Manso

János Gáspár Frigyes, német történetiró és nyelvész, szül. Zellában, a szász-gothai hercegségben, 1760 máj. 26., megh. Boroszlóban 1826 jun. 9. Miután tanulmányait Jenában befejezte, tanárrá lett a gothai gimnáziumban, majd (1790) rektor a boroszlói Magdalenumban, Művei közül a legismeretesebbek; Sparta, ein Versuch zur Aufklärung der Geschichte u. Verfassung dieses Staates (Lipcse 1800-1805, 3 köt.); Leben Konstantine d. Gross. (Boroszló 1817); Geschichte des preusischen Staates seit dem Hubertusburger Frieden (Fankfurt 1819-20 és 1835, 3 köt.); Geschichte des ostgothischen Reiches in Itallen (Boroszló 1824). Nyelvtani dolgozatai közül megemlítendők: Meleager, Bion és Mosches fordítása; továbbá Vermischte Schriften és Vermischte Abhandlungen c. munkái, melyekben M. költeményei is feltalálhatók.

Manszanilye-fa

máskép manzanillo-fa (növ.), l. Hippomane.

Manszúr

al- (az európai irodalomban közönségesen Almanzor, arab, szószerint: akit Isten győzelemre segít); több mohammedán uralkodó és államférfi neve, nevezetesen: 1. Abú Dsá'far Abdalláh al-M., az abbaszida dinasztiából való második khalifa (754-775), Bagdad alapítója, az arab irodalom kiváló pártolója. - 2. Mohammed b. Abi' Amir, II. Hiám spanyol-arab uralkodó teljhatalmu vezére, ki különösen az ortodox teologusok segítségével oly befolyásra tett szert, hogy a hatalmat teljesen magához ragadta, melyet vetélytársainak legyőzse, ugy mint a keresztények és a neki ellenszegülő afrikai mohammedánok ellen viselt szerencsés háborui által mindinkább megszilárdított. 992. már fejedelmi címet toldott neve mellé. Harcias vállalatai mellett a tudományt is pártolta és az ország anyagi felvirágoztatása körül is sok érdemet szerzett. Meghalt 1002. - 3. Abú Juszuf Ja'kúb, az almohád-birodalom egyik khalifája 1184-1198.

Manszurah

Dakhalieh tartomány székhelye Alsó-Egyiptomban, 53 km.-nyire Damiettetől, a Nilus damlettei ágának jobbpartján, vasút mellett, (1882) 26784 lak., akik közt 1095 európai; vitorlavászon-, vászon- és pamutszövéssel, élénk kereskedelmi forgalommal, 1221. azon helyen alapították, ahol a keresztesek vereséget szenvedtek. 1250. IX. Lajos itt volt fogságban.

Mant.

latin állatnevek után a. m. Mantell Gideon Algernon (szül. 1790. meghalt 1852) angol orvos és paleontologus nevének rövidítése; nevezetesebb munkái: Illustrations of the geology of Susex (21 tábl., London 1826); The wonders of geology (7. kiadás, u. o. 1858).

Mantaro

az Ukajali (l. o.) egyik forrás-folyójának felső része; Peruban a Cerro de Pascoban a D. sz. 11o alatt 4000 m. magasban ered, átfolyik a Chinchaycocha-lagunán, Huantánál É-nak fordul és az Apurimac-kal egyesülvén,Ené nevet vesz föl.

Manteau d'arlequin

(franc., ejtsd: manto d'arlkén), ruhadarab, mely Arlecchino (l. o.) szinpadi öltözékéhez tartozik.

Mantegazza

Pál, szenátor, olasz fiziologus és antropologus, szül. Monzában 1831 okt. 31. Anyja, Laura Solera-M., költői lelkületü, művelt nő volt, ki mindent elkövetett, hogy fiának kitünő nevelést adjon. (V. ö. Mantegazza, La mia Mamma, Firenze 1893.) Pisában, Milanóban és Paviában orvostudományt tanult s 19 éves korában már feltünt egy tudományos dolgozatával. Családi bajai miatt utazni indult, s hosszasabb tanulmányutakrat tett Európa nagyobb államaiban meg Indiában és D.-Amerikában. Párisban időzése alatt irta Fisiologia del Piacere (10. kiad., Milano 1891) c. művét, mely egyszerre előkelő helyet biztosított neki a tudományos világban. Miután Argentinában megnősült, visszatért Olaszországba s Milanóban telepedett meg 1858. mint orvos, de már 1860. a patologia tanárának hivták meg a paviai egyetemre, 1870. az antropologia tanára lett Firenzében, hol az első antropologiai és etnologiai olasz folyóiratot alapította. M. nagyon sokat dolgozik; számos, a folyóiratokban megjelent nagybecsü tanulmányain kivül önálló művei: Fisiologia del I'amore (magy. is: A szerelem élettana, ford. P. Zempoléni Gy., Berlin 1891); Fisiologia del dolore (Milano 1880); Fisiologia dell'odio (u. o. 1882); Fisiologia dell'uomo ammalato (u. o. 1862); Gli amori degli uomini (u. o. 1886); Iglene dell'amore (u. o. 1877); Elementi d'igiene (u. o. 1878); Fisonomia e mimica (u. o. 1883); Le estasi umane (u. o. 1887); Fisiologia della donna (u. o. 1894); L'arte di maritarsi (magy. is: A házasság művészete, Székesfehérvár 1891); L'arte di trovar marito (magy. is: A férjhezmenés művészete, ford. Nyitray J. és Lyka K., Budapest 1894); L'arte di esser felici (Firenze 1886) stb. M. nemcsak mint tudós fiziologus kiváló, hanem mint költő is előkelő helyet foglal el hazájában; Le leggende dei flori (magy. is: Virágregék, ford. Warga Janka, Pécs 1892) egyik legszebb műve. Regényei: Un giorno a Madera (15. kiadás Firenze 1895); Upilio Falmali, domatore di belve (Milano 1886); Dio Ignoto (u. o. 1880); Testa (ifj. irat. u. o. 1895); le glorie e le gioje del lavoro (magy. is: A munka öröme és dicsősége, Kerékgyártó E. átdolgozásában. Budapest 1890) stb. A politikai életben is tevékeny részt vett; 1865-1876. tagja volt a képviselőháznak, 1876 óta szenátor. Utazási kedve sohasem lankadt; becses tapasztalatairól a következő művekben számol be: Rio della Plata e Teneriffe (Milano 1877); India (u. o. 1880); Studi sull' etnologia dell' India (u. o. 1886); Viaggio in Lapponia (u. o. 1884); Studi antropologici sui Lapponi (Firenze 1880); Ricordi di Spagna e dell' America spagnuola (Milano 1894). Kiadta továbbá: Il secolo tartufo (u. o. 1876); Il secolo nevrosico (u. o. 1879); Epicuro, saggio di una fisiologia del bello (u. o. 1894); Dizionario delle cose belle (u. o. 1892).

Mantegna

(ejtsd: mantenya) Andrea, olasz festő, szül. Vicenzában 1431., meghalt Mantovában 1506 szept. 13. Squarcione, padovai műhimzőnek, festőnek és nagy régiségkedvelőnek volt tanítványa. Már korán kezdte az ókori emlékeket tanulmányozni, azonkivül főleg későbbi apósának, Jacopo Bellininek és Donatellónak a hatása alatt állott. Már 17 éves korában egy oltárképet festett a padovai S. Sofia-templomban, mely azonban elveszett. Tevékenységének kezdete itt volt Padovában, 1459. Lodovico Gonzaga marchese meghivására a mantovai udvarhoz szegődött. Kevéssel odajötte után készítette el a Napkeleti bölcsek imádását ábrázoló kis oltárképet (Firenze, Uffizi-képtár). Padovában űzött anatomiai, távlattani, építészeti és archeologiai tanulmányain alapul a bécsi muzeumban levő, szt. Sebestyént ábrázoló hires képe. 1474. fejezte be a Castellodi Corte egyik termének fal- és mennyezetfestményeit. A falakon urának családját ábrázolta rendkivül élethü, monumentális módon («camera de'sposi»), a mennyezeten pedig a játszó angyalokat alsó nézetben, teljes rövidülésben ábrázolva, egsz új elemet vitt be a festészetbe. Lodovico halála után annak utódjainál is a legnagyobb kedveltségnek örvendett. 1488-90. pedig VIII. Ince pápa számára kifestette a Belvedere villa kápolnáját, mely azonban VI. Pius alatt elpusztult. Visszatérve Mantovába, befejezte a Caesar diadalmenetét ábrázoló 9 nagy, enyves festékkel vászonra ragasztott papirra festett képét, melyek falkárpitok gyanánt szolgáltak. Későbbi képei: a gyönyörü Madonna della Vittoria (1496. Páris, Louvre); Madonna Ker. János és Magdolna között (London, nemz. képtár); két allegoriai és mitologiai képe a Louvreban és a Scipio diadalát ábrázoló, rendkivül szellemsen, szürkére szürkén festett képe a londoni nemzeti képtárban. Mint rézmetsző a régi olasz mesterek között az első helyet foglalja el. Kitünő lapjai: Krisztus levétele a keresztről; a hires, megrendítő Sirbatétel; Krisztus a pokol előtornácában; Bacchanália; részletek Caesar diadalmenetéből, stb. V. ö. Woltmann, a Dohme-féle Kunst und Künstler-ben. Metszeteit kiadta Amand-Durand, Oeuvre de Mantegna cím alatt (Páris 1878).

Mantelet

(franc., ejtsd: mant'lé), igy nevezik mindazon alkotmányt, amely leplezésre, eltakarásra szolgál, p. a sánckosarat, a hadihajók ágyuréseit eltakaró redőket; a hámos lovak szemellenzőjét. Ezenkivül a kis köpenyeget is.


Kezdőlap

˙