Simontornya

nagyközség Tolna vármegye S.-i j.-ban (ennek székhelye Gyönk), (1891) 3048 magyar lak., van bőrgyára, ipartestülete, vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. S. régi várának Simon alszolgabiró veté meg alapját. Később a Laczkfiak és Garák (Garayak) birták; a vár donjonja Garay László országbiró idejéből való. S. történeti szereplése a Rákóczi-háboruk óta megszünt, de vára ma is fennáll.

Simonyi

kisközség Vas vármegye kiscelli járásában, (1891) 1781 magyar lak., van vasúti állomása, postahivatala és postatakarékpénztára.

Simonyi

-család (simonyi és varsányi), családi hagyomány szerint, melyet némely okmány támogat, ezen család, ugy mint a Szemere-család, Huba magyar vezértől származik le, kinek leszármazója Hubebanus de Vossyan 1160-ban élt, ennek fia Martinius de Wossján 1196., kinek fia comes Simeon de Vossyán 1223. a Nyitra folyó mellett nyert királyi adományt, mely földön keresztnevéről nevezett S. birtokát alapította. 1294. Michael Mortunus, Jakobus és Petrus filii Simonis de Wossyán Kér-Krakó és Csank nevü hontvármegyei birtokuk iránt a Szt. István király által alapított esztergomi keresztesek (cruciferorum) koventusa előtt egyeztek comes Adrian Monuculus filius Simonis rokonukkal. A garamszentbenedeki konvent Károly király meghagyása folytán 1324. végrehajtja az osztályt S. Mihály fia Pál részére S. Leukus ellen (filii Michaelis de Vassán et de Kereskény) a konvent embere, Jakab szerzetes közbenjárásával. (V. ö. Fejér György, Codex diplomaticus VIII. b. 78. old.) Leucus de Simony I. László király egy dekretumában «dapiferorum regalium magister»-nek neveztetik. Comes Leucus de Simonynak két fia volt, István és Imre; Istvánnak fia Jánostól származik a családnak u. n. felső ága, mig Leucus fia Imre fiától Miklóstól és fia Imrétől, de Simony alias de Kereskény származik a családnak u. n. alsó ága. S. Miklós és fivére Imre Zsigmond királytól - azon indokból, hogy a család okmányai a tatárok által elpusztított zobori zárdában elégtek - új adománylevelet (nova donatio) nyertek. Ugyanez Miklós és Imre Zsigmond király jóváhagyását nyerték, hogy Simonyban «voluntate et scitu nostra» «fortalitium seu castellum» erősséget építettek és ezen okmányban említés történik hadi érdemeikről. (V. ö. Fejér György, Codex diplomaticus.) Kitüntek századok folyamán ezen családban: S. Zsigmond, ki a mohácsi ütközetben «cum quatuor congenerationalibus suis» dicsőségen elesett. S. Imre ezredes, ennek fia György tábornok, kinek neje Apor bárónő, ennek fia Imre huszárezredes, kinek nővére neje volt Kálnoky Antal grófnak, Mária Terézia királyné vitéz tábornokának. S. Ferenc, kamarás, a lovas felkelő sereg ezrdese, ki a győri ütközetben tünt ki vitézségével (megh. 1830.). S. Imre, ezredes volt barsi alispán, ki a törökök elleni harcokban súlyos sebeket kapott. S. Ádám, «colonellus». S. Sándor, ki mint huszárkapitány a franciák ellen harcolva, Mannheimnál elesett. S. Simon, királyi tanácsos, alispán. S. Ferenc, alispán. S. Simon, a szabadságharcban őrnagy, Bem életének megmentője, később barsi alispán és képviselő, messze vidék legerősebb férfia, legjobb lövő, vívó és lovas. S. Győző, a szabadságharcban kapitány, öt évi várfogságot szenvedett. S. Géza, a honvédek vitéz kapitánya, súlyos sebesült, később királyi ügyész. S. Ernő (l. o.). A családnak egy ága a varsányi nevet vette fel, de ezen ág Istvánnal, ki 1669. török fogságban halt meg, kihalt és vagyona Simonyi Imre és Varsányi Erzsébet között kötött egyesség szerint Imre fiára, Miklósra szállott. A család élő tagjai: S. Iván (l. o.); testvére; S. Gyula, fiatalabb korában tengerésztiszt; S. Lajos; S. György; S. Géza, a szabadságharcban a honvédek kapitánya, az alkotmány visszaállítása után Bars vármegye tiszti főügyésze, később királyi ügyész; S. Dénes, huszárfőhadnagy, szügyi (Nógrád) nagybirtokos; S. Kálmán; S. Alajos, nagybirtokos Nyitra-Zsámbokréten; S. Gyula, magyar királyi csendőrhadnagy; S. József; S. Elemér, királyi járásbiró; S. Béla, simonyi birtokos, Bars vármegye jelenlegi alispánja Aranyos-Maróton.

