|
A kommunikáció - minden. |
Amikor a közgazdászok tudós társasága felkért a Kommunikáció Szakosztály megalapítására, válaszomat attól tettem függővé: velem tartanak-e négy nagy terület vezető személyiségei. A kommunikáció ui. számomra éppen ezen high tech által megáldott világ együttműködése:
- a távközlés, elektronika, információtechnika
- a médiavilág teljes spektruma, benne a reklámmal és a filmmel is
- a pénz, a gazdasági tudás-erő-információ áramlása
- a világ felé menetelő Magyarország képessége új kommunikációra, univerzálisan.
Mikor felhatalmazást kaptunk a szakmák nagyjaitól (örömmel közlöm az alapítók nevét), előadásokban rögzítettük mondandónkat - mi is lehetett volna a helyszín, mint sokunk Alma Matere, a Közgáz? -, ellenőrizendő, hogy alkalmasak-e azok a köz számára is. Ennek megítélésére jogosult az Akadémián "A KOMMUNIKÁCIÓ NAPJA". Ha igenlő a válasz, e fogalmat megpróbáljuk meghonosítani nemzetközileg is, természetesen a kormány támogatását is kérve.
Bizonyos témákban még nem látunk jól. Nem tudjuk, hogy milyen Az Új Generáció, az Internet-Generáció, amely Galaxisra szállt. Azt azonban tudjuk, hogy itt él, dübörög mellettünk - s vajon velünk-e? -, s készen áll arra, hogy teketóriázás nélkül leváltson bennünket. Ha tud.
Miközben elgondolkodtató írásokat közlünk itt a globalizáció és a kommunikáció kapcsolatáról, nagyon hiányosak vagyunk azt illetően, hogyan hat e folyamat az individuum világára. Elbizonytalanítja - megerősíti? Bekapcsolja - kizárja? Úrrá teszi a folyamatok fölött - vagy magányba taszítja?
S mindezen globális és individuális térerők hogyan szabályozzák a magyar politikát? Sehogyan?
A médiatulajdonlás és az ártatlan közvélemény viszonya felveti az információtechnikában a fejlesztőmérnök, a sajtóban pedig az írástudó különös felelősségét, a kommunikáció szabadságát - és függését a gazdaságtól.
Az eurokommunizmus hajdan üdítő évtizedei után ma már bátran lehet szavazni az eurokommunikáció győzelmére. Közben azonban nő az áldozat mérete is: nem tudjuk még, mekkora károk származnak abból, hogy a győztes Ember maga alá akarja gyűrni a Természetet, konfliktusba kerülve Környezetével, amely nem beszéli a bit-chip-nyelvet. Mindenesetre erre is választ kereshetett "egy közép-európai a City-ben". Előadásaink kiterjednek az Internet-gazdaságra és a hajléktalan világ kommunikációs tényére.
Lengyel László befejező szavait idézem itt elöl: "Magyarország nem egyszerűen Európába kerül most, hanem a pénz és az információ versenyének ismeretlen kontinensére... Még tanítóink is tanulnak - le kell ülnünk melléjük a képernyő elé, be kell ütnünk személyi kódunkat, hogy rajta hagyhassuk kezünk nyomát egy új civilizáción". Ámen. Húsvétkor, 1998.
Gubcsi Lajos
A Kommunikáció Szakosztály elnöke
Az alapító tagok:
A kommunikáció napja alkalmából érdemes visszatekinteni az Internet világhálózat fejlődésére. Az Internet a globális kommunikáció előmozdítása szempontjából talán a legfontosabb szerepet játszotta az elmúlt időszakban és a jövőt tekintve szintén kulcs szerep vár ezen új médiára.
Az Internet, amely az információs társadalom meghatározó alap pillére egy olyan új technológiára épül, amely összekapcsolja a számítástechnikát és a távközlést, megváltoztatja a társadalom működését, a társadalmi kommunikációt.
Mi is tulajdonképpen az Internet, világhálózat vagy technológia? A válasz a nem szakembereknek talán meglepő; az Internet amellett hogy egy számítógépes világhálózat, amelyben ma már több mint 30 millió számítógép kommunikálhat egymással, ugyanakkor technológia is, amely az intézményi hálózatok kialakításának meghatározó iránya. Sőt ma már nyugodtan hozzátehetjük, hogy az Internet egy új kultúra, egy új iparág, a most induló elektronikus kereskedelem, egy világméretű információs infrastruktúra kialakításának meghatározó tényezője is.
Az Egyesült Államokban - a számítástechnika és a távközlés gyors fejlődésének talaján - 1969-ben indult meg az ARPENET program, amely először négy egyetem számítógépéinek összekötésére törekedett, majd fokozatosan vált egy olyan Internet projektté, amely már nem csupán a védelmi kutatás kiváltságos intézményi körét foglalta magában, hanem fokozatosan a polgári kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények lépésről lépésre bővülő számítógép-hálózatát eredményezte. Az Internet első nemzetközi kapcsolata 1973-ban jött létre a londoni UCL egyetemmel.
A 70-es évek végére, a nyolcvanas évek elejére kialakult az a hálózat, amely a mai Internet alapjait képezte. Ennek jellemzői a TCP/IP hálózati protokoll rendszer, amely mind a mai napig az Internet működésének alapja és az elektronikus levelezés, fájl átvitel valamint a távoli számítógép elérés, mint alkalmazások. Ezidőben indulnak el az első üzleti alkalmazások is. 1987-re már több mint 10 000 számítógép kapcsolódik a hálózatra, míg 1990-re ez a szám megközelíti a 300 000-et. Ettől kezdve szinte szabályként érvényesül, hogy az Internetre kapcsolt számítógépek száma évente duplázódik. 1991 igen jelentős dátum az Internet történetében Tim Berners Lee a CERN-ben dolgozó fizikus kialakította a World Wide Web rendszerét, amely forradalmasította az Internetet. Ez a felhasználó barát, multimédia kommunikációt kezelni képes hypertext rendszer azóta páratlan sikertörténet, hiszen ma az Internet alkalmazások lényegében erre épülnek.
Az Internet felhasználói felülete a böngésző vagy lapozó program, amelynek legnépszerűbb változatai a Netscape Navigator és az Microsoft Explorer. Ezentúl a legtöbb számítógépes alkalmazást ezen lapozó programok által nyújtott felületen keresztül tudjuk majd kezelni. A Web-en lapozó szoftverek funkciói egyre bővülnek pl. a Java kiegészítők megjelenése révén különleges hatású, multimédia tartalmú oldalak jeleníthetők meg.
A világon ma az Internet 170 országban van jelen, a hálózat regisztrált számítógépeinek száma 30 millió felett van, a felhasználók számát 100 millióra becsülhetjük.
Érdemes megnézni a felhasználók megoszlását földrészek szerint:
| Afrika | 1 millió | |
| Ázsia | 14 millió | |
| Európa | 19.75 millió | |
| Közel Kelet | 0.4 millió | |
| USA-Kanada | 64 millió | |
| Dél Amerika | 1.25 millió |
Az Internettel kapcsolatos legfontosabb megállapítások:
Az Internet megjelenése és dinamikus fejlődése egy globális, integrált kommunikációs környezet kialakítását eredményezi.
Hatása hasonló az ipari forradalomhoz.
Jelenleg a fejlődés elején tartunk és várhatóan az elkövetkező évtized további ma még meg sem jósolható társadalmi és személyes életet befolyásoló változásokat hoz.
Az Internet az elkövetkező években meghatározó tényezővé válik az üzleti életben és a versenyképesség az e területen rendelkezésre álló know how függvénye lesz.
Egy éven belül a vállalatok és intézmények 95%-a net-en lesz.
2001-re a felhasználók számát 4-500 millióra becsülik.
Az Internet jelenlegi problémái:
Az Internet egy több mint 25 éves hálózati protokoll rendszerre épül, amely nem biztosítja a kívánt minőségű és biztonságú kommunikációt.
Az Internet nyitott, demokratikus jellege miatt kormányok és szervezetek fenyegetve érzik magukat.
Az adatátviteli sávszélesség felhasználás rossz.
Nehéz valakit azonosítani és/vagy megtalálni az Interneten.
A biztonsági kérdések még nem oldódtak meg kielégítően.
Az Internettel kapcsolatos üzleti tevékenységnek még nincs bizonyított gazdasági modellje.
A korszerű információs infrastruktúra fejlesztése Magyarországon éppen 12 éve, 1986-ban indult be az IIF (Információs Infrastruktúra Fejlesztési) Program keretében. Első lépésként - a nyugati világban végbement folyamatoknak megfelelően - a világszerte legfelkészültebbnek és legigényesebbnek tekintett alkalmazói kör, a kutatási-fejlesztési és a felsőoktatási közösségek számára teremtette meg a versenyképes számítógép-hálózati környezetet. Ez a program indította el és alakította ki az első országos kiterjedésű Internet szolgáltatást 1991-től kezdődően. Ez volt az az időszak amikor a politikai korlátok lebomlottak és Magyarországot befogadták a nemzetközi közösségbe. Az ekkor már NIIF-nek nevezett program, amelynek fő támogatói az OMFB, MTA, MKM, OTKA voltak célul tűzte ki egy országos IP gerinchálózat kialakítását, amelyet HBONE-nak neveztek el. Ennek a különcélú Internet gerinchálózatnak köszönhető az Internet gyors térhódítása hazánkban. A kereskedelmi célú Internet szolgáltatók 1995 évi megjelenéséig szinte csak ez a hálózat tette lehetővé az országos és nagyszámú felhasználó kiszolgálását és az Internet dinamika hazai teljesülését, azaz a regisztrált számítógépek éves 100%-os növekedését.
Megvizsgálva az Internet hostok hazai növekedését azt látjuk, hogy 1993 januárban 645 számítógép kapcsolódott az Internetre hazánkban, egy évvel később 1407, 1996 januárban 17 456, míg ez év hasonló időszakában több mint 70 000.
Az Internet fejlettségre elfogadott mutató az ún. Internet sűrűség, az 1000 lakosra jutó Internet hostok száma. E tekintetben a 7-es sűrűségünk a környező országoknál jobb és számos nyugat európai országot is megelőz.
