Vesszőkaktusz

(növ.), l. Rhipsalis.

Vesszős

(Szász-, Michelsdorf), kisközség Kis-Küküllő vármegye hosszuaszói járásában, (1891) 1003 oláh, német és magyar lakossal.

Vesszős

(zselizi). A Becse-Gregor-nemzetségből származott Báthmonostori-család egyik mellékága, mely néhány ízen át virágzott. Alapította Becsei Imre fia V. (megh. 1364.), barsi, pilisi és zólyomi főispán s lévai, saskői és visegrádi várnagy.

Vesta

a görög Hestia (l. o.) istenasszonynak megfelelő itáliai, első sorban latin istennő; védője a házi tűzhelynek, akit minden házban, azonfelül pedig egy közös állami szentélyben is tiszteltek. Ez utóbbi a régi királyi palota (Regia) közelében a város központján volt. Benne laktak V. papnői, a V.-szüzek (l. o.), mig a főpap (pontifex maximus) a régi királyi palotából ellenőrizte V. tiszteletét. E tisztelet lényege abban állott, hogy az oltáron örök tüzet élesztettek, mely mintegy az istennőt magát jelképezte, mert külön szobra a szentélyben nem volt. A tüzet minden márc. 1. megújították; ha magától elaludt, nagy szerencsétlenség jelének vették az egész államra nézve, amit aztán csak ugy tehettek jóvá, ha egészen sajátságos módon (gyujtótükör, gyümölcstermő fa száraz gallyainak dörzsölése) új tüzet élesztettek a tűzhelyen. Maga a templom két részből állott: a palladiumnak nevezett szentélyből s a tulajdonképeni templomból; amabba csak a papnők léphettek, emebbe akárki, a férfiak is csak éjjel voltak belőle kizárva. V. istennő tiszteletére nemcsak a magánházak tűzhelyénél mondottak külön imádságot, de volt egy nagy nyilvános ünnepe is: a vestaliák. Ez utóbbit jul. 9. tartották, amikor is a matrónák ünnepélyes menetben és mezítláb V. templomába zarándokoltak és az istennőnek cseréptányéron ételáldozatot ajánlván fel, áldást és békét kértek maguknak és házuknak.

Vesta-szüzek

(Virgines Vestales), Vesta istenasszony papnőinek elnevezése, akik eleinte négyen voltak, utóbb hatan. Mesés elődjük Rhea Sylvia (l. Romulus és Remus). A hagyomány szerint eredetileg a királyok válogatták ki őket, a királyság megszüntével a pontifex maximus, még pedig sorshúzás útján a 20 leányka közül, akik jelölve voltak. Eredetileg csak patricius leányok jöhettek számba, később plebejus eredetüek is, akik nem voltak idősbek 10 évesnél, sem pedig ifjabbak hat évesnél; szeplőtlen testüeknek kellett lenniök s olyan szülőktől származniok, akik még mind a ketten éltek és Itália területén laktak. A jelöltséget el kellett fogadni, alóla cakis a legritkább esetekben mentettek fel valakit. A választás, illetőleg kisorsolás után megtörtént az inauguráció, melynek szinhelye az Atrium Vestae volt. A beiktatás napjától számítva a V.-nek teljes 30 esztendeig kellett hivatalban maradniok; 10 évig tanulva, 10 évig működve és 10 évig tanítva. A 30 esztendő leteltével joguk volt hozzá, hogy tisztjüktől megváljanak (exauguráció) és férjhez menjenek. Teendők voltak: a szent tűznek fentartása, a Palladiumnak őrzése és a szabály szerint előirt áldozatoknak bemutatása. Mulasztásukért szigoruan bűnhődtek. Ha a szent tűz kialudott, korbácsütésekkel, ha a szüzesség fogadalmát megszegték, elevenen való eltemetéssel, holott csábítójukat halálra vesszőzték. De ha terhes kötelességeiket hiven teljesítették, páratlan tekintélyt és tiszteletet élveztek. Személyük szent és sérthetetlen volt, fontos okmányokat (végrendeletek stb.) náluk helyeztek letétbe; ha a városban megfordultak, egy liktor haladt előttük díszőrségül; ha útjokban a vesztőhelyre haladó gonosztevővel találkoztak, jogukban állott, hogy az elitéltnek megkegyelmezzenek. Külső jelvények dolgában jellemezte őket hosszu fehér ruhájuk és homlokkötőjük (infula), mely alól hajuk (menyasszonyok módjára) hat fonásban omlott kétfelé. Az ókori képzőművészet sokat foglalkozott a V.-kel és az Atrium Vestaenek feltárása óta egészen hiteles szoborműveket ismerünk. V. ö. Jordan, Der Tempel der Vesta u. das Haus der Vestalinnen (Berlin 1886); Lazaire, Études sur les Vestales (Páris 1892).

Vestes sacrae

l. Paramenta.

Vestibulum

(lat., franc. vestibule) a. m. előtér; valamely épületbe bemenet található többé-kevésbbé tágas helyiség, melyből többféle különböző rendeltetésü helyiségekbe - főleg azonban a lépcsőházba, folyosóra, udvarra, esetleg szobákba - van kijárás. L. még Előcsarnok.

Vestigia

(lat., többesszám) a. m. nyomok, lábnyomok. V. terrent, «a nyomok (melyek az általad megölt állatoktól származtak) elijesztenek engem»; idézet Horatiusból (Epist., I. 1, 74), mely az oroszlán és róka aesopusi meséjére vonatkozik.

Vestis

(lat.) a. m. ruha, köntös, öltözet. - V. non facit monachum, nem a csuha teszi a barátot.

Vestris

(Vestri), Olaszországból származó táncművészcsalád. Kajetán Apollino Baltazár, szül. Firenzében 1729 ápr. 18., megh. 1808 szept. 27. Mint Duprez tanítványa, 1748. lépett először a szinpadra Párisban, ahol egész 1781-ig működött. V. a táncban a könnyed, kedves és csinos mozgásokban olyan tökélyre emelkedett, amilyent addig elérni lehetetlennek tartottak. Tanítványa s később felesége Heinel-V. Anna Friderika, szül. Bayreuthben, megh. 1808 jan. 8-án. 1768-ban lett mint ballettáncosnő a párisi nagy opera tagja s nagy feltünést keltett tökéletes művészetével. V. Mária Ágoston, az előbbinek fia, szül. Párisban 1760 márc. 27., megh. u. o. 1842 dec. 6-án. 1772. lépett föl először a párisi nagy operában, zajos tetszést aratva. Ő a piruettek feltalálója. V. Kajetán fivérének Angiolónak felesége Gourgaud Franciska Róza, szül. Marseilleben 1743 ápr. 7., megh. Párisban 1804 okt. 5-én. 1768-ban lett a Théâtre Français tagja s 1803-ig az intézet legkiválóbb tragikai szinésznője volt. Férje, bár mint táncos a párisi nagy opera balletkarának tagja volt, nem birt figyelmet kelteni művészetével.


Kezdőlap

˙