Amint Erasmusnál az értelmi nevelés rendszerében korához mérten újításokkal, talpraesett észrevételekkel találkozunk, úgy az erkölcsi nevelésre vonatkozó megjegyzései is nagyon figyelemreméltók.
A nevelésnek a külömböző tudományok elsajátítása mellett a másik főfeladata a jámborságnak és erkölcsösségnek beoltása a gyermeki lélekbe. "Semmi nehézség abban, hogy a kettőt egyszerre végezzük, csakhogy a vallásosságot illeti az elsőség." (Christ. matr. inst. Op. V. 713. C.) "Jobb ostobának maradni, mint rossznak." (Műv. I. 493. F.) "Nincs vadabb, rosszabb állat azon embernél, akit a féktelen becsvágy, az állatias szenvedélyek, a harag, gyűlölködés és tobzódás kormányoznak." (Op. I. 493. D.) Hány meg hány embert dönt a nyomorba, vénít meg időnapelőtt, vagy visz a sírba gyermekeinek erkölcstelensége!
"Ismerek igen kiváló főurakat, kiknek számos gyermekeik közül alig maradt meg egyetlenegy, viruló állapotban; egyik a szépítgetve "francia betegség"-nek nevezett nyavalyában senyved; a másik egy versenyívásban dőlt ki; a harmadikat akkor szúrták le, mikor éjtszaka álarcosan csatangolt. Mi ennek az oka? Az, hogy a szülők elegendőnek tartják, hogy gyermekük van és annak elegendő vagyont gyüjtöttek, nevelésével ellenben nem törődnek. A törvények szigorúan intézkednek azokkal szemben, akik kicsinyeiket kiteszik és martalékul dobják az erdő vadjainak. De nincs a kitételnek kegyetlenebb módja, mintha azon lényt, akit a természet azért adott, hogy a legalkalmasabb módon minden jóra rávezessük, az állati szenvedélyek karjaiba dobjuk." "Minő rettenetes vadállat a fajtalanság, mily falánk és kielégithetetlen szörnyeteg a pazarlás, mily féktelen dúvad a részegség, mily ártalmas féreg a harag, mily borzasztó ragadozó a nagyravágyás. Ezeknek a vadaknak teszi ki fiát mindenki, aki mindjárt legzsengébb éveiben meg nem szoktatja, hogy az erényt szeresse, az aljasságot pedig utálja; sőt nemcsak odadobja gyermekét a vadállatoknak, ahogy odadobják kicsinyeiket a kegyetlen szívű szülők, hanem ami még ennél is rosszabb, saját veszedelmükre nevelnek borzasztó és veszedelmes szörnyeteget." (De pueris lib. inst. Op. I. 495.)
Még nagyobb hibát követnek el azok, akik ahelyett, hogy nemes eszmékre vezetnék rá a gyermeket, gyöngéd és romlatlan lelkét rosszaságra szoktatják, megismertetik vele a bűnt, mielőtt még tudná, hogy mi a bűn. "Hogyan lesz abból szerény és egyszerű ember, ki gyermekkorában bíborban mászkált? Még nem tudja a közönséges tárgyak nevét gagyogni, de már érti, hogy mi a bíbor, már osztrigát kiván, már tudja mi a papagáj és rózsahal és megvetéssel utasítja vissza a közönséges ételeket. Hogyan lehet majd ifjúkorában szemérmes, akit már gyermekkorában szemérmetlenséghez szoktattak? Miképen lehet bőkezű felnőtt korában, aki már mint ökölnyi gyerkőc megtanulta csodálni a pénzt és az aranyat? Hogyan tartózkodhatik a gyönyöröktől az olyan ifjú, akinek ízlését már azelőtt megrontották, mielőtt jellemének alakításához hozzáfogtak volna? Ha valami új divatú ruhát kitalálnak, azt azonnal ráaggatják a gyermekre. Megtanítják jó korán tetszelegni és úgy, hogyha valamit elvonunk tőle, haragosan követeli vissza. Mikép fogja mint felnőtt az iszákosságot gyülölni, aki már gyermekkorában iszákossá vált. A kisdedeket némelyek olyan szavakra tanítják meg, amint Quintilianus mondja, amelyeket egy háremszolga szájában sem kellene megtűrni. Ha aztán ilyesmit mond, össze-vissza csókolják. Természetesen az ilyenek legkevésbé sem veszik észre fiacskáik rosszaságát, mivel saját életük sem egyéb, mint példa a romlottságra. A gyermekbe beleevődik a dajkák szemérmetlen viselete, aki így mintegy erőszakkal ragadtatik a szemérmetlen érintkezésekre. A gyermek látja apja iszákosságát és hallja nem nagyon épületes szavait. Részt vesz a mértéktelen és kevésbé tisztes lakomákon, miközben a ház visszhangzik a bohócok, síposok, citerásnők és táncosnők zajától. Ezáltal annyira hozzászokik ehhez az életmódhoz, hogy a szokás természetévé válik." (Op. I. 495. CD.)
