Zeloták

(gör., a. m. rajongók), a palesztinai zsidók közül azok, kik mint hitük, ősi törvényük és nemzeti önállóságuk vakbuzgó hivei és minden idegen elemnek és befolyásnak halálos ellenségei, a rómaiak elleni lázadásra szították a népeket és saját hitfeleiket is üldözték, kik a rómaiakkal tartottak vagy csak uralmukat tűrték. Rajongásuk a zsidó állam utolsó századában folytonos rendzavarást keltett és fő oka volt a zsidók Kr. u. 66. a rómaiak ellen kitört lázadásnak, mely Jeruzsálem és az ottani templom pusztulására (70) és a zsidó állam végképi bukására vezetett. Manapság Z.-nak azokat szokták nevezni, kik más véleményen, kivált más hiten levők irányában türelmetlenül viselkednek.

Zeltweg

falu Judenburg stíriai kerületi kapitányságban, a Mura és Pölsbach összefolyásánál, vasút mellett, (1890) 3313 lak., nagyszerü vasművekkel.

Zelus Domus Dei

(lat.), kezdőszavai X. Ince pápa 1648 nov. 26. kelt és 1651 jan. nyilvánosságra hozott bullájának, amelyben a vesztfáliai békeszerződésnek az egyház jogait sértő pontjait, valamint a záradékot, miszerint a békeszerződés ellen tiltakozni nem szabad, érvényteleneknek nyilvánítja. V. ö. Wetzer-Welte, Kirchenlexikon (6. köt. 753. old.).

Zemlya

(Novaja Z. a. m. újföld), Arhangelszk orosz kormányzósághoz tartozó kettős sziget az Északi-jegestengerben, a Barent- és Kari-tenger között, 91 170 km2 ter., amelyből 50 115 esik az É-i és 40 955 a D-i szigetre. A két szigetet egymástól a Matocskin-sarr választja el. Hozzájuk számítják még Mezsdu-sarr (321 km2 ter.) és több apró szigetet. Vaigács szigettől a Vaigács-, vagyis Kari-szoros választja el. Szaggatott partjaikba számos keskeny és mély öböl nyomul be. A Matocskin-sarrtól É-ra sok a glecser, amelyek itt a tenger vizéig nyulnak; ugyanott kezdődik az örökös hó határa 600 m.-nyi magasban. Belsejük jó részt ismeretlen. A hegység, amely látszólag a partokkal egyközüen húzódik el, a kontinentális Paj-hoj folytatása; benne egyes csúcsok, különösen a Matocskin-sarrnál 1200 m.-nyi magasra is emelkednek. Az évi közép hőmérséklet -8,4 és - 9,4 ° között ingadozik. A hegyek lábánál látható flóra körülbelül 200 speciesből áll, leszámítva a zuzmókat és mohokat. Az állatvilág képviselői elég számosak; élnek a szigeteken jegesmedvék, farkasok, sarki rókák, hermelinek, rének, lemmingek; nyáron pedig nagy számban úszómadarak. A körülöttük elterülő tengerek állatokban (cetek, fókák, tengeri borjuk, delfinek stb.) is igen gazdagok. Z.-t csak nyáron keresik fel a halászok és vadászok. 1877. az orosz kormány segítségével a D-i sziget Ny-i partján létesült egy Karmakul nevü szamojéd-telep (1887-ben 17 család), egy másodikat, a Matocskin-sarr partján 1888, Novosszilovszkot, Novosszilov alapította. V. ö. Spörer, Novaja-Semlä (Gotha 1867); Töppen, Die Doppelinsel Nowaja Semlja (Lipcse 1878).

Zemplén

vármegye (l. a mellékelt térképet) hazánk tiszajobbparti részében; határai: É-on Galicia, Ny-on Sáros, Abaúj-Torna és Borsod, D-en Szabolcs, K-en Ung vármegye.

[ÁBRA] ZEMPLÉN VÁRMEGYE.

