Tűznyilak

(lat. falaricae), l. Falarika.

Tűzoltás

valamely keletkezett tűz elfojtására szükséges intézkedések összessége, kapcsolatban a veszélyeztetett élet- és vagyonmentési munkálatokkal. A tűz oltásánál követendő elv t. i. lehetőleg csekély károkozás mellett minál több értéket eredeti állapotában megtartani, első sorban azonban a veszélyeztetett emberi és állati életet megmenteni. A vezénylő tehát első sorban ez utóbbi keresztülvitelére fog törekedni; e mellett, ha a rendelkezésre álló erők elégségesek a tűz határolását is megkisérelni s e célra annyi vizsugarat használni, amennyi a tűz határolására, majd eloltására szükséges, a nélkül hogy a felesleges vizzel épületben és árukban, ingókban kárt okozna. Amennyiben a rendelkezésre álló sugarak nem mutatkoznak elég erősnek a tűz lokalizálására, akkor a tűz előtt lévő gyulékony anyagok eltávolítandók, lebontandók, hogy igy a tűz tápláló anyagát elvonjuk; minden felesleges bontás, rongálás, hurcolkodás azonban mint káros kerülendő. Gondoskodni kell tehát arról, hogy az oltáshoz a kellő vizkészlet rendelkezésre álljon és azt sugáralakban a tűzre vezethessük; hogy a tüzet megközelíthessük, mindenkor arra ügyelvén, hogy az illetők visszavonulási útja biztosítva legyen. A sugár a tűzre mindenkor közvetlen közelből és lehetőleg ugyanazon magasságból vezetendő és az oltás rendszeresen lépésről-lépésre végzendő a tűz gócpontja felé, ügyelvén e mellett arra, hogy az oltók állása teljesen biztos legyen. A tűz taktika megtámadását akkép intézzük, hogy első sorban a terjedési irányban álljuk útját, majd direkt oltásra rendelünk sugarat és ezen támadó eljárás mellett ne feledkezzünk meg a szél alatt lévő veszélyeztett szomszédság védelméről sem, kivált ha erős sziporkahullásnak vannak kitéve; ez esetben megszállatjuk azokat is, locsolván őket vizzel v. beborítván őket vizes takaróponyvákkal. Zárt helyen mindaddig nem szabad ajtót, ablakot kinyitni, mig az oltó sugár felszerelve készen nem áll, mivel az előidézett lézhuzam a tüzet élénkíthetné. Robbanó gázok és folyadékok égésénél a robbanás bekövetkezését elhárítandó, illetve annak erejét gyengítendő, lehetőleg minden nyilást kinyitunk és a tűz oltásához erélyesen hozzálátunk; ily gázokkal telt helyiségbe csak biztossági lámpással szabad belépni, még a tűz eloltása után is. Üzleti helyiségekben, értékes tárgyak mellett lehetőleg kevés vizet kell alkalmazni. A tűz eloltásának arányában a sugarakat is a szükséghez képest meg kell szüntetni, a feles erőket őrhelyeikre visszarendelni, mig végül a tűz helyének őrzésére megfelelő őrséget hagyni; a támpontot vesztett részeket le kell bontani, alátámasztani, a törmeléket kellően leöntve, eltávolítani. Ezen egész mentési és oltási műveletet egységes vezénylet alatt kell az erőknek végezni, rendszeres, átgondolt taktikai terv szerint, mert gyors és látható eredményt csakis rendszeres T. mellett lehet elérni. Ehhez azonban rendszeres, szervezett tűzoltóság szükséges, mely megfelelő felszereléssel is el van látva.

A tűzoltói intézmény feloszlik 3 nemre, t. i. 1. hatósági, 2. magán és 3. társadalmira, a szerint, amint azt a hatóság, magánosok vagy a társadalom tartja fenn. A magán tüzoltóság leginkább gyáraknál, telepeknél, szinházaknál, uradalmi majorokban található és első sorban saját, csak másodsorban a szomszédság tűzvédelmére valók, a telep alkalmazottai sorából állíttatnak össze és szolgálatuk fejében csekély díjpótlékban részesülnek. Az önkéntes tűzoltó intézmény az, mely társadalmi egyesületek alakjában van leginkább elterjedve, mivel itt a terheket a község helyett nagyobbrészt maga a társadalom viseli. Ezen egyesületek megfelelő volta természetesen igen különböző, mert aránylag kevés áll oly fokon, hogy céljának minden tekintetben megfelelne, ugy hogy újabbi időben az érdeklődés hanyatlásával mindinkább a hatósági tűzoltóság kezd helyükbe lépni, vagy velük kombinative szerveztetik. A hatósági tűzoltóság háromféle alapon szerveztetik, t. i. mint hivatásos tűzoltóság, melynek tagjai ezen szolgálatot megfelelő fizetésért életpályájuk gyanánt végzik, állandóan kaszárnyában vannak és külön hivatalnok-tiszt vezénylete alatt folytonos készenlétet tartanak; továbbá mint fizetett tűzoltóság, mely önkétes alapon nyugszik ugyan, de szolgálatáért szintén megfelelő díjazásban részesül, és végül mint kötelezett tűzoltóság, melyben szabályrendelet alapján az összes lakosság 18-40 éves tagjai kötelesek szolgálatot teljesíteni, illetve a megállapított váltságdíjat fizetni. Külföldön katonai tűzoltósággal is találkozunk (Páris).

A tűzoltóság belső szervezete éppen ezen minémüsége szerint különböző: a hivatásos és fizetett csapatok (néha a kötelezett is) tagjai minden szakmájukba vágó teendőkre egyformán be vannak tanítva és alkalmazva, mig ellenben az önkéntes, gyári és kötelezett tűzoltók 3 csoportba osztatnak, t. i. mászókra, szivattyusokra és rendfentartókra; az első csoport kezeli a létrákat, mentést és bontást végez, tehát lehetőleg építőiparosokból sorakozik; a rend fentartására inkább az idősebbek alkalmasak, mig a többi a fecskedők kezelésére osztatik be; ezen utóbbi csoport mindig a legnagyobb. Ez a beosztás határozza meg egyúttal az egyes tűzoltók egyéni felszerelését is; a rendfentartónak ugyanis nem kell egyéb, mint a kordonzsineg; a szivattyusnak már jelzősípra, szivattyus baltára, és ha a költségből telik, sisakra is van szüksége, végül a mászók felszerelése sisak, jelzősíp, balta, füstszivacs, nyakvédő bőr, és magas épületekre való tekintetből még zárkapocs öv, mentőkötél, mentőszeg, csőkötél és tömlőtartó kötél is. A hivatásos tűzoltók mindig a mászói felszereléssel láttatnak el. Kötelezett tűzoltóságok gyakran csak néhány mászónak, akik a sugárcső vezetését végzik, adnak felszerelést. A tűzoltók szolgálatban hatósági közegek lévén, azok megkülönböztetésül jelvénnyel illetve egyenruhával láttatnak el, melyet másnak büntetés terhe alatt viselni tilos. Kötelezettek csupán karkötőt viselnek. A rangjelzés és egyenruházat nálunk miniszteri jóváhagyást nyert és általánosan kötelező az önkéntes egyesületekre.

A tűzoltóság célja és feladata lévén mielőbb segélyt nyujtani, a hivatásos csapatok erre való tekintetből állandó készenléti őrségekre vannak elosztva és folytonos őrködést végeznek (toronyőrség is), a város különböző pontjairól pedig tűzjelző állomások által hivhatók. Ezen állandó, lófogatokkal biró őrtanyák a város különböző pontjain, egymástól oly távolban helyeztetnek el, hogy kerületükben a tűz szinhelyét lehetőleg 6-8 perc alatt elérhessék. A szertárban a szerek menetre készen állanak, a lovak felkantározvák, a tűzjelző mellett folyton őr van, a kapuk gördülő kerekeken futnak, az emeletről csúsztató rudak vezetnek, ugy hogy tűzjelzés esetén az őrség 30-90 másodperc alatt indulhat. Az önkéntes és kötelezett tűzoltóság tagjai lakásukon tartózkodván, ily készenlétük polgári foglalkozásuk miatt sem lehet, azonban éjjel, vásárok alkalmával, ünnepnapokon felvuló őrségeket tartanak, a községben őrjáratokat alkalmaznak, jutamat adnak azon lófogatoknak, amelyek a szerek szállításához először érkeznek. A mászók kiképzése és a gyakorlatok megtarthatása céljából a városokban külön mászótornyok léteznek. Az őrtanyák akképpen épülnek, hogy a szekeret magában foglaló szertár tágas kapui lehetőleg térre, széles utcára nyiljanak, közvetlenül mellette az őrszoba és készenléti istálló legyen. Az őrszoba telefonösszeköttetésbe hozandó a többi, esetleg létező őrtanyával, valamint a toronyőrséggel, hol állandó őrködés gyakorlandó (ellenőrző óra alkalmazása mellett), tűz esetén pedig a kongatási, zászló-, lámpás-, kürt- stb. jel azonnal megadandó. A készenléti legénység az őrtanyán tartózkodik; kisebb községekben azonban felerészben járó őrök gyanánt bejárják az utcákat. Az őrségnek létszáma legalább 4 kell hogy legyen, mivel ennyi a minimum egy fecskendő felszereléséhez; a hivatalos őrségek létszáma legalább 8 szokott lenni.

Igen lényeges a tűzoltóságnak a helyi viszonyoknak megfelelő felszerelése is. A tűzoltóság fő eszköze a fecskendő, a hozzá való tömlőkészlettel; ez azon szer, mely nélkül tűzoltóság csak oly helyen lehet, ahol a vizvezeték nyomása oly nagy, hogy még a legmagasabb épületen is direkt sugár alkalmazható. A fecskendő alakja a helyi viszonyok szerint választandó, méretei túlságosan nagyok vagy kicsinyek ne legyenek, mindenesetre azonban 8,00 m. szívó- s minél több nyomótömlővel látandó el (minimum 100 m. minden fecskendőhöz). A tömlők szállítására felette előnyös a tömlőmotóla. A fecskendőn kivül fő szerepet játszanak a vizhordók, létrák és városokban a mentőeszközök is. A létrák között első sorban a támasztólétra, a dugólétra, támrúdas dugólétra és magas épületekhez a gépezetes tolólétra jön alkalmazásba akkor, ha az első sorban használandó lépcsőn át valamely magasan fekvő pont nem lenne megközelíthető mentés vagy oltás céljából. A horoglétrák és tetőlétrák ritkábban használtatnak. A mentőeszközök sorában legjobb a mentőtömlő és ott, ahol felhatolni többé nem lehet, a nem minden veszély nélküli ugróponyva; kevésbbé ajánlatos a mentőponyva és a mentőzsák. A mentőkötél alkalmazása főleg tűzoltók önmentésére van fentartva, mig az u. n. önmentők ez idő szerint még nem tudtak tért hódítani. Megemlítendők továbbá a lélekzőkészülékek, melyek sorában a pneumatofor nevü, vegyi úton oxigént szolgáltató, valamint a kivülről beszivattyuzott levegővel alkalmazandó Müller-féle füstálarc említendő első helyen. Alkalmazásba jutnak még ezeken kivül balta, ásó, csáklya, villa, feszítővas, fürész stb. bontóeszközök, melyek a létrákkal, mentőeszközökkel egyetemben a szerkocsin nyernek elhelyezést. A működési tér megvilágítására végül petroleum- és szurokfáklyák, gyertya- és villamos lámpások használtatnak. A szerek rendszeres próbának vetendők alá; kivált áll ez a mentő- és mászószerekről, melyek hordozó képessége a rajtok lévők életét érinti.

A tűzoltóság első nyoma már az egyiptomiaknál és később Augustus római császár idejében található, aki már 7000 főnyi rendőrtűzoltóságot tartott fenn. Azután csak a XIII. sz.-ban merülnek fel újabb adatok, mig végre 1518. Plattner Antal Augsburgban újból feltalálja a fecskendőt, van der Heide pedig 1672. Amsterdamban a szívó- és nyomótömlőt és a légüstös fecskendőt. Az első szervezett tűzoltóság a párisi volt, melyet 1675. szerveztek; az első önkéntes és kötelezett tűzoltóság 1846. alakult Németországban. Württembergben, Szászországban, Weimarban a T. állami szervezettel törvényen alapul és a tűzfelügyelői intézmény útján ellenőrzés alatt áll; a tűzkárbiztosítás államosíttatott és az abból származó jövedelem a tűzoltóságok felszerelésének kiegészítésére, vizvezetékek létesítésére fordíttatik. Franciaországban szintén állami egységes szervezetet adott a törvényhozás; a tiszteket a köztársasági elnök nevezi ki; néhány nagyobb városban katonai tűzoltóság van. Angliában, Ausztráliában önkéntes és hivatásos csapatok vannak; ezek rendszere abban különbözik, hogy inkább gőzfecskendőkkel működnek s igy sokkal kisebb létszámot igényelnek. Észak-Amerikában a hivatásos tűzoltóságok dominálnak angol rendszer szerint, de különleges építési viszonyaik szerinti felszereléssel (gőzfecskendők, gázfecskendők, viztornyok). Ausztriában az önkéntes intézmény honosodott meg; a biztosító társulatok hasznuk 2%-ával kötelesek az intézményt támogatni. A többi államokban a T. ügye még gyenge lábon áll, jóformán csak a nagyobb városokban léteznek hivatásos csapatok.

Hazánkban a rendszeres tűzoltóság első nyomai 1834 körül találhatók, amidőn Aradon a polgárság létesített tűzoltói csapatot. De a tulajdonképeni kezdeményezője az önkéntes intézménynek hazánkban 1860 körül Széchenyi Ödön gróf volt, aki a budapesti önkéntes egyesületet létesítette, melynek alapszabályai 1863. nyertek jóváhagyást. Nemsokára Sopron, Pozsony, Nagyvárad stb. városok követték Budapest példáját, ugy hogy jelenleg hazánkban mintegy 2000 önkéntes tűzoltó-egyesület létezik. Az 1888-ban kibocsátott kormányrendelet végül életbe hivta a kötelezett tűzoltói intézményt, mig 1870. Budapest főváros szervezete az első hivatásos csapatot. Hazánk összes tűzoltóságainak a száma jelenleg meghaladja a 4000-et, mindazonáltal még a legtöbb község szervezett csapat nélkül áll s az 1888-iki kormányrendelet következtében beszerzett drága szerek gondozatlanul hevernek.

A tűzoltóságok saját érdekik megvédése céljából országosan egyesültek, u. n. szövetségeket alkottak, melyek 2-3 évenként tűzoltószerkiállításokkal és versenyekkel egybekötött közgyüléseket tartanak mindig más és más városban. Franciaországban ilyen szövetséget a tűzoltótisztek alakítottak, Németországban, nálunk és Angliában az egyesületek. Németországban és Ausztriában van egy birodalmi és mint annak fiókja minden országban még egy alszövetség. Hazánkban az országos tűzoltó-szövetség elnöksége a minisztérium szakközege; felette áll a vármegyei alszövetségek elnökeiből álló választmány, majd az egyesületek képviselőiből alakuló közgyülés. A szövetség, mely 1896. tartotta XIII. közgyülését és 1871. alakult, 2000 forint állami szubvencióban részesül. A tűzfelügyelői intézmény nálunk csak egyes vármegyékben van rendszeresítve. A baleset érte tűzoltók és családjaik segélyezésére megalakult az országos tűzoltó-szövetséggel kapcsolatosan a tűzoltók segélyező szövetsége is, mely csekély díjbefizetés mellett fenti cél elérését tűzte ki. Ugyane célra szolgál az első magyar általános biztosító társulat, továbbá az összes biztosítótársulatok jubileumi alapítványa is, mig az Assicurazioni Generali fecskendők beszerzésére tett alapítványt. A tűzoltó-ügy érdekében működnek: a Breuer Szilárd és Markusovszky Béla által Budapesten szerkesztett és kiadott Tűzrendészeti Lapok, az ugyancsak Budapesten megjelenő Tűzoltó-Közlöny, a Vasvármegyei Tűzrendészeti Közlöny s a pozsonyi Illustrirte Feuerwehr-Zeitung.

Tűzoltó anyag

gyanánt a vizen kivül már anyagokat is alkalmaznak, u. m az égő tárgy burkolására föld, homok (főleg égő olajoknál és zsíradékoknál); továbbá zárt helyiségben a vizgőz és fojtó gázokat létesítő vegyi anyagokat. Ez utóbbiak között említésre méltó a Bucher-féle oltószelence, mely a puskaporhoz hasonló összetételü, gyujtózsinegjénél meggyujtva nagy mennyiségben fejleszt fojtó gázt és a tüzet ily módon zárt helyen (bányákban, pincékben) az oxigén evonásával elfojtja vagy legalább terjedésében megakasztja a tüzet. Alkalmazásba jöttek továbbá oly sókeverékek, melyek a vizben feloldatván és azzal az égő tárgyra kiöntetvén, azon sókérget alkottak s igy az égést lehetetlenné tették (oltó gránát); ugyanezen sók oldatába kénsav vagy borkősav vezettetvén, szénsav fejlesztetik, mely arra szolgál, hogy a zárt edényből magát az oldatot is kihajtja a sugárcső nyilásán (extinktőrök). Miller német gépész oly keverő gépet szerkesztett, mely az oltó port a fecskendőben annak vizébe keveri, ugy hogy a fecskendő sugara tulajdonképen sóoldatot lövel ki. Ilyen oltó anyagok összetétele rendesen a következő anyagokat mutatja: szóda, klórnátrium, timsó, vasvitriol, nátronüveg, agyagföld stb. Végül alkalmazták a szénsavat is oltó anyag gyanánt, csakhogy erre nem mutatkozott alkalmasnak (drága is), mig ellenben az oltó viznek valamely zárt edényből való kihajtására - a reá gyakorolt nyomás által - bevált s újabban a szénsavfecskendők mindinkább hódítanak tért.

Tűzoltó gránát

a legújabb időben felmerült tűzoltói árucikk, melynek semmi gyakorlati értéke nincs, nem egyéb üveggömbnél, melyben néhány krajcár értékü só- és ammoniák-oldat van; célja az lenne, hogy az égő tárgyra dobva és eltörve, tartalma annak égését elfojtsa.

Tűzoltó-őrség

l. Tűzoltás.

Tűzoltóság

l. Tűzoltás.

Tűzoltó-szövetség

l. Tűzoltás és Magyar országos tűzoltó-szövetség.

Tűz-opál

l. Opál.

Tűzőrség

l. Tűzoltás.

Tűzőszigony

l. Halászat.


Kezdőlap

˙