Toulon

(ejtsd: tulon), az ugyanily nevü járás székhelye, első rendü vár és Brest után a legjelentékenyebb francia hadi kikötő, Var francia départementban, a Földközi-tengernek Rade de T. nevü kis öble partján, az erdős és erősségekkel koszoruzott Faron (478 m.) és Coudon (702 m.) nevü hegyek lábánál, vasút mellett, (1896) 95,276 lak., hajógyártással, halászattal; gabona-, liszt-, olaj-, déli gyümölcs-, likör-, szesz-, bor- stb. kereskedéssel; egyebeken kivül hajóorvosi, hajós- és tüzériskolával, irodalmi és művészetpártoló egyesülettel, szinházzal, obszervatoriummal stb. A tulajdonképeni város falakkal és árkokkal körülfogott háromszög; külvárosai Ny-on: du Las, ÉK-en St.-Roch, K-en St.-Jean és Ste-Catherine és DK-en a Pipady-csúcsban végződő félszigeten Le Mourillon. A régi város szűken épült; legérdekesebb utcája a Rue d'Alger, nagyobb terei: a Place d'Armes, amelyen az arzenál és a tengerészprefektura áll, azután a Place Puget festői szökőkúttal (1780-ból). Az új várost a Boulevard de Strassbourg szeli át K-Ny-i irányban, a szobrokkal ékesített szinházzal, mellette a Place de la Liberté szép szökőkúttal (1890-ből), közelében a muzeum (kép-, szobor-, reliefgyüjteménnyel) és a könyvtár (16,000 kötet), továbbá a városi park. A Quai du Port közelében van s Ste Marie Majeure nevü székesegyház a XI. és XII. sz.-ból, 1890. hozzáépített toronnyal és néhány műremekkel; ugyanazon rakodóról nyulik be a kikötőbe egy négyszögletes tér a Carré du Port, amelyen a hajózás géniuszának kolosszális bronzszobra áll. A kikötő rakodópartjának Ny-i végében levő arzenált IV. Henrik alapította, Richelieu kibővítette; Vauban 1680. új épületnek tette le alapját, ennek befejezése a legújabb kor munkája, ugy hogy ma az egész 270 ha.-nyi területet foglal el és 10,000 munkást foglalkoztat. Az arzenál monumentális fő kapuja 1738-ból való, dór oszlopokkal, Mars és Bellona szobraival van díszítve; területén vaskohók és hámorok, gép- és fegyvergyár, 320 m. hosszu és 20 m. széles kötélverő terem, óriási magtárak, sütőkemencék, hajómuzeum, tüzéreszközök gyüjteménye, könyv-, fegyvertár és kórház láthatók; a régi és a Vauban-medence (darse) közt van az Ilot, ahol 1873-ig a bagno állott és rajta a javítóműhelyek. DK-en épült a du Mourilon-arzenál hajógyárral s dockokkal, nagy faraktárakkal és tengerészkaszárnyákkal. A Cap Cépet nevü félszigeten van végre a hatalmas St. Mandrier nevü tengerészkórház. A kikötőt, amely több medencéből áll (Petite Rade, Rade du Lazaret, Grande Rade, Vieille darse, darse Vauban, de Castigneau stb.) és a várost 12 erősség, 4 parti ágyuüteg és redutok védik. Környékén jó bor és déli gyümölcsök teremnek; a Cap Cépet nevü félszigeten, a hová rendes gőzhajójáratok vezetnek, pompás fényü- és eucalyptus-ligetek, botanikus kert, világító torony és Latouche-Tréville admirális emlékére épített piramis van. T. feniciai alapítvány; a rómaiak idejében Telo Martius nevet viselt. Az V. vagy VI. sz.-ban püspöki várossá lett. 889. a szaracénok dúlták föl. I. Vilmos arlesi gróf építtette föl újra. 1178., 1196. és 1211. a szaracénok ostromolták és le is rombolták. A spanyol örökösödési háboruban 1707. Tessé marsal a szövetségesek (Szavójai Jenő és a hollandok) kombinált támadását szerencsésen visszaverte. 1744. az angolok közelében legyőzték a francia-spanyol flottát. 1793 aug. 28. a város a konvent uralma alól menekülendő, magát a Hood vezérelte flottának megadta. Októberben a konvent hadai ostrom alá fogták, Bonaparte volt a tüzérség vezére és dec. 19-én el is foglalták és a város nevét Port-de-la-Mortagne-ra változtatták. Napoleon, midőn császárrá lett, a város újraépítését elrendelte. V. ö. Henry, Guide historique a travers T. (1851); Lambert, Histoire de T. (3 köt., 1885-90).

Toulouse

(ejtsd: tulúz), az ugyanily nevü járásnak, Haute-Garonne francia départementnek és azelőtt Languedocnak fővárosa, kat. érseknek, protestáns és izraelita konzisztoriumnak székhelye, Dél-Franciaország középpontja, termékeny síkságon, a három híddal áthidalt, hajózható Garonne partján, a Canal du Midi torkolata fölött, több vasútnál, (1896) 149,963 lak., állami puskapormalommal és dohánygyárral, gazdasági gép- és szerszám-, papiros-, tészta-, cukor- stb. gyártással, élénk kereskedéssel, különösen Spanyolország felé. Az 1233. alapított egyetemnek van 4 (jogi, orvosi, matematiko-fizikai és bölcsészettörténelmi) fakultása, 91 tanára, 1459 hallgatója, könyvtára (80,700 kötet), gyógyszerésziskolája és különböző intézete; ezenkivül közművelődési intézetei, egy teologiai és filozofiai felekezeti fakultás (20 tanárral), nagy állatorvosi akadémia, zene-konzervatorium, tüzér-akadémia, különféle tudományos és irodalmi társulata, aminők a Jeux floraux, a tudományos akadémia, irodalmi társulat stb., többféle középiskolai, kémiai, fizikai, geologiai, botanikai, szülészeti, mezőgazdasági kurzusa stb. A boulevardokkal, fasorokkal és a Garonne által körülfogott tulajdonképeni város nagyobbára szűk és kanyargós utcákból áll; csak néhány újabb utca, mint a Rue d'Alsace-Lorraine tesz kivételt. Ez D-en az érseki palotától indul ki, amelytől K-re van a prefektura és a St.-Étienne-székesegyház vastag toronnyal, széles hajóval és szép márvány oltárlappal, É-ra pedig az augusztinusok egy régi kolostorában a muzeum régiség-, üvegedény-, faience-gyüjteménnyel, képtárral és modern faragványok (Pradiertől, az itt született Falguiere és Marciétől stb.) gyüjteményével; még tovább Ny-ra a Place du Capitoleon a városháza IV. Henrik szobrával azon udvarban, amelyben II. Henrik montmorencyi herceget lefejezték. A Place du Capitoletól É-ra fekszik a du Taur és a szép St.-Sernin nevü román templom, T. legkiválóbb épülete, amelyet a XI. sz.-ban kezdtek meg építeni és a XII. és XIII. sz.-ban folytattak, 1860. pedig Viollet le Duc vezetése mellett renováltak. A templom 115 m. hosszu, legalább 32 m. széles és 21 m. magas; 64 m. magas tornya ötemeletes és arkádos. A St.-Sernintől Ny-ra van az arzenál a tüzériskolával, D-re pedig a protestáns templom, a kis liceum a XIII. és XIV. sz.-ban épült jakobinus templommal. A mellette fekvő nagy liceum a Hôtel de Bernuyben van elhelyezve; ugyanitt látható a kollégiumi könyvtár (100,000 kötettel és 950 kézirattal). Tovább D. felé a Garonne mellett a 7 boltívben épített Pont Neuf (amelyet 1543-1626. Bachelier és fiai építettek) alatt a La Daurade templom látható; innen ÉNy. felé vezet a Quai de Brienne a St.-Pierre nevet viselő függőhídig, onnan túl a Quai St.-Pierre a régi du Bazacle nevet viselő hídig, amely mellett a nagy dohánygyár áll. A Pont Neuf fölött van a Tunis sziget. A régi város ezen déli részében láthatók a Dalbade-utcában az ugyanily nevü templom (van Notre Dame la Blanche a XV. sz.-ból), a XVII. sz.-ból való a Hôtel de Clary (vagy Maison de pierre) és tőle K-re a Hôtel Lasbordes (vagy de Fleyres), Bachelier egyik mesterműve (1515). Meglehetősen messzire D-nek esik a Place du Salin, ahol az autodaféket tartották. Az ó-város D-i végében van a parlamenti épület, most igazságügyi palota, amely előtt Cujacius jogásznak bronzszobra áll; e mellett vezet el a St.-Michel-fasor a Grand Rond nevü szép térre és elválasztja a D.-i városrészt, amelyben az orvosi iskolát, a matematiko-fizikai fakultást és a botanikus kertet helyezték el. A Grand Rond térről több fasor indul ki; a St.-Etienne nevü, É-nak vezető, az ugyanily nevü K-i városrészt határolja, amely a Canal du Midiig nyúlik; tőle É-ra e csatorna mellett terül el St.-Aubin külváros, az ugyanily nevü templommal, mig a csatorna túlsó oldalán van a Guilhemery nevü városrész a Caousou nevü nagy parkkal. Az ÉK-nek vezető Lafayette nevü fasor St.-Aubint a Matabiau városrésztől választja el, benne van a Canal du Midi partján a csatorna megalkotójának Riquetnek szobra Rissoul-Dorvaltól (1838). A nagy Matabiau városrészben, amely a Canal du Midi mindkét partjára kiterjed, helyezték el az állatorvosi iskolát és a fő indóházat. Az iskola mögött egy obeliszk emlékeztet az 1814 ápr. 10-iki csatára és közelében áll a csillagvizsgáló. A Boulevard d'Arcole mögött fekszik az Arnau-Bernadr városrész, ÉNy-on vannak a kaszárnyák és Ny-on az arzenál mögött a St.-Pierre városrész, ettől D-re pedig a St.-Cyprien, a Pont Neuf mellett épült St.-Jacques-kórházzal és a St.-Joseph de la Grave nevü ispotállyal. Ez utóbbi városrész van leginkább veszélyeztetve a Garonne áradásaitól. 1875. az árviz nagy részét romba is döntötte.

T., a latin Tolosa, mint a tektoszág gallus törzs főhelye már a rómaiak idejében jelentékeny hely volt; a gallusok szent városnak tartották. 419. a nyugati gótok fővárosukká tették, országukat tolosai királyságnak is nevezték. 507. elfoglalta Klodvig. 778. grófsággá lett, amelynek birtokosai 1249. VII. Rajmunddal kihaltak. 1271. a francia koronára szállt. A város sokat szenvedett az albiai háboruban. 1562. itt 4000 hugenotta vesztette el életét és 1572. a Bertalan-éjen újabb 300-at gyilkoltak le. 1814 ápr. 10. a franciákat itt az egyesült angolok és spanyolok legyőzték. V. ö. Jourdan, Panorama historique de T. (1877); T., histoire, archéologie, monuments, facultés stb. (1887).

Toulouse

régi délfrancia nemzetség, amely 507 óta uralkodott T.-ban. Az aquitaniai hercegek uralmának megdöntése után T. városa és környéke 767. újra grófságnak lett székhelye, amely 852. I. Raimunddal az új aquitaniai nemzetség birtokába jutott. Alatta és utódai alatt, később Quercy és Albigeois, és Pons Raimund alatt (923-50), aki a Provenceba hatolt magyarokat visszaverte, még az Auvergne és Aquitania is az ő kezökbe került. Pons fia Taillefer Vilmos házasság által a Provencet is megszerezte. Utóda IV. Raimund de Saint-Gilles (l. o.). V. ö. Devic és Vaissette, Histoire du Languedoc (új kiadás, 15 köt., T. 1873-93).

T. Lajos Sándor de Bourbon, Penthievre herceg, toulousei gróf, XIV. Lajosnak és a Montespannak harmadik természetes fia, szül. 1678., megh. Rambouilletban 1737 dec. 1-én. 1690. a németalföldi hadjáratban kitüntette magát, 1704. a spanyol örökösödési háboruban vett részt, azután a magánéletbe vonult vissza. Atyja ugy őt, valamint a Montespan többi gyermekét törvényesítette és az uralkodó ág kihalása esetére a trónra való jogát megállapította. Orléansi Fülöp kormányzó ugyan ezeket a határozatokat megsemmisítette, de a T.-i grófnak méltóságát életfolgytiglan meghagyta.

Toulousei lúd

Dél-Franciaországból származó nagy és tömeges lúdfajta, melyet ez oknál fogva óriás lúdnak is neveznek. Féléves korában 6 kg., idősebb állatok 7-10 kg., kihízlalva néha 15 kg. súlyt is elérhet. Az állat feje vaskos, meglehetősen rövid, széles; erős, rövid csőre sötét narancssárga, fehéres heggyel. Termetes törzse mély, hasa majdnem a földet éri. Puha tollazata tömött, alsóbb testrészeinek pelyhe igen busás. Szinezete feketés-szürke, a nyak alsó része, a mell és combtáj, hasalja a farkig szép fehér. Tojásának súlya 168-169 g., mintegy 40-et tojik. A közönséges parlagi lúddal való keresztezésre, annak testnagysága és hízékonyságának fokozása végett, igen ajánlható.

[ÁBRA] Toulousei lúd.

Tounj

politikai község Modrus-Fiume vármegye ogulini járásában, (1891) 1488 horvát lak., vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Közelében sok sziklabarlang van, ezek egyikéből a Tounjcica patak fakad. Egy magaslaton T. vára fekszik, melyet a törökök gyakran ostromoltak.

Toupet

(franc., ejtsd: tupé), a XVIII. sz. végén uralkodó divat szerint hátra fésült és felfelé fodrozott hajviselet.

Touques

(ejtsd: túk), 108 km. hosszu parti folyó Normandiában, Orne és Calvados départementokban; az előbbiben a Champ Haut-n Merleraulttól 4 km.-nyi ered és Trouville meg Deaville közt torkollik. 31 km.-nyire mennek fel rajta a bárkák.

Tour

(franc., ejtsd: túr) a. m. fordulat, kerülés, körmenet, körút; innen tourista a. m. utazó, utas, ki az utazást sportból űzi. L. Turistaság.

Tour

Abbé de la, l. Charrieres.

Touraine

(ejtsd: turen), egykori francia tartomány Anjou, Maine, Orléanais, Berry és Poiton közt, 694,000 ha.-nyi ter., amelynek magvát a mai Indre-et-Loire képezte, Tours fővárossal. Első lakói a turones gallus törzs volt. A hűbéruralom alatt külön grófság volt. 1044. Anjouval egyesíttetett és mint ennek részét 1203. Fülöp Ágost az angoloktól visszaszerezte; későbben külön hercegséggé lett és mint ilyen a királyi hercegeknek volt több ízben az ideiglenes birtoka. V. ö. Bourassé, La T., histoires et monuments (1858); Chevalier, Promenades pittorespues en T. (1869).


Kezdőlap

˙