Életünk zsibvásárhoz hasonló. Mindenki a saját kis boltja előtt áll, vagy a boltban ücsörög, várja a látogatókat. Mindenki a saját világát szeretné egy kicsit megosztani néhány emberrel, mások elől elrejteni. Sokan kiabálnak, mutogatják árujukat, mások csendes eszközökkel igyekeznek a betérőkre tukmálni azt. Mindenkit az hajt, hogy igazolja saját árujának értékét. Nem is igazán az a fontos, hogy te tudsz-e kezdeni valamit a portékával, hanem azzal, hogy elfogadod, igazolod az árusnak önmagába vetett hitét. Te is állhatsz így saját életed, látásod, értékeid és értéktelenséged előtt, bár lehet, hogy nem ez a lehető legjobb megoldás. Belefáradsz egy idő után, az zavar a legjobban, ha egy különösen erőszakos árusnál saját módszereidet ismered fel, azokat az eszközöket, amelyeket közvetlen környezeted elviselhetővé tételéhez használsz, persze kényszerből. Sétálni kezdesz, sok árust, boltot végigjársz, sok portékát végigtapogatsz. Van, aki kidob, van, aki mindenképp el akarja adni neked, amit megfogtál. Kis bolt előtt állsz meg. Csend van, senki nem szól hozzád. Kis, tiszta szőnyeg van a lábad előtt, rajta gondosan tisztogatott tárgyak. Nem látsz senkit, így lehajolsz, kezedbe fogod, megérinted a dolgokat. Elvihetsz bármit, szól a tulajdonos, ami csak megtetszik. Amikor az árát kérdezed, furcsán néz rád. Miért kérne bármit is tőled, amikor számára az volt az igazi ajándék, amikor rátalált erre abban a raktárban, amelyet boltja hátsó ajtaja rejt. Örülne, ha valamit kérnél tőle, amiért visszamehet oda, a hatalmas tömegű tudás között lámpásként használva kérdésedet, amely a válasz felé vonzza őt. De még két dolgot elmond neked. Az egyik az, hogy ezzel csak a saját idejét húzza, mert tudja, benne elrejtve élnek azok a kérdések, amelyek a saját válaszai előtt állnak. Saját útja is újra és újra visszaviszi abba a rejtett, hátsó helyiségbe, amelynek túlsó falát még soha nem látta és nem is fogja soha elérni. A másik az, hogy minden egyes boltosnak megvan ugyanez a raktára. Még neked is. Sajnos sokan a sajátjuknak tartják azt a néhány dolgot, amit kihoztak a napfényre. Másoknak szeretnék átadni azt, saját erejükben való hitük növekszik azáltal, hogy segíthetnek más emberen - vagy legalábbis azt hiszik, hogy tevékenységük jó, illetve nem rosszabb, mintha más csinálná. Saját értéküket abban lelik, hogy másokért, másoknak dolgoznak - közben saját sötétségtől, végtelenségtől való riadtságuk elől menekülnek. Fordulj inkább magadba, tanácsolja a furcsa boltos. Ne az érdekeljen, hogy mit szól árudhoz a betévedő. Véleményét fogadd el, mint ajándékot, amely újabb keresésre hív. Hagyd meg neki a szabadságát, hogy azt és annyit vegyen el árudból, amire és amennyire szüksége van. Ne gondold, hogy ha szerinted valamit meg kellene vennie, többet vagy kevesebbet használnia, akkor ez számára is igaz vagy nyilvánvaló. Nem ismered a szobáját, amelyikhez túl díszesnek - vagy éppen kopottnak találja legszebb szőnyegedet. Az ő számára egyetlen igazság, érték és törvény létezik, a sajátja. Ha áttöröd, védtelenebbé, bizonytalanabbá teszed, és ezt ő is érzi - éppen ezért fog védekezni minden erejével ellene. És ha elvett valamit, nos, számodra az a legjobb, ha nem is veszed észre... Így vagy a legjobban védve az ellen az érzés ellen, hogy tartozik neked valamivel. Az, hogy éppen nálad talált valamire, amit hasznosítani tud, nem a te, hanem főleg az ő érdeme. Mi a tiéd ebből az egészből? A csend, a nyugalom, ami a boltodban van, ami akkor is behívja a vándort, ha nem is keres semmit. A beszélgetés vagy együtt hallgatás, és az egyre hosszabb utak befelé. Egyre kevesebb félelem és aggodalom a zsibvásár forgatagában. Megtanulod élvezni a fényt és az emberek közelségét odakint - ami régen inkább terhes, mint kellemes volt - amely éppen ellentétben áll a belső utak mélységes, időtlen, örök bölcsességet súgó némaságával. Mindkettőre szükséged van amíg ebben a városban élsz, viszont az egyensúly szintjét te szabod meg. Önzés, amit mondok? Igen, felel meg saját kérdésére a boltos, csak belső útjaim azok, amik érdekelnek, amikhez igazi ragaszkodás fűz
És most, ha nincs fontos mondanivalód vagy kérdésed, ne haragudj, de megyek vissza a raktáramba. Ha megtetszett valami, vidd el, emlékeztessen arra a kis ajtóra, ami ott nyílik valahol hátul, a boltodban, ahol válaszaid, kérdéseid, erőd, szépséged és csended laknak. Lehet, hogy közös a raktárunk és egyszer nem csak kint, de odabent is találkozunk. Ég áldjon, vándor.
| Kedves Loránd / Az örökkévalóság pillanatai / Mesék |
|