Vikramorvasi

l. Kálidásza.

Viktor

három pápa neve I. V. (185-197., mások szerint 190-202.), zsinatokat tartatott a végből, hogy a husvét a nyugati egyház szokása szerint mindenütt egy időben ünnepeltessék, minek folytán Kis-Ázsia püspökeivel heves viszálykodásai voltak (l. Páskavita). Eusebius tudósítása szerint Theodotus eretneket, bizánci cserzőmestert, mert Krisztus istenségét tagadta és Sabellius, valamint Noetius eretnekeket az egyházból kiközösítette. - II. V. (1055-57.), előbb Gebhard, eichstädti püspök, a Calw grófok nemzetségéből, III. Henrik császár bizalmasa és rokona. Firenzében zsinatot tartott, amelyen az akkori bajok (szimonia, papi házasság, az egyházi javak elidegenítése stb.) ellen üdvös határozatokat hoztak. Az egyházi fegyelem helyreállítása körül való buzgalma ellenszenvet keltett, aminek következménye volt, hogy egy subdiaconus meg akarta mérgezni. 1056. Németországba utazott, hol a haldokló III. Henrik fiának gyámjául kérte őt fel, mely tisztét sikeresen oldotta meg. Megh. hazautaztában Firenzében. - III. V. (1086-7.), Landulf beneventi herceg fia, előbb Dezső, montecassinói apát. VII. Gergely ajánlatára, dacára egy évi vonakodásának, pápává választották 1086 máj. 24., de négy napra reá elhagyta Rómát és Terracinóba ment, hol lemondott és Monte-Cassinóba vonult vissza. A capuai (1087) zsinat kérelmére azonban elfogadta a választást és 1087. Krisztus mennybemenetele napján római püspökké szentelték. Néhány hónapra reá szept. 16. meghalt. Rövid kormányzása alatt az olaszokat az afrikai szapracénok ellen való keresztes hadjáratra birta és Benventben zsinatot tartott, amelyen az invesztiturák betiltattak. - IV. V. néven két ellenpápa szerepel: 1. Conti Gergely bibornok, II. Ince pápa elenese 1138., de két hónap mulva szt. Bernát intésére visszavonult. 2. Octavian, a Frascati-nemzetségből, 1159 szept. III. Sándor ellenpápája. Az I. Frigyes császár által 1160 febr. 5. rendezett paviai álzsinat megerősítette őt és a császárral karöltve, sok kellemetlenséget szerzett III. Sándornak (l. o.). Megh. Luccában 1164 ápr. 20. V. ö. Wetzer-Welte, Kirchenlexikon; Hergenröther Kirchengeschichte I.

Viktor

torinói gróf, Amadeus (l. o.) aostai herceg, volt spanyol király fia, szül. Torinóban 1870 nov. 24-én. Ôrnagy az olasz hadseregben. Nevét Európaszerte Henrik orléansi herceggel vívott párbaja tette ismeretessé. Az orlénsi herceg ugyanis gyávának bélyegezte az 1897. Menelik király fogságából kikerült olasz tiszteket, mire V. Henriket provokálta. A párbaj Párisban 1897 aug. 26. ment végbe és Henrik herceg megsebesülésével végződött.

Viktor Amadeus

szavójai hercegek s szárd királyok.

1. V. (I.), Szavója hercege, I. Károly Emánuel fia, szül. 1587 márc. 8., megh. 1637 okt. 7. A spanyol udvarnál nevelkedett. 1630. atyját követte a trónon.

2. V. (II.), szavójai herceg, 1713-18. sziciliai király, 1718-30. szárd király, szül. 1666 máj. 14., megh. Rivoli kastélyban 1732 okt. 31-én. 1675 óta anyja gyámsága alatt, 1680 óta pedig önállóan kormányzott. Nőül vette XIV. Lajos unokahugát Annát, mi által Franciaországtól függő helyzetbe jutott, de fondorlataival nemcsak hogy függetleníté magát, hanem országát is növelte. 1690-96. Franciaország ellenségeivel tartott. A spanyol örökösödési háboru kitörésekor (1701), noha leányát XIV. Lajos unokájával V. Fülöp trónkövetelővel jegyezte el, titokban ismét Franciaország ellenségeivel szövetkezett s bár eleinte szerencsétlenül harcolt és országa a franciák kezébe került, az utrechti békében mégis Sziciliát mint külön királyságot kapta, melyet később Szárdiniáért kellett kicserélnie. Országa belügyeire nagy gondot fordított s új törvénykönyvet adott ki (Codex Victorianus), a valdenseket azonban ő is nagyon üldözte. 1730. fia III. Károly Emánuel javára lemondott, és midőn egy év mulva vissza akart térni, fia őt elfogatta s Rivoli várkastélyba záratta, hol V. meg is halt. V. ö. Carutti D., Il primo rč di casa Savoja (3. kiad. Torino 1897); Parri, Vittorio Amadeo II. ed Eugeno di Savoja (1888).

3. V. (III.), Károly Emánuel fia, szárd király, szül. Torinóban 1726 jan. 26., megh. 1796 okt. 6. Nőül vette V. Fülöp spanyol király leányát Mária Antóniát. A harmadik koalicióhoz csatlakozott és oltalmába vette a francia emigránsokat, de 1796. nagy vereséget szenvedett, ugy hogy Torinón kivül összes erődeit át kellett engednie s Piemonton át mindenkorra szabad átvonulást kellett biztosítania a francia hadaknak. Halála után fia IV. Károly Emánuel kénytelen volt Napoleonnal védő és támadó szövetséget kötni.

Viktor Emánuel

(I.), 1. Szárdiniai királya, III. Viktor Amadeus király 2-ik fia, szül 1759 jul. 24., megh. Moncalieriban 1824 jan. 10. Mint trónörökös Aosta hercege címet viselte s előszeretettel foglalkozott a hadi tudományokkal. 1789. nőül vette Terézia osztrák főhercegnőt, Ferdinánd főherceg leányát. Nagy ellenszenvvel viseltetett a francia forradalom iránt. Az 1792-iki hadizenet után a piemonti hadsereg élén a francia csapatokat Gilette közelében (Nizza mellett) visszaszorítá s egész a Var torkolatáig nyomult elő; de az Alpok szorosait megvédeni nem vala elég erős. Midőn a torinói udvar 1796. alkudozásokat kezdeményezett Bonaparte tábornokkal, V. déli Olaszországba távozott s távol tartá magát minden politikai beavatkozástól. Miután báttyja, II. Károly Emánuel 1802 jun. 4. trónjáról lemondott, helyét V. foglalta el s átvette erősen megcsonkított országának, valamint Szárdinia szigetének kormányzását. Az I. párisi békében (1814 máj. 30.) visszakapta Piemontot, Nizzát és Szavójának felét; az 1815 nov. 20-iki párisi szerződésben országának többi részét is. A bécsi kongresszus végre Genovát is a szárdiniai királysághoz csatolta. Mint király V. azonban oly reakcionárius politikát követett, hogy közelégületlenség támadt, mely felidézte az 1821-iki forradalmat. A király ugyanis nem tudta magát elhatározni, hogy a katonaság által proklamált spanyol alkotmányt elfogadja s azt esküvel megerősítse. V. tizenkét nappal a forradalom kitörése után 1821 márc. 23. lemondott a trónról, mely öccsére Károly Félixre szállott. V. visszavonultságban töltötte utolsó éveit. V. ö. Bianchi, Storia della monarchia piemontese 1773-1861. (4. köt., Torino 1877 s. k.); Masi, V. E. I. e la regina maria Teresia (Nuova antologia, 1893).

2. V. (II.), olasz király, Károly Albert király fia, szül. Torinóban 1820 márc. 14., megh. Rómában 1878 jan. 9. Részt vett 1848-49. atyja oldalán az osztrákok elleni háboruban s a Goito mellett vívott csatában megsebesült. Miután atyja a Novara melletti döntő vereség után a trónról lemondott, II. V. 1849 márc. 23., a legválságosabb körülmények közt vette át az uralkodást. Első gondja volt Ausztriával békét kötni, és kiváló és hazafias férfiak, mint Massimo d'Azeglio és Cavour segítségével a háboru következményeit elenyészteni s az ország jövendő felvirágozását előkészíteni. Az osztrák udvar bosszantására és teljesen eltérvén a többi olasz fejedelemtől, alkotmányosan uralkodott, sőt a nép jogait kibővíté, miáltal V.-t nemsokára Olaszország legnépszerübb hazafiának nevezték, kinek nevével az olasz nemzet egységének eszméje szorosan összeforrott. Az 1855 ápr. 10-iki szerződés értelmében Piemont is csatlakozott a krimi háboruban a nyugati hatalmasságokhoz és Cavour Ausztria tiltakozása dacára helyet kapott a párisi kongresszuson a nagyhatalmak követei oldalán. Az osztrákok elűzését Lombardiából és Velencéből és az olasz nemzeti egység megvalósítását egy pillanatig sem vesztette V. szem elől és e cél elérése ügyében még forradalmi férfiakkal is alkudozott. Mazzini, Garibaldi, Kossuth,Türr és a torinói udvar között évekig folytak az alkudozások; ez utóbbiakkal és a magyar emigráció más tagjaival különösen Cavour miniszter érintkezett. Az előkészítő lépések után V. III. Napoleon császár barátságát kereste s leányának Klotild hercegnőnek Napoleonnal, a «vörös herceg»-gel, a császár unokaöccsével kötött politikai jellegü házassága által a szavójai s a Bonaparte-dinasztia szorosabb családi kapcsolatba jutott egymással. Miután Cavour Franciaország fegyveres támogatását és Anglia semlegességét a közelgő háboruban biztosította, V. 1859-ben hadat izent Ausztriának, melyben ő maga is részt vett Napoleon oldalán. Egy csapásra azonban nem sikerült az olasz egységet megalkotni. A villafrancai béke korai véget vetett a háborunak, ami a vérmes reményektől áthatott olaszokat és kiráylukat mélyen elkeserítette, sőt V. kénytelen volt Napoleon császárnak kárpótlás fejébenSzavóját és Nizzát átengedni. A tervezett magyar felkelésből semmi sem lett. Az 1860-61-iki válságos napokban, melyekben Garibaldi és köztársasági elvtársai kisérlették meg Itália egyesítését, V. és miniszterei, tekintettel Ausztriára és más ellenséges államokra, nem támogathatták nyiltan amazok kalandját; kéz alatt azonban mégis segítették Garibaldit és elvégül V. szedte az érett fa gyümölcsét. A négy középitáliai fejedelemség, Nápoly és Sziciliai királyság és az Egyházi Állam egy része övé lett és 1861 márc. 17. felvette az olasz kirly címét és Firenzébe tette át székhelyét. 1866. újabb szerencse érte. A Bismarckkal kötött védő és támadó szövetség által födve, újra hadat izent Ausztriának és ámbár seregei szárazföldön és vizen, Custozza és Lissánál vereséget szenvedtek, mégis elnyerte Velencét, melybe november 7-én tartá ünnepélyes bevonulását. Az 1870-iki francia-porosz háboruban a király Napoleonnak szeretett volna segítségére menni, de miniszterei és a németek diadalai csakhamar ellenkező irányba terelték, ugy hogy a francia császárság bukása elkerülhetetlenné vált. Ámbár 1861 óta egyházi átok alatt állott, mindig igyekezett a pápával barátságos lábra helyezkedni, s midőn 1870. az örök város okkupációjának kérdése megint napirendre került, a király csak minisztereinek unszolására határozta el magát a cselekvésre. 1870 szept. 20. Róma csekély ellentállás után megadta magát a királyi csapatoknak és V. a Quirinálba tehette át udvarát és székhelyét. Hogy a klerikális párttal és az ellenséges érzelmü Franciaországgal szemben trónját biztosítsa, a bécsi világkiállítás alkalmával (1873) látogatást tett a bécsi és berlini udvaroknál s a két császár viszontlátogatását 1874. Velencében és Milanóban fogadta; egyúttal pedig belépett a hármas szövetségbe. Négy évvel később elhalt és Rómában a panteonban helyezték nyugalomra. II. V. 1842 ápr. 12. nőül vette Adelhaid hercegnőt, Rainer főherceg leányát, ki 1855 jan. 20. halt meg. Ezen házasságból származtak: Klotild, ki 1859 óta Napoleon Jereomos herceg neje; Umberto (l. o.), a mostani olasz király; Amadeus, Aosta hercege, ki egy ideig a spanyol koronát viselte és Mária Pia, 1862 óta portugál királynő. Neje halála után a király morgantikus házasságban élt Rozina Mirafiore grófnővel, kinek fiai sok kellemetlenséget okoztak a «Re galantuomo»-nak, mint országszerte közönségesen nevezték. Milanóban 1896 jan. 24., Rómában 1897 jun. 15. leplezték le V. lovasszobrát.

3. V. nápolyi herceg, Umberto fia, l. Umberto.

Viktória

1. Adelhaid Mária Lujza, német császárné és porosz királyné, Princess Royal of Grand Bretagne and Irland és szász hercegnő, szül. 1840 nov. 21. mint Albert hercegnek és Viktóriának, Nagybritannia királynőjének legidősb leánya; eljegyztetett 1856. Frigyes Vilmos, akkori porosz herceg, majd trónörökössel, kivel 1858 jan. 25. házasságra lépett. Miután apósa mint I. Vilmos a porosz trónra lépett, 1861 óta mint trónörökösné szerepelt. Gondos nevelésben részesült, melyet anyja, Viktoria királynő jótékonyan befolyásolt; jelleme erélyre és körültekintésre vall; mint nő és anya mintaképül szolgálhat, meleg pártolója a tudományoknak és művészeteknek. Nevével szoros összefüggésben áll a berlini műiparmuzeum és számos jótékony egyesület alapítása. Politikai tekintetben a hercegnő az alkotmányos rendszernek volt szószólója, vallási tekintetben pedig a türelem elvének hive. Alkotmányos érzülete azonban, melyben férje, a trónörökös is osztozott, szemet szúrt Bismarcknak, ki az angol nő és vészthozó befolyása ellen minden tekintélyét latba vetette. Ily módon Vilmos császár és fia között politikai ellentét keletkezett, mely V.-t sokak szemében népszerütlenné tette. Meg kellett élnie azt a fájdalmat, hogy férje súlyos kórságba esett, mely őt a leggondosabb ápolás dacára trónralépése után a 99. napon (1888 jun. 15.) sírba vitte. Ezzel V. rövid uralkodói szereplésének vége szakadt. Mint özvegy Frigyes császárné címet vett fel. Gyermekeit l. III. Frigyes.

2. V. Alexandrine, Nagy-Britannia és Irország királynője, Elő-India császárnéja, szül. 1819 máj. 24-én. Éduard Kent herceg és Lujza V. Szász-Koburg hercegnő (özvegy Leiningen hercegné) egyetlen leánya. Atyja halálával (1820 jan. 23.), ki IV. Vilmos angol király öccse volt, V. az angol trón legközelebbi örökösévé lőn. Northumberlandi hercegnő felügyelete alatt nyerte kiképeztetését; kiváltképen kitünt a zenében s a növénytanban. A whig-párthoz szító Melbourne lord volt tanítója az angol államjogban, a történelemben s az angol kormányzási gyakorlatban. Midőn IV. Vilmos 1837 jun. 10. meghalt, V. királynővé kiáltatván ki, 1838 jun. 28. megkoronáztatott. Kérői nagy számából, szive sugallatát követve, rokonát Albert Szász-Koburg herceget szemelte ki (l. Albert), kivel példátlan boldogságban élt és aki azután mint Prince Consort politikai kérdésekben is rendkivül nagy befolyásra emelkedett. Kormányzása kezdetén V. whig-minisztériumra bizta a hatalmat és nem szivesen vált meg szabdelvü tanácsosaitól, midőn azok a többséget az alsóházban elvesztették. Okossága és tapintatossága folytán mindjárt kezdetben jobban tudott alkalmazkodni a parlamenti kormányrendszer követelményeihez, mint elődjei az angol tórnon; sőt némi ellenszenv leküzdése után abba is beleegyezett, hogy az eddig hölgyek által viselt udvari hivatalokat, sőt női szolgáit is a váltakozó minisztériumok pártállása szerint változtassa. A külügyi politika terén ellenben nem ritkán saját (illetőleg férje) akaratát érvényesíté. Az 1848-iki forradalom Anglia szabad földjén nem talált kedvező talajra. A keleti kérdés újabb kitörése után (krimi háboru) V. királynő az oroszoknak hadat izent; a keleti kérdésben utóbb inkább a tory-párt és különösen Disraeli (Beaconsfield) álláspontját fogadta el. Az ő kivánságára terjeszté Disraeli 1876. azt a törvényt a parlament elé, mely a királynőt az Empress of India (India császárnője) cim viselésére felhatalmazta, melyet azután a máj. 1. közzétett kiáltvány alapján fel is vett. Hosszu és egészben véve fényes sikerektől kisért uralkodását csak az elégületlen irek zavarták meg gyakrabban, ámbár a gyarmatokban is gyakran felkelésekre került a dolog, igy 1857-58. Elő-Indiában. A gyarmathálózat kiterjesztése különösen Afrikában sodorta az angolokat sok és véres háboruba. E közben veszteségek is érték őket, igy különösen a mahdi felkelés folytán Szudánban és Nubiában; ezeket a veszteségeket azonban az angolok éppen most hozzák helyre, az apró szerecsen királyokkal szemben pedig amúgy is mindig győztek. Csupán déli Afrikában (Transvaal elszakadása) húzták a rövidebbet és ezt a csorbát sem a cselszövő Rhodes Cecil, sem Jameson expediciója nem vala képes kiköszörülni. 1887 jun. 21. nagy pompával ülték meg V. királynő trónralépésének 50., 1897 jun. 21. pedig még nagyobb fénnyel 60. évfordulóját. Csakhogy az ünnepi hangulatot az Előindiában pusztító éhhalál és vad hegyi törzsek lázadásának hire kissé megzavarta.

V. Királynő ritka boldog házas életének Albert herceg korai halála vetett véget (1861 dec. 14.). Évtizedeken át gyászolta a királynő férjét és emlékét több munkában örökítette meg: The early years of the Prince Consort (1867) és Leaves from the journal of our life in the Highlands (1868). Ezekhez járult a: More leaves from the journal stb. (1884). Házasságából 9 gyermek született: Viktória Adelhaid (l. o.); Albert Eduárd walesi herceg (l. o.). Alice hercegnő (l. o.); Alfréd edinburgi herceg (l. o.); Ilona hercegnő, szül. 1846 máj. 25., 1866 jul. 5. óta Schleswig - Holstein - Sonderbur - Augustenburg hercegnek neje; Lujza hercegnő, szül 1848 márc. 18-án, 1871 márc. 21.óta Lorne marquisnak, Argyll herceg fiának neje; Arthur, Connaught herceg, szül. 1850 máj. 1., egybekelt 1879. márc. 13-án Lujza Mrgaréta porosz hercegnővel, Frigyes Károly porosz herceg leányával; Lipót, Albany herceg, szül. 1853 ápr. 7., házasságra lépett 1882 ápr. 27. Ilona Waldeck hercegnővel, megh. 1884 márc. 28.; Beatrix hercegnő, szül. 1857 ápr. 14., 1885 jul. 26. óta Battenberg Henrik hercegnek neje.

Viktória

(növ., Victoria Lindley), a tündérrózsafélék családjának fajaszakadt génusza. A királyi V. (V. regia Lindl., Euryale Amazonica Pöppig, l. a Vizi növények képmellékletén) Dél-Amerika északkeleti folyónak 2 m. mély morotváiban szeret nőni, kivált Gujanában, ahol irupé a neve. Óriási levelének kerek lemeze 1,5, sőt 2 m. átmérőjü és tenyeres-erezetü, fönt nyájas zöld, lent kárminpiros. Alul kiuró 2,5 cm. vastag, 5-10 cm. magas főereit horgos tüskék a vizi állatok támadásai ellen óvják; lemezének széle fent 5-10 cm.-re fölperemesedik, aminél fogva a levél tutajszerüen úszik. Virága aprótüskéjü 2,5 cm. vastag kocsánnal a viz fölé emelkedve, este 30, sőt 40 cm. átmérőjü; első éjjel hófehér szirmait szemmel láthatóan teritgeti ki, miközben ananászillatot áraszt. Reggelre becsukódván, este ismét kinyilik; ekkor rózsaszinü szirmai annyira hátragyürődnek, hogy körben álló 3-4 cm. magas porzói csuporképen kiállnak és az éjjeli bogarak beporozó beavatkozását várják. Ennek megtörténtével (üvegházainkban ecseteléssel végezik) szirmai összeborulnak és a virág elámerülve 10, sőt 15 cm.-es sokmagvu tokká érik. Minden virágát levél előzi meg. Magvát, mely hazájában kukoricaszem-nagyságu (nálunk a fejletté csak kölesnyi, sőt még kisebb), a benszülöttek «vizi kukorica» néven eszik. A V. első hirét Haenke német utazó 1801. hozta, 1820. Bonpland említi, 1832. Pöppig a virágzását is megfigyelte; Európába Schomburg 1837. hozta magvát, de szárazon, tehát hasztalan. Vizben szállított magva 1849. Londonban szép növénnyé fejlődött ki. Azóta külön üvegházban sokfelé tenyésztik; Budapesten a növénykertnek 1894 óta állandó dísze.

Viktória- és Albert-rend

angolországi érdemrend, melyet 1862 febr. 10. alapított Viktória királynő egy osztályban.Jelenleg négy osztálya van. Jelvénye koronás, gyémánt- és gyöngyökkel ékített kereten belül Viktória és férje Albert relifképe. Az I-III. osztály jelvénye csak nagyságban s díszítményben különbözik, a IV. osztálynál a jelvény a királynő aranyos monogrammja. Szalagja fehér, hordják a bal vállon; a rendet csak nők nyerhetik.

Viktória-kék

mesterséges organikus festék; a rozanilin- (l. o.) csoportból való. Gyapjut, selymet, gyapotot festenek vele.

Viktória-kereszt

angolországi érdemrend, melyet Viktória királynő 1856 jan. 29. altisztek és közlegények részére alapított. Jelvénye széles végü bronzkereszt, rajta a királyi korona, fölötte a koronás brit oroszlán. Szalagja vörös, illetve kék.


Kezdőlap

˙