Telegonos

l. Odysseus.

Telegráf

(gör., magyarul táviró, távirda, l. a mellékelt képet), oly készülék, melynek segítségével hireket nagy távolságokra bármely percben rendkivül gyorsan közölhetünk. Az ember társadalmi állásából kifolyólag természetesen ily berendezés szükségét már a művelődés kezdetleges fokán is érezték és igy keletkeztek az akusztikai, optikai, lég- és viznyomásu T.-ok. Az akusztikai T.-ok lényegükben bizonyos távolságban felállított őrök voltak, akik a hireket egymásnak megkiabálták (l. Telefont is). Részben a titoktartás, de részben a nagyobb gyorsaság elérése is már korán az optikai T.-okra (szemafór) vezetett. Ezeknél főképen hegycsúcsokon rakott tüzek, avagy különböző számu égő fáklyák bizonyos sorrendben való feltünése tette a jel-elemet. Manapság optikai T.-ok még csak a hadműveleteknél és kikötőkben a távollévő hajókra való hiradás végett (l. Hajózási jelek) vannak használatban. A légnyomásu T.-oknál közlekedő csövekben felszálló gázbuborékokból, viznyomásu T.-oknál pedig egy bizonyos megjelzett időközben bizonyos edényből kifolyt vizmennyiséggel kivánták a hirt tovább adni, ezek nagyobb elterjedéséről azonban sehol sem tétetik említés.

Rendkivül rohamosan a T. azonban csak akkor kezdett fejlődni, midőn szerkezetét a villamosság használatára alapították. Az első gyakorlatilag is bevállott villamos T.-ot azonban a villamos áram mágneses tulajdonságainak felismerése hozta meg, amely Oerstedt-nek 1820. tett tapasztalatai alapján lett köztudomásu. Már Ampere említi 1820., hogy az elektromos áram eltérítő hatásának kitett mágnestűvel lehetne telegrafálni; ezen rendszernek megfelelő T.-ot annyi tűvel és dróttal, mint ahány betüje van az abécének, Alexander W. mutatott be a következő évben Edinburgban, általános gyakorlati értékesítésére azonban csak később a cannstadi Schilling gondolt, aki Sömmering vizbontó T.-ját látván, a telegrafálás kérdésével hosszasabban foglalkozott. Tervezett T.-járól 1836-ban Cooke orvostanhallgató Heidelbergában felolvasás alkalmával hallott és a fölvetett eszmét azután otthon Wheatstonenal egyesülve gyakorlatilag még az évben ki is vitte. Ennél 5 mágnestű volt alkalmazva 10 vezetékkel. 2-2 tű azután a körülötte keringő villamos áram által kitéríttetvén, e tűk metszési vonalában a tűk előtt alkalmazott betüfeliratos lapon egy betü volt leolvasandó. Később a külön visszavezetés helyett egy közös visszavezető drótot használtak, igy tehát 10 helyett csupán 6 drótra volt szükség, majd Steinheil 1838. fölfedezvén, hogy visszavezetés gyanánt a föl is használható, a külön visszavezető drót szüksége elesett és 5 drót is elég volt. Több rendbeli tökéletesbítés után azután több tű helyett csupán egy jött használatba és ennek a semleges, áramtalan állásból jobbra avagy balra pozitiv avagy negativ irányu áram behatása alatt történő kilengéseinek kombinációjából állították össze az irásjeleket. Az ily delejtűs T.-ok Angliában még ma is működnek és fő előnyük, hogy a villamos vezetékek levezetései iránt nem nagyon érzékenyek. A hosszu, tenger alatti kábeleknél pedig a Thomson által szerkesztett felette érzékeny tükrös leolvasásu galvanométer alakjában ma is kizárólag ezek vannak használatban. A mágnestűs T.-ról már csak egy lépés kellett a betümutatós T.-hoz (l. Betümutatós távirógépek), majd az ezzel egyidejüleg szerkeszteni megkezdett betünyomtató T.-hoz (l. Betünyomó távirógépek).

[ÁBRA] 1. ábra. Morse irógépe (fedetlen).

Rohamos és széles körü elterjedést nyert a T. a Morse által először 1844. bemutatot szerkezetben, amelynek alapelve az volt, hogy az összes betüket és irásjeleket egy óraműtől hajtott papirosszalagon megjelenő pontokból és hosszabb vonásokból állította össze. Ily Morse-rendszerü és nálunk még ma is használatban lévő T.-készüléket mutat 1. ábránk. A M orsón van a p papirosszalagtekercs, amelyről a papirosszalagot az R-nél lévő és A emelővel felhúzott rugóháztól hajtott óramű W és az alatta lévő és vele közvetlenül érintkező henger kerekei forgás közben egymás között áthúznak. A felső W henger közepén horony van, amelybe a tengellyel alátámasztott nnh háromkaru emelő ss-sel jelölt végénél lévő ss irópecek belemélyedhet. Nyugalmi állásban a háromkaru emelőt az ff rúgó visszahúzva tartja, ugy hogy az ss pecek előtt az óramű akadálytalanul húzhatja át a papirosszalagot, mig ha az EE elektromágnesekbe a távoli állomásról kiindulva áram érkezik, az a háromkaru emelőt a hozzá erősített O lágyvashorgonyzárnál fogva lehúzza, minek folytán az ss pecek a papiroshenger horonyába belenyomul és a tova vonuló papirosszalagot bemélyítve, rajta jelt hagy, még pedig ha a horgonyzárt az EE elektromágnesen áthaladó áram csak rövid ideig tartotta fogva, akkor pont, ha pedig hosszabb ideig, akkor vonás keletkezik a papirosszalagon; ezen elemekből azután a betük és irásjelek vannak összeállítva.

[ÁBRA] TELEGRÁFJELEK.

Az áramnak rövidebb vagy hosszabb ideig a vezetékbe való küldésére szolgál a billentyü (l. o.). A hosszu táviróvezetékeken megérkező áram többnyire oly gyenge, hogy az irógépek mozgatására nem elég, miért is a vezeték áramát előzetesen egy kisebb munkát végző és igy sokkal gyengébb áram mellett is pontos működő készülékbe, az u. n. jelfogóba (relais) vezetjük, ez azután egy új helyi telep áramát küldi az irógépbe. Ily nálunk használt felfogót mutat 2. ábránk.

[ÁBRA] 2. ábra. Jelfogó.

Ez lényegileg az f tengely körül mozgó e e1 kétkaru emeltyü, melyet az r szabályozható rúgó nyugalmi állásban az n csavar felé nyomva tart. Ha a dd1 elektromágnesekbe a vezetékről áram jön, az a z lágyvas-horgonyzárt és igy az ee1 emelőt lehúzza és igy az m csavarra fekszik, mig mihelyt az áram megszünik, az r rugó ismét az n csavarra húzza vissza. Az m és n csavarok közül az egyik az e emelővel érintkező végén fémes, mig a másik csavar szigetelten végződik. Ha már most a helyi telep egyik vége a c szigetelt állványon r rúgón át az f emeltyüvel, mig másik vége az irógép elektromágneseinek tekercsein át az a1 állvánnyal van összekötve, akkor, ha a szigetelt csavar a felső n jelü, mihelyt az ee1 emelő az m csavart érinti, a helyi áramkör záródik és az irógép működésbe jön. Egy ezen áramrendszernek, amelynél áram addig van a vezetékben, mig jelt kivánunk a papirosszalagon létrehozni, megfelelő táviróállomás bekapcsolást 3. ábránk mutat.

[ÁBRA] 3. ábra. Bekapcsoló.

A V vezeték először a V K vizsgáló szorítóhoz jut, ahonnan a V V váltóhoz van vezetve. Ettől a V villámhárítóba, majd a T galvanoszkópba, amely jelzi, hogy van-e egyáltalában áram a vezetékben, onnan a B billentyübe és ezen át a J jelfogóba, honnan a villámhárítón, váltón és vizsgáló szorítón át ismét v. a vezetéken folytatóan tovább, vagy pedig a földbe vezetjük az áramot. A J jelfogó és I irógép a pontozott jelzésü áramkörrel a H T helyitelepen át vannak összekötve. A vezetéktelep V T-vel van jelölve csupán a billentyüvel áll összeköttetésben. Világos, hogy ily u. n. dolgozó áramrendszer mellett minden állomásnak kell nagy vezetéktelepének lennie. Mig az állandó áramrendszernél, amidőn a billentyü nincs lenyomva, van áram a vezetékben, ha pedig lenyomjuk a billentyüt, akkor az áram megszünik s ekkor a jelfogó adja csupán a helyi áramkörben az áramot az irógépnek. Az 1. ábrán bemutatott irógép csupán a papirosszalag benyomásával adja jeleit, ezen relief jelek olvasása felette rongálja a szemet, amiért is arra törekedtek, hogy tisztábban kifejlett jeleket adó irógépeket szerkesszenek. A nálunk használt ily kékirógépet 4. ábránk mutatja. Sz a festékvályu, mely d-nél tölthető, i az irókorong, mely EE1 emeltyü végén van. A papirosszalag az F fogantyunál fogva kihúzható fiókban van.

[ÁBRA] 4. ábrA. Siemens-féle kékirógép.

Újabban sok államban, mint Anglia, Belgium, Románia, Németországban, részben egész Amerikában a Morse-féle irást nem is olvassák papirosszalagról, hanem csupán a Morse-féle készülék elektromágneses részének mozgásától adott kopogó mozgások ritmikus ütése után irják le a vett táviratot. Ily kopogó (sounder) szerkezetnél természetesen azután arra törekszenek, hogy a pontokat és vonásokat jelentő zörejek minél jobban hallható ütések alakjában reprodukáltassanak. Ily amerikai minta után készült kopogó szerkezetet, melyet nálunk is kisérletbe vettek, mutat 5. ábránk.

[ÁBRA] 5. ábra. Kopogó.

A D elektromágnes a Z lágyvas-zárt vonzza, ha áram kering benne, mig áram nélküli állapotában az r rúgó, amely c szabályozható csavar útján ugyanazon e emeltyüre hat, mint amelyre horgonyzár van megerősítve, azt az elektromágnestől eltávolítja. Ennek folytán az e emeltyü a c1 szabályozható csavarral majd a b oszlopocskára, majd a kengyelalakuan meghajlított d állvány e2 csavarjára üt. Ezen ütések különböző hangot adván, 2-2 ily ütés között elmuló időből a gyakorlott fül azután a Morse-ábécét olvassa. Ily módon a táviratozás természetesen gyorsabban megy, mert a távirász mintegy diktandóra ir és a tévedések is kevésbbé fordulhatnak elő, mert nem kell a látott jeleket még egyszer a távirásznak leirásig közvetíteni. Hátránya azonban, hogy fokozottabb kifejezést kiván és a távirat szövegét bizonyító maradandó jel nincs.