A vallásosságban is ugyanazt kell tenni, amit a tudományosság megszerzésénél, hogy mindjárt kezdetben a legszilárdabb elvekre kell szert tenni. A boldogsághoz vezető legrövidebb út abban áll, ha a lelket a mennyeiek felé irányítjuk, úgyhogy a Krisztus iránti szeretet és a tisztességes dolgok iránti vonzódás bennünk utálatot kelt a mulandó és bűnös dolgok iránt. (Enchiridion militis Christiani, Op. V. 51. B.) Ha gyengébbek is vagyunk, hogy sem utánozhassuk az apostolokat, a vértanúkat, legalább ne engedjük, hogy a pogányok bennünket ebben megelőzzenek. (U. o. D). Ha az embert a pogányok példája, Isten igazságossága vagy jósága sem riaszthatja el a bűntől, legalább a bűnnel járó bajok fékezzék meg.
A keresztény példányképe Krisztus legyen, aki a boldogság felé vivő utat a maga teljességében megmutatja. "Elég boldognak tarthatod azt, sőt csak egyedül azt tarthatod boldognak, aki Krisztust magában hordozza." Az az egyedüli kár, mikor a jámborság megfogyatkozik és a bűnök az emberben elhatalmasodnak; ellenben igen nagy haszon származik, mikor a lélek jobbá lesz az erény gyarapodásával. (Op. V. 42. B.) Ennélfogva a keresztény ember a tömeget az ő balvéleményeivel és tetteivel számba sem véve őszintén és teljes erővel ragaszkodjék a keresztény valláshoz; bármi tünjék is fel érzékei előtt a világ jelenségeiből, mindazt csekélybe vévén egyedül Krisztussal járjon, mint a helyes felfogás és boldog élet útmutatójával. Aki tőle csak egy hajszálnyira is eltér, a helyestől tér el. Bármi történjék az üdvösséget szeretőkkel, az csak üdvöt hozhat, azokra nézve az Istentől jövő csapások javakká, az ostor vigasztalássá, a szemrehányások dicsőséggé, a gyötrelmek örömmé, a keserűség édességé változik. (Op. V. 25.)
Végtelenül lehetne szaporítani az idevonatkozó idézeteket, melyek azt mutatják, hogy Erasmus a katholikus vallás alapvető tanításaihoz ragaszkodva állapítja meg a vallásos nevelés alapjait.
Erasmust többen vádolták azzal, hogy erkölcstana csak külsőségekre, az illendőség mozzanataira szorítkozik s hogy, ennélfogva előtte a keresztény vallás csak mint a legfenségesebb és legtökéletesebb erkölcsi rendszer jelenik meg; őt meghatotta ugyan a szeretetnek a kereszténységből eredő szelleme, de mégsem volt teljesen meggyőződve arról, hogy a szeretet csak a vallás talajából fejlődhetik ki és hogy a szeretet hit nélkül csalóka lény.[72] Ezt a vádat azonban Erasmusnak egy másik méltatója, Glöckner[73] visszautasítja s joggal hivatkozik arra, hogy E. a külsőségekre való támaszkodást ártalmasnak tartja s azt hangoztatja, hogy a fősuly a felebaráti szeretetre fektetendő. Hogy miképen vélekedett az élő hitnek erejéről, szépen megvilágítja a Ratio verae theologiae c. művének egyik helye. (V. 77. B.) "Az első és egyedüli célod az legyen, sovárgásod és törekvésed arra irányuljon, hogy átolvadj, az isteni erőtől ragadtassál és átalakulj abba, amit tanulsz. A lelki eledel csak úgy válik hasznodra, ha nem csupán emlékezetedbe vésed, hanem érzelmeidnek lényegévé válik, lelkednek legmélyére jut és ott megmarad. Ne abban lásd haladásodat, hogy szépen tudsz vitatkozni, hanem abban, hogy más embernek, kevésbé dölyfösnek, kevésbé indulatosnak, kevésbé kapzsinak, kevésbé élvvágyónak érzed magad, ha vétkeidből mindennap elhagysz valamit s azok helyett gyarapodol a jámborságban".
Hangsulyozza, hogy az ész művelése mellett sohasem szabad mellőzni a jámborság fölkeltését. "Kevés tudás és nagy szeretet többet ér, mint a sok tudás kevés szeretettel." (X. 1720. A.)
Sőt a tudás elé az erkölcsi nemesülésben azt a feladatot tűzi ki, hogy a szívet hajlítsa az erényhez és az érzületet vezesse helyes irányba. "Habár a tudás a gonosz kivánságokat teljesen el nem is nyomhatja, de mégis mérsékli. Aki ugyanis a jó és rossz közötti külömbséget helyesen látja, annak el kell kerülnie a gonosz tetteket és csodálnia kell az erény szépségét." (Op. 39. E.)
Az erkölcsi élet alapja is a nevelésen nyugszik. "Minden erénynek forrása a szorgos és lelkiismeretes nevelés." (De pueris lib. instit. Op. I. 491. E.) Ebben a legfőbb munka a családra hárul, mert a gyermekek bűneit a Szentírás szerint is a szülőktől kéri számon az Isten. (U. o. 494. C.) Azonban már a természet is segítségére van a szülőknek, mivel az erényességnek és derékségnek erős csiráit oltotta belénk, csakhogy a természetes hajlamot gondosan kell fejleszteni. (U. o. I. 496. E.) Ámde sokan a tömegből arról panaszkodnak, hogy a gyermeki természet szerfölött hajlik a bűnre és csak nehezen vehető rá, hogy az erényességet szeresse. Ez a baj jórészt a saját mulasztásunkból ered, mivel hamarább megrontjuk bűnökkel a gyermek lelkét, mint sem megkedveltetjük vele az erényeket. Igy aztán nem csoda, ha gyermekeink kevesebb fogékonyságot tanusítanak az erkölcsi elvek iránt, hiszen már megkedvelték a romlottságot. (U. o. 497. E.)
