Pecht

Frigyes, német festő és művészeti iró, szül. Konstanzban 1814 okt. 2. Párisban Delarochenak volt tanítványa, azután Olaszországban járt, majd Münchenben telepedett le. Képeket festett Goethe és Schiller életéből, számos illusztrációt készített a német klasszikusok és Shakspere műveihez; azután monumentális festészettel foglakozott; a müncheni Maximilianeum egyik termét hadvezérek és államférfiak, a konstanzi zsinattermet a város történetének freskóképeivel díszítette. Utóbb egészen az irodalomra adta magát. Számos kisebb dolgozatán kivül megjelent: Südfrüchte, Skizzen eines Malers (Lipcse 1854, 2 köt.); Geschichte der Münchener Kunst im XIX. Jahrhundert (München 1887); Deutsche Künstlerd. XIX. Jahrhunderts (Nörlingen 1877-1884, 4 köt.). Memoiren aus meiner Zeit (2 köt. 1894) stb. 1885 óta a Kunst für Alle folyóiratot adja ki.

Pechuel-Loesche

Eduárd, német gegorafus, szül. Zöschenben (Merseburg mellegg) 1840 jul. 26. 1860-84-ig sokat utazott, legutoljára a Kongo vidékén és erre vonatkoznak főbb művei, mint: Die Loangoexpedition (1881); Herr Stanley und das Congounternehmen (1886); Congoland (1887). Előbb Jenában működött az egyetemen, 1895 óta Erlangenban. Sajtó alá rendezte Brehm Thierleben címü nagy munkájának új kiadását (1890-92).

Péch-Újfalu

(Pécs-Újfalu), kisközség Sáros vármegye felső-tárcai j.-ban, (1891) 1083 tót és német lak., bőrgyárral, vasúti megállóval, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Fölötte emelkedik Péch-Újvár (l. o.). vára.

Péch-Újvár

(Henninghvár, máskép Hönigvár) várrom Sáros vármegyében egy dombon a péchújfalusi hegyek lábánál. 1400-ig ez volt a vármegye központja, melyet rövidesen Újvármegyének hivtak. 1400. a hasonnevü szomszéd vármegye megkülönböztetésül felvette az Abaújvár nevet, Sáros pedig mai nevét. P. 1209. Gertrudis királyné, II. András felesége, pohárnokának, Rátkai Demeternek tulajdona volt, ugy kapták a Tarczayak, az ónodi Zudarok, viszont csere útján a Perényiek, kiknek kezén 1512-ig maradt; ekkor ismét cserebere útján szállott a Tarczayakra, kik közül a hőslelkó Tarczay Anna 1555. és 1556. hevesen védte I. Ferdinánd katonái ellen, végre azonban mégis kapitulált, mire P. egy részét levegőbe röpítették, a területet pedig 1559. a Péchyek kapták, akik azt mai napig birják. V. ö. Bárdossy, Analecta Comitatus Sárosiensis; Potemkin Ödön, Sáros vármegye leirása (Budapest 1863).

Péchy

(péch-újfalusi), gróf és nemes, Sáros vármegye régibb előkelő adományos családainak egyike. Vannak azonban többen a Pécsei nevet viselő, hihetőleg pécsi eredetü családok is. Igy Pécsi Pál már 1404. mint Horvát-, Tót- és Dalmátországok bánja és a sárkányrend vitéze van említve; 1619. Pécsi Simon, állítólag pécsi polgári család ivadéka, Erdélyben Bethlen Gábor alatt kancellár, Szt.-Erzsébet kapja adományul, s erről veszi melléknevét. Az itt tárgyalandó péchújfalusi P.-családnak első ismert törzse P. László, ki, miután Szigetvár eleste után javai török kézre jutottak, Erdélybe költözött; ennek fia I. Gáspár, I. Ferdinánd alatt királyi udvarnok, kisebb követségekben járt s Lippánál a török ellen vitézül harcolt és testvérével együtt kapta adományul Újfalu sárosvármegyei helységet, mely azután új birtokosáról Pécs-Újfalu nevet nyert. Ő lett a ma roppant számra terjedt család új megalapítójává, s 1550. gyulai kapitány volt. Fiai közül Zsigmond kamarai tanácsos lett alapítója annak a magas hivatalokra jutott családágnak, melyből Gábor 1676-iki sárosi alispán unokája, második Gábor 1676-iki sárosi alispán unokája, második Gábor, 1760. szeptemvir és sárosvármegyei adminisztrátor, ennek fia harmadik Gábor ismét szeptemvir, s ennek fia Majthényi Katától József, grófságot nyert, s Fáy Anna grófnőtől nemzette Manó gr. abaúji főispánt stb. (l. alább). Zsigmond másik unokája Lászlónak fia volt másik Zsigmond, 1747. alnádor s beregi adminisztrátor, s ennek maradékai: Zsigmond 1787. szepesi kamarai tanácsos, László sárosi alispán s királyi tanácsos, ez utóbbinak fia János máramarosi főispán, ki meghalt 1831-ben. I. Zsigmond egy másik unokája József alispán 1760.; ennek fia Zsigmond 1770-ben ugyancsak alispán nemzette Imre udvari tanácsos és zágrábi főispánt. A család igen sok tagja viselt előkelő megyei s birósági hivatalokat, s közülök még kiemelkedtek: András 1760. az eperjesi ker. tábla elnöke s különösen a református hitü ágból Imre fia Komáromy Annától, Imre szeptemvir (l. alább) s Tamás, az ágostai hitvallásuak ágából, a képviselőház elnöke s közlekedési miniszter (l. alább). Voltak a családban magasabb rangu katonák (Mihály tábornok, ki 1819. halt meg), de papok, sőt jezsuita szerzetes is.

1. P. Imre, a hétszemélyes tábla birája, szül. 1753 nov. 14., megh. 1841 ápr. 20. Tanult 1763-1772-ig a debreceni anyaiskolában, 1774. Késmárkon, 1781-82. pedig Göttingában. 1787 máj. 1. II. József császár Bihar vármegye alispánjává nevezte ki, 1790. pedig a felvilágosodott s nemes szándéku, de az ősi alkotmányt nem tisztelő fejedelem halála után, a közigazgatás s vármegyei élet akkori zürzavaros állapotában, midőn sem fő-, sem alispán nem volt, másfél évig kormányzá vármegyéjét, s hogy jó és hazafias szellemben kormányzá, bizonyítja az a tény, hogy 1791-ben az ősi alkotmány helyreállítása után, a bihari rendek közbizalmával alkotmányos első alispánná választatott meg, s e fontos hivatalát a nagy vármegyében 1803 szept. 20-ig viselte. Hat országgyülésen (1796, 1802, 1805, 1807, 1811 és 1825) volt vármegyei képviselő, és ugyan elsőbb négy ízben Bihar, s utóbb két ízben Pest vármegye részéről, s 1825., e nagy fontosságu s emlékezetü országgyülésen már mint a főtörvényszék tagja. Mert a nemzeti birodalom e kitüntetett emberének érdemei a fejedelem által is métányoltattak, ki őt 1813. alnádorá, 1824. a hétszemélyes tábla birájává nevezte ki, 1835. pedig a Szent-István-rend keresztjével is díszesítette. Mint a tiszántuli ref. egyházkerület főgondnoka 1801-1839-ig, ily minőségben egyszersmind a debreceni anyaiskola főgondnoka, a vallás és nevelés ügyében majdnem félszázadon át lelkes és bölcs munkásságot fejtett ki: a tudományokat, szabad, hazafias szellemet, s a nemzeti nyelv használatát hiven ápolta s előmozdította. 1830. a m. tud. akadémia igazgató tanácsába választatott. A m. tud. akadémiában 1842 nov. 26. Tóth Lőrinc tartott felette emlékbeszédet. (V. ö. Akad. Évk. VI. kiad., 1845, 111. old.)

2. P. Imre, miniszteri tanácsos, a magyar királyi államnyomda igazgatója, szül. Nagy-Kölkeden (Vas) 1832 szeptember 25-én. A gimnázium befejezése után a császári királyi hadseregbe mint tüzérhadfi lépett s onnan 1848 őszén átment a honvédséghez, melynek soraiban küzdötte végig a szabadságharcot. A szabadságharc leveretése után a mérnöki pályára adta magát és az alkotmány helyreállításáig a mérnöki pályán tagosításokkal, kartográfiai munkákkal és közben a saját birtokán mezei gazdálkodással is foglalkozott. 1870. állami szolgálatba lépett; 1872-ig a kataszteri térképészeti osztálynak volt a vezetője, azóta pedig az államnyomda igazgatója. Térképészeti dolgozatai nemcsak a hazában, hanem a külföldön is nagy elismerésben részesültek. Domborművü térképei a párisi és velencei nemzetközi földrajzi kiállításokon a legmagasabb kitüntetést nyerték el; ezekért a párisi Académie Nationale tagjául is választotta. A saját kiadásában megjelent Budapest és környéke oro- és hidrográfiai térképe nagy kelendőségnek örvend és már újabb kiadást ért. A kiállításon általános feltünést keltett a Balaton medrének és környékének domborműve. Térképészeti munkáiért és az államnyomda vezetésében kifejtett működéséért a király, a harmadosztályu vaskorona-renddel tüntette ki. Az ő fáradhatatlan tevékenységének, kifejlett műízlésének és sokoldalu alapos szakismeretének köszönhető, hogy az államnyomda (l. o.) az ország első műintézetévé fejlődött s galvanoplasztikai, fotomekanikai, réz- és fénynyomdai reprodukciói és pompás kivitelben, szokatlan nagyságban sokszorosított műlapjai az intézet a külföld hasonló műintézeteivel egy niveaura emelik. Sok gond és fáradságba került azt elérni, de P. az őt jellemző erélyével, sokoldalu szakavatottságával és kiváló műérzékével megmutatta, minő fokra emelkedhet a magyar nyomdászipar, ha tehetséggel, ízléssel és a legújabb vívmányok felhasználásával előtört. P. a társadalmi téren is szerepvivő és mint több művészeti, közművelődési és humánus egylet tagja, azok működésében is tevékeny részt vesz.

3. P. Manó gróf, képviselő, erdélyi királyi biztos, aztán főrendiházi tag, főispán, zászlós úr, főkamarásmester, szül. Bodlogkőváralján (Abaúj) 1817., megh. ugyanottani kastélyában 1889. 18 éves korában vmegyei aljegyző, 20 éves korában főjegyző s egy évvel későbben az 1840-iki pozsonyi országgyülésre követe lett vmegyéjének. Tagjává választatott a büntető törvénykönyv kidolgozására megbizott nagy országos bizottságnak. 1843. Zemplén vármegye főispáni helytartójává, 1861. a báró Vay Miklós-féle s későbben a Majláth-Sennyey dikaszteriális kormány alatt Abaúj vármegye főispánjává neveztetett ki. Az új alkotmányos minisztérium 1867. küldötte ki erdélyi királyi biztosul, s mint ilyen működött közre az Erdéllyel való unio keresztülvitelében. Jeles szolgálataiért számos legfelsőbb kitüntetés érte, királyi kamarás lett s a monárkia nagy rendjeleivel, név szerint a Lipót-rend s vaskorona-rend nagy keresztjeivel, s azonfelül a pápai Szt.-Gergely-renddel díszíttetett. Az 1872-iki országgyülésre Kolozsvár belső kerülete választotta képviselőjévé, s ettől kezdve 1881-ig s ugyancsak 1881-84-ig Kassa városa részéről állandóan tagja maradt a képviselőháznak, s ebben egyik hű bajnoka a régi Deák-pártnak. A fuzió után a szabadelvü párthoz csatlakozott, de abból későbben kilépett. Ezentul, tekintettel előrehaladt korára, a főrendiházba ment át, s nem sokára főkamarásmesterré neveztetvén ki, zászlósúri méltóságra emeltetett. Díszpolgára volt Kolozsvár, Sepsi-Szent-György, Gyulafehérvár, Székely-Udvarhely erdélyi városoknak, s Kassa szabad királyi városnak. V. ö. Vasárnapi Újság, 1878. 52., arcképpel.

4. P. Tamás, országgyülési képviselő, a képviselőház volt elnöke, volt közmunka- és közlekedésügyi miniszter, belső titkos tanácsos, a tiszai ágostai evang. egyházkerület felügyelője, szül. Alsó-Kázsmárkon (Abaúj) 1829., a nagy kiterjedésü család ágostai hitvallásu ágából. Tanulmányait előbb otthon, azután Eperjesen és Sárospatakon végezte, többek közt Tompa Mihály vezetése alatt. 1848. tiszteletbeli fogalmazó lett Deák Ferenc minisztériumában, s a katonai pályán 20 éves korában honvédőrnagyi rangra emelkedett. A fegyverletétel után az osztrák hadseregbe soroztatott be mint közlegény, s fél évig e jármot viselte. Akkor megszabadulván, nagyobb utat tett a külföldön, s 1861-ig visszavonulva gazdálkodott. A politikai feltámadás után mint bizottsági tag kezdett előkelő részt venni a vármegyei életben, majd abaújvármegyei szolgabiró s 1867. alispán lett. 1868. képviselőnek választották s a balközép vezérkarában foglalt helyet. A létrejött pártfuzió alkalmával a Tisza-kormány alatt megalakult «szabadelvü» pártba lépett s mint ennek befolyásos tagja, Wenchkeim Béla báró s majd Tisza Kálmán kabinetjében 5 évig a közmunka- s közlekedésügyi tárcát viselte. A keleti s északkeleti vasutak ügyei az ő szolid vezetése alatt hozattak rendbe, a tiszai vasút is az ő keze alatt lett, legalább félig, az államé; főképen pedig a magyar vasutak ügykezelési nyelvének magyarrá tételében van kiváló érdeme, melyben ő sokkal nagyobb hatással és sikerrel járt el, mint elődei. 1880. ápr. 12. a képviselőház elnöki székére választatott meg s elnök maradt 1887 végéig. A közügyek terén tett ily szolgálati jutalmául 1883. az első osztályu vaskorona-rendet nyerte el, s miniszteri magas állásának megfelelőleg kineveztetett a korona által valóságos belső titkos tanácsossá is. Egyházi téren, mint az ágostai evang. vallás tiszai kerületének főgondnoka, egyike a legbuzgóbb, legtekintélyesb s legbefolyásb szerepvivő egyéniségeknek s védő bajnoka a magyar nyelvnek és nemzetiségnek a pánszláv irányzatok ellenében. Mint egykori honvédőrnagy, mindenkor buzgó részt vett a honvédgyülésekben, s előmozdította a honvédsegélyezés ügyét. V. ö. Vasárnapi Újság, 1875. 10.; 1878. 15.; 1880. 16. arcképekkel.

Pećinci

község Szerém vármegye zimonyi j.-ban, (1891) 1121 horvát-szerb lakossal.

Peck

angol ürmérték száraz tárgyakra = 1/4 bushel = 2 gallon = 9,09 liter; só és lisztre a súlya 1 stone.

Peckham

(ejtsd: pekkemm), londoni városrész, a Temze déli partján, Deptfordtól nyugatra.

Pecopteris

Brogn. (növ.), ősvilági ásatag haraszt.

Pecorari

(ejtsd: pek-) Jakab, Piacenzában, a XII. sz. második felében született. Franciaországba költözvén, ciszteri szerzetes lett s a champagnei trois-fontanainesi kolostor apátja, majd praenestei püspök s 1231. bibornok. 1232 máj. 13. Padovában ő békítette ki, ha csak rövid időre is, II. Frigyes császárt a lombard városokkal. Mindjárt ezután, juliusban, IX. Gergely pápa őt küldötte Magyarországba, hogy elintézze az egyház és állam közt támadt viszályt, melyet Róbert esztergomi érsek interdiktuma elmérgesítette. Az év végén Budára érkezvén, a püspökökkel értekezletet tartott, hogy a magyar egyház anyagi érdekeit megvédelmezze. Miközben a király négy biztosával tárgyalt, országszerte zsinatokat tartott, hogy a függő kérdéseket, p. az erdélyi püspök és a kolozsmonostori apát pörét, a váradi püspökválasztás és a boszniai eretnekség stb. ügyét megoldja. Letette a bosznai püspököt, ki a bogomilizmus terjedését akadályozni nem tudta vagy nem akarta s helyette a hittérítő domonkosrendiek közül nevezett ki püspököt. Jolánta királyné halála (1233) után rábirta II. Andrást a szentszék s a magyar püspöki kar kivánságainak teljesítésére, nevezetesen az egyház elkobzott só- és egyéb jövedelmeinek visszaadására. 1233 aug. 20. a beregi erdőben a király ünnepélyesen kijelentette, hogy zsidót, szerecsent vagy izmaelitát többé nem alkalmaz kamarai, pénzbeváltó, sótiszti, adószedő vagy más közhivatalokban s egyáltalán védi ellenökben a kereszténységet. Szabályozta és biztosította egyes egyházak sójövedelmét, a multban szenvedett veszteségeikért pedig kárpótlást igért. Kimondotta, hogy az egyháziak egyházi biráskodásába nem avatkozik, hanem csak világi ügyeikben mond itéletet. Aug. 22. Béla király s hivei is megesküdtek e pontokra. Szeptember második felében az ispotályosok esztergom-abonyi konventjében a király újból találkozván P.-val s a főpapok nagy részével, a beregi szerződést ismét megerősítette, s belenyugodott, hogy a bibornok őt és tanácsosait kiközösítse, ha igéreteit 1234 ápr. 23-ig nem teljesítené. Ezt a bibornok nagy sokaság jelenlétében nyilvánosan kihirdette. A bibornok 1234 március elején távozott az országból, s megbizásából II. Andrásra nem sokára kimondta teremtménye a boszniai püspök az egyházi átkot, az országra pedig a kiközösítést, ami ellen azonban a király, ezúttal Róbert érsekkel együtt, a pápához felebbezett. P. apródjai közé tartozott egy piacenzai olasz fiu, Tedaldo de Visconti, ki 1271-76 közt X. Gergely néven római pápa volt.


Kezdőlap

˙