Magyar zászló

Hazánk zászlója s illetőleg színeire nézve, épp ugy mint címerére régibb törvényeink határozott intézkedést nem tartalmaznak. A bécsi Képes Krónikában több helyen a magyar sereg vörös zászló alatt harcol, melyen fekete karvaly (turul) madár képe látható. De ugyancsak a Képes krónikában egy helyen vörös-fehér csíkos zászló fordul elő. Nagy Lajos fegyverzetében szintén a vörös-fehér szin fordul elő. II. Endrének egy 1222. kelt okmányán a pecsét vörös-fehér-zöld selyemzsinóron függ. Ilyen szinü zsinórt még számos más hivatalos személyek által kiadott okmányon találunk, ugy a vegyes, mint a Habsburg-házból származó királyok alatt. Magyarország színei gyanánt tehát a vörös-fehér-zöld szerepelt. Az 1848. XXI. t.-c. 1. §-a pedig elrendelé, hogy a nemzeti szin ősi jogaiba visszaállíttatik, s a háromszinü rózsa polgári jelképül fölvétetik s minden középület s közintézetnél nyilvános ünnepek alkalmával s a magyar hajókon a magyar nemzeti lobogó és országos címer használtatik. Hogy a magyar zászló szinei a címer színeivel megegyeznek, az jele annak, hogy ez utóbbiból vétettek, s mint már ezt Schwertner is megjegyezte volt. (Statistik des Königreichs Ungarn II. 59-60.) V. ö. Ivánfi Ede. A magyar birodalom címerei és szinei (Budapest 1874).

Magyar zene

manapság már nemcsak ismeretes az egész művelt világban, hanem lényeges szerepet is játszik a nemzetközi zenecsaládban, mint annak egyik többé nem ignorálható kiegészítő, még pedig sajátlagos jellegü része. E nemzetközi jelentősége azonban csak a legutóbbi 6-7 évtized alatt fejlődött ki, a közlekedési eszközök megkönnyítése, a cigány zenésztársulatok külföldi utazásai, a Magyarországon ez idő alatt megfordult idegen művészek közvetlen érintkezése, az 1848-49. események után támadt nemzetközi érdeklődés, de legfőképen Liszt Ferenc óriási propagandái s magyar rapszodiái folytán. A műtörténelem Magyarországon nem jegyezhet fel évszázadokon át folytatott fokozatos kifejlődést. A keresztény vallással hazánkban is meghonosult. Ambroziánus és Gregoriánus egyházi énekek a régi magyarokét is gyökeresen átalakíták s miután a beözönlött keresztény papok idegen nemzetek fiaiból kerültek ki, természetszerüen azon voltak, hogy az ős magyar vallási énekek legutolsó nyomait is megsemmisitsék. Későbben, mikor a magyarok közül is többen beléptek a papirendbe, azok közül többen magyar szellemü egyházi énekeket szerzettek, de azokat az idegen befolyás folytán már az I. Kálmán király alatt hozott törvény szerint (1112) csak zsinati helybenhagyás mellett volt szabad a magyarországi egyházi énekek közé felvenni.

A magyar történelem e korból több ily szerzőt említ fel, a többek közt: Vásárhelyi Andrást, ki a boldogságos szűz Máriához mint Magyarország védasszonyához irt egyházi énekeket, s amaz ismeretlent, kinek Szt. István királyról szóló éneke 1454. Nürnbergben jelent meg nyomtatásban s amely - első versszakáról itélve - ugyanaz, melyet még manapság is szokás énekelni Budán, Szt. István napján. A keresztény egyházi énekek elterjedésével az oly intézetek életbeléptetése is szükségessé vált, hol papi s világi növendékek egyaránt kellő oktatást nyerjenek az ének- és zenében. Igy Gellért püspök már a XI. sz.-ban alapított ily iskolát Csanádon, hol bizonyos Walther nevü tanár oktatta az éneket és zenét. Más püspökök is követték a példát, a magyar családok pedig örömmel küldték oda fiaikat, hogy a műveltség egyik kellékét megszerezzék. Az orgona elterjedése szintén nagyon elősegité a magyar nép ének- és zeneérzékét. De az egyházi ének és zene mellett a világi sem maradt egészen parlagon az akkori századokban. A XIII-XIV. sz.-ban főleg a hősi s történeti énekek emelkedtek ki, melyeket a dalnoki rend mind tovább terjesztett. E korban a hegedősök adták a nép közt szájról szájra a szerencsétlen Zách Klára és Kont István s társainak véres történetét, költemény s dal alakjában, s ezeket Turóczy szerint még Mátyás király korában is énekelték lant vagy koboz mellett. A hegedősöknek leggazdagabb költői s zenei feldolgozási anyagául szolgált Nagy Lajos és a Hunyadiak dicső kora, ennek azonban megvolt az a hátránya, hogy sok idegen elem vegyült a magyar népének és zene közé, melyet különben nagyban előmozdított a magyar királyok nagymérvü pártolása, melyben a dalnokrendet részesíték. Mátyás király udvara hires volt a művészetek pártolása tekintetében. Visegrádi udvari kápolnájában ezüst siposorgona zengett, budai kápolnájában pedig énekes miséket lehetett hallani.