Ha tehát a szülők azt óhajtják, hogy gyermekeik kezdettől fogva az erkölcsös életre szokjanak és erkölcsös környezetben növekedjenek fel, mindenekelőtt saját életük példájával mutassák meg az utat. A gyermek nagyon szereti utánozni a felnőtteket; ennélfogva ha a szülőnek életében csupán jámborságot, szemérmességet, józanságot és szerénységet észlel, puszta megszokásból is ezen erények szerint fog élni. "Az intelmek magukra keveset érnek, ha a gyermek mást lát szüleinek életében, mint amit eléje szabnak; nem tudják elhitetni vele, hogy komolyan kivánják tőle, amit maguk sem követnek." (Christ. matr. instit. Op. V. 714. E.) Ezért az apa kerülje a részegséget s más bűnöket, a szülők tartozkodjanak minden rossztól gyermekeik előtt. (Id. mű V. 698.) Akit anyja jámborságban nevelt, az rossz utra alig tévedhet. (Op. V. 717. C.) A szülőkön kivül a dajkák (Op. I. 500. A.), játszótársak vannak figyelemreméltó befolyással a gyermekre. Mint ahogy a játszótársak beszédbeli vagy, taglejtési hibái elragadnak, épen úgy átterjednek egyik gyermekről a másikra a lelki hibák s habár észrevétlenül is történik ez, a hatás annál mélyebb. Ezért gondoskodni kell, hogy növendékünk csak jó gyermekek társaságában forduljon meg.
A szülők mellett a legnagyobb hatással van a gyermekre a tanító példája. "A rossz ember nevelőnek egy koronával fizetve is drága." (Op. I. 499. A.) A tudományos ismeretekkel együtt elengedhetetlen benne az erényesség, a lelki derékség.
A példának ez a fontossága szép világításba helyezi Erasmusnak pedagogiai belátását. Ujabbkori pedagogusok is elégszer kiemelték a példa nevelő erejét. A gyermek erkölcsi felfogása nem annyira elvekhez igazodik, mint inkább a személyekhez és dolgokhoz. "A szív legjobb gyakorló eszköze a példa; egy szemernyi jó példa fölér egy köböl predikációval", - mondja egy ismertebb pedagogiai irónk.[74]
Hasonló gonddal kell ügyelni arra is, hogy a környezet káros hatása lehetőleg ellensulyozódjék. A gyermekeket óvni kell a trágár beszédtől és a felnőtteknek ügyelniök kell, hogy náluk se váljék megszokássá az ilyen mételyező beszéd. Hasonlóan félti az erkölcsi érzéket az évenként újra születő virágénekektől, melyek magasztalják a rosszaságot s az aljas tartalmat oly ocsmány vagy elburkolt szavakkal mondják el, hogy a teljesen megromlott emberek sem beszélhetnek aljasabban. "Ha a törvények éberek volnának, az ily dalok szerzőit meg kellene vesszőzni". (Instit. Christ. matrim. Op. V. 718. A.)
Amiképen nem illik, hogy a családban sikamlós beszédet halljon a gyermek, épen úgy nem valók a családba a szemérmet sértő képek sem. A hallgatag festmény beszédes egy tárgy, mely észrevétlenül beveszi magát a lélekbe. Némelyek efféle tárgyakkal ékesítik szobáikat, mintha az ifjúságot megrontó csábító szerek amúgy is nem eléggé bőven volnának képviselve. Megróvással sujtja azon festőket, kik még a Szentirásból vett tárgyakat is elrontják gonosz kidolgozásukkal.[75]
Az erkölcsi nevelés a szülőktől, tanítóktól és az egész környezettől nyujtott jó példán kivül azzal veszi kezdetét, hogy a gyermeket először a külsőségekben szoktatjuk helyes irányban. Elvisszük a templomba, ahol megtanul térdet hajtani, kezecskéit összetenni; a kalapját levétetjük, s ügyelünk, hogy a szertartás alatt csendesen és tekintetét az oltárra irányítva maradjon. A jámborságnak és szerény viseletnek ezen kezdő mozzanatait nagyon korán, jóformán még mielőtt beszélni tudna, elsajátítja a gyermek; s mivel ezek a külsőségek a felnőtt korig emlékezetben maradnak, nem kevés hatással vannak az igazi vallásosságra. (De pueris instit. Op. I. 500. D.) Még oly kicsiny jó tulajdonságok megszerzése is nagy eredmény, ellenben a kis hibák megszokása nagy baj. A helyes szoktatás ebben a korban annál könnyebb, mivel a lélek a felnőttek utmutatása szerint minden iránt fogékony. Amint a gyermek megszokhatja a bünöket, mielőtt tudná, hogy mi a bűn, épen úgy hozzászoktatható az erényekhez is. A legjobb dolgokat minél hamarább el kell sajátítani, mivel ezek tartósan meg is maradnak. (Id. műv. 500. E-F.) Ha az erények csirái korán bejutottak a gyermeki lélek talajába, megszilárdulnak, a gyermek növekedésével erősödnek és az egész életre megmaradnak. Ha pedig a lélekbe nem az erényeket ültetjük be, a bűnök fogják benőni, mert valaminek föltétlenül kell ott teremnie. (Op. I. 500. D)