Földrajz Területe 6301,58 km2. É-i része és Ny-i határszéle hegyes, K-i és D-i része lapályos. É-i határszélén a K-i Beszkédek hegycsoportja emelkedik, mely a Ravka csúcsban (1300 m.) emelkedik legmagasabbra és oldalágait a Ciroka völgyéig bocsátja D. felé. E völgyön túl a Vihorlát hegység trachittömege mered égnek, az ungvármegyei határon emelkedő három főcsúccsal: Vihorlát (1074 m.), Motrogun (1019 m.) és Szinnai kő (1007 m.). A sárosi és abaúj-tornai határszélet ez Eperjes-tokaji trachit-hegység K-i ereszkedői foglalják el; É-i részén a Simonka (1092 m.) csoportja emelkedik, amelyet a Dargó hágó (475 m.) választ el a hajdan világhirü bortermő Hegyaljától (749 m.), mely Tokajnál a Nagyheggyel (516 m.) az Alföld szélén véget ér. Az ezen hegylánctól K-re elterülő, az Ondava, Tapoly és Laborctól öntözött lapály a nagy magyar Alföld legészakibb öble; a Bodrog és Tisza közti része a részben mocsaras Bodrogköz (l. o.), mig a Szerencs és a Tisza közti része Harangod (l. o.) és Taktaköz (l. Takta) nevet visel. Folyóvizekben a vármegye felette gazdag; legnagyobb folyója a D-i határát jelölő Tisza és a vele majdnem párhuzamos Bodrog; ez több párhuzamos folyásu nagy folyó, t. i. a Laborc, Ondava és a K. felől jövő Latorca egyesüléséből jő létre: a Laborc mellékvizei közül az Udva, Ciroka és Virava, az Ondaváéi közül az Olyka, Tapoly és Helmec, a Bodrogéi közül a Ronyva említendő; közvetetlenül a Tiszába ömlik a Sajó és Hernád, a Takta és Ond, valamennyi Tokajon alul. Mocsarak a Bodrogközben nagyobb kiterjedésben vannak.

Éghajlata az É-i hegyes részben elég zord, a D-i lapályon jóval melegebb; az évi közepes hőmérséklet Nagy-Mihályban 9,0, Sárospatakon 9,6 °C., szélsőségei amott 37,0 és -25,1, itt 33,6 és -21,4 °C. A csapadék évi mennyisége Tokajon 637, Sátoralja-Újhelyen 690, Nagy-Mihályon 786 mm.

[ÁBRA] Zemplén vármegye címere.

Terményei az ásványországból némi kőszén és vas (Zamutó, Bánszka, Gálszécs), mely azonban mívelés tárgyát nem képezi (Komarócon és Mernyiken a hetvenes években kénesőbányák voltak); van azonban számos trachitkőbánya és nagyobb mennyiségben mészkő is fordul elő, a Hegyaljában kaolinföld, Sárospatakon pedig kitünő kovamalomkő. A vármegye termőterülete 588 258 ha., miből szántóföld 232 547, kert 9281, rét 61 238, legelő 100 051, nádas 335, szőllő 9729 és erdő 175 077 ha.; a nem termő terület 39 477 ha. Főbb terményei: búza (52 734 ha. területen 521 710 q) rozs (33 362 ha. területen 319 075 q), árpa (32 412 ha. területen 321 327 q), zab (25 396 ha. területen 265 290 q), tengeri (15 893 ha.), burgonya (13 589 ha.), repce (4280 ha.), len, kender, dohány, cukorrépa stb. A gazdálkodási rendszer majdnem mindenütt orssz, legprimitivebb a galiciai határon (az u. n. Krajnyában); okszerü gazdálkodás csak az uradalmakban van. A bortermés a lakosság egyik fő jövedelmi forrása évszázadok óta; a Hegyalja 32 községének szőllőterülete 8000 ha. volt, de a filloxera pusztításai folytán teljesen tönkrement, s csak legújabban kezdik annak felújítását. Egész Z. vármegye szőllőterülete 1882. még 11 012 ha. volt, 1894. csak 1208 ha. (l. Tokaji bor). Gyümölcs bőven terem, leginkább szilva, körte és alma. Az erdőknek negyed része tölgyes, három negyed része bükkes és egyéb lomberdő, fenyő alig fordul elő; kezelésük általában véve igen rossz.

Az állattenyésztés elég fejlett; az 1895. évi felvétel szerint van a vármegye területén 142 212 szarvasmarha (közte 70 679 magyar-erdélyi, 33 251 piros-tarka, 19 234 riska), 37 127 ló, 328 szamár, 21 öszvér, 3033 kecske, 110 047 sertés és 86 707 juh. A köznép lova középszerü, Gálszécs és Terebes vidékén jó, fejlesztésre 11 fedeztető állomás áll fenn, Perbenyiken és Nagy-Mihályon nagyobb ménesek vannak. Magyar gulya u. o., Zombor, Bély, Pácin és Sárospatak, tehenészet Parnó, Szerencs és Duka községekben s az Újvilág-pusztán van. A tejgazdaságot Parnón s az Újvilág-pusztán, u. o. és Szerencsen a sajtkészítést is űzik; van két tejszövetkezet. Tiszta vérü mangalicasertést a perbenyiki és pácini uradalmakban tenyésztenek; jeles juhászat van Nagy-Mihályon, Monokon, Tavarnán, Terebesen és Parnón, mindenütt az ottani uradalmakban. Az egész vármegyében 395 313 db. baromfi iratott össze. A méhészetet 400 községben és pusztán űzik; a méhcsaládok száma 15 162 és a méhtermékek (876 q méz és 140 q visz) értéke (1895) 40 302 frt. A mezőgazdálkodás előmozdítására a Z.-vármegyei gazdasági egyesület, a tolcsvai szőllészeti és borászati egylet és a sárospataki gazdakör áll fenn, továbbá több lecsapoló társulat és két közcélu szőllőtelep.

