Játék egy gondolattal.
- Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutassam X urat, a UFÓ Művelet vezetőjét, egyik szellemi atyját. X úr úgy érzi, feltétlenül szükség van a mai zártkörű beszélgetésre. Ha valakinek az idősebbek közül ismerős lenne az arca, igen, pszichológiai téren keltett némi szenzációt egy-két rövidebb cikke, azután eltűnt a tudományos közéletből. X úr, legyen szíves.
- A negyvenes évek végén kezdődött az egész, ártatlan tudományos kísérletnek indult. Kutatásom lényege az volt, hogy hétköznapi emberek viselkedését vizsgáltam egészen szélsőséges körülmények között. Az elszigeteltség, magány, a kommunikáció teljes lehetetlensége, bezártság és mindezek okának ismeretlensége. Nagyon érdekes következtetéseket lehetett levonni a kísérletekből. Egyetlen probléma az volt, hogy egy ilyen kísérlethez nem kérhettük az alany előzetes beleegyezését, hiszen akkor számított volna a történtekre, meghamisította volna minden eredményünket az a tudat, hogy szerepet játszik. Kénytelenek voltunk annak idején tehát az utólagos felvilágosítás módszerével élni. No és hogy mi volt ez a módszer? Hát igen, földönkívüliek voltunk. Megdöbbentek, ugye? Pedig gondoljanak bele: magányos emberek viselkedése üvegkalitkában. Amiről azóta álmodozik a kutatás, amióta egereket futtatunk labirintusokban: vajon mit tesz az ember ilyen helyzetben? Mennyire stabil a gondolkodása, mennyire hajlik az agresszióra, mennyire képes feltalálni magát? Nem a kivételes képességű, helyzetű, hanem a hétköznapi ember. Ezzel a módszerrel abszolút véletlenszerűen, bármilyen rétegből választhattuk kísérletünk alanyát, de persze ha valakire kíváncsiak voltunk, őt is letesztelhettük. Érdekes volt a kutatók magatartása is az alanyokkal szemben, ezt is vizsgáltam. Valódi társadalom-ellenőrzés volt ez, lehetett érezni az "átlagember" (és ez nem szólam, hiszen a viselkedésminták átlagos megjelenése volt az egyik legérdekesebb kutatási terület) változását.
Kezdetlegesek voltak a módszereink, az elején még olyan is akadt, aki közben rájött a turpisságra. Később, ahogy mi is belenőttünk a szerepbe és kissé modernebb felszereléssel dolgoztunk, ez egyre ritkábban fordult elő. Nagyon fontos volt az egész során, hogy azok, akiket a végén felvilágosítottunk, ne terjesszék ezt a történetet, de valahogy mindig megoldottuk. Általában meg lehetett beszélni, esetleg pénzért, de aláírták a hallgatási nyilatkozatot, voltak, akikről menet közben lehetett olyan felvételeket készíteni, amit nem szívesen hozott volna nyilvánosságra. És sajnos voltak, akik beleroppantak vagy szörnyű dolgokat tettek a kísérlet során. Őket soha nem világosítottuk fel, mert esetleg még nagyobb traumát okoztunk volna vele.
Lehetséges, hogy cikkeink hívták fel magukra bizonyos körök érdeklődését, bár vigyáztunk, hogy inkább spekulatívnak tűnjön az egész, minthogy bárki is következtethessen a módszerre. Az is előfordulhat, hogy valaki bejelentés tett rólunk, ezzel valószínűleg aláírva halálos ítéletét. Mindenesetre egy nap nagyon komoly úriemberek jelentek meg nálunk, akik igen határozottan beszélni óhajtottak kutatásunkról. Az akkori feszült politikai helyzetben nem volt lehetetlen számukra semmilyen kényszerítő eszköz használata - egyébként a jelek szerint ez független a politikától. Felkínálták ugyan a kutatásból való azonnali kilépést, voltak, akik éltek is vele, az egyik feltétel az volt, hogy rövid idő alatt eltűnnek a környékről - nem is láttuk őket többé. Később amikor gyanakodni kezdtem, rájöttem, hogy velük együtt tűntek el azok az emberek is, akiket "felvilágosítottunk" - rendelkezésükre állt az egész dokumentáció.