1. S. Ernő (simonyi és varsányi), politikus, szül. Zsámbokréten (Nyitra) 1821 dec. 18., megh. 1882 márc. 28. Iskolába Nyitrán, Tatán, Vácon, Nagyszombaton és Pozsonyban járt. 1848. a privigyei kerület országgyülési képviselőjévé választotta, de e választás megsemmisíttetett. A szabadságharcban mint nemzetőr vett részt. 1849. év elején guerilla-csapatokat toborzott s ennek szétveretése után a kormánnyal Debrecenbe ment; később nyitravármegyei főbiró s azután ismét honvéd lett s Komáromot védte Klapka tábornokkal s a vár feladása után külföldre menekült s Hamburgban telepedett le, s innen a Magyar Hirlap tudósítója volt. 1850. Londonba költözött, 1853. pedig Csernátoni ajánlatára egy Payne nevü queker családnál Birdgewaterben nevelőséget vállalt s itt volt hat éven át. Tanítványai letevén a doktori vizsgát, e családot elhagyta s két évig közbe magán tanársággal tartotta fenn magát. 1862-ben Sheffieldbe ment Mapine nevü acélgyáros gyermekei mellé s tanítványaival Párisba ment s itt maga is beiratkozott az egyetemre s vegytani, geologiai előadásokat hallgatott. 1861. a privigyei kerület országgyülési képviselőjévé választatott, de a hazatérése elé gördített akadályok miatt nem fogadhatta el. Ezután egy ideig Bridgewaterben egy tégla- és cementgyár igazgatását vezette, majd a Mapine és Tourtores-féle acélgyár ügynöke lett s ily minőségben több rendbeli utazásokat tett Francia, Spanyol-, Német- és Olaszországban. 1866. Kossuth lajost látogatta meg s vele összeköttetésbe lépett, 1868 áprilisban végre visszatért hazájába s itt a német-ürögi kerület csakhamar országgyülési képviselőjév választotta meg s mint ilyen a függetlenségi párthoz tartozott. Az irodalom terén is működött; ő alapította a Szombathelyi Lapokat s többrendbeli utazásai alatt gyüjtött oklevélmásolatait a magyar tudományos akadémia adta ki: Angol diplomáciai iratok II. Rákóczi Ferenc korára (angol levéltárakból közli S. E., I-III. kötet, Pest 1872-76. Archivum Rákóczianum II. Diplomatia 1-3); Magyar történelmi okmánytár, londoni könyv- és levéltárakból 1521-1717. (összeszedte és lemásolta S. E. Pest 1873, Mon. dipl. 26 köt.). Nekrologja és arcképe a Vasárnapi Újság 1882. évf. 14. sz.