A felhasználók számát tekintve nemrég az Internetto készített egy elemzést, amely szerint az össz felhasználói szám 275 és 300 ezer közöttire becsülhető, ezen belül a legnagyobb felhasználói közösséget az NIIF program jelenti mintegy 150-180 ezer fővel. A nemrég indult Sulinet kormányprogram folyamatosan kapcsolja be a középiskolákat és az általános iskolák egy részét a hálózatba, a jelenleg becsült felhasználói szám 30 ezer. Otthoni modemes felhasználók számát 25 ezerre becsülik, míg az Intranetes - azaz vállalati belső hálózatból internetező felhasználók száma mintegy 30 ezerre tehető. Végül de nem utolsó sorban, a Kormányzati Internet felhasználók száma 6-8 ezerre becsülhető, amely szintén igen bíztató adat.
Végül röviden össze kívánjuk foglalni a magyarországi Internet fejlődés fontosabb mozzanatait.
Az Internet helyzete Magyarországon:
Az Internet fejlettség Magyarországon Európai Unió konform
Az Internet sűrűség a környező közép-kelet európai országokénál jobb.
A kormányzat elkötelezett híve az Internet kultúra hazai fejlesztésének és kiemelt támogatást biztosít e terület fejlesztéséhez (Elfogadás előtt áll a kormányprogram).
A sajtó, rádió, televízió kiemelten kezeli e témát.
A felsőoktatás - kutatás - közgyűjtemények területén az Internet kultúra európai színvonalú.
A közoktatás területén kiemelt kormányprogram a biztosítéka a gyors fejlődésnek.
A hazai kereskedelmi célú Internet szolgáltatás az egész országra kiterjed és fejlettsége szintén megközelíti az európai átlagszínvonalat.
A hazai vállalatok döntő többsége használja az Internetet.
Magyarország megjelenése az Interneten tartalomban gazdag és sokszínű.
A pozitív helyzetkép mellett gondot jelent a háztartások, azaz az otthoni felhasználók viszonylag alacsony száma. Ennek okát elsősorban a háztartások anyagi erőforrásainak hiányában, magas távközlési tarifák, kereshetjük. A most elindult gazdasági növekedés minden bizonnyal jó hatással lesz az egyéni felhasználók számának növelésére.
Az Internet mint világhálózat és mint technológia is várhatóan töretlenül fejlődik tovább.
Az alábbiakban összefoglaljuk az Internet jövőjével kapcsolatos legfontosabb trendeket, irányokat:
Szükséges az Internet technológiai bázisát képező protokoll rendszer korszerűsítése. Létrejött az Internet 2 program és a Next Generation Internet (NGI) projekt az Egyesült Államokban, az egyetemek illetve az amerikai kormányzat kezdeményezésére. A cél a jelenleginél ezerszer gyorsabb hálózaton új multimédia alkalmazások kifejlesztése. Ez magában foglalja új hálózati és alkalmazási protokollok kidolgozását illetve kipróbálását. Ennek a programnak a mintájára számos országban indultak el hasonló kezdeményezések így hazánkban is. Kidolgozás alatt van az NIIF program szervezésében a Nagy sebességű Internet Projekt (NIP) azzal a céllal, hogy hazánk ne maradjon le a nemzetközi fejlődésben és minél gyorsabban adaptálja a kialakuló új szabványokat.
Várhatóan új megoldások jönnek létre a titkosításra, a biztonság növelésére
Várható a telefon, a média (TV ) és a hálózati alkalmazások integrálódása, amely elvezet egy globális, mindenütt jelenlevő integrált információs infrastruktúra kialakításához.
2000-re várható a digitalizált hálózati gazdaság kialakulása. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági, közigazgatási tevékenység, az állampolgárok mindennapos ügyintézése, a szabadidő eltöltésének megszervezése döntő többségében a hálózaton keresztül történik.
Öt éven belül biztosan alapvetően megváltozik a tradicionális munkahely, csökken a papírpénz szerepe, a bankok, könyvtárak, iskolák épületei közül számosan feleslegessé vállnak.
Mindezek a tényezők az információs társadalom gyors kialakulását jelzik előre, amelyben az Internet mint világhálózat és mint technológia is meghatározó szerepet játszik.
Ezért Magyarországon kiemelt figyelmet kell fordítani az Internet kultúra további fejlesztésére. A sikeres területeket tovább kell támogatni illetve észre kell vennünk erősségeinket és gyengéinket. A most induló kormányprogram jó esélyt ad az eddigi eredmények megtartására illetve új kezdeményezések megvalósítására.
Ma a médiával szemben sokféle társadalmi elvárást fogalmaznak meg. Követelmény a sokszínű, sokoldalú, alapos, objektív sajtó (rádió, televízió), amely biztosítja a gondolatok, vélemények szabad áramlását, lehetővé teszi a sajtószabadság érvényesülését. Melyek a megvalósulás esélyei?
Nézzük az elektronikus sajtót !
Jelenleg a piacon nyolc országos és számos helyi tv-csatorna működik. A kereskedelmi televíziók egyetlen anyagi forrása a hirdetési árbevétel. Abból a feltételezésből indulnak ki, arra alapozzák tevékenységüket, hogy a hirdetési árbevétel gyorsabban növekedik, mint a működési költségek. Ez valószínű nem igazolódik, és súlyos következményei lehetnek. A közszolgálati televíziók előfizetési és hirdetési díjból finanszírozzák tevékenységüket.
Nézzünk néhány nemzetközi példát, adatot !
Hatszor-tízszer nagyobb jövedelemtermelő képességű országokban a kereskedelmi adók gazdaságos működtetéséhez 3-5 millió nézőre van szükség. E szerint Magyarországon maximum három csatorna működtethető hosszabb távon rentábilisan, feltételezve, hogy belátható időn belül elérhető egy nagyobb; egy főre eső jövedelemnövekedés. Mivel számuk jóval több, ennek súlyos következményeivel számolni kell.
A rádiópiacon hasonló a túlkínálat, hiszen mintegy száz sugárzási engedélyt adtak ki. A fejlett országok adatai szerint legalább 500 ezer hallgatóra van szükség ahhoz, hogy egy adó nyereségesen működjön. A tízmilliós lakosságszám lényegében húsz adó gazdaságos működését tenné lehetővé.
Milyen a mai nyomtatott sajtó helyzete?
Itt is a túlkínálat a jellemző. 16 országos napilap, 22 megyei napilap, 68 hetilap, 275 havilap, 366 egyéb periodika jelenik meg Magyarországon. Ez nyugati színvonalú kínálat, de nincs hozzá fizetőképes kereslet, így ez a lapválaszték hosszabb távon gazdaságosan nem finanszírozható.
Hogyan reagál erre a sajtópiac?
A lapkiadók bevétele alapvetően két forrásból áll. Az egyik a terjesztési bevétel, amely lapfajtától függően 30-100 % közötti arányt képvisel az összbevételből. A hirdetési árbevétel nagyságát alapvetően befolyásolja a lap piaci pozíciója, a konkurens termékek árstratégiája, az elektronikus média piacon bekövetkező változások, a megrendelők preferenciái stb. A hirdetési ügynökségek piacán folyamatos koncentráció zajlott le a világpiacon. A világ legnagyobb reklámügynökségei mind jelen vannak a magyar piacon, s ők rendelkeznek a hirdetési piac 70-75 %-val.
Néhány adat az 1997-es médiafogyasztásról.
A magyar fogyasztó 530-tól 2730 forintot költ havonta átlagban a médiára. Ez az összeg a magyar családok bruttó átlagjövedelmének 1 - 5 %-át jelenti, ami a családok számára nagy teher, ugyanakkor ez nagyon alacsony színvonalú fogyasztást biztosít. Németországban az átlagos család havi jövedelme 3566 márka, ebből 54 márkát költ a médiára - ez jövedelmének másfél százaléka, de ez az összeg magas szintű médiafogyasztást biztosít.
Nagyon alacsony a média jövedelemtermelő képessége. A jövedelmekhez képest relatíve drágábbak a szolgáltatások, a médiatulajdonosok egy része nagyon alacsony nyereségrátával dolgozik. Az árképzés összetevője a papírár plusz a műveleti költség, plusz szorzószám. Magyarországon a szorzószám 4., Nyugat-Európában 8. Így a napilapok előfizetési díja is alacsony - Magyarországon 6-8 német márka egy napilap havi előfizetése, Németországban 23-32 márka ez az összeg.
A kis haszonkulcs miatt nagyon kockázatos széles kínálatot biztosítani. Németországban a remittenda elérheti az 50 százalékot, Magyarországon ez nem lehet 20-25 százaléknál magasabb, mert ez a lap anyagi bukásához vezetne.
Nehezíti a lapkiadást, hogy a magyar sajtópiacon egyedülállóan magas az áfa. A nyugat-európai országokban hat százalék körüli - Magyarországon 12 százalék. Ezen kívül kulturális járulék és hirdetési járulék is rakódik a költségekre - ez másfél százalék. A tőke megtérülését tekintve jóval nagyobbak a terhek, mint más termékeknél, más befektetési, vállalkozási területeken.
Ennek eredménye látható és tapasztalható a magyar média- és sajtópiacon. Tömeges méretűvé vált például a "fekete fogyasztás", nagyon sokan nem fizetnek például tv-díjat, egy-egy lapot a családok átadják egymásnak olvasásra. Erre hosszabb távon kell berendezkedni, ami súlyos probléma.
Mindennek következményeként például nagyon nagy a beruházás kockázata. Ez azt
jelenti, hogy csak koncentrált tőkeerővel rendelkező nagyvállalatok képesek
vállalni. A termék sikere kockázatos, ha nem jön be, minden elveszik, nem marad
semmi. Mivel a magyar sajtópiacon nagyon nagy a kockázat, de kis haszon várható,
ennek eredményeként az elmúlt 7-8 évben sikeres új sajtóterméket csak multinacionális
cégek tudtak bevezetni Magyarországon. Ahogy tehát bővül a sajtótermékek piaca,
úgy növekszik a koncentráció is.
Az íróasztalnál született elképzelés, a sokszereplős piac gazdaságilag működésképtelenné válik. Elszigetelten működő média vállalkozók egyre kiszolgáltatottabb gazdasági függőségben vannak. Távol az optimális üzemnagyságtól képtelenek hatékonyan működni. Létrejönnek a politikai kapcsolatokra épülő sajtó vállalkozások.
