Bucsú

 

Szív! beteg szív: itt az ősz,
Lombjaid lehullnak.

Bajza

Te mégysz - az ég késérjen ah leányka!
Ha kék szemedben mink elvesztjük azt,
Szived virasszon érzeted egére;
Egy boldog, és örökkorú tavaszt!

Te mégysz, s lesír az érzelem utánad,
Lesír az ég! ha napja elborúl
Ah, ám nekünk a hajnal éke többé
Dicső mosolyban föl sem is virúl!

S ha játszi kedvben lejtesz ott a bükknek
Bájillatú borongó sátorán,
És meg-megállsz, az árva gerlicének
Dalára, kínja tompa sóhaján!

Nehány könny ül szemed dicső egére,
S eszedbe jut e percben lantosod,
És im e könnyben dalja bánatára,
A legdicsőebb áldzatot hozod.

És ha menyegződ reggelén virágot
Füzesz hajadra - sír virága az!
A dalnok élte sorvad e virágon,
S mindennikében egy remény tavasz.

Körülsuhog rideglett geniussa
Rebegve, élj örökre boldogúl,
Szivén a béke szent halotti csende,
S a sírlepelbe kínja elvonúl!

Ha sír fokára néz a hold sápadtan,
Könnyed remegve puszta hantjain,
Neved suhogja mindenik zephirke,
Az elhagyott sír bús füszálain.


Hattyúdal

 

Rabláncok a földi szenvedések,
Melyeket csak a halál szakaszt,
Rózsaszálak a gyönyörűségek,
Melyeket egy őszi szél hervaszt.

Berzsenyi

Isten veled, te szép világ határa!
Én szebb hazába, jobba távozom;
Hol megtörik a sors nehéz dagálya,
Hol őt örök szerelmbe birhatom!

Isten veled, te nagy világ határa!
Köröd nekem egy néma puszta sír;
Hol az enyészet gyászos éjjelében
Nincs egy virág sorvadt keblének ír.

Hol elhagyatva zúg a messze légbe
Letört szivemnek gyászos éneke,
És énekemnek mindenik szavával,
El-elreped szivem egy érzete.

Hol szent reményink lámpaként ragyognak,
S a lámpa fénye csak halálra hull,
Amíg kiégve végső szikrajával,
Szivünk egére síri éj borúl!

Isten veled te bús világ határa,
Határodon dacol az érzelem!
Mely véghetetlen, mint az ég hatalma:
Mint az élet, túl e földteren.

Az ég szemének kék szinét sugárza,
Isten veled te bús világ határ!
Amott sugárzik a remény világa,
Ott engemet egy édesb sors talál.


Egy zárda-rom felett

 

Weilt die Melancholie im Vollmondschein,
Wie Grab - - - - - Ichd hingelehnt.

Matthisson

A bérctetőbe, vad romok között,
Sötéten áll a zárda tornya még,
Harangtalan, lefosztva ékitől,
Nehány bagolynak puszta menedék.

Egy ős előkor óriásaként
Büszkén lenézve fellegek közűl,
Ha csarnokit késértes éjeken
A vércse félve repdesi körűl.

S végig sohajtja néma öbleit
A mult időnek síri szelleme,
Halállepelben adva írt nekünk
Ez élt után nehéz, fagyos keze.

Míg fűtakarta ablaki körűl
Az ízolag borús sohajt rebeg,
Ezernyi már kiszenvedett kebel
Porára hozva hattyu éneket.

S ha fellegek üvöltnek éjeken,
Keblekbe nincs a sírra egy sohaj;
Sehol sem érnek érte esve könnyt,
Sehol kebelt, mely érte érzne, hajh!

Virágokat ki sem kötöz reá,
Nem áldza rája élte álmait,
Hantjára csak az éji fergeteg
Virítja föl nehány virágait.

Az elhagyott oltárok oszlopin,
Honnan sugárzva néztek angyalok,
S reményszavát esengve, vésztörött
Szív érzti szent imába leltek ott,

Madárfiak fészkelnek és körűl-
Virágza repkény gyászos zöldje azt,
S a porkebel, mely üdvöt itt talált,
Imáiban előtte nem viraszt.

Kiholt az éji kardal éneke,
A néma csendű síri csarnokon,
S a vércse vijjong, zúg az éji rém
Helyette ott a csonka tornyokon.