2. S. István (simonyi és varsányi), született Simonyban (Bars) 1836 dec. 15. S. atyja Bars vármegyében 1848. mint alispán működött. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten a kegyesrendüeknél és Pozsonyban végezte, a jogot Bécsben hallgatta. A Bach-korszakban nem akarván hivatalt vállalni, beállott a Radetzky-huszárezredbe, ahol nemsokára hadnaggyá lett. 1861. tiszti rangjának megtartása mellett kilépett a katonaságtól, megszerezte Budapesten az ügyvédi diplomát és Pozsonyban telepedett le, ahol különösen a társadalmi életben élénk részt vett. 1870. jelent meg tőle Egy pár szó a katholikus autonomiához (Pest) és az Állam és Egyház c. tanulmánya (u. o. 1870, 2. kiad. 1875). Utóbbit Deák Ferencnek ajánlotta, noha annak tartalma Deák programmjától elütött. 1872. részt vett Horn Edével és Jókai Mórral az akkor egyetlen német ellenzéki lap, a Westungarischer Grenzbote megalapításában, melynek nemsokára tulajdonosa lett és melyet mai napig szerkeszt. 1878-87. a képviselőháznak volt tagja; előbb a galántai, majd a magyar-óvári kerületet képviselte ellenzéki és antisemita programm alapján. Munkái: Nemzeti tragikomödia (Budapest 1880); A modern alkotmánytan tévedései (magyarul és németül); Mentsük meg a magyar földbirtokost (1882); Der Judaismus und die parlamentarische Komödie (Pozsony és Lipcse 1883); Der Antisemitizmus (1884) és Válaszfelirati javaslat az 1884. évi trónbeszédre (1884). Azt javasolta továbbá, hogy a képviselőválasztások érdekcsoportok szerint történjenek, amiben azután Schäffle és mások példáját követték. Egyik elnöke volt az 1882-iki drezdai antisemita-kongresszusnak. Az 1887-iki választásokkor nem vállalt többé mandátumot és ez idő óta első sorban hirlapjának szenteli idejét, melynek lapjain a régi magyar közjogról, az ókori és modern filozofiáról és újabban a közoktatás reformjáról is értekezett. Ellensége a klasszikus nyelveknek és gyakorlati haszon nélküli ismeretek tanításának, és a morált, az egészségtant, a törvény ismeretét s a társadalmi tudományokat tekinti az észszerü és nemzeti nevelés fő feladatának. Idevágó cikkeit könyv alakjában is összefoglalta (Die vollständige Umgestaltung der Mittelschule), melyből több német pedagogus, köztük Greinz is merített, kinek művecskéjét azután Székely Imre magyarra is lefordított. Legújabban a néppárt ellen fejt ki lapjában akciót.

2. S. Jenő, földrajzi iró, született Veszprémben 1860 máj. 12. Gimnáziumi tanulmányait nagyobbára a budapesti gyakorló gimnáziumban végezte. Egyetemi hallgató korában négy pályadíjat nyert. 1888 óta a földrajz tanára a budapesti kereskedelmi akadémián. Kisebb földrajzi dolgozatai a Budapesti Szemlében, Földrajzi Közleményekben, Természettudományi Közlönyben, Magyar Szalonban, Nemzetben jelentek meg. Művei: A sarkvidéki fölfedezések története; Idegen népek közt és Az új világ. Fordításai: Ratzel, Anthropogeographia; Bert Pál, Utazások és vadászkalandok; Leroy Beauleu. A zsidóság és az antisemita áramlat. Azonkivül több földrajzi iskolakönyv. E lexikonba az általános földrajzi cikkeket irja.