Estienne a Morse-irást akkép igyekezett tökéletesbíteni, hogy a pontvonásos irás helyett kisebb és hosszabb függélyes vonásu irást hozott be, ugy hogy e szó: magyar, Morse szerint irva:

[ÁBRA]

mig Estienne szerint csupán:

[ÁBRA]

lenne, ezzel azután persze nemcsak papirosszalag, hanem sok idő is lett volna megtakarítható (l. a Telegráf-jelek mellékletet). Estienne rendszere azonban nem tudott érvényesülni, mert rövid időn több sikerrel kecsegtető találmányok szorították ki. Ilyenek az automata T.-ok, melyek közül legnagyobb sikert a Wheatstone-féle ért el, amelynek irógépét a 6. ábra mutatja.

[ÁBRA] 6. ábra. Wheatstone-féle irógép.

Ennél a táviratot előzetesen papirosszalagon kivájt pontvonásos irással elkészítik, amidőn ez megtörtént, nagyobb mennyiségü ily preparált távirat papirosszalagját azután az adógépen át hagyják gyorsan szaladni, miközben az azt továbbító forgóhengerek ott, ahol a papiros hiányzik, áramot küldenek a vonalba és ezen rendkivül gyorsan, emberi kéz által ily gyorsasággal egymást követően elő nem állítható jeleket azután az érzékeny irókészülék a szomszéd állomáson felveszi és a felvétel után irják csak le a papirosszalagról. Ugy hogy itt a felvétel csupán másoló munka. Wheatstone T.-jánál a távirat előkészítése nem is pont-vonásos irással történik, hanem csupán különböző magasságban levő pontokkal, és ennek megfelelően a jelek nem jönnek az áram hosszabb vagy rövidebb tartama folytán létre, hanem a jel pozitiv áramlökésre kezdődik, negativ megszünik, ezze a sokkal érzékenyebb poláros elektromágnes használata válik lehetségessé, másrészt hosszu vezetékeknél a vezetéktöltések kompenzációja lesz lehetséges.

[ÁBRA] 7. ábra. Többszörös telegráf.

Az automata T.-okat követte a többszörös (multiplex) telegráf, amely azon feladatot oldotta meg, miképen lehet egy és ugyanazon vezetéken egymásután vagy esetleg egy és ugyanazon időben is több táviratot közvetíteni. Az egymásután való többszörös közvetítés lényegét a 7. ábra vázolja. b1-b2 öt távirász munkahelye, ezeket a földelt vezetékkel a D1 korong közepén forgó K mutató sorban hossza összeköttetésbe. Ezen munkahelyeknek a második állomáson megfelel ugyancsak egy-egy J1-J2 felvevő munkahely, amelyek mindegyikét a V vezetékkel a D2 korong közepén forgó K1 kar akkor hoz összeköttetésbe, amidőn a szomszéd állomáson levő K kar teszi ezt. Igy tehát az első állomáson p. b3 munkahely csak akkor és addig van a vezetékkel összekötve, amikor és a meddig a J3 munkahely a második állomáson. Egy-egy ily összekötési pillanat azután elég, hogy az emberi munka lassusága mellett a vezeték az iráselemeket sértetlenül közvetítse a két munkahely között, ugy hogy ekképen a vezeték a közönséges Morse-iráshoz képest ötszörösen van kihasználva.

Az egyidejü többszörös telegráfia alapját áramkombinációk teszik. Igy a kompenzatorikus rendszernél, a saját állomásunkból a szomszéd állomásra kiinduló áram hatását saját készülékeinkre egy a szomszéd állomásra küldött árammal egyidejüleg kibocsátott és vele egyenlő erősségü, de ellenkező irányu helyi árammal semmisítjük meg; a differenciális rendszernél pedig a saját állomásunkból kiinduló áram e1 pontnál két egyenlő ágra szakad, mint azt a 8. ábra mutatja.

[ÁBRA] 8. ábra. Kompenzáló rendszer.

Az egyik ága a J1-nél képzelt jelfogó t1 tekercsén és az R1 beállítható ellenálláson át zárja a Te1 telep áramkörét, mig a másik ág ugyane jelfogó t2 tekercsén át megfordított irányban keringve azt körül, mint a t1 tekercs árama jut a V vezetékbe. Ha tehát az R1 beállítható ellenállás éppen olyan ellenállásu, mint a V vezeték, akkor a J1 jelfogón két egyenlő, de ellenkező irányu áram kering, miért is az nem szólal meg. Mig ha a B állomásból jön egyidejüleg az A állomásból kiindult árammal áram, akkor e két ellenkező és egyenlő erősségü áram egymás hatását lerontja, és a J1 jelfogó a t1 tekercságban érvényesülő áram hatása alatt megszólal. Ha csak B állomásból jön áram, ugy az sorban t2 és t1 tekercseket futván át, természetesen A állomás készülékei megszólalnak. E rendszer főképen akkor kezdett nagyban elterjedni, amidőn R1 ellenállással nem csupán a külső vezeték ellenállását, hanem annak kapacitását, levezetését s önindukcióját is kezdték kompenzálni.