Lakosainak száma 1870-ben 295 618 volt, 1891. is csak 299 197, továbbá 898 katona. Egy km2-re 47,6 lélek esik s igy Z. a ritkábban lakott vármegyék közé tartozik. Népességének lassu emelkedése az Amerikába való kivándorlásban találja magyarázatát; 1879-91. években 23 940 egyén vándorolt ki, kik közül csak 6718 tért vissza. A lakosok közt van 141 188 magyar (47,2%), 15 511 német (5,2%), 107 477 tót (35,9%) és 31 036 rutén (10,4%). A magyarság 10 évi szaporulata 18 100 lélek, vagyis 14,7%. A nem magyar ajku lakosság közül csak 16 933 lélek (10,7%) beszél magyarul. Hitfelekezetek szerint van 110 982 r. kat. (37,1%), 92 220 gör. kat. (30,8%), 6780 ág. ev. (2,3%), 58 671 helv. (19,6%) és 30 491 izraelita (10.2%). Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a lakosság: értelmiség 2133, őstermelés 70 526, bányászat 122, ipar 13 394, kereskedelem 3228, hitel 62, közlekedés 1060 járadékból élő 1541, napszámos 25 160, házi cseléd 8366, háztartásban 55 620, egyéb foglalkozásnál 500, foglalkozás nélküli 14 éven alul 106 355, azon felül 10 150. Az őstermelés a lakosság fő foglalkozása; a házi ipar, valamint a kisipar helyzete kedvezőtlen. Nagyobb gyári vállalatai: 1 cukorgyár (Szerencs, évi termelése 235 000 q cukor, 1350 munkás), 3 gőzmalom (Tokaj), 7 szeszgyár, 1 dohánygyár (Sátoralja-Újhely, 543 munkás), 1 gyufagyár (Tokaj), 1 gyufavesszőgyár (Varehóc), 1 fabutorgyár (Kis-Kemence), 1 ásványolajfinomító gyár (Mező-Laborc), 1 cémentgyár (Mogyoróska), 1 vasúti javíót műhely (Sátoralja-Újhely) stb. A kereskedelem kizárólag a mezőgazdaságra támaszkodik, fő cikkei: gabona, repce, állatok; Sátoralja-Újhely, Nagy-Mihály, Gálszécs, Tokaj, Homonna marhavásárai élénkek. A hiteligényeket kielégíti 3 bank, 9 takarékpénztár és 4 szövetkezet, összesen 1,4 millió frt alaptőkével. Közlekedési eszközei: 274 km. vasút (36 állomással), 141 km. állami út, 780 km. törvényhatósági út és 823 km. községi út (utóbbiból 501 km. kiépítetlen). Hajózás csak a Tiszán folyik.

Közművelődési állapota nem kedvező; a 6 éven felüli férfilakosságnak 47,9, a női lakosságnak 56,6%-a nem tud sem irni, sem olvasni és a tanköteles gyermekeknek 30,4%-a nem jár iskolába. A vármegyében összesen 486 tanintézet van, u. m.: 1 jogakadémia és 1 hittani intézet (Sárospatak), 2 gimnázium (Sátoralja-Újhely, Sárospatak), 1 vincellérképző intézet (Tarcal), 11 ipari és kereskedelmi iskola, 1 tanítóképző intézet (Sárospatak), 1 polgári iskola (Homonna), 501 elemi népiskola, 24 kisdedóvó és 1 börtöniskola. Nevezetes intézet a homonnai műfaragó-iskola. A szellemi élet központja Sárospatak és Sátoralja-Újhely.

A Z.-vármegyei magyar nyelvet és népnevelést terjesztő egyesület. Székhelye Sátoralja-Újhely. Alakult 1883. Tagjainak száma: 67 alapító, 411 rendes, 172 pártoló, együtt 650. Alapvagyona 6080 frt 37 kr. Évi jövedelme 3000 frt. Fölhasznált eddig 33 080 frt 37 krt. Szervezett 12 óvót és ezekre fordított eddig 27 644 frtot. Jutalmazott 111 tanítót 3600 frttal. Kiosztott taneszközt és jutalomkönyvet is.

Közigazgatás. Z. vármegye 10 járásra oszlik, u. m.:

[ÁBRA]

A vármegyében 24 nagy- és 427 kisközség van. A községek általában vége igen kicsinyek, 2000-nél több lakosa 22-nek van. Legnépesebbek: Sátoralja-Újhely 13 017, Sárospatak 6350, Tokaj 4815, Nagy-Mihály 4502, Szerencs 4339 és Tőke-Terebes 4289 lakossal. Székhelye Sátoralja-Újhely. Az országgyülésbe Z. vármegye 8 képviselőt küld.

Z., kisközség Zemplén vármegye sátoraljaújhelyi j.-ban, (1891) 727 magyar lak. Régi földvára állítólag már a magyarok bejövetelekor állott és a hagyomány szerint Árpád itt fogadta Zalán követeit. A vármegye ezen községtől vette nevét. Z. vára még 1632. jó karban volt; most rom.

Zemplén-abaúji nyelvjárás

L. Nyelvjárások.

Zempléni

1. Árpád (családi nevén Imrey), lirai költő és elbeszélő, szül. Tállyán (Zemplén) 1865 jun. 11. Középiskolát végzett a sárospataki kollégiumban. Költemények (1891) c. könyve három, Új versek (1897) c. könyve fél év alatt négy kiadást ért. Válogatott versei 1897. jelentek meg egy kötetben. Bővebben foglalkozott Vajda János életével és költészetével. Esztetikai és társadalmi cikkei a legszabadelvübb irányt szolgálják. Mint elbeszélő, lélektani alapokon mozgó novelláival tünt fel.

2. Z. P. Gyula, hirlapiró, született Tállyán (Zemplén) 1856 julius 28-án. Tanulmányait a kassai premontreiek gimnáziumában és a kassai jogakadémián végezte. Már mint jogász hirlapirással is foglakozott, nyelvismeretei pedig a fordítások felé terelték s mint fordító egész könyvtárát ültette át irodalmunkba a legjobb francia, angol, olasz és német regényeknek, valamint a filozofiai és népszerüen tudományos munkáknak. Eddig megjelent ifjusági iratainak száma mintegy 40-re rúg. Nyolc éven át segédszerkesztője, majd szerkesztője volt a Magyar Ijfuság c. ifjusági hetilapnak; öt éven át pedig segédszerkesztője Révai testvérek Regényvilágának. Hirlapirói működését a Kassán megjelent Felvidéki Közlönynél kezdette meg, 1878 óta azonban állandóan Budapesten van, mely idő alatt több nagy lapnak volt a belső munkatársa. Cikkeivel ma is találkozunk jogi szaklapokban, a külpolitikai dolgoknak alapos ismerője és a Magyarország c. politikai napilapnak évek óta külpolitiikai rovatvezetője. Könyvtárosa a budapesti újságirók egyesületének s igazgatótanácsosa az újságirók segítő egyesületének.

Zempléni borok

l. Tokaji bor.

Zemplényi

Tivadar, genrefestő, szül. Eperjesen 1864 nov. 1. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában elvégezve, a budapesti mintarajztanodába lépett s egy évig Székely Bertalan, egy évig Lotz Károly növendéke volt. Majd a müncheni akadémiára ment s előbb Hackl, később Loefftz oldala mellett folytatta tanulmányait. Itt már tanulókorában olyan feltünést keltett, hogy rajzait és képeit mind megvásárolták. Öreg asszonyt ábrázoló tanulmányát pedig éppen Vogel Hugó, a berlini képzőművészeti akadémia tanára váltotta magához. Münchenből küldte hozzánk a Templomban és a Varrónő c. képeit, melyek rendkivül finom megfigyelésről tettek tanuságot, s a műbarátok érdeklődését egyszerre felköltötték tehetsége iránt. Ezeket követték a Kedves vásárfia és a Kifutja-e? c. élénk hatásu genreképek. A Templomban c. műve abban a kitüntetésben részesült, hogy a király megvásárolta, a képzőművészeti társulat pedig a szorgalom és tehetség elismeréséül külön 300 forint díjban részesítette. Ugyanekkor az államtól ösztöndíjat kapott, hogy további tanulmányok végett Olaszországba utazhassék. Innen sok érdekes művet hozott magával, köztük a Tivoli vidékét ábrázoló szép tanulmányt, melyet Fadrusz János vásárolt meg a képzőművészeti társulat kiállításán. Későbbi művei közül az Altató dal a Ráth-díjat, a Szegény asszony otthona pedig a műbarátok körének díját kapta. Jobb művei még: a Pihenő, a Kánikulában és Tyras, a falusi gyerkőcök álmélkodását felkeltő hatalmas újfundlandi kutya. Ecsetjét legutóbb a magyar kormány foglalkoztatta: A megvakított Vazul Szt. István előtt címmel nagyobb történeti képet festett a képzőművészeti muzeum számára.

Zemsztvo

(orosz), körülbelül a. m. föld-együttesség; Oroszországban a járási és kormányzósági gyüléses képviselet. E képviseleteket alkotják a járási, illetőleg a kormányzósági földbirtokosok s a városi és községi képviseleteknek három évre választott tagjai. A Z. működése csak helyi közgazdasági kérdésekben illetékes.


Kezdőlap

˙