Madártávlat

midőn valamely tárgyat oly irányból néznek v. rajzolnak, amint azt a tárgyat egy felette elröpülő madár látja. Városokat és vidékeket szoktak igy rajzolni. Ellentéte a békatávlat, mely valamely tárgynak, vidéknek v. városnak igen alacsony pontról való nézését vagy rajzolását jelenti.

Madártopp

(növ.), l. Madárkörömfű.

Madárvédelem

ama törvények és szabályrendeletek gyüjteménye, melyek a hasznos madarak üldözését és irtását tiltják el. A madárvédelmet e század elején az angolok hangsúlyozták először; hozzánk a mozgalom a németektől származott át, kik az ötvenes évek végén már a törvényhozás figyelmét is felhivták a M.-re. Monárkiánk és Olaszország 1875. egyezségre léptek az éneklő madarak kölcsönös védelmére; 1884-ben pedig a bécsi ornitologiai egyesület, Rudolf trónörökös kezdeményezésére és védnöksége alatt, nemzetközi kongresszust hivott össze a M. tárgyában, amelyben Európa minden kulturális állama részt vett, de sem ez, sem az 1891. Budapesten megtartott második nemzetközi ornitologiai kongresszus nem vezetett gyakorlati eredményre. Nálunk a madárvéeelmet leglelkesebben Herman Ottó képviselő karolta fel, aki egyúttal a magyar ornitologiai központ igazgatója is; őképviselte a magyar kormányt a legutolsó párisi nemzetközi ornitologiai kongresszuson. A magyar törvényhozás a M.-ről csak közvetve és hézagosan intézkedett az új vadászati (1872 febr. 18.) és a kihágásokról szóló (1879 jun. 19.) büntető törvényben; ezért eddig a madárvédelmet nálunk csak az országos Állatvédő egyesület (l. o.) gyakorolja, melynek IV., V. és VI. osztálya ügyel fel arra, hogy a madarak kellő védelemben részesüljenek.

Madárvonulás

(migratio). A madárvilág egy részének általánosan ismert s az évszakok váltakozásával kapcsolatos, tehát periodikus mozgalma, mely szerint költőhelyeiket télire évről évre elhagyják, hogy oda a költési idő bekövetkeztére ismét visszatérjenek. A mozgalom tehát mindig két terület közt megy végbe, az illető fajok költőhelyei és téli tanyája között, s legfeltünőbben a föld mérsékelt égövein észlelhető. Nem minden madárfaj vonul; vannak fajok, amelyek költőhelyeiken egész éven át megmaradnak, ezek állandó (O) fajok; p. a veréb (Passer domesticus L.). Ezekkel szemben állanak a vonuló természetü madarak, amelyeknek mozgalma azonban szintén nem egyforma. Megkülönböztetünk tipikus vonulókat (¬(r)), amelyek költőterületeiket feltétlenül, egytől egyig elhagyják; p. a füsti fecske (Hirundo rustica L.). Helyenkint áttelelőket (¬O(r)), amelyekneknagyobb része télire elhagyja költőhelyét, de egyes példányok mégis visszamaradnak; p. a tőkeruca (Anas bochas L.) vagy a pinty (Fringilla coelebs L.). Átvonulókat (¬/(r)), amelyeknek költőhelyei tőlünk északra vannak, téli tanyái ellenben tőlünk délre, s igy rajtunk évenkint kétszer (ősszel és tavasszal) csakis átvonulnak; p. a réti-sneff (doublon, Gallinago major Gm.). S végül a téli vendégeket (¬X(r)), amelyek télire jönnek hozzánk s itt nálunk telelnek át, hogy tavasszal ismét eltávozzanak északi költőhelyeikre, p. a jeges kacsa (Harelda glacialis L.).

A vonulás oka jórészt még ismeretlen, valószinü, hogy a faj- és önfenntartás, amely első sorban két tényezőtől függ: a táplálkozás lehetőségétől s az időjárástól (hőviszonyok). A lefolyás tekintetében sokan nagy szerepet tulajdonítanak az u. n. ösztönnek. Ma mindez még eldöntetlen kérdés, melyre csak a jövő kutatások adhatnak biztosabb feleletet. Annyi azonban már ma is valószinünek látszik, hogy az u. n. ösztön egyes légnyomási tünetek élettani hatásában fogja meglelni természetes magyarázatát. A meteorologiai elemeknek egyáltalán döntő szerep jut a vonulási mozgalom előidézésében. A vonulás lefolyásánál a következő momentumok jönnek figyelembe: 1. Az idő; nálunk a vonulás az őszi és tavaszi hónapokra esik. Minél korábban hagy el bennünket valamely faj ősszel, annál későbben tér vissza tavasszal és viszont. Ami egyik legerősebb bizonyíték a meteorologiai elemek befolyása mellett. Egyes fajok nappal, mások éjjel, még mások éjjel-nappal egy huzamban vonulnak. 2. A vonulás módja; némely fajok futva, mások repülve, még mások futva és repülve, közbe-közbe úszva s némelyek csapatosan, mások egyenkint vonulnak. Itt kell említést tenni arról a nagy szakadásról is, amely a kutatók seregét manap két nagy táborra osztja a vonulás végbementének kérdésében. Némelyek szerint ugyanis a madarak határozott utakat (a folyók mentét stb.) követik (útvonalak), mások szerint ellenben a vonulás az elterjedési kör egész területén egy arcvonalban megy végbe (frontvonulás). Ma még szintén eldöntetlen kérdés. 3. A vonulás iránya és végcélja; a végcél az illető faj téli tanyái, főiránya pedig mindkét félgömbön az egyenlítői tájak felé tart, földrészenkint más-más elhajlással. Európában p., amennyire az eddigi kutatások alapján megállapítható, ÉK (r) DNy-i és viszont. 4. A vonulás sebessége; fajonkint más-más, némely fajoknál szinte hihetetlen nagy. Gätke szerint p. a daru (Grus cinerea L.) óránkint 27 földr. mérföldet, a verescsillagu kékbegy (Sylvia suecica L.) 45 földr. mérföldet. Más fajok vonulási sebessége ellenben repülési képességükhöz viszonyítva felette lassu. 5. A vonulás magassága; némely megfigyelt esetben roppant magas. Gätke szerint átlag 25-30 000 láb. Tennant 18 000 láb magasan látott teleszkópja előtt kányákat (Milvus) vonulni; Scott ismeretlen madarakat 6-12 000 és Chapmann körülbelül 15 000 láb magasan. Hogy ilyen magasságokra mi kényszeríti a vonuló seregeket, ma még szintén eldöntetlen kérdés, amellyel, valamint a sebesség kérdésével is újabban kiváltképen Gätke Henrik foglalkozott tüzetesebben. De meg kell jegyezni, hogy állításait sokan kétségbe vonták. Egy szóval, a vonulás legtöbb momentuma - dacára feltünő voltának- lényegében még ma is ismeretlen dolog.

A jelenség már rég magára vonta az emberek figyelmét, dea kutatás a mult század elejéig egyes babonás hiedelmeknél messzebb nem jutott, sőt az újabb törekvések is ma még csak a kutatás módszereinek többé-kevésbbé szerencsés megállapításainak tekinthetők, magát a vonulás lényegét azonban egyáltalán nem tisztázzák. A mult század közepéig azt hitték, hogy az eltünt madarak faodukban, üregekben húzzák ki a telet v. éppen hogy télire a vizek alá bujnak, sőt a holdba mennek s tavasszal onnan jönnek elő. A kérdés komoly, tudományos tárgyalása Linné fellépésével veszi kezdetét, aki elsőnek utal a vonulás megfigyelésének szükségességére. Utána a kérdéssel igen sokan foglalkoztak, de a vonulást többnyire spekulativ alapon tárgyalták, egymástól homlokegyenest eltérő teoriákat állítottak fel, amelyek nem voltak bizonyíthatók; s csak egyben egyeztek meg valamennyien, hogy a M.-t tüzetes megfigyelés tárgyává kell tenni, s pontosan feljegyezni az első érkezés és utolsó távozás dátumait és körülményeit. Eleinte csak egyesek jegyezgettek, de a kérdés tárgyalása közben mindinkább kiviláglott, hogy rendszeres és sok megfigyelésre van szükség, ha a kérdés lényegét csak megközelíteni is akarjuk. Igy született meg s győzött lassankint a megfigyelő hálózatok szervezésének eszméje. 1876. Németország, 1878. Finnország, 1879. Anglia, 1880. Ausztria és Magyarország, 1883. Dánia, 1884. Helgoland, 1885. Belgium, Hollandia, Szászország és Oroszország, 1886. Izland és Svédország szerveznek rendszeres megfigyelő hálózatokat s adnak ki több-kevesebb évijelentést. Ez a korszak ugyszólván tisztára az anyaggyüjtésre szorítkozott, ami nem lett volna baj, ha nyomon követi azt a gyüjtött anyag tudományos feldolgozása is. Egyelőre Európában ez még pihent. Egészen más, egészségesebb úton haladt É.-Amerika. 1882. ott is életbe léptették a megfigyelő hálózatot s nagy apparatussal és nagy költséggel nemcsak önálló tudományos intézetté fejlesztették, hanem a megfigyelés eredményeit is komoly tudományos alapon dolgozták fel (Cooke), a legszorosabb kapcsolatba hozva azokat a meteorologiai tünetekkel. Európában ma csak Magyarország halad ezen az úton. A II. nemzetközi ornitologiai kongresszus után (1891) Herman Ottó kezdeményezésére Csáky Albin gróf közoktatásügyi miniszter állította fel Budapesten a Magyar Ornit. Központot, amely legelső sorban a M. tüneteinek felderítését vette munkába, szigoruan induktiv módszer szerint dolgozva fel Magyarország (v. ö. Herman Ottó, A madárvonulás elemei, Budapest 1895) s majd egész Európa M.-i adatait, s újabban azon fárad, hogy vizsgálódásait a meteorologiai elemek kellő bevonásával végezhesse. Ezek az egyesített törekvések tán fognak majd némi világot vetni arra az okai szerint mindeddig jóformán ismeretlen, rejtélyes természeti jelenségre, amelyet M. néven ismerünk.

Madary

Gábor, asztalos, szül. Budapesten 1844. Saját erejéből küzdötte föl magát. 1881. a budapesti asztalosipar társulatnak, majd a testületnek elnöke lett s e tisztet azóta folyvást betölti. Több ízben képviselőjelölt volt; a kereskedelmi s iparkamara beltagja s a közügyekben élénk részt vesz.

Máday

1. Izidor, gazdasági iró, szül. Pesten 1839. jul 26. Gimnáziumi és egyetemi tanulmányai után a magyar-óvári gazd. felsőbb tanintézet tanfolyamát végezte s azután a gróf Károlyi-féle uradalomban gyakornok, nemsokára kezelőtiszt, utóbb a Bittó-féle jószágon számtartó lett, majd 1967. Arad vármegyében jószágbérletre vállalkozott. 1868. Szende Béla Arad vmegye akkori főispánja tb. aljegyzőnek nevezte ki. 1869. a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumhoz fogalmazóvá s ugyanezen évben még cím- és jelleggel felruházott, a következőben pedig valóságos miniszteri titkárrá, 1880. osztálytanácsossá és 1891. osztályfőnökké nevezték ki. M. hazánk mezőgazdaságának előmozdítását minden irányban céljául kitűzvén, egész odaadással működött ugy az egyesületi, társadalmi, valamint irodalmi téren s az őlelkes kezdeményezésének és ösztönzésének sok szép eredmény köszönhető. 1870. Bernáth Dezsővel szövetkezve, Közgazdasági Közlöny címü lapot alapított, mely azonban kevés pártolással találkozván, rövid idő alatt megszünt. 1873. Földmivelési Érdekeink címen szakképzett, Falusi Gazda címen pedig kisgazdák számára adott ki lapokat. Ő volt egyike ama férfiaknak, ki az 1979-iki gazdasági kongresszuson a mezőgazdaság érdekeinek melegebb felkarolását követelte. Ugyanakkor Széchenyi Pállal és másokkal egyesülve, a MagyarFöld címü gazdasági napilapot alapította és szerkesztette. Kiváló szolgálatai elismeréseülM. 1895. január 7. miniszteri tanácsos lett, a III. oszt. vaskoronarend, a svéd Wasa- s a francia «Pourle mérite agricole»-rendek birtokosa, több egyesület elnöke, alelnöke és igazgató-választmányi, a Csik, Hont, Pest és Szatmár vármegyei, továbbá a Kecskeméti és Szécsény vidéki gazdasági egyesületek tiszteletbeli tagja sat. A szerkesztése mellett megjelent és más lapokban közölt nagyszámu cikkein kivül főbb művei: Utmutatás a lennek belga mód szerinti mivelése és kikészítéséről (Pest, 1870, ugyanez német nyelven: Populäre Anleitung zum Anbau und zur Zubereitung des Leines, Pest 1869); Jelentés és javaslat az orsz. gazd. egyesületnek egy orsz. gazd. muzeum czélszerü szervezése tárgyában (u. o. 1871); Adatok a gazd. szakoktatás szervezésénekkérdéséhez Magyarországon (u. o. 1872); Szarvasmarha-tenyésztésünk emelésének eszközeiről (Budapest 1874); A földm., ipar- és keresk. minisztérium intézeteinek és közegeinek kiállítása a mezőgazd. csarnokban (u. o. 1885); A gazd. érdekképviseletről; A phylloxeráról; A hasznos madarak védelméről.

2. M. Károly, evang. lelkész és püspök, szül. Késmárkon 1821 máj. 30., megh. Dobsinán 1870 szept. 28. Tanult Késmárkon és Eperjesen, majd Berlinben, Greifswaldban és Jenában, megfordulva egyszersmind Dán-, Svéd-, Olaszországban és Svájcban. 1846. amiskolci ev. algimnázium tanára, 1848 szept. 14. egyszersmind egyházkerületi jegyző lett; a szabadságharcban tevékeny részt vett, a leveretés után az elfogatás elől a Szepességre ment, itt a bélai egyház lelkészévé lett (1850).Az 1859-iki vallásügyi pátens megjelenése után M. neve országos hirüvé lett, minthogy az 1859 szept. 27. Késmárkon, Zsedényi Ede vezetése alatt tartott nevezetes egyházkerületi gyülésnek ő volt a jegyzője s a pátens ellen először tiltakozó végzést ő fogalmazta, ő nyomatta ki S.-patakon Pálkövyáltal. E miatt törvényszék elé idézték M.-t, hivatalától felfüggesztették, börtönre itélték, s miután önként nem jelentkezett a bezáratásra, éjnek idején csendőrök elfogták, fegyver közöttkisérték Kassára (1860 máj. 7.), hol Zsedényivel együtt volt fogva május 15-ig. Ezután a magyar prot. egyház szabadon szervezkedhetvén, a tiszai kerület M.-t 1860 aug. 1-én szuperintendenssé választotta; a következőév tavaszán a miskolci, 1863. pedig a dobsinai egyház választotta meg lelkészül. Mikor a miskolci lelkészi állást a dobsinaival cserélte fel, a miskolci egyház Máday-alapítvány létesítésével örökítette meg nevét, halála után pedig akerület alkotott Máday-alapítványt s egyszersmind porai fölé a dobsinai egyházzal együtt szobrot állított.

Maddalena

Szárdiniától ÉK-re a Bonifacio-szoros bejáratánál fekvő kis szigetcsoport legnagyobbika, 190 ha.-nyi területtel, D-i partján biztos kikötővel; közelében lesett Nelson az Egyiptomba készülő francia hajókra.

Maddaloni

város Caserta (ettől 4 km.-nyire) olasz tartományban, vasút mellett (1881) 19 270 lak., katonai iskolával. Egy középkori várral és a Szt. Mihály-templommal koronázott Tiffata-dombok lábánál elterülő város kiválóbb épülete a Caraffák régi és szép kastélya; 3 km.-nyire van az 1759. épített, 3 emeletes, 53 m. magas Karolina-vizvezeték, amely Casertát látja el vizzel.

Mádéfalva

község, l. Csík-Mádéfalva.

Madeira

1. (Madera) Portugáliához tartozó sziget az Atlanti-oceán északi részében 545 km.-nyire az afrikai Dsubi-foktól. Hozzátartozik Porto Santo és a három lakatlan las Desertas nevü sziklasziget; ezekkel együtt M. területe 815 km2, (1885) 134 011 lak., akik közül 1800 Porto Santon lakik. Az egészében vulkáni sziget 48 km. hosszu és 21 km. széles; rajta egy hegylánc emelkedik ki, amely a Pico Ruivóban éri el a legnagyobb magasságát; e hegyláncba a viz mély szakadékokat (Ribeiros) mosott ki. A sziget meredeken emelkedik ki a tengerből. Nagy és mély hegyüstök (Currales), kis fensíkok és mély meredek patak-völgyek a szigetnek festői külsőt kölcsönöznek. A talaj nagyobbára régi láva; csakis kevés helyen van trachittuff és laza salak. Rendkivül érdekesek ama bazaltsziklák, amelyek a sziget közepén elterülő 1000-1200 m. mély, szép völgynek a Curral das Freirasnak függőleges falait alkotják. A vulkáni működés jelenleg teljesen szünetel, de a földrengést még érezni. Az éghajlat rendkivül enyhe és egyenletes; az évi középhőmérséklet a déli parton 18,8°, a leghidegebb és legmelegebb hónap közti különbség csak 6°. Ritka idő, midőn a hőmérő 32,4°-ot v. csak 8°-ot mutat. Az északi part vidéke a gyakori északi szelek miatt hűvösebb és télen a 6° nem ritka. Évenként 93 esős napon 713-740 mm.-nyi eső esik. A hegység legmagasabb részein havat is láthatni. Nedves és egyenletes klimájánál fogva M. a tüdőbetegek számára a legjobb gyógyhely; csakis a Leste nevü forró K-i szél válik néha kellemetlenné. A talaj igen termékeny. A trópusi növényzet határa 250, a mérsékelt égövé 750 m.-nyi magasban van. A babér még 1600 m.-nyi magasban is tenyészik. Tengerész Henrik Sziciliából átültette ide a cukornádat, amely bő termést is adott; az amerikai verseny azonban ezen foglalkozási ágat elnyomta; amire megkezdtéka szőllőművelést, amelynek termékei máig is értékesek (l. Madeira-bor). Ezenkivül terem még kukorica, gabona, batáta, a déli oldalon pedig európai gyümölcs és zöldség. A datolyapálma csak dísznövényül szolgál. A fauna fajokban igen szegény; félig európai, félig afrikai. Eredetileg vadon élő emlősei nem voltak; az importált házi nyulak és sertések most már vadon élnek rajta. Az európai háziállatokat tenyésztik. A környékező tenger gazdag teknős békákban. A lakosság igen kevert; vannak az uralkodó néposztályon, a portugálokon kivül olaszok, zsidók, mórok, rabszolgákul behozott négerek utódai. Az ipar csekély; a kereskedelem főképen az angolok kezében van. A főváros az 1836 óta közvetetlen portugál uralom alatt álló szigeten Funchal (l. o.). A szigeten még fennáll a felében való gazdálkodás rendszere. Újabban sokan vándorolnak ki Braziliába és a La Plata melléki államokba. Fontos még M. mint 5 angol, 2 német és 2 portugál hajójáratnak állomáshelye. A hagyomány szerint M.-t már a feniciaiak is ismerték, de ezt semmi biztos adat nem bizonyítja. Plinius beszél Bibor- v. Mauretaniai-szigetekről, amelyek valószinüleg M.-val ugyanazonosak. Egy 1351-ből való és Firenzében őrzött portulanuson M. már meg van jelölve. Végleges fölfedezése 1419. történt, midőn egy vihar Gonzales Joao és Vaz Tristao nevü portugál hajókat oda sodorta. A következő évben Portugália a lakatlan szigetet birtokba vette és gyarmatosította. 1580-1640-ig Portugáliával együtt spanyol birtok volt. 1807-14-ig azangolok tartották megszállva.

2. M., D.-Amerikában az Amazon jobboldali nagy mellékfolyója. A Beni, Madre de Dios, Mamore és Guapore összefolyásából keletkezik, amelyek közül csak az utolsó ered Braziliában, a többi pedig Boliviában. E forrás folyók közül a Cochabamba közelében 4130 m. magasban eredő Mamore a leghosszabb. Ennek forrásától számítva a M. 3500 km. hosszu. A Mamore átfolyik a majo-indusok területén és a D. sz. 11° 55' alatt egyesül a Guaporeval. A Beni torkolatáig (10° 22'), ahol 820 m. széles, Itenez a neve és csak azután veszi fel a M. nevet; ekkor még számos sellőt és kisebb vizesést alkot, azután lassubb folyásuvá lesz és 2700 km. széles torkolatban a D. sz. 3° 23' 43" alatt ömlik az Amazonasba. Gőzösök havonként egyszer mennek Manaosból, alkalmilag Paraból Sao Antonióig. A sellők 370 km.-nyi hosszuságban teszik lehetetlenné a hajózást; fölöttük a Mamorén egészen a Cordillerákig mennek föl újra a hajók. V. ö. Keller-Leuzinger: Vom Amazonas u. M. Skizzen u. Beschreibungen (Stuttgart 1874); Mathews, Up the amazon and M. rivers (London 1879).


Kezdőlap

˙