Szálas fű

vagy szálfű, a réti füvek ama része, mely magasra nő. Jelentősége főkép abban áll, hogy tömeges termésénél fogva a rétek szénahozamát növeli, mely okból kivánatos, hogy a szálfüvek a réten megfelelő arányban meglegyenek s erre különösen új rétek alakításánál kell törekedni. A legértékesebb száfüvek viszonyaink közt a francia perje (Arrhenaterum elatius), a komócsin (Phleum pratense), a csomós ebir (Dactylis glommerata), a régi csenkesz (Festuca elatior), az árva rozsnok (Bromus inermis), a tarackos tippan (Agrostis stolosifera), a réti ecsetpázsit (Alopecurus prat.) és nedves helyeken a nádas polyvacsak (Phalaris arundinacea). A legértékesebb aljfüvek az angol perje (Lolium perenne), mely zárt gyepet alkot, a réti perje (Poa pratensis) és száraz réteken a juh- és vörös csenkesz (Festuca ovina és duriuscula). Megfelelőnek tartják a rétet, ha a szálfüvek a növényzetnek mintegy 50, az aljfüvek 25 és a lóherfélék szintén 25 %-át alkotják.

Szálas takarmány

a legelőn termő fű, a zöld takarmány, széna- és szalmafélék, teneriszár, polyva és repcebecő. Fűevő háziállataink táplálásánál nélkülözhetetlen.

Szalát

l. Namáz, Maghrib és Ramadán.

Szalatna

(Nagy-Sz., Végleges-Sz.), nagyközség Zólyom vármegye nagyszalatnai j.-ban, (1891) 2505 tót lak., kik szűcsipart űznek; van vasútja, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára.

Szalatnya

(Szlatina), kisközség Hont vármegye ipolysági j.-ban, (1891) 406 magyar lakossal, savanyuvizforrással és fürdőházzal.

Szalavati

(Szalvati), a Papua-szigetek közt nagyságra nézve a második, Új-Guinea ÉNy-i vége előtt, 1960 km2 területtel, mintegy 5000 lak. Csakis É-i partja mentén húzódik el egy hegylánc, amely nagyobbára mészkőből áll és legmagasabb csúcsában 785 m.-nyi magasságot ér el. Sz. egyéb részeiben erdőkkel borított alföld. A Watson által 1764. fölfedezett szigetet Fernate németalföldi residentiehez számítják és a tidorei szultán fenhatósága alatt áll.

Szalavszky

Gyula, főispán, született Galgócon (Nyitra) 1846 ápr. 12. A középiskolának Nagyszombatban, a jognak Pozsonyban és a budapesti egyetemen való elvégzése után a joggyakorlat terére lépett és megszerezvén 1872. az ügyvédi oklevelet, Nyitrán ügyvédi gyakorlatot folytatott és sok tekintélyes uradalomnak rendes ügyésze lett. A megyei közéletben elejétől élénk részt vevén, 1883. Nyitra vármegye alispánjává választották. E minőségében rendbe szedte a közigazgatás minden ágát és egyik lelkes megalapítója, valamint fentartója lett a felsőmagyarországi közművelődési egyesületnek, mely őt 1886. elnökül is választá. 1887. kinevezték Nyitra vármegye főispánjává és ez állást töltötte be 1890 májusig, midőn a Szápáry Gyula gróf miniszterelnöksége alatt alakult kormányba államtitkárnak hivatott meg. A közigazgatás újjászervezésére vonatkozó törvényjavaslatokat ő alkotta meg. Az ő műve volt a vármegyék rendezéséről szóló javaslat is, melyből a bekövetkezett obsturkció miatt csak két szakaszt fogadott el a törvényhozás. A Szápáry-minisztérium bukása után ő is lemondott az államtitkárságról, ekkor kapta a Szt.-István-rend kiskeresztjét s kinevezték Trencsén vármegye főispánjává, utóbb 1893 nov. azzal együtt Pozsony vármegye, valamint Pozsony szabad királyi város főispánjává, 1893 dec. főrendiházi taggá, a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül pedig 1897 máj. 10. valóságos belső titkos tanácsossá.

Szalay

1. Ágoston, történeti s régészeti anyaggyüjtő, királyi táblai tanácselnök, szül. Budán 1811 okt. 24., megh. Budapesten 1877 máj. 5. Atyja Péter, magyar királyi helytartósági elnöki titkár, József nádor kedvelt embere, maga is történetkedvelő s történetművelő, atyja Ágostonon kivül Sz. Lászlónak s Istvánnak. A jogi tanulmányokat a pesti egyetemen 1831. végezte, hol Eötvös József báró s Gaál József voltak tanulótársai; 1833. letette az ügyvédi vizsgát. A történeti és régészeti érzék s munkakedv, mondhatni, vele született és vele fejlődött élete végeig. Adatokat kezdett gyüjteni, eléggé meg nem becsülhető okleveleket, magán leveleket, s a hazai ipar és művészet különféle terményeit. Atyja óhajtása s nevelése, családi hagyományai és személyes hajlamai folytán kora ifjuságától kezdve hivatalnoki pályán volt. 1833 okt. 8-tól 1841 nov. 10-ig fogalmazó-gyakornok volt a magyar királyi udvari kancelláriánál, 1841 nov. 10-től 1845 okt. 15-ig számfeletti, majd valóságos fogalmazó, 1843 ápr. 20-tól szolgálattétel végett beosztva a fennállott császári királyi államkonferenciához, 1845 október 27-től 1847 ápr. 19-ig valóságos államtanácsi tiszt, 1847 ápr. 19-től magyar királyi udvari kancelláriai titoknok s 1848-ban az akkori magyar királyi külügyi minisztériumnál titkár. 1850. súlyos szembaja miatt ideiglenesen nyugalomba lépett, ebből kigyógyulva 1854 szept. 8. győrvármegyei törvényszéki elnök, 1860 febr. 28-tól 1861 márc. 29-ig országos törvényszéki elnök Sopronban, 1861 márc. 29-től 1863 nov. 5-ig váltótörvényszéki elnök s udv. tanácsos ugyancsak Sopronban, 1863 nov. 5-től 1870 jun. 28-ig váltótörvényszéki elnök Pesten, 1870 junius 28-tól tanácselnök a magyar királyi táblánál. Példás kötelességérzete, melynél fogva terhes hivatali teendőit a legnagyobb pontossággal végezte, s roppant elfoglaltsága természetesen gátolták abban, hogy becses gyüjteményeit ő maga feldolgozhassa, noha e szándékról s reményről soha le nem mondott. Tudományos buzgóságáért a magyar tudományos akadémia 1858 dec. 15. levelező tagjává választotta; hivatalos érdemeiért pedig a király udvari tanácsossá nevezte ki s 1873 nov. 25. negyvenéves szolgálata kitüntető elismeréseül a Szt.-István-rend keresztjével ruházta fel. Az akadémiában Deák Farkas tartott felette 1879 máj. 26-án emlékbeszédet (Értekezés a történettudományok köréből, VIII. köt., 6. sz. 1879). V. ö. továbbá Hegedüs Kandid Lajosnak a történelmi társulatban felette tartott beszédét az 1877-ik évi Századok 577. s köv. oldalain.

2. Sz. Gyula, orgonaépítő, szül. Székesfejérvárt 1850., hol sikoláit is végezte. Az orgonaépítészetet először Pesten tanulmányozta, azután Bécsbe ment ismereteit gazdagítani s onnan külföldre utazott s Német- és Franciaországban, majd Varsóban és Szt.-Péterváron töltött több évet a legelső orgonagyárakban. Külföldi tartózkodásából visszatérvén hazájába és szülőföldjére, 1879. Székesfejérváron önálló műorgonaépítő-telepet alapított. Kiváló súlyt fektet a legújabb rendszerü u. n. légnyomásu (pneumatikus) csőrendszerü orgonák előállítása és meghonosítására. Az 1896-iki kiállítás alkalmával bemutatott orgonáját a nagy éremmel tüntették ki.

