19. fejezet
A könyvnyomtatás fénykora Németalföldön


A németalföldi nyomtatómesterség a XV. században elmaradt az olasz és a francia nyomdászat mögött, de a XVI. században mindinkább egyenrangú lesz velük. E kiegyenlítődésnek egyik oka a Sorbonne teológus tudósainak reakciós felfogásában rejlik, amiért is a francia tudósvilág mindinkább a szabadgondolkodó Németalföld felé fordul. Itt ugyanis nem gördítenek akadályt a görög és héber nyelv tanulása elé, és szabad utat engednek tudós nyomdászaik fejlődésének.

Rubens városáról, Antwerpenről már a nagy flamand festő előtt az a közmondás járta: Gyűrű a világ, s Antwerpen rajta a drágakő. Amikor Brügge jelentősége a XVI. században leáldozott, Antwerpen hatalmának és műveltségének csúcsára ér. Antwerpen hírnevét Christophe Plantin, a világhírű Plantin nyomda alapítója, nagymértékben növelte.

Christophe Plantin francia szülőktől származott. Tours mellett, Saint Avertinben született 1520 körül. Sok vándorlás után végül is Antwerpenben telepedett le. Először könyvkötészeti műhelyt nyitott, de úgy látszik, ez a mesterség egymagában még nem elégítette ki alkotó kedvét, és ezért 1555-ben a nyomdászattal is megpróbálkozott, anélkül hogy a legcsekélyebb jártassága is lett volna benne. Nagy kitartása, szorgalma és művészi érzéke lassanként pótolta a hiányokat, s Antwerpen városát rövidesen a nyomdászat középpontjává fejlesztette. Könyvei tökéletes kiállításukkal és szép betűikkel világszerte feltűnést keltettek. II. Fülöp udvari nyomdászának nevezte ki, és megbízta a híres Polyglott Biblia nyomásával, amelyhez Guillaume le Bé, a kiváló francia betűmetsző és öntő készítette a betűket. A biblia nyolc kötetben jelent meg 1569-től 1572-ig (62. ábra).

Plantin hűséges és nélkülözhetetlen munkatársra tett szert François Rapheling személyében, aki görögöt és latint tanult Párizsban, majd Cambridge-ben tökéletesítette tudását. Kezdetben a korrektori teendőket látta el a nyomdában, de rövid időn belül Plantin annyira megkedvelte, hogy feleségül adta hozzá legidősebb leányát.

Alba hercegnek, a németalföldi szabadságharc elnyomójának erőszakos uralma alatt jónak látta Plantin Antwerpent elhagyni, s nyomdájának egy részével Leydenbe költözött. Az antwerpeni nyomda vezetésével vejét bízta meg. Később, jobb napok virradtával újból visszatért, s vejét küldte Leydenbe. Rapheling a nyomdászat mellett még az egyetem héber tanszékének is tanára lett.

Plantin második leányát Johannes Moretushoz adta férjhez, aki egyszerű munkásként kezdte pályafutását a nyomdában, de gyakorlati téren annyira kivált a többiek között, hogy Plantin örömmel választotta vejéül. Harmadik leányát Egydius Beys (Egide le Bé) vette el, aki a nyomda párizsi fiókját vezette.

Plantin pályafutása alatt több mint ezer könyvet nyomtatott. Betűi az Aldus és Estienne betűkkel szépségben, éles és tiszta vonalaikban felvették a versenyt. Görög betűi még az Aldus betűk szépségén is túltettek. Hangjegyek nyomásában is mesterit alkotott (63. ábra).

1589-ben halt meg, 75 éves korában. Sírkövének felirata elárulja a nem mindennapi megbecsülést, amelyet munkájával szerzett:

"Christophorus situs hic Plantinus, regi Iberi
Typographus, sed rex typograporum ipse fuit."

(Itt nyugszik Plantin Kristóf, a spanyol király nyomdásza, aki maga is király, a nyomdászok királya volt.) Utódaira három nyomdát hagyott. Rapheling a leydenit, Moretus az antwerpenit és Beys a párizsit tartotta meg.