4. S. József (vitézvári) báró, huszárezredes, az I. Napoleon elleni háboruk tüneményszerü alakja, a Simon-családból (l. o.) származott. Születési évét eddigi életrajzirói az ő saját állítása szerint 1777 febr. 18-ra teszik. Ez az adat azonban téves, amennyiben újabb kutatásokból kiderült, hogy S. 1782. (igy hát alig 5 éves korában) már Debrecenben a piaristák algimnáziumába mint rendes tanuló be volt irva. Valószinübbnek látszik az az adat, hogy S. 1771. márc. 18. született. (V. ö. Déri Gyula, Egy fényes alak homályos története, Egyetértés 1894 dec. 12.; u. a., Újabb adatok S. óbesterről, u. o. 1896 április 14-én.) Megh. az aradi várban 1832 aug. 3. Atyja 1787-88. Pestre rétornak s itt a fiu beáll a Greffen-huszárokhoz. Atyja kiváltotta, a fiu azonban nem akar tovább tanulni, hazaszökik, majd Böszörményben beáll az ott verbuváló Worumser-huszárokhoz. 1789-ben már részt vesz a török elleni táborozásban s Pancsova mellett egy éjjeli csatában átesett a vérkeresztségen. Hőstetteinek sorozatát, melyek egy Toldy Miklóshoz hasonló legendaszerü alakot alkottak belőle, a francia háborukban vitte véghez. 1796 máj. 2. Salónál a Garda-tó mellett Quosdanovics osztrák altábornagyot a franciák bekerítették és 30 tartalékágyuját elvették. S., ki akkor már őrmester volt, egy szakasz huszárral a franciákra rontott, az ágyukat és hadtestének elfoglalt tábori készletét visszavette, sőt a hadtest hátvonalát is teljesen szabaddá tette. 1797. lett alhadnagy, 1800. pedig a rajnai csapatok visszavonulásakor jun. 23-án, amint az Ulmenheimből visszavonuló osztrák hadsereg tábori készletét, két ezred ütegeit és 150 lőszeres kocsiját a franciák elfoglalták. S. (ekkor már főhadnagy a Mehrfeld-uhlánusoknál) az ellenségre rontott s gyors és vakmerő megjelenésével oly zavart támaszt, hogy senki a védelemre nem gondol, csak a menekülésre. Számosan levágatnak s az összes zsákmány visszakerül, a hadtest pedig értesül a váratlan támadásról, rendbe szedi magát s a franciák vállalatát tönkre teszi, 1800 jun. 27. az osztrákok utóvédjét Neubergnél a Duna mellett erősen megtámadták a franciák. Ott volt köztük a hires Latour d'Auvergne is, a franciák első gránátosa. S. lesből rárontott a zsákmányolókra, 60 legényt, egy tisztet elfogott, 120 foglyot, hat tisztet kiszabadított és a zsákmányt visszafoglalta. Itt esett el Simon András, S.-nak 22 éves kadét öccse, de elesett Latour d'Auvergne is. Ekkor S. a Plankenstein-huszárokhoz került s 1802. megkapta a Mária-Terézia-rendet, melynek alapján 1804. vitézvári előnévvel megkapta a bárói rangot. 