Szódokfa

(növ.) a. m. hársfa (l. o.).

Szóegyeztetés

(latin műszóval congruentia), a nyelvtanban az az eljárás, illetőleg szerkesztés, mely szerint két-két egymással kapcsolatos mondatrészt bizonyos tekintetben egymással megegyeztetünk, egyezőleg alakítunk. Legfontosabb az alany és állítmány egyeztetése. Általános szabály, hogy az állítmány megegyezik az alannyal személyben és számban. Első és második személyü alany csak az 1. és 2. személyü névmás szokott lenni: én irok, te irsz; magunk irunk, magatok irtok. Minden egyéb alany harmadik személyü. Csak még a viszonyító névmást szoktuk néha magunkra vagy a megszólított személyre vonatkoztatni s igy első vagy második személyü igével összekötni, p. Mi atyánk, ki vagy mennyekben. Sokszor az alanynak egyes számu alakja van, mégis többséget jelent; igy a gyüjtő főnevek, továbbá a kiki, valamennyi, többi névmások és számnevek. Ide tartoznak az ilyen kifejezések: kegyetek, kegyelmetek, uraságtok stb., de ezeket, ámbár egyes számu alakjuk van, többes állítmánnyal szoktuk összekötni, p. tudják kegyetek, uraságtok látták (ámbár ezek előfordulnak még egyes számu igékkel is, p. Nézzen istent kegyelmetek, Arany, Ágnes asszony). Néha az alany maga nem is fejez ki többséget, de minthogy másokkal együtt cslekszik, az állítmányt ezekre is vonatkoztatjuk s többes számba tesszük, p. Öcsém a hugommal már elmentek. Egyik a másikat gyülölik (Zrinyi; vagy rövidítve: Egymást gyülölik).

Szófa

ülésre és fekvésre egyaránt használt szobabutor támasztókarral vagy a nélkül.

Szofala

1. Afrika K-i partjának a Zambezitől D-re fekvő része, l. Mozambik. - 2. Sz., város a Mozambiki-csatorna és a kis Sz. folyó torkolatánál, egy földnyelven, mintegy 1300 portugál korcs lak. 1505 óta van a portugálok birtokában, akik itt a bibliai Ofirt akarták új életre éleszteni.

Szófejtés

(görög műszóval etimologia, a valóról, vagyis a szóknak igazi jelentéséről való tudomány), a nyelvtudományban a szók eredetének kutatása és megfejtése. Sz.-sel s a nyelv eredete kérdésével már a legrégibb görög filozofusok foglalkoztak, és Plato Kratylosa félig gúnyos képet fest erről a régi Sz.-ről. A görögök s rómaiak Sz.-e csupa tapogatódzás volt (ismeretes az a hirhedt példa: lucus a non lucendo, hogy t. i. az erdő neve féyneset jelent, mert nem süt benne a nap). A humanizmus idejében is amolyan délibábos Sz. dívott, mindent a görögből és héberből akartak magyarázni mint legrégibb nyelvekből. A tudományos Sz. csak a XIX. sz. eleje óta fejlődött, mióta a szanszkrit nyelv kutatása az indogermán nyelvcsalád fölfedezésére s az összehasonlító nyelvtudományra vezetett. Az indogermán nyelvkincsnek összehasonlító és történeti nyomozása, a hangtörvények pontosabb megfigyelése s a Steinthalféle lélektani módszernek az u. n. újgrammatikai iskola által való általánosítása az indogermán Sz.-t igen termékennyé s megbizhatóvá tette. A példát követték a nyelvészetnek egyéb ágai, és p. a magyar Sz. is a fejlettségnek elég magas fokán áll.

Szófer

(Schreiber) Mózes, nagyhirü rabbi és talmudtudós, született M. m. Frankfurtban 1762 szept. 24., megh. Pozsonyban 1839 okt. 3. Szülővárosában előbb Horowitz Pinkász rabbinak, később a talmudtudománya és kabbalisztikai iránya által egyaránt hires Adler Nátán rabbinak volt tanítványa; utóbbit 1783. Ausztriába kisérte, hol Bosskowitzban és Prossnitzban folytatta tanulmányait, azután Strassnitzban (Morvaország), majd Nagy-Martonban, 1806-tól élte fogytáig Pozsonyban volt rabbi. Bámulatos talmudismerete, éles elméje és szigoru erkölcsi felfogásokkal párosult vallásossága - bár minden modern törekvésnek és világi tudománynak határozott ellensége volt - elismert tekintéllyé tették a zsidóság legszélesebb köreiben. A bel- és külföldről eléje terjesztett vallásos kérdésekben hozott döntvényei, melyek kivált ortodox zsidó körökben mértékadóknak tekintetnek, halála után (Chátám-szófer címen 1841-61) öt kötetben jelentek meg. Rendesen több száz tanítványa, kik közül idővel ezernél több rabbi került ki, hallgatta előadásait. Halálos ágyán hálás községe fiát Ábrahám Sámuel Benjamint nevezte ki utódjául, kinek döntvényei Ktáb-szófer címen jelentek meg; 1871 dec. 31. bekövetkezett halála után fiát Bernátot (Szimcha) ültették a pozsonyi rabbiszékbe, melyen az ottani államilag elismert rabbiiskolát vezeti. Sz. egy másik fia, Simon, előbb nagymartoni, később krakói rabbi és utóbbi minőségében több éven át az osztrák birodalmi tanácsnak volt tagja. Róla és családjáról v. ö. unokájának Sz. Salamon beregszászi rabbinak héber könyvét: Chut-Hámmesulas (Paks 1887).

Szófér

(héb. a. m. iró), régente a zsidó irástudót, a könyvértő egyént illették e szóval, jelenleg a tóra, a tefillin és mezuza irójának neve.

Szofi

v. Szufi, egy persa uralkodó család elnevezése, melyet Iszma'il Szufi alapított, l. Persia.

Szófia

Bolgárország fővárosa, az országgyülés (szobranje), bolgár metropolita és r. kat. érsek székhelye, a Balkán-félszigetnek csaknem közepén, az Etropol-Balkán és Vitosa hegy által körülfogott és az Iszker által öntözött, 566 m. magas fensíkon, a Bojana és vasút mellett, (1888) 30,428 lak., akik közt 20,257 bolgár, 5102 spanyol zsidó, 1231 cigány, 335 török, 711 német, 326 görög, 271 szerb, 120 orosz, 524 egyéb szláv, 99 francia, 1196 különböző és 256 ismeretlen nemzetiségü; (1893) 47,000 lak., jelentéktelen iparral, aminek ágai a bőrcserzés, gyapju- és selyemszövés, az agyagedény-, szőnyeg- és filigránmunkakészítés; élénk kereskedéssel, egyetemmel, amelynek három fakultása, 44 docense, 310 hallgatója van, gimnáziummal, felsőbb leányiskolával, nemzeti könyvtárral, állami sajtóval, népkönyvtárral. A régi város, ahol az élénk forgalmu bazár van, szűk és kanyargós utcákból áll, de ez is lassan átalakul, míg az új városnak már most is széles, tágas utcái vannak; itt látható a Sándor-téren a nagy költséggel átalakított fejedelmi palota, az igazságügyi, a hadügyi palota, a nemzeti bank, a főkonzulok épületei, a szinház, városház, a szobranje épülete, az új bolgár székesegyház, a katolikus protestán templom és az egykori török mecset, a Böjük-dsami. A legélénkebb utcák a Vitoska, Targovszka ulicák és a dondukov-boulevard. Rég ismert termái közül a fürdőintézet még most is primitiv.

Sz. alapítója Trajanus római császár, aki a város Serdicának nevezte el. Aurelianus Ulpia Sardica néven Dacia mediterranea fővárosává tette. Nagy Konstantin szivesen lakott benne. 343-44. itt egyházi zsinatot tartottak, amelyben 356 püspök vett részt. A népvándorlás a város virágzásának véget vetett, midőn Attila hunnjai 447. feldúlták. Római emlékek nem maradtak, kivéve egy falmaradványt, amelyet 1881-ben találtak meg a fejedelmi palotától É-ra fekvő hegylejtőn. A középkor elején bizánci határvár volt és csak 809-ben hódította meg Krum bolgár fejedelem. A X. sz.-ban püspökség székhelye lett. 987. bizánci szászár sikertelenül ostromolta. 1018-1186. azonban ismét bizánci uralom alatt állott. III. Béla magyar király az Andronikosz elleni háboruban a várost elfoglalta és rilai szt. János ereklyéit Esztergomba küldte, ahonnan csak 1187. kerültek vissza Angelos Izsák közbenjárására. Ennek dacára Sz.-t a bolgárok tőle elfoglalták. 1190. uralmát ugyan helyreállította, de 1194. I. Aszen bolgár cár már ismét visszafoglalta. 1329. tesznek említést az okiratok legrégibb középkori épületéről, a Szófia-templomról, amelynek romjai maig is láthatók; erről a templomról kezdték már a XIV. sz.-ban a várost mai nevén nevezni, míg azelőtt a szlávok Szedecnek, a bizánciak Triadicának és a keresztesek Straliciának hivták. 1382. Sismán fejedelemtől a várost a törökök foglalták el. A török uralom alatt négy századon át itt lakott a ruméliai beglerbég. 1443. Hunyadi János a hosszu hadjáratban Sz.-t is elfoglalta és nagy részét fölégette; azonban későbben újra fölépült. Mivel azonban a kereskedelmi forgalmat tőle elterelték, az újabb korban nagyon aláhanyatlott. 1878 jan. 3. az oroszok Gurkó vezérlete alatt megszállották. Midőn az új bolgár fejedelemség fővárosává lett, Sz. nagyon elhagyott állapotban volt és 1881. is még csak 20,501 volt lakóinak száma; azóta azonban gyorsan fejlődik.

Szofisták

(görögül: a bölcsesség tanítói), általános ismeretet hivatásszerüen terjesztő tanítók befolyásos osztálya, mely különösen Perikles korában virágzott fel; a felvilágosodást elősegítette, de másrészt biráló és tagadó működése által a görög népnek a mitoszon és hagyományon nyugvó néperkölcsét alapjaiban megingatta. A Sz. külön filozofiai iskolát nem alkottak, sem pedig hirhedt osztályt nem képeztek és későbbi rossz hirnevük, melyet különösen Sokrates iskolája készített elő, különösen arra vezethető vissza, hogy ők egyrészt a bölcsességet pénzért tanították, másrészről az ismeretnek és életnek régi szilárd alapjait az egyéni vélelemben oszlatták fel, de éppen ez által készítették elő Sokratesnek és iskolájának működését, mely tulajdonképen csak a Sz. működésének betetőzése volt, amidőn az addig a tekintélyen alapuló gyakorlati életformákat is nem csupán az ismeret birálatának tárgyává tették, hanem azokat egyenesen az ilykép alkotott ismeretre akarták építeni, mely törekvés még alaposabban szakított a régi hagyományos és öntudatlan ösztönszerü erkölccsel, mint a Sz. kételkedése, jóllehet ezek kritikája a jog, erkölcs és vallás alapjainak általános érvényét immár kétségbe vonta. Protagoras (l. o.) ismeretbirálata, mely a tárgyak mértékére tette az embert, és Gorgias (l. o.) kételkedő ismeretbirálata, mely magának a tárgyias ismeretnek lehetőségét kétségbe vonta, végre Hippiasszal (l. o.) a gyakorlati térre is lépett, amidőn az erősebbnek természetjogát a tételes joggal szemben és minden erkölcsnek a kornak és népnek esetleges viszonyai szerint alakuló relativ voltát hirdette. A Sz. a nyelvészet és szónoklat, a jog és államtan terén nagy érdemeket szereztek. L. még Filozofia és Görög filozofia.


Kezdőlap

˙