A szoktatás értékének ez a kiemelése Erasmus pedagogiájának igen figyelemreméltó oldala és a gyermeki természetnek helyes megfigyelésére vall. Igen természetes is, hogy a gyermeknek nem lehet Cicerónak a kötelességekről írt művét, Aristoteles Ethikáját, Seneca vagy Plutarchus erkölcsi tartalmú műveit és Sz. Pál leveleit fejtegetni, ellenben ha pl. az étkezés alkalmával valamit illetlenül tesz, a figyelmeztetésre alkalmazkodik a helyes megtartáshoz. (Op. I. 500. D.) Helyesen itél erről Tögel, midőn azt mondja, hogy a külső, a formalis nevelés közvetlen összeköttetésben áll az erénnyel, mint ahogyan egy nép szokásai erkölcsiségének is tükrei. Ennélfogva, ha Erasmus a "De civilitate morum puerilium"-ban részletes útmutatásokat ad arra, hogy az illedelmes gyermeknek hogyan kell magát viselnie, ezen külsőségek felsorolása nem felületességről tanuskodik, hanem a gyermekkornak lélektanilag helyes megitélésére vall, melyet épen a külsőségekhez való ragaszkodás jellemez. Ha az étkezésnél illedelmesen viselkedik, ez az ő mértékletessége; ha a felnőttek jelenlétében hallgat, ez az ő szerénysége, ha a szertartásokhoz alkalmazkodik, ez az ő jámborsága.[76]
A szoktatás mellett az erkölcsi elveket kellemes és gyönyörködtető elbeszélések által kell a gyermek lelkébe juttatni. A gyermek semmit sem hallgat szivesebben az aesopusi meséknél, melyek a tréfa és nevetés színe alatt komoly életszabályokat rejtenek.[77] Az oroszlán meséje, melyet egy egérke megment, vagy a galambé, mely egy hangyának köszönheti életét, szépen példázza a fejedelmi ifjunak, hogy senkit sem kell lenézni, hanem inkább mindenkit jótéteményekkel kell megnyerni és hogy senki sem oly gyenge, hogy alkalom-adtán ne viszonozhassa a jótéteményt.[78] Hasonlóan sikerrel használhatja fel a nevelő a költők elbeszéléseit. Az Odysseiának azon kalandjából, hogy Circe Odysseus kisérőit sertésekké varázsolja, rá lehet mutatni, hogy akit szenvedélyei elragadnak, állattá alacsonyodik le. Phaëthon sorsa azt példázza, hogy akit ifjú heve és meggondolatlansága vezérel, magára és másokra egyaránt veszélyt hoz. Polyphemus az olyan emberek mintaképe, akiknek nagy erejük van, de bölcseség nem lakozik bennük.[79] Ilyen szempontból az erkölcsi nevelés javára lehet még értékesíteni a vígjátékokat, a buccolicus költés termékeit. A történelmi olvasmányokat a történelmi egyéniségek rendkivüli hatásánál fogva az erkölcsi nevelésben szintén elsőrendű hely illeti meg. Az Institutio principis Christiani-ban Erasmus a tört. műveket ugyan a leendő fejedelem nevelésében kivánja értékesíteni, de erre vonatkozó észrevétele általános érdemű. Az erőszakos és önző gyermek könnyen az önkénykedésre és kiméletlenségre hajlik, ha kellő vezetés nélkül olvassa Achilles, Xerxes, Nagy Sándor vagy Julius Caesar történetét. Épen úgy Sallustiusnál, Liviusnál sok részlet előfordul, amelyeknek megitélésében a keresztény felfogás külömbözik ezen irókéitől.[80] A történelmi alakok közül a gyermek a legderekasabbakat válassza mintaképeiül: Aristidest, Epaminondast, Octavianust, Trajanust stb.[81] Sőt van egy érdekes észrevétel arra nézve, hogy még a rossz példát is lehetőleg jóra serkentőleg kell felhasználni. "C. Caesarnak szorgalmát és nagyságát, melyet ő hibásan becsvágyának kielégítésére használt fel, te fordítsd a haza javára. Sőt a legrosszabb fejedelmek példája gyakran inkább buzdít a jóra, mint a legjobbaké vagy a középszerűeké."[82] De már az emberi mértéket meghaladó követelés, - amelyet E. szintén a fejedelemre nézve mond ki, - hogy a fejedelem sohase szórakozás végett olvasson, hanem azért, hogy az olvasás által jobbá váljék. Még magasabb fokú tökéletességet tesz fel az, hogy ha becsvágyónak, haragosnak vagy érzékiességre hajlónak ismeri föl magát, avégett olvassa a könyveket, hogy bajából kigyógyuljon.[83]
A mesék, elbeszélések, történelmi személyek nyujtotta példák mellett a rövid és elmés sententiákat, a közmondásokat, a kiváló emberek mondásait is fontosaknak tartja.[84] Hogy ezek annál mélyebben bevésődjenek a lélekbe, az emlékezetet is segítségül akarja venni. A közmondást, a velősmondást, hasonlatot bele kell vésni a gyűrűbe, a leszármazási táblába, fel kell írni a táblákra, vagy amiben a serdülő gyermek gyönyörködik, hogy bármivel foglalkozik, előtte legyen az intelem.[85]
Az új kor pedagógiájának egyik jelentékeny oldala, hogy a lélektani mozzanatokat különös figyelemre méltatja. Erasmusnak a nevelésre vonatkozó nézeteiben gyakran találkozunk a lelki sajátságok éles megfigyelésével, amiből a nevelés munkájára a helyes következtetést is levonja. Igy az Institutio principis Christiani-ban (Op. IV. 563. E-F.) arra utasítja a nevelőt, hogy először is élesen figyelje meg növendékét, hogy milyen irányba hajlik. Némely jelekről már akkor észre lehet venni, hogy a haragra vagy a kevélységre, a becsvágyra, az élvezetekre, a kapzsiságra, a bosszúállásra nagyobb-e a hajlandósága. A nevelő kötelessége az lesz, hogy a melyik hibával szemben nagyobb sebezhetőséget észlelt, azon az oldalon erősítse, üdvös tanácsokkal és szabályokkal kisérelje meg a még engedékeny lelket ellenkező irányba terelni. Ha pedig oly hibákat fedezett fel benne, amelyeket könnyen erényekké lehet változtatni, minők a nagyravágyás, tékozlás, annál inkább legyen rajta, hogy a természeti hajlamokat nemesítse.