Ami a magyar népdal és tánc-zenét illeti, régi zöngjelzési adatunk a két Passamezzo ongaro (lassu magyar) és Saltarello ongaro cimen 1572-1577. Strassburgban megjelent kiadvány, mely akkoron a főúri körökben divatozott palotás és friss stilust lett volna hivatva feltüntetni. Farkas András egyik ismert legrégibb költő- és zenésznek Cronica de introductione Scyttarum in Ungariam et judeorum de Aegypto cimü szöveges éneke a XVI. sz.-ból, mely Gálszécsi Istvánnak a Keresztényi tudományról szóló s Krakóban 1536. megjelent munkájában található; továbbá: Bathizi Andrásnak, A drága és istenfélő vitéz Gedeonról (1540); Az istenfélő Susanna asszony históriája (1541) és Izsák patriárka szent házasságáról, valamint Rajnai Gáspárnak Dávid királyról szóló éneke (1549), már címüknél fogva is mutatják, hogy hangjelzéseik nem vonatkozhatnak a magyar dal s zene jellegének a feltüntetésére. Mindezek a magyar tudományos akadémia könyvtárában őrzött Hoffgreff-féle énekgyüjteményben találhatók fel.

Több mint valószinü - amint az egészen a jelen század elejéig konstatálható -, hogy a magyar dal s zenének két különböző álláspontja s jellege létezett. Az egyik, melyet a nép ajkáról sohasem kótáztak le, s a másik, melyet az akkori kótairástudó műveltebb magyar írók s zenészek idegen befolyások alatt tettek le hangjegyekre. Ez időben a magyar népdalok kifejlődésére legnagyobb befolyást gyakoroltak az egyházi korálok és énekek, s kivált azok, melyeket a protestáns vallás hazánkban is meghonosított. Tinódi Sebestyén, az utolsó magyar lantos históriás énekeit s nemzeti dalait a XVII-XVIII. sz.-ban lassankint aztán maga a magyar nép folytatta amint ezt a Bocskay, Bethlen, Thököly s Rákóczi korszakokban már tömegesen felmerült dalok, énekek kellően igazolják, melyek nemzedékről, nemzedékre szálltak. A folytonos harcias élet aztán a régi tábori zenét is mindjobban kifejleszté, a cigányok közbejöttével pedig mindinkább átidomult az a magyar kedély, természet s hangulathoz: tánc-zene s hallgató nóta alakjában. Ez átalakulási forrongás majd két századig tartott, a mohácsi vésztől kezdve egészen II. Rákóczi Ferenc koráig. Magyar királyi udvari élet nem létezvén hazánkban s főuraink legnagyobb része a bécsi császári udvari körökkel azonosítván magukat, a magyar középosztályu nemesség pedig más ügyekkel lévén elfoglalva: a magyar dal a zene egyedül a nép és cigányok gondjaira, ápolására lett hagyva.

A magyar dal s zene általánosabb fellenditésére a leghatalmasabb lökést II. Rákóczi Ferenc szabadságharca, annak szerencsétlen kimenetele s ugy maga a fejedelem, mint társainak kibujdosása adta. E szomoru katasztrófára a magyar népköltészet, a maga ős erejével jajdult fel s különféle szövegeket hozott forgalomba, melyek elől a magyar nemzet összességének egy osztálya sem zárkózhatott el s hogy aztán ezek nyomában dalok, énekek s nóták keletkeztek: a dolog természetéből folyt s ettől kezdve lehet számítani az igazi magyar dal s zene fejlődésének első erős bázisát. A Rákóczi keserve, más néven siralma, vagyis a régi Rákóczi-nóta, melyből egy század multán a világhirü Rákóczi-induló keletkezett, ez időben merült fel s annak nyomán aztán a kesergő s kifakadó népies, hazafias versszövegek s dalok egész halmaza keletkezett. S e korban kell keresni az u. n. magyar hallgató nóták lendületesebb kifejlődését is, mire az egész magyar abszolut zene helyezkedett egészen a mai napig. Kiváló példák erre Thököly és Bercsényi keserve cimen ránk maradt ama két hallgató nóta, melyek kétségkivül e válfaj első magasabb mintaképei lettek. A kiválóbb cigány zenészek is ettől kezdve vették kihatóan a kezükbe a magyar hangszeres zene kifejlesztését s terjesztését. Barna Miska, II. Rákóczi Ferenc udvari zenésze az első, kiről krónikásaink mint országos hirüről emlékeznek. Őt követte hirneves unokája: Cinka Panna, kitől a mult század végén Bihari János vette át a vezérszerepet, melyet még e század első negyedében is megtartott. Az e korból leszármazott magyar tánc-zenék, hallgató nóták, verbunkosok, palotások stb. mind ugyanannyi ősforrásai a mai napig fejlődött magyar zeneirodalomnak. A mult század végén s az e század első negyedében élt kimagasló világgéniuszok, mint Haydn József, Beethoven, Schubert F., kik mindnyájan megfordultak Magyarországon s beható figyelemre méltatták a magyar zene elemeit, azokat saját műveikben is felhasználván és eszményítvén: lényegesen hozzájárultak ahhoz, hogy a későbbi műveltebb magyar zenészek viszont az ő műveikből merítettek sok olyan kifejezési, ritmikai, dallamhajlítási s cifrázati képleteket, formákat, melyek zenénk sajátlagos jellegévé váltak. Leginkább észlelhetjük ezt egy Lavotta, Csermák, Ruzsicska, Svastics és Rózsavölgyi Márk műveiben, kik e század első felében, egymást kiegészítve, hordták össze a magyar zene építkezési anyagait.

A fent elsorolt zenészek voltak igazi alapítói a magyar hangszeres zene sokféle műformáinak Bihari (l. o.) a hallgató nóták s verbunkosokban tünt ki leginkább; Lavotta (l. o.) már átcsapott a klasszikus népdalok terére is; Csermák (l. o.), mint külföldről beszármazott művelt zenész, sok új elemet hozott forgásba; Svastics János a formák, cifrázatok s a magyar kedélyhullámzatnak adott sok változatosságot. Ruzsicska egészen a magyar opera ideáljáig emelkedett fel, Béla futása címen megirván az első magyar operát, mely 1823. elő is adatott a kolozsvári nemzeti szinházban, későbben 1863. a Molnár-féle budai népszinházban. Rózsavölgyi M. bátran nevezhető a magyar zene felfrissítő és stilkeverő szerencsés képviselőjének. Legtöbb tudás, izlés és rafinált eredetiség az ő magyar műveiben nyilatkozott.

A M. szélesebb mérvü fellendülése a nemzeti szinház megnyitásától 1838. datálható. Addig jóformán magára volt hagyva, s mint legfőbb képviselői a hirneves cigányprímások szerepeltek, kik közt az időben valóban országos hirre érdemesek és képesítettek találkoztak, mint Martinovics, az öregebb Boka András, majd utána Boka Károly, Dombi Marci s mások. A hamisítatlan magyar nóták, hallgatók, népdalok s egyéb formáknak valódi romantikus korszakát képezték ezek, melyhez bő anyagot szolgáltatott az akkori tiszamegyei nemesi és gentry világ. A 30-as és 40-es, de különösen az 50-es években aztán egészen új szereplők, új elemek csatlakoztak a magyar zene kiépítéséhez. A magyar dalirodalom egészen külön vált a hangszeres zenétől. A magyar költészet s irodalom nagymérvü emelkedésével a zene is igyekezett lépést tartani s jórészben tartott is. A nép maga - kivált az 50-es években - egész kedélye bőséges szaruját öntötte ki; geniális naturalisták támadtak, mint Simonffy Kálmán, Nyisnyay Gusztáv, Lovassy Sándor, Pecsenyánszky (Palotási) János, Frank Ignác stb., kik a magyar népdalok egész árjával öntötték el az országot. Új irányba terelődött az Egressy Béni dalaival a 40-50-es években, melyek nyomán aztán az igazán tanult és művelt magyar zenészek folytatták a művészi építkezést, mint Abrányi, Erkel F., Káldy Gyula, Zimay L., Mosonyi M. Reményi Ede, Huber K., Doppler F, s még számosan. Ekkor kezdtek keletkezni s terjedtek folyton a magyar dalegyesületek, melyek megteremtették a külön magyar férfikar-irodalmat, mely manapság már oly gazdag, hogy vele csak a német irodalom vetélkedhetik. Mátray Gábor, Bognár Ignác, Füredy M., Bartalus István a népdalok első összegyüjtése s kiadásával adtak erős lökést a magyar zenének.

