Úgy tartjuk, Istentől kaptuk, de miért? Hinnünk kell benne? Igaznak tartani minden szavát és vitatkozni, bizonyítani, kiszámítani jelentését? Hát én nem szeretném erre használni. A szent írásoknak annyi köze van szerintem az élethez, mint a programozásról szóló könyveknek a programozáshoz. Nem érdemes megírnod programokat a könyvből másolva - hiszen megírták, használják már, ugyanígy nem élheted a szentek, mesterek életét. Nem érdemes egész könyveket megtanulnod a programozásról, sokkal többet jelent, ha átlátod őket és tudod, mikor, melyik részéhez fordulj. Minek "tanulmányozni", vizsgálgatni őket? Elemezd a történetekben a szereplők viselkedését, tanulj példájukból, ismerd fel a hasonlóságot saját életed, viselkedésed és az ő tetteik között - ne azzal törődj, hogy tettek-e csodát vagy sem, és hogy elhiszi-e ezt neked valaki vagy sem.
Tisztelet nélkül szólok a Bibliáról? Ha a "keresztény" Isten teremtette a világot és adta nekünk a Bibliát, mint vezérfonalat, akkor annak örül talán, hogy tiszteljük, amit alkotott? Akkor ő azért adta nekünk az életet és a szabad szellemet, hogy tényleg szabadon szemléljük vele a világot. Ha szájat adott nekem, amellyel meg tudom tagadni őt, akkor meg is tehetem - szabadon dönthetem el, hogy mi tesz engem igazán emberré: az, hogy tagadom létét - vagy az, hogy elfogadom segítségét. A Biblia (de más vallások szent könyvei is) programozói segédletek, melyek felhasználásával saját konkrét problémáimat gyorsabban, tisztábban tudom megoldani. Legalábbis nekem sokkal szimpatikusabb az az Isten, aki önálló alkotásra teremtett engem, mint az, aki nádpálcával áll minden döntésem mellett és számolja jó és rossz pontjaimat.
És hogy ki vagyok én, aki így beszélhet a Bibliáról, életről, halálról?
Én vagyok Jézus. Bennem lakik, általa járom az utamat. Bennem is él a képesség, hogy feltétel nélkül szeressem embertársaimat, segítsem őket minden erőmmel, akár életem árán is. Bennem rejlik az önmagamba fordulás lehetősége, melyen keresztül megtalálhatom az Istenhez vezető utat. Én vagyon az út, saját utam, annak tisztasága, igazsága; én vagyok az élet - önmagam élete.
Én vagyok Júdás. Aki elárulja Őt? Nem tetszik ez a megfogalmazás, hiszen hogyan is lehetne elárulni valakit, aki pontosan tudja, mit, mikor és miért teszek? Nem. Az a Júdás vagyok, aki megpróbálja beilleszteni Őt ebbe a világba. Szeretetemet, Erőmet aprópénzre váltom, szeretném, ha Emberi lényegem részévé lenne a világnak, ha a világot nálam jobban ismerők segítenének megmondani nekem, hol és hogyan segíthetek úgy, hogy ne romboljam le a fennálló borulékony egyensúlyt. Félek álmaim vérdíjától, a pénztől és hazug csillogástól, amit érte kapok, de meg kell élnem - és halálra ítélem magam, amikor ráébredek, hogy Tisztaságomat "árulásom" révén ölte meg a világ.
Én vagyok Pilátus, aki nem akarja megölni őt. Megkínzom tiszta érzelmeimet, hogy lássa a világ, nem érdekből, nem ellenszolgáltatást várva cselekszem, hogy én is szenvedek. A világnak azonban nem elég szenvedésem látványa, hát hagyom, hogy keresztre feszítsék lelkemet, s így megtarthassam megszokott életemet.
Én vagyok a katona, aki a szögeket a testembe veri, kezem és lábam ne mozdulhasson, ne segíthessen senkinek, mert elveszítettem hitemet a segítésben látva a sok fájdalmat, halált és hiába pazarolt hősiességet, és élvezem a fájdalmat, amit okozok; saját szenvedésemet torolva meg ezzel - ismét magamon.
És én vagyok a tömeg, aki névtelen maradva a Tisztaság lábainál térdepelek, amikor csodát tesz, és elfordulok tőle, látva, hogy ő is szenved, ráébredek, hogy nem fog megszabadítani a szenvedéstől - amint az reméltem volna.
Megölöm a Őt, mert ez az egyetlen módja, hogy bebizonyítsam önmagamnak, hogy valódi volt. Azt mondja, szeret, de könnyű neki, hiszen körülugrálom. Szeret-e akkor is, ha megkínzom? Arra spekulálna, hogy úgysem ölöm meg? Hát megteszem. Hagyja-e? Hagyta. De kár...
És ismét Jézus vagyok, aki látja, érzi és megérti mindezt, elpusztíthatatlan, hiszen mindnyájunkban jelen van, és így szól: Bocsáss meg nekik, Atyám, hiszen mindnyájan egyek vagyunk, egy nap ismét önmagunkra és egymásra találva egységet alkotunk majd - s ezt nem törheti meg semmiféle bűn, sem az idő.
Szerintem a Biblia értékét nem az adja, hogy személyesen Isten mondta tollba könyveit bozontos szakálla mögül, hanem az, hogy aki hajlandó nyitott szemmel olvasni, minden szereplőben megláthatja saját arcát. Saját életének történései során meríthet az ősi történetekből bölcsességet, erőt.
| Kedves Loránd / Az örökkévalóság pillanatai / Mesék |
|