Az antwerpeni nyomda Johannes Moretus vezetése alatt továbbra is fenntartotta régi színvonalát. Említésre méltó munkája a Vulgata, amelynek az Alpokon túli országokban való terjesztésére tíz évig tartó privilégiumot kapott a pápától. Fia Balthazar, Rubens jó barátja, a Plantin nyomda további virágzásához nem kismértékben járult hozzá. A nyomda jelentősége a XVII. század közepétől mindinkább csökken, s egykori virágzása a XVIII. században megszűnik. Az utókor hálával és kegyelettel gondol a régi híres officina fénykorára, s minthogy a nyomda épségben fennmaradt, Antwerpen városa 1875-ben, az épülettel együtt, megvásárolta. Múzeummá átalakítva ma is fennáll s hiteles képet nyújt a XVI. század nyomdájáról. E tekintetben páratlanul áll az egész világon. Szépségét nemcsak a ház régi építészeti stílusa mutatja, hanem a letűnt századok varázsa: egykori ódon műhely, szedőszekrényekkel, sajtókkal, készen álló szedésekkel és nyomódúcokkal; magánlakosztályok aranyozott córdobai bőrtapétákkal; tűzhelyek delfti cserépből, ultramarinkék-fehér, lila-zöld színekben; ónbetétes ablakok, barokk szekrények, asztalok, székek és ágyak.

A múlt életre kel a látogató előtt. Csodálatos áhítatot sugároz a nyomda udvara. A régi falakat véges-végig futószőlő vonja be, amelyet még Plantin ültetett. Puritán egyszerűség és nyugalom hangulata honol a csendes udvaron.

Németalföld másik nagy nyomdászcsaládja az amszterdami Blaeu család. A mi szempontunkból különös jelentősége van annak, hogy Misztótfalusi Kis Miklós az ő nyomdájukban töltötte tanulóidejét. Willem Blaeu, az alapító, Tycho Brahe-nak, a nagy dán csillagásznak volt a tanítványa és barátja. Ez a barátság nyomot hagyott a nyomda kiadói programján, mert leginkább csillagászati műveket jelentetett meg. Halála után fia, Jansson Blaeu vezette a nyomdát. Nála jelent meg 1663-ban egy pompásan kiállított térképkönyv, 12 nagy alakú kötetben. Nyomdája Európa első üzemei közé számított. A nyomda 1673-ban tűz áldozata lett. A hithű protestánsok Isten büntetésének tartották a csapást, mert Blaeu sok misekönyvet és breviáriumot nyomott katolikusok részére. Még abban az évben meg is halt.

*

Németalföld harmadik világhírű nyomdászcsaládja az Elzevir család, amelynek nagy hírét mindennél meggyőzőbben bizonyítja, hogy a csinos kis könyvfajtákat és az éles, karcsú antiqua betűket ma is "Elzevir"-nek nevezik. A család feje, Louis Elzevir, Antwerpenben tanulta a nyomdászmesterséget, és ő is, akárcsak Plantin, Alba herceg rémuralma elől menekült Leydenbe. Itt a főiskolán pedellus, majd könyvkereskedő lett. 1617-ben halt meg. Két fia volt: Matthys és Aegidius. Matthys nyomdász volt Leydenben, és négy fia: Isaak, Abraham, Bonaventura és Jakob szereztek nyomdájuknak megbecsülést. Isaak főképpen klasszikus könyveket nyomtatott. Könyvei 1618-tól kezdve "apud Elzeviros" vagy "ex officina Elzevirorum" jelzéssel jelentek meg. Isaak 1625-ben visszavonult a vállalat vezetésétől. Testvérének, Bonaventurának és unokaöccsének, Abrahamnak adta át az akkor már virágzó vállalatot. A vállalat alattuk érte el fénykorát. Könyveik elegáns alakjukkal, tökéletes szedésükkel és nyomásukkal, szép papirosukkal igen nagy becsben állottak. Már az első kiadványaik messze túlszárnyalták Isaakéit, és tíz év leforgása alatt mesteri könyvek kerültek ki nyomdájukból. Legszebb kiadványaik: Julius Caesar, Terentius, Plinius, Vergilius és Cicero munkái voltak (65. ábra).