A magyar zene sajátságait (dalt és hangszeres zenét beleértve) röviden a következőkben lehet összefoglalni: 1. a magyar szózenében a szótagok természetes s határozott hosszusága s rövidsége mindig szorosan betartandó. Kivételt ez alul a népdalokban csak a szabályos metszet (cesura) enged meg szemben a néppel. 2. Valamint a magyar versmérték géniuszához tartozik, hogy vagy minden sor páros legyen, vagy ha a második sor páratlan, akkor a következő két sorral együtt adja ki a páros számot, ugy e szabály a magyar zenei ritmusra nézve is érvényesül. A dallamhangok vagy a harmoniai zárlatok kinyujtása e szabály alul látszólag kivételt képezhet ugyan épp ugy, mint a kozmopolitikus zenében is fordulnak elő ily esetek a plasztikai beosztás rovására, de ez nem egyéb, mint önkéntes kibővítés. 3. A magyar szózene, a magyar nyelv s főleg a magyar versmérték ama sajátságához képest, hogy még a közönséges szóbeszédben is mindig a kezdő szótagra esik a hangsúly: az u. n. felütést (Auftact) nem ismeri. A magyar szózenében tehát a pároslábu metszeteket páratlan vagy csonka ritmusra osztani fel: ellenkezik a magyar szellemmel. 4. A magyar szózene szellemével nem egyezik meg a hosszabb u. n. melizmák használata, minők a quintoldák, sextolák, semptimolák; e tekintetben legfeljebb a trioláig emelkedik. 5. A magyar zene a nyugateurópai kettős kemény és lágy skála mellett még külön skálával is rendelkezik (l. Magyar hanglépcső). 6. A magyar dal s zene pregnáns sajátságai közé tartozik, hogy sem a szó, sem az abszolut zenei dallamkötésben nem használja önkényszerüleg a skála összes hangközeit. 7. A magyar dalirodalom s abszolut zene nem használhat kénye-kedve szerint minden harmoniai összeköttetést vagy egymásutánt, e tekintetben mondhatni külön harmoniai készletre támaszkodik. V. ö. id. Abrányi Kornél, A magyar zene sajátságai (Budapest 1893).

Magzás

l. Kimagzás.

Magzat

(foetus v. fetus), a méh gyümölcse, a fejlődő ember neve méhen belüli életének utolsó hónapjaiban, tehát a szülés előtti időkben, ellentétben az u. n. embrionális és pete állapottal, melyek a fejlődő lény fiatalabb szakaszait képviselik. Pete, embrio és M. között éles határt vonni természetesen nem lehet, jóformán csak szokás dolga bizonyos stádiumokban, a fejlődő embert embriónak v. M.-nak nevezni. Általában a nagyobbakat, az érettséghez közel állókat értik M. alatt. Azonban törvényszéki szempontból fontos lévén pontosabb meghatározás, a méhen belöli életben a fejlődő embert a 6-ik hétig tekintik petének, a 6-ik hónapig embriónak, a három utolsó hónapban pedig magzatnak, és ennek megfelelőleg a méhen belöli életben három kört: pete-, embrionális és M.-kori különböztetnek meg. - M. botanikai értelemben, l. Magrejtő.

