Toldy István (20988 bytes)

TOLDY ISTVÁN
(1844-1879)

A Kávéforrás izgatott fiatal írói közül alighanem Toldy István volt a leghaladóbb szellemű, talán az egyetlen ebben a körben, akinél a polgári haladás lelkesedésébe nem vegyült semmiféle rokonszenv vagy éppen nosztalgia a nemesi múlt iránt. Egyértelmű és harcias kedvű liberális polgár volt abban a kiegyezés utáni évtizedben, amely éppen összevegyítette és összehangolta a polgári fejlődést a feudális múlt el nem múlt örökségével, a kereskedelmi, ipari városiasodást a nemesi provincializmussal, párizsias álmokat mucsai valósággal. Toldy Istvánban nem volt semmi mucsai, viszolygott még a nemesi külsőségektől is, és ami ebben az évtizedben már és még nem volt jellemző a haladó elmékre sem: indulatosan antiklerikális volt. De mindössze harmincöt év adatott neki, tehát nem lehetett több, mint kezdeményező, aki drámában Csikyt, regényben és főleg publicisztikában már a századfordulót előlegezte. (Lírikusoknál gyakori, hogy egészen ifjan már kész művészek, mint Shelley, Heine, Petőfi vagy Rimbaud, de a drámaírók és a közéleti gondokkal bajlódó prózaírók általában későbben érnek meg, még ha van is olykor ellenpélda. A harmincöt éves Toldy már népszerű író és indulatokat kavaró publicista volt, mégis: valójában még az előkészületeknél tartott, amikor elérte a korai halál.)

Származása, neveltetése, intelligenciája előnyös indulást biztosított számára. Apja, Toldy Ferenc a magyar irodalomtörténet-tudomány úttörője és mindmáig egyik legjelentékenyebb klasszikusa, aki tudatában harmonikus egységgé tudta ötvözni a felvilágosodás eszmevilágát, az érzelmesen átélt katolikus vallásos áhítatot és a természettudományos műveltséget (sokáig népszerű orvos volt Pesten). Toldy Ferenc a magyar irodalmi élet legfőbb tekintélyei közé tartozott. Vörösmarty, Bajza és Eötvös József jó barátja, a magyar romantika fő propagandistája, akit Petőfi és Arany nemzedéke is mértékadónak tisztelt, és hosszú élete végén még Kiss Józsefet is felfedezi.

Liberális szellemére jellemző, hogy méltányolva veszi tudomásul fia antiklerikalizmusát, aki ugyanilyen liberálisan tapintatos apja vallásossága iránt. Apa és fiú közt igen jó mindvégig a kapcsolat. (És érdekes jelenség ebben a családban, hogy a kisebbik fiú, Toldy László előbb papnak készült, majd már mint nagy képzettségű teológus, harmincnégy éves korában kilépett a papi rendből, előbb gazdaságtudományokkal foglalkozott, kereskedelmi akadémiai tanár lett, majd a korszerű hazai levéltár és könyvtárszervezés egyik főalakja, és a művelődéstörténet fontos kutatója lett, ha nem is kifejezetten antiklerikális, de egyáltalán nem vallásos szellemben.)

Toldy István jogot végzett, és újságíró lett, mindenekelőtt politikai publicista. Deák Ferenc feltétlen híve, de a párt legtisztább liberálisai közé tartozik: 1848 örökösét véli a Deák-pártban. Az akkor még ellenzéki Tisza Kálmánban meglátja a provinciálisat és a reakcióst. Igaza lett. Tisza Kálmánék látszólag balról bírálták Deákékat, de amikor 1875-ben uralomra kerültek, nagyot léptek - visszafelé, és a Habsburg-érdekek kiszolgálását összekötötték a nemesi érdekek érvényesítésével. Toldy István viszont egy francia mintájú magyar kapitalizmusért harcolt. Műveinek túlnyomó része politikai vitairat. Irodalmi műveinek nagy részét azért írta, hogy könyvből és színpadról is hirdesse, népszerűsítse eszméit.

Jelentékenyek voltak történelmi művei is, igen alaposan tanulmányozta a magyar történelmet, és felismerte az osztályharc jelentőségét az események alakulásában. De mint ízig-vérig liberális polgár, eszményképe az osztályok megegyezése volt, amelyben minden osztály megtalálja a maga számítását. A polgárság klasszikus korában ez még elképzelhetőnek látszott, így képzelték akkor az angol és francia polgári közgazdászok is. Toldy István a harmonikus társadalomfejlődés fő akadályának az egyházat tartotta. A jezsuitákban - akikről érdekes könyvet írt - látta az egyház szellemi vezérkarát, és indulatosan harcolt ellenük. Ebben az engesztelhetetlen antiklerikalizmusban némiképpen túlzásokig is ragadtatta magát, ugyanis bennük látván a haladás szinte egyetlen akadályát, elvonta a figyelmet a világi reakció veszedelméről, holott azt is ő tudta legjobban, hogy Tisza Kálmán egész rendszere, amely egyszerre támaszkodott a nagybirtok árnyékában fejlődő polgárságra és a polgárok támogatta feudális nagybirtokra, mennyire tévútra vezeti a magyar polgári haladást. Mégis: az egyház elleni hadakozásban csak úgy mellékesen - bár igen egyértelműen - fejtette ki bírálatát a maradi politika ellen is. Politikai világképében már-már a századforduló és a korai XX. század polgári radikálisainak első, korai megszólalóját kellene tudomásul vennünk, ha egyetlen pontban nem osztozott volna Tisza Kálmánékkal. Ez a nemzetiségi kérdés. Ő is a nemzetiségek teljes magyar asszimilációjában látta a magyar demokratikus jövőt. Ebben a Kávéforrás haladói mind egyetértettek: magyar az, aki magyar anyanyelven, magyar névvel magyarnak tudja és vallja magát. (A Kávéforrás polgári nacionalista, a fennálló rendhez képest nyugati mintájú haladó írói közt számosan voltak német, szláv és zsidó eredetű lelkes magyarok: az asszimiláltság példaképei és hirdetői, maga a Toldy család is ilyen német származású lelkes magyar volt, Toldy Ferenc még Schedelnek született.)

A Kávéforrás ifjainak vezére Rákosi Jenő volt. Ő már két színjátékával is zajos sikert aratott. A Nemzeti Színház szinte elvárta a társaságtól, hogy színjátékokat írjanak. Berczik Árpád is hamarosan népszerű vígjátékíró lesz, Dóczi Lajos még a külföldi sikerekhez is eljut. Ezek azonban mind az újromantika jegyében írják drámáikat, a szecessziót és a l'art pour l'art-t készítik elő. Toldy többet, mást akar. Az ő esztétikai elveit még sihederkorában Eötvös József alakította ki, aki gyakori vendég volt Toldyéknál, Toldy István politikai eszméit hirdeti a színpadról is. A jó hazafiak című vígjátékában a vidéki nemesség korrupcióit leplezi le egy vasútépítési vállalkozás komédiájával. Itt minden hazafias jelszó önző érdeket takar.

A jó hazafiak pozitív hőse: Kovács mérnök - polgár, negyvennyolcas emigráns fia, aki Amerikából jött haza, a nyugati polgári demokrácia neveltje. A vígjáték szerelmi vonala sablonos, nem is fontos, az a fő, hogy az önző és szájhazafi nemesekkel szemben a korrekt polgári hős igazul meg - közéleti téren is, szerelmi téren is. A fő cél a leleplezés. És a nem túl bonyolult történet jó technikával, gördülékenyen, pergő dialógusokkal sikerült. Tetszett is a közönségnek. Másik vígjátéka, Az új emberek még jobban tetszett: ebben a szerelmi vonal is politika. A nemesi múltnak hátat fordító, polgár módra dolgozni kívánó nemesifjú és a lelkes magyarrá vált zsidó pénzember, Csipkey-Spitzer leánya boldog szerelemben talál egymásra. A nemesség polgárosodásának programja volt ez. Ennek is sikere volt, telibe találta a kor liberalizmusát. Annál több ellenérzést váltottak ki tragikus kimenetelű társadalmi drámái. Előbb a Kornélia, egy polgári házasság elromlásának története, amelyben a házasságtörő asszony végül is csak az öngyilkosságba menekülhet. A kényesen erotikus téma és a rokonszenvvel ábrázolt házasságtörő asszony felháborodást keltett. (Ne feledjük el, nem sokkal azelőtt még Franciaországban is bíróság ítélte el Flaubert-t Madame Bovary házasságtörése miatt.) Azután következett a Lívia, amelyben minden bajnak az egyház, a papság az oka. Ez még kevésbé tetszett a közönségnek. De az irodalom értői felismerték ezekben is az új mondanivalók első hangütését. Toldy színjátékai döntő hatással voltak az akkor még újromantikus, de hamarosan a társadalmi kritikához eljutó Csiky Gergelyre, s általa az egész következő magyar színiirodalomra.

Egyetlen regénye, az Anatole pedig nagyon érdekes kísérlet. Lélektani regény a maga helyét nem találó fiatalemberről, aki végül is öngyilkos lesz. Fárasztó, nem sikerült regény, de mégis távoli rokona Flaubert Érzelmek iskolájának. Hatása - alighanem Bródy közvetítésével - Molnár Ferenc Andorjáig vezet. A különös benne, hogy nem magyar, hanem francia környezetben játszódik. Ez talán a nagy példakép, Eötvös A karthauzijának a hatása. Az a világ, amelyet korábban Eötvös A karthauziban ábrázolt, itthon még csak bontakozott, de Nyugaton már megvolt; ugyanígy az a vegytiszta polgárság, amelyet Toldy az Anatole-ban rajzol, a liberális polgárok vágyaiban élt, de hitelesebb volt, ha francia viszonyok közt mesélik el. Az Anatole olyan elrontott regény, amelyet akár remekmű is követhetett volna. Így csupán igen jó kezdet volt. De nagyon fontos kezdet.


TARTALOM