Az egyidejü többszörös T.-nak egy igen elterjedt, főkép a tenger alatti kábel-T.-ban használt módszere a hídelágaztatások elve. Ennél a Wheatstone-híd módjára készítenek oly áramelágaztatásokat, amelynél a saját vevőkészülékünk oly hídágban van, amelyben egyensúlybeállításnál a saját állomásunkból kiinduló áram nem kering. Mint már említők, a tenger alatti T.-nál mai napig is a mágnestűs T. van használatban, Thomson tükrös leolvasásu galvanométerével. A galvanométert Lord Kelvin (azelőtt Thomson) egy közel hasonló érzékenységü, de állandó jeleket is adó készülékkel a szifon rekorder-ével is pótolta, melyet 9. ábránk mutat.

[ÁBRA] 9. ábra. Szifon-rekorder.

Ennél az NS állandó mágnesek erős mágneses terében mozog a külső vezeték folytatását alkotó rendkivül könnyü drótkeret, ez könnyü üvegcsövet visz magával, ezen üvegcső egyik része festékes edénybe mélyed, másik vége az F-nél elhúzódó papirosszalag fölött szabadon mozog. A festék nagy feszültségü áram hatása alatt lévén, az üvegcsövön át folytonosan a papirosszalagra permetezik és igy nyugalmi állásban a papirosszalagon finom apró pontokból álló vonalt hoz létre. Mihelyt azonban a drótkeret, illetve az áram az üvegcsövet fel- vagy lefelé kitéríti, a nyugalmi állásnak megfelelő vonal felett vagy alatt jelenik meg e vonás, ezen fel- vagy lefelé való kitérésekből van azután a Morse-féle ábécé összeállítva. A Morse-féle ábécé különben igen széles körben terjedt el és újabban különféle optikai T.-oknál is különböző alaku és szinü tárcsákból, éjjel megvilágított rövid és hosszu nyilásokból álló kombinációk útján is felhasználják.

Nagyon természetes, eleitől fogva sem hiányoztak a törekvések oly T. feltalálására, amely a kézirat teljes hű mását produkálná a távolban. Sajnos, a T.-ok e legtökéletesebbje mindeddig megoldottnak nem tekinthető. Az eddig bemutatott találmányok között legtökéletesebbnek mondható Cassellinek ily T.-ja, mely pantelegráf néven is ismeretes s amelyet 10. ábránk vázol.

[ÁBRA] 10. ábra. Casseli pántelegráfja.

Lényege az, hogy a kéziratot villamos vezető tintával készítjük. E kézirat azután A-nál látható vezető fémhengerfelületre lesz fektetve. E hengerfelület az áramvezetékbe van iktatva. A kézirat felett mozog az E inga által d rúd által ingaszerüen mozgatott e f rúd, melynek felső f keretéből egy pecek érinti a kéziratot. E pecek odamenet természetesen csak akkor engedi a villamtelepből a kéziraton át áramot a vezetékbe, ha a papiroson irott, igy tehát villamvezető rész felett mozog. Visszafelé jövet azután a pecek már nem tér ugyanazon vonalon vissza, hanem az f keretben eltolódván, párhuzamosan kissé feljebb eltolva, ugy hogy ily párhuzamos vonásokkal idővel a kézirat alsó szélére jut. Ha most a szomszéd állomáson ugyancsak egy ily készüléket állítunk fel, amelynek E ingáját az M M1 elektromágnesek az adóállomás ingájával egyidejüleg mozgatnak, akkor a vevőállomás A vezető hengerére vegyileg preparált papirost tevén, azon, mihelyt a vezetékből áram jön, a meginduló villamos vegybontás látható jelt hagy hátra, ugy hogy párhuzamos vonásokban a kézirat hű másolatját fogjuk megkapni.

Nagy távolságra eddig csak az elektromágnesi T. felel meg, mert ebben sikerült a nagy erejü elektromos energiát kis veszteséggel nagy távolságra átvinni, de csak vezető dróton. Nem lehet-e az elektromos energiát a levegőn, drót nélkül átvinni, ugy mint a hangot és a fényt? Ez a kérdés sok kisérletezőt foglalkoztatott az utóbbi időben. Az utat erre Faraday fölfedezése óta az indukció kijelölte volt; újabban pedig különösen Hertz kisérletei vitték előbbre a kérdés megoldását, aki megmutatta, hogy az elektromos szikrában keletkező elektromos rezgések (oszcillációk) a térben hullámszerüen terülnek el, akár a hang; még pedig közel a fény terjedési sebességével (300,000 km. mp.-enkint) haladnak nemcsak a levegőn, hanem minden szigetelőn, tehát oly anyagokon is, melyeken a fény nem hatol át. Hegyen, kövön, levegőn, fán ezek a láthatatlan hullámok egyaránt áthatolnak, csak a jó vezetők (fémek) fogják el őket. E vizsgálatok után kétségtelenné vált, hogy az elektromos energiát drót nélkül is átvihetjük s igy sikerülni fog az elektromos T. vagy telefon vezető drót nélkül is. Az első kisérletezők jórészt Faraday indukciós kisérletéből indultak ki s ez úton próbáltak telefonösszeköttetést létesíteni. E mód azonban nem bizonyult a gyakorlatban tovább fejleszthetőnek, mert a használt eszközök költségesek s óriási méretüek voltak s növelésük nagyobb távolságra lehetetlen. Az újabb kisérletek Hertz-hullámok (l. Rezgő mozgás) használásával történnek s a Marconi-féle rendszer bámulatos érzékenységünek bizonyult. Marconi az elektromos hullámokat használja fel. Az elektromos hullámoknak két oly sajátsága van, amelyek fontosak Marconi T.-rendszerének megértésére. Az első egyúttal bizonyítása annak is, hogy az elektromos oszcillációk hullámszerüen terjednek a térben, mert teljes analogiáját ismerjük a hangnál. Ez a rezonancia ismert jelensége. Rezonanciát látunk az elektromos oszcillátorokon is, ha egyenlők a rezgésszámaik. Két egyenlő oszcillátort helyezünk egymás mellé, de egymástól levegővel és üveggel elszigetelve. Az elsőt a Ruhmkorff-fal kötjük össze, a másodiknak két kis gömbje közé kis Geissler-csövet kapcsolunk. Megindítjuk a Ruhmkorff-ot, az elsőben oszcillációk keletkeznek s a Geissler-cső szépen világít, annak jeléül, hogy a másodikban is oszcillációk vannak, ámbár a két oszcillátor között vezető összeköttetés nincs. Most a második oszcillátort elhangoljuk - ugy hogy fémgömböt vagy kis lejdai palackot kapcsolunk hozzá - s a Geissler-cső többé nem világít, és ha változtatható kapacitást, két eltolható lemezből álló kondenzátort veszünk: szépen látjuk, hogy a cső fokozatosan elsötétül, amint a lemezeket egymáshoz közelítjük s ismét világít az eltávolításkor. A másik nevezetes tulajdonsága az elektromos hullámoknak az, melyet Branly vizsgált meg először 1890., hogy ha fémreszeléket érnek, ennek galvánellenállását rendkivüli mértékben csökkentik. Tudvalevőleg a finom fémpor ellenállása igen nagy, ugy hogy galvánelemet finom fémreszelékkel töltött csövön és igen érzékeny galvanométeren át zárunk, alig kapunk kiütést, mert a coherer ellenállása legalább is több ezer ohm, tehát majdnem szigetelő. Coherernek O. Lodge angol fizikus nevezte el az ilyen finom fémreszelékkel töltött csövet, melybe két végén vezető drótok vannak erősítve. Ha azonban a coherert elektromos hullámok érik, p. szikrát üttetünk át a közelében, a galvanométer tűje azonnal erősen kiüt, annak jeléül, hogy a galvánellenállás csökkent. Ilyenkor a coherer ellenállása 5-6 ohmnál nem több, s ilyen is marad, ha az elektromos hullámok meg is szüntek, mindaddig, mig a coherert, kissé ráütve, meg nem rázzuk. Rázáskor a galvanométer tűje visszatér nyugalmi helyzetébe, tehát a fémreszelék megint nagy ellenállásu lett. Azt mondhatjuk, hogy az elektromos hullámok polározzák a fémreszeléket, a rázás depolározza. A coherer Branly szerint érzékenyebb, ha két fajta fémreszelék keverékével van megtöltve; Lodge szerint pedig még jobbá válik, ha az üvegcsövet erősen kiszivattyúzzuk; Lodge ajánlotta legelőször azt is, hogy a coherer áramkörébe csengőt csatoljunk, melynek kalapácsa a cohererre polározásakor ráüt s igy automatikusan depolározza. A Hertz-féle hullámok eme tulajdonságaiból könnyen felépül a drótnélküli T.-nak Marconi-féle rendszere. Marconi a jeladásra, az elektromos energia átvitelére nem áramot, hanem elektromos hullámokat használ. A jeladó egy oszcillátor, a jelfogó pedig egy vele rezonáló coherer, mely egy közönséges relais (jelfogó) áramkörébe van iktatva. A relaisbe ismét csengő van kapcsolva. A jeladóban keletkező hullámok a levegőn áthatolva, a coherert polározzák s ezzel a relaist működésnek indítják. Ettől a csengő, melynek harangja le van véve s a kalapácsa a cohererre üt, mozgásnak ered, ugy hogy a coherert depolározza s a jel azonnal megszünik, ha újabb elektromos hullámok nem érik. Ez esetben a relaisbe csatolt Morse-irógép rövid jelet vagyis pontot ád. Ha azonban a jeladó állomáson az oszcillációk hosszabb ideig tartanak, a csengő depolározta coherert az újabban érkező elektromos hullámok ismét polározzák s i. t.; a relais és a csengő tehát apró megszakításokkal depolározódván, hosszu jelt (vonalat) ir az irógép. A Marconi-rendszerrel nagy távolságra az első kisérleteket Angolországban a Post-Office tette. E kisérletek közben néhány érdekes megfigyelést is tettek. Igy először is, hogy telt oszcillátor-gömbök majdnem kétszer akkora hatásuak, mint az üresek; azután meg, hogy a coherer akkor is működik, ha kettős fémszekrényben van. A kisérletekben a gépek kifogástalan működése s az aránylag rövid idő alatt 15 km.-re elért pozitiv eredmények kétségtelenné teszik, hogy a Marconi-rendszer, ha ma még nem is teljesen kész, de mindenesetre nagy reményekre jogosít a vezető drót nélküli telegráfia terén. Nem kis haszna ez eljárásnak az sem, hogy aránylag kis terjedelmü, olcsó eszközökkel dolgozik s a már meglevő gépekeket is felhasználja. Első sorban a hajók, a part, meg a világító tornyok közötti jeladásban fog nagy szolgálatot tenni, mert a hang- és fényjelzők gyakran felmondják a szolgálatot. Ugyszintén a kisebb kábeleket is fölöslegessé teheti. Nem kis szerepe lesz a tábori telegráfia terén, ahol rendkivüli egyszerüségével az ideált éri el.

Nálunk az első elektromos T. 1847 dec. 26. nyilt meg Pozsonyban Béccsel való összeköttetésben, miután az 1847 jan. 16. kelt legfelsőbb elhatározása a T.-ot állami monopoliumnak jelentette ki. Az 1847-48-iki országgyülés már felhasználta e vonalat Bécsbe szóló táviratok közvetítésére. Az osztrák kormány 1850-ben kezdette meg a Pest-Pozsony közti vezeték kiépítését és még ez évben be is fejezte. 1850 szept., illetve októberben nyiltak meg Magyarországon az első T.-hivatalok Pesten, Pozsonyban és Esztergom-Nánán. Még ugyanezen évben nyilt meg a zágrábi T.-hivatal is (steinbrück-zágrábi vonal). 1852. nyilt meg a szolnoki, 1853. pedig a nagyszebeni, péterváradi, zimonyi, szegedi, ceglédi, temesvári, orsovai és a budai (csak Albrecht főherceg használatára). 1867. a magyar T.-hálózat 8000 km. vonal és 16,000 km. vezetékhosszal birt. Ez időben 181 állami, valamint 145 magán táviratok kezelésére jogosított vasúti T.-hivatal volt üzemben. A táviratok száma 1.174,000 darab volt. Ily állapotban vette át a magyar kormány 1867. a magyar T.-okat és az intézet vezetését a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumra bizta, melynek kebelében 1871. országos T.-főigazgatót állítottak az intézet élére. 1867-től 1874-ig több mint 1.800,000 forintot fordítottak a hálózat fejlesztésére, mely ez idő alatt a vonal hosszában kétszeres, dróthosszában háromszoros terjedelmet nyert. A táviratok száma ekkor már 4 millió db. volt. 1874-1884. csak 300,000 frtot fordíthattak a hálózat fejlesztésére, melynek vonalhossza 1884-ben 16,000 km., a vezeték hossza pedig 61,000 km.-re terjedt és amelyen ez évben 51/2 millió táviratot közvetítettek. A T.-hivatalok szaporítása érdekében 1877. kisebb helyeken, hol szerződött postamester látta el a postaszolgálatot, a T.-ot a postaszolgálattal egyesítették, 1884-ben ekként már 335 T. működik a postával együttesen, ugy azonban, hogy a T.-igazgatás minden tekintetben megtartotta külön állását. De az intézet folytonos pénzügyi hiánnyal küzdött, mely megakadályozta az intenzivebb fejlesztést s amely 1887. a postával való végleges egyesítésére vezetett (l. Posta és távirda egyesítése). Azóta a T.-hálózat (1894-iki adatok) 24,000 km. vonal- és 100,000 km.-t meghaladó vezetékhosszra terjeszkedett; 2406 T.-hivatal (köztük 1276 vasúti) áll a közönség rendelkezésére; a táviratok száma pedig évi 61/2 millióra emelkedett. L. még Magyarország (XII. kötet 118-119. old.).

Telegráf-díjszabás

(tarifa). A távirdai díjak kiszabására elméletileg általában ugyanazon elvek irányadók, mint a postai díjszabásra (l. o.), mindazonáltal oly különbséggel, hogy a távirdánál a díjakat az önköltség alá mérsékelni közgazdasági szempontból egyáltalán nem volna helyén, mert a távirda költséges voltánál fogva természetszerüen csak a legfontosabb és legsürgősebb üzenetváltásokra való, tehát a rendkivüliség természetével bir, mellyel szemben az általános közlekedési igényeket a posta elégíti ki. Minthogy pedig a távirdánál az önköltség pontos kiszámítása még nagyobb nehézségekkel jár mint a postán, a törekvés ma általában az, hogy egyszerü és egységes tételek állapíttassanak meg az önköltséget megközelítő mértékben. A 70-es évekig mindenütt a zóna-díjszabás uralkodott, még pedig 20, 50, sőt 100 szavas tételekben, mi nemcsak komplikált és drága volt, de egyúttal szükségtelenül megszaporította a táviratok szószámát és jelentékenyen megterhelte a vezetékeket. Ezt felismerve, a 70-es évek második felében a távolságok elejtésével áttértek az u. n. szótarifára, még pedig eleinte alapdíjjal, mely a táviratok közös és egyenlő kezelési munkájának (könyvelés, irányítás, kézbesítés stb.) egyenértéke volt. Ilyen volt az 1879-iki T.-unk, mely 24 kr. alapdíj mellett 2 kr. szódíjat állapított meg és nem csekély forgalmi növekedést vont maga után. Később angol példára (six pence) az alapdíj elejtésével a tiszta szódíjra tértek át, mindazonáltal egy bizonyos díjminimum megállapításával. Ilyen az 1890 óta a monárkiabeli, továbbá a Németországgal és 1892 óta Szerbiával való forgalomban érvényben levő tarifánk (3 kr. szódíj 30 kr. minimummal), amely ugy egyszerüség, mint olcsóság tekintetében a mai kor kivánalmainak megfelel. A nemzetközi forgalomban, ahol azelőtt valóságos tarifális kaosz uralkodott, szintén az egyszerüség és az egységes tételek felé törekesznek és e téren különösen 1885-ben a berlini értekezleten jelentékeny eredményre jutottak, amennyiben az európai forgalomra nézve az egyes államokat megillető vég- és átmeneti díjakat lehetőleg egységesítették (szavanként 10 centime végdíj és 8 centime átmeneti díj, mi azonban a kisebb államokra nézve 61/2 illetve 4 centimra leszállíttatott). A nemzetközi távirdaértekezletek azóta is mindig foglalkoztak gyökeresebb egyszerüsítések eszméivel és különösen a német távirda mindig elől járt e téren, azonban eddigelé siker nélkül.

A nemzetközi forgalomban általában kétféle díjrendszer van jelenleg elfogadva: az európai és az Európán kivüli rendszerü díjszabás; mindkettőnél a szószám teszi a díjszabás alapját és a szódíjak is a vég- és az átmeneti díjakból alakulnak, azonban az Európán kivüli rendszerü forgalomban a vég- és átmeneti díjak nincsenek egységesen megállapítva, ellenkezőleg minden állam vég- és átmeneti díja a különböző forgalmi viszonylatokhoz képest is különböző. Az európai rendszerre nézve az egyes államok nincsenek kötve a legrövidebb és a legolcsóbb úthoz képest kiszámított u. n. normális szódíjak alkalmazásához, meg van engedve, hogy a normális szódíjakat más alakban vethessék ki, csakhogy egy 15 szóból álló táviratot véve alapul, tarifájuk szerint ne szedjenek többet, mintha a normális díjakat alkalmaznák s meg van engedve, hogy díjminimumokat állapítsanak meg.

A magyar távirdai tarifa a) díjminimumot alkalmaz a monárkiabeli, továbbá a németországi és a szerbiai forgalomban (30 kr. a díjminimum 10 szóig, minden további szó 3 kr., helybe 20 kr. a díjminimum 20 szóig, minden további szó 1 kr.); b) a többi európai forgalomban pedig alapdíjat (30 kr.) és szódíjat állapít meg (az alapdíj a szódíjból van alkotva); az alapdíj mindig 30 kr.; a szódíj országonként különböző (Montenegro, Svájc, Románia: 4 kr., Franciaország, Olaszország, Bulgária: 8 kr., Hollandia: 10 kr., Belgium, Dánia, Luxemburg: 11 kr., Oroszország, Svédország: 12 kr., Nagy-Britannia, Korfu, Algéria, Tunisz: 13 kr., Spanyolország, Törökország: 14 kr. stb.).

Azon európai államok, melyeknek Európán kivül is vannak birtokaik, ezen helyekre nézve az európai díjszabást alkalmazhatják (Algéria, Azori-szigetek, Kanári-szigetek, Marokko, nyugatafrikai birtokok, Szenegál, Tunisz, Tripolisz). A szószámításra nézve általános szabályaink vannak: minden külön álló szó, betü vagy számjegy egy díjszó; hosszabb szavak annyi díjszónak vétetnek, ahányszor 15 betüt tartalmaznak (összebeszélt nyelvü táviratokban levő közértelmü szavak 10 betüig tesznek egy szót); a számcsoportok annyi díjszónak számíttatnak, ahányszor 5 számjegyet tartalmaznak (a számoknál használt pontok, vesszők, a törtségjel egy-egy számjegynek számíttatnak), a zárjelek, idéző jelek és az aláhúzások egy-egy díjszónak számíttatnak.

A táviratok általában díjkötelezettség alá esnek (kivételt tesznek a monárkia forgalmában váltott udvari táviratok és az összes szolgálati táviratok); díjmérséklésnek csak a hirlaptáviratokra nézve van helye. A díjakat a feladó fizeti (franko-jegyekkel rója le), kivéve az utánküldendő táviratoknak utánküldéséért és a tengerről érkező szemafór-táviratokért fizetendő díjakat; ezeket a címzett fizeti. A díjakat rendszerint a feladás alkalmával kell megfizetni, mindazonáltal az állami, az utólagos leszámolás alá eső magán- és a kedvezményes díju hirlaptáviratok díjai hiteleztetnek. L. még Állami távirat és Hirlapszolgálat.

Telegráf-értekezletek

l. Telegráf-kongresszus.

Telegráf-értékjegyek

A táviratok díjainak lerovására egyes államokban frankojegyeket használnak, melyeket a feladó fél, vagy helyette a felvevő közeg a táviratlapra ragaszt. Nálunk is ez a szabály és csak 50 frtot meghaladó táviratdíj lerovására történik készpénzben. Minthogy azonban a távirda majdnem mindenütt a postával egyesítve van, a postai értékjegyek (l. o.) használtatnak rendesen a táviratok bérmentesítésére is. Az egyesítési ára előtt azonban voltak külön T.; igy Magyarországon is a hetvenes években.

Telegráf-forgalom

Az idecsatolt táblázatba foglalt adatok megitélésénél szem előtt kell tartani, hogy a telegráf csak a hirek egy kisebb részét, a sürgős hireket közvetíti, a lakosságnak legalább háromnegyed része a telegráfot egyáltalán nem veszi igénybe. A telegráf első sorban a kereskedelmet, a kereskedő világot szolgálja, amint tényleg a közvetített táviratoknak körülbelül 65%-a kereskedelmi távirat, 12%-a állami és közigazgatási, 8%-a hirlaptávirat és csak 15% esik családi ügyekben küldött táviratokra. Amint a lakosság fejszámára kiszámított alábbi adatokból kitünik, a telegráf igénybevétele aránytalanul nagyobb azokban az országokban, amelyeknek világkereskedésük van. Az adatok egyébként nem adnak teljes képet, mert a sürgős hirek egy részét az utolsó években annyira kifejlődött telefonhálózat is közvetíti s igy ott, ahol ez a hálózat sűrübb (mint p. Németországban), aránylag kisebb forgalom esik a telegráfra. Az alábbi táblázatban a vasúti telegráfhivatalok száma is fel van véve, minthogy ezek a hivatalok nagyobbára nemcsak vasútüzleti céloknak szolgálnak, de a közönségnek is használatára állanak. Magánhivatalok (l. Magánposták és távirdák) nincsenek közhasználatra rendelve. Alábbi táblázatban nem szerepel a tengerentúli kábelforgalom, sem az észak-amerikai államok tetemes forgalma, mert ezeket magántársulatok hálózatai látják el. Távirdastatisztikai adatok 1895. évről:

[ÁBRA]

Telegráf-jog

l. Telegráf-törvény.

Telegráf-kongresszus

Első nagy nemzetközi T. 1865. volt Párisban, azon vetették meg a nemzetközi szerződés alapját. E szerződés szerint az államok képviselői időszakonkint kongresszuson összegyülnek, hogy a szerződés határozmányait revizió alá vegyék. A második kongresszus Bécsben volt 1868-ban; a 3-ik 1872-ben Rómában; a 4-ik 1875-ben Szent-Pétervárott. Ez a kongresszus külön műveletbe, államszerződésbe foglalta a nemzetközi telegráfszerződés alapvető határozmányait (l. Telegráfszerződés), s a kezelési és leszámolási ügyeket külön kormányszerződés tárgyává tette. Az azóta tartott T.-okat telegráfkonferenciáknak nevezik, mert csak kormányszerződéseket újítottak meg, mig az 1875-iki alapvető államszerződés mind mai napig változatlanul maradt. Az 5-ik értekezlet (konferencia) 1879-ben Londonban ülésezett, a 6-ik Berlinben 1885., a 7-ik ismét Párisban 1890. gyült össze, mig a nyolcadik az ezredévben 1896. Budapesten volt a székhelye. E konferencián 48 állam vett részt 84 képviselővel, ezenkivül 27 kábeltársulat 44 képviselővel. A konferencia 6 hétig tartott és számos üdvös változtatást tett a kezelési és tarifális szabályokban.

Telegráf-oszlop

A telegráf céljaira szükséges jó vezetőből álló vonalat napjainkban is leginkább akképen készítik, hogy a levegőben kifeszített jó villamvezető fémdrótot helyenként szigetelő alátét közvetítésével valamely fix szerkezethez kötik. Az ily telegráfvonalakat légvonalaknak nevezik, melyeket a szerint, amint az alátámasztó szerkezet változik, lehet oszlopokra, fali tartókra erősíteni és tetőtartókon vezetni. Leginkább elterjedt az oszlopokon épített vonal, amely ugyan általánosságban telegráfvonal nevet visel, de manapság nem csupán a telegráf céljaira épülnek ily vonalak, hanem a telefon, villamos világító, munkaátviteli és villamos vasutak áramainak a távolba való vezetésére is. Mindezen vonalaknak jellemző alkotó része az oszlop, mely eleinte kizárólag csak fából való volt, csak később, midőn a fa ára egyes országokban emelkedett, tettek kisérletet vasoszlopokkal. Nálunk az állami telegráf 6,5, 8, 10 és 12 m. faoszlopokat használ és pedig tölgy-, akác- vagy gesztenyefából nőtteket; tekintettel a nagyobb tartósságra, a puha fák közül a vörösfenyőfa-oszlopokat is elfogadják. Újabban a puha fák, erdei és lúcfenyő is, használatba kerülnek, azonban csupán telítés után (lásd Fatelítés).

[ÁBRA] 1. ábra.

A városok belsejében alkalmazott öntöttvas-díszoszlopok egy példányát az 1. ábra mutatja, ezek azonban felette magas áruknál fogva csak kivételesen alkalmazhatók, még ritkábban a 2. és 3. ábrákban bemutatottak. Igen jó eredménnyel járna, ha sikerülne az a Franciaországból kiindult kisérlet, mely szerint az ily oszlopok cellulózából készülnének.

[ÁBRA] 2. ábra. 3. ábra.

Telegráf-rongálás

vagy általában oly cselekménynek vagy mulasztásnak szándékos elkövetése, mely által a telegráf használhatósága félbeszakíttatik vagy gátoltatik, a btkv értelméban mint vétség 2 évig terjedhető fogházzal és 1000 frtig terjedhető pénzbüntetéssel s a viselt hivataltól való elmozdítással büntetendő. Hasonló cselekménynek vagy mulasztásnak gondatlanságból elkövetése 3 hónapig terjedhető fogház és 100 frtig terjedhető pénzbüntetés alá esik. A távirdai hivatalnok, felügyelő- vagy szolgaszemélyzet tagja, aki szolgálati kötelességének megszegése által okozza a távirda használhatóságának félbeszakítását, 6 hónapig terjedhető fogházzal és 500 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő s hivatalától, illetőleg szolgálatától elmozdítandó. E büntető határozatokat az 1888. XXXI. t.-c. a telefonok és a villamos jelzők megrongálására is kiterjesztette. L. még Közveszélyü cselekmények.

Telegráf-személyzet

l. Postai és távirdai személyzet


Kezdőlap

˙