Tülökmoha

(növ., Anthoceros Mich., hibásan tökmoha), majd a lombos, majd a májmohák közé sorozott lapos harasztu moha, termése becőforma, kétfelé reped. 10 faja közül hazánkban kettő terem.

Tülökmoszat

(növ., Ceyamium Lyngb.), tengeri virágmoszat, telepje fonálforma, két-kétágu vagy szárnyas ágas. hajszálfinomságu egész sertenemü, nagyobb algán. kagylón, kövön gyepesen nő. A C. diaphanum Roth az európai partokon nő; mint a féregmoha alkotórészét gyüjtik.

Tülökpázsit

(növ.), l. Rozsnok.

Tündelevény

a denevér magyar tájszólási neve (Kresznericsnél és a régi Tájszótárban), mely tündemény és tündevény változatokban is előfordul. Belőle Ipolyi (Magyar myth., 232. old.) a tündéri képzelettel összefüggő mitologiai vonatkozást vélt kiolvashatni, de egyebet e feltevése támogatására nem hozhat föl, mint azt hogy a T. a vampir-féle kisértet neve is egyúttal. Minthogy azonban a denevér egyáltalán a vampiroknak az egyik legelterjedtebb hiedelem szerinti látható alakja, ilyen vonatkozás nélkül is eléggé érthető, hogy a vidékenkint «denevér» jelentésü szó egyúttal az ilyenek alakjában képzelt vampirt is jelenti. A tündér szóval való rokonítás alig állhat meg sokkal valószinü, hogy a T.-ben csupán a denevér szó népetimologiai elcsavarásával van dolgunk, aminő a szintén e körbe tartozó puppere, puppegér, lidérc, ludvérc stb.

Tündérek

A tündér szó a német Fee és a francia fée egyértéküje gyanánt lévén ma közkeletü, első sorban a kelta-román T.-ről szólunk. Ezek őse a román népeknél járatos neveik (ol. fata, franc. fée, portugál fada, spany. hada stb.) tanusága szerint a latin fata (a himnemü fatus párja és az elvont fatum kétnemü személyesítőinek egyike), tehát a sorsistennő, a görög párkák (l. Moirák) római megfelelője. Ilyen fatája az itálisi néphit szerint minden nőnek volt, épp ugy, mint minden férfinak fatusa, aki születése pillanatától fogva egész haláláig kisérője és sorsának intézője maradt. Más (szintén igen elterjedt) mitologiai fel fogás szerint s sorsnők száma, mint a görög párkáké, csupán három. Igy a germán nornáké (l. o.). A szláv urisnicák 9-es száma talán szintén csak az eredeti 3-as szám trigeminációja. (A szlávságnál különösen ki van fejlődve a sorsistennék folkloréja). E párkaszerű T.-től némileg különböző eredeti kelta néphitbeli alakok elegyedtek a középkor eleje felé az antik hagyományokhoz, és ebből a fuzióból keletkezett a régibb nyugateurópai tündérképzet, amelyhez utóbb még a keleti perik analog alakjainak egynémely vonása vegyült, midőn a középkor dereka táján az indiai, persa és arab regékből mind több került nyugat felé vándorútra. Ma már egy európai nép folkloréjában sem lehet a tündérképzet genuin alkotó elemeit a hozzájuk elegyedett idegen, még pedig sokszerüen irodalmi hatásokra visszavezethető járulékoktól tisztára különválasztani. Annál kevésbé kecsegtet e kisérlet sikerrel oly népnél, amely, mint a magyar, annyiféle idegen nyelvi és néphitbeli elemet asszimilált, részben már mai hazájába kerülte előtt, még inkább pedig azóta. Ilyenformán magának a tündér szónak akár Hunfalvyval finn, akár Vámbéryvel török eredetre való visszavitele sem változhat azon a nevezetes tanulságon, amely abból következik, hogy e szóval már a régi nyelv is (kétségtelenül már legalább is a XVI. sz. óta) egyebek közt (amely jelentésekről alább lesz szó) a «fea-t jelölte. ez pedig akkoriban már a jóformán nemzetközi tündérképzet jellemvonásait viselte magán, nálunk épp ugy, mint egyebütt. E vonások helyről-helyre változnak ugyan egyben-másban, de lényegesebb részükben mégis mindenütt ugyanazon természetfölötti sajátságokat mutatják. Ezek közt szembetünő, hogy a középkori tündérképzet szerint a T. majdnem kizárólag csakis nőnemü lények (holott a régi római faták mellett, mint láttuk, fatusok is voltak). E rendesen csodaszép női alakok külön tündérhonokban laknak, aminőkül saját bizonytalan keletü hagyományaink egyfelől Erdélyt, másrészt a Csallóközt emlegetik; holott a nyugateurópai kelta-román és kelta-germán tündérregék kiválóképen három ily tündérországot ismernek: a mesés Avalon sziget az oceánban, ahol a hires Morgana tündér is lakik; egy alvilágit és a breton mondák Brazilian nevü erdejét. De az erdőket, barlangokat, tavakat és forrásokat amugy is tündérféle felsőbb lényekkel népesíti be a népképzelem mindenütt, ahol még régi természetvallási elhomályosult emlékek élnek, s igy e különleges tündérhonok csupán a róluk szóló s elég korán tágabb körben ismeretessé vált irodalmi termékek révén lettek hiresebbekké. Mert figyelembe kell venniük a T.-ről elterjedt képzetek későbbi fejlődésében azt a fontos szerepet, mely a középkori epikus költészet és az ebből sarjadzó lovagregények tisztán irodalmi hatásának jut. Erre a nevezetes irodalmi hatásra viendő vissza a mi népmeséink tündéreinek számos vonása is, amelyek közt alig akad elvétve egy-egy speciálisan jellemző.

Ugyanitt említjük meg még azt is, hogy tündér szavunk az eddig tárgyalt jelentésen kivül még a következőkkel fordul elő a régibb nyelvben: 1 Varázsló (magus, preastigiator), aki tetszése szerint különféle alakot ölthet. E jelentés tanusítására a Nyelvtört. Szótár egyebek közt egy igen érdeket helyet idéz a Lugossy ismertette szombatos-kódexből (Akad. Közl. 1850. 130. old.), amelyben a T. szó a sellőkkel kapcsolatban és velük alighanem rokon értelemben fordul elő. (L. Sellő.) 2. Kisértet (portentum, spectrum, larva), amely értelemben még 3-ikul egy jelzői csatlakozik, az «állhatatlan, változó, ingatag», különösen a «szerencse» szóval kapcsolatban, kivált a XVII. és XVII. sz. költőinél (Gyöngyösi, Faludi, Amade, Orcy stb.) és prózairóinál (Pázmány, Faludi, Mikes stb.).

Tündérek útja

l. Hadak útja.

Tündérfürt

(növ., szakállfű, kecskeláb Baumg., kecskebak szakálla Benkőnél, Aruncus L., Spiraea L. pro parte, Astilbe Trev. Bot. Ztg. 1855, 815., nem Ham.), a rózsafélék vagy újabban gyöngyvesszőfélék génusza, de mint algénusz soká, egész a legújabb időkig a Spiraea L. (l. Gyöngyvessző) növénynemnek volt alárendelve. A Spiraea Arumcus L. v. Aruncus silvester Kosteletzky kétlaki fehéres, ágas füzért alkotó virágaival, hármával, de szabadon álló, apró tüszőgyümölcsével, többszörösen ágas leveleivel tünik ki. Magasabb vidék erdeiben, patak mentén gyakori, csinos 1-2 méternyi kóró, néhol kertbe is ültetik vagy cserzenek vele.

Tündér Ilona

népmeséink s azok egy részének forrásai, a régibb «szép históriák»-ból került u. n. ponyvairodalmi füzetek, sűrün emlegetik a tündérkirályné Ilona nevét, melyben Nagy Géza a finn Ilmatar, már előtte Ipolyi is valamely ősi magyar tündér nevét gyanítja, holott még régebben Otrokocsi Fóris Ferenc a maga korának tudományos divatjával a tyndarosi Helenát (a trójai háboru okát) sejtette. Minthogy ugyancsak Otrokocsi e tündérnevet azzal az ő korában már igen népszerű széphistóriával kapcsolatban említi, amely a Gyergyai (l. o.) olaszból fordított Árgirusának valamely változata lehetett, ha nem is éppen maga e história: közelfekvő ama feltevés, hogy a Gyergyai Albert «olasz krónikájá»-nak valamely változatából került e név nemcsak hozzánk magyarokhoz, hanem az oláhsághoz is, ahol az Ileana szintén igen kedvelt tündérnév. Minderre azonban csak amaz olasz eredetinek föllelése vethetne világosságot, amelyről egyelőre csak annyi kétségtelen, hogy a legelterjedtebb népmesék egyikének népkönyvi feldolgozása lehetett. L. még Argirus.

Tündér táncok

A többnyire csoportokban, sokszor egész ki államokban együtt élőknek képzelt tündérek (l. o.) táncairól számos rege szól nemcsak a magyar, hanem egyéb népek folkloréjában. E táncok többnyire holdvilágos éjeken, erdők tisztásain történnek a néphit szerint. Nyomukat mutogatja a nép a körben letaposott fűben.

Tündérország

l. Tündérek.


Kezdőlap

˙