Mani

kőből vagy téglából épült falak, melyek a Lamaizmus kultuszához tartoznak és Tibetben meg a Himálaja tartományokban gyakoriak; rájuk van vésve az imaforma: Om mani padmé húm, s innen vették nevüket is.

Mani

l. Manicheusok.

Máni

törökül eredetileg értelmet jelent, átvitten igy nevezik azokat a négysoros apró népdalocskákat, melyek mindegyike egy-egy szerelmi vallomás, vagy mélyebb jelentőségü mondás. Főleg olyankor énekelgetik ezt az ifjak, midőn a csónakokban ülve sétára indulnak, hogy a melletük elcsolnakázó nők is meghallják. A nők jövendőmondásra is felhasználják, főleg a tavasz első napján, amikor a mánikat apró papirdarabkákra leirják, egy zacskóba teszik, és minden egyes lánynak kihúznek egy-egy dalt, hogy a tartalmából kiolvasson magának valamit. Ily dalokból néhány százat Kúnos I. gyüjtött és fordított le Oszmán-török népköltési gyüjteménye 2-ik kötetében.

Mania

(gör.) a. m. dühösség; elmebetegség, melynek főbb jellegzetes vonásai a kórosan emelkedett kedélyhangulat, fokozott önérzet, az eszmetársítás élénkülése, növekedett mozgási ösztön. A ritkább elmebajok közé tartozik, gyakrabban jelentkezik a női, mint a férfinemnél, többnyire a 18-25. életév között tör ki. A betegség többnyire lehangoltsággal, bányadtság, fejnyomás, álmatlanság jelenségeivel kezdődik; ez a depresszionális szak, melynek tartama 4-8 hét, de hiányozhatik is. Ebből fejlődik az izgatottsági szak, melyben a beteg folyton beszél, jár, veszekszik, díszíti magát, henceg, borban, dohányban, nemi élvezetekben excedál. Az eszmetársítás rendkivül megkönnyített (eszmetolongás, eszmeszökellés), azelőtt hallgatag, szófukar egyének bőbeszédüekké válnak, szórják a szellemes megjegyzéseket, elmésségeket. A beteg szaval, énekel, hevesen gesztikulál, nőbetegek kacérkodnak, szokatlanul dekolletálják magukat. Az énnek tulbecslése hencegés, nagyzás, tervelés, súlyosabb esetekben valóságos nagyzási téveszmék alakjában nyilvánul, melyek azonban gyorsan mulók, folyton változók. A M. súlyosabb alakjainál (M. gravis) a kóros emelkedettség vad dühöngéssé fajulhat. A M. testi tünetei között a kifáradás érzetének csökkenése v. hiánya, a reflexek fokozottsága, súlyos esetekben fokozott hőmérsék egész 39,5°-ig, nyáladzás, néha fehérjevizelés, álmatlanság, eleinte étvágytalanság, később néha fokozott étvágy említendők. A M. utószakában a beteg többnyire ingerlékeny, szeszélyes, néha siránkozó. A betegség tartama átlag 5 hónap, de egy évig, sőt azon tul is eltarthat. Kórjóslata kedvező, kb. 90%, gyógyul, 5% meghal, a többi másodlagos elbutulásba, vagy rendkivül ritkán idült M.-ba megy át, mely utóbbinál a maniakális emelkedettség több éven át fennáll az intelligencia csorbulása nélkül. A periodikus M.-nál csak időszakos javulás jön létre s a betegség bizonyos időszakokban mindig újra jelentkezik; ennél gyógyulás csak 15%. Az időszakos M. egyik faja a cirkuláris elmezavar, melynél maniakális időszakok melankoliás szakokkal váltakoznak. Leirtak egy perakut v. tranzitorikus M.-t is, melynél azonban a M. tünetei nincsenek is jelen. A M. kórokai között a családi terheltség 75%-kal, a periodikusM.-nál 80%-kal szerepel, azonkivül kedélyi megrázkódások, kimerülés (súlyos betegség, szülés, vagy vérvesztés után), hószám, alkoholizmus, napszúrás, fejsérülések okozhatják. Kezelése intézeti elhelyezés, érzéki behatásoktól való megóvás, ágyban fekvés, a mozgási ösztön csillapítására foglalkozás, bróm, hyoscin, sulfonal, prolongált fürdők, bő táplálás. - A M.-nak nevezett különleges lemekóralakokat, l. Monomania.