1625-ben indították meg a latin klasszikusok híressé vált duodec alakú (duodec = tizenketted) könyveinek kiadását. Horatiusszal és Ovidiusszal kezdték, majd pedig a francia klasszikusokkal folytatták. A duodec alakú könyvecskék szép és tökéletes kiállításuk mellett olcsók is voltak. A megjelenő könyveket az olvasóközönség valósággal szétkapkodta. Az írók és tudósok megtiszteltetésnek vették, ha e sorozat számára dolgozhattak. A kis alakú könyveket más országok kiadói is bevezették, elsősorban a franciák, akik különösen nagyra értékelték a formátum rendkívüliségét és báját. A bibliofil gyűjtők számára rendkívül értékes volt egy-egy ilyen sorozat, s már a megjelenés századában mindent elkövettek, hogy teljes Elzevir-gyűjteményt szerezzenek.

Az Elzevir nyomda hatalmas üzleti szervezetté fejlődött. Legfőbb felvevő piacuk hosszú időn keresztül Németország volt. Majd mikor a harmincéves háború következtében a Németországgal fennálló összeköttetés mind nehezebbé vált, az északi skandináv államokat is bevonták üzleti hálózatukba.

A két kiváló Elzevir, Abraham és Bonaventura ugyanabban az évben, 1652-ben halt meg. Fiaik, Jean és Daniel követték őket a mesterségben. Kezdetben teljes volt közöttük az összhang, s e korszaknak gyümölcsei, a Psalterium és Krisztus követése (1653) az Elzevirek legszebb alkotásai közé sorozhatók.

Az együttműködés néhány esztendő múlva már nem volt zavartalan. Ez talán azzal magyarázható, hogy egyikük sem rendelkezett azokkal a tapasztalatokkal, amelyekre szüleik tettek szert évtizedekre terjedő munkásságuk alatt.

Az alapító Louis Elzevir egyik unokája, szintén Louis Elzevir, Leydenben tanulta a nyomdászmesterséget, később külföldi útra ment, bebarangolta egész Európát, majd harmincéves korában visszatért Hollandiába, s nehogy versenytársa legyen a leydeni nyomdának, Amszterdamban telepedett le, 1638-ban.

A világlátott Louis Elzevir szélesebb látókörű kiadó lett, mint leydeni rokonai, akik a kisvárosi szűk környezetükből alig mozdultak ki. Főképpen a szabad gondolat híveit gyűjtötte könyvkiadó vállalata köré. 1642-től kezdve ő nyomtatta Descartes-nak, a lángeszű francia filozófusnak műveit, aki 1629-ben Hollandiában telepedett le, és húsz esztendőn keresztül itt élt teljes visszavonultságban. Descartes hollandiai tartózkodása alatt írta a legtöbb és legjelentősebb művét, s e művek nyomtatója és kiadója Louis Elzevir volt. A neves holland tudós és államférfiú, Hugo Grotius (de Groot) műveit is ő adta ki.

Louis Elzevir 1640-ig csupán mint kiadó működött, s csak 1640-ben rendezett be magának nyomdát. Ezután kapcsolódik bele az egymást mind kevésbé megértő leydeni Elzevireknek, Jeannak és Danielnek a sorsába.

A leydeni Elzevirek üzleti tekintélye kisebb volt, mint az amszterdami kiadóvállalat tulajdonosáé, ezért a leydeni munkatársak is inkább az amszterdami ház köré tömörültek. A két leydeni unokatestvér természete is nagyon különbözött. Jean habozó természetű, Daniel szilárd elhatározású ember volt. Ez is hozzájárult a közöttük levő ellentét kiéleződéséhez. 1655-ben szakításra került közöttük a sor. A leydeni üzletet Jean tartotta meg, Daniel pedig az amszterdami Louis-val társult. Daniel sok kiadványt áthozott magával a leydeni üzletből, s most már az amszterdami műhely is elkezdte a világhírű duodec alakú kiadványok nyomtatását. Louis 1664-ben visszavonult az üzleti élettől, s 1670-ben meghalt. Ettől az időtől kezdve Daniel egyedül vezette az amszterdami vállalatot; 90 különböző kiadvány hagyta el nyomdáját, köztük sok kitűnő és jelentős könyv. Daniel halála után az amszterdami vállalat feloszlott, és sorsát 1712-ben követte a leydeni is.

