Maintenon

asszony, családi nevén d'Aubigné Franciska, M. marquisnő, XIV. Lajos francia király kedvese és utóbb neje, szül. a bordeauxi fellegvárban 1635 nov. 27., mint a romlottsága és kicsabongásai miatt fogva tartott, hugenotta vallásu d'Aubigny Konstantinnak gyermeke; meghalt St. Cyrben 1719 ápr. 15-én. 1639. szülei Martinique szigetre költöztek, de 1649. M., ki időközben katolikus hitre tért, egy előkelő hölgy kiséretében visszatért Párisba, hol 1652. a rút Scarron költőnek nejévé lett. Scarron halála után (1660) M.-nak nyomorral kellett küzdenie, mignem Lajos király 2000 livres évi díjat utalványozott számára. 1669. az udvarhoz került, mint XIV. Lajos és Montespan asszony gyermekeinek nevelőnője. Tapintatos modorával és fitogtatott szendeségével meg szerénységével oly mértékben tudta lebilincselni XIV. Lajos király figyelmét, majd hajlamát és ragaszkodását, hogy a király Montespan helyett őt végre kedvesének választotta. 1674. Lajos és M. birtokot adományozta neki és ezzel kapcsolatban a marquisnői rangot. 1680 óta a politikára is nyert befolyást, melyet azonban mindig számítóan titkolt. Lajos neje, Mária Terézia halála után (noha titokban) nőül vette (1685). Lajos halála után (1715) visszavonult a st. cyri apátságba, ahol már régebben nemes származásu leányok számára nevelő-intézetet alapított. A halála után (1755) Amsterdamban megjelent emlékiratokról (Mémoirs, 5 kötet) kitünt, hogy azokat Baumelles meghamisította. Leveleiből ellenben, melyek vonzó stiljéről tesznek tanuságot. Lavallée hiteles gyüjteményt rendezett sajtó alá (Páris 1854-66. 10 kötet).

Mainthal

Tessin svájci kanton járása, 568 km2 területtel, (1888) 6105 lak., Bignasco székhellyel.

Mainz

Rajnai-Hessen nevü hesseni tartomány fővárosa, elsőrendü vár, egykori érseki, jelenleg püspöki székhely a Rajna és Majna összefolyásánál, több vasúti vonal mellett, (1891) 72281 lak., jelentékeny iparral; a különböző iparágak közül a bőr- és butorgyártás európai hirü; vannak ezenkivül egy konzervgyára, könyv- és műsajtói. A kereskedelem különösen a Rajna és Majna mentén jelentékeny, különösen élénk a bor- és zeneműkereskedés. M., mióta a vársáncokat kijebb vitték és a vasutat is körülvezették, jelentékenyen megnagyobbodott és megszépült. A Rajna hídját 1882-85-ig Thiersch tervei szerint Holzmann és Benckiefer építették. A nyilvános tervek közül a kiválóbbak: a Gutenberg-tér Gutenberg szobrával, a Schiller-tér Schiller szobrával (1862-ből) és a Császár-tér 14 katolikus temploma közül a kiválóbbak a dom (képét lásd az Építészet XI. mellékletén) 6 toronnyal, amelyek közül a legmagasabb 83 méter, belsejében 9 kápolnával és 14 oltárral. 978 és 1000 közt épült föl először, 1856-79-ig restaurálták. A szt. Ignácról elnevezett templomot szép plafond-festmények ékesítik. A profán épületek közt a kiválóbbak az egykori választó-fejedelmi palota 1678-ból, amelyben 1842 óta számos római és germán régiséget őriznek; továbbá az 1852. alapított római-germán muzeumot tartalmazza; benne van még a városi kép- és könyvtár (180000 kötet, 1100 kézirat, 2000 térkép), a természetrajzi és etnologiai muzeum. Egyéb jelentékenyebb épületek a nagyhercegi palota, az igazságügyi palota, a központi pályaudvar és a városi csarnok, nagy teremmel. A citadella délnyugati sarkában látható az ugynevezett Eigelstein, régi római falak, amelyeket a hagyomány szerint a légiók Drusus emlékére állítottak föl. Az 1871 óta kibővített erődítmények 5 km. hosszu vonalat alkotnak.

Az érsekség és város története. A mai M. helyén Kr. e. 13. Drusus Magontiacum nevü erősséget épített; ennek lábánál épült a város, amely azonban a népvándorlás korában több ízben földúlatott és 200 évig romokban hevert. Újabb felvirágzásának alapját Nagy Károly kiváltságok megadásával és szt. Bonifacius az érsekség megteremtésével vetette meg. A M.-i érsek választófejedelem és Németország kancellárja volt. Az érsekség a lunevillei béke megkötésekor 8260 km2 területet borított és mintegy 209000 lakost számlált. Az érsekek közül a kiválóbbak voltak: Bonifacius, aki 747. lett érsekké, Hrabanus Maurus (847-856), I. Hatto (891-913), Willigis (megh. 1011.), a M.-i dom építtetője, I. Adalbert (1112-1137), I. Konrád (1161-1200), Eppsteini Werner (1259-84), I. Nassaui Adolf (1373-90), Nassaui János (1397-1419), Isenburgi Diether (1459-63 és 1475-82), Brandenburgi Albert (1514-45), Schönborni János Fülöp (1647-73) és Erthali Frigyes Károly, az utolsó választó, aki 1802-ben halt meg. A lunevillei békében az érsekségnek a Rajna balpartján fekvő részét Franciaország kapta meg. 1803. pedig az érsekséget áthelyezték Begensbrugba, a M.-i érsekséget pedig már előbb püspökséggé alakították, amely 1829-ig Mechelnnek és azóta Freiburgnak van alárendelve. M. városa már a XIII. sz. közepén a rajnai város szövetség élén állott. A 30 éves háboruban 1631. a svéd király, 1635. a császáriak, 1644. pedig a franciák foglalták el. 1688. a franciák újra elfoglalták, de már a rákövetkező évben kénytelenek voltak a szászok és bajorok egyesült serege előtt újra elhagyni. 1792 okt. 21. Custine francia generális foglalta el, de 1793 jul. 23-án a Kalckreuth vezérlete alatt álló poroszok visszavették. 1797 dec. 29. a franciák újra bevették és a lunevillei béke kezökben meg is hagyta. 1814. makacs ostrom után a szövetségesek kerítették hatalmukba. A bécsi kongresszus német szövetségi várrá nyilvánította; 1816. pedig a hesseni nagyhercegnek itélték oda 1857 nov. 18. egy puskaporos torony felrobbanása a város egy részét romba döntötte. Az 1866-iki osztrák-porosz háboru után a vár megszállásának joga kizárólag a poroszokat illeti. 1893 óra Planitz tábornok tervei szerint nagy erősített tábor készül.

Maio

a Zöldfoki-szigetek (l. o.) egyike.

Maior

Péter, román történetiró és nyelvész, szül Mező-Kapuson 1753. megh. Budán 1827 febr. 14. Atyja Maior György esperes volt. Iskoláit Maros-Vásárhelyt, Kolozsvárt és Balázsfalván végezte. 1774-79. években Sinkaival együtt a római de propaganda fidehez jutott. Visszatérve, a balázsfalvi monostorban húzta meg magát, hol kedvelt tanulmányának, a történelemnek és nyelvészetnek élt, nem feledkezve meg szerzetesi hivatásáról sem. Midőn II. József rendelete folytán a szerzetesek száma tekintélyesen megcsappanta, ő is kilépett a szerzetesi rendből s magát Szász-Régenben pappá választatta meg, majd görgényi esperes lett. Sehogy sem tudván megférni Bob püspökkel, megvált plébániájától és 1809. könyvrevizor lett Budán a cenzuránál, hol 12 évet töltött. Ez állásában fog régen tervezett munkája sajtó alá rendezése és kiadásához. E mű az Istoria pentru inceputul Românilor (Buda 1812). Műve Engel ellen irányult, ki megtagadta a románságnak Traian légionáriusaitól való, sőt mindennemű római származását. M. tanai uralkodtak a történettudomány terén a románokat illetőleg Bössler és Hunfalvy idejéig. Nevezetessé tette magát emellett szótár-irásával is. A Klein (Micul) által megkezdett, Kolosy, Corneli által folytatott s a Theodorovics és Theodori által befejezett budai szótár (Lesicon românescu-latinescu-ungurescu-nemtescu, Buda 1825) irói közt ő volt a legjelentékenyebb és legtevékenyebb. Lehetőleg minden szót minden áron latinnak akarván feltüntetni, a ma már nevetséges eredményhez jutott. E szótár bevezetésében ő értekezik párbeszéd alakjában a román nyelv és nép eredetéről (Despre inceputul limbeibreve romîne) és ő irja latin nyelven a román helyesírás szabályait (Orthorgraphia romana sive Latino-valachica, una cum clavi, qua penetralia originationis vocum reserantur). Az irodalom más terén is munkás ember volt. Irt egy egyháztörténelmet (Istoria hisericeasca, Buda 1813); halotti prédikációkat (Propovedaniî, u. o. 1809); vasárnapi és ünnepnapokra való prédikációkat (Predice, u. o. 1810); s egy egyházjogi természetü munkát a román esperesek ereje kiváltsága és jogairól (Protopapadichia, kézirat 1795-ből). Irt neveléstani munkát a szülők kötelességeiről gyermekeik nevelése körül (Despre datoria parintilor de a scedillaî educa copiî bine, kézirat). Lefordította ezenkivül Telemaque-ot olaszból (Telemac, u. o. 1807).

Maiorescu

1. János, román nyelvész és történetiró, szül. a Balázsfalva melletti Kocsárdon 1811., megh. 1864. Iskoláit Balázsfalván, Kolozsvárt, Pesten és Bécsben végezte. 1838. átmenet Romániába, ahol a kormány a crajovai gimnázium tanára és igazgatójává nevezte ki. Innen nemsokára Moldvába került, ugyancsak igazgatói minőségben s szokolai szemináriumhoz. Majd Brassóba kerül, honnan kevés idő mulva újra Romániába megy. Ekkor a történelmi tanszék tanárává nevezték ki a szt. Száva főiskolához (a későbbi egyetem). 1848. tanfelügyelővé nevezték ki. 1849. a frankfurti gyülésen ő képviselte a román fejedelemséget. Visszatérve, alig töltött kisidőt Romániában, mikor meg Bécsbe került, hol a birodalmi törvénytár szerkesztésével bizták meg. Itt se nyugodott meg, hanem újra Romániába ment. Ekkor megint tanfelügyelővé nevezték ki s a bukaresti gimnázium igazgatójává. Despre originea scedillai vechimea limbeibreve romîne (a román nyelv eredete és régisége) művében önálló és eredeti fejtegetéseiben a latin, görög, szanszkrit, zend és héber nyelvek és dialektusainak fejlődésével is foglalkozik. egyéb műve még Tractat limbistic scedillai istorie (nyelvészeti és történeti értekezés). E művében a fonetikus iránynak lett alapvetőjévé. Beutazta Isztriát s első fedezi fel a harmadik román dialektust, az isztro-románt. Ez utazásának tudományos eredményét itinerarul în Istria (Utzás Isztriában) tette le.

2. M. Titus, román államférfi, az előbbinek fia, szül. Crajován 1840. Iskoláit itt kezdte meg, atyja vezetése mellett, folytatta Bécs, Berlin és Párisban, hol bölcsészetet és jogot hallgatott. Egész fiatal volt még, mikor visszatért hazájába s mindjárt (1862) kinevezték rendes tanárnak a jassyi gimnáziumhoz. 1864. megvetette alapját az elveit terjesztő irodalmi társaságnak, mely maig fennáll, s «Noaua directje» (új irány) elnevezést vett föl. Ez iskola ma már élén halad minden román irodalmi mozgalomnak. Ma egyetemi tanár Bukarestben, mely szenátorrá választotta. Einiges philosophisches in gemeinfasslicher Form (Berlin 1861) bölcsészeti műve pályadíjat nyert. Két rendben is volt miniszter, 1874-76-ban a Catargiu-, majd 1888. a Florescu-minisztériumban viselte a közoktatási miniszteri tárcát. Irodalmi munkásságának eredményeit Critice (birálatok) c. művében találjuk (2 kötet, Bukarest 1874, 1892). Irt ezeken kivül egy Logikát (u. o. 1876); Poesia romîna a román költészet) c. műve szintén a kiváló szépirodalmi érzékü embert mutatja be. Fordított még ezenkivül több német, angol és svéd munkát románra (Ibsen, Eyolf, Spencer: Despre Educatie). Mint politikus a hármas-szövetség őszinte hive s a magyarok barátjának mutatkozott.

Maipo

5416 méter magas vulkánhegy a chilei Cordillerákban a D-i szélesség 34° 11' alatt lábánál ered a 210 km. hosszu M. folyó, amely Santiago chilei tartományt öntözi.

Maipure

(maypure), indus törzs D.-Amerikában, talán a karaibokkal rokon, mely a Meta és a Guaviare forrásvidékein Kolumbiában lakik.

Maira

1., a Po 67 km. hosszu jobboldali mellékfolyója, Cuneo olasz tartományban. - 2. M. vagy Mera, 70 km. hosszu jobboldali mellékfolyója az Addának; a Val Marozzo felső végében, Graubünden svájci kantonban ered; Casaccianál a Bergelli-völgybe ér, azután átfolyik a Piano di Chiavenna nevü mocsáros és kavicsos síkságon, fölveszi a Lirot és a Lago di Mezzolába torkollik, amelyet a Comói-tótól az Adda deltája választ el.

Maira

l. Ikarios.


Kezdőlap

˙