3. Sz. Imre, kanonok, egyetemi tanár, szül. Szombathelyen 1787 nov. 2., megh. 1848 szept. 17. A felsőbb latin s bölcsészeti folyamot szülőhelyén, a hittanit négy éven át Pesten végezte. 1816. teologiai doktorátust nyert. 1817. a szombathelyi püspöki főiskolában ideiglenesen tanárkodott s mint szentszéki biró és zsinati vizsgáló is működött. 1825. pályázat útján a magyar királyi egyetemen lett a lelkipásztorság s egyházi szónoklat rendes tanára és a bölcsészeti kar tagja, 1827-28. a teologiai kar dékánságát viselte. 1835. veszprémi kanonok, 1840. bélakúti apát, szalai főesperes, 1843. a veszprémi káptalanban őrkanonok lett. Mint iró, alkalmi verseit számba se véve, a nyelvtan s egyházi szónoklat terén fejtett ki munksságot, a pesti apácanöveldei iskola részére irt egy több nyelvre is lefordított rövid nyelvtant, mely több kiadást ért; de nagyobb érdemet szerzett tizkötetes egyházi beszéd-gyüjteményével, melyben a dunántúli jelesebb katolikus hitszónokok beszédeit adván, szükséget pótolt. A magyar tudományos akadémia első nagygyülésén levelező, aztán helybeli rendes taggá választotta a bölcseleti osztályban, s Pestről Veszprémbe távozásakor tiszteleti tagjai sorába iktatta. Pestet elhagyva, az akadémiára nézve alig létezett többé, s egyetlenegy értekezés által sem hagyott maga után nyomot. V. ö. Toldy, Irodalmi beszédei, I. köt., 260. old., Sz. Imre emlékezete; Magyar irók életrajzgyüjteménye, Szt.-István-társulat, 1856, 521. old.; Rajzolatok, 1837, rézmetszetü arcképpel.

4. Sz. Imre, politikus, szül. Dégen (Veszprém) 1846 febr. 2. Iskoláit Veszprémben, Székesfejérváron és Pesten végezte, ezek után a Batthyány herceg-féle enyingi uradalomban gazdasági praxison volt; később Lellén, ősi birtokán gazdálkodott, hosszabb utazásokat tett szőllészeti tanulmányok miatt Franciaországban, a Rajna mellett s Ausztriában. 1875. a lengyeltóti kerület képviselőjének választotta, mely kerületet hat cikluson át képviselte 1896-ig. A parlamentben legnagyobb részben szőllészeti és borászati dolgokban szólalt fel, a gyártott borokra vonatkozó vonatkozó törvény alkotását ő szorgalmazta, beadván a törvényjavaslatot. Boraival Páris, Bordeaux, Bécs, Antwerpen és Triest kiállításain arany és ezüst érmeket nyert, a bécsi kiállítás alkalmával 1890. Magyarország borkiállítását rendezte, melyért királyi elismerést nyert. Az országos filloxera-bizottság tagja, az első volt, ki a balatonmelléki homokon szőllőt ültetett. A balatoni vitorla-sport fellendülésére sokat tett. Sokat utazott Afrikában, Indiában is. Irodalmilag a napilapokban működött, megalapította Somogy vármegyében a Népjog c. lapot. Önálló művei: Vitorlás kalandok a Balatonon: A piramisok hazájából; A rubinok hazájából.