A politikai kapcsolatokra épülő támogatási rendszerek olyan sajtótermékeket erősítenek, amelyek e nélkül eltűnnének. Ez a fajta támogatás azért gond, mert ellentmond a piaci versenynek. Megszűnik az objektív információszolgáltatás, létrejönnek a különböző politikai, gazdasági érdekeket képviselő vállalkozók.
A magyar gazdasági környezetben működő médiavállalkozónak hatékony gazdálkodását alapvetően befolyásolja, hogy a legtöbb szereplő számára hiányzik az optimális üzemnagyság elérésének feltétele. Ehhez kapcsolódik a működéssel összefüggő területen erősödő koncentráció - lásd reklámügynökségek, vagy terjesztési monopólium tervezett eladása a franciák számára.
Megjelennek a politikai, gazdasági függőséggel rendelkező médiavállalatok. Ezek mind eltorzítják a piac működését. A gazdaságilag és politikailag független médiavállalatok kénytelenek stratégiai szövetségeket kötni, hogy biztosítsák hatékony működésüket.
A politikai függőség tovább korlátozza majd a médiával szemben támasztott követelmények érvényesülését, a média mozgásterét. Ebben az esetben fennmarad a mesterséges túlkínálat, a mesterséges struktúra, ami egyrészt fokozza a politikai függőséget, másrészt nehezíti a természetes piaci verseny érvényesülését.
Mindebből az következik, hogy csak a gazdaságilag és politikailag független médiatulajdonos képes biztosítani az objektív tájékoztatást, a sokszínűséget, a gondolatok, vélemények szabad áramlását.
Dehogy is egy: számos magyar. lengyel vagy horvát fordul meg manapság a londoni City-ben. Ami már nem az, ami a hírek szerint valaha lehetett. Már nem keménykalapos angol bankárok sétálnak tekintélyes esernyőjükkel karukon, hanem különféle nációbéli pénzemberek, alkuszok és jogászok népesítik be a híres egy négyzetmérföldet. Magyar is van nem is egy közöttük. Még több azóta, hogy az EBRD (European Bank for Reconstruction and Development) a nagyhatalmi osztozkodás keretében Londonba került (az alku részeként az EBRD elnöke francia, első alelnöke amerikai lett, s az alelnökök között jutott egy hely a mi régiónknak is, amit Németh Miklós volt magyar miniszterelnök tölt be). E bank igazgatótanácsába kerültem 1994 végén, amikor az MNB elnöki posztjáról le kellett mondanom.
És valóban közép-európaiként dolgoztam az EBRD-ben, mivel az igazgatótanácsban térségünk négy országát képviseltem: saját hazámon kívül Csehországot, Szlovákiát és Horvátországot. Önmagában ez a helyzet megkívánna egy előadást, mivel nem csak általában izgalmas az, ha négy szomszédos, ám éppen azért bonyolult múltú-jelenű nép gazdasági érdekeit kell egy érintettnek ellátnia. De még izgalmasabb az, ha egy korábbi kabinet-minisztert és nemzeti banki kormányzót állít ilyen feladat elé az élet. Hiszen kormánytagként az ember definíció szerint a nemzeti érdek szolgálatát látja el, míg egy ilyen nemzetközi szervezetben a négy delegáló nemzetnek, valamint - az igazgatótanács tagjaként - a bankot létrehozó nemzetközi közösségnek tartozik szolgálattal az illető - miközben persze megmarad magyarnak.
De nem ez most témánk, hanem a globális információáramlás s annak hatása a kis nemzetekre. A globalizáció logikája volt az, ami kikényszerítette Londonban a 'big bang'-et az 1980-as évek közepén, átformálva az addig kissé izolált City-t. London - úgy mondják - nyert ezen, de legalábbis szükséges és elkerülhetetlen volt a nyitás ahhoz, hogy megőrizze kiemelt pozícióját a pénz világában.
S a globalizáció a legtömörebb leírása annak, ami velünk, e térséggel történik újabban. A volt szovjet érdekszféra felbomlott, de a vákuumot a természet - mint tudjuk - nem szereti. Nem is lett hatalmi-kulturális-gazdasági vákuum. Igen gyors ütemben szippantotta be a nemzetközi gazdasági élet még a korábban kevésbé nyitott nemzetgazdaságokat is. És még annál is könnyebb dolga volt nálunk, ahol már a megelőző évtizedek alatt komoly pozíciókat építettek ki a nyugati gazdasági körök, nem kis részben "hála" a magyar eladósodásnak. (A hála szót - úgy gondolom - erősen indokolt idézőjelbe tenni.)
A globalizáció mostani szakasza elválaszthatatlan az informatikai forradalomtól. Különösen áll ez a pénzügyekre. A közgazdasági tankönyvek korábban hajlamosak voltak a bank- és hitelügyi szolgáltatások zömét a nemzetközi kereskedelembe nem kerülő ('non traded') szektor részének tekinteni, mint a hajvágást, a könyvelést és a kenyérsütést. De az még a közlekedési és hírközlési forradalom előtt volt. Az élet éppen ellenkezőleg azt mutatja, hogy ma már a világ legtermészetesebb dolgai közé tartozik, hogy egy amerikai piackutató cég a napi adatfeldolgozási munkáit elektronikus úton az olcsó bérű Indiába telepíti: a távolság egyáltalán nem gond, s az időbeli eltolódás még jól is jön; a francia pékség vagy angol almáspite-sütöde ugyanúgy képes versenyképes áron reggelre elérni a fogyasztót, mint a holland tulipános vagy az izraeli gyümölcstermesztő. És a bankszolgáltatások nem csak hogy megmaradhattak a City-ben, hanem még inkább oda koncentrálódhattak, immár Kazahsztán, Litvánia s a többi "tranzíciós ország" üzleti életéből is.
Ez a helyzet nekünk, itt a térségben, még nagyon új. De igazából új a világgazdasági központok döntéshozóinak is. Amikor nemrégen A. Greenspan, az Egyesült Államok központi bankrendszerének elnöke a Szenátus tagjai előtti meghallgatása során a globális pénzügyi rendszerről szólt, el kellett ismernie, hogy "az új rendszer dinamikáját még nem ismerjük eléggé".[1]
E folyamat előnyeiről és hozamairól sok szó esik. Ám egyre inkább látszanak veszélyei is. A délkelet-ázsiai pénzügyi válság sok korábbi magabiztos állítás mellé helyezett el kérdőjelet. Greenspan ugyan azt vonta le maga és az amerikai döntéshozók számára, hogy a legutóbbi válság Amerikából nézve optimizmusra ad alkalmat: "Az az érzésem, hogy ennek a válságnak az egyik következményeként jobban elismerik a térségben, hogy a piaci kapitalizmus, ahogy azt a nyugaton, éspedig főként az Egyesült Államokban művelik, a felsőbbrendű modell".[2] Én azonban egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a válságban érintettek ezt és csak ezt szűrték le maguknak.
Mások - sokkal közelebb a történésekhez - szintén kételyeket fogalmaznak meg. Stephen Grenville, az ausztrál központi bank elnökhelyettese ugyanerről a válságról azt is elmondja, hogy az bizony zavarba ejtő. Kezdve azzal, hogy nem sokan jelezték előre. Ami nem is meglepő, hiszen az érintett országok makrogazdasági mutatói nem alakultak rosszul. Államháztartási mérlegük egyensúlyban volt: az USA-ban és Németországban elég tekintélyes a büdzsé hiánya, de Indonéziában vagy Thaiföldön évek óta szufficites a költségvetés. Továbbá az ázsiai tigrisek az inflációt imponálóan kézben tartották. Igaz, a fizetési mérleg hiánya elég nagy mértéket ért el (a GDP 4-6 százalékát), de ez "jó deficit" volt abban az értelemben, hogy nem a költségvetés hiányát vagy a háztartások fogyasztását finanszírozta, hanem a beruházásokat.
És mégis, amikor az első rossz hírek megjelentek, akkor a folyamat hirtelen lendületet vett, és fertőző betegség formáját öltve végigszáguldott a régión. Most így utólag a közgazdász elemzők elmondják, hogy igen, igen, de a nemzeti valuta túlértékeltté vált a megelőző években, és ez okozta, kényszerítette ki a válságot. Ami talán igaz is. De azt is hozzá kell tenni, hogy ha a válság előtt mondjuk 10 százalékkal túl volt értékelve valamely nemzeti valuta az 'egyensúlyi' árfolyamhoz képest, akkor még mindig magyarázatot kellene adni arra, hogy ez a korrigáló válság miért vitte le a kiinduló szint 50 vagy éppen (mint Indonéziában: 30) százalékára a valuták árfolyamát.
De nem a valutaválságról, és nem Délkelet-Ázsiáról akarok most szólni, hanem a mi régiónkról, és annak a globalizáción belüli helyzetéről. Egy olyan régióról, amelynek geopolitikai súlya kisebb, mint az előbb említetteké, nemzeti intézményei sérülékenyebbek, népeinek identitása is talán képlékenyebb ma, mint az ázsiai "kis tigriseké".
Nehezen összemérhető dolgok ezek, de érthető mindenképpen, ha én a mi régiónk sérülékenysége miatt aggódom. Mert bizonyos pontokon talán jobbak a kelet-közép-európai népek adottságai, de más vonatkozásokban rosszabbak. Egy bizonyos: a globalizáció a tőkemozgások felgyorsulásával, a be- és kiáramlások technikai és intézményi feltételeinek megkönnyítésével minden fejlődésben levő nemzetgazdaságot érzékenyebbé (és így potenciálisabban sérülékenyebbé) tett.
Érdemes egy gondolat erejéig visszatérni az ázsiai valutaválságra. Az ausztrál központi bankár következtetései mélyen elgondolkoztatók: "Legalább is számomra a legkézenfekvőbb magyarázat az, hogy a befektetők egyszerűen meggondolták magukat. Kezdjük azzal, hogy nem sokat tudtak azokról az országokról és azokról a projektekről, amelyekbe előzőleg befektettek, így volt elég lehetőségük arra, hogy a lelkesültség és a mély pesszimizmus között ingadozzanak, akár az alapvető tényezőkről begyűjtött igen szerény ismereteik alapján, akár annak alapján, amit saját kollégáik műveltek a piacon... A tényeket legyőzte az, ami leginkább a pánikra emlékeztet: ha valaki futásnak indul, akkor nekünk is arra kell futnunk, mert máskülönben nagyon drágán fizethetnénk meg."[3]
Mi vajon nem vagyunk-e kitéve ilyen válságnak? Talán abban reménykedhetünk, hogy a nyugat-európai központokhoz közelebb lévén, térségünkről az elemzők is többet tudnak. Ez azonban nem több, mint remény. A City intézményeiben ugyan sokat tudnak, de - és az EBRD sem volt igazi kivétel - a pénzügyi elemzők igen leszűkített nézőpontból tekintenek ránk, térségünk nemzetgazdaságaira. Azt nem mondhatom, hogy ne készülne rengeteg elemzés az ún. átmenetben lévő országokról. Annyi és olyan friss elemzés, mint amennyi Londonban jutott el asztalomra és képernyőmre Magyarországról vagy a másik három országomról, sosem áll rendelkezésemre itthon. Minden nagyobb bank, befektető társaság figyeli a piacot és annak társadalmi környezetét. Az Oxford Analitica, a Hilfe, a PlanEcon rendszeres országjelentéseket tesz közzé. Elemzőik érezhetően az országon belüli adatokhoz mind hozzáférnek. És mégis, ha az ember tudja, hogy mi is zajlik saját hazájában, gyakran vagy nevet, vagy káromkodik az elemzések olvastán.
Nem azért, mert tévednek. Ha inkább amiatt, mert a pénzügyi elemzés szempontjait kizárólag a befektetői hozam és kockázat határozza meg. Azt is mondhatni némi szójátékkal, hogy a City elemzője "együgyű": hiszen valóban ez az egy ügy foglalkoztatja. Nőtt a horvát reálbér a múlt évben? Ez a hír a monitor előtt ülő elemzők számára fontos negatív hír. Ha viszont a vártnál olcsóbban viszik tőzsdére a horvát gyógyszeripar zászlóshajóját, az a jó hírek kategóriájába tartozik. Nehéz lenne megmagyarázni egy úgynevezett egyszerű horvátnak, hogy miért aggasztja a tőkepiaci analistát a mások bérnövekedése, és miért örül annak, ha a kiinduló vagyonértékeléshez képest a nemzetközi befektetők hamar sokat nyernek a Pliva vállalat részvényein. Pedig mindebben benne van a befektetői logikája. És persze nem csak a City néz ilyen szemmel a gazdasági folyamatokra, hanem minden pénzügyi elemző.
Amikor a társadalom egyéb ügyei jönnek szóba, még feltűnőbb az analista "együgyűsége". Éveken keresztül igen jó sajtója volt például Václav Klausnak. Magabiztos, szinte arrogáns szabadpiaci szlogenjeit láthatóan nagyon jól fogadta a nyugati sajtó. Mi itt akkor is tudtuk, hogy nincs szó különbejáratú cseh csodáról. Aztán a cseh bankvilág - nekünk nagyon is ismerős - pénzügyi zavarainak híreire megfordult a széljárás. Most hirtelen felfedezték a cseh megoldások gyengéit. Egyben megjavult az ázsiója a magyar ügyeknek. Pedig azt is tudnunk kellene, hogy a társadalmi újratermelés súlyos zavaraival, a népesség jövedelemi és területi szétszakadásának szomorú jelenségeivel küzdő Magyarország ma a saját nagy kérdései szempontjaiból nem áll sokkal jobban, mint három éve. No igen: a befektetők a pénzüknél vannak, a budapesti tőzsdén sokat lehetett keresni - beruházói szemmel a dolgok jól haladnak.
De nemcsak egyszerűen a szűk beruházói érdek különbözik az itt nálunk élő, a térségben honos magyar vagy horvát polgár szempontjaitól. Kulturális különbség is van. Klaus akkori szavait nyilván azért is fogadták értékén felül pozitívan az újságírók s elemzők, mert egyszerű üzenete volt, és az ő nyelvükön szólt. Az, hogy 'csak jelzőtlen piacgazdaság van, és Csehország azt fogja azonnal bevezetni', sokkal könnyebben érthető, mintha valaki megmondaná az igazat: természetesen sokféle piacgazdaság van, és e sokféleség a világon mindenhol a megelőző korok történelmi fejlődésének és a polgárok megszenvedett tapasztalatainak terméke.[4] És ha valóban igazat akarunk mondani, akkor azt is be kell vallani, hogy gazdasági vagy társadalmi rend nem "vezethető be": az intézményeket kemény munkával alakítják ki, s azokat a társadalom szerencsés esetben elfogadja, internalizálja. Antall József miniszterelnök nem véletlenül használta a 'rendszerváltozás' fogalmát a 'rendszerváltás'-sal szemben. Váltani annak idején a lovakat szokták - tette hozzá női társaságban -, az ember az alsónadrágját váltja, nyomatékosította időként munkatársai között, s nem a társadalmi rendszert.
Talán ez túl finom különbségtétel. Angolul még kifejezés sincs a rendszerváltozásra. A legtöbb szerző a 'reform'-ot használja. Pedig az bizony más.
Könnyebb a külső elemzőnek azt értelmeznie, hogy Magyarországon túlfejlesztett és költséges jóléti rendszer alakult ki a megelőző korokban, és a "koraszülött jóléti állam" nálunk is, csakúgy, mint mondjuk Angliában, takarékossági reformra szorul. Ez világos üzenet. De mi azt is tudjuk: dehogy is volt a szocializmus évtizedei alatt kiépített oktatási és szociális rezsim "jóléti" - sokkal inkább "rosszléti" rendszer volt az. Demográfiai állapotaink, a magyar lakosok várható élettartamában megnyilvánuló közegészségi csőd, az intézményesített egészségügyi korrupció, mind mutatja nekünk a valóságot. E valóság azonban bonyolult, a múlt valamelyes ismerete nélkül nem érthető.
A pénzügyi központok treasury-jében a monitor előtt ülő huszonéves devizakereskedőtől nem is lehet elvárni, hogy mindezt értse. Noha az tény, hogy ő a Reuter's információáradatát figyelve, meg a többiek viselkedését követve, egy billentyűmozdulattal tízmillió dollárnyi tőke útjáról dönt. S ez bizony, akárhogy nézem, bizonytalansági tényező a mai globális világban. Elsősorban reánk, kisebb gazdaságok, a periférián lévők számára.
A világ hírüzemében ránk nem sok figyelem jut. Igazából sok figyelem talán semmire sem jut. Az általános felületességen belül azonban mi még rosszabbul járunk, mint a nagy országok. Hiszen a gazdasági nagyhatalmak vagy befolyásos államok belső sajátosságait, történelmileg értelmezhető különlegességeit hajlandó a globális hírvilág tudomásul venni, s mint szükséges befektetést rászánni az időt és figyelmet. Annak idején igen komoly szellemi kapacitást állítottak rá a Kreml figyelésére. Az ázsiai sikergazdaságok ideológiai hátterének megértésére is születtek kísérletek. Svájc sajátos alkotmányos vagy honvédelmi rendszerét is tudomásul veszi a külvilág.
A kelet-közép-európai kisnépek (illetve miért is lenne kis nép a lengyel, a maga 40 millióhoz közelítő lakosságával) aligha számíthatnak hasonló intellektuális befektetésre a globális rendszerben. A partnerek inkább annak örülnek, ha minél kevesebb sajátossággal kell megismerkedniük.
Pesten megforduló nyugatinál gyakran érezni a megkönnyebbülést, ha saját világának olyan megszokott jeleivel találkozik, mint az amerikai tömegétkeztető. Pedig ő maga dehogy is enne 'junk food'-ot otthon. Itt nálunk mégis a civilizáció jelének tartja az ismert logo feltűntét.
Nem nosztalgia beszél belőlem. Nem is azokat hibáztatom a kulturális félreértésekért, akiknek nincs hosszú távú érdekeltsége e kis nemzetekben. Végül is a mi térségünk érdeke az, hogy ha vannak megőrzésre méltó értékeink, és tisztában vagyunk megvédendő érdekeinkkel, akkor nemzeti kulturális elitünk, gazdasági és politikai diplomáciánk, belső véleményformálóink és tájékoztatási apparátusunk révén magunk lépjünk fel kezdeményezően. Láttam erre utaló jeleket a lengyel társadalom értelmisége részéről. A maga szempontjából sokáig igen sikeres volt, és ma sem lebecsülendő, a cseh média-üzenet. Mint korábbi magyar döntéshozó és mostani elemző, és nagy problémákat láttam-látok a mi esetünkben.
Igaz, nehéz a feladat, mert nagyerejű érdekek és kulturális meghatározottságok között kell (kellene) eszesen működnünk. De ebből nem a készsége önfeladás következtetését vonnám le, inkább ellenkezőleg.
Jegyzetek:
[1] Mr. Greenspan gives a testimony on the global fiancial system. BIS Review, 16th March 1998
[3] Stephen Grenville discusses the Asian economic crisis and how such problems might be avoided in future. BIS Review, Basle, 18th March 1998
[4] E vonatkozásban igen tanulságos
Francis Fukuyama gondolkozásának alakulása. Ő, aki 1992-ben megjelentette a
"Történelem vége" című írását, 1995-ös munkájában (Trust) nagyívű elemzésben
mutatja be, hogy a társadalom kulturális szerkezete, s különösen a polgárok közötti
bizalom foka milyen sokat megmagyaráz egy társadalom piaci sikeréből vagy sikertelenségéből.
Örömmel teszek eleget a Magyar Közgazdasági Társaság megtisztelő felkérésének, hogy a globális kommunikáció jövőjéről, és azon belül a hazai teendőkről szervezett eszmecsere keretében felvillantsam az elektronok és fotonok mozgásformáit hasznosító információtechnika fejlődésének ma már valószínűnek tekinthető forgatókönyveit, amelyek előre vetítik az elmúlt negyven évben oly diadalmasan fejlődő mikroelektronika megtorpanását és az őt követő nanoelektronika kibontakozását.
A XX. században az információtechnika (rádió-televízió, távközlés, számítástechnika és méréstechnika) oly látványos elterjedése mögött - különösen az emberek és közösségeik életére gyakorolt mélyreható befolyása mögött - a szilárdtestfizika és a kémiai eredményeire épülő félvezetőtechnika, népszerű nevén a mikroelektronika állt. A tudomány- és technikatörténet páratlan sikersorozata, amely az utóbbi negyven év során az azonos áron nyújtott információtechnikai szolgáltatás komplexitását 18 hónaponként megduplázta, 1960-ban még nem állított elő annyi alapelemet (tranzisztort) ahányan akkor éltek a Földön, de ma már a világ minden lakosára évenként közel 50 millió "tranzisztort" gyárt.
A kommunikáció elmúlt negyven évének "főszereplője" a szilícium-tranzisztor, illetve a hetvenes évek óta a postabélyeg nagyságú, kartonpapír vastagságú szilícium lapka felületére "nyomtatott" mikroprocesszor volt.
1997-ben ünnepeltük az elektron százéves, a tranzisztor ötvenéves születésnapját. Az első ötven év főszereplője még az elektroncső volt. A gyártástechnológia néhány tized milliméter pontossággal alakította az elektroncsövek milliméterekben megadott méretű katódját, anódját és rácsait. Joggal nevezhettük volna az elektronika e korszakát "milli-elektronikának", mert a tervrajzokon a méreteket milliméterekben adtuk meg. A félvezető alapú integrált áramkörökben a műszaki tervrajz legkisebb bekottázott mérete - ezt nevezzük felbontó- vagy technológiai vonalszélességnek- már csak néhány mikron volt. Innen ered a mikroelektronika elnevezés.
A mikroelektronika diadalútja a hatvanas évek elején indult és még ma is tart. Közel negyven éve a mikroelektronikai eszközök minősége is, termelékenysége is folyamatosan és rohamosan javult és ma is javul. Ez idő alatt az egységnyi (egy bit) információ kapcsolásához szükséges energia közel öt nagyságrenddel csökkent. A szilíciumlapka (chip) felületén kialakított tranzisztorok száma, azaz az integrált áramkör bonyolultsága hét-nyolc nagyságrenddel nőtt, ma már közel 10 millió tranzisztorból állnak a korszerű VLSI (Very Large Scale Integration) áramkörök. Az eszköz bonyolultságát negyven éven át 18 hónaponként ténylegesen sikerült megduplázni. A bonyolultabb áramkör gyorsabb és kisebb fajlagos fogyasztású, tehát jobb lett, miközben az ára nem nőtt. Mivel a kisebb tranzisztorokból épített komplexebb lapka jobb is és olcsóbb is, ezért csak az maradt versenyben, aki a technológia felbontóképességét a versenytársaival lépést tartva tudta javítani. Az 1995-ben gyártott mikroprocesszorok tipikus vonalszélessége 0,35 mikron volt, a működési sebesség 210 MHz, a lapkán elhelyezett tranzisztorok száma kb. 4 millió. Idén, 1998-ban a tipikus vonalszélesség már 0,25 mikron, és folyik a 0,18 mikronos technológia kidolgozása. De azt se, szabad elfelejtenünk, hogy a kilencvenes évek végén az élenjáró gyártók számára a vonalszélesség másfél évenként esedékes csökkentése közel 1 milliárd dolláros befektetést igényel.
Érthető, hogy az információtechnika "lelkét" jelentő mikroprocesszorok, memóriák és szenzorok piacán a verseny ma is kegyetlenül éles. Nem túlzás azt állítani, hogy a távközlés, a számítástechnika és az irányítástechnika konvergenciája és a digitális technika elterjedése mögött, de a szoftver ipar látványos felfutása mögött is, sőt az ún. "információs társadalom" kibontakozása mögött is, e parányi chip-ek állnak. A lehetőségeket és a korlátokat e parányi chip-ek határozzák meg. Nem véletlen., hogy 1997-ben a Time Magazin az év emberéül Andrew Grove-ot (Gróf Andrást) választotta, aki az INTEL Corp. élén az elmúlt negyven évben újra meg újra győzelemre vezette cégét e világméretű ipari versenyben.
Gordon Moore, aki ma az INTEL cég elnöke, a hatvanas évek közepén a
FAIRCHILD Semiconductors igazgatójaként figyelt fel arra, hogy 1960 és 1965
között az egy chip-en integrált tranzisztorok száma évenként megduplázódott.
Ő fogalmazta meg a róla elnevezett sejtést (Moor's Law), miszerint a
hetvenes és a nyolcvanas években a komplexitás 18 hónaponkénti megduplázása
lehetséges. Azóta húszszor 18 hónap telt el, és valóban a mai integrált áramkörök
komplexitása 220-szorosa a hatvanas évek közepén
gyártottak bonyolultságának. Az is figyelemre méltó, hogy Gordon Moore cégének,
az INTEL-nek harminc éven át meghatározó szerepe volt abban, hogy elnökének
előrejelzése másfél évenként valóban megvalósult.
Sokan sokoldalúan elemeztük az elektronikus elven működő információtechnikai eszközök realizálhatóságának elvi korlátait. A fizikai törvényekből adódókat, az anyagok, tehát a szilícium, germánium és a galliumarzenid tulajdonságaiból fakadókat, az eszközök (tranzisztorok), az áramkörök és a rendszerek integrálásából származókat.
A "National Technology Roadmap for Semiconductors" NTRS tanulmány, amelyben az amerikai félvezetőipar jelölte ki a fejlődés fő irányait és ütemét, 1998-ra tűzte ki a 0,25 , 2000-re a 0,18, 2004-re a 0,13, 2007-re a 0,1 és 2010-re a 0,07 mikronos felbontóképességű technológia általános elterjedését. A 0.07 mikronos, azaz 70 nanométeres technológiával 90 millió tranzisztorból álló közel 1 GHz-es sebességű mikroprocesszor és 1 gigabites DRAM memória lapka előállítását ígérik. Az analóg erősítők várható határfrekvenciája is meghaladja a 100 GHz-et. De azt is jelzik, hogy 2007-2010 a mikroelektronika útjának végállomása, a negyven éve feltartóztathatatlannak tűnő folyamat vége: "end of the roadmap".
Ma már biztosan tudjuk, hogy az előttünk álló évtizedben a mikroelektronika megközelíti a kicsinyítés elvi határát. Ha az elmúlt negyven évben megszokott úton halad tovább, akkor "betonfalba ütközik". A tized mikron alatti, tehát a nanométerek (1 mikrométer = 1000 nanométer) tartományában az eddig bevált út járhatatlan!
Vannak akik úgy látják, hogy az információtechnika lehetőségeit meghatározó processzorok-memóriák-szenzorok öt-tíz éven belül elérik végső komplexitásukat és a fejlődés telítésbe fut. Ezt követően a mikroelektronika és a rá épülő információtechnika viharos fejlődése lelassul. Az elektronika is az érett technológiák egyikévé válik. További fejlődését már nem a chip-ek bonyolultságának növelése, hanem az adott komplexitású chip-ekből építkező rendszerek fejlesztése határozza majd meg.
A nyolcvanas évek kutatásainak eredményei, mindenek előtt az anyagmegmunkálás
technológiáinak a nanométerek tartományába történő kiterjesztése, valamint a
kémia és a szilárdtestfizika e területen elért látványos eredményei vágyakat
ébresztettek az elektronika kutatóiban, megindult a nanoelektronikai
kutatás. Az első évek sok csalódást okoztak, de a kilencvenes évek közepén olyan
ígéretes eredmények születtek, amelyek azt sugallják, hogy a mikroelektronika
stafétabotját a nanoelektronika átveszi, és a komplexitás látványos növekedésének
negyven éve tartó folyamata mégsem torpan meg.
Nem az a kérdés, hogy tudunk-e a nanométerek tartományába eső méretű alakzatokat kialakítani. Az elmúlt évtizedben a kémia és a szilárdtestfizika bámulatos "nanotechnológiákat" dolgozott ki. Néhány atom vastagságú rétegek, néhány molekulányi szélességű vonalszerű alakzatok és üregek kialakítása szinte rutinszerűen végezhető. Az elméleti és kísérleti fizikai kutatások tisztázták e parányi alakzatokban lejátszódó fizikai mozgások természetét is. Sokan e parányi struktúrákat mesterséges atomoknak és molekuláknak nevezik, mert tulajdonságaik sok tekintetben az atomokra és molekulákra emlékeztetnek.
Ha tehát az volna a feladat, hogy ne álljunk meg a 70 nanométeres felbontóképességnél, hanem folytassuk a tranzisztorszerű alakzat kicsinyítését, a fejlődés töretlenül folytatható volna. Hiszen 1 nm-es rétegvastaságú, pl. 5 x 5 nm-es ablakokon át megmunkált "tranzisztorszerű" alakzatokat már szinte minden fontos laboratóriumban tudnak készíteni. A gond az, hogy ezek már nem tranzisztorként viselkednek, nem hajlandók kapcsolni és erősíteni. Ezeknek az eszközöknek a mérete ugyanis már összemérhető az elektron hullámhosszával, ezért kvantumjelenségek lépnek fel. Ennek tudatában a kilencvenes években sokan tettek kísérletet arra, hogy éppen a tranzisztorszerű működést akadályozó kvantumjelenségeket használják fel kapcsolók illetve erősítők építésére. Egyedi kapcsolókat sikerrel építettek például a rezonáns alagút-effektus vagy az alagút effektus és a Coulomb-blokád kombinálásával. Ahhoz, hogy a nanométeres tartományba eső felbontóképességű elektronikai eszközök, tehát a nanoelektronika átvegye a mikroelektronikától a stafétabotot az szükséges, hogy a nanoelektronikai processzorok, memóriák és szenzorok túlszárnyalják a mikroelektronika lehetőségeit.
A nanométeres tartomány technológiai meghódítása kapcsán számtalan dolgozat számolt be elektronikus nano-kapcsoló sikeres építéséről, tehát nano-elektronikai eszközökről. Sokan szereztek tapasztalatokat molekulák kapcsoló üzemmódjáról is. A molekuláris elektronika is nanoelektronika, hiszen az atomok átmérője néhány tized nanométer, a molekuláké néhány nanométer. Ezek az eszközök azonban nem nyújtanak többet, mint mikroelektronikai versenytársaik. A feladat nem az, hogy öncélúan csökkentsük a kapcsoló-erősítő elem méretét, hanem az, hogy a mikroelektronika csúcsteljesítményeinél jobb integrált nanoelektronikai rendszereket építsünk.
Olyan rendszereket tehát, amelyek túlszárnyalják a mikroelektronika kínálta lehetőségeket a "roadmap" végén is! E követelménynek négy úton tehetünk eleget: (i) a bináris univerzumban működő. tehát digitális processzorok esetében azzal, ha egy lapkán több mint 1000 milliónyi kapcsolót (Giga Scale Integration), legalább 1 GHz-es órajelet, vagy az annak megfelelő aszinkron sebességet valósítunk meg; (ii) memória esetén, ha a terabites tartományba eső memóriát sikerül megvalósítani; (iii) intelligens optikai szenzorok esetében, ha az emberi szem felbontóképességét elérő vagy meghaladó 1 millió pixel per négyzetcentiméter felbontóképességet érünk el; (iv) végül utoljára, de nem utolsósorban a digitálisan kezelhetetlen komplexitású problémákat megoldani képes igazi kvantumszámítógép megvalósításával. Azokkal a nanotechnológiával előállított diszkrét (esetleg molekuláris) kapcsoló vagy erősítő elemekkel, amelyek e négy cél egyikének elérésére elvileg sem alkalmasak, nem érdemes foglalkozni, mert ezek nem lehetnek versenytársai a mikroelektronika eszközeinek.
Ahhoz, hogy ebbe az irányba elinduljunk az volt szükséges, hogy tudomásul vegyük a kvantumjelenségek meghatározó voltát, és feladjuk a digitális rendszerek eddig igen előnyösnek bizonyult tulajdonságát, a minden műveletet követő szintvisszaállítást, azaz a digitális paradigma egyik fontos pillérét.
E célok eléréséhez vezető úton 1997 fontos és ígéretes eredményeket hozott. Februárban a Texas Instr. bemutatta a rezonáns-alagút-effektus elvén működő logikai elemeit, augusztusban pedig a University of Notre Dame kutatói által korábban javasolt integrálható mesterséges molekulákból felépülő logikai áramkör mérési eredményeit közölte a Science folyóirat. E kísérletek egyenlőre csak erősen lehűtött, 1 Kelvin fok alatti hőmérsékleten igazolták a kvantumeffektusokat munkára fogó processzorok működőképességét, de az elméleti előrejelzések, és ezeket sokoldalú szimulációs vizsgálatok alátámasztanak, azt sugallják, hogy (i) a nanoprocesszorok (Giga Scale Integration), (ii) a nanomemóriák, és (iii) az intelligens nano-szenzorok öt-tíz éven belül túlszárnyalhatják a mikroelektronika akkori csúcsteljesítményeit, és nem kizárt, hogy a komplexitás növelése mindaddig folytatható, amíg az egy bit tárolását illetve kapcsolását már egyetlen atom vagy molekula végzi.
Arra a kérdésre, hogy a fent említett negyedik feladat, a (iv) az 1986-ban R. Feynmann és D. Deutsch által javasolt "igazi kvantumszámítógép" mikor és hogyan valósítható meg, ma válasz nem adható. Az eddig közzétett valamennyi javaslatról és gondolatkísérletről valaki mindig megmutatta, hogy megvalósíthatatlan.
A mértékadó előrejelzések szerint a mikroelektronika diadalútja 2005 - 2010-ig töretlenül folytatódik, de a az információtechnika ezzel sem válik "érett" technológiává, viharos fejlődése nem torpan meg. A nanoelektronika átveszi a stafétabotot és hasonlóan kellemes meglepetéseket tartogat, mint amilyenekkel a mikroelektronika az elmúlt évtizedekben már megajándékozott bennünket.
Kívánom, hogy minél többen megérjük a nanoelektronika elterjedését, és az emberek közötti kapcsolatot és megértést szolgáló nano-technika sok öröm forrása legyen mindannyiunk számára.
Csurgay Árpád, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja
Budapesti Műszaki Egyetem
Napjainkban olyan szédítő változások zajlanak körülöttünk, amelyhez legfeljebb a 17. század ipari forradalma hasonlítható. A rohamléptekkel létrejövő globális információs társadalom minden kommunikációval és informatikával foglalkozó szakember számára óriási kihívást jelent. Hogy kik lesznek ennek a küzdelemnek a győztesei és kik a vesztesei, az attól függ, felismerik-e és képesek-e kiaknázni az új információs és kommunikációs technológiákból adódó lehetőségeket. Az információs társadalomban jelentkező technológiák gyorsan fejlődnek, és ha valaki elmulasztja, hogy időben csatlakozzon ehhez a versenyhez, az a piacról is kiszorulhat.
A Magyar Távirati Iroda szempontjából meghatározó jelentőségű, hogyan tud bánni az informatikával, hiszen a prognózisok szerint egyre nagyobb szerepe lesz a hír- és tartalomszolgáltatásnak, azon belül is elsősorban a gazdasági adatszolgáltatásnak.
Az MTI Rt.-nek, mint közszolgálati intézménynek, feladatai közé tartozik, hogy biztosítsa a hozzáférhetőséget valamennyi olyan hírhez, amelynek ismerete nélkülözhetetlen az egyéni és közösségi jogok, érdekek megfelelő érvényesítéséhez.
Magyarországon jelenleg csak a nemzeti hírügynökség képes a jogszabályban rögzített elvárásnak, az információk teljes körű begyűjtésének és diszkriminációmentes továbbításának megfelelni.
Az MTI anyagai ugyan nem jutnak el közvetlenül a nagyközönséghez, a távirati iroda szerepe mégis meghatározó, hiszen hírei, információi forrásértékűek a közvéleményt közvetlenül tájékoztató hazai és külföldi nyomtatott illetve elektronikus sajtó számára.
A médiatörvénynek köszönhetően az MTI Rt. szolgáltatásaira a közmédiumokon kívül mind több országos sugárzású, vagy egy-egy régióban fogható kereskedelmi rádió és televízió tart igényt. Bár ellentmondásosnak tűnik, mégis versenyhelyzetük javítása miatt fordulnak a hírügynökséghez, biztosítani akarván magukat: valamennyi fontos, a nézőket és a hallgatóikat érintő és érdeklő információhoz hozzájussanak.
Az Internet elterjedésével megnyíltak az eddig lokalizált információs csatornák. Ez egyebek között azt is eredményezi, hogy nem pusztán a hiteles hírek kerülnek folyamatosan napvilágra, hanem ezzel egy időben olyan információk is, amelyek eredete és valóságtartalma kétséges. Ez számos esetben megnehezítheti a kommunikációval és informatikával foglalkozó szakemberek munkáját. A hírügynökségeknek, mint a hiteles tájékoztatás forrásainak fontossága ebből adódóan növekszik: mindazon területeken tevőlegesen jelen kell lenniük, ahol hitelességükkel és megbízhatóságukkal ellensúlyozni tudják a kétes hírek áradatát.
Az információ ma már üzleti értéket képvisel. Elég csak arra gondolni, hogy az üzleti partner fizetőképességéről, tevékenységének gazdaságosságáról nyert adatok az üzletkötés biztonságát segíthetik. A gyorsaság ugyanilyen érték: sokszor néhány percnyi késedelem miatt lehet rossz gazdasági vagy politikai döntést hozni. Legalább ilyen fontos az, hogy a cégek információkat adjanak magukról, ezzel is növelve meglévő és leendő partnereik bizalmát. Saját érdekük, hogy tájékoztassák a szakmai közeget és a nagyközönséget működésükről, áruikról, szolgáltatásaikról - egyáltalán tudassák létezésüket. Nem véletlen, hogy az adatok áramoltatása valamennyi lehetséges irányban haszonnal jár, hiszen ez érdeke az információt vevő és az információt adó félnek egyaránt. Már csak azért is, mert a 21. századhoz közeledve a leggyorsabban fejlődő iparág és szolgáltatás a távközléssel, hírközléssel, informatikával függ össze. Az itt befektetők bizton remélik a nagy profitot, de számolniuk kell azzal is, hogy a legkeményebb konkurenciaharc színtere ez az ágazat.
Magyarországon reményeink szerint már a belátható jövőben eljut erre a szintre az informatikai kultúra, hiszen ez alapfeltétele annak, hogy hazánk is minél gyorsabb ütemben zárkózzon fel a globális információs folyamatokhoz, alkalmazkodjon az európai normákhoz.
Az MTI vezetése alapvető feladatának tekinti a hírügynökség infrastrukturális, informatikai fejlesztését, felzárkóztatását a nemzetközi követelményekhez.
Az "információrobbanás" és az információs társadalom kialakításának, működtetésének igénye, a külföldi hír- és információs ügynökségek térnyerési törekvései nemcsak az MTI számára jelentenek kihívást, hanem az állam, a nemzet számára is.
A Magyar Távirati Irodának viszonylag gyorsan vázolnia kell jövőképét. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az MTI-nek 118 éves fennállása óta - függetlenségi törekvései mellett - mindig is egyik meghatározó tevékenységi iránya, sőt kötelezettsége volt a politikai döntéshozók információigényének kielégítése, és kevésbé a gazdasági szféra kiszolgálása. Mára ez a helyzet gyökeresen megváltozott.
Az MTI-nek nemzeti hostként működve mielőbb alkalmassá kell válnia arra, hogy fokozottabban legyen jelen a gazdasági információáramlásban. Ez lehet az egyik eszköze annak, hogy a nemzeti hírügynökség pénzügyileg megerősödve regionális jelentőségre tegyen szert.
Az új lehetőségeknek és elvárásoknak, üzleti céloknak megfelelően nem csak a hagyományos információgyűjtésre és szerkesztésre kell majd az MTI-nek berendezkednie, hanem a primer híranyagokból olyan szintézisek előállítására, amelyekre mind a politikai, mind a gazdasági szférában fizetőképes kereslet mutatkozik. Nyilvánvaló, hogy ha az MTI záros határidőn belül nem mozdul el ezekbe az irányokba, akkor talán végleg lemarad az információs versengésben. Ehhez azonban a távirati iroda törekvései és tervei mellett komoly befektetésekre van szükség. Úgy gondolom, nemzeti érdek a jövő évezred kihívásainak megfelelő, korszerű nemzeti hírügynökség kialakítása.
A hazai információforrások száma és a kibocsátott információk mennyisége mára megnövekedett és további növekedéssel kell számolni. Közös érdekünk ezek mind szélesebb körű hasznosítása a közigazgatás és a gazdaság területén, hiszen a megalapozott döntések legfőbb kritériuma az alapos, percre pontos informáltság. Ma még nem beszélhetünk a tájékoztatás hatékonyságáról, és szervezetenkénti testreszabottságáról, hiszen egyfelől sok és kezelhetetlen az információ, másfelől ennek ellentételeként fennáll az információhiány is. Gyakorta érzékelhető a folyamatos alulinformáltság, ami a válaszadás és a problémák kezelésének csökkenő hatékonyságát eredményezi.
A számítástechnika robbanásszerű fejlődése, amely az utóbbi évek során egészében átformálta az informatikai piacot, nem pusztán új lehetőségeket adott a világ hírügynökségei számára, hanem ezzel párhuzamosan - és egyben ettől elválaszthatatlanul - új feladatokat is rótt rájuk. Gondoljunk csak az interaktív és a multimédiás eszközök színrelépésére. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az informatika igényei világméretekben változtak meg. Például azért, mert a gazdasági élet súlypontja a nemzetgazdaságokról fokozatosan áthelyeződött az átfogó nemzetközi együttműködésre.
E tendencia csak erősödött az elektronikus médiumok minden területre kiható térhódításával, hiszen az általuk megteremtett folyamatos és azonnali információáramlás a gazdasági élet döntésmechanizmusát is felgyorsította.
Egy olyan komplex informatikai háttér kiépítését tervezzük, amely az MTI profitorientált működését helyezi előtérbe. E jövőbeni rendszer létrehozása magában foglalja a zárt és nyitott információ-szolgáltatás alapjainak kiépítését. Az Internet technológia felhasználásával olyan viszonylag olcsó és rugalmas struktúra jöhet létre, amely egységes felülettel rendelkezik bármely hozzáférési pontján.
Ennek első lépéseként egy, a mai kor színvonalának megfelelő szolgáltatásokkal rendelkező Internet oldalrendszer készül el, amely előrevetíti az MTI, mint tartalomszolgáltató intézmény szerepét. Ezután következhet egy olyan Intranet megvalósítása, amely az MTI-ben felhalmozott ismeretanyag hatékonyabb kihasználásához teremti meg a feltételeket.
A hírszolgáltatási piac bővülése a nemzeti hírügynökség számára is új lehetőségeket nyitott meg. Az évezredünk utolsó éveiben végbement informatikai változások megteremtették azokat az általános feltételeket, amelyek révén az MTI átlépheti és át is kell, hogy lépje a klasszikus hírszolgáltatás határait. Így tapasztalatát, szakmai tudását és kiépített információs csatornáit új igények kielégítésére összpontosíthatja.
Amint korábban is utaltam rá, az előttünk álló időszak piaci lehetőségeinek alapját az új elektronikus médium, az Internet általános elterjedése képezi. Ennek veszélye azonban saját természetében rejlik: az általa megteremtett lehetőségek ugyanolyan gyorsasággal tűnhetnek el, amiként megjelentek.
A hírszolgáltatás határai leomlottak - e terület versenytársait nem országunkban kell keresnünk, hanem a világban. Az előttünk álló néhány év dönti el, hogy a kis országok nemzeti hírügynökségei lokalizálódnak és pusztán a klasszikus hírügynökségi funkciókat látják majd el, vagy képesek lesznek a világ hírszolgáltatásában tevőlegesen részt venni.
A magyar média strukturális átalakulása a lapkiadás privatizációjával kezdődött 1989-90 folyamán, s napjainkban zárul le egyik fő fejezete. Mára a televízió és a rádió ágazatban is uralkodóvá váltak a piaci viszonyok, s a nem is oly rég még tisztán állami - ma már közszolgálati - szektor dominanciája a múlté. 1998 márciusának közepén a három közszolgálati tévécsatorna (MTV1, MTV2, Duna TV) részesedése már alatta marad az összes televízió nézés egyharmadának, az egy évvel ezelőttihez képest a felére csökkent. A rádiózásban kevésbé drasztikus a közszolgálati adók visszaesése. A rendelkezésre álló adatok ugyan nem annyira naprakészek, mint a televíziózásban, de az világos, hogy a Danubius Rádió privatizálásával egy jelentős hallgatottságú csatorna kikerült a Magyar Rádió szervezetéből, s a Hungária (Sláger) Rádió ez év februárjában történt indulása (potenciálisan) még tovább csökkenti a közszolgálat rádiók hallgatását. Nem tévedünk nagyot, ha jelenleg negyvenöt százalék körülire tesszük a hallgatók piacán a közszolgálati szektor részesedését.
A forintban kifejezhető média outputról, az ágazat teljesítményéről nálunk csak hozzávetőleges adatok állnak rendelkezésre, de azért jónéhány dolgot tudunk. Az a globális tendencia, hogy a médiaágazat teljesítménye összefügg a gazdaság általános fejlődésével, Magyarországon is érvényesül. Ez jó hír az ágazat közeljövőjére nézve, hisz ma a gazdaság stabilnak látszik és abban konszenzus van a különböző gazdasági prognózisok készítői között, hogy a végre-valahára beindult fellendülés tartós maradhat középtávon is, az évi 4-5%-os fellendülésnek megvannak az alapjai (mi több, a Fidesz-MPP szakértői és politikusai évi 7%-os növekedésre is lehetőséget látnak a maguk által javasolt gazdaságpolitika érvényesülése esetén).
A három fő ágazatra, a lapkiadásra, a rádiózásra és a televíziózásra szűkítve le az ágazatot, meg lehet becsülni, hogy a lakosság mennyit költött a különböző lapok vásárlására, mennyit készülék üzemben tartási díjakra, mennyit kábelelőfizetésre. Ha mindehhez hozzáadjuk az e médiumokban a hirdetők által fizetett összegeket, valamint a közszolgálati műsorok terjesztésére fordított állami támogatást, továbbá azokat az üzembentartási díjakat is, amelyeket a fizetés alól felmentett lakosok helyett az állami költségvetés áll, úgy 1997-re 150-160 milliárd forintnyi összeghez jutunk, ami több mint az éves bruttó nemzeti termék 2 %-a. Csak az illusztráció végett: az USA-ban ez az arány 3% körül van a hosszú évtizedeket átfogó idősorok tanúsága alapján, de ebben az arányban a lakosság készülékvásárlásra fordított pénze is benne van. A fejlett európai országokban általában valamivel kisebb, 2,5% körüli ez az arányszám. Akárhogy is vesszük, a médiára vonatkozó összköltés aránya nálunk sem tér el lényegesen a fejlett médiapiacokétól, amiben egyaránt kifejeződik az, hogy a médiatermék létszükségleti cikk, s az, hogy a média globális ágazat a korunkban.
Amennyiben az időfelhasználással fejeznénk ki a lakossági fogyasztást, úgy azt látjuk, hogy a lakosság szabadidejéből a médiahasználatra (újság- és magazinolvasás, rádióhallgatás, televízió- és videó nézés) fordított idő messze megelőz minden más elfoglaltságot. A médiumok között a tévé a király, ezt is világosan mutatják a lakossági időmérlegek, melyekből ráadásul az a tendencia bontakozik ki, hogy még ma sem állt meg a tévézés és videózás arányának növekedése a szabadidő felhasználásban.
Az a meglátásom, hogy a médián belüli szerkezetátalakulás az előttünk álló öt-tíz évben is folytatódni fog. Sok esztéta úgy véli, hogy a képi kultúra végleg maga alá fogja gyűrni az írott kultúrát, s amit a fogyasztási mutatók visszatükröznek, az éppen ennek a hatásnak az érvényesülése. Nos, a tévézés, videózás további térnyerése egyelőre nálunk is megállíthatatlan, s emellett már a számítógépes médiahasználat is kezd statisztikailag megfogható, releváns mértéket ölteni.
Magában a klasszikus tévéágazatban túl vagyunk az ősrobbanáson, s egyre inkább látszik, hogy az általános műsorú csatornák száma meghaladja a piac eltartó képességét. Az a kérdés is (újra) fel fog vetődni hamarosan - mondjuk ki nyíltan: a választások után - hogy valóban kell-e három közszolgálati tévécsatornát üzemeltetnie az országnak, s erre sok milliárd forintnyi közpénzt költenünk (én ebbe a kategóriába sorolom a lakosság által fizetett üzembentartási díjat is, hisz ez nem önkéntes előfizetés, hanem egyfajta adóteher).
Külön kérdés, mennyire tud nálunk hódítani a fizető tévé. 1997-ben 3,5 milliárd forint körüli összeget költött erre a lakosság, messze kevesebbet, mint a kényszerből fizetett üzembentartási díjakra. Szerintem az elkövetkező öt évben látványos növekedésre annak ellenére sem számíthat ez a fizető tévé iparág, hogy a lakosság diszkrecionális jövedelem hányada emelkedni fog. Nem véletlen, hogy az HBO pozícióját a MULTICHOICE nem tudta megtörni, s 1997 elején ki is vonult a magyar piacról - új belépő ebbe az iparágba rövid- és középtávon aligha várható. Külön tényező, hogy az ingyenes műsorkínálat (a TV2 és az RTL Klub belépése a piacra, a TV3 feljavítása) növekedése 1997 októberétől akadályozza a fizető tévézés terjedését a hazai piacon.
A távközlési infrastruktúrában a kilencvenes években nálunk korszakos változás ment végbe, ez iszonyúan nagy összegeket emésztett fel, s ez a pénz keresi a minél gyorsabb megtérülés lehetőségét. Biztos, hogy a távközlési szolgáltatók különböző utakon a médiába is be fognak nyomulni. Kihasználva azt a tényt, hogy a lakossági életszínvonal várható emelkedésével arányban nő majd a médiára való költés is, a különböző hálózati szolgáltatásokat (kiemelten: az interaktív televíziózás különböző formáit) is megpróbálják növelni.
A számítógépes hálózatokat tömegkommunikációs eszközként is használó lakossági szegmens nálunk ma még kicsi, igaz, egyelőre a fejlettebb országokban sem magas. Ugyanakkor nem szabad feledni, hogy egyrészt a fiatalokról, másrészt az átlagnál sokkal képzettebb és jobban kereső felnőttekről van szó, azaz erős növekedési lehetőség van ezen üzletágban. Persze itt a befogadói küszöb magasabb, mint a passzív tévénézés esetében, a használatot meg kell tanulni. Ebben óriási felelőssége van az oktatásnak, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Úgy tűnik, hogy az interaktív tévézést csak a mindennapi életvitellel kapcsolatos egyéb szolgáltatásokkal - teleshopping, telebanking stb. - együtt lehet piacra vinni, a drága infrastruktúra használata csak így lehet kifizetődő. A video-on demand, az egyéni fogyasztói választást minden eddiginél jobban lehetővé tevő fizető tévé (a dolog lényegét tekintve táv-videotéka) nagyszerű dolog, technikailag ki van dolgozva a szolgáltatás, ám a magas költségek miatt életképessége még a nálunknál sokkal fejlettebb piacokon is kérdéses. Mindenesetre annyi biztos, hogy itt nemcsak a vásárlóerő hiánya, hanem a rögzült fogyasztói szokások és a használati képesség alacsonyabb foka is tényleges gátja a gyors termékdiffúziónak.
Machiavelli: A fejedelem című művében azt a dilemmát vizsgálta, az-e a jó uralkodó, akitől félnek, vagy az, akit szeretnek? Aki mindkét eszközt használja, javasolta a reneszánsz Mester. Korunkban a válasz kiegészül: az, akit megértenek, aki kommunikálni tud.
Kommunikátor minden, a bükkfa mankótól a Mars-szondáig, a hajléktalantól Bill Gates-ig.
Kommunikátor:
- a technikai csúcseszköz, "Connecting people"
- a média sztárjai és a demokrácia nyújtotta lehetőség - az önkényre is
- a vezető, menedzser:
TQM: Total Quality Management
JIT : Just-in-Time
az autokrata vezető magánya
- a magányos tömeg
(David Riesman) - ezt éppen az információs társadalom révén kerültük el.
A kommunikátor ugyan látszólag teremti, irányítja, szervezi és célorientálja a társadalmat, az információk birtokosaként látszólag uralkodó pozícióban van, teremti, kivívja és megvédi a demokráciát, de ez csak látszat. A jó kommunikátor egy csaknem tökéletes következmény.
A professzionális kommunikátor elvileg kell, hogy integrálja magában azt a tudományos folyamatot, amelyben a kommunikáció kialakult:
- szociálpszichológia, társadalmi affinitás, interakció
- pszichoanalízis
- filozófia, a fogalmak jelentéstana - szemantika
- kulturális antropológia, a népek közösségi élete, "lelke", életmódja
- érzelmek, társadalmi indulatok kutatása, expresszivitás, válságelmélet, -kezelés.
- a telekommunikáció és a matematika együttesen elvitt a kibernetikához (Norbert Wiener)
- a társadalmi visszacsatolás - feed back - megteremti a rendszerstabilitást, szervezettséget
- kialakul a rendszerelmélet
- a verbális kommunikáció védjegye a tudatosság és a szándékosság, eltökéltség.
A kommunikációelméletet az információelmélet és a hírközlés technikai fejlődése hozta létre.
Az emberi kommunikáció mindig kontextusban zajlik, és ezt a kontextust a szociális szituáció határozza meg. A kommunikátor oly módon továbbít információt valamilyen kódban, hogy ezzel lehetővé tegye: az információ hasson a személyre, közre. Az információ csatornákon, kódokban, társadalmi kontextusokban áramló folyamat, személyek közötti interakciók sorozata. Ebben azonos értékű (!) a jelzés és a visszajelzés, -áramlás: minden közlés hordoz visszajelzést. Ezt a mai hazai politikai valóság feledni látszik.
A "prof. komm." tudja, hogy a kommunikáció a személyiségben sokoldalúan zajlik, a személyiség - eltérően a technológiától - nyílt rendszer, alig kifürkészhető, fejlődő, változó kölcsönhatásokkal.
A személyiség - amelyért a kommunikátor dolgozik - önmagában is a legbonyolultabb kommunikációs rendszer, s csak kevésbé tekinthető szabad, önálló, elszigetelt egységnek.
NEM a Ruha teszi a kommunikátort - s még kevésbé az, hogy ruháját melyik szalon készítette, ettől ui. próbabábú -, hanem a fenti fárasztó-kínzó elvek tudása és betartása.
A kommunikátor - ha a médiára szűkítjük - a demokráciában is jelen levő hierarchikus viszonyok függvényévé válhat, ha részt vesz a pénzimádatban, s nem csupán ő falatozik, hanem őt is felfalják, mint Moloch saját gyermekét. Nem mondhatjuk, hogy feltaláltuk a pénzviszonyoktól és hatalmi illeszkedésektől mentes professzionális médiarendszert.
Tévedés, hogy az információ, az informáltság hatalom. Hatalom a vele való élés, bánás képessége. Ez a képesség:
TUDÁS
TŐKE - a pénzmozgás szervező ereje
TECHNOLÓGIA
TÁRSADALOM szervezettsége
Az emberek közötti állandóan új viszonyban keresendő a professzionális kommunikátor lényege: - azaz elengedhetetlen e viszony
A Pénz hatalma vagy a Technológia hatalma uralkodik? - és mi az Ember, a kommunikátor?
Ez korunk olyan hármas összefüggésrendszere, amelynek belső dinamikáját nem is ismerhetjük, hiszen ezek 1-2 évezreden keresztül mint az arany, a természettudomány és a részben vele szemben álló vallás vívták viszonyharcukat. Mi ma a koherenciájuk? Mitől maradhat független a kommunikátor - az ember? Mi a függetlenség a 3. évezredben?
Kitől független a professzionális kommunikátor? A politikától? A (pénz)gazdaságtól? A technológiától? Ezek sem válnak el egymástól - mi lesz akkor a függetlenség tartalma, ismérve? Talán nem is független a kommunikátor, talán hamis a felélesztett illúzió?
Szabad a tulajdon - s a sajtó nem szabad? A januári Lengyel-vita tanulságai, s dilemmái:
Milyen új viszonyt építhet, építsen ki a kommunikáció A Mindenkori Hatalommal?
A válasz kulcsszava a Professzionalizmus
Néhány kiemelt szempont:
"Automatizált kommunikációs média-nagyüzem" szükségeltetik a sufni-gazdaság, a vityilló-weekend és a gulyáspárt-party örömei helyett. Hol van most a magyar sajtó színvonala a kettő között? Az értelmiség a kommunikáció fő hordozója, ezért nem fordulhat el a hatalomtól, mert küzdelem nélkül a hatalom gyenge, tapasztalatlan foglya lesz, marad.
Válság- és katasztrófa kommunikáció - az azonnali információ igénye és kényszere korunk különleges sajátja (ld. CNN-TV-hatás) - kiegészülve a pánik-kommunikációs zavar helyzettel, az összhang-hiánnyal. A kommunikátor, mint a válságkezelő manager team tagja, a "quick-take-off" - hirtelen felszállás - radikális válságteam része.
A pénzügyi kommunikáció, a pénz globális hatalmának kiemelt jelentősége a gazdaságban és a társadalmi pszichózisban. A tájékoztatásnak itt igen szigorú szabályai vannak, amelyben koordinálni kell a 4 érintett érdekszférát:
médiák, tőzsdei elemzők-brókerek és más véleményformáló erők.
A korai figyelmeztetés összehangolt rendszerében a kommunikátor hiányzik. (AWACS).
A KOMMUNIKÁCIÓ egyik legerősebb megnyilvánulása a vezetés. A vezető alapvető kommunikátor, leginkább és legelőször őt méri a vezetői eredményesség, a teljesítmény.
Mindannyian egyszerre vagyunk vezetők és vezetettek, az ezerféle kommunikációs reláció között. A vezetés - a jó! - a konfliktusmegoldás művészete, 3 lehetséges módon:
- ezek közül kettő a vesztes-nyertes erőérvényesítés:
1. - én győzök, te veszítesz
2. - te győzöl, én veszítek
- 3. - a vereségmentes módszer:
ez kétirányú kommunikáció, megalázás és kudarc nélkül, két győztessel, megoldás mindkét irányból érkezik, alternatív megoldások között lehet választani.
Milyen módon tudja megteremteni a kommunikátor társadalmi szinten a vereségmentességet? A válasz meghatározza a kommunikáció társadalmi lehetőségeit és hiányosságait.
Hogyan tud kétirányú lenni
a hatalom árnyéka
a magányos tömeg
az autokrata, magányos vezető
a technológiai-informatikai fejlődés
négyszögű kényszerében?
A professzionalizmus tehát újfajta minőség a kommunikátor ténykedésében.
A kommunikáció azért új viszony az emberek között, mert egy teljes körűen új technológiával lép csaknem egyenrangú társviszonyra, s a technológia adottságai meghatározzák ennek az új humán viszonynak a jövőjét: a ki kit győz le munkásmozgalmi kimenetele módosul - valamelyest : senki sem győzhet tökéletesen.
Az információ és a kommunikáció világának megvan a maga saját törvényű TQM-je, teljes körű minőség menedzselése, azaz:
- szüntelen és folyamatos javítás az információk eljuttatásában oda, ahova tartoznak érdek szerint, 3 elv alapján:
1. A kommunikátor direkt célja a "fogyasztó", ez áll a fókuszban. A figyelmet a vevő mindenkori szükségletére összpontosítja, kiemelten a jövőbelire is - s nem uráéra.
2. Szisztematikusan kell javítani valamennyi szolgáltatást, az informatikai rendszereket. A folyamatjavítás táguló dinamikája a kommunikátor érzékelő képességén múlik jórészt.
3. Amit ma, ebben az átmeneti világban különösen kell hangsúlyozni:
teljes eltökéltségre és elkötelezettségre van szükség a közönség
iránt, azaz a közösség igényének teljes körű kielégítésére. Minden
résztvevőt integrálni kell a folyamatba, nincs kirekesztés! A profi
kommunikátor ezt nem felejti el - s aki elfelejti, nem lesz profi, csak
libériás inas.
- A kommunikátor személyes adottságai az alábbi feltételrendszert kell hogy kielégítsék:
