Teogonia

(gör.), a régieknél az istenek származásáról szóló tudomány. L. Hesiodos.

Teokalli

l. Építészet (VI. köt., 232. old.).

Teokrácia

l. Monárkia.

Teologia

(theologia), e néven a régi görögök az istenekről és az isteni dolgokról való tudományt értették; ezért ők azt nevezték teologusnak, aki az istenek lényegéről és eredetéről felvilágosítást tudott adni; igy nevezték p. a szíriai szíriai származásu Pherekydest és a krétai Epeminedest. Az őskeresztény egyház igy nevezte a logosz vagy Krisztus istenségének védelmezőit, kiválóan János evangelistát és Nazianzi Gergely konstantinápolyi püspököt (a IV. sz. vége felé). De már a középkori skolasztikusok s T. alatt a keresztény tanok összességét értették s manapság is T. alatt, megkülönböztetvén ezt az összes vallástudománytól, valamely történelmi vallás pozitiv tudományát értjük. Különösen a keresztény T. alatt értjük az egyház szolgáinak vagy papjainak szaktudományát.

A T.-ban mint keresztény vallástudományban hagyományszerüleg három fő részt szoktak megkülönböztetni, u. m. a történelmi, rendszeres és gyakorlati T.-t. A történelmi T. az egyház keletkezésével, időnkénti fejlődésével és jelenlegi állapotával foglalkozik; és ehhez képest feloszlik ismét irásmagyarázati, egyháztörténelmi és statisztikai T.-ra. Az irásmagyarázati T. körébe tartozik mindaz, ami a biblia tanulmányozására, vagyis az ó- és újtestamentomi szentiratok helyes értelmének kifejtésére, megvilágosítására vonatkozik. Azért is a szorosabb értelemben vett irásmagyarázaton kivül ennek a körébe tartoznak, mint segédtudományok: a bevezetéstan vagy izagogika és a hermeneutika (l. Exegezis). A történelmi T. körébe tartoznak: a szorosabb értelemben vett bibliai történelem és régiségtan, a bibliai hit- és erkölcstan (l. Bibliai teologia); a bibliai történelemhez csatlakozik ismét az egyháztörténelem, mely az egyház történelmét levezeti az egyház keletkezésétől a legújabb időkig. Ennek egyes ágait ha bővebben kidolgozzák, előáll a dogmatörténelem, a szimbolika, a patrisztika, az egyházi régiségtan, az istenitisztelet és az egyházalkotmány története, sőt néha az első századokban kifejlett keresztény művészet és egyházi szokások története. Az egyházi statisztika feladata az, hogy az egyház külső és belső életének jelenlegi állapotát tüntesse fel a különféle keresztény országokból és tartományokból.

A rendszeres T. alatt a keresztény tanoknak, és pedig ugy a hitre, mint a hitelvekkel összhangzatban álló erkölcsi életre vonatkozó tanoknak tudományos előadását értik. A dogmatika vagy hittan (l. o.) voltaképen a T. központja, amennyiben a hittan az irásmagyarázati és történelmi T. végerdményeit rendezett egésszé foglalja össze. Mintegy alkatrészeit teszik ennek: a hitvédelemtan (l. o.) vagy apologetika, a polemika és ennek ellentéte az irenika. A keresztény morál vagy erkölcstan kiegészítő részeiként tekintették a misztika, a kazuisztika és az aszketika. A gyarorlati T. az egyházvezérlet és az egyházi szolgálat vagyis a papi teendők elméletével foglalkozik. Ennek a körébe a következő tudományok tartoznak: kateketika, liturgika, homiletika, lelkipásztori gondviseléstan és bizonyos mértékig az egyházjog, ide tartozik némileg az újabb időkben ugynevezett diakonika, vagyis az arról szóló tudomány, hogy a lelkésznek a belmisszió terén mily munkásságot kell kifejtenie (l. Lelkipásztorkodástan). A T. körébe tartozik még a T.-i enciklopedia, vagyis az a tudomány, mely a T.-i tudományok egész szervezetét föltünteti és az olvasót e szervezet egyes részeivel a főbb vonásokban megismerteti, a T.-i tudományokról általános tájékozást nyujt.

Teomantia

(gör.), az ókorban isteni hatás alatt a jövendő megjóslása.

Teong

hosszmérték Birmában = 0,485 m.

Teopneusztia

isteni sugallat, l. Ihlet.

Teopszia

(gör.) a. m. isten megjelenése.

Teoréma

(gör.) a. m. tantétel. Ez alatt oly tételt értünk, amelynek helyességét következtetés útján már igaznak elismert tételekből vezetjük le. Ellentéte a T.-nak az axioma (l. o.).

Teorétikus

(gör.) a. m. elméleti.


Kezdőlap

˙