5. Sz. Imre, a nemzeti muzeum igazgatója, Sz. Ágoston (l. o.) fia, született Bécsben 1846 nov. 8. Középiskolai tanulmányait a győri és soproni bencésrendi főgimnáziumokban, a jogot a budapesti egyetemen végezte. 1868-ban a pesti királyi itélő táblához neveztetett ki hivatalnokká, honnét 1869. a magyar királyi vallás- és közoktatási minisztériumhoz lépett át segédfogalmazói minőségben, hol azután jeles tehetségei és műveltsége folytán Trefort Ágoston oldalánál, kinek későbben egyik leányát vette nőül, fokról fokra emelkedett miniszteri tanácsosságra, mint a nemzeti muzeumi ügyek előadója (1894 dec.) s e téren bizonyított szakértelme s tárgyismerete elismeréséül, Pulszky Ferenc nyugalmaztatása után, a nemzeti muzeum igazgatójává nevezték ki. Irodalmilag kisebb essayk és cikkek irásával foglalkozik, leginkább iparművészeti irányban. Kiváló és igen lényeges részt vett többrendbeli kiállítás rendezésében, legnagyobb érdemet szerzett azonban mint az 1896-iki ezredéves kiállítás történelmi főcsoportjának igazgatója; ő kalauzolta ugy a kiállítási történelmi csoport, mint az egész főváros tudományos és művészeti gyüjteményei megtekintésénél a külföldi nevezetességeket, többek közt Amália portugál királynét, kitől jutalmul a portugáliai Villa-Vicosa-rend középkeresztjét nyerte, itthon pedig a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntették ki. Atyja gyüjteményeiről adott ismertető cikket a Századok 1877-iki évfolyamában (582. old.).

6. Szt. István, ref. lelkész és bölcsészeti iró, szül. Visontán (Somogy) 1816., megh. Szentesen 1878 márc. 6-án. Tanulmányait Debrecenben végezte, azután meglátogatott több német egyetemet, melyeken főleg bölcsészeti és természettani tanulmányokkal foglalkozott; 1846 tavaszán Debrecenben lett segéd-, még ugyanezen évben Szikszón rendes lelkész; 1852. a szentmihályi egyház (Szabolcs), 1859-ben a szentesi egyház hivta meg lelkészül, később a békésbánáti egyházmegye esperesévé is megválasztatott. Művei: Egy kő az egyezményes philosophia templomához, melyet a magyar tudományos akadémia 1856 nov. 17-iki ülésén olvastak fel, mely értekezésével magára vonta a figyelmet s melyet midőn bővebben kidolgozott s Tapasztalati lélektan címen az akadémiához benyujtott, ez 1858-ban saját kiadásában közrebocsátotta, Sz.-t pedig még ezen évben a bölcsészeti szakba levelező tagul megválasztotta; Elméleti lélektan (Sárospatak 1865); A családi élet erkölcsi alapja, a belőle folyó kötelességekkel együtt (akadémiai pályamű, 1870). Több más bölcsészeti, természettudományi s egyházi dolgozata az Új Magyar Muzeumban (1857-58), Sárospataki Füzetekben (1858, 1860, 1866), a Magyar Akad. Értesítőben, Protest. Egyházi Lapban, Figyelmezőben jelentek meg. V. ö. Prot. Egyh. és Isk. Lap (1878, 13. sz.).

7. Sz. Károly, országos képviselő, szül. Dégen (Veszprém) 1833 jun. 23. Székesfejérváron, Veszprémben végezte középiskolai tanulmányait, aztán Budapesten filozofiát és jogot tanult. A kaposvári törvényszéknél jegyző és vizsgálóbiró volt. 1861. ügyvéd lett. Kaposváron lapot is szerkesztett, 1885. a csurgói kerület antisemita programmal képviselővé választotta. A tiszaeszlári per alkalmával özv. Solymosiné képviseletében jelent meg mint vádló. Neje Kisfaludy Atala (l. o.) irónő.

8. Sz. László, publicista, jogtudós és kodifikátor, történetiró, Sz. Péter helytartósági elnöki (nádori) titkár fia, szül. Budán 1813 ápr. 18-án, megh. Salzburgban 1864 jul. 17. Alsóbb iskoláit 1819-24. Budán, 1824-26. Székesfejérváron, a filozofiát és törvénytudományt a pesti egyetemen végezte, hol Horvát Istvánnak kedvenc tanítványa volt, aki lényeges befolyást gyakorolt tudományos fejlődésére s történetbuvári hajlamának megerősödésére. Az egyetemen tanulótársa s benső barátja lett Eötvös József báró, a vele rokon szellem, s elveiben, irányaiban hű társa. Kazinczy Ferenc és Szemere Pál már ekkor ismerték, sőt barátságukra méltatták a szépirodalmi s történeti tanulmányokkal buzgón foglalkozó, komoly s nagy tehetségü fiatal embert. E vezérférfiak ajánlatára Kölcsey Ferenchez, akkor szatmárvármegyei főjegyzőhöz ment törvényes gyakorlatra. 1832-ben a királyi tábla hites jegyzője, majd a helytartóságnál fogalmazó-gyakornok és 1833 végén okleveles ügyvéd lett, ügyvédi gyakorlatot azonban nem folytatott, de annál nagyobb hévvel s odaadással tanulmányozta a jog és törvényhozás filozofiáját, melynek terén olyan magas fokra emelkedett, hová nálunk csak igen kevesen. Ifjukorabeli szépirodalmi kisérletei a Musarionban, Tud. Gyüjteményben, Felső-Magyarországi Minervában, Urania, Aurora és Nefelejts zsebkönyvekben kiadott versein és cikkein kivül a Bimbók (Pest 1831); Alphonse levelei (Buda 1832); Fridrik és Kast (Pest 1833). 1836 szept. 10. a magyar tud. akadémia levelező tagjává, 1837. annak segédjegyzőjévé s levéltárnokává, 1833. a törvénytudományi osztály rendes tagjává választatott. Hogy ismereteit gazdagítsa és nézeteit tisztázza, három ízben tett külföldi utazásokat, 1836. Bécsben s Ausztriában, 1838-39. Németországban, Belgiumban és Franciaországban, különösen Párisban s 1840. Svájcban, a Rajnán s Londonban, megismerkedve az európai irodalom több nevezetességével, különösen a legjelesebb jogtudósokkal (Gans, Mittermaier), kikkel ez idő óta folytonos rokonszenves érintkezésben állott. Elismert törvénytudományi jelességének országos kitüntetése volt, hogy az 1840. összeállított büntetőjogi választmánynak jegyzőjévé választották. Büntető eljárása, melyet az említett orsz. választmány munkálkodásainak irányadóul irt, nagy befolyással volt annak működésére s javaslataira; mint tollvivő fontos részt vett a javaslat elkészítése és szerkesztésében, melyről Mittermaier, Németország első kriminalistája a legnagyobb elismeréssel, sőt magasztalással nyilatkozott. 1844 közepén Kossuth visszalépése után, melyre ezt a kiadójával (Landererrel) közbejött nézeteltérések vezették, a Pesti Hírlapnak egy éven át szerkesztője volt s azután is, midőn a szerkesztést elvtársa s barátja, Csengery Antal vette át, fő dolgozótársa s Eötvös Józseffel együtt egyik vezére maradt. Irányuk, az új, u. n. doctrinaire centralista iskola eleinte igen népszerütlen volt s az ellene folytatott küzdelmek hevesek, sokszor gyanusítás által sértők is, mig végre az 1848-iki új alkotmány ismét egyesítette az ellenzék meghasonlott csoportjait.

Most már egészen publicistai s jogi tanulmányokra adta magát; jogi és státustudományi cikkeket, nevezetesen: az Athenaeum és Figyelmezőbe irt eredeti és fordított jeles tanulmányokat s birálatokat és a Pesti Hirlapban közölt politikai s jogtudományi és történelmi cikksorozatokat s alapos, éles polemiákat. Ezeket egyéb publicisták munkáival együtt 1847. Pesten Publicistai dolgozatok címen adta ki két kötetben. Már előbb szerkesztette Eötvös József báró és Szemere Pál társaságában Kölcsey Ferenc minden munkáinak (5 köt., Pest, Heckenastnál, 1839-től kezdve) kiadását s ugyancsak Eötvös József báró, Lukács M. és Trefort Ágoston barátaival együtt a Budapesti Szemle 2. kötetét (u. o. 1840), itt értekezvén először a magyar irodalomban A kodifikációról; saját külön kiadásai pedig: Themis, értekezések a jog és közgazdaság köréből (u. o. 3. füzet, 1837-39); A büntető eljárásról, tekintettel az esküldtszékekre (u. o. 1841); Státusférfiak és szónokok könyve (u. o. 1846-47) és ugyane mű új folyama (1850). Az akadémiában tartott székfoglaló értekezése Kollár Ádám Ferenc mint jogtudósról szól, ugyanott a Verbőczy Hármaskönyve fordításában részt vett. Az 1843-iki pozsonyi országgyülésen mint Korpona város képviselője lépett fel, s mint szónok is kitünő volt; ritkán, de alapossága és szónoki ereje által közfigyelmet gerjesztve szólalt fel, egyszersmind a Pesti Hirlapnak országgyülési tudósításokat küldött. 1848-ban Deák Ferenc igazságügyminiszter kodifikáló osztálya főnökségére hivta meg a nagy jogtudóst, ki a kodifikáció fogalmát először ismertette irodalmunkban, ez állásában segített Deáknak rendezni a sajtóvétségek felett itélő esküldtszékeket francia minta után; de már ugyanazon év nyarán Frankfurtba küldte a kormány ifjabb Pázmándy Dénessel, mint követet a német birodalmi országgyülésre, a német birodalom s Magyarország közti viszonyok felvilágosítása és rendezése ügyében; e megbizást folytatta Párisban és Londonban. Azután külföldön maradt egészen 1855-ig, s Svájcban, Zürichben és Rohrschachban lakott s ott laktában dolgozott legnagyobb munkáján: Magyarország történetén, melyből négy kötet Lipcsében jelent meg 1851-54., egy kötet pedig, az ötödik, s a hatodikból 3 füzet a szerző hazajövetele után, 1857-62. Pesten. Elbetegesedvén, az egész 6-ik kötetet már be nem végezhette s az csak 1705-ig terjed. 1855-ben haza hozta a honvágy, s még magánviszonyait sem rendezhette, Cicero könyvét fordította a Kötelességekről. A külföldről visszaérkezett nagy hirü jog- és történettudóst sietett a Bach-korszak elnyomása alul felszabadult, s megújult akadémia a lelépett Toldy F. helyébe titkári székére ültetni. 1861. Pest főváros egyik országgyülési képviselője lett. Ez utóbbi korból egyenkint nagy becsü történeti monográfiai s egyéb kiadásai: Magyar történeti emlékek (5 köt., 1856-65), ebben Bethlen Miklós gróf önéletirása; Adalékok a magyar nemzet történetéhez a XVI. században (1859); Verancsics Antal minden munkái (I-VII. köt., Pest 1856-65); Erdély és a porta (1861); II. Rákóczi Ferenc bujdosása (1862); Esterházy Miklós nádor (1863). E mellett 3 napirenden levő fontos kérdést világosított fel ugyanannyi alapos monográfiában, u. m.: A horvát kérdéshez (1861); Fiume és a magyar országgyülés (1861); A magyarországi szerb telepek jogviszonya az államhoz (1862). A fiumeiek az említett műért becses emlékben fejezték ki hálájukat. Ezekhez járulnak jelesnél jelesebb történeti értekezései: Adalékok az 1241-1242-iki tatárjárás történetéhez (1856); Az 1569-iki pórmozgalom Magyarország tiszai részében (1860); Haller Sándor veszedelme 1686-ban (1860); Magyarország és a német központi hatalom 1848-ban (1861, cikksorozat); Adalék Békés Gáspár pályájához s Balassa Bálint fogságához (1858); Klement Mihály, II. Rákóczi Ferenc követe (1863, cikksorozat); Egy zsidó vallomása Bécsben 1686 nov. 19-én (1860); A magyarországi rác deszpottságról (Ország, 1863. évf., 71. sz.) stb. Megemlítjük még Horvát István feletti nekrologját 1846., s a Mikó Imre gróf történeti munkáinak ismertetését a Pesti Naplóban. De már nem sokáig dolgozhatott, mert az agyfeszítő folytonos munkásság kimerítette erejét, s külföldön keresve orvoslást, hazáján kivül végezte be nemes munkában gazdag, s nevét halhatatlanná tevő földi életét. Orvosai a wildbadi fürdőbe küldték, hol azonban baja csak súlyosodott, s visszajövet Salzburgban meghalt. Onnét holttestét 1864 jul. 20-án hozta haza gyászoló családja s Pesten nagy dísszel temették el jul. 22. Törvényhozási kérdésekben oly tekintély volt, hogy külföldi államok is kikérték tanácsát, p. Baden nagyhercegség, Wallis kanton stb.

9. Sz. Pál, egyházi iró, kat. experes-plébános, szül. Kecölben (Sopron) 1840 aug. 3. Pappá szentelték 1863. Mint iró 1860. lépett fel az Idők Tanujában. Számos valláserkölcsi és magyar nyelvpolitikai cikket irt Mármurai, Rusticus, Sz. P., R-sz. nevek alatt és névtelenül az Idők Tanuja, Pesti Hirnök, Volksfeund, Magyar Politika, Tájékozó, Religio, Magyar Korona, Magyar Állam stb. lapokba. Önállóan megjelentek: Amit nem kell halasztani (közgazdasági tanulmány, 1874); Gyakorlati ethnologia (Tata 1887); Oláhjaink s azoknak sorsukkal való kibékítése (Budapest 1894) stb.

10. Sz. Péter, a posták, távirók és telefonok elnökigazgatója, szül. Budán 1846 okt. 6. Atyja Sz. István, akkoriban József nádor meghitt titkára, fényes hivatalnoki pályát futott be, nagybátyja Sz. László (l. o.) a nagy nevü történész és publicista. Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte és 1867. megszerezte az ügyvédi oklevelet. Még ugyanez évben Gorove kinevezte miniszteri segédfogalmazóvá a postaszakosztályba, később postatiszti szakvizsgát is tett. 1872. gyakorlati szolgálattételre kiküldtte magát egy évre a zágrábi postaigazgatósághoz, mely alkalommal többi közt Fiume és Triest tengeri és szárazföldi postaszolgálatát is tanulmányozta. A postaszakosztályban időközben miniszteri fogalmazó, majd titkár és osztálytanácsos lett. Baross 1887. megbizta a közúti szakosztály egyik ügyosztályának vezetésével, ahol kivált a hadászati utak és hidak ügyeivel foglalkozott és ahol 1894. miniszteri tanácsosi címet kapott. 1895. a posta- és távirdaszakosztállyal átvette a magyar posta-, táviró- és telefonügyek vezetését. Itt ellentétben az addig uralkodó ridegséggel, mely 1895 tavaszán a budapesti postaszolgák sztrájkjára vezetett, a személyzettel szemben humánusabb elbánást honosított meg. Sikeres működésének elismeréséül 1896 máj. kinevezték az újonnan szervezett posta-, táviró- és telefon-vezérigazgatóság élére elnökigazgatóvá. E minőségben nemsokára fontos szerepe jutott az 1896 nyarán Budapesten ülésező nemzetközi távirói értekezlet elnöki tisztjében, melynek oly sikerrel felelt meg, hogy a király a Ferenc-József-rend középkeresztjével tüntette ki. Ez értekezletnek és kivált Sz. tapintatának külső eredményei a budapest-berlini telefonvezeték, melyet a közforgalomnak 1897 szept. 1. adnak át és a legközelebb létesülő budapest-londoni s budapest-párisi közvetlen távirói összeköttetés. Alatta létesült a fiume-abbaziai és sok egyéb telefonösszeköttetés is. Jelentékeny része volt a budapesti telefonhálózat végleges államosítása és rendezése, nemkülönben több belszolgálati reform körül. Az 1897 máj. 5. megnyilt washingtoni nemzetközi postakongresszuson ő képviseli hazánkat.

Szálban álló kőzet

(bány.), eleven, érintetlen kőzet.

Száldobos

kisközség Máramaros vármegye técsői j.-ban, (1891) 1065 rutén lak., vasúttal.


Kezdőlap

˙