1807. megjelent a Budára egybe hivott országgyülésen mint főrend. A háboru 1809. újra kitörvén, S. mint őrnagy vett részt a szerencsétlen wagrami ütközetben s két nappal később vitte végbe legnagyobb hőstettei egyikét, a Thaya-híd védelmében. Rendelete ugy szólt, hogy a hidat védje amig lehet, és S. 30 000 franciával szemben 6 ágyuval, 1 zászlóalj gyalogsággal, 1 század huszárral és utásszal több óra hosszat védelmezt a hidat. Az alvezérektől több parancs érkezett e közben a védelem abbanhagyására, S. mindegyiknek azt üzente vissza: még lehet. Azután felgyujtotta a hidat s az égő hídon át vonult csak vissza, még ott is verekedve, ugy hogy mire átértek, a híd leégett s az ellenség a túlparton rekedvén, a sereg visszavonulása biztosítva lett. 1809 végét részint Magyarországon, részint Lengyelországban töltötte és meg kellett érnie, hogy mint harmadik őrnagynak az osztagját feloszlatták s ő szám feletti állományba került. 1810. ismét parancsnoksághoz jutott és Lengyelországban állomásozott két évig, közben a bártfai fürdőbe is gyakran ellátogatván. Az 1812. kitört háboru ismét a tettek mezejére szólította. A lipcsei csatában a mellébe golyót kapott, de a zsebében levő tárca felfogta. 1814 febr. 17. az áradásban levő Rhôneon éjnek idején átúsztatta hadseregét s a franciák visszavonuló vonalán oly zavart csinált, hogy a franciák Lyont feladták s Viennébe hátráltak. Ekkor kapta az osztrák Lipót-rend commandeur-keresztjét, de kitüntették az orosz, porosz és a hesseni uralkodók is. Napoleon kétszeri elfogatása után Bécsben, majd Nagyváradon állomásozott, s itt iratta meg életrajzát Nagy Pállal. Ebbe az életrajzba sok hibás adat csúszott be, melyek mai napig sincsenek tisztázva. Ezredeté 1820 táján Lengyelországba, Tarnolpolba helyezték. Itt vett el 1820. hegelsfürsti Leiner Ferenc tábornok leányát Terézt, kire az anyja után nagy vagyon maradt. Házasságukból született fia Lajos (l. o.) báró és később Katalin bárónő, kit hanen-ebersteini Hertvick Mór tábornok vett el. S.t 1828. egyszerre fölfüggesztették az ezredparancsokságtól, rendelkezési állapotba helyezték és vizsgálatot indítottak ellene. A vizsgálat négy évig húzódott s az itéletet 1832 ápr. 23-án hozták meg. Elvesztette rangját, érdemjeleit, bárói címét, összes méltóságait, s ezenkivül több évi várfogságot kapott. Az aradi várban volt bezárva, s félév mulva u. o. meghalt. Holttest az aradvármegyei Vadászon, saját uradalma parkjában fekszik egy sírkápolnában. Hogy mi volt S. ezredes bűne és bukásának az oka? mindeddig nincs hitelesen kimutatva. A sok mendemonda közül az igazságot kihaszálni teljes lehetetlen mindaddig, mig a bűnügy iratainak elolvasását meg nem engedik. Erre vonatkozólag többféle kisérlet történt, de még azt sem sikerült megállapítani, hogy az iratokat hol őrzik; a bécsi katonai auditorátusnál-e, vagy a hadügyi irattárban?

5. S. Lajos (vitézvári) báró, politikus, S. József hires huszáróbester fia, szül. Tarnopolban 1824., megh. Budapesten 1894 dec. 12. A jogot Kassán elvégezve 1847. a kisjenői kerület (Arad vármegye) országgyülési képviselője lett s az alkotmányos harc kitörésével abban mindvégig tevékeny részt vett. A világosi fegyverletétel után várfogságra itéltetett, melyet Temesvárott töltött. Később kegyelmet nyerve Vadászi helységben (Arad) fekvő birtokára vonult vissza. Az 1861-iki országgyülésen mint a határozati párt hive vett részt. Az 1865-iki s következő évi orzsággyüléseken a kisjenői, majd a nagyszalontai kerületet képviselte s a balközépnek egyik vezető tagja volt. A fuzió után földmívelés-, ipar- és kereskedelmi miniszterré neveztetett ki. 1878. kilépett a Tisza-kabinetből s magán életbe vonult vissza s később a főrendiház újjá szerveése után 1885. annak tagjává neveztetett ki. V. ö. Vasárnapi Újság 1875. és 1894. évf.

6. S. Zsigmond, a magyar nyelv tudományának kiváló művelője, egyetemi tanár, szül. Veszprémben 1853 jan. 1. A gimnáziumot Veszprémben, Esztergomban és Budapesten, az egyetemet Budapesten végezte, 1874. letette a tanári vizsgálatot, azután külföldre ment, először Lipcsébe, azután Berlinbe, végül Párisba, 1876 hazatérve, előbb a gyakorló főgimnáziumban tanított, 1877. az egyetemen habilitáltatta magát, s már a következő évben helyettes tanárrá neveztett ki. 1877-85. volt helyettes, 1885-89. rendkivüli tanár, azóta rendes tanár. A magyar tudományos akadémia 1879. levelező, 1893. rendes tagjává választotta. Azonkivül tagja a finn irodalmi és a helsingforsi finn-ugor társaságnak. E csöndes és egészen a tudománynak szentelt élet körében S. bámulatos intenziv és sokoldalu irodalmi és tanító tevékenységet fejt ki. Majdnem husz év óta a magyar nyelvtudósok új generációjának nevelésében fontos szerepet visz, a legönzetlenebb, odaadó tanítással és útmutatással, műveivel és élőszóval hasznos tevékenységre sarkalta és virágzó iskolává alakította. A magyar nyelvnek egész területét átkutatta, a régi irodalomban épp oly járatos mint az élő nyelvben, távol áll minden dogmatizmustól, finom érzéke van a nyelv legbenső mivolta iránt, az ortologiában Szarvas Gábor tanítványa,de itt is távol áll a merev szélsőségektől, mindig többre becsüli a tényeket a mondva csinált rendszereknél. Ő volt az első, ki nálunk a nyelvet mondattani alapon tanította és a határozók új rendszerét meghonosította. A határozók rendszerét azután tudományosan fejtegette egy nagy alapvető két kötetes munkában: A magyar határozók (1-2. köt., 1888-95), melyet az akadémia megjutalmazott. Önállóan megjelent műveinek száma egyébiránt 33, melyek közül a fordításokat (Müller Miksa, Cox), az iskolai könyveket (Magyar nyelvtan mondattani alapon, 1877, azóta többször, később mint Kis magyar nyelvtan, 6. kiadás; Magyar nyelvtan felsőbb osztályok számára; 4. kiaadás; Német nyelvkönyv, Német olvasókönyv; Német nyelvtan; Latin szókönyv) mellőzve, csak a fent említteteken kivül a következő nagyobb műveket és jelentős értekezéseket idézzük: Antibarbarus (idegenszerü és hibás szavak meg szerkezetek gyüjtése, 1879); A magyar kötőszók (jutalmazott akadémiai pályamű 3 köt., 1881-83); A magyar nyelv (2 köt., német kiadása sajtó alatt); korszakos alkotása és óriási munka volt a Magyar nyelvtörténeti szótár, 3 köt., melyet ő és Szarvas Gábor a m. tud. akadémia megbizásából szerkesztett s melynek az akadémia nagy díját itélte oda. Ugyancsak akadémiai jutalmat nyert Német és magyar szólások c. műve (1895). Betetőzte ezt a nagy munkásságot a nagy szabásu Tüzetes magyar nyelvtan (jutalmazott akadémiai pályamű 1 kötetben, 1896), kodifikációja az újabb magyar nyelvtudomány eddig kivívott eredményeinek. A hangtani részt Balassa József irta. De kisebb értekezései is fontosak, főleg: Kombináló szóalkotás (1888); A jelentéstan alapvonalai (1881); Az analogia hatásairól (1880); A régi nyelvemlékek olvasásáról (1880). Tanulmányai főleg a magyar Tanügyben, M. Nyelvőrben melynek 1872 óta munkatársa, Nyelvtudományi Közleményekben, Budapesti Szemlében, Akad. Ért.-ben, Philologiai Közlönyben, Budapesti Hirlapban, Pesti Naplóban stb. jelentek meg. Szerkesztői tevékenysége is igen nagy. Szerkesztette az egyetemi magyar nyelvtani társaság közleményeit 3 füzet, 1880-81), a Nyelvtudományi Közleményeket (1892-95), a Budenz-Albumot (1884), a Hunfalvy-Albumot (1891), a Nyelvőr-Emléket (1890) és Szarvas Gábor halála után 1895 óta szerkeszti a Magyar Nyelvőrt. Tudományos érdemeit a külföld nyelvtudósai is nagy kitüntetéssel elismerték. Misteli, Schuchardt és a finn nyelvtudósok, mind akik külföldön magyar nyelvészettel foglalkoznak, behatóan ismertették tudományos munkásságát. E lexikonba a magyar nyelvi cikkeket irja.

Simonyifalva

nagyközség Arad vármegye kisjenői j.-ban, (1891) 1402 magyar és német lak.

Simonyit

(ásv.), l. Bloedit.

Simor

János, bibornok, hercegprimás, esztergomi érsek, szül. Székesfejérváron 1813 aug. 23-án, megh. Esztergomban 1891 jan. 23. Atyja Antal jómódu iparos, komoly, rendszerető és szigoru családfő volt. Elemi iskoláit és a gimnázium négy alsó osztályát szülővárosában végezte; a felsőbb osztályok végzésére s a német nyelv elsajátítása végett Budára vitték szülői, miglen 1828 szept. 17. Rudnay Gábor primás az esztergomvármegyei Emericanumba küldte, ahol két évet töltött. A bölcsészetet 1831. és 1832. Nagyszombatban hallgatta, a hittudományokat pedig a bécsi Pázmány-intézetben; áldozópappá Ürményi Péter püspök és káptalani helynök szentelte 1836 okt. 28-án. Működési térül a lelkipásztorkodást szabták eléje, azért Kollár István érseki helynök 1837. Budapest-Terézvárosba küldött kápláni minőségben. Ékesszólása és fényes szónoki tehetségei nagy feltünést keltvén, rövid két évi káplánkodás után 1839 szept. 22. az előkelő egyetemi hittanári és hitszónoki hivatalra neveztetett ki; itt azonban alig egy évig működött, mert 1840 jul. 31. a bécsi Pázmány-intézetbe küldetett tanulmányi felügyelőnek. Ezen állásában 1841 dec. 28-án avatták teologiai doktorrá. Hat éves pap volt, midőn 1842 jul. 14. Sándor Móric gróf Bajnára (Esztergom) plébánosnak prezentálta, amely hivatalában négy évet töltött; Kopácsy József akkori esztergomi érsek 1846 jul. 20. az esztergomi nagyobb papnöveldébe, az u. n. presbiteriumba nevezte ki tanárnak, ahol a pályavégzett növendékeknek az egész hittanból dogmatikus, történeti és jogi előadásokat tartott. 1847. érsekhelynöki, később hercegprimási titkár lett, 1850 jan. elején pedig meghivást kapott a bécsi szent Ágostonról nevezett hittani itnézetbe, ahol mint tanulmányi kormányzónak az egyházjog és történelem lett szakmája; egyúttal szolgálattevő udvari káplán is lett. 1851. a birodalmi kormány oktatásügyi minisztérumának osztálytanácsosává nevezte ki. Alig foglalta el e magas állást, midőn pár hónap mulva székesfejérvári kanonokká és nemsokára széplaki apáttá lőn. Érdemei méltánylásául 1854. miniszteri tanácsossá lőn előléptetve. Mint ilyen nagyobb utazást tett a külföldön: Német- és Olaszországban. Gyors emelkedése itt sem szakadt meg, mert tanácsossága hetedik évében a magyar püspöki kar sorába emeltetvén, 1857 febr. 20. elnyerte az időközben megüresedett győri egyházmegye főpásztori méltóságát. Felszenteltetése Esztergomban történt 1857 jun. 29. Ismételten beutazta egyházmegyéjét, szigoru ellenőrzés alá vette papjainak működését s az iskolaügyet mintaszerüvé tette. A széles körü jótékonyságon kivül életre keltette a győri kisebb papnevelőt; az irgalmas nővéreknek zárdát, kisdedóvodát, kórházat, Sopronban leánynevelő intézetet, számos lelkészi állomásnak vett földeket s megteremtette az egyházmegyei nyugdíjalapot. Rendkivüli működését azzal méltányolta a király, hogy 1865-ben a valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal tüntette ki. Scitovszky János (l. o.) halála után rövid három hónap mulva 1867 jan. 20. a fiatal S.t nevezték ki hercegprimássá. Ünnepélyes székfoglalását máj. 16. tartotta. Alig egy hónappal székfoglalása után 1867 jun. 8. ő koronázta meg a királyt. Közvetlen a koronázás előtt két nappal a Szt.-István-rend nagykeresztjével lett kitüntetve. Még azon hó 29-re Rómába sietett, hogy az apostolfejedelem halálának tizenkilenc százados évfordulójának megünneplésében részt vegyen. Részt vett 1869-70. a vatikáni zsinaton mint a hittani bizottság tagja. Az 1848-iki XX. t.-c. 3. §-ának szentesítése folytán olyképen változott meg a kat. egyház helyzete, hogy az alkotmányos élet visszaállítása után minden oldalról sürgették az autonomia életbe léptetését. A mozgalmat leginkább Eötvös József bárónak 1867 jul. 20. kelt s a primáshoz intézett irata indította meg. S. ez iratra 1867 szept. 18. kelt terjedelmes válaszában adta meg a feleletet, amelyben főkép a miniszter némely téves feltevését igazította helyre. Az 1868 október 28-án és 1870 október 1-én megindított tanácskozásokban készült szervezetet 1871 január 12-én terjesztette fel a királynak. A dolog azonban mind ez ideig dülőre nem jutott. 1873 dec. 22-én a pápa bibornokká nevezte ki. IX. Pius pápa 1878 febr. 7. elhalálozván, S. mint bibornok a pápaválasztásra Rómába sietett s Pecci Joachimra, XIII. Leóra szavazott. 1882. ünnepelte meg püspöksége 25 éves jubileumát, azonban az 1886 okt. 28. megtartott aranymiséje országos jellegü ünnepéllyé lőn. Okt. 30-án eljött a király is Esztergomba, hogy az ünnepelt bibornokot személyesen üdvözölje. Rómában akkor volt utoljára, midőn XIII. Leo 1887 végén aranymiséjét tartotta. S. egy impozáns magyar zarándokcsapat élén nov. 30-án mutatta be az egyház fejének a nemzet katolikusainak hódolatát. Mint műbarát rengeteg összegeket áldozott a templomokra; emléket állított Szondy Györgynek, Hunyady Jánosnak, Pázmánynak; ő állította fel az első üvegfestészeti műtermet; monumentális irodalmi művek kiadását tette lehetővé; a legdrágább műkincsekkel gazdagította a templomok kincstárait. Az új primási palotában könyvtárt, képtárt és muzeumot létesített. A jótékonysága szintén mesés. A saját költéségn árvaházakat, kórházakat alapított s a szegények fölsegítésére százezreket költött. Érseki megyéjében a tanügy sohasem részesült annyi támogatásban, mint alatta. A nőnevelés ügyét különösen a szivén hordotta; tömérdek iskolát alapított és segélyezett; a tanügy munkásai számára pedig megteremtette a tanítók segélyalapját. Köztudomásu adományait csak nagyjából összegezve, kitünik, hogy közel 5 milliót áldozott egyházi, nevelésügyi és egyéb nemes célokra. A nagy kiterjedésü primási birtokokat saját maga kezelte s gazdaságát mintaszerüvé tette; gazdatisztjei számára pedig új nyugdíjszabályzatot alkotott. Fiatalabb korában többször dolgozott a külföldi tudományos folyóiratokba, főpásztor korában pedig remek pásztorlevelet adott ki papsága és hivei számára. Összegyüjtve megjelentek Epistolae pastorales stb. (Esztergom 1882) címen. Egyházi beszédeit csak halála után adták ki (u. o. 1892). V. ö. Emlékkönyv (u. o. 1886); Walter Gyula, S. János bibornok hercegprimás emlékezete (u. o. 1891); Zelliger Alajos, Egyházi irók csarnoka.

 

 

XIV. KÖTET vége

 

 

 


Kezdőlap

˙ A PALLAS NAGY LEXIKONA

 

A PALLAS NAGY LEXIKONA

 

XV. KÖTET

 

Simor-kódex - Tearózsa

 

 

 

 

Simor-kódex

irott nyelvemlék a XVI. sz. elejéről. Kis nyolcadrétü hártyakódexnek 7 levélnyi töredéke. Tartalma: részletek assisi szt. Ferenc életéből, azonos a Virginia-kódex egy részével. Simor János volt biboros primás, hihetőleg bajnai pap korában, kapta egy paraszt embertől Eppel esztergomvármegyei faluban; innen neve. Az ő ajándékából a nemzeti múzeum tulajdona (15. Duod. Hung. jelzet alatt). Kiadva és ismertetve Volf Györgytől, Nyelvemléktár (VII. köt.).

Simpla

l. Simplum.

Simplex

(lat.) a. m. egyszerü, nem összetett, igénytelen, együgyü; simpliciter, egyszerüen, mókázás nélkül; simplicitas, egyszerüség, igénytelenség, az észbeli tehetség gyönge volta, együgyüség.

Simplica

l. Galenusi gyógyszerek.


Kezdőlap

˙