*

Híres nyomdászcsalád volt Németalföldön az Enschedé család is, amelynek késői ivadékai a ma is működő és virágjában levő haarlemi nyomda élén állnak.

Az Enschedé nyomda megalapítója, Isaak Enschedé 1703-ban nyitotta meg nyomdáját Haarlemben, s 1727-től kezdve fiával, Johannesszel együtt dolgozott. Johannes már gyermekkorában rendkívüli érdeklődést árult el a tipográfia mestersége iránt. A könyvritkaságok tömegét gyűjtötte össze könyvtárában, s élete céljának tekintette, hogy megírja a könyvnyomdászat történetét, amelyhez könyvgyűjteménye kitűnő anyagot szolgáltatott volna. Sajnos, ezt a tervét nagy elfoglaltsága miatt nem tudta megvalósítani. Fia, Johannes Enschedé még apjánál is lelkesebb könyvbarát volt. Tudományos felkészültsége, párosulva szakmabeli tudásával, eredményezte, hogy nyomdája nemcsak elsőrendű üzem, hanem a könyvnyomdászat valóságos múzeuma lett. A maga nemében egyedül áll az egész világon, mert Hollandia nyomdászatának fénykorából majdnem az összes betűket sikerült összegyűjtenie, s e betűfajtákkal a szakavatott mesterek ma is dolgoznak (66. ábra).

Johannes Enschedé 1743-ban megvásárolta a híres Wetstein-féle betűöntödét, amelynek bélyegzővasait (Stempel) a kitűnő betűmetsző, Johann Michael Fleischmann készítette. Fleischmann továbbra is dolgozott Enschedének, aki feljegyzésében azt írja róla, hogy a nyomdászat feltalálása óta ilyen kiváló betűmetsző még nem született. A páratlan színvonalú betűöntöde megvásárlása után Enschedé megkezdte a régi jelentős holland nyomdák és betűöntödék feltalálható bélyegzővasainak és matricáinak felkutatását. Így jutott egyebek között az Elzevir és Blaeu nyomdák betűihez. De felkutatta az ősnyomdászat termékeit is, így Henric van Delft, vagy ahogy magát nevezte, Henric Lettersnider, 1490-ben készített bélyegzővasait és matricáit.

Természetesen az összes régi betűk matricáit és bélyegzővasait nem sikerült felkutatnia, de nagyon sok olyan betű akadt, amely kisebb-nagyobb mennyiségben különböző nyomdákban még fellelhető volt. Ezeket a betűket is összegyűjtötte, és kiadta világhírű betűmintakönyvét: Specimen de caractères typographiques de Joh. Enschedé et fils, imprimeur a Haarlem (Johannes Enschedé és fia haarlemi nyomdászok betűfajtáinak mintái). Ebben a könyvben csak azok a betűk foglalnak helyet, amelyeknek bélyegzővasai és matricái nincsenek meg sehol másutt. Legelöl sorakoznak fel a nagy kezdőbetűk Albrecht Dürer idejéből, amelyek még rézből metszett bélyegzővel, valamint ólommatricával készültek, azután az úgynevezett "civilité" betűk, amelyek egy párizsi könyv címéről (La civilité puérile et honnète) kapták nevüket, és végül az ecriture allemande, az egyetlen fraktúr betű (67. ábra).

A ma is fennálló Enschedé nyomdában mindezek a betűk ma is megvannak, és a nyomda dolgozik velük. Értékes, művészi kiállítású könyveket készít a világ minden tájának bibliofil kiadói számára, a finom Van Gelder hollandi merített papiroson.


tizennyolcadik fejezet - kezdőlap - huszadik fejezet