Maniae

(lat.), a larvae és lemures (l. o.) rémek közös ókori neve, ellentétben a laresekkel, kik jó szellemek. L. Erinnyák.

Maniakes

bizánci tábornok, aki III. Romanos szolgálatában az arabok ellen harcolt Ázsiában; 1030. Sziriában fényes győzelmet aratott, s jutalmul A. Media kapetanója lett, 1031. bevette Edesszát, 1038. Remata (Rametta) mellett 50000 sziciliai arab fölött diadalaskodott; 1042-ben Olaszországba ment, hol a normannokat is megverte. Midőn hadvezéri rangjától megfosztatott, felzendült, 1043. kikötött Durazzóban, de a császár serege megverte s a csatában M. is elesett V. ö. Lambros, [ÁBRA] (Athén 1884).

Manicheusok

E felekezet alapítója Manes v. Mani, kinek életéről, valamint nevéről is eltérők egymástól a keleti s nyugati irók nézetei. Abban megegyeznek, miszerint Manes persa nemzetbeli s a tudományokban meglehetős jártas volt, némelyek szerint a mágusok előkelő családjának ivadéka, a III. sz. közepe táján élt. Olvasván a keresztények vallási könyeveit, észlelte, miszerint azoknak vallása némelyekben ellenkezik a mágusok bölcseletével, másokban pedig hasonlít hozzá, azért a kettőből egy újat alakított, de magára vonta a mágusok és persa király gyülöletét. Futni kényszerült, de utóléretve, a király parancsára meggyilkoltatott. Tévtana bizonyos keveréke volt a gnoszticizmusnak és Zoroaster vallásának. A manicheus tévtan alpvonásai következők: öröktől fogva két ország van: a világosságé, melyben isten és a sötétség országa, hol a sátán uralkdok. A sátán elcsábíttatva a világosság országának szépsége által, abba berontott s a világosság nagy részét elrabolta; isten most elküldte a nagy «élő lelket», ki a sátán országát legyőzte, a sötét elemeket, melyek a világosság némely részeit már beszívták volt, hatalmába ejtette, s azokból isten parancsára megalkotta a látható világot, mely azért részben jó, részben gonosz; üdvöst is, károst is tartalmaz. De a sátán aggódva, hogy az elrabolt világosság tőle ismét elvétetik, már előbb a sötét elemekből Ádámot és Évát alkotta s a világosság legnagyobb részét beléjök zárta, aztán az emberi nem tovaszaporodását eszközölte, hogy a világosság minél több részre oszoljék. Végre isten parancsára egy tökéletes világosságszellem, Jézus Krisztus látszólagos testbe burkolva a napból leszállt a földre, hogy az embereket megtanítsa, miként szabadíthatják meg magukat az anyag bilincseitől az állati ösztönök leküzdése által. Jézus a sátán hivei által üldöztetve kereszthalált szenvedett, de csak látszólagosan. De miután Jézus előre látta, hogy tanát a keresztények meg fogják hamisítani, eltávozása előtt megigérte a Vigasztalót, ki minden hamisat el fog választani, s az igazságot teljesen és tisztán fogja hirdetni. Ez a Vigasztaló megjelent Manesben. Az ember föladata Manesben hinni és az anyag bilincseiből való szabadulás után törekedni; az ember tartózkodjék a házasságtól, hús és bor élvezetétől, állatot ne öljön, növényt ne szaggasson ki, általában ne dolgozzék, hanem a Vigasztalóról való folytonos elmélkedés közt töltse életét. De miután igy az emberi nem fönn nem állhatna, különbséget kell tenni a tökéletesek és tökéletlenek közt; ama nélkülözésekre szorosan csak a tökéletesek kötelezvék, a tökéletneknek a házasság és munka meg van engedve. A tökéletesek haláluk után bemennek világosság országába, a tökéletlenek különféle testekbe fognak vándorolni, tökéletlenségökért hosszu fájdalmas tisztulások által kell eleget tenniök, mig a világosság országába jutnak. De a gonoszok, kik Manesben nem hisznek, átadatnak a sátánnak s a világ végeig kínoztatnak. Manes követői, a M. az egész ószövetségi szentirást elvetették, az újból pedig azokat, melyek tanaikkal ellenkeztek, kiküszöbölték. A keresztséget vagy elvetették, vagy üdvös hatását tagadták; az oltári szentséget sem tartották ugy, mint amelyben Krisztus teste és vére valósággal jelen van; tagadták a test feltámadását. A felekezetnek sajátságos hierarkikus szervezete volt. Az öt rangfokozatot a főpásztor 12 mesterével, 72 püspök, áldozárok, diakonok és evangelisták képezték. Istentiszteletök, mint állíták, egészen szellemi volt. Legfőbb ünnepök az u. n. szék-ünnep volt, Manes vértanuhalálának emléknapja, mely alkalommal egy ünnepiesen feldíszített szék előtt földre borultak. A választottak tulajdonképeni vallásgyakorlataikat titokban tartották. Későbbi kutatások napfényre hozták, hogy összejöveteleikben a legundokabb kicsapongásokat űzték. A M. felekezete eleintén csak kevés hivőt számlált. Manes halála után azonban gyorsan elterjedt Indiában, Khinában s az egész római birodalomban. Diocletianus császár politikai indokokból hevesen üldözte őket főnökeiket és irataikat megégettetni, követőiket lefejeztetni, jószágaikat elkoboztatni rendelvén; Persiában azonban védelemre találtak. Szt. Ágoston, megtérése előtt, mintegy 7-9 évig tagja volt e felekezetnek; később pedig milenei Faustus, mint fő emberök ellen 33 könyvet irt. Diocletinaus és némely keresztény császárok példájára a vandal királyok is erőszakkal igyekeztek a M.-at kiirtani. Hunnerich tömegesen Európába szállittatta őket, innen még Nagy Szt. Leo pápa idejében sokan voltak Rómában. Tanrendszerök némi változásokkal a középkorban is átterjedt. l. Bogomilok.

Manics

(Manycs), folyómederhez hasonló mélyedés, amely a Don alsó részétől DK-i irányban 680 km.-nyi hosszuságban a Kaspi-tengertől 80 km.-nyi távolságban fekvő Keke-uszun nevü pusztai tóig nyulik el. Száraz időben egymástól elszigetelt tavak, ilmenek vagyis limanek (Szargamiis, Bolsoj, Gudilo, Gruzkoje) találhatók rajta; tavasszal hóolvadás után azonban vizzel telik meg és valóságos folyóvá alakul, amelynek vizei két irányban folynak. A Ny-i M. a Don felé folyik homokos partok közt, fölveszi a Jegorlikot, Kutulgát. Hossza 405 km. vizkörnyéke 37819 km2. A K-i M. szintén a Szaru-Kamüstől indul ki és tulajdonképen folytatása a Kalausznak. Beléje ömlik az Urguli, Kulobe és Csogra; nagyobb vizálláskor a Kuma egyik ágával, a Hoidukkal egyesül; hossza 275 km., vizkörnyéke 25803 km2. A két M. maradványa a Kaspi- és Azovi tenger közti összeköttetésnek.

Maniere

l. Modor. - M. noire, l. Hántoló modor.

Manifestatio

(lat.) a. m. nyilvántartás, kijelentés, felfedezés.


Kezdőlap

˙