Ebben a munkában a siker azon fordul meg, hogy a nevelőt kitartása cserbe ne hagyja. "A nevelőnek nincs miért lemondania a reményről, ha véletlenül durvább és nehezebben hajlítható lelket kapott is. Nincs oly zabolázhatatlan, oly rettenetes vadállat, amely meg ne szelídülne az állatszelidítő kitartásával, miért kelljen tehát feltenni a nevelőnek, hogy oly vad és javíthatatlan lelket kapott, amelyet még a gondos utánjárás sem terelhet jó irányba.[86]
Az erkölcsi érzet nevelésével szorosan összefügg a vallásos érzet nevelése. Erasmusnál erre nézve is találunk egy pár szép lapot, amelyek érdemesek figyelmünkre. A kérdésnek rendszeres tárgyalását itt se várjuk; ahelyett külömböző műveiben elszórt észrevételeiből állíthatjuk össze nézeteit.
A Confabulatio pia-ban (Colloquia fam. Op. I. 649. A-B.) a vallásosságot így találjuk meghatározva: A vallásosság Istennek igaz tisztelete és az ő parancsainak megtartása. Ezen parancsok pedig négy fődolgot foglalnak magukban: 1) először, hogy Isten iránt hódolattal, a Szentírás iránt kegyelettel viseltessünk és hogy Istent ne csak úgy tiszteljük, mint urunkat, hanem bensőséggel szeressük, mint legkegyelmesebb atyánkat; másodszor, hogy senkinek se ártsunk; harmadszor, hogy mindenkivel tegyünk jót; negyedszer, hogy legyünk türelmesek. Ha más velünk igazságtalanul cselekszik, ne álljunk bosszút, rosszat rosszal ne viszonozzunk. Gáspár (a párbeszédben a jámborság képviselője) mindennap megvizsgálja tetteit és ha valamiben vétkezett, azon van, hogy hibáját megjavítsa. Ezt a lelkiismeretvizsgálást este tartja, de néha, mikor ráér, máskor is. Az Institutio Christiani matrimonii-ban (Művei V. 713. E. - 714. D.) ismét rátér a vallásos nevelés pontjaira. A vallásos nevelés alapját az teszi, hogy Istentől mindennél jobban kell félni, és őt szeretni, mint a világ teremtőjét és fenntartóját, aki mindenütt jelen van, mindent lát és tud. Isten az ő egyszülött fia, Jézus által örök életet ad azoknak, akik benne biznak és parancsait megtartják. Érinti az angyalok gondos őrködését az emberek fölött, a szentiratok tiszteletét, a keresztségben tett fogadalom szentségét, a bajok elviselését, az embertársak nyomorai iránt mutatott könyörületesség értékét s más efféléket.
Az erények gyakorlásában Jézust kell például a gyermek elé állítani s kivüle még azokat, akiknek szentségére a Szentírást lehet tanuságra hívni. "Mikor már elérte tizennegyedik évét, akkor szíve a legjobb talaj, amely minden arra érdemes dolog befogadására a legalkalmasabb; ha ezt a kort elszalasztjuk, többé ehhez hasonlót nem találunk. Ekkor tehát teljes erővel kell a munkának neki állani, hogy az ifjút a leghelyesebb nézetekkel lássuk el."
A fejedelmi ifjú lelkébe is leghamarább és legerősebben azt kell beoltani, hogy Krisztust minél őszintébb szívvel tisztelje, Krisztus vallásának tételeit kellő rendbe szedve jó korán, még pedig mindjárt a kútfőkből merítve kell vele elsajáttítatni, mivel onnan nemcsak tisztábban kapja (unde non solum purius hauriuntur), hanem sokkal hathatósabban is szívébe szállanak.[87]
Erasmus felfogását a vallásos nevelés terén már abban a korban sokszor gáncs érte. Luther maga azzal vádolta, hogy az egész keresztény vallást meg akarja ingatni és buktatni, hogy helyette ismét a paganismust keltse életre.
A renaissance-korának kutatói többen megjegyzik, hogy az új irány követői közül nagyon sokan pogányias nézeteknek hódoltak s nemcsak szavuk járásában ragaszkodtak a rómaiak kifejezéseihez, hanem egész felfogásukban. Erasmusnál is találunk nyilatkozatokat, melyekben megbotránkozva említi némelyeknek esztelen túlzását, kiknek nehezére esik, hogy a "szép tudományok" (bonae literae) keresztényiesen szólalnak meg, mintha semmi finomság nem lehetne abban, ami nem pogányias. "Az ilyenek fülének kellemesebben hangzik a Jupiter optimus maximus, mint Jesus Christus redemptor mundi és a patres conscripti kellemesebb mint a sancti apostoli. (Op. III. 1020. F.)
Erasmus ezzel szemben épen azt hangoztatja, hogy "azért sajátítjuk el a tudományokat, a bölcsészetet, az ékesszólást, hogy Krisztust megismerjük, hogy Krisztus dicsőségét hirdessük, mivel ő a végcélja minden ismeretnek és ékesszólásnak". (Op. I. 1026. E.) Nem szeretném, hogy a keresztény a pogányoktól örökölt tudományokkal azok erkölcseit is elsajátítsa. (Enchiridion, Op. V. 7. D.) "Egyébiránt igen sok utasítást lehet ott is találni, melyek jól alkalmazhatók a helyesen való életre". (u. o.)
Azonban ennek teljes elismerése és gyakori hangoztatása mellett nagyon méltányolja egyes pogányok erkölcsi elveit. Néha szinte tulságba ragadtatik és alkalmat szolgáltat arra, hogy ellenfelei megütközzenek kijelentésein. Ilyen a Convivium religiosum c. beszélgetés egyik helye.
"Bizonyára a Szentírást illeti meg mindig az első hely, de én néha a régiek nyilatkozatait, a pogányok és költők iratait oly szenteknek, pompásaknak, szűzieseknek találom, hogy meg vagyok győződve, hogy egy jó szellem világosította fel az irásnál. Krisztus szelleme talán szélesebb körben hat, mintsem mi sejtjük. Bizonyára sokan a szentek sorában élnek, akik nincsenek benne a mi lajstromunkban. Barátaimnak megvallom, hogy nem tudom Cicero könyveit az öregségről, a barátságról, kötelességekről, a tusculanumi beszélgetéseket olvasni anélkül, hogy a könyvet meg ne csókoljam és azt a szent szivet ne tiszteljem, mely az isteni szellemtől úgy meg volt ihletve. Ellenben ha újabb műveket olvasok, melyek erkölcsi szabványokat tartalmaznak, mily hidegeknek találom, mintha nem is érezték volna, amit írtak. Inkább ellennék Scotus nélkül néhány hozzáhasonlóval együtt, mint az egyetlen Cicero vagy Plutarchus nélkül. (Conviv. religiosum.)
Máshol ellenben azt nyilatkoztatja ki, hogy a görögök egész bölcselete csak álmodozás és üres fecsegés Krisztus bölcseletével összehasonlítva. (Op. I. 1005. A.) Azt meg mindig kiemeli, hogy a kereszténynek a pogánytól különböznie kell. "Valahányszor eszedbe jut, hogy fejedelem vagy, egyuttal az is jusson eszedbe, hogy keresztény fejedelem vagy és hogy ennélfogva még a dicsőitett pogány fejedelmektől is annyira kell külömböznöd, amennyire a keresztény a pogánytól külömbözik".[88]
Épen abban áll Erasmus eltérése a humanismus többi harcosaitól, hogy a bölcseletre nem fektet nagy súlyt. A metaphysika értékét kevésre teszi. Úgy veszi észre, hogy a dolgok okainak, a végtelen, az idő és a mozgás fogalmának fejtegetése inkább szócsavarásokra vezet. Ezzel szemben a bölcseleti kérdések feszegetése kártékonyan hat az egyház tanításaira; az egyes emberre nézve pedig könnyen az a baj származik belőle, hogy az olyan ember teljesen felfuvalkodottá válik és jámborsága veszendőbe megy. Inkább ajánlja a gyakorlatias irányú bölcseletet, mely a vágyak, szenvedélyek megfékezésére oktat és önismeretre int. Aki boldogul akar élni, kivált Sokrates tanításaival ismerkedjék meg. Azonban még ebben a tekintetben is többet ér a keresztény filozófia. A tudományok kifejlődését a pogányok munkálkodása által úgy tekintette, mint a Krisztus tanításaihoz megkivántató előkészületek egyik láncszemét. Másrészt a keresztény vallás elég erős arra, hogy a pogányság eszméinek tulságos befolyását ellensúlyozza.[89]
Az erkölcsi célt vallja irányadónak a pogányirók megválogatásában is. Ez irókat nemcsak a stílusban elérendő haszon és hasznos ismeretek miatt kell olvasni, hanem azért is, mivel sok megszívlelendő életelvhez juttatnak. De inkább a nyilvános életben követendő magatartásra meríthetünk belőlük útmutatást, mivel a sarkalatos erkölcsi kérdésekben csupán a szent könyvekre kell támaszkodnunk. Mindamellett a pogányok tettei csak még erősebben sarkalhatják a keresztényt az erényességre, de arra kell ügyelni, hogy csak a valóban tanulságos részleteket méltassuk figyelmünkre, a mérget ellenben kerüljük.
A történetirókat és ethikusokat illeti meg ebben a tekintetben az első hely: Liviust, Plutarchus életrajzait, Tacitust, Ciceronak "A kötelességekről" c. művét, a Tusculanae Quaestionest, Plutarchos erkölcstani értekezéseit. Sőt az ismeretek gyarapítása végett még oly irókat is kell olvasni, mint Plinius és Lucianus, akik a halhatatlanságot tagadták, vagy Tacitust és Suetoniust, noha ezek a keresztények ellenségei voltak. Ellenben a sikamlós iróktól minden áron óvni kell az ifjúságot s ha talán az eruditióért olvasni kellene is, E. ezekből csak kivonatokat ajánlana. Erasmus előtt Terentius épen úgy, mint kortársai előtt is nagy becsben áll, műveit irásmódjának tisztasága, finomsága különösen kedveltekké tette. Némelyek elitélik ugyan botrányos szerelmi történetei miatt, de Erasmus szerint, akinek lelke már meg van romolva, az bárminő olvasmánytól könnyen elromlik s Terentius gáncsolói nem veszik észre, minő erkölcsösség uralkodik ezen vígjátékokban, melyek olvasójukat hallgatagon intik a helyes életmódra. Maga ez a költői műfaj sajátosan alkalmas, sőt mintegy arra van rendelve, hogy az emberi gyengeségeket üldözze. (Epistolae. Op. III. k. 1886. B. C.) Cicero, Quintilianus, Sz. Jeromos, Sz. Ágoston, Sz. Ambrus foglalkoztak Terentiussal ifjúkorukban és tanulmányozták öregségükben. Terentiussal szemben Plautusból csak egyes vígjátékokat tart olvashatóknak, amelyekben sikamlósság nem fordul elő. Ha a költőkben megütközést okozó helyek is fordulnak elő, az sajnálatos, de mégsem lehet lemondani olvasásukról. Akkor a Bibliát sem szabadna olvasni, amely hasonlóan sok felötlő dolgot tartalmaz.[90]
Az erkölcsi és vallásos nevelés szempontjából érdekes kérdés, hogy mennyiben érvényesíti nézeteit saját műveiben. Itt elsősorban a "Colloquia" jöhet tekintetbe, mely telve van azon kor forrongó kérdéseinek tárgyalásával. A képzelt vagy valódi visszaélések ellen sok helyt kikel ezen művében. A "Bucsújárás"-ban pl. kikel azok ellen, akik ott hagyva családjukat, idegen helyeket keresnek fel, mialatt övéik pusztulásnak, erkölcsi romlásnak vannak kitéve. De kivált a szerzetesi életben lábrakapott visszaéléseket teszi gyakran szóvá; azon kor szerzeteseinek elpuhító életét, a földi javak túlságos szeretetét többször kirivó színekkel festi. El kell azonban ismerni, hogy máshol méltányolja, sőt dicséri ezen pályának jó oldalait is.
A visszavonultságot, a világtól elvonuló magábamélyedést a pogány bölcsek is szerették; a szerzeteseknél a társak közötti baráti érintkezés el is veszi a magányos élet hidegségét; ott van az evangelium enyhítő, vigasztaló igéivel. Minő bizodalommal tekinthet az Krisztusra, aki megőrizte lelke tisztaságát! (Colloqu. militis et carthusiani.) A szerzeteseket, apátokat épen azért figyelmezteti, hogy a fényüzés, tétlenség, vadászás és szerencsejátékok helyett jó könyvek olvasásával töltsék életüket.
A bőjt, gyónás, a szentek tisztelete s a kath. vallásnak más lényeges kérdései szintén gyakran előfordulnak művében. Kétségtelen, hogy mindezekre nézve Erasmus Colloquiá-iban sok ellentétes nyilatkozatra találunk s nem ok nélkül hivatkoznak ezen művére, akik vallási nézeteiben homlokegyenest ellenkező állításokat keresnek. Annyi azonban bizonyos, hogy általában bizonyos józan mértékre törekszik s meggyőzőleg köti szivére az olvasónak, hogy külsőségekkel, pusztán szertartásokkal a szív megindulása nélkül nem lehet megnyerni Isten irgalmát.
Más kérdés aztán az, hogy szabad volt-e a kornak teljes forrongásban vajudó kérdéseit belevinni egy oly könyvbe, mely az ifjuság használatára volt szánva. A mai kor ebben a tekintetben azt vallja irányelvének, hogy hagyjuk a vallás vagy tudomány vitás kérdéseit a tudósok vitatkozásainak és csak eldöntésük után ismertessük meg az ifjuságot az eredménnyel. Napjainkban mindenki hangosan tiltakoznék az ellen, hogy az arra még éretlen fiatalságot a napi kérdések porondjára vezessük. Már kortársai is elég élesen megrótták ezen eljárásáért. Pedagógiai nézeteinek újabb ismertetői közül Tögel azt tartja, hogy ezen kérdések tárgyalásakor Erasmust elhagyta pedagogiai érzéke, ellenben Glöckner elismeri, hogy az ő leginkább megtámadott művei a régi hideg és gyakran tiszteletlenhangú szőrszálhasogatásoknál többet érnek.[91] Tegyük hozzá még azt is, hogy Erasmus egy forrongásban álló kor embere, noha eszméit békés úton akarja érvényesíteni, ily korszakok emberei pedig még akkor is, ha a békésebb fajtából valók, türelmetlenek, akik nem tekintenek arra, hogy vajjon a legsimább úton haladnak-e.
A Colloquiá-ban még van egy feltünő jelenség, mely a mai olvasó megütközését felkelti: a nemi kérdések szóvátétele. Ez részint egyes, a mai felfogás szerint ízléstelen szavak belevegyítésében, részint egyes párbeszédek tartalmában van. Az illetlen szavakra nézve Erasmus azzal védekezett, hogy azok még tisztes nők beszédében is előfordultak. Erasmus megtámadóival szemben makacsul vitatta, hogy A kérő és a leány beszélgetése a sikamlósságtól ment, sőt inkább szűzies. Kortársai neki adtak annyiban igazat, hogy mikor Terentius vígjátékait az iskolából kiküszöbölték, az ő Colloquiá-it vitték be helyettük. Az újabb kutatók közül is többen annak a nézetnek adnak kifejezést, hogy az ethikai célt még az előbb említett párbeszédtől sem lehet megtagadni.[92]
Ha már ennyit beszéltünk a Beszélgetések-nek (Colloquia) az erkölcsi neveléssel kapcsolatos részeiről, említsük meg a Pietas puerilis c. párbeszédet, amely azzal válik ki a többiek közül, hogy különféle erkölcsi elvek mellett, amelyekből már feljebb idéztünk, egy igen szép órabeosztást foglal magában. Gáspár - a párbeszédben a vallásos irányt képviselő tanuló, - mindjárt felkeléskor keresztvetéssel kezdi a napot, hálát ad Krisztusnak, hogy az éjjelt szerencsésen engedte elmulni és könyörög hozzá, hogy a nappal is épen úgy teljék el az ő dicsőségére és szolgájának lelki üdvére. Azután szüleit köszöntvén az iskolába indul, de útba ejti a templomot is, hogy üdvözletet mondjon Jézusnak, a szenteknek, de kivált a Szűz Anyának. Krisztushoz azért könyörög, hogy elméjét világositsa meg, hogy az ismereteket könnyen elsajátíthassa. A szentek közül Sz. Pál, Cyprian, Jeromos és Agnes segítségét kéri ki. Az iskolában teljes lélekkel igyekszik megfelelni mindannak, amit az a hely követel. "Oly bensőséggel imádkozom Krisztus segítségéért, mintha az ő segítsége nélkül az én igyekezetem mitsem érne és úgy igyekezem, mintha Krisztus csak azt segítené, aki derekasan nekifekszik a munkának." Hazamenet Gáspár megint betér a templomba rövid imádságra. Otthon segítségére van szüleinek vagy feladatával foglalkozik. Ebédnél szüleinek felszolgál, ő szokta elmondani az asztali áldást is. Délután az iskolábamenés a délelőtti eljárás szerint ismétlődik. Este vacsora után kellemes történetekkel szórakozik. A lefekvés idejében ágya előtt térdre borulva egész napi időtöltését átgondolja. Ha valami vétek terheli lelkét, Krisztushoz folyamodik bocsánatért és jobbulást fogad; ha lelkiismerete nem vádolja, hálát ad, hogy minden bűntől megőrizte. Azután még azért könyörög, hogy Krisztus oltalmazza meg a gonosz szellem kisértéseitől és az érzékies álmoktól, majd ágyába huzódván homlokát és mellét a kereszt jelével jelöli meg s csak ezután alszik el.
Ha felebarátját megsérti, keresi a kibékülés módját; ha meg más bántaná meg, könnyen megbocsát és rajta van, hogy az, ki megsértette, lássa be tévedését. Ezt annál inkább meg kell tenni, mivel Krisztus is minden bűnünket megbocsátotta és naponként újra megbocsátja. Ha ideje engedi, naponként elmegy a templomba. Ott az oltár közelében áll; a mise részeiből kivált a leckére és az evangeliumi szakaszra figyel, amelyből egyet-mást lelkébe vés. Mise alatt imádkozik, még pedig leginkább belsőleg, gondolatban s nem ajkai jártatásával. Imádkozását a mise szakaszaihoz alkalmazza. "Hálát adok Jézus Krisztusnak kimondhatatlan kegyességéért, hogy a világot halálával megváltotta és könyörgök, hogy ne engedje, hogy szent vére hullása értem hiába legyen, hanem szent testével mindig táplálja lelkemet, vérével élessze szellememet, hogy lassanként az erényekben öregbedve, ama mysticus szervezetnek, az egyháznak méltó tagja legyek és soha el ne pártoljak ama szent szövetségtől, melyet az utolsó vacsorán tanítványaival és ezek által mindenkivel kötött, aki a keresztség által azok társaságába fel van véve". Ha észreveszi, hogy gondolatai máshova tévedtek, nehány zsoltárt olvas el, hogy elméjét a szórakozottságtól elvonja. Társai közül csak a jókkal társalog. Még a költők közül is csak az erkölcsileg kifogástalanokat olvassa. (Op. I. 649-652.)
Ime az eszményi tanuló képe Erasmusnál!