Furcsa gondolatom támadt egy héttel ezelőtt, mégpedig az, hogy megírom ezt a kis részt is. Persze mivel nem időrendi sorban következnek ezek a darabkák, ezért már ezalatt ott áll egy rakás mindenféle szöveg, viszont feljebb jócskán akad üres hely, amit be akarok tölteni. Kész röhej, Te elolvastad már azt, amit én még most nem tudom, hogyan fogok leírni - ugyanakkor leírtam már sok mindent, amit még nem olvastál. Jó játék ez is az idővel, nem?
Meghívlak egy pár sornyi beszélgetésre, ha már egyszer vetted a fáradságot és elolvastad mindazt, ami ez előtt a rész előtt áll (vagy fog állni). Ugyanis ünnepelek mostanában. Egy éve kezdtem el ezt a könyvet - persze hogy pontosan mikor, nem tudom. Ez halál komoly, már egy éve szaporítom itt a sorokat - ezt gyakran nekem is igen nehéz elhinni. A bevezetés első sorai ugyanígy novemberben születtek. Az albérleti szoba, ahol a földön ücsörögve elkezdtem írni, nem sokat változott - még mindig nincsen benne semmi bútor, bár barátaim néha áthozzák az egyik karosszéket, sőt, pár napja van egy szivacs is lefektetve, hogy használhatóbb legyen a hely. Persze nem erről akarok írni - hanem miről is? Igazság szerint nem tudom. Itt ülök veled szemben, elképzeltem magamnak egy üveg bort, amit lassan elfogyasztunk, és én jó szokásomnak megfelelően mindenfélét mesélek.
Sok dolog történt itt azóta. Hétköznapi életkörülményeim igencsak jól alakultak. Saját számítógépem van, jó biciklim, vettem télikabátot is - bár persze nem használom. Képzeld, van olyan ingem is, amit majdnem önállóan vettem! Szép kis haladás ez ahhoz képest, hogy amikor eljöttünk Szegedről, úgy kellett engem elcipelni ruhát vásárolni - egyesek szerint nem volt megfelelő öltözék a melegítő és a póló. Ja, és szentté avatásomat is sikerült lehetetlenné tenni: bunkofon-tulajdonos is vagyok (magyarul: mobiltelefonom is van) - egyszóval menedzser-típusú fiatalember lettem. Bár öltönybe még mindig nem sikerült beleerőszakolnom magam, és továbbra is rajongok pl. a favágásért. Lehet, hogy van még számomra remény?
Sokat változott a hozzáállásom ehhez a könyvhöz is. Sokáig fontos volt nekem, most már nem annyira. Megígértem magamnak, hogy születésnapomra befejezem - szép ajándék lenne negyedszázados fennállásom alkalmára, ráadásul némi esélyem is van arra, hogy meg tudom csinálni. Persze nem tudom, hogy mi lesz utána, mert azért a gondolataimhoz kicsit hozzánőtt már a tudat, hogy "készül a könyv". Lehet, hogy hiányozni fog?
Az, hogy fog-e egyáltalán valakit érdekelni, vagy hogy milyen lesz a hatása, nos ez persze nem hagy hidegen, inkább tartok egy kicsit tőle - de erről már éppen eleget írtam eddig. Viszont éppen elég egy pár percre bekapcsolni valamilyen TV vagy rádió műsort ahhoz, hogy úgy érezzem, csak bele kéne már rondítani a világba ezekkel a hülyeségekkel (egy kis rimánkodás a "nagyhatalmú Nyugathoz" - Allah növessze hosszúra szakállukat - akik éppen azzal kacérkodnak, hogy ismét háborúzzanak-e vagy sem; vagy hogy iskolások ölnek embert egy kocsiért Budapesten).
A röhej az, hogy az egész nem is igazán az én döntésem, egyszerűen muszáj kiírnom magamból ezeket a dolgokat, mert nincs rosszabb, mint a szellemi székrekedés. Bár lehet, hogy különösen ezt a részt inkább "agymenésnek" lehetne nevezni...
Közeledik a határidő, amit magamnak szabtam, és egyre nehezebb rávennem magam az írásra. Tulajdonképpen ez a kis szusszanás itt nem egyéb, mint egy több, mint egy hónapos szünet reményeim szerinti befejezése. Hogy miért terhellek téged az elolvasásával? Azért, mert nem a "mű" az, aminek szerintem értéke van, hanem a "hogyan". Eleget olvastam ahhoz, hogy úgy érezzem, bárki össze tudja rakni a jelenleg rendelkezésre álló "ezoterikus irodalomból" azt a szöveget, amit itt leírok - ugyanakkor nem látom sehol azt a hatást, amit szerintem kiválthatna. Igyekszem megmaradni a követhető logikai sorokon, remélem nem írtam túlzottan sokat személyes "természetfeletti" élményekről, melyeknek olyan nagy hangsúlya van manapság - csakhogy elkerülhetetlenül választja szét az embereket a hívők és tagadók csoportjára. Szeretném, ha nem hinnél el nekem egy szót sem - mert nem lenne fontos számodra. Én el fogok számolni minden egyes szóért, amit leírtam, elmondtam - ugyanúgy, ahogy minden egyes gondolatomért is - de nem neked, hanem önmagamnak, csakúgy, amint te is tenni fogod annak idején. Tehát élj szabadságoddal azt gondolni rólam, amit akarsz, és hagyd meg nekem azt a szabadságot, hogy ez rám mekkora hatással van.
Látod, még mindig félek attól, hogy mit fogsz szólni ehhez az egészhez - ez teszi annyira nehézzé nekem a befejezést. Ezért változnak most elég erősen bennem a dolgok, érzések, élmények formájában köszönnek vissza a leírt logikus fejtegetések. Nem merek még belemerülni azokba a technikákba, amelyekről érzem, életem egy részét fogják kitölteni (mint ahogy érzésem szerint életeim némelyikét szintén jellemezték), mert félek az önbecsapástól - de vannak igen erősen megjelenő képek. Tulajdonképpen igencsak kinyújtottam magam az utóbbi időben. Egyrészt még mindig programozó vagyok, terveim vannak, ötletek foglalkoztatnak, amelyekre elég kevés időm jut. Másrészt szerelmes vagyok, amit éppen olyan furcsa érzés leírni ide, mint amilyen furcsa lehet olvasni. Ez az oldal elég messze volt tőlem nagyon hosszú ideig, most is nehezen illesztem be gondolataimba, életembe (szerencsére társam szeretete elég nagy ennek elviselésére). Harmadsorban tagja - mesterjelöltje (?) - vagyok egy alapítványnak, amely ilyen dolgokkal foglalkozik. Aztán írom ezt a könyvet, ami nem hagy igazán nyugtot nekem sosem. Tegnap pedig egy váróteremben nem tudtam elszakadni egy indián sámán képétől, aki bejelentette, hogy eljött értem a Madár - ami a röhej, hogy láttam is. Ne haragudj, ezt is muszáj volt leírnom valahova. Mára befejeztem.
Látod, mennyit vagyok képes nyavalyogni mindig ugyanazon a kérdésen? Pedig egye meg a fene, ezért vagyok itt ezen a világon. Lássunk inkább ismét munkához...
Jópár nappal később folytatom most, mialatt azon gondolkodtam, hogy érdemes-e mindezt itthagyni egyáltalán, vagy töröljem ki. Azután egy kicsit összeszedtem magam, és csak benthagyom, hogy lásd: én nem jászom, egész eddig egyetlen mondatot töröltem ki, ami nagyon idétlenre sikerült. Ennyi bizonytalanság után most úgy tűnik, talán ez a rész a legfontosabb a könyvben. Találkoztam már olyan emberrel, aki érdekesnek, szimpatikusnak találta a gondolataimat, és nem tudtam elmondani neki, hogy vigyázzon. Én ugyanúgy menekülök saját életem problémái elől, mint bárki más, csak éppen ezt a módját választottam. Éppen az a mindenben kételkedő hitetlen hozzáállás teszi számomra követhetővé saját utamat. Ha csak egyetlen ember olvassa is el ezeket a sorokat úgy, hogy tetszik neki, tudnia kell, hogy gyakran megkérdőjelezem őket én is - pedig újraolvasva látom, hogy a bennem lévő kerekségnek igen szűk töredékét sikerült leírnom...
| Kedves Loránd / Az örökkévalóság pillanatai / Mesék |
|