Thudichum

Frigyes Wolfgang Károly, német jogtudós, szül. Büdingenben (Wetterau) 1831 nov. 18-án. Giessenben tanult; látogatta a berlini egyetemet, 1855. Angol-és Franciaországot, két évig a hesseni igazságszolgáltatás- és közigazgatásnál működött s 1858. habilitáltatta magát Giessenben a német jogra. 1862. rendkivüli, 1871. rendes tanár Tübingában. Főbb művei: Die Gau- u. Markverfassung in Deutschland (Giessen 1860); Der altdeutsche Staat (Tacitus Germania-jának fordításával és magyarázatával, u. o. 1862); Über unzulässige Beschränkungen des Rechts der Verehelichung (Tübinga 1866); Rechtsgeschichte der Wetterau (1. és 2. köt., u. o. 1867-85); Verfassungsgeschichte des Norddeutschen Bundes und des Deutschen Zollvereins (u. o. 1869-1870); Deutsches Kirchenrecht des XIX. Jahrhund. (2 köt., Lipcse 1877-78); Bismarcks parlamentarische Kämpfe und Siege (1. és 2. köt. Stuttgart 1887-1890); Fehmgericht und Inquisition (Giessen 1890); Geschichte des deutschen Privatrechts (Stuttgart 1895); Pro-Machiavell (u. o. 1897).

Thu-fu

(Tu-fu), l. Khinai nyelv és irodalom (X. köt. 514. old.).

Thung

l. Thag.

Thugut

Ferenc Mária báró, osztrák államférfiu, szül. Linzben 1739 márc. 8., megh. Bécsben 1818 máj. 29. Iskoláit Linzben és a bécsi keleti akadémián végezte, azután (1754) mint tolmácsgyakornokot Konstantinápolyba küldték; 1757. tolmács lett, 1769. ügyvivő és 1771. követ. Az 1772. Foksaniban tartott békekongresszus alkalmával mutatta ki először diplomáciai tehetségeit és jutalmul bárói rangot nyert. 1776. ő kötötte meg a portával azt a szerződést, melynek értelmében Bukovina Ausztriához került. 1777-től 1780-ig a nápolyi, versaillesi és berlini udvaroknál működött mint követ. 1780. Varsóba küldték hasonló minőségben. 1787. újra Nápolyban találjuk, 1788-90. pedig Moldva- és Oláhországban, hol mint kormánybiztos működött. Miután részt vett a szisztovai béke megkötésében, Párisban járt 1791., hol az udvar és Mirabeau között a közvetítő szerepét vitte. 1792 végén mint politikai főbiztost Koburg herceg főparancsnok táborába küldték és miniszteri ranggal tüntették ki; ebben az állásban erélyesen sürgette a forradalmi Franciaország elleni háboru folytatását, de Németalföld visszafoglalásának terve meghiusult. Ekkor (1793 máj.) Kaunitz kancellár és külügyminiszter irodafőnöke lett, Kaunitz halála után pedig I. Ferenc császár T.-ot tette meg külügyminiszterré. Ebben az állásban e merész röptü, szívós és cselszövő férfiu nemcsak Ausztriára, hanem az egész monárkikus Európára gyakorolt nagy befolyást. T. fő figyelme ekkor már Lengyelországra fordult, melynek újabb felosztása iránt Katalin cárnővel titkon alkudozásokat folytatott. Az osztrák-orosz szövetség létrejöttének hirére II. Frigyes Vilmos Baselben hamarjában kibékült a franciákkal és csapatait a lengyel határra küldte. Ily viszonyok között került azután a dolog Lengyelország III. felosztására (1795), mely nyugati Gácsországot Ausztriának juttatta. Az orosz cárnővel kötött szerződésben T. arra kötelezte magát, hogy a forradalom elleni háborut folytatni fogja, mely igéret fejében a cárnő Ausztriának Velencére emelt igényeit elismerte. De az 1795-97-iki háboruban újra a franciák győztek, sőt Bonaparte tábornok Mantova eleste után Leobenig nyomult. A megrémült Ferenc császár erre T. mellőztével Cobenzl gróf által Bonapartéval Campoformióban békét kötött (1797 márc.), melyben kárpótlásul Belgiumért és Lombardiáért Velencét, Isztriát és Dalmáciát kapta. T. ezt a békét (melynek megkötését mindenképen ellenezte volt) a következőképen jellemezte: «E béke gyalázatossága által fog Ausztria évlapjain megörökíttetni.» Volt is oka haragudni, mert Bonaparte a béke megkötésekor azt is kikötötte, hogy Ferenc császár T.-ot, a háboru-párt szívós lelkét elbocsátja, ami azután meg is történt. A következő két éven át T. a tengermelléki új tartományokban működött, melyeknek közigazgatását szervezte. 1799. azonban megint a külügyi minisztérium élére került és boldognak érezte magát, hogy a II. koalicióval együtt felvehette a harcot a gyűlölt forradalom és Napoleon ellen. Csakhogy 1800. újra a franciák győztek. Miután János főherceg Németországban, Melas pedig Felső-Itáliában vereséget szenvedett, Ferenc császár békére hajlott, mely Lunevilleben meg is köttetett. A vérmes reményeiben csalatkozott T. még a béke megkötése előtt (1800 dec.) vált meg helyéről és többé szerepet nem játszott. Utolsó éveit felváltva hol Pozsonyban, hol Bécsben töltötte. Az osztrákok a szerencsétlen francia háboruk okozta pénzügyi válság miatt szidták, a magyarok pedig azért, mert a Martinovics-összeesküvés véres elnyomása után rendőri s abszolutisztikus rendszerét hazánkra is kiterjeszté és Dalmácia visszacsatolását a magyar szent koronához meghiusította.

Thuin

(ejtsd: tüen), város Hainaut belga tartományban, 30 km.-nyire Monstól, a Sambre és Biemele összefolyásánál, vasút mellett, (1890) 5370 lak., vaskohókkal és olvasztókkal, hajóépítéssel, gyapjuszövéssel, bőr-, szappan-, csokoládé- és cikóriagyártással.

Thuja

Tourn. (növ., túja, életfa), a ciprusfafélék (Cupressineae) fás génusza tornyos növekedéssel, pikkelyes levélzetü ágazatokkal, csupán végükkel szabadon kihajló rövid, apró, zsindelyszerü levelekkel és más-más ágon fakadó porzós, illetve termős virágokkal, amelyekből a toboz a következő évben érik.

[ÁBRA] Thuja orientalis.

A nyugati T. (Th. occidentalis L.) 20 m.-re, sőt magasabbra is növekedő tornyos termetü fa, szétálló vagy kinyujtott gallyakkal, vizszintesen, sűrűn elágazó, levélnek tetsző ágakkal, apró pikkelyes, hegyes végü levelekkel, alsó lapjukon olajmiriggyel; az ágakon magános barna tobozbogyóval. Ezt az északamerikai eredetü fát Dodoens a XVI. sz.-ban irja le először. Most azonban ültetvényeinkben (temetőkben) igen gyakori. Fája finom rostu, hajlékony, puha, jól hasadó, szép világos-barna szinü, rendkivüli tartós, jó megmunkálható. Nálunk főképen a gyökértuskójából vágott funér nagyon becses műasztalos-anyagot ad. A keleti (T. [Biota] orietalis L., l. az ábrát) apróbb fa, merőlegesen elágazó gallyakkal, levelének hátán barázdával, kék-hamvu hosszant nyiló tobozbogyóval. Levélzetének szine szürkés vagy sárgás-zöld, sokkal nyájasabb szinü, kényessége miatt ritkább. Hazája Japán, Khina és Ghilán. A T. ifjukori levélzete valóságos tű. Mivel dugással szaporítható, ez az alak állandósodik. Kivált a T.-ciprusfa (Chamaecyparis Spach) ebbeli formája okozott zavart, amennyiben ifjukori termetét külön növénynek nézték (Retinospora Sieb. et Zucc.). A T. mérges növény, gyakran használják abortusz előidézésére is gallycsúcsait, melyek régen mint hivatalos gyógyszer is szerepeltek.

Thukydides

(Thucydides), a görögök első kritikus történetirója és Athénnek első nevezetes prózairója, szül. Kr. e. 460 és 454 között Attikának Halimus nevü démoszában. Őse Olores trák király volt, kinek leánya Hegesipyle Miltiadeshez, a maratoni győzőhöz ment férjhez. T. gondos nevelésben részesült, melynek mesterei Anaxagoras a bölcselő és Antiphon a szónok voltak, akik az ifjunak egész világnézetére és gondolatmenetére döntő befolyást gyakoroltak. 432-ban mint sztrategosz és hajórajparancsnok ő vezette a görögöknek hadműveleteit a trák partok mentén. Minthogy azonban Amfipolisz várának felszabadításához későn érkezett és annak a spártai Brasidas által történt bevételét megakadályozni nem tudta, hazaárulás vádja alatt perbe fogták és halálra itélték. Az igazságtalan itélet alól, mely nem annyira a hadverzének szólt, mint inkább az arisztokratikus érzelmeiről ismeretes polgárnak, önkéntes számkivetés által vonta ki magát. Megfordult Sziciliában és Archelaos makedoniai király udvaránál, aki tudósokat és költőket gyüjtött maga köré. Husz év mulva T. ellenségei elnémultak, barátai pedig megemlékezvén régi érdemeiről, kieszközölték, hogy visszahivassék, ami 404-ben meg is történt. Hogy mennyi időt töltött újból szülővárosában, azt bizonyosan nem tudjuk; bizonyos csupán annyi, hogy a 396-ik évet már meg nem érte. Némelyek szerint Athénben halt meg orgyilkos kezektől, mások szerint idegenben a trákok földjén. T. nagy műve, melyet azonban befejezetlenül hagyott az utókorra s amelyet csak leánya adott ki: A peloponnezusi háboru története. Az egész háborut azonban ki nem dolgozta, mert az események egymásutánjában csak 411-ig jutott. A munkának mostani (8 könyvre való) beosztása sem magától T.-től ered, akinek művét a későbbi kiadók és magyarázók 9, sőt 13 könyvre felosztva is használták. A történetirói módszer dolgában T. annyiban úttörő, hogy olyan eseményeket ir le, melyeket maga is átélt, kútfőit és forrásait pedig szigoru kritika alapján válogatja meg. Az események egymásutánjára nézve megtartja az időbeli rendet, azonkivül minden egyes évet nyári s téli félre osztván. Felülemelkedve korának babonáin és rideg pártszellemén, a tiszta igazság kiderítését tűzte ki célul. Minden kiválóbb esemény okát egy-egy vezérlő alak jelleméből fejti meg és e tekintetben kiváló eszközei azok a beszédek, melyeket a politikusok és hadvezérekkel mondat el, s melyek az egész műnek fénypontjait teszik. Bennök T. stílje is sokkal gondosabb, mely különben határozott nyomait viseli annak a körülménynek, hogy irója évtizedeken által távol élt hazájától és az attikai irók és költők nyelvét nem hallotta, hanem legföljebb csak olvasta. Nehézkes mondataiban az eszme legyűri a gondos nyelv könnyebb fordulatait és már kortársainál is csak a művében rejlő erkölcsi komolyság, mondhatni fenség révén talált elnézésre. Ám a későbbi kor felismerte a benne rejlő eszmekincset, a görög történetirás mintaképét tisztelte T.-ben, Macchiavelli, V. Károly és angol Erzsébetnek pedig az ő művei voltak kedves olvasmányai.

Thule

nagy ókori sziget az Északi-tengerben, melyet állítólag massaliai Pytheas fedezett volt fel, s melyet az ókori emberek az ismert világ legészakibb, legutolsó pontjának tartottak (azért: Ultima T.). Azt hitték róla, hogy egy heti hajójárásra fekszik az Orkádoktól, kerülete kerek 40,000 stadium, s földjének java részén az örökös hó és jég miatt sem növény nem tenyészik, sem állat nem él. Sok bajt okoz T.-nak a mostani ismeretek közé való beillesztése. Legtöbbnyire Izlanddal tartják azonosnak, egyesek Skandináviát, mások Norvégia egy részét (a mai Thilét), ismét mások a Shetland-szigetek legnagyobbikát próbálják helyébe tenni. Monográfiát Redslob irt róla (1855).

Thulium

l. Tulium.

Thum

város Zwickau szász kerületi kapitányságban, az Érchegységben, vasút mellett, (1890) 4359 lak., kötöttáru- és paszomántkészítéssel, szivar-, szesz- és sörgyártással.


Kezdőlap

˙