Elmondták, hogy kutatási módszereinkre, tevékenységünkre óriási szükség van, hiszen tálcán nyújtjuk nekik azt a módszert, amivel a társadalom valódi tűrőképességét, állapotát vizsgálni lehet. Tökéletes felszerelést, fantasztikus életkörülményeket kínáltak a részleges elszigeteltségért cserébe, nem beszélve a valós fontosságról. A döntéseket hozó embereknek tényleg minél pontosabb információkra van szükségük arról a hatalmas tömegről, amelyet irányítanak, és ezt nem szolgáltatja egy közvélemény-kutatás vagy szavazás. A végletes helyzet ad valós információkat. Hittünk abban, hogy ezzel tényleg jobbá tehetjük társadalmunkat, végre megismerjük, hogy milyen is valójában az ember. Valóban tudományos igényű, viszonylag kis kockázatú vizsgálat, valódi üvegkalitka, nem homályos beszélgetések, álmok, vélemények, ahol a pszichológus értelmező képessége és az alany színészi tehetsége között zajlik a verseny. Elnézést, hogy elragadott a hév, de tényleg nagyon hittünk az egészben.
Később következett a részleges kiszivárogtatás módszere, amellyel szintén a társadalom gondolkodását, érzéseit szondázhattuk, sőt, bizonyos mértékben befolyásolhattuk is. Jópár konkrét eredményre is szeretnék rámutatni, amelyek a kutatási eredményeken kívül születtek:
Nagyon sok erőt kötött le, illetve foglalkoztatott, fejlesztett az UFÓk után való nyomozás. Fantasztikus tehetségkutató módszernek bizonyult, olyannak, mint régen a beavatások előtti próbák. Magányos rádióamatőrök, matematikusok, rejtvényfejtők, fizikusok vetették magukat a nyomokra, amelyeket hagytunk nekik, megdöbbentő felfedezéseket tettek, s nem is kellett nekik sok hozzá, csak az a hit, hogy létező technikát másolnak. Képzelhetik a megdöbbenésünket, amikor díszletünk fantasztikus filmekbe illő szerkezeteit egy falusi tanár tartalommal tölti meg! A hadsereg érdeklődését is valószínűleg ez vonta magára igazán, bár bizonyára kezdettől tudott a játékról.
Politikai feszültségek levezetésére szintén hatásos módszer volt. Az emberek közötti ellentétek csillapítását, vezető és vezetett réteg közötti harmóniát mi sem szolgálhatta jobban, mint egy közös ellenség képe. A hős hadsereg, amint végül megmenti a Földet a gonosz idegenektől. Az Idegen fogalma természetszerűen telt meg tehát negatív tartalommal. Jöttek később csemegeként "jó" és "rossz" idegenek, végül (és nagyon fontos megfigyelni ezt a változást) a "jó" idegenek és "rossz" emberek, akik persze végül veszítenek, mert vannak "jó" emberek is. A hidegháborús időkben előfordult némi csúsztatás is, az idegenek, hogy, hogy nem, kicsit jobban hasonlítottak az "ellenségre".
A kezdeti kutatócsoport nagy szervezetté nőtte ki magát. Voltak, akik a zsenigyűjtésre specializálódtak, mások a manipuláló csoporthoz kerültek. Külön művészetté lett a nyomok gyártása. Cikkek, novellák születtek.
Új, rendkívüli képességű emberek kerültek a csapatba, nagyon nehéz volt már átlátni, irányítani a rendszert. Közben, nem feledjük, ott volt az a rendkívüli lélektani teher, lassan tényleg "földönkívüliekké" lettünk titkos életünkkel, társadalom fölé emelt, hideg, kutató tekintetünkben valamiféle felsőbbrendűségi tudat is csillogott. Kialakítottak egy hivatalos irányító szervezetet profi hivatalnokokkal, ugyanakkor amolyan legenda volt a "suttogó főnökség", akik a valódi utasításokat, irányelveket kitalálták, amelyeket a vezetés megvalósított. A hadsereggel egyre komolyabb volt az összefonódás, amint a hadviselésről szóló gondolkodásmód lassan változott. Az új haditechnika már nem alapozott a tömegpusztító, elrettentő fegyverekre. A fejlesztés tér-, és tudatmanipulációs technikák irányában haladt, ezeket a fejlesztéseket - bizonyos határokon belül - az általunk "leszállított" alanyokon próbálták ki. A felkeltett és időnként rendkívül kiszámított módon megtámogatott tömeghisztéria a kísérletek lefolytatását egyszerűvé tette. Ha ki kellett próbálni egy új hajtóművet, csak fel kellett szerelni rá egy aranyos korongot és mehetett. Harci értékét, megbízhatóságát valós körülmények között lehetett tesztelni, csak rá kellet szabadítani egy légvédelmi köteléket. Nyomtalanul eltűnik egy repülőgép? Megzavarodnak a műszerek? Furcsa elektromágneses mezők jelennek meg? Ilyen csak földönkívüliek csinálhatnak...
Hölgyeim és uraim. Önök szerint hogyan engedheti meg magának jópár, katonai erejére nagy mértékben támaszkodó állam az atomkísérletek beszüntetését? Felfogásuk szerint hazaárulást követnek el, ha nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy lépést tartsanak vetélytársaikkal vagy megelőzzék azt. Talán úgy gondolják, hirtelen megnőtt a súlya a környezetvédelmi szempontoknak vagy a társadalmi nyomásnak a szemükben? Soha, hiszen meg vannak győződve arról, hogy ők védik a buta civileket, akik folyton akadékoskodnak, nem ismerve fel a valódi veszélyt! Nem, nem. Az atomcsend nem más, mint kölcsönös elismerése annak, hogy az atomfegyverek felett eljárt az idő, dísznek jók, de az új technikákkal nem veszik fel a versenyt.
És bizony szót kell ejteni az orvosi kísérletekről is. Másik hatalmas anyagi támogatónk az orvosi, gyógyszerészeti, géntechnikai ipar. El tudják képzelni, milyen sok olyan kísérlet van, amit mégiscsak végre kellene hajtani emberen ahhoz, hogy egy technika vagy szer hatása kiderüljön? Milyen vonzó terület például az emberi testbe beépített érzékelők, fegyverek, számítógépek kutatása, amit azonban nem lehet nyilvánosan csinálni? Hihetetlen összegeket képesek fizetni egyes vállalatok néhány emberért, akik nem tudnak az egészről semmit, nem is szenvednek komoly károsodást eltekintve a szerkezet behelyezésétől és kiemelésétől. Tudják, milyen értéke van az emberi reprodukciós sejteknek, esetleg magzatnak, ha biztos, hogy senki nem fogja megkérdezni, mit is csináltak vele?
Be kell vallanom, a kísérletsorozat a befektetett óriási munkával szemben is aránytalanul jövedelmezőnek bizonyult.
Hogy miért vagyok most mégis itt? Most sem látom egyértelműen jónak vagy rossznak, amit tettünk, csupán logikus lefolyása volt ez a kutatásunknak. Bizonyára sok "hasznos" felfedezést segítettünk elő ezzel a lehetőséggel, annak felelősségét pedig, hogy élő embert vásárol kísérleti alanynak, viselje az, aki megteszi. Mi csak pszichológiai vizsgálatot végeztünk, választhattunk a folytatása vagy kíméletes eltávolíttatás között. Még pszichológiailag is érdekes a kérdés, mi lesz, ha mindenki megtudja, hogy az egész csak porhintés volt, és Földünkön még mindig egyedül vagyunk? Hogyan viselkednek majd a "hívők" és hogyan a "hitetlenek"? Mennyire támaszkodik vajon gondolkodásunk erre a mesére? Mekkora agresszivitást szabadít fel a tudatalatti közös fenyegetettség megszűnése?
És azt már csak halkan kérdezem, mi van, ha mégis én tévedek, és egész tevékenységünk egy valós külső beavatkozás "csel mögött csel" típusú álcája, mennyivel egyszerűbb egy kutatónak figyelni, amint az egér elvégzi magán az összes kísérletet, amit csak ki tud találni. Lehet, hogy a megfigyelés valódi alanyai maguk a kutatók, a kérdés: mit képes megtenni ember emberrel? Minket az "átlag" érdekelt, őket - ha vannak - az "elit": kiket fogadnak el az emberek "vezetőnek" és mit változtat ez a pozíció a viselőjén?
| Kedves Loránd / Az örökkévalóság pillanatai / Mesék |
|