Magzatburkok

A megtermékenyített petét, megfészkelődvén a méhür bélelő hártyájában, először is ennek reáboruló redője burkolja. Ez az egész petének anyai burka és nem más, mint a méhür nyálkahártyája, amelynek most a neve: hulló hártya (l. Decidua) A petében meginduló magzatfejlődéssel együtt és egyszerre fejlődnek a pete mellékrészei is: a peteburkok v. M., a méhlepény és a köldökzsinór is. A M.-nál megkülönböztetjük a külsőt (chorion) és a belsőt (amnilon). A korlon ereszti magából azokat a nyulványokat (bolyhok), amelyek segítségével a pete odatapad s amelyek egy részéből képződik a méhlepény. Ezek csupa véredények, erek. A belső burok ugyszólva egyenes folytatása az embriofej- és farkvégének; ez visszaborulva az embrióra, azt végre egészen burkolja és hólyagot képez körülötte, amely vizzel (magzatviz) telik meg, ugy hogy a kis magzat abban úszik. A belső burok a köldökzsinórt és a lepénynek a magzat felé néző felszinét is borítja. A M.-nak a szülésnél az a feladatuk, hogy a méhszáj tágításához hozzájáruljanak. A vizzel telt burkok rugalmasságuknál fogva jobban, gyorsabban s kevesebb fájdalom közepette tágítják a méhszájat, mint a magzat kemény feje, ha a burkok megrepedésével és a magzatviz kifolyásával ideje előtt nyomul reá a méhszájra vajudáskor. Ha a burok a magzat születése alatt sem reped meg, akkor az burokban született. Ennek az oka a burkok rendkivüli ellentállása vagy a méhszáj könnyü tágulása és igen tágas medence. Az ilyen erős burkot a bába az ujjával megrepeszti, mielőtt a gyermek megszületik, nehogy az a magzatvizbe fuladjon.

Magzatelhajtás

néven rendszerint csak a terhesség bűnös szándékból történt megszakítását értjük. Az anya megmentése céljából az orvosoktól megindított mesterséges vetélés nem tartozik ide (l. Abortus). A M. megállapítása először a vádolt nő vizsgálatával, másodszor a kiürült peterészletek makroszkópikus és mikroszkópikus megvizsgálásával történik. Az anya vizsgálatából biztosan v. csak megközelítőleg is a vetélést megállapítani igen nehéz, hacsak a vizsgálat a vetélés után 4-5 nappal nem történik. A szándékos elvetélést v. belső szerekkel v. külső erőszakkal idézik elő. Magzatelhajtószerek hirében állanak és alkalmaztatnak az u. n. abortivszerek (l. o.). Külső erőszakkal igen különféle módon lehet a terhességet megszakítani, p. ütések, lökések a hasra, az egész test erős megrázkódtatása, a méh fenekének a hasfalon keresztül való nyomogatása, a peteburkok megrepesztése v. a méhbe valami izgató anyag befecskendése, továbbá forró fürdők, forró irrigációk, a nyakcsatorna erőszakos kitágítása és egyebek segítségével. A M. káros következményei lehetnek az anyára a vele járó vérzés folytán, továbbá esetleges fertőzés és az azt követő gyermekágyi láz folytán. Nem kevésbbé veszélyes következmény forrása lehet az alkalmazott szer, vagyis a vele történt mérgezés és az erőművi beavatkozás útján netalán történt sérülés. V. ö. Belky, Törvsz. orvostan (1895).

A méhmagzat az összes modern büntetőtörvényeken büntetőjogi védelemben részesül, de csekélyebben mint az ember, mert egyrészt a büntetési tételek enyhébbek; másrészt csak a méhmagzat szándékos elpusztítása kerül büntetés alá. Az elvetélést eredményezett gondatlanság nem büntetendő. Azt a felfogást ellenben, mely hol a személyiség hiánya alapján, hol a tulnépesedés megakadályozása érdekében, hol - romlott erkölcsü népeknél - a nőnek az anyai kötelmek iránt való ellenszenv méltánylásával a méhmagzat elhajtásában nem lát jogtalan cselekményt, a civilizált világtársadalom feltétlenül elveti. A magyar btkv a méhmagzat elpusztítását eszközlő cselekményt illetőleg különbséget tesz a méhmagzat megölése és szorosabb értelemben vett elhajtása között. Amaz a méhmagzatnak az anyaméhben megölését tételezi fel, emez idő előtti szülésnek előidézését, amely a magzat halálát okozza. A büntetésre nézve a két eset között nincs különbség. A büntettnek alanya lehet maga a teherben levő nő v. egy harmadik személy. Az első esetben a nőnek büntetése 3, illetve 2 évig terjedhető börtön, aszerint, amint házasságban v. házasságon kivül esett teherbe. A harmadik személy a büntettel a nőnek beleegyezésével v. beleegyezése nélkül követheti el. Az első esetben a tettes büntetése a nő büntetésével egyenlő, de 5 évig terjedhető börtön a büntetés, ha a cselekményt nyereségvágyból követte el. A másik esetben a büntetés 5 évig, ha pedig a cselekmény a nőnek is halálát okozta, 10-15 évig terjedhető fegyház. A törvény nem emeli ki különösen, de önmagától értetik, hogy a M.-nak, hogy büntethető legyen, jogtalannak kell lenni. Az anya életének megmentése végett eszközlött M. jogos és nem büntetendő.

Magzatfekvések

A magzat a terhesség első felében még oly kicsiny, hogy a tágas méhürben akármilyen helyzetben lehet s ezt az anya helyzete szerint könnyen változtatja. A terhesség végén azonban különféleképpen lehet elhelyezve. Hosszusága legtöbbnyire megegyez a méhnek hosszuságával és a méhszájon a koponya fekszik. Ezt a fekvést rendes v. koponyafekvésnek nevezzük. Ritkábban a fej az arccal fekszik a méhszájon és ezt a hibás fekvést arcfekvésnek nevezzük. A koponya és arcfekvéseket együttvéve fejfekvéseknek is hivják. Ha a magzatnak alsó vége fekszik a méhszájon, feje ellenben a méhfenékben, akkor medencefekvés van jelen. A medencefekvésnek alfajai a farfekvés, a lábfekvés és a térdfekvés. A fej- és medencefekvések együtt egyenes fekvéseknek is neveztetnek, ellentétben a keresztbenfekvéssel v. ferde fekvéssel, amidőn a magzat hosszusága nem egyezik meg a méh hosszuságával, hanem azzal kereszteződik v. ahhoz ferdén fekszik. Ilyenkor sem a fej, sem a far nem fekszik elül a méhszáján, hanem az egyik váll vagy az egyik kar, vagy a magzat törzsének más része. Az arcfekvés és a vele rokon homlokfekvés és fejtetőfekvés a fejnek hibás tartásából erednek. A fej rendes tartásnál a gyermek álla annak melléhez van szorítva; ha az áll a melltől eltávolodik, akkor létrejön először a fejtetőfekvés, másodszor a homlokfekvés és harmadszor, amikor legerősebben nyujtja hátra a nyakát, az arcfekvés. A hosszfekvések és azok közül a koponyafekvések a gyakoriabbak, mert azok felelnek meg legjobban a méh természetes alkotásának. A ferdefekvések akkor keletkeznek, ha sok a magzatviz, ha szűk a medence, v. ha a méh izomzata nagyon laza, amely esetekben a fejnek, v. a medencének fogva tartása a méh alsó részében nem történhetik meg. VJ. ö. Kézmárszky A szülészet tankönyve.

Magzatkor

l. Magzat.

Magzatszurok

(meconium), az újszülött bélürülése, mely az első órákban és 1-2 napon át zöldes-feketés nyulós, szagtalan pép, amelynek mennyisége 50-100 grammra tehető. Ez a máj működésének a terméke: csupa epefesteny, epesav és kolesztearinból áll, de hozzá van keverve a lenyelt magzatviz tartalma és a bélcső hámja. Rothadás nem folyik benne, azért gázok sincsenek benne. Ha szülésközben a magzatviz M.-tól zavaros, az rossz jel, amely a magzat fuldoklására v. megfulása veszélyére vall. Sok kinin után a magzatviz M.-tól zavaros.

Magzatviz

A petezsákok v. a magzathólyagot a magzaton kivül a M. tölti ki, mely a magzat szabad fejlődését biztosítja, védelmezvén azt nyomás, ütés v. egyéb sérülés ellen. A M. részben az anyából, részben a magzatból képződik. Utóbbi (magzat) főképen veséinek működéséből létrejött vizelet alakjában szolgáltatja azt és kiüríti időnként hólyagjából a petezsákba. A M. a terhesség végén 1/2-1 liter, néha kevesebb, de néha sokkal több, mi beteges állapotra vall és szövevényessé teheti a szülést. Szüléskor szükséges lehet a tulságos viz kibocsátása a burok mesterséges megnyitásával, amikor figyelni kell, nehogy a köldökzsinórt is kisodorja a rohanó vizár v. a kézelőre essék.


Kezdőlap

˙