S ha sirlepelbe néz a holdvilág,
Ezüst szegélyű fenyvek ormain,
Nehány rideg tűz ég ki hirtelen
A néma sír örök borújain.

E tűz azoknak érzte, kiknek itt
Szerelmeken nehéz ború uralt,
Kiknek enyhűlést néma bánatok
Csak a remény sugáriban talált.

Kiknek hajójok összezúzatott,
Veszejtve minden éltetö reményt;
S kiégve keblek oly nehéz tüzén
Elátkozák a földi érzeményt.

Kik bíztak embertársaikba még
Mord bánatokban esdve könnyeket,
S a külvilág nehéz fagyába, hajh,
Sírokba szálla dőre képzetek.

Sírokban lele még remény-eget,
Lesujtva ott a földi láncokat
Mosolygva sírkövök borúiból
A felvilági dőre átkokat.

Míg szellemek áthágta éjjelét,
S az elnyomott láng bátran égbe száll,
S ott dicső, azúr sugárain
A szenvedésre üdvsugárt talál.


A rab költő

 

A derék nem fél az idők mohától,
A koporsóból kitör és eget kér.

Berzsenyi

Borongva csendben áll
A várfenéki űr,
Álmatlan éjjelén
Az agg Bretizla ül.

Magasztos homlokán
Szent öntudatja él,
S kihólt szivébe még
A hon imája kél.

Körötte néma csend,
Fölötte vígalom,
A kényúr terme áll
Az elnyomott honon.

Bretizla arcain
Egy dalja könnye áll,
Ki keble harcmezőn
Rémesre nem talál.

Kiérzve szent ügyét
Oly büszke, mint a sas,
És honja gyászhelyén
Sírhont magának ás.

Megrázza üstökét,
Körül, körültekint,
S a rémes éjen át
Reménysugár nem int.

Eltördezett a lant
Bretizla ódalán,
Nem száll a gondolat
Magasra hangzatán,

Megvetve börtönét
És szűk korlátait,
Megvetve szolganép
Ledörgő átkait.

Keblembe rejtelek
Magasztos indulat
Bimbód e föld fagyán
Virágra nem fakad,

Nem zengem én a jog
Természetes szavát,
Mely fényvirágra hoz
Egy boldogabb hazát.

Nem zengek síri dalt
A bajnokok felett,
Nem érti korcs fiú
Mártíri fényeket.

De jőni, jőni fog
A hajnal élete,
Piros derűt hozand
A népek Istene.

De jőni, jőni kell
Mit esdnek annyian,
S előjeled borong
A néma éjszakán.

S ha hangom elrezeg
E puszta csarnokon,
A szellem élni fog
Dicső sugárokon.

És áldni fog, ki érz,
És érzni mindki fog,
Mert egy világ regén
A vaskor elrobog.

Siromnak ormain
Hazám oltára lesz,
S a véres áldozat
Ormára fényt szerez.

Bretizla évekig
Eltűrte börtönét,
Nyugottan élte át
Kínsújtott életét.

Dacolt a kőkebel,
S szerette mord lakát,
Mert öntudat csak ott
Deritheté agyát.

Álmában üdvre lelt
A kába képzelet,
Egyszerre élte ő
A kettes életet.

Álmába fénysugár
Virítta a hazát,
Keblébe zárt nejét
Szerette magzatát.

Föllelte üdveit,
Az elraboltakat,
Feledte bájokon
A földi átkokat.

S most hogy kiszenvedett
Az ébredő kebel,
Még őrzi álmait
A síri gyász lepel.

Ő boldog és nevén
Sugára oly dicső,
Porára béke hát,
A jog martírja ő.


Hozzá

 

Messze, messze, el tetőled
Égi bájú ideál,
Messze ott a vad magányba
Képed engem nem talál.

És körömbe puszta csend ül,
És fölöttem a szabad,
Mindenütt a szent természet
Él, virúl, az ég alatt.

Ah, de őt ki nem kerültem
Itt van égi temploma,
Ő ad éltet, ő lehel bájt
A tavasz virágira.

Őt imádom az egeknek
Kék sugáru tükörén,
Őt a szent tavasz derűje
Rózsalepte reggelén.

Szép szemében az Olympot
Orzva láttam ékivel,
Melyben istenült mosolyba
Egy meny élve vesztegel.

Ajka nyilladó körébe
Egy világ hajnalja kél,
Arca bájoló sugárin
Szent tavasz virága él.

Lépte mint zephir fuvalma
Ott a rózsa kelheken,
Hangja csattogány nyögése,
Illatos szent berkeken.

Keble mint Dianna szobra
Oly magasztos, oly fehér,
Ah, s imám e kőszobortól
Enyhe érztet sohse nyér.


Mohács terén

 

Ki sírja ez hüs bükknek éjjelében?

Kölcsey

Virág fedett vidék ölén
A rózsagally között
Kecses fuvalmka lengedez
Tavasz zephir fölött.

Mosolygva néz a tiszta ég,
Vidám a völgy szine,
S dicső arannyal ébredez
A hajnal élete.

Kelhébe gyöngyöt áldozik
Feléje a virág,
Magas dalokba hangzik el
Az ébredő világ.

De ím az árnyba sír fölött
Mi hölgy sohajtozik
Komoly ború takarja el
Halványos arcait.

"Mi kín leányka mely gyötör?
E szem gyönyörre van
Teremtve, nem aludni el
A kínnak áriban.

Talán e sír anyád fedi
Szerette gyermeked?
Kiben gyönyörrel őrizéd
Minden reményedet.

Talán a kedves életét
Elorzta e halom.
Irígyen, és e kincsedért
Gyötör bú, fájdalom."

"Borist takarja hajh e sír,
A kőkemény magyart,
Kit nemzetével egy napon
A mély sír eltakart.

De nem siratja vesztemet
Szemem te jó utas,
Dicső! ha férfit sírba vitt
Hazájáért a vas.

Nem bánom én egy életem
Csillagzatát - veszett
Honomnak adta csak e szív,
Mit adni kelletett.

De azt siratja: hogy veszett
Hazámnak, és nekem
Annélkül óh, hogy az dicső
Sirján szabad legyen.


Róma

 

Elrejtve áll a sír, körötte csend
Csend, s pusztaság a néma láthatár,
Porokba hullva zúg csak olykoron
A sas tanyázta puszta ősi vár.

Körűl a rom vitézi fekszenek,
Nincs vért, se kopja sírjok ormain,
S villámlatok cikázva lengenek
Behorpadott lakok határain.

Nincs vért, se kopja sírjaik felett
S a hon nemtője: sírva térdepel,
Míg szellemek hont lelve égbe szól
Egyszerre szent honokkal esve el.

S a korcs fiú borús völgyekbe kél,
Remegve szirtje vad viharjait,
S borzadva nézve meg csak olykoron
Vitéz apái csonka tornyait.

Nem értve, hogy honának átka az,
Mely nyögve zúg a romba még felé,
Nem értve: szent a hon, melyért egész
Egy hős előkor vérét szentelé.

Vérét pazarlva gyermeki miatt,
S most pártütő e magzat ellene
Jégérzetével, míg körűlüvölt
A vérező had síri ezrede.

S im énekelve jár a földmüves
Müvelve vértakarta földeket,
Más nyelvű szó, más keblű nemzedék
Uralja hon! mi árva kebledet.

Kövek gyanánt suhintja messze el
A szent emlékű hősi csontokat,
Míg századoknak síri éjjele
Födi, Philippi, szent halottidat.

Szánt, s nem gyanítja mily dicső e hely,
Hol szent jogért elvérezett a nő!
Míg érze fönlobogva akkoron,
A hölgy; s honának áldza a dicső.

Mig keble egy hazát viselni bírt,
S keblében annyi szép reménye élt,
Elkorcsosúlt, s átkában: a haza
Legrémítőebb síri átka kélt,

Lukrécia, óh hagyd e sírt el, óh,
Lengd édesen körűl utódidat,
Tanítsd a hölgyet érzni oly dicsőn,
Ébreszd elszunnyadott leányidat.

És fölvirúland általad hazád,
Mert érzni fog tanúlni a fiu
A hős anyába - míg örökre vész
A sírlehelte átkozott ború.

Nem lesz sirod sötét magányban itt,
De fölkeres, s díszedre vágy a kar,
A honni címer áll fejed felett;
S a szent tavasz virága eltakar.

Hazád is újra fény hazája lesz,
Magasra nyílnak büszke bércei,
S a honni-vér takarta gyász mezőn
Virítnak egy világ reményei.

Mosolyogva kél a véres ősi had
Ha nagy apákra jő nagyobb fiú,
Ha egyet esd mindenki érzete,
És nem leend érdekletük hiú.


Az anya gyermeke sírján

 

Fejemre hulltanak
Ezernyi átkaid
Nagy ég! s lerombolád
Éltem virágait.

Törött hajó vagyok
Az élet tengerén,
Keblem kihalt, rideg,
Miként elhamvadt szén.

Hazátlanná tevél:
Elvetted férjemet:
Tüzláng harácsává
Tevéd értékemet.

Haragra bőszitéd
Szülőim ellenem,
S nincs már, ki sohajtná:
"Jőjj szűmre gyermekem."

Ki velem érezzen,
Ki nyujtsa védkarát,
Ki szánja sorsomat,
Nincs részvevő barát.

De bár így sujtának
Ezernyi átkaid:
Elgyőzte dult szivem
Felfogni villámaid.

Mert adtad vígaszul
Mennyednek angyalát:
Egy szende gyermeket
Szerelmem zálogát.

Kinek kökényszemén,
Bibor-hullám ajkán,
Selyem hajszálain,
Fejér márvány nyakán:

Feltünni szemléltem
Szép multam hajnalát,
Felejtve sérveim -
Felejtve szűm baját.

S először amidőn
Rebegte: "jó anyám!"
Elbájolt énmagam
Mennyekbe álmodám.

S midőn a serdülőt
Hevülni szemléltem,
Ha mondám: "tiszteljed
Hazádat gyermekem!

Szeresd, mint második
Anyádat: védd ügyét
Dicsőitsd hü fiját,
S téritsd meg ellenét!"

Hol itt a földi kincs,
Mely minden fényivel
Fölérne a szülő
Szentült érzelmivel.

S mind e gyönyört, üdvöt
Most sirporond fedi
S szűm felbőszült kinok
Kányája tépdeli.

Fejemre hulltanak
Ezernyi átkaid,
Isten! s lerombolád
Éltem virágait!


Candida

 

Én szebb Julimnak lantolom,
Míg élek, diszeit. - - -

Verseghy

Énekelve M. Ninának Madách Imre által 1839.
(Merengések)

I

Ah, százszor jobban imádnám
A természetet
Ő ha hintne szép szemével
Arra életet.

Tóth Lőrincz

Lányka! Lányka eloroztad
Érted érző szívemet,
Lányka, lányka elragadtad
Egyedüli üdvömet.

Benned éle csak reményem
Éltető szövétneke,
És szemedben a menyeknek
Égsugáru képzete.

Égszemedbe leltem üdvöm
Égszemedbe kínomat,
Veszve mindez és ezekkel
Egy-egy éltem elszakadt.

Ő adá mit orza aztán,
Tőle birtam éltemet,
Elhagyott a nap, füszál, én
Vesztve benne létemet.

Hunyj nagy ég el és szakadj le.
Hunyt napod s a dőre kincs.
Mért virúl a nyár koránya,
Szép virága néki nincs.

Gyászba hajh, te szép világ ha
Minden ott a sír ölén,
S veszve véle a dicsővel,
Mit kivűle bírtam én.

Sírba hát a sírba véle,
Hol reményem elveszett.
Mind enyésszen éltem, üdvöm
S fényljen ő - ki megvetett.

II

Nem mondám e kebelbe
Mi nagy a fájdalom.

Vörösmarty Mihály

Imám szivembe két
Oltárra áldozám,
Szerelmem ége itt,
Amott dicső hazám.

Ezeknek adtam én
Utam virágjait,
Ezeknek érzetim
Tüz adta vágyait.

Jövőmbe csillagom
Hazám egében állt,
Viharba partokat
Szívem tüzén talált.

Leorzva most a hon,
Le véle képzetem,
Törött reményemet
A sírokon lelem.

Fiadnak életet
Adál te szent hazám,
Ez éltet oly dicső
Sirodra áldozám.

Leányka! édenem
Szemedbe lestem én,
Odadni üdvömet
Tenéked, égi kény.

Leányka, elhagyál
De menyt adál nekem,
Mi dőre áldozat
Ezért bus életem.

III

Ő az, ő az! hunyj el éltem,
Amit vágytam és reményltem,
E szűk hant már elnyelé.

Kisfaludy Károly

Álmodtam egykoron dicső
S mi égi álmokat,
Mivel sugárzva akkoron
Mosolygni láttalak.

Felébredék - s hogy esdtem én
Ez álmot, újra haj! -
Szivembe bú keserv nem ült,
Se vészt hozó sohaj.

Az álom újra üdvöket
Menyet hozott nekem.
Öröknek esdtem álmomat
Öröknek édenem.

Virágjaim hajad között
Virulni láttam én,
S magas sugárba csillagom;
Szivem dicső egén.

De elrepült, s orozva áll
E szűnek üdve már,
Keblem, keserve tengerén
Reményt sosem talál.

Virágjaim hajába még,
De hajh, menyasszonyom
Csak egyedűl a bús, setét
Sírokba láthatom.

S az álmot újra esdem,
Hogy az örök legyen,
S nyugalmat ott találjak én
A bús enyészeten.


Ajánlás B. VAY MIKLÓS őnagyméltóságának 1847-ben

 

A főhercegnek, hogy tudd bemutatni megyénket,
Készült e csarnok, torz alakokkal ugyan.
Nem tehetünk arról, hogy hű festése megyénknek
Mindig csak torzkép és epigramma lehet. -


BALÁZS ANTAL m. aljegyző

 

Kár neved írnod alá, ha mit írsz; - olvassa akárki
Firkád; - mondnia kell: hűbele dőre Balázs!


BALOGHI LÁSZLÓ tbíró

 

Nagy vagy, hogyha nagy az, ki magát is bírja legyőzni;
Mert ha beszélsz, egymást vágja le minden okod.


BÁSTI MIKLÓS cz. főszolgb.

 

Milyen lelkesedés kis Nógrád nagy teremében!?
Ébred a korszellem; - a vita tárgya: vasút. -
S ah, mi csodás látvány! füst, gőz, zaj, tán jön a mozdony?
Mely robog, eltűn? - Nem! nagyszavú Básti beszélt.


Gr. de la MOTTE Ant. f. i. h.

 

Ildomosan tudod a békét feltartni: - dicsekszel -
Elhiszem: üstöködet hogyha cibálni hagyod. -


DESŐFFI JÓB t. b.

 

a)
Légy követünk! Nógrád értelmét hűn te fogád fel; -
Ellenzéki vagy és mégse meleg se hideg. -

b)
Otthon senki se jós, úgy tartja a nép szava; most már
Országgyűlésén jós leszesz-é te? - Alig! -


DESŐFFI OTTÓ t. b.

 

a)
Mért állsz oly hidegen, mért vágyol játszani szobrot? -
Légy melegebb, jobban foglalod úgy helyed el. -
Mert a szobor báb lesz, ha tökélyén bármi hiányzik
Tudd: csak az élet vonz, - és hidegen hagy a kő. -

b)
Mért nincs élce a rád az imént készült epigrammnak?
Annyi amennyi neked, mindenesetre vagyon.


DUBRAVICZKI ZS. főszámvevő

 

Hosszú bükkönyhöz, s hosszú kortyokhoz is értesz,
Egy van csak benned, ami rövid - s ez: az ész. -


FAJNOR t. b. s ügyvéd

 

Hogyha okoskodol, oly döcögőn rakod a szavakat, mint
Hogyha nemesb hintó jártalan útra kerül.
Nem csoda! tót ügyvéd, mellékút mindenik eszméd
És egyenes nyelvünk rajta döcögve halad. -


FORGÁCH ANTAL gr. t. b.

 

Jöttél, hogy lecsepüzd pártunkat, s mégha legyőznél,
Sem lennél Cézár; gyáva csak a mi hadunk.


FORGÁCH SÁNDOR gr. t. b.

 

Nagyszerű ős csernek nyomorú forgácsa! veled most
A maradó tábor fűtni akarna - nekünk;
Célt ér tán, - de azért jut-e majd számodra dicsőség?
Rossz forgács-eszköz, rossz hamu léssz te csupán!


FRÁTER PÁL t. b.

 

Fráter szól, - és merre akarja, ragadja hajónkat;
Játszi konyítás közt, szór szeme, szája tüzet. -
Óvd bőröd, s ne rohanj vaktában utána hajós nép! -
Nézd szeme járását, nem oda vág, hova néz.


FRIDECZKY LAJOS főjegyző

 

Orgona vagy, szeled úgy zúg, mint a "tereskei kántor"
Ver, majd Rákóczit, majd meg a bécsi danát,


GELLÉN JÓZSEF fősz. bíró

 

Elvből vagy maradó tábor katonája; előbbre
Nem jutsz már te, s azért elv neked a maradás.


HORVÁTH ELEK fősz. bíró

 

Bús színnel festéd ezelőtt honi állapotinkat,
Hogy köztünk mint mécs fényt sugarozva te állj. -
Most szelídebb színben látszik már minden előtted ,
Új kormányzóink napja deríti e fényt.


HORVÁTH ISTVÁN sz. bíró

 

Felkötted te is a szabadelvűségi kolompot; -
Te - s szabad elv! - Nem elég a te nyakadra kolomp?


HUSZÁR KÁROLY t. b.

 

a)
Jár a huszár délceg paripán, - de te az vagy-e? - Nálad
Eszmekör és haladás, rákszerű, lomha gyalog!

b)
A két párt közt állsz csakugyan, mert a "de" igéig
Szólásod szabad és az a "de" után pecsovics.


IMÁDI (olim SZMOLIK)

 

Szurkosi volt a neved tótul, az imént lőn: Imádi.
Mert hogy nőket imádsz, s Szurkosi is maradál.


JANKOVICH LÁSZLÓ f. sz. b.

 

A zöld asztalnál jámbor, közrendű legény vagy,
Hagyj fel hát vele, és menj hivatásod után! -
Ott a fehér asztal mellett fogsz majd te kitűnni,
S léssz kancsók közepett dicskoszorúzta király!


KACSKOVICS KÁROLY t. bíró

 

a)
Mondják, hogy te vagy a nógrádi gyűlés csalogánya,
Elhiszem, a csalogány, mint te is, éji dalos.
Bár bájol dalotok, de mi haszna merengeni holdhoz,
Nem sült meg málé még soha hold sugarán.

b)
Tudtad: a záporban fordítva mi hasznos a bunda,
S fordítál bundát, újra meg újra; miért
Nem lőn haszna? mivel míg tudós akkuratessel
Fordítád bundád, zápor után vala már.


KÁROLYI JÁNOS el. alisp.

 

Lesz követed Nógrád, lovakat játszott ki Losoncon;
S országgyűlésén az marad, aki vala.
Majd utasítását játszandja ki, a megye lóvá
Lesz - s a játékárt megfizetendi hazánk! -


KUBINYI FERENC t. b.

 

Sokról sokfélét tuda hajdan szólani Kátó , -
S "vesszen Karthágó", zárszava egy vala csak.
Fordított Kátó, te csak egyet szólassz örökké
S cifra beszédidnek vége csak az mi nem egy.
Rettege Karthágó, ha amaz dörgötte beszédit
Apponyi meg Bécsben, hogyha te szólsz, kikacag.


LACZAI KÁROLY t. b.

 

A szabadelvűség zászlóját tűzte ki Károly; -
Mert kicsapongásban volt, s marad egyre szabad. -


LISZNYAY KÁLMÁN t. b.

 

Szól, tüzel a haladó pártnak szolgálni akarván
Hogyha igaz, kérjük, szólana pecsovicsul.


MADÁCH IMRE főbiztos

 

Most liberális vagy, van nexusod és tudományod, -
Oly magasan hordod kis pisze orrod azért,
Várjunk csak kis időt, mig lész Nógrádban alispán,
Elpárolog elved, s megmarad a magas orr. -


MÉREI MÓRIC t. b.

 

Menni akarsz hévvel te is, és már kész uti terved;
Még csak egyet nem tudsz, merre, hová visz az út.


MUZSLAY SÁNDOR

 

Bizton számol az ellenzék rád, Muzslay látván
Hogy nem akad kormány mely hivatalra emel. -


NAGY FERENC

 

Tán te nem is bánnád, ha szavunk hallgatna felőled? -
Hogy mellőzhetnők: ami nagy és kitűnő? -
Nagy hasú s torkú vagy, de mi benned mindenesetre
Legkitűnőbb nagyság: az neved és - füleid.


OKOLICSÁNYI MAX. füleki fősz. bíró

 

Mért ne nevezzelek én, téged bölcsnek? hiszen eddig
Az voltál, s léssz: míg: folytatod a fülelést. -


OTTLIK ÁKOS c. fősz. bíró

 

Mást nem mondhatnék felüled, mint: hogy csinos arcod;
S ezt sem mondhatom el, mert bizony az sem igaz.


PAP FERENC

 

Nem tagadom többé, jó pásztor az, aki miként te,
Szalmán tartja a nyájt, s jól feji mégis azért.


PAP ÉS PONGRÁCZ KÁR.

 

Pap, Pongrácz, méltó párként egy versbe füzélek;
Elvből ez, s tettleg lőn jezsuita amaz.


PRÓNAY GYÖRGY sz. bíró

 

Hogyha fejedben is oly híres kocsis ülne, minő te
Vagy, be dicső dolgot mondana rólad a vers! -


PRÓNAY JÓZSEF e. a. j.

 

Megterhelt méhként külföldről vissza jövél te, -
Párisi kéjhölgyek csókja, ha rajtad a méz.
S mondatik: eszmeköröd tarkult s élesb leve elméd:
Éles gallérod, s tarka terajtad az ing.


PULSZKY FERENC t. b.

 

a)
Sok tudománnyal bír, s kitűnik majd mindenik ágban: -
Esmerik érdemeit; a haza s irodalom.
Ám a tekintetesek keveset gondolnak ezekkel,
Négyszáz kortese csak, tiszteletüknek oka.

b)
Éles ugyan nyelved, kár hogy nincs éle szemednek,
Éles szem, sima nyelv, Pulszky, nem ártna neked.


REPECZKY FERENC t. b.

 

Uj Mózes! nyomatott néped pusztákra kihoztad,
S tápul mézes szót adsz neki manna helyett.
Meghalt Mózes az ó, de a nép céljához elére,
Csak Kánaánba te érj, - veszhet a nép odakünn. -

b)
Építnél hidakat s építesz is; - ím a szegény had
Is, csak nagyságod rárósi hídja leszen,


SRÉTER HORÁC

 

Bátyád árnyékát Nógrád még tiszteli benned,
Mert bátyád halvány árnya maradsz csakugyan.


SRÉTER LÁSZLÓ m. a. isp.

 

Méltán mondatom én a játszi szerencse fiának,
Mert amiért más küzd, játszva levék meg az én.
Ámde azért most nem heverek: s a gyűlési teremben
Majdani díszedről, óh haza! - álmodozom.


SZENTIVÁNYI ANZELM kir. kamar.

 

a)
Másnak az érdemjelt mellére szokás vala tűzni, -
Mert szép érdemekért, a kebel érzete küzd. -
Kulcsod hátul lóg, - a legérdemesebb tagod az hát,
Mert kiülé neked azt; mit soha nem nyer eszed.

b)
Hogyha seregleni látod a varjút, már közel a dög,
Választás közelít, hogyha gyűlésre te jössz!


SZERÉMI ANTAL hadi főpénztárnok

 

Jó férj vagy, jó tisztviselő, mert itten is, ott is, -
A sok jóakaró, - hogy ha fizetsz - kisegít.


SZONTAGH PÁL sz. bíró

 

Szolgabíránk hanyag! ezt panaszolja a szécsényi járás:
A buta! Szontagh Pál vajh mi következetes!
Centralizálni akar, s restségivel azt bizonyítja
Elve szerint, hogy rossz a megye szerkezete.


TÖRÖK BÉLA szolgabíró

 

Mondják a megye hogy törökül szolgál ki jogot csak;
S hogy ne hazudjanak ím: szolgabírója: Török.


VERES PÁL m. főjegyz.

 

Bármit hűn jegyez a toll, mert nincs elve magának;
Méltán vagy te tehát a megye tolla, Veres!


VATTAI ALAJOS aladószedő

 

Méltán szolgálhatsz nálunk a pénzügyi ágban;
Bankokról alaposb ismeretű ki vagyon?


SOKAN

 

Im alakult új párt, szabadelvű s mégis azért tart
A pecsovics pártnak sok katonája vele: -
Mert kérkedve lehet pártjának címe szerint most:
Amit előbb szégyelt, pénzire s észre szegény.


TÖBBEN

 

Kit tövisünk nem szúrt, már azt hiszi, rózsa? - csalódik;
Elmaradott, anyagot mert epigrammra sem ád. -