Ludvigh

1. Gyula, a magyar királyi államvasutak elnök-igazgatója, l. János fia, szül. Szepes-Bélán 1841. Már 10 éves korában külföldre jutott, Brüsszelben látogatta az iskolákat, azonban emellett mindenkor magyar szellemü nevelésben részesült. Mérnöki tanulmányait Belgiumban befejezvén, Spanyolországba ment egy francia vasútépítő társulathoz, hol 1863-től 1866-ig részt vett a cataloniai és a Sierra Morenán átvezető sevilla-portugáli vasút tanulmányozásában és kivitelében. Majd 1866. visszatért Belgiumba s közreműködött a brüsszeli összekötő vasút tervezésénél. A magyar alkotmány helyreállítása után főleg Mikó Imre gróf és Hollán Ernő, a magyar közlekedésügy akkori vezetőinek ösztönzésére a magyar állam szolgálatába lépett, kineveztetvén osztálymérnökké a vasúti központi irodába, s ezen idő óta állandóan államszolgálatban maradt, fokozatosan előhaladva jelenlegi fényes állásáig. Még 1868-ban a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium kiküldötte őt Heironymi Károllyal együtt Franciaország és Belgium vasutai és közmunkáinak tanulmányozására; onnan visszajövén, közreműködött a károlyváros-fiumei és nagyvárad-kolozsvári, valamint később a hatvan-szolnoki vasút nyomjelzésénél. A közlekedésügyi kormányzat 1872. a törökországi vasútvonalak és ezeknek a többi európai hálózattal való csatlakozási módjának helyszini tanulmányozásával bizta meg. L. a legnagyobb nélkülözések és veszélyek közt utazta be, közben némi közelítő felvételeket téve, Törökországot és Szerbiát két irányban, ugyanis a szaloniki-mitrovicai s a konstantinápoly-belgrádi útvonalakat vizsgálta meg, s onnen átmenve a boszniai vonalakat utazta be. Ezen helyszini tapasztalatok alapján feltüntette a boszniai vonalak nehézségeit s megjelölte az addig tekintetbe nem vett legrövidebb csatlakozást Szerbiával, illetőleg megjelölte azon irányt, melyet a Fekete- és Középtenger közti vizválasztó legkönnyebb áthatolása céljából Üszkübtől Kumanova felé követni kell, amely irányban a vasút később a Morava völgyén tényleg ki is építtetett. 1874. a boszniai vasúti csatlakozások (Samac és Novinál), 1875. a román csatlakozás (Predeálon át), később a szerb vasúti csatlakozások tárgyalásánál képviselte a magyar kormányt, miután előbb a brassó-tömösi vasút tervezésével is meg volt bizva. Midőn 1881. a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumban a műszaki tanácsot szervezték, L. ehhez az út- és középítészeti osztály vezetőjévé neveztetett ki, 1882. pedig a vasút- és hídépítési osztály vezetésével bizták meg. Ebbeli minőségében irányadó befolyást gyakorolt az összes előforduló vasútépítési ügyekben, sőt 1883. óta mint az államvasutak összülésének kinevezett tagja, az államvasutak általános igazgatásában is tevékeny részt vett. Az 1885-iki budapesti országos kiállítás rendezésében L.-nak szintén igen kiváló szerep jutott, amennyiben a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium kiállításának rendezésével ő volt megbizva, mely a külföldi szaktekintélyek szerint is a kiállítás egyik legtanulságosabb és legérdekesebb része volt; ekkor kapta a kiállítás rendezése körül szerzett érdemeinek elismeréseül a III. osztályu vaskorona-rendet. 1887. az államvasutak újjászervezésekor az államvasutak elnökigazgatójává nevezték ki s egyúttal a miniszteri tanácsosi címet és jelleget kapta. Éppen L. elnökigazgatói időszakával kezdődik az államvasutak nagyszerü fellendülésének korszaka. L. mint Baross Gábornak és Lukács Bélának munkatársa segített az államvasutakat azon soha nem remélt fejlődés, s főleg financiális siker kimagasló fokára emelni a közismeretes, úttörő tarifális és egyéb reformokkal, melyek a külföld előtt is mintaképül szolgáltak, miközben egyaránt kitünt ugy az államvasutak általános igazgatási, mint forgalmi, kereskedelmi, pénzügyi és műszaki ügyeinek vezetésében. Kiváló műszaki ismereteit, illetve tanácsát a kereskedelemügyi tárca vezetői minden fontosabb egyéb technikai kérdésben is, mint a Vaskapuszabályozás terveinek megállapításánál vagy a budapesti Dunahidakra kiirt nemzetközi pályázat folytán béerkezett művek elbirálásánál, hol mint bizottsági elnök szerepelt, igénybe vették. Jelenleg mint az ezredéves kiállítás országos bizottságának tagja, de különösen mint a kiállítás X-ik csoportjának elnöke, mely a közlekedést, tengerészetet és hajózást karolja fel, készíti elő e csoportnak újabb fényes kiállítási sikereit. 1893-ban a magyar főrendiház élethossziglani tagjává nevezték ki. Az 1889-iki párisi világkiállítás alkalmából tartott nemzetközi vasúti kongresszus őt egyik kongresszusi szakosztály elnökévé választotta; e tisztéből kifolyólag a francia becsületrend nagy tiszti keresztjét nyerte. 1890. a török császári Medsidje-rend II-ik osztályával lett kitüntetve, 1892. pedig négy magas kitüntetésben részesült: ekkor kapta itthon a Lipót-rend lovagkeresztjét, továbbá a román korona-rend nagy tiszti keresztjét, a szerb Takova-rend II. osztályu jelvényét és a Szt. Pétervárt tartott nemzetközi vasúti kongresszus alkalmából a szt. Szaniszló-rend II. osztályu jelvényét. A következő évben a porosz korona-rend II. osztályát nyerte; 1895-ben pedig a Takova-rend I. osztályu jelvényét. V. ö. Gazdasági Mérnök (1887 márc. 6.); Ország-Világ (1887 márc. 5.).

2. L. János, publicista és országgyülési képviselő, a szabadságharc idején kormánybiztos, szül. Szepes-Bélán 1812., megh. Budapesten 1870 jul. 11-én. Iskoláit Késmárkon, Eperjesen és Sárospatakon végezte, többek közt mint Pulszky Ferencnek és Henszlmann Imrének iskolatársa. Már jogászkorában foglalkozott irodalommal, később magyar nyelvművelő társaságot alakított a Szepességen, melyet azonban a nádor és kancellária betiltottak. Feltünő tehetségeinek és munkásságának első jutalma az lett, hogy előbb Szepes-Béla városa, később a XVI szepesi város kerülete főjegyzőjévé választotta; ugyancsak a szepesi városok küldötték őt az országgyülésre, hol erélyesen küzdött azoknak ősi országgyülési szavazatjoga mellett, mely célből egy akkor nagy feltünést keltett okmányt állított össze s nyujtott be az országgyüléshez kérvény alakjában, mely a szepesi városok diplomatikai történetét foglalta magában. Ez időben kezdett a hirlapirodalommal foglalkozni, mint számos hirlapnak, öbbek közt Kossuth Pesti Hirlapjának szorgalmas levelezője. 1848. az iglói kerületet képviselte, s az országgyülés egyik jegyzőjévé választotta. A szabadságharcban nevezetes részt vett s mint kormánybiztos működött a táborban. 1849. tehetségeinek és érdemeinek elismerésével a hétszemélyes tábla birájává nevezték ki, de a kormánytól nyert folytonos újabb fontos küldetések miatt ez állást nem foglalhatta el. Kossuth neki egy ízben a pénzügyminiszteri tárcát is felajánlotta, de nem fogadta el. Közbejövén azután az 1849-iki gyászos események, L.-re is kimondatott a halálos itélet. 1850-ben a külföldre menekült, hol Brüsszelben telepedett meg. Itt igen benső barátságban élt Jósika Miklós báróval, s fáradhatatlanul dolgozott saját és családja fentarthatása érdekében, szünetlenül hazafias érdekeket is szolgálva. Ez időben munkatársa volt az Indépendance Belge-nek s a Magyar Sajtónak, utóbb a Honnak brüsszeli levelezője s vezércikkezője, politikai, társadalmi és közgazdasági kérdésekkel foglalkozva. 1861. a késmárki kerület képviselőjévé választotta őt, de nem jött haza, valamint 1865. sem fogadta el e kerület meghivását. Azonban 1869., mikor két kerület választotta meg képviselőjévé, a késmárki és Szeged városa, Késmárknak mint szülőföldjének mandátumát elfogadván, hazajött, s a balközépen foglalt helyet, rendes munkatársa maradván a Honnak. Ez időben már sokat betegeskedvén, haláláig már csak tollal szerepelt a politikai mozgalmak terén. V. ö. Vasárnapi Újság (1870 jul. 24.); Hon (1870 jul 12. és 13.).

Ludvik

Endre, orvos, szül. Tapoly-Németfalván (Sáros) 1843 szept. 4. Gimnáziumi tanulmányait az eperjesi kat. főgimnáziumban végezte; 1862. a pesti egyetemre lépett, 1866-67-ben a klinikai tantárgyakat a bécsi egyetemen hallgatta. 1868. az orvos-sebészdoktori oklevelet a pesti egyetemen nyerte el és két éven át Kovács-Sebestyén Endre szt. Rókus közkórház sebészi osztályán mint gyakornok, 1869-71. mint Temes vármegye főorvosa működött, 1872. mint gyakorló orvos Budán telepedvén le, itt 1873. a szt. János közkórház sebészi osztályának főorvosává választatott. 1885. pedig ugyane kórház igazgatói teendőivel bizatott meg; 1894 óta a déli vasutak egészségügyi főnöke. Irt több cikket a sebészi kazuisztika köréből a budapesti és bécsi szaklapokban. A budapesti kir. orvosegyesület a nyolcvanas évek elején, az 1893. keletkezett közkórházi orvostársulat tudományos működésében élénk részt vett.

Ludw.

termékrajzi nevek után Ludwig Keresztény Gottlieb nevének rövidítése. Született Briegben 1709 ápr. 30., megh. Lipcsében mint az orvostudományok tanára 1773 máj. 7. Hebenstreitot afrikai útjában követte. Munkái: Definitiones generum plantarum (1737 és 1760); Ectypa vegetabilium (Lipcse, 1760-64).

Ludwig

1. Alfréd, osztrák szanszkritista nyelvész, szül. Bécsben 1832 okt. 9. 1858. szülővárosa egyetemén habilitálták. 1860. mint rendkivüli tanára a klasszikai filologiának és az összehasonlító nyelvtudománynak Prágába hivatott. 1870. u. o. rendes tanár lett. Művei: Der Infinitiv im Weda (Prága 1871); Agglutination oder Adaption, eine sprachwissenschaftliche Streitschrift (1873); Die philosophischen und religiösen Anschauungen des Weda (u. o. 1876). Főműve a Rig-Véda teljes német fordítása: Rigveda zum ersten Male vollständig ius Deutsche übersetzt mit Commentar und Einleitung (u. o. 1876-83. 6 köt.).

2. L. Hubert, német zoologus, szül. Trierben 1852 márc. 22. 1881 óta a giesseni egyetemen a zoologia és összehasonlító bonctan tanára. Átdolgozta a Leunis-féle Synopsis des Thierreichs c. tankönyvet s ezenkivül több tudományos dolgozatot is irt.

3. L. Károly, német festő, szül. Römhildben 1839 jan. 18. Nürnbergben, Münchenben és Düsseldorfban tanult, 1877. a stuttgarti művészeti iskola tanára lett, 1870 óta pedig Berlinben él. Művei közül, melyek főleg Calame hatását mutatják, fölemlítendők: Az elomlott kapu; Tavasz, Nyár és Ősz; Holdvilágos éj; Csempészek útja a hegységben; A szt. Gotthard-hágó (berlini nemzeti képtár); Az Eisach völgye; Szt. gotthardi részlet; Zivataros éj a Boden-tó mellett; Nyári nap a graubündeni Alpokban; Az Albula-hágó Graubündenben; Tavasz a tiroli Gschnitz völgyben.

4. L. Károly Frigyes Vilmos, német fiziologus, szül. Witzenhausenben (Hessen), 1816 dec. 29., megh. Lipcsében 1895 ápr. 23. Orvosi tanulmánait Marburg- és Erlangenben végezte, oklevelét 1839. nyerte el. 1842. az élettan magántanára, 1846. az összehasonlító boncolástan rendkivüli tanára, 1849. a boncolástan és élettan rendes tanára lett Zürichben. 1855. meghivásnak engedve elfoglalta a bécsi Josephinumban az élettan és álattan tanszékét. 1865. ismét Lipcsébe ment, hol az élettani intézet igazgatóságát vette át. A magyar tudományos akadémiának kültagja volt. Legkiválóbb munkája: Lehrbuch der Physiologie des Menschen (2. kiadás, Lipcse- és Heidelbergában 1858-61); munkái a vérkeringésről és nyirokkeringésről, a vérnyomás- és húgyképződésről az orvosi tudománynak legszebb vívmányai közé tartoznak. A nyálmirigyek elválasztásáról tett kisérletei szintén kiváló becsüek. Nagyszámu maradandó értékü dolgozatai közt felemlítjük: Beiträge zur Lehre vom Mehcanismus der Harnsecretion (Marburg 1842); Über ndosmotische Aequivalente und endosmotische Theorie (Zeitschr. f. ration. Med. 1849); Über den Druck, den das fliessende Wasser senkrecht zu seiner Stromrichtung ausübt (Bécs 1858); Über den Einfluss des Halsmarks auf den Blutstrom (u. o. 1864); Die physiologischen Leistungen des Blutdrucks (Lipcse 1865); Zusammenstellung der Untersuchungen über Blutgase (Bécs 1865); Neue Versuche über die Beihilfe der Nerven zur Speichelabsonderung (Zeitschr. f. ration. Med. 1851). Kimografionja (l. o.) korszakalkotó a fiziologia terén. V. ö. Frey emlékbeszédét (Lipcse 1895) és Kries emlékbeszédét (Freiburg 1896).

5. L. Ottó, német költő, szül. Eisfeldben 1811 dec. 11., megh. Drezdában 1865 febr. 25. Zenét akart tanulni Mendelssohnál, de inkább az irodalom tanulmányozásához fogott. Sokáig élt Meiningenben s egy faluban Meissen mellett, aztán megnősült és 1855. Drezdába költözött; csaknem teljes életében beteg volt és sinylődött. Költői hirnevét két szomorujátékkal (Der Erbförster és Die Makkabäer) alapította meg, melyeket nagy tetszéssel adtak elő a bécsi udvari szinházban. Ezután irta: Zwischen Erde und Himmel (Frankfurt 1856): Die Heiterethei und ihr Widerspiel (u. o. 1857). Esztétikai munkássága (Shakespeare-Studien, Lipcse 1861. stb.) is nagyon becses. L. összes munkáit (Gesammelte Schriften, 6 köt. Lipcse 1891-92) Stern A. adta ki; tanulmányai (Studien, 2 köt.) Lipcsében jelentek meg 1892.

Ludwigit

(ásv.), vasmagnézia-borát (3MgO.FeO.Fe2O3.B2O3), speciális magyar ásvány Moravica-Vaskő, Krassó-Szörény vm.) magnetit-telepeiről, melyekben (nevezetesen a Dániel külművelet ércvonulatában) ereket meg szemeket képez. Szálas, rostos, feketés-zöld; k.-e 5, fp.-ja 3,9-4,0. Tschermak bécsi mineralogus irta le és Ludwig bécsi kémikus tiszteletére nevezte el (1874).

Ludwigsburg

az ugyanily nevü járásnak (Oberamt) és a fő szuperintendenciának székhelye és második székváros Württemberg királyságban, 14 km.-nyire Stuttgarttól, a Neckar közelében, vasút mellett, (1890) 17 418 lak., gyapjuszövéssel, orgona, pléh- és lakktárgyak készítésével, sörgyárral, Schiller-emlékkel, Eberhard Lajos herceg szobrával. A csupa egyenes, fasorokkal díszített utcákból álló város kiváló épülete: az 1710-20. Eberhard Lajos herceg által rokokoízlésben épített királyi kastély, 460 szobával és nagy parkkal; közelében Marienwahl nyaralóval, Monrepos vadászkastéllyal és az 1767. épített Solitude kastéllyal. L. a királyi kastély körül keletkezett; Strauss Dávidnak a szülővárosa. V. ö. Hänle, Württemberg. Lustschlösser (I. köt., 1847).

Ludwigsburgi porcellán

Ludwigsburgban 1758-1824. állott fönn a Károly Jenő herceg által alapított porcellán-gyár, melynek rokokoízlésü porcellánedényei a mult században hirnevesek voltak és nagy keresletnek örvendtek. A gyár jegye két egymásba font C betü koronával vagy korona nélkül, azonban a gyár termékein gyakran előfordul Frigyes és Vilmos királyok neve és a württembergi címer.

Ludwigshafen

az ugyanily nevü járás székhelye Pfalz bajor kerületben, amelynek legélénkebb kereskedő városa, a Rajna balpartján, Mannheimmal szemben, amellyel vashíd köti össze, vasút mellett, (1890) 33 216 (1864 még csak 3911) lak., vas- és fémöntéssel; gép-, anilin-, szóda-, kénsav-, borkő-, maláta-, vasúti kocsi-, ecet- és szeszgyártással; trikó- és jutaszövéssel; gúzfürészmalommal és sörgyárakkal. 1849 jun. 15. itt poroszok és badeniek ütköztek meg. l. csak 1859 óta város. V. ö. Esselborn, Gesch. der Stadt L. (Ludwigshafen 1886-88).

Ludwigslied

l. Lajos-dal.

Ludwigslust

város és nagyhercegi nyaraló Mecklenburg-Schwerin nagyhercegségben, 35 km.-nyire Schwerintől, a L.-i csatorna és vasút mellett, (1890) 6500 lak., posztószövéssel, csokoládé- és cukornemügyártással. Az 1772-76. épített nagyhercegi kastély 80 m. hosszu, szép parkkal és ebben mesterséges romokkal, mauzoleumokkal és Frigyes herceg emlékével. Érdekes a görög templom mintájára épített luth. templom Frigyes herceg gránit-szarkofágjával. L.-ot Frigyes herceg (1756-85) Klenov falu helyén alapította és atyjáról nevezte el.


Kezdőlap

˙