LEVÉL BORBÁNDI GYULÁHOZ

1. Borbándi Gyula (1919–) – író, publicista. Tanulmányait a budapesti tudományegyetem jogi karán végezte, 1942-ben államtudományi doktori oklevelet szerzett. Érdeklődését korán felkeltette a népi és falukutató irodalom; látogatta a népi írók előadásait, irodalmi estjeit. Egyetemi hallgatóként a Széchenyi Szövetség egyik vezetője, melynek kezdeményezésére részt vett több falukutató kiszállásban; majd minden népi megmozduláson megjelent. A háború alatt három évig (1942. okt.-től 1945. aug.-ig) katona, ill. hadifogoly volt. Hazatérte után a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban helyezkedett el, s belépett a Nemzeti Parasztpártba. Egy ideig kerületi párttitkár, a Nagy-budapesti Intézőbizottság tagja, majd a Népi Ifjúsági Szövetség nagy-budapesti titkára. A pártban a Kovács Imre vezette jobbszárnyhoz tartozott. 1949 januárjában elhagyta Magyarországot; két és fél éves svájci tartózkodás után, 1951 nyarán Münchenben telepedett le, ahol azóta is él. 1951-től 1984-ig a SZER munkatársa. 1950-ben a Látóhatár c. emigráns-folyóirat alapító tagja, majd főmunkatársa, ill. egyik szerkesztője; 1958-tól az Új Látóhatár felelős szerkesztője.

{3-568.} 2. Borbándi Gyula: Der Ungarische Populismus. Studia Hungarica. Schriften des Ungarischen Instituts, München. Nr. 7. Mainz-München, 1976. 358. Bibó István levelében erre a kiadásra hivatkozik. – Borbándi könyvét – Bibó észrevételeit is figyelembe véve – alaposan átdolgozva, kiegészítve magyarul is kiadta. L. Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom. A harmadik reformnemzedék. Püski. New York, 1983. 538.

3. The Paralysis of International Institutions and the Remedies. Harvester Press, Sussex, 1976. Magyarul: A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai – Bibó István összegyűjtött munkái. Sajtó alá rendezte: Kemény István és Sárközi Mátyás. Bern, 1984. 4. k. 967–1189.

4. Ekés mozgalom – az 1933-ban alapított parasztpárt, az ún. Ekésfront által indított politikai mozgalom; vezetőjévé Petru Grozát (1884–1958) választották; bázisát a kis- és középparasztság, valamint a paraszti származású értelmiség adta. Programjának középpontjában a nagybirtok megadóztatása, a parasztoknak 5 hektár földdel való ellátása, az állami monopóliumok, a bürokrácia és a közfunkciók csökkentése, a termelés megszervezése, az ingyenes orvosi kezelés és a demokratikus szabadságjogok biztosítása állt. Az Ekésfront a népfrontpolitika szellemében 1935 szeptemberében szövetségre lépett az erdélyi magyarság szervezetével: a Romániai Magyar Dolgozók Szövetségével (a MADOSZ-szal). 1944-ben csatlakozott az antifasiszta erőket tömörítő Nemzeti Demokratikus Arcvonalhoz. A romániai demokratikus fordulat és a második világháborúból való kiugrás után (1944, aug. 23.) tevékenyen részt vett a politikai életben, 1945. márc. 6-tól 1952. jún. 2-ig az Ekésfront elnöke, P. Groza töltötte be a baloldali koalíciós kormányban a miniszterelnöki tisztet. A párt 1953-ban szűnt meg. (L. Lipcsey Ildikó: A MADOSZ és az Ekésfront [Frontul Plugarilor] 1935–1944. Történelmi Szemle, 1982. 3. sz. 458–483.)

5. Zveno nevezetű katonatiszti párt – értelmiségi politikai kör 1927–1944 között Bulgáriában, majd 1944-től 1949-ig politikai párt. 1927-ben alakult, a Zveno (Lánc) c. folyóirat körül gyülekező {3-569.} köztársasági érzelmű, ellenzéki beállítottságú, francia és jugoszláv orientációjú katonatiszteket és polgári értelmiségieket tömörítette. 1934. máj. 19-én a hadsereg támogatásával katonai puccsot hajtott végre, vezetője, Kimon Georgiev (1882–1969) lett rövid időre (1935. jan. 22-ig) a miniszterelnök. Nyílt fasiszta diktatúrát vezetett be, a parlamentet feloszlatta, a politikai pártokat betiltotta, a községi önkormányzatot megszüntette; hajtóvadászatot indított a baloldaliak, elsősorban a kommunisták ellen. Ugyanakkor külpolitikai téren Németországgal szemben Bulgária Franciaországhoz és Jugoszláviához közeledett, és felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval (1934. júl. 23.). A harmincas évek végén s különösen a világháború kirobbanása után a Zveno-csoport balra tolódott; 1943-ban csatlakozott az antifasiszta erőket összefogó Hazafias Fronthoz. Az 1944. szept. 9-i demokratikus fordulat után K. Georgiev elnökletével jött létre az első koalíciós kormány. 1944. okt. 1-én a Zveno-kör Zveno Népi Szövetség néven párttá alakult, s végig részt vett a kormánykoalícióban. 1949-ben feloszlott, és beolvadt a Hazafias Frontba.

6. Nyugat-európai és amerikai ún. populista mozgalmak. – Az ún. populizmus amerikai jelenség. A populista mozgalmak a múlt század végén és a századfordulón az Egyesült Államok déli, nyugati és középnyugati, iparilag kevéssé fejlett, mezőgazdasági jellegű államaiban bontakoztak ki. A kisbirtokos parasztság, a farmerek elégedetlensége váltotta ki azokat, mivel a nyugati területek meghódítása után megszűnt az olcsó föld, a nagy piaci központoktól távol a mezőgazdasági termékek értékesítése sok nehézséggel járt; az agrárolló szélesre nyílt, áruikat magas szállítási költségek terhelték, s érdekeik védelméről sem tudtak gondoskodni. A nyolcvanas évektől kezdve farmerszövetségeket alapítottak, sőt egy országos politikai szervezetet, az ún. populista pártot (hivatalos nevén: az Egyesült Államok Népi Pártja) is létrehoztak, amely 1891-től 1912-ig állt fenn. Fő követelései közé tartozott a közföldek visszavétele állami kézbe a vasúttársaságoktól és a korporációktól, a vasút, a telefon és a távírószolgálat {3-570.} államosítása, az adók csökkentése, az „olcsó pénz” megteremtése és a 8 órás munkaidő bevezetése. A populista mozgalom a századfordulóra lehanyatlott, az első világháború előtt meg is szűnt. Tagjai zömmel a Demokrata Párthoz csatlakoztak, vagy azt támogatták. Az európai populizmus, amely Franciaország mellett elsősorban a kelet-európai országokban terjedt el, nem politikai, hanem jobbára irodalmi mozgalom volt. (Romániában pl. a poporanisták [popor = nép], Csehszlovákiában a ruralisták, nálunk a népiek.)

7. Erdélyi József (1896–1978) jobboldali fordulata – amint erre a későbbiekben Bibó is rámutat – Solymosi Eszter vére c. antiszemita versével kezdődött, amely 1937-ben jelent meg (Virradat, 1937. aug. 2.). Korábban, a 20-as évek elején, majd 1930 körül is írt antiszemita verseket, de azokat nem publikálta. 1938-tól rendszeresen írt az Egyedül Vagyunkba, s annak külső munkatársa lett. A politikailag jobboldalinak számító Turul Szövetség vette szárnyai alá, az rendezte meg első szerzői estjét a Zeneakadémián, s adta ki műveit. A háború alatt írt emlékiratában beismerte: „Egy szélsőjobboldali pártba is beléptem, bírálati jogomat fenntartva. Tréfa volt az egész, de ha már beléptem, ígéretem szerint egy évig álltam a sarat, segítettem a pártot.” (Fegyvertelen. Önéletrajz. Bp., 1942. 201.) Ez a párt a Matolcsy-Baky-féle Nyilaskeresztes Front volt. A német megszállás idején – éppen azokban a hetekben, amikor a magyar zsidóság százezreit hurcolták koncentrációs táborokba – antiszemita verseket írt, s a régieket újraközölte. A felszabadulás után, 1947-ben – mint háborús uszítót – népbíróság elé állították, s három évre elítélték, csak 1954-ben térhetett vissza az irodalmi életbe. (Erdélyi háború alatti irodalmi működésére vonatkozóan l. bővebben: Juhász Gyula: A barbár hullám [A magyar szellemi élet és a zsidókérdés a második világháború előtt és alatt 1938–1944]. Új Írás, 1984. 7. sz. 68–97.)

8. Matolcsy Mátyás (1905–1953) – agrárközgazdász; jobb-, ill. szélsőjobboldali politikus. 1935-ig a Magyar Gazdaságkutató Intézet munkatársa. Korának egyik legjobb mezőgazdasági {3-571.} szakértője; főként a földreform problematikájával foglalkozott; több tervezetet dolgozott ki és adott közre e tárgyban. 1935-től kormánypárti képviselő; 1936-ban átlépett a Független Kisgazdapártba, amelyből 1938. márc. 21-én öt képviselőtársával együtt távozott. 1939 elején Nemzeti Szocialista Nyilaskeresztes Front néven önálló szélsőjobboldali pártot alapított, amelynek listáján az 1939-es választáskor bejutott a parlamentbe. 1942-ben azonban szakított a nyilasokkal, s egy év múlva ismét csatlakozott a kormánypárthoz, a Magyar Élet Pártjához (MÉP). 1946-ban a népbíróság háborús bűnösként 10 évi börtönbüntetésre ítélte. – Főbb művei: Az új földreform munkaterve (Bp., 1934); Agrárpolitikai feladatok (Bp., 1938); Harcom a földért (Bp., 1938).

9. Darvas József (1912–1973) 1971-ben Tasi Józsefnek adott nyilatkozatában azt mondotta, hogy „…én 1932-től kommunista voltam”. (A valóság pedagógiája. Közösségi nevelés a népi kollégiumokban. Szerk. Pataki Ferenc. Bp., 1974. 341.)

10. Zsindely Ferenc (1891–1963) – kormánypárti politikus, miniszter, író. 1919-től különböző miniszteriális tisztségeket töltött be. 1931-től 1944-ig kormánypárti képviselő; egy ideig a NEP alelnöke. 1939. márc. 8-tól 1939. márc. 24-ig miniszterelnökségi államtitkár; 1943. márc. 29-től 1944. márc. 22-ig a Kállay-kormány kereskedelmi és közlekedésügyi minisztere. 1942 és 1944 között a Györffy István Kollégium Pártfogó Testületének elnöke. Felesége: Tüdős Klára (1895–1980) – ruha- és jelmeztervező, tagja a Györffy Kollégium Pártfogó Testületének.

11. Donáth György (1904–1947) – tisztviselő, imrédysta politikus. Budapesten szerzett jogi diplomát. 1932-től 1938-ig a Központi Statisztikai Hivatalban miniszteri fogalmazó. 1938-tól az Imrédy Béla által indított Magyar Élet Mozgalom egyik vezetője. 1939-től 1944-ig kormánypárti képviselő; 1943 őszétől a MÉP alelnöke. A felszabadulás után részt vett a Magyar Közösség köztársaságellenes összeesküvésében, a népbíróság 1947. ápr. 16-án halálra ítélte, és kivégezték.

{3-572.} 12. Szabó Zoltán – l. az I. kötetben az Erdei Ferenc munkássága a magyar parasztság válságának irodalmában c. tanulmány 1. sz. jegyzetét.

13. L. Erdei Ferenc: Királyhegyes. Művelődési, gazdasági és társadalmi rajza. Századunk, 1931. 1. sz. 25–35.

14. Cion bölcseinek jegyzőkönyve – Müller von Hansen német katonatiszt által a múlt század végén készített hamisítvány, amely a kereszténység ellen irányuló világméretű szervezkedéssel vádolta meg a zsidóságot. A szerző szerint a szervezkedés középpontjában Cion bölcsei állnak, akik titkos üléseiken meghatározzák a világhatalomért folyó küzdelem módozatait. A titkos ülésekre százévenként kerül sor, a legutolsót 1897-ben tartották Bázelben, cionista kongresszus ürügyén. A titkos tanácskozás lefolyását örökíti meg a jegyzőkönyv. Cion bölcsei természetesen nem léteznek, így nem tarthattak titkos tanácskozásokat sem, és nem készülhetett semmiféle jegyzőkönyv sem. A hamisított jegyzőkönyv a modern antiszemitizmus egyik kútforrásává vált.

15. A „Megkísértésem órái” c. sorozat 1939 októberében indult az Egyedül Vagyunkban. Abba Veres Péter nem írt, eltérően Erdélyi Józseftől és Szabó Páltól. Az utóbbi írása azonban nem volt antiszemita jellegű. – Veres Péter a paraszttehetségek kiválasztásáról közölt egy rövidebb cikket az Egyedül Vagyunk első számában. (Egyedül Vagyunk, 1938. 1. sz. 30–33.)

16. Oláh György (1902–1981) – újságíró, főszerkesztő, kormánypárti képviselő. 1920-ban részt vett a nyugat-magyarországi fölkelésben, Endre László rohamcsapatának tagjaként. Ott volt az Ébredő Magyarok Egyesületének létrehozásánál. 1924-től a Magyarság, 1934-től az Új Magyarság munkatársa. Imrédy kormányra kerülésekor belépett a kormánypártba, s csatlakozott a Magyar Élet Mozgalomhoz. 1938-tól az Egyedül Vagyunk főszerkesztője. 1939–1944-ig parlamenti képviselő MÉP-programmal. A német megszállás idején is folytatta újságírói tevékenységét; a visszavonuló náci hadsereggel hagyta el az országot. A II. világháború után Dél-Amerikában telepedett le.

{3-573.} 17. Az írók, művészek és tudósok nyilatkozata a zsidótörvény ellen 1938. máj. 5-én jelent meg a Pesti Naplóban. Újraközli: A magyar népfront története. Dokumentumok. 1935–1976. Főszerk. Szabó Bálint. Bp., 1977. I. k. 192–194.

18. A tanulmányt l. a II. kötetben.

19. L. a II. kötetben A Nemzeti Parasztpártról c. cikksorozatot.

20. Veres Péter: A Parasztpárt és parasztkultúra. Hozzászólás Bibó István cikkéhez. Szabad Szó, 1947. febr. 9.

21. Muhoray Elemér (1901–1960) – népművelő, színházszervező, a magyar színházművészet népi szellemű megújításának fő képviselője; a népi mozgalom tagja. 1936-ban a Kelet Népe budapesti szerkesztője, s mindvégig munkatársa. Írt a Szabad Szóba is. 1938-ban megalakította az avantgárd Művészeti Stúdiót; 1939-ben útnak indította a faluszínpad-mozgalmat Fóton. 1940-től a Vasas Székházban rendez népijáték-bemutatókat. 1942-től a leventék központi színjátszó csoportjának vezetője. A német megszállás után – a Békepárt irányításával – ellenállási csoportot szervezett. A felszabadulás után népi színjátszó társulatot hozott létre. 1951-től a Népművelési Intézet osztályvezetője. Főbb művei: Magyar játékszín (Bp., 1940); Hagyományunk, műveltségünk, életünk (Bp., 1943); Mesejátékok (Bp., 1957). – Bibó által említett cikke: Népi kultúra és a parasztság. Szabad Szó, 1947. febr. 16.

22. L. a II. kötetben A magyarságtudomány problémája c. tanulmányt.

23. Szekfű – mint Bibó is utal rá – a két háború között legitimista volt, a Habsburgok híve. Álláspontja csak a felszabadulás után, 1945 őszén–1946 tavaszán, főként a köztársaság kikiáltása nyomán (1946. febr. 1.) változott; tudomásul vette a realitásokat. – 1918-ban Szekfű nem lényeges változtatásokkal szerette volna fenntartani az Osztrák-Magyar Monarchiát. Jászi ugyan ragaszkodott a területi elvhez, a történelmi határokhoz, de elismerte a nemzetiségek egyenjogúságát s a Monarchiát – igaz, Habsburg vezetésű alkotmányos királyság keretében – demokratikus {3-574.} konföderációvá akarta átalakítani, amely öt szövetséges államból: Ausztriából, Magyarországból, Csehországból, Lengyelországból és a délszlávokat egyesítő Illyriából állott volna. (L. Jászi Oszkár: A Monarchia jövője. Bp., 1918.)

24. A 200 holdas birtokhatárt eredendően a Magyar Kommunista Párt javasolta, abból a politikai megfontolásból, hogy a tőkés parasztgazdaságot semlegesítse a nagybirtokok felosztásakor.

25. Nagy Ferenc miniszterelnök az MKP nyomására 1947. jún. 1-én mondott le tisztségéről Svájcban, ahol szabadságát töltötte.

26. A bányák államosítására már 1946-ban sor került; a nehézipari nagyüzemeket 1946 végén csak állami kezelésbe vették, ami nem érintette a tulajdonjogot; a bankok államosításáról szóló 1947. XXX. tc.-et az országgyűlés 1947. szept. 29-én fogadta el.

27. L. az előző, 26. sz. jegyzetet.

28. L. Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Bp., 1934.

29. Mitran, helyesen Mitrany, David (?–?) – román származású amerikai történész, egyetemi tanár.

30. L. Szekfű Gyula: Forradalom után. Bp., 1947. – Újabb kiadás: Forradalom után. Sajtó alá rendezte, a bev. tanulmányt írta és jegyzetelte Glatz Ferenc. Bp., 1984.

31. Vámbéry Rusztem (1872–1948) – ügyvéd, büntetőjogász, 1903-tól a budapesti egyetemen a büntetőjog tanára. 1918-ban a Nemzeti Tanács tagja. Az ellenforradalom hatalomra jutása után megfosztották katedrájától; 1922-től ügyvéd Budapesten. Politikai perekben (népbiztosper, Rákosi-per) baloldaliak, kommunisták védőügyvéde. 1926-tól 1938-ig a polgári radikális Századunk szerkesztője. 1938-ban a nácizmus elől, Londont érintve, az USA-ba emigrált. 1947. szept.-től 1948. máj.-ig Magyarország washingtoni követe. Fontosabb munkái: Büntetőjog I–II. (Bp., 1913); A bűnvédi perrendtartás tankönyve (Bp., 1916); Háború és jog (Bp., 1933); Rákosi-per (Bp., 1933); A háborútól a békéig (Bp., 1938).

{3-575.} 32. Darányi Ignác (1849–1927) – nagybirtokos, agrárpolitikus, 1895. nov. 2-től 1903. nov. 3-ig, majd 1906. ápr. 8-tól 1910. jan. 17-ig földművelésügyi miniszter.

33. Zsilinszky Gábor (1888–1953) – vegyészmérnök, vezérigazgató. Bajcsy-Zsilinszky Endre testvéröccse. A két Zsilinszky fivér és Áchim L. András között támadt vita során, 1911. máj. 14-én ő lőtte le a parasztpolitikust. Bátyjától eltérően politikával nem foglalkozott, a gazdasági életben helyezkedett el. 1920-tól a jobb- és szélsőjobboldali lapokat kiadó Stádium Sajtó Vállalat vezérigazgatója. 1934-től a Nitrokémia Ipartelepek és a Péti Nitrogénművek Rt. vezérigazgatója, 1940-től alelnöke. Betöltötte a GYOSZ alelnöki tisztét is. 1944-ben Németországba menekült, majd kivándorolt Brazíliába. – Az Áchim-gyilkosságra l. Domokos József: Két per egy kötetben (Tények és tanúk). Bp., 1978

34. Áchim L. András (1871–1911) – parasztpolitikus, képviselő. 1904-ben csatlakozott a Mezőfi Vilmos vezette Magyarországi Újjászervezett Szociáldemokrata Párthoz, amelynek programjával 1905-ben képviselővé választották. Mezőfivel szakítva, 1906-ban megalakította a Magyarországi Független Szocialista Pártot. 1906. máj.-ban ismét képviselő lett, de mandátumát a Kúria megsemmisítette. 1910-től ismét képviselő. Halálának körülményeire l. az előző, 33. sz. jegyzetet.

35. Nagyatádi Szabó István – l. a II. kötetben a Vita demokráciánk válságáról c. cikk 5, sz. jegyzetét.

36. Pikler Gyula (1864–1937) – jogtudós, szociológus, pszichológus – 1903-tól 1919-ig egyetemi tanár a budapesti tudományegyetemen; 1920-ban nyugdíjazták. A pozitivista állam- és jogbölcselet egyik legkiválóbb képviselője. A polgári radikálisok által kezdeményezett Társadalomtudományi Társaság alapító tagja, 1901-től alelnöke, 1906-tól 1919-ig elnöke. – Fontosabb munkái: A büntetőjog bölcselete (Bp., 1892); Bevezető a jogbölcseletbe (Bp., 1892); A jog keletkezéséről és fejlődéséről (Bp., 1897); A lélektan alapelvei: az élmény megmaradása és ellentétessége (Bp., 1909).

{3-576.} 37. Braun Róbert (1879–1937) – tanár, könyvtáros, társadalomtudós. 1911-től a Fővárosi Könyvtár munkatársa, majd 1918–19-ben igazgatója. Később lektorként dolgozott. A Huszadik Század rendszeres cikkírója volt. A szociográfia hazai úttörői közé tartozott. – Főbb művei: A falu lélektana (Bp., 1913); Magyarország feldarabolása és a nemzetiségi kérdés (Bp., 1919); Régi és új milliomosok Amerikában (Bp., 1920).

38. Magyar Kultura – konzervatív szemléletű katolikus folyóirat, 1913-ban indult, 1944-ben szűnt meg. Szerkesztői Bangha Béla, Czapi Gyula és Nyisztor Zoltán voltak.

39. Farkas Ferenc (1903–1966) – könyv- és lapkiadó, parasztpárti politikus. A Nemzeti Parasztpárt alapító tagja; a Szabad Szó kiadója és szerkesztője (1938–1944). A felszabadulás után az NPP gazdasági osztályának vezetője, 1947. máj. 4-től a párt Végrehajtó Bizottságának tagja. 1945. ápr.-ban beválasztják az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, 1945. nov. 4-től 1951-ig parlamenti képviselő. 1945-től a gazdasági és pénzügyi életben több fontos pozíciót töltött be. 1956 októberében a Petőfi Párt egyik alapító tagja és főtitkára. 1956. nov. 2–4-ig a második Nagy Imre-kormányban államminiszter.

40. L. Magyar Nemzet, 1956. nov. 2.

41. Sztambulinszki – helyesen: Sztambolijszki, Alekszandar (1879–1923) – bolgár politikus és államférfi. 1902-től a Bolgár Népi Földműves Szövetség (BNFSZ) egyik vezetője, 1908-tól képviselő. 1915-ben letartóztatták, mert bírálta Ferdinánd király és a kormány németbarát politikáját. 1918 szeptemberében kiszabadult, és részt vett az antimonarchista katonai felkelésben. Az 1919. augusztusi választások után a koalíciós kormány miniszterelnöke (1919. okt. – 1920. máj.), majd 1920. máj. 21-től a BNFSZ által alakított kormány feje. Az 1923. jún. 9-i fasiszta puccs után meggyilkolták.

42. Vitos – helyesen: Witos, Wincenty (1874–1945) – lengyel politikus, publicista. A múlt század kilencvenes éveiben kapcsolódott be a lengyel népi mozgalomba. 1908-tól 1918-ig a galíciai szejm, 1911-től az osztrák birodalmi parlament tagja. 1913-ban {3-577.} az egyik alapítója és alelnöke, 1918-tól 1931-ig elnöke az egységes parasztpártból kiváló Piast nevű lengyel parasztpártnak. Az önálló lengyel állam megalakulását követően 1920–21-ben, 1923-ban és 1926. máj.-ban miniszterelnök. J. Pilsudski tábornok katonai államcsínye (1926. máj.) után ellenzékbe vonult; pártjával részt vett a parlamenti „balközép” frontban. 1930-ban ezért bebörtönözték, majd emigrálni kényszerült. 1933-tól 1939. márc.-ig Prágában él, amikor is visszatér Lengyelországba. 1931-től 1939-ig a Piast és más kisebb parasztpártokból alakult Néppárt elnöke. 1939 őszén a német megszálló csapatok letartóztatták, és egy év börtön után a felszabadulásig rendőri felügyelet alatt áll. A felszabadulás után haláláig a Lengyel Néppárt (PSL) elnöke; 1945. jún.-ban a parlament alelnökévé választották, de tisztét betegsége miatt nem tudta ellátni.

43. Radic, Stjepan (1871–1928) – horvát, ill. jugoszláv politikus, publicista. 1904-ben bátyjával, Ante Radiccsal megalakította a Horvát Parasztpártot, amely az 1910-es választáskor 9 mandátumot szerzett. 1911–12-ben a magyar hatóságok bebörtönözték. 1918–19-ben önrendelkezési jogot követelt Horvátország számára és szövetséget Szerbiával, valamint Montenegróval. A szerbekkel való ellentétek miatt 1919–20-ban börtönbe került. Pártjával ellenzékbe vonult. 1923–24-ben látogatást tett Londonban és Bécsben, Moszkvában pedig csatlakozott a Parasztinternacionáléhoz. 1926-ban a Pasic-kormányban közoktatásügyi miniszter, azonban rövidesen le kellett mondania. Átvette az ellenzék vezetését. 1928. jún. 20-án merényletet követtek el ellene a parlamentben, s aug. 8-án meghalt.

44. Maniu, Juliu (1878–1955) – román államférfi, miniszterelnök. 1906-tól 1910-ig parlamenti képviselő Budapesten; az Erdélyi Román Nemzeti Párt s a román nemzeti mozgalom vezetője, amely Erdélynek Romániához való csatlakozását kívánta. 1919-től 1939-ig képviselő Bukarestben. 1926-ban a Nemzeti Parasztpárt megalapítója, 1926-tól 1933-ig, ill.1937-től 1947-ig elnöke. 1928–30-ban és 1932–33-ban miniszterelnök. A II. világháború alatt a I. Antonescu marsallal szemben álló nyugati {3-578.} orientációjú ellenzék egyik vezetője. 1947-ben jobboldali politikai tevékenysége miatt életfogytiglani börtönre ítélték.

45. Román Nemzeti Parasztpárt (RNP) – 1926 októberében jött létre, a J. Maniu vezette Erdélyi Román Nemzeti Parasztpárt és Ion Mihalache Parasztpártja egyesülésével. Társadalmi bázisát a falusi módosabb parasztság és a városi kis- és középpolgárság alkotta. Programjában demokratikus reformok bevezetését ígérte. Az 1928-as választások megnyerésével (77,76%-ot kapott) a párt egyedül alakított kormányt J. Maniu elnökletével. Megszüntette az évek óta tartó rendkívüli állapotot, visszaállította a régi közigazgatást, a földosztás korrekcióját és nemzetiségi törvény megalkotását ígérte; megnyitotta a kapukat a külföldi tőke előtt. Hasonló politikát folytatott másodszori kormányalakításakor is, nagyobb figyelmet szentelve az ország gazdasági érdekei védelmének. Keményen fellépett a munkásmozgalom ellen. Külpolitikai téren a parasztpárti kormányzat hozzájárult a kisantant feltámasztásához; megújította a barátsági szerződést Lengyelországgal; szorosabbra fűzte kapcsolatait a balkáni országokkal. A gazdasági válság idején a párt meggyengült, több csoport kilépett, és önálló pártot alapított; Grigore Ionian létrehozta a baloldali Radikális Parasztpártot (1932), Alexandru Vaida-Voevod megszervezte a jobboldali jellegű Romániai Frontot (1935). Az RNP a harmincas évek második felében szembefordult II. Károly és az udvar diktatórikus törekvéseivel és a fasiszta csoportokkal; kiállt a polgári demokrácia mellett; kereste az együttműködést a demokratikus erőkkel. A királyi diktatúra bevezetése után (1938. febr. 10.) a pártot – más pártokkal együtt – feloszlatták; illegálisan folytatta a küzdelmet II. Károly antidemokratikus intézkedései ellen. Bár kezdetben támogatta Ion Antonescu tábornok hatalomra kerülését (1940. szept. 6.), később szembekerült vele; helytelenítette a szovjetellenes háborúban való részvételt; kifogásolta a német csapatok beengedését az országba; tiltakozott a Vasgárda fasiszta-terrorista akciói ellen. Az Erdélyre vonatkozó második bécsi döntést nem fogadta el. A kommunisták vezette antifasiszta népfrontmozgalomban {3-579.} hosszú ideig nem vett részt, 1944. jan. 20-án azonban közreműködött a Nemzeti Demokratikus Blokk létrehozásában, tevékeny szerepet játszott az 1944. aug. 23-i demokratikus fordulat végrehajtásában s Románia háborúból való kilépésében. A párt képviselői tisztséget vállaltak az első hónapok koalíciós kormányaiban, de a P. Groza vezette baloldali kormány megalakulásával (1945. márc. 6.) a párt kiszorult a hatalomból, s az ellenzék egyik hangadójaként egyre inkább szembekerült a népi demokratikus forradalommal és a Szovjetunióval. Az 1946. novemberi választásokon súlyos vereséget szenvedett (12,62%-ot kapott csak), s fokozatosan elszigetelődött. 1947. jún. 29-én feloszlatták.

46. Sárközi György – l. a II. kötetben A Márciusi Front tíz esztendeje c. tanulmány 4. sz. jegyzetét. – Dózsáról írt drámáját l. Dózsa. Történelmi dráma 3 felvonásban és 6 képben. Bp., Kelet Népe. 1939.

47. L. Illyés Gyula: Dózsa György. Dráma. Bp., 1956.

48. L. Féja Géza: Dózsa György. Bp., 1939. 242.

49. Szép Szó (1936–1939) – báró Hatvany Bertalan anyagi támogatásával 1936-ban alapított szépirodalmi folyóirat. Fejtő Ferenc, Ignotus Pál és József Attila szerkesztették, s a Cserépfalvi kiadó adta ki. József Attila halála után szerkesztőbizottság, majd Gáspár Zoltán (1910–1945) vette át a lap irányítását.

50. Dékány István (1886–1965) – filozófus, szociológus, az MTA lev. tagja. 1920-ban a kolozsvári egyetemen történelemelméletet adott elő, 1922-ben a budapesti egyetemen a történetfilozófia magántanárává habilitálták; 1932-től egyetemi nyilvános rendkívüli tanár; 1942-től 1946-ig a társadalomelmélet tanára. – Főbb művei: Bevezetés a társadalom lélektanába (Bp., 1923); A társadalomfilozófia alapfogalmai (Bp., 1933); A mai társadalom (Bp., 1943).

51. A Bethlen Gábor Kör 1902-ben alakult Kolozsvárott; a trianoni békeszerződés után az egyetemmel együtt Szegedre került át. 1946-ig működött.

52. Hilscher Rezső (1880–1957) – jogász, szociálpolitikus. Az egyetem elvégzése után Újpest város tisztviselője, az Újpesti {3-580.} Főiskolai Szociális Telep munkatársa, majd a budapesti Műegyetem Közgazdaságtudományi Karán egyetemi magántanár. Később a Szociálpolitikai Intézet egyik megszervezője, az intézet népvédelmi osztályának vezetője. 1944-től a Miskolci Jogakadémia tanára, 1949-től 1954-ig a pécsi tudományegyetem oktatója, tanszékvezető docens.

53. Hont Ferenc (1907–1979) – rendező, színháztörténész. Tagja a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. 1933-ban kezdeményezte a Szegedi Szabadtéri Játékok megrendezését. A harmincas évek elejétől illegális kommunista. 1937-től a Független Színpad társulatával, majd a Művészek, Írók, Kutatók Szövetkezete keretében antifasiszta kulturális műsorokat szervezett. A felszabadulás után 1949-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskola igazgatója. 1949–52-ben a Népművelési Minisztérium osztályvezetője. 1952-től 1957-ig az Országos Színháztörténeti Múzeum, 1957-től 1969-ig a Színháztudományi Intézet igazgatója. Fő műve: A cselekvés művészete (Bp., 1972).

54. Joó Tibor (1901–1945) – történetfilozófus, könyvtáros. 1929-től 1933-ig a szegedi Egyetemi Könyvtárban dolgozott, majd az OSZK-ba került. 1939-től a budapesti tudományegyetem magántanára. – Fontosabb munkái: Bevezetés a szellemtörténetbe (Bp., 1935); A magyar nemzeteszme (Bp., 1939); Magyar nacionalizmus (Bp., 1941).

55. Buday György (1907–) – grafikus, fametsző. 1926-tól 1930-ig a szegedi egyetem joghallgatója; elnöke a Bethlen Gábor Körnek. Elindítója, irányítója és ideológusa az agrársettlement mozgalomnak. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának alapító tagja és elnöke. Drámai erejű fametszet-illusztrációkkal vált neve ismertté (Arany János balladái, 1933; Székely népballadák, 1935). 1934-től 1937-ig a Válasz szerkesztőségének tagja. 1938-tól Angliában él.

56. L. e tanulmány 13. sz. jegyzetét.

57. Erdei Ferenc: Egy parasztváros társadalmi szerkezete. I–II. Népünk és Nyelvünk. 1934. évf. 89–100., 167–173. l.; uo.: Területi csoportok egy mezőváros társadalmában. (Adalékok {3-581.} Makó társadalmához.) Uo. 1935. évf. 244–252. l. L. még: Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. Makó, 1972. (A Makói Múzeum Füzetei. 27.)

58. Népünk és Nyelvünk (1929–1939) – a szegedi Alföldkutató Bizottság néprajzi, társadalomrajzi és nyelvészeti szakosztályának folyóirata. Id. Bibó István 1929 és 1933 között szerkesztette.

59. Rézler Gyula (1911–) – közgazdász, szociográfus, az empirikus munkásszociográfia és szociológia első hazai művelői közé tartozott. 1937–38-ban az Árelemző Bizottság előadója. 1938-tól a Miniszterelnökség gazdaságtanulmányi osztályának munkatársa. 1943-ban megszervezte a Magyar Ipari Munkatudományi Intézetet. 1945-től az Újjáépítési Minisztérium osztályvezetője. 1948-ban az Egyesült Államokba emigrált. A Loyola Egyetem (Chicago) tanára, 1964-től 1969-ig ugyanitt az Ipari Kapcsolatok Intézetének igazgatója. Fontosabb munkái: A magyar nagyipari munkásság kialakulása (Bp., 1938); Magyar gyári munkásság. Szociális helyzetkép (Szerk., Bp., 1940); Bevezetés a szociológiába (Bp., 1948).

60. Bibó itt téved. Rézler általa említett tanulmánya: A magyar társadalomleírás kialakulása az elmúlt évtizedekben – a Közgazdasági Szemle 1941. 6. sz.-ban jelent meg, míg saját tanulmánya – Erdei Ferenc munkássága a magyar parasztság válságának irodalmában – 1940-ben, egy évvel korábban látott napvilágot a Társadalomtudományban. (A tanulmányt l. a II. kötetben.) Rézler a maga cikkét – némileg átdolgozva – önálló kiadványban is megjelentette: Falukutatók és szociográfusok. A magyar társadalom önvizsgálata az elmúlt évtizedben. Bp., 1943.

61. Aldobolyi Nagy Miklós (1911–1973) – földrajztudós, hidrogeológus. Szegeden és Szamosújvárott volt tanár, 1942-ben habilitálták magántanárrá. 1945 és 1957 között Szegeden a Pedagógiai Főiskola földrajzi tanszékének a vezetője. 1957-ben a Szegedi Vízügyi Igazgatóságon dolgozott, innen az Országos Vízkutató és Fúró Vállalathoz (Bp.), majd a Vízkészletgazdálkodási Központba került.

{3-582.} 62. Reitzer Béla-Rostás Ilona: Ezer munkás a szabadidőről. Munkaügyi Szemle, 1940. 5. sz. 216–225. l.

63. Társadalomtudomány (1921–1944) – tudományos szakfolyóirat, 1926-ig a Magyar Néprajzi Társaság Társadalomtudományi Szakosztályának, 1926-tól a Magyar Társadalomtudományi Társaságnak kiadványa. 1921–1925 között id. Bibó István szerkesztette. 1933-ban a német fasizmus uralomra jutása után ideológiai-politikai beállítottsága megváltozott, a tradíciók védelme mellett egyre inkább németellenessé vált, felkarolta és támogatta a hazai szociológiai és néprajzi kutatásokat. 1944-ben, a német megszállás idején betiltották.

64. Napkelet (1923–1940) – konzervatív irodalmi és művészeti folyóirat. Alapítója és kiadója a gr. Zichy Rafaelné elnöklete alatt álló Magyar Irodalmi Társaság volt azzal a céllal, hogy tömörítve a konzervatív és „nemzeti” szemléletű írókat, ellensúlyozza a Nyugat hatását. Szerkesztői közé tartozott többek között Tormay Cecil, Horváth János és 1938–1940 között Kállay Miklós.

65. Tóth László (1895–1964) – kecskeméti nyomdász. A kecskeméti jogakadémián tanult. 1918-ban belépett az MSZDP-be. Az őszirózsás forradalom idején tagja lett a helyi Nemzeti Tanácsnak. A Tanácsköztársaság alatt a direktórium vezetője; a város képviselője a Tanácsok Országos Testületében. A Tanácsköztársaság után másfél évet töltött börtönben. 1922-től a kecskeméti nyomdavállalat tisztviselője, később igazgatója. Számos baloldali kiadványt jelentetett meg; ő adta ki többek között Németh László Tanúját. A felszabadulás után 1944. dec.-től 1948 közepéig Kecskemét polgármestere. Ezt követően visszavonult a közéletből. 1956. nov.-től 1958 végéig a Városi Tanács V. B. elnökhelyettese; később a Hazafias Népfront Városi Bizottságának elnöke. (Romsics Ignác közlései alapján.)

66. Magyar Élet (1936–1944) – irodalmi és politikai folyóirat. Formálisan a Honszeretet Egyesület lapja volt, valójában azonban a Magyar Közösség nevű konzervatív, erősen nacionalista, fajvédő alapon álló titkos szervezet ellenőrizte és tartotta fenn anyagilag. Felelős szerkesztője 1938. márc.-tól 1944. jan.-ig {3-583.} Fitos Vilmos, a segéd-, ill. társszerkesztők pedig Gombos Gyula (1939–1942) és Kristó Nagy István (1943) voltak. A folyóirat a Magyar Közösség szellemiségének megfelelően politikailag mérsékelt hangot ütött meg, de a háború alatt fokozatosan balratolódott, s határozottan németellenes vonalat vitt. Ugyanakkor a népi írók szinte minden árnyalatát megszólaltatta, még a kommunistákkal kapcsolatot tartó írókat is. A német megszállás idején, új szerkesztőséggel, de 1944. okt.-ig megjelent. L. bővebben: Fitos Vilmos: A „Magyar Élet” című folyóirat. (A szerkesztő emlékezete.) Literatura. 1984. l. sz. 89–103. l.

67. Nagy István (1904–1978) – erdélyi magyar író, kommunista politikus. A háború alatt kapcsolódott a hazai szellemi életbe; összeköttetésbe lépett a népi írókkal; írt a Kelet Népébe, a Magyar Csillagba és a Szabad Szóba; részt vett a szárszói konferencián (1943); dolgozott a Népszavának.

68. Fitos Vilmos (1913–) – tanár, tisztviselő. A budapesti egyetem bölcsészkarán tanári oklevelet szerzett, 1931-től 1935-ig Eötvös-kollégista. 1933-tól kapcsolatban állt az ún. Turulellenzékkel. Belépett a bölcsészkari Turul szervezetbe, az Árpád Bajtársi Egyesületbe, majd annak vezére lett. Később az ellenzék jelöltjeként a Turul kulturális vezérévé választották. 1937-től 1939-ig a Bartha Miklós Társaság főtitkára, majd ügyvezető alelnöke. 1938. márc.-tól 1944. jan.-ig a Magyar Élet c. folyóirat szerkesztője. 1938 végétől tagja a Magyar Közösség nevű titkos szervezetnek. A világháború alatt az egyetemi és főiskolai hallgatók németellenes egységmozgalmának szervezője, a Magyar Ifjúság Nagybizottság elnöke. 1944. márc. 19-e után az ellenállási mozgalomban a Szabad Élet Diákmozgalom vezetője. A felszabadulást követően különböző vállalatoknál tisztviselőként dolgozott. 1946. dec. 30-án, a Magyar Közösség összeesküvése kapcsán letartóztatták, de 1947. aug.-ban szabadlábra került. 1949-től a NIKEX-nél, 1953-tól 1964-ig a KOMPLEX külkereskedelmi vállalatnál volt állásban. 1956. nov.-től 1972-ig tagja az MSZMP-nek. 1973-tól nyugdíjas.

69. Magyar Élet Könyvkiadó (1939–1947) – Püski Sándor {3-584.} által alapított könyvkiadó, amely főként a népi írók műveit adta közre.

70. Magyar Út (1934–1944) – a Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetségének hetilapja. Felelős szerkesztője 1942-ig Pap Béla református lelkész volt, utóda Gombos Gyula lett, kinek révén a lap fokozatosan a Honszeretet Egyesület, ill. a Magyar Közösség ellenőrzése alá került. Kissé jobbratolódott, de igyekezett népszerűsíteni a népi írókat.

71. Exodus (1939–1944) – a népi mozgalomhoz tartozó könyvkiadó, főként Karácsony Sándor munkáit adta ki. 1941-ben közölte Szabó Dezső Elfelejtett arc c. elbeszélését és Ajno c. versét.

72. Magyar Parasztszövetség (1941–1948) – a Független Kisgazdapárt által 1941-ben a kormány támogatásával létrehozott paraszti kulturális, társadalmi és érdekvédelmi szervezet. Tevékeny szerepet vállalt a függetlenségi és a németellenes ellenállási mozgalomban. Vezetői szoros kapcsolatban álltak a népi írókkal és szociáldemokrata politikusokkal.

73. L. bővebben: Lackó Miklós: Az Új Szellemi Front történetéhez. – Válságok – választások. Történelmi tanulmányok a két háború közötti Magyarországról. Bp., 1975, 52–171.

74. Az 1935-ös parlamenti választásokról van szó. Gömbös Bajcsy-Zsilinszky Endrével szemben Tarpán (Szabolcs-Szatmár m.) egy Kenyeres (Kaufmann) Miklós nevű politikai szélhámost léptetett fel, akit a helyi közigazgatás erőszakos támogatásával és csalások sorozatával meg is választottak. A választási bíróság azonban a tiltakozások miatt kénytelen volt Kenyerest a mandátumától megfosztani. Az újból kiírt választást minimális különbséggel, de ismét elvesztette Bajcsy-Zsilinszky. (L. bővebben: Dernői Kovács László: Bajcsy-Zsilinszky. Bp., 1966. 28–44.)

75. L. Tanú. 1934–1935. 10. sz. 285–288.

76. Kozma Miklós (1884–1941) – katonatiszt, konzervatív politikus. Az ellenforradalmi rendszer egyik meghatározó csoportjához, az ún. szegediekhez tartozott. 1919-ben Szegeden az {3-585.} ún, nemzeti hadsereg propaganda- és védelmi osztályának vezetője, majd Horthy kabinetirodájának katonai referense. 1922-től az MTI, 1925-től a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. elnöke. 1935. márc. 4-től 1937. febr. 3-ig a Gömbös-, majd a Darányi-kormány belügyminisztere. 1940. szept. 12-től 1941. dec. 8-ig Kárpátalja (ma Kárpát-Ukrajna) kormányzói biztosa.

77. Gömbös Gyula 1933. jún. 17-én utazott kétnapos, nem hivatalos villámlátogatásra – Mecsér András kíséretében – Berlinbe, Hitler kancellárhoz.

78. Donáth Ferenc (1913–) – jogász, kommunista politikus. 1934-től az illegális KMP tagja. Részt vett a baloldali egyetemista és értelmiségi mozgalmakban; a Márciusi Front egyik szervezője. 1939-től a Szabad Szó munkatársa, 1940-ben letartóztatták, majd internálták. 1942-ben illegalitásba vonult. 1943-ban részt vett a Békepárt létrehozásában, s a Központi Bizottság tagja lett. 1944 őszén ott volt a kommunista párt újjászervezésénél is, s szerkesztette a Szabad Népet. A felszabadulás után, 1945. márc.-tól az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökhelyettese,1945, nov. 15-től a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára. 1945. máj.-tól az MKP, majd az MDP Központi Vezetőségének tagja. 1948, jan. 1-jétől 1951. febr. 1-jéig a Központi Vezetőség titkárságának a vezetője. 1951, febr. 15-én koholt vádak alapján letartóztatták, és 15 évi fegyházbüntetésre ítélték; 1954 nyarán rehabilitálták. 1954. dec.-től az MTA Közgazdaságtudományi Intézet igazgatóhelyettese. 1956. okt. 23-án – távollétében – kooptálták a Központi Vezetőségbe, és megválasztották a Központi Vezetőség egyik titkárává, de másnap lemondott. Az MSZMP egyik alapító tagja. 1958-ban, a Nagy Imre-perben, az ellenforradalom idején kifejtett tevékenységéért 12 évi börtönre ítélték; 1960-ban amnesztiával kiszabadult. Különböző tudományos intézetekben dolgozott, 1976-tól nyugdíjazásáig, 1983-ig az MTA Közgazdaságtudományi Intézet munkatársa. Főbb művei: Demokratikus földreform Magyarországon. 1945–1947. (Bp., 1969); Reform és forradalom. A magyar mezőgazdaság strukturális átalakulása, 1945–1975. (Bp., 1977).

{3-586.} 79. Egyetemi Kör (1875–1944) – ún. kebelbeli, tehát a rektor fennhatósága alá tartozó egyetemi ifjúsági szervezet. Irodája a budapesti egyetem bölcsészkarán volt. Rendezvényeit valamennyi egyetem diákjai látogathatták.

80. Kállai Gyula (1910–) – újságíró, kommunista politikus. 1931-től az illegális KMP tagja. A harmincas években részt vett a budapesti és a debreceni baloldali egyetemista mozgalmakban; a Márciusi Front egyik szervezője. 1939 és 1944 között az KMP megbízásából a Népszava munkatársa. Tevékeny szerepet játszott a háború alatt a nemzeti függetlenségi és az ellenállási mozgalomban. A párt képviselője a Magyar Front Intéző Bizottságában és a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságában. A felszabadulás után az MKP, majd a MDP Központi Vezetőségének tagja; 1946–1948-ban a KB kulturális osztályának vezetője. 1945. jún. 16-tól 1945. nov. 23-ig az Ideiglenes Nemzeti Kormányban a miniszterelnökség államtitkára, majd 1945. nov. 23-tól 1946. máj. 27-ig a Tájékoztatásügyi Minisztérium államtitkára. 1949. jún. 11-től 1951. máj. 12-ig külügyminiszter. 1951. máj.-ban koholt vádak alapján letartóztatták; 1954 őszén rehabilitálták. 1955. febr. 19-től 1956. okt. 31-ig népművelési miniszterhelyettes. 1956. júl.-ban visszakerült az MDP KB kulturális osztályának élére. Október 23–24-én éjjel beválasztják az MDP Politikai Bizottságába. Az ellenforradalom leverése után részt vett a párt újjászervezésében, az MSZMP KB és 1975. márc.-ig a PB tagja. 1957. febr.-tól a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányban különböző tisztségeket töltött be, 1960. jan. 15-től 1965. jún. 30-ig a minisztertanács elnökhelyettese, 1965. jún. 30-tól 1967. ápr. 14-ig miniszterelnök. Ezt követően 1967. ápr. 14-től 1971. máj. 12-ig az országgyűlés elnöke, majd 1971-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. 1956 után beszédeiben, írásaiban élesen bírálta Nagy Imre politikáját. Főbb munkái: A magyar függetlenségi mozgalom. 1936–1945. (Bp., 1948); Életem törvénye. (Bp., 1980); Két világ határán. (Bp., 1984).

81. Utalás a Nemzeti Parasztpárt megalakulására.

{3-587.} 82. Kodolányi a Turul Bajtársi Szövetség hetilapjának, a Nemzetőrnek lett rövid ideig a főszerkesztője (1939. júl.-tól 1940. márc.-ig); Féja 1934-től 1944-ig a kormány esti lapjának, a Magyarságnak volt a belső munkatársa.

83. MEFHOSZ (1920–1945) – Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége, egyetemista és főiskolás ifjúsági szervezetek egyik csúcsszerve, amely magába tömörítette a különböző egyetemek diáksegélyező, szociális jellegű egyleteit és egyesületeit, valamint a területi alapon szerveződő szövetségeket. A harmincas évek második felében szerepet vállalt a baloldali ifjúsági és népi mozgalmakban; támogatta a Márciusi Frontot, képviseltette magát a szervezet összejövetelein. Kiadta a népi írók műveit.

84. Magyar Nemzeti Diákszövetség (1934–1944) – egyetemista és főiskolás diákszervezetek másik csúcsszerve, amely a kormánypárti jobboldali, állami és egyházi szervezeteket, bajtársi egyesületeket fogta át. Ide tartozott a Turul is. A MEFHOSZ ellensúlyozására hozták létre.

85. Nemzetpolitikai Társaság, helyesen. Magyar Nemzetpolitikai Társaság (1926–1946) – 1926-ban, Antal István elnökletével alakult jobboldali ifjúsági egyesület. A jobboldali egyetemi ifjúsági mozgalmakból kinőtt, de azokkal szoros kapcsolatot tartó keresztény-nemzeti gondolkodású értelmiségieket tömörítette. 1930-ig nem fejtett ki tevékenységet, 1930. okt. 7-én fuzionált a Bartha Miklós Társasággal és a Wesselényi Reform Clubbal. Jelentős szerepet játszott a harmincas évek elején a bethleni kormányzati rendszerrel elégedetlenkedő, de jobboldali beállítottságú fiatal értelmiségi mozgalmakban; egyik elindítója az ún. reformnemzedék mozgalmának, amelynek vezetői Gömbös Gyula táborába álltak, és politikai szerepet is vállaltak. A harmincas évek második felében jelentőségét vesztette. 1946-ban Rajk László belügyminiszter feloszlatta.

86. Dobossy László (1910–) – irodalomtörténész. A harmincas években az egyik vezetője volt a csehszlovákiai magyar főiskolások haladó mozgalmának, a Sarlónak. 1936 és 1939 között tanár {3-588.} a kassai magyar gimnáziumban. 1938-tól ösztöndíjas Párizsban; részt vett az ellenállási mozgalmakban; a Franciaországi Magyar Függetlenségi Mozgalom egyik megalapítója, majd elnöke. A párizsi Magyar Intézet igazgatója. 1950-ben tért haza. Különböző felsőoktatási intézményekben tanított, 1955-től az ELTE docense, majd 1966-tól professzora; 1980-ban nyugdíjba vonult. – Főbb művei: Cseh-magyar szótár I–II. (Bp., 1960); Karel Capek (Bp., 1961); Romain Rolland, az ember és az író (Bp. 1961); A francia irodalom története I–II. (Bp., 1963); Hasek világa (Bp., 1970); A közép-európai ember. Tanulmányok (Bp., 1973); Két haza között. Esszék, tanulmányok (Bp., 1981).

87. Dobossy Imre (1908–1981) – jogász, Dobossy László testvére. Brnóban végzett jogi egyetemet. Részt vett a csehszlovákiai magyar fiatalok Sarló-mozgalmában. 1938-tól ügyvéd Érsekújvárott. 1945-ben Magyarországra költözött. A Jócsik Lajos vezette áttelepítési kormánybizottság lapját, az Új Otthont szerkesztette. 1948-tól az Orsz. Fordítóirodában dolgozott, majd igazgatóhelyettes volt, 1968-ban innen ment nyugdíjba. Később – nyugdíjasként – az Országos Vezetőképző Intézet munkatársa lett.

88. A Sarló delegációja 1931-ben helyezett el vörös szalagos s valamennyi dunai állam nemzeti színeit viselő koszorút Táncsics Mihály sírján.

89. Jócsik Lajos (1910–1980) – közgazdász, író, publicista. A csehszlovákiai magyar fiatalok Sarló-mozgalmának egyik vezetője. Egyetemi tanulmányait Párizsban, Brnóban és Prágában végezte. 1938-tól Budapesten élt. 1940–42-ben Móricz Zsigmond mellett a Kelet Népe segédszerkesztője. Részt vett az 1943-as balatonszárszói konferencián. A német megszállás alatt bujkálni kényszerült. A felszabadulás után a Nemzeti Parasztpárthoz csatlakozott. 1945. nov. 4-től parlamenti képviselő. 1945–49-ben a Kereskedelem- és Szövetkezetügyi Minisztérium államtitkára s a magyar-csehszlovák lakosságcsere kormánybiztosa. 1949-től az Országos Szervestrágyázási Vállalat vezérigazgatója. 1956 októberében részt vett a parasztpárt újjászervezésében, {3-589.} a Petőfi Párt ideiglenes vezetőségének tagja, az Új Magyarország felelős szerkesztője. Az ellenforradalom leverése után a gazdasági életben helyezkedett el, egy talajjavítással foglalkozó vállalat, a Fővárosi Talajerő-gazdálkodási és Értékesítő Vállalat igazgatóhelyettes főmérnöke lett. – Főbb művei: Iskola a magyarságra. Egy nemzedék élete húszéves kisebbségben (Bp., 1939); Idegen igában. Húsz év cseh elnyomás alatt (Bp., 1940); A Közép-Duna-medence közgazdasága (Bp.; 1944); A közösség gazdasági élete (Bp., 1946); Gazdasági és társadalmi rendünk kialakulása (Bp., 1947); A világ kenyere ma és 2000-ben (Bp., 1964); Az öngyilkos civilizáció (Bp., 1971); Környezetünk védelmében (Bp., 1976); Egy ország a csillagon (szociográfia, 1977). Írt regényeket is: Anna és Mária (Bp., 1943); A fekete kecske (Bp., 1948); Hét ember meg egy fél (Bp., 1965).

90. Milotay István (1883–1963) – publicista, jobboldali politikus. 1920-tól a legitimista Magyarság szerkesztője. 1920-tól 1922-ig parlamenti képviselő a Keresztény Nemzeti Egységpárt programjával. 1934. aug.-ban – Gömbös egyetértésével – új kormánylapot indított Új Magyarság címmel. Az 1930-as évek végén Imrédy Béla híveihez csatlakozott. Az 1944. okt. 15-i Szálasi-puccs után is tagja maradt a nyilas parlamentnek. 1944 végén Németországba menekült, majd Dél-Amerikában telepedett le. Az ötvenes években Svájcba költözött. – Fontosabb munkái: A függetlenség árnyékában (Bp., é. n.); Az ismeretlen Magyarország (Bp., é. n., [1930]); Új világ felé I–II. (Bp., 1940); Népi válság, népi Magyarország (Bp., 1944).

91. Makkai János (1905–) – publicista, kormánypárti politikus. A húszas évek elején a Magyarságnál kezdte újságírói pályáját. 1934-ben Milotayval megalapította az Új Magyarságot. 1935-től 1944 nyaráig parlamenti képviselő NEP-, ill. MÉP-programmal. A második zsidótörvény (az 1939. IV, tc.) előadója a parlamentben. 1937-től az Esti Újság c. kormánypárti lap felelős szerkesztője. Politikai tárgyú publicisztikája tette ismertté nevét. A felszabadulás után, 1947-ben a felelősségre vonás elől Nyugatra szökött. – Munkái: A háború utáni Magyarország {3-590.} (Bp., 1937); A természetes béke Európában (Bp., 1940); Szép közélet (Bp., 1941).

92. L. Makkai János: Urambátyám országa (Bp., 1942); uő: Politika – isten rabságában (Bp., 1943).

93. A Solymosi Eszter véréről szóló vers 1937-ben jelent meg. A német megszállás után írt verse: l. Erdélyi József: A zsidókról. Az Ország, 1944. júl. 8. Emellett többször újra közölte Solymosi Eszter vére c. hírhedt versét (Az Ország, 1944. ápr. 22.; Toldi-kéz, Versek. Bp., 1944. 53–54.; Harc, 1944. aug. 19.), amelyet Kiss Ferenc a rádióban is elszavalt (Magyarság, 1944. máj. 6.). Számos új antiszemita verset is írