt ugyanott, ahol a L. helyett a Berchtl (Perchtl) jár körül, tehát ahol a germánpogány szokás maradványa él, Barthl-nak hívják, vagyis majdnem egészen ugy, mint női mását. De az sem egészen véletlen dolog talán, hog a cseh-szlávban lucias a. m. ördög, akinek számos neve közül itt önkéntelen is a Luciferre gondolunk. Nem csoda tehát, ha L. e réven is az ördöngősség hirébe keveredett. A L.-napi szokásokat részben a Befana (Epiphania) nevéhez fűzve vizkereszt napjára ruházta át az olasz néphit. Nálunk Magyarországon érdekes még az e napon járatos babonának közel az u. n. kotyulás (másutt palázolás, eredetileg polozsálás, tehát szláv kölcsönvétel), amelynek célja a baromfi szaporaságának biztosítása. (V. ö. Etnographia II. 365.) Néhol e szokást a két héttel későbbi karácsony bőjtjén gyakorolják, amint különben az összes L.-napi babonák s még sok más ide tartozó dolog a téli napfordulat idejének ősi pogány szokásaiból és az ezek alapjául szolgáló hiedelmekből származik, s azért mutat oly széles körü elterjedtséget s annyi hasonló vonást a legkülönbözőbb népek hagyományaiban. V. ö. a Pesti Napló 1893 jan. 13-iki tárcáját.

Lucä

Rikárd, német építész, szül Berlinben 1829 ápr. 12., megh. Charlottenburgban 1877 nov. 26. A berlini építészeti akadémián tanult, 1859. építőmester, 1862. a berlini építészeti akadémia tanára, 1872. pedig igazgatója lett; ezen kivül 1869 óta a kereskedelmi minisztérium építészeti ügyosztályában tanácsos és előadó volt. Eleinte csak a gazdag magánzók számára építettépületekben tüntethette ki tehetségét, mely a klasszikus finomságban és a stilszerü szigoruságban nyilvánul. Legnagyobb műve a majnai Frankfurtban épült szinház, melynek akusztikája ugyan hiányos, de építészeti szempontból egyike a legremekebb alkotásoknak. Halála gátolja meg abban, hogy a charlottenburgi műszaki főiskolának renaissance stilben tervezett monumentális épületét befejezhesse. L. érdeme az is, hogy a német építészetet a már kiaknázott görög stilből átterelte a fejlődésre képesebb renaissance stilbe.

Lucaciu

László, az utóbbi évtizedek oláh mozgalmainak egyik hirhedt vezetője és szereplője, szül. Apán (Szatmár) 1852. Atyja kántor-tanító volt. A középiskolát Szatmáron végezte, azután Szamos-Újváron beiratkozott a teologiára. Szamos-Újvár akkori püspöke, a későbbi balázsfalvi érsek, Vancea János, Rómába küldötte a De propaganda fidei-hez, hogy tanulmányait kiegészítse. Innen, hol teljes hat évet töltött (1868-74) mint a teologia és filozofia doktora tért haza és 1874. nagy-károlyi pappá neveztetett ki. 1878. Trefort a szatmár-németi gimnáziumhoz nevezte ki hitoktatónak s a román nyelv és irodalom tanárának. Mint nagy-károlyi pap, kivált pedig mint tanár nagyban izgatta az oláh ifjakat a magyarosodás elleni küzdelemre s kitartásra. Ezért 1883. Trefort a losonci gimnáziumhoz tette át. nem fogadván el ez állást, püspöke Lacfalura nevezte ki plebánossá. Izgatásai miatt többször fogságot szenvedett. Alig hagyta el börtönét, újra kezdte izgatásait. Mint jó szónoknak a népre nagy befolyása van. 1892. a bécsi memorandumot vivő testület vezetője ő volt. Pörének tárgyalásakor öt évi államfogházzal büntették; 1895 szept. a kormány ajánlatára kegyelmet kapott és szabad lett. Irt egy imakönyvet, egy bölcsészeti munkát s szerkesztett egy egyházi havi folyóiratot is (Revista catolica).

Luca fa presto

l. Giordano.

Lucania

Alsó-Itáliának egyik jelentékeny ókori országa, melynek határai egyfelől Apulia, Samnium és Campania voltak, másfelől a bruttok földje. Hegyes vidék volt, melynek fehér krétasziklák által képezett magaslatai közül kiemelkedik az Alburnus Paestum mellett; továbbá számot tett a Palinurus-hegyfok Velia és Buxentum között. Lakosai, a szamnit eredetü lukánok, leginkább baromtenyésztéssel foglalkoztak. Kr. e. 420. vándoroltak be és legyőzték az ott talált chónokat és oenotrokat. A városok kétfélék, hol benszülött lakosságuak, hol görög telepesekkel megrakottak. Az utóbbiak egyre nagyobb jelentőségre emelkednek, miglen Pyrrhos ideje óta határozottan ők uralkodnak. Említendők: Paestum (Poseidonia), Velia (Elea), Buxentum, Thurii, Herakleiopolis, Metapontum. L. belsejében kimagasló jelentőségü városok: Potentia, Grumentum, Acherontia és Atinum.

Lucanus

K. (állat), l. Szarvasbogár.

Lucanus

Marcus Annaeus, római költő, szül. Cordubában Kr. u. 39., megh. Rómában Kr. u. 65. Seneca retor unokaöccse volt, s korán Rómába jött, hol Nero kegyéből quesztországot és auguri hivatalt kapott. Már költeményei hiressé és ismertté tették, midőn magára vonta Nero gyülöletét és irigységét, aki szintén a költő babéraira vágyott és L.-nak megtiltotta a nyilvános föllépést. L. is részt vett a Pisók összeesküvésében, melynek fölfedezése után halálra itélték, mire ő is, mint Seneca, átvágta ereit. Költeményeiből csak a nem is teljes Pharsalia eposz 10 könyve maradt ránk, melyben Caesar és Pompeius polgárháborujának eseményeit és nevezetesen a farszalusi csatát énekli meg. Az eredeti Pharsalia nyomtatásban először Rómában, 1469. jelent meg s azután 1783-ig a zweibrückeni kiadásig még 82-szer. Legkitünőbb kiadása Oudendorpé (1728) s a legbővebb Weberé (Lipcse 1821-1831., 3. köt.). Magyarra többször lefordították, először Bessenyei György próbálta lefordítani folyó beszédben (Pozsony 1776), azután versben Sztrokay Antal (Pest 1833), Laky Demeter (u. o. 1867), Baksai Sándor (u. o. 1869), Márki József (u. o. 1885) stb.

Lucanus

Frigyes, német műtörténetiró, szül Halberstadtban 1793 dec. 3., megh. u. o. 1872 máj. 23. L. alapította 1878. az első német képzőművészeti társaságot és rendezte Halberstadtban az első periodikus műkiállítást. A festészet technikája terén is néhány sikeres újítást honosított meg. Művei: Nachweisung über die Harzmalerei der Alten (1840); Anleitung zur Erhaltung, Reinigung und Wiederherstellung der Gemälde (1881); Der Dom zu Halberstadt (1857); Die Liebfrauenkirche zu Halberstadt (1872).

Lucas

két county az E.-amerikai Egyesült-Államokban és pedig Iowaben (1120 km2 ter., 14 530 lak., Chariton székh.) és Ohióban (1140 km2 ter., 67 380 lak., Toledo székh.).

Lucas

1. Eduárd, német pomologus, szül. Erfurtban 1816 jul. 19., megh. 1882 jul. 24. 1831-től fogva a Dessan melletti Luisiumban kertészetet tanult, Greifswald, Erfurt és Münchenben segédeskedett, 1840. Regensburgban a botanikus kert vezetését vette át és 1843. a hohenheimi gazdasági akadémia kertészeti előadója lett. 1860-ban Reutlingenben (Württemberg) az első németországi pomologiai intézetet alapította, mely ezret jóval meghaladó növendéket kpezett ki és mely Frigyes nevü fia vezetése mellett most is fennáll 1860-tól 1877-ig mint a németországi pomologiai egyesület ügyvezetője működött. Főbb művei: Die Lehre vom Obstbau (Medicusszal együttesen irva, Stuttgart 1886, 7-ik kiadás); Kurze Anleitung zur Obstkultur (u. o. 1891, 9-ik kiadás); Auswahl werthvoller Obstsorten (Ravensburg 1871, 4 köt.); Die Lehre vom Baumschnitt (Stuttgart 1881, 5-ik kiadás); Einleitung in das Studium der Pomologie (u. o. 1877); Vollständiges Handbuch der Obstkultur (u. o. 1881, 2-ik kiadás 1886); Aus meinem Leben (u. o. 1882); Oberdickkal szövetkezve, 8 vastag kötetben az Illustrirtes Handbuch der Obstkunde címü, több mint 2000 gyümölcs leirását tartalmazó művet adta ki (1858-75 Stuttgart-Ravensburg); Oberdickkal 1855-tól fogva Illustrirte Monatshefte für Obst- und Weinbau ennek haláláig, 1879-ig és 1865-től fogva a Pomologische Monatshefte címü nagy elterjedésnek örvendő szaklapot adta ki, mely most is fennáll. Szerkesztése alatt megjelent továbbá Taschenbuch für Pomologen und Gartenfreunde. Die Lhre vom Obstbau címü művét A gyümölcstenyésztés tana, Villási P. magyarra dolgozta át (Budapest 1879); Lukácsy továbbá Gyümölcsfaiskolák című művét dolgozta L. után (u. o. 1859).

2. L., Lejdai, l. Leyden.


Kezdőlap

˙