Szentiváni ének

v. Szent Iván éneke. Ama közmondásunk, amely a Sz. hosszuságára céloz, a nyári napfordulat ünnepének Keresztelő szent János (jun. 24.) napjára eső népszokásai egyikét, a tűz körül való éneklést és a vele járó házasságorákulumot (l. o.) érinti. A Sz. csakugyan hosszu volt, mert addig tartott, amig a megrakott máglya hamvadó tüzét az ünneplésben részt vevők valamennyien át nem ugrálták. Az Ipolyinál (Magyar myth. 193. old.) közölt töredék is elég hosszu. A napfordulat ez ünneplési módja a legáltalánosabb elterjedésü népszokások körébe tartozik s alapjául az egyetemes emberinek nevezhető napimádás (l. o.) elhomályosult, vagy részben más jelentést öltött emlékei szolgálnak. Téli megfelelője a keresztény népeknél karácsonyi szokások mezébe öltözködött téli napfordulat ünneplése, amelynek tűztiszteleti szertartásai szintén napimádási rudimentumok.

Szent-Iván-rozs

vagy jánosnapi rozs, az őszi rozsnak egy apró szemü fajtája, melyet az jellemez, hogy juniusban (János-napkor) vetve, őszkor kaszálható és a következő évben szemtermést ad. Északibb vidékeken a Sz.-ot tavaszkor árpával együtt is vetik el, az árpa letakarítása után megfogasolják annak tarlóját, őszig egy-két kaszálás nyerhető a rozsból s a következő évben még szemtermést ad a rozs. Azonban a Sz. ilyetén mívelése csapadékdús éghajlatot tételez föl.

Szentivány-alma

(növ.), a kerti alma fajtája, «apró, sárga, édes. Más Sz. nayobb, sárga, piros» (Lippai, Pozsonyi Kert, III. 530.).

Szentiványi

1. (szentiváni), felsőmagyarországi nagy kiterjedésü nemes család, Liptó vármegye legrégibb és azután több vármegyében elágazott egyik legrégibb ősi nemzetsége, egyazon törzsből a Pongrác, Szmrecsányi, Baán, Pottornyay családokkal, kikkel címerük is egyező s századokon keresztül sógorsági összeköttetésben az ország nagy számu főnemes nemzetségeivel. A törzs Sebestyénnek, ki I. Lajos korában élt s magát Sz.-nak kezdé irni, fiai közül Miklós terjeszti a család ez ágát, mig I. Lőrincnek, ki 1241. a tatárok elleni sajói ütközetben vett részt, fiai közül Serefil (1283) a Pongrácz- és Pottornyay-, I. Miklós a Szmrecsányi-, II. Bogomér a Baán-családot alapítá. I. Bogomér comesnak 1286. fia volt Lőrinc, 1310. esztergomi kanonok. Sebestyén fiát Miklóst, ki a Sz. nevet viselő családágat terjeszté, 1419. nagybátyja, Lampert fia Benedek ölte meg. Fiai közül I. Balázs és II. István két fő ágra oszlatták a Sz.-családot. Balázs kisunokája Mihály, ki Pongrácz Fruzsinát birta nőül s kinek ága ez által a lindvai Bánffy-örökösödésbe jutott, Gáspár és I. Ráfael fiai által folytatá a családot. Amannak ága (1629) ismét két ágra oszlott; Mátyás ága unokáiban Bihar vármegyébe szakadt és alapítá a bihari ágat, mely ott főbb vármegyei hivatalokat viselt, Péteré pedig Liptó vármegyében maradt. Mátyás egyik fia Pál 1756. nagyváradi kanonok lett s mint olvasókanonok és orodi prépost 1767 ápr. 25. halt el; másik fia Ádám nemzette Antalt, kinek ága Árva vármegyébe telepedett és Józsefet, ki 1765-73. Bihar vármegye alispánja volt. A bihari alispán fia, szinte József, előbb visegrádi, azután budai kincstári ügyvéd és végre a tiszántúli kerületi tábla ülnöke lett. Gáspár másik fia Péter Liptó vármegyében terjeszté ágát és ennek utóda volt Márton, ki Liptó vármegyében viselve jegyzői, főszolgabirói, főadószedői hivatalokat, 1861-ben e vármegye alkotmányos főispánja és egyházkerületi főgondnok lett s mint ilyen a magyar nemzetiségnek s protestáns vallásnak tett kitünő szolgálatokat és nevelte a családi név dicsőségét (l. alább). Balázs ágán a másik fő ágat Ráfael kezdi meg, kinek egyik fiát Istvánt Szilvássy János lőtte agyon; másik két fia, Gábor és Bálint, folytatták a család ez ágát, kiknek maradékai Trencsénben és többnyire Liptóban az ősi birtokon Szent-Ivánban éltek. Bálint fiai közül Ráfael 1706. Hont vármegye alispánja volt, egyszersmind Rákóczi Ferenc hive, kit ez fontos szolgálatokra alkalmazott; a felkelés elnyomása után az 1715-iki országgyülésen Hont vármegye követe volt. Két fia maradt: György, ki a r. kat. hitre tért s 1728-1737. Nógrád vármegye első alispánja volt, míg a másik, Menyhért, protestáns maradt. György fia, szinte György, őrnagy s ennek fia Antal Esterházy gróf tatai uradalmában kormányzó volt és leányát Ghiczy Ferenc komáromvármegyei alaispánhoz adván nőül, ez Ghiczy Kálmán anyja lett.

A XV. sz.-ban élt II. Istvánnak, Balázs fivérének ágán a családnak nevezetes, részint hazafiságban kitünő, részint magas katonai és polgári hivatalokra emelkedett tagjai származtak. Unokája Zsigmond 1600. s 1604. Zemplén vármegye követe volt az országgyüléseken s a Bocskay István által összehivott szerencsi és korponai gyüléseken is; korunkban pedig László fia, Károly képviselőházi elnök (l.o.). Károly testvére volt Miklós, a gömörvármegyei javak birtokosa. II. István egyik fiának Andrásnak utóda volt Ráfael, 1646. Liptó vármegye követe; későbben, a XVIII. sz.-ban, Gáspár ágán Károly, aki szül. 1765. L.-Szent-Ivánban, megh. 1838 aug. 3-án, 1782. 17 éves korában, a Nádasdy-ezredbe állott, 1788. a karánsebesi visszavonulás alkalmával török fogságba esett és Stambulban rabszolgául eladatott, honnét Choiseul-Souffier francia követ váltotta ki. Haza térve 1789. hadnagy lett, s az olasz hadjáratban magát kitüntetve, 1796. kapitány, 1805. őrnagy, 1812. alezredes s 1814. ezredes lett és Mária-Terézia-rendet nyert. 1819 juliusán pedig lipótvári parancsnokká nevezték s ott halt meg. Ugyanez ágon Pál 1810-24. liptói alispán volt, kinek Orosz Franciskától fiai: Kázmér, 1848-iki honvéd őrnagy, utóbb alezredes és Vince, 1840-ig liptóvármegyei al-, majd főjegyző, azután 1843-1848. helytartósági tancásos, 1850 után pedig a Bach-korszakban budapesti kerületi császári királyi főispán. Ugyanazon II. István Mihály nevü fiának ágán találjuk Lászlót, ki az Esterházy-ezredben kapitány volt s Mária Terézia alatt Lobositznál esett el; Ádám fiát Jánost, ki előbb kuruc vitéz s II. Rákóczi Ferenc testőreinek ezredese, a szatmári béke után pedig megszelidülve és kegyelmet nyerve, 1716-tól Zemplén vármegye alispánja, utóbb pedig a királyi tábla birája, császári királyi tanácsos és 1728. Bereg vármegye főispánja lett, sőt 1721 jan. 15. III. Károly király által báróságra is emeltetett. Előnevét Betlenfalva szepesvármegyei helységről is irta. Egy fia József 1747. a szepesi királyi kamara tanácsosa volt s nőtlen maradván, ágát kihalni engedte. Leányai Sennyey László, Barkóczy Károly bárókhoz és Stadniczky grófhoz mentek nőkül. Másik testvérének Gábor Simonnak unokája volt Jenő (hibásan Ödönnek is nevezve), 1840. Liptó vármegye főadószedője, majd 1847. első alispánja, az 1839., 1843. és 1847-iki országgyüléseken követe, 1849. Liptó vármegyének a magyar kormány által kinevezett hazafias főispánja. - II. Istvánnak Mihály fiától terjedő ága több alispánt adott Liptó és Nógrád vármegyéknek: Mihályt 1570.; ennek fiát Pétert 1600.; ismét Mihályt, Péternek fiát 1650.; ismét Pétert, Mihálynak fiát, aki országgyülési követ is volt; Farkast János árvai prefektus fiát 1690.; I. Ferencet, Farkas fiát 1722-58., szinte országgyülési követet; Jánost, Ferenc országbiró egyik fiát (szül. 1760., megh. 1818.), kik közül a második helyen említett Mihály alispánnak Kubinyi Katától született egyik fia, János, 1681. liptói követ s az árvai uradalom prefektusa volt; a másik fia Márton, hires jezsuita jogtudós és iró, a nagyszombati egyetemen tanár, kancellár és rektor, aki született 1633 okt. 20-án, megh. 1705 márc. 29.; harmadik fia Mihály, kinek Ordódy Erzsébettől született elfajult fia László gróf, ki árnyat vetve honszerető ősei szép nevére, a vérengző Caraffa oldalán, az átkos emlékü perjesi bizottságnál (u. n. mészárszéknél) mint egyik vádló, a leggyalázatosabb szerepet vitte. Már előbb báróságot nyerve, 1690. az eperjesi vérpad körül szerzett érdemeiért grófságra is méltónak tartatott és Bártfa, Kis-Szeben, Eperjes városok kapitánya, 1699. Kraszna vármegye főispánja s a pozsonyi kamara tanácsosa is lett. Túlbuzgó katolikus s mint ilyen, a protestánsok üldözője, hontársai feladója és törvénytipró birája, országszerte gyülölt ember volt. Rákóczi Ferenc felkelése idejében meg mervén jellenni a szécsényi gyülésen (1707), ott Radvánszky János által, kinek atyját Eperjesen kivégezték, szenvedélyesen megtámadtatott. Megh. 1713. Egy fia, József gróf, királyi tanácsos, a hétszemélyes tábla birája s Ung vármegye főispánja volt.

A már említett I. Ferenc liptói laispán s követnek nejétől Okolicsányi Rózától 1741 okt. 31. született János fia is magas hivatalokra emelkedett. Mint nógrádvármegyei jegyző kezdett közhivatalt viselni, 1770. vármegyei főbiztos volt, 1778. nőül vevén Bossányi Krisztinát, ennek kedvéért Bars vármegyébe ment, hol 1787. alispánná s királyi tanácsossá lett, 1792. pedig a hétszemélyes táblához neveztetett biróvá. Megh. Léván 1824 márc. 13. mag nélkül. ferenc testvérének Mihály kapitánynak (1770) nejétől, Okolicsányi Klárától fiai: József, az óbudai királyi uradalom ügyésze (1787); István, jezsuita, az ékesszólás tanára (1760) s II. Ferenc, a családból legnagyobb úr, aki 1731 jun. 28. szül. Liptó-Szent-Ivánban, s elvégezve iskoláit, 1754. Csáky Miklós gróf esztergomi érsek udvarába jutott s 1757. nógrádvármegyei aljegyző lett; 1761. nőül vette slavnicai Sándor Rozáliát, 1763. főjegyzővé, 1765. másod- és 1769. első alispánná választatott. 1772-ben a királyi táblához vitték mint királyi személynöki itélőmestert s ezután gyorsan haladt előre a magas hivatalos pálya fokain, 1779. nádori itélőmester; 1783. a bécsi magyar királyi udvari kancelláriánál előadó tanácsos, II. József császár rendszere alatt 1785. kassai kerületi főbiztos és Sáros vármegye főispánja, 1798. főtárnokmester s 1802. országbiró, valóságos belső titkos tanácsos, a Szent-István-rend nagykeresztese lett s e magas méltóságban Varbón (Nógrád) 1823 ápr. 15-én halt meg és temettetett el. Több birtokot szerzett, a rónyai uradalmat családi osztatlan birtokká szabályozta. Gyermekei többnyire előbb elhaltak: Márk, aki Tolmácson lakott és hires pomologus volt, Vácon 1848.; Medárd, császári királyi kamarás 1823-ban, atyjával egy évben; Bonaventura, a bölcsészet doktora, a hétszemélyes tábla titkára, aztán királyi helytartósági tanácsos, császári királyi kamarás s aranysarkantyus vitéz, ki nézsai birtokos volt, 1811.; végre János, nógrádvármegyei első alispán, királyi tanácsos és kamarás, 1818 máj. 15. hunytak el. Ez utóbbinak fia volt Anzelm, 1818-28. nógrádi főbiró s 1832-36. és 1839. országgyülési követ, majd császári királyi kamarás, 1850 után néhány évig nógrádvármegyei császári királyi törvényszéki ülnök, ki megh. 1854. utódok nélkül. A család ősi osztatlan birtoka Liptóban a szentiváni uradalom, mely Bocabánya mezővároson kívűl hat helységből áll; ősi vára (Castrum S. Joannis, magyarul Szent-Iván) romokban hever a hradeki hegyen. A Sz.-családból jelenleg két képviselő ül parlamenti széken, u. m. Árpád, Gömör vármegye kövi kerületéből, a képviselőháznak az 1872-iki választások óta állandóan tagja, most a nemzeti párthoz tartozik s különben a gömöri evang. egyházmegye felügyelője. Gyula, a szatmárvármegyei aranyosmeggyesi kerületből, szül. Szent-Iványban 1851 jan. 6-án. 1896. választatott képviselővé nemzeti párti programmal; mérnökségre készült, saját birtokán gazdálkodva. Szatmár vármegye bizottmányi tagja s Bikszád gyógyfürdő fejlesztésének gondos tényezője.

Sz. Károly, szül. Besztercebányán 1802-ben, megh. Budapesten 1877 jan. 28. Középiskolai tanulmányait részint gondos magán nevelés útján, részint a pesti piaristáknál végezte, a jogi tudományokat pedig Sárospatakon a hires Kövytől hallgatta. Azután 22 éves kora óta sajógömöri családi birtokán lakott, s csakhamar a megyei közéletbe lépett. 1824. Zichy Ferenc főispán tiszteletbeli jegyzővé nevezte ki, 1827. rendes aljegyző, 1832. főjegyző, s 1836. a putnoki járásban főszolgabiró lett. A megyei élet körében ekként elismert érdemeket szerzett férfiut azután a közbizalom két ízben küldte követül a pozsonyi országgyülésekre, 1839. s 1847. Valamint Gömör vármegye gyülésein mindenkor a szabadelvüségnek volt tántoríthatatlan hive s bár piperétlen, de világos és erőteljes szónoklatával vezérszereplője, ugy az országgyülésen is mindenkor a szabadelvü ellenzék soraiban foglalt előkelő helyet, s mint Deák Ferenc egyik leghivebb s legkedvesebb barátja s elvtársa, szeplőtlen hazafisággal vett buzgó részt mindama eredmények fokozatos kivívásában, melyek végre az 1848-iki törvényekben találtak méltó kifejezést. 1848. Gömör vármegye főispánjává neveztetett ki, s 1849., Csányi László után, ki a minisztériumba lépett, Erdélyországba küldetett kormánybiztosi minősgben. A bekövetkezett idők súlyát ő is érzte. A szabadságharc után állandóan Pestre tette át lakását, egyideig a közügyektől visszavonultan élt, de meg nem tört reménnyel várta a felvirradást. Ennek bekövetkeztével ismét ott látjuk a fővényen, mint a gömörvármegyei jolsvai választó kerület képviselőjét az 1861-iki országgyülésen, s ugyane kerület hivta meg az 1865-iki fontos parlamentre is, hol azután az az elsőrendü megtisztelés érte, hogy a nagy többségben levő Deák-párt által a képviselőház elnökévé választatott. 1872. teljesen visszavonult a közéletből, s főképen Deák F. és Kemény Zsigmond báró legbensőbb barátainak halála óta, kerülte a társaságot, s alig hagyta el lakását. Arcképe és jellemrajza a Magyarország és Nagyvilág 1866-iki évfolyamában; nekrologja a Pesti Napló 1877. évf. 26. sz.

Sz. Márton, a dunáninneni ág. evang. egyházkerület felügyelője, a főrendiház tagja, szül. 1815 nov. 1., megh. 1895 jun. 17-én. 1837. ügyvéd, 1844. Liptó vármegye főjegyzője, 1848. országgyülési képviselő, 1859. a liptóvármegyei evang. esperesség felügyelője. Ugyanez évben jelent meg szept. 1. a Thun-féle császári nyilt parancs, mely, mint a protestáns egyházak önállósága ellen elkövetett sérelem, az országban lehető legnagyobb ingerültséggel fogadtatott a szabadságszerető protestánsok, különösen a világi urak részéről. Ezek során Sz. is, mint liptói egyházi felügyelő, a császári pátens elleni engedetlenségre izgatott, s e miatt mint közbékeháborító hat hónapi fogságra itéltetett. (V. ö. Evang. Wochenblatt in Ungarn, 1860, 234. old.) De ez csak növelte hitsorsosai előtt tekintélyét, s 1860 jul. 12. a pozsonyi kerületi konventen a dunáninneni ev. egyházkerület főfelügyelőjévé választatott, ugyanez évben Liptó vármegye főispánja, 1881. pedig belső titkos tanácsos lett.

Sz. Vince, a család római kat. ágából, szül. Málcán (Zemplén) 1811., megh. 1868 máj. 14. Fia Pál liptóvármegyei alispánnak. Iskolai pályáját a kassai királyi jogakadémián végezte, azután szülővármegyéjében volt joggyakorlaton s a királyi táblai hites jegyzői egy évet is kitöltvén, az ügyvédi vizsgálatot letette ugyan, de esküt nem tett, hanem legott 1829-ben vármegyei tiszteletbeli aljegyző, 1832 nov. 29. pedig tiszteletbeli főjegyző lett. 1835 febr. 15. a vármegyét elhagyva, a magyar királyi helytartótanácshoz ment Budára, hol előbb tiszteletbeli, de már jul. 13. valóságos fizetéses titkár lett. 1845-ig e hivatalban magát kitüntetve, ez év febr. 13. tanácsosi székre emelkedett, 1846 jun. 10. pedig a magyar királyi helytartótanács kebelében Széchenyi István gróf elnöklete alatt felállított közlekedési bizottság tagja is lett s mint ilyen a Tisza-szabályozásnál a nagy grófot többször helyettesítette. Az 1848-iki szabadságharci mozgalmakban részt nem vevén, sőt Windischgrätz herceg oldala mellett szolgálván, ki által Olmützbe is küldetett s későbben a Bécsben alakított hetes udvari magyar bizottságnak is tagja lévén, a szabadságharc elnyomása után mint ügyes, tehetséges, mindenre kész, finom modoru gavallér hivatalnok igen keresett ember volt s az ideiglenesen életbeléptetett kormánykerületek rendezése alkalmával a pesti kerület főbiztosává, illetőleg kerületi főispánjává szemelték ki a bécsi hatalmak. Ezentúl már nagy léptekkel haladt előre a legmagasabb polcokig; 1861. a visszaállított hétszemélyes tábla birájává nevezték, még pedig elnöklési joggal, s 1863. valóságos belső titkos tanácsosi címet is nyert, miután már sokkal előbb 1837. császári királyi kamarási kulcsot kapott. 1860. tagja volt az esztergomi primási konzervativ irányu s 1861. az országbirói értekezletnek, melynek tanácskozásaiban élénk részt vett.

2. Sz. (sepsiszentiványi), előkelő háromszéki székely nemes család Erdélyben. Szereplésének nyomai már a XIV. sz.-ban mutatkoznak. Mátyás király alatt élt György, 1461-65. erdélyi alvajda. Ennek fia Zsigmond a XVI. sz. elején tette le Nyárád-Gálfalván az ősi ház alapkövét, mely mai napig a család birtoka. Ennek egyenes utóda Sámuel 1678. Apafi Mihály alatt causarum fiscalium director volt s nejével Mikó Annával tartota fenn a családot, mely unokájában II. Zsigmondban több ágra oszlott. Öt fia közül Sámuel, ki 1814. halt meg, 1794. Kolozs vármegye alispánja, hosszas ideig kir. táblai ülnök, az 1791-92-iki országgyülésen kir. hivatalos s az unitárius egyház tanács tagja volt; József, az első székely gyalogezred kapitánya; György, 1848. háromszéki országgyülési követ; egyik unokája, János, 1842-1847-ben marosszéki királybiró; másik unokája, Dániel, királyi táblai ülnök; harmadik, József, felsőfehérvármegyei erélyes alispán s az 1834., 1837. és 1848-iki erdélyi országgyüléseken királyi hivatalos volt; szenvedélyes történetbuvár és gazda. Ugyane családból való Mihály, a publicista és költő (l. alább). Legújabb időben kitünő tagja a családnak Gyula, aki szül. 1842. jan. 25. Laborfalván, 1862-ben erdélyi főkormányszéki jegyző, 1872. kolozsvári törvényszéki biró, 1875. Háromszék fő királybiztosa, majd Bereck, Illyefalva, Kézdi-Vásárhely és Sepsi-Szent-György városok főispánja, 1882. a marosvásárhelyi királyi tábla tanácselnöke, 1887. kir. kuriai biró s végre a budapesti kir. táblánál a váltó és keresk. tanács elnöke, ki azonban betegsége folytán nyugalomba lépett. Kálmán, a nyárádszeredai kerület képviselője, szül. Désen, 1839 jan. 10., s ismételve viselte Maros-Torda vármegye alispánságát; 1881. az ákosfalvi kerület képviselője volt szabadelvü programmal, 1886. Nyilt szó c. felszólalásában kifejtett megokolással, a mérsékelt ellenzékhez csatlakozott, s igy lett 1887. a nyárádszeredai kerület képviselője s 1896-ig a nemzeti pártban foglalt helyet; a legutóbbi választásnál ismét a kormánypárthoz tért vissza. A család ősei közül Sebestyén mint vitéz kapitány I. Rákóczi György alatt Füleknél esett el.

Sz. Mihály, szül. Nyárád-Fálvalván 1813-ban, megh. 1842 dec. 13. Tanulmányait Kolozsváron végezvén, 1833. az erdélyi királyi táblán ügyvédi oklevelet nyert. Az 1834-iki viharos erdélyi országgyülésnek szorgalmas látogatója volt s arról kéziratban a vármegyékben elterjedt tudósításokat szerkesztett, mint Kossuth Lajos Pozsonyban. E miatt üldözőbe vették s nem nyeerhetett útlevelet külföldre, hol magát tanárrá akarta képezni. Falura vonult s egészen az irodalomnak kezdett élni. Átutazván Erdélyt, Vándor név alatt adta ki érdekes úti jegyzeteit a Nemzeti Társalkodóban, hová több beszélyt is irt, leginkább humoros tartalommal. 1840. átvette s 1842-ig folytatta a Remény zsebkönyv szerkesztését (Kolozsvár 2 köt.), hol költeményei s beszélyei nagy része megjelent. Műveit barátai, Kriza és Kemény Zsigmond adták ki (Kolozsvár 1843).

Szent-Jakab-fű

(növ.), a Senecio Jacobaea L. és más hasonló sárgasugaras fészkes füve. Szorosan véve a Senecio Tourn. (Herbichia Zaw., Jacobaea Thunb., Ligularia Cass., Cineraria L., üszögőr v. üszögér, keresztfű) fű v. cserje neve, mintegy 960 faja (hazánkban 38), csaknem az egész föld kerekségén terem. A S. Jacobaea 1/2-1 m. magas kóró, levele szárnyasan szabdalt. Száraz lejton, réten, mesgyén stb. gyakori, kellemetlen csípős és keserü füve officinális volt. A S. vulgaris L. (boszorkánylepte fű, boszorkánytalp, aggófű, rontófű, szöszösfű) mezőn, művelt földön gyakori, csaknem egész esztendőben virít, gyakran alkalmatlan gyom, virágát a kanári és más kalitkabeli madár kedveli. A S. vernalis W. et Kit. ázsiai, hazánkban keleti búzával régen meghonosodott, innen tovább terjedt Németországba. Rendkivül szapora, ott egész vetést elnyom, ugy hogy az irtását gyakran a hatóság megparancsolta. Hazánk déli részén gyakori, de a kártevősége ellen panaszt nem hallani. A S. elegans L. fehér v. piros virágu, Afrikából ered, több fajtáját kertbe ültetik. A Sz. fajait a jószág megeszi. L. Cineraria.

Szent-János

1. nagyközség Bihar vármegye mezőkeresztesi járásában, (1891) 1385 magyar lak. - 2. Sz. (Sanct-Johann), nagyközség Moson vármegye magyaróvári j.-ban, (1891) 2761 német és magyar lak., vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. - 3. Sz. (Morva-Sz., Sanct-Johann an der March, Svati-Jan), nagyközség Pozsony vármegye malackai j.-ban, (1891) 2014 tót lak., vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. - 4. Sz., nagyközség Torontál vármegye bánlaki j.-ban, (1891) 1431 oláh lakossal.

Szent János

l. János szentek.

Szent János áldása

l. János áldása.

Szent-János-alma

(növ., Malus praecox Pall.), a törpe, korai vagy paradicsomalma. Törpe és rendesen tövistelen. Gyakran csak anyatőnek nevelik s nemesebb almafajtát ojtanak rá. L. Almafa.

Szentjánosbogár

(Lampyris noctiluca L., mécsbogár, kecsér), az ötlábtőízes bogarak rendjébe, a Malacodermatok családjába tartozó bogárfaj. Szürkés-barna szinü, nyakpaizsa szürkéssárga, a him szárnyfedője lágy és háromszor olyan hosszu mint széles. A nőstény szárnyatlan. A him 10 mm., míg a nőstény 12-16 mm. hosszu. Egész Európában mindenütt közönséges és arról nevezetes, hogy sötétben világít. (Képét l. a Bogarak mellékletén.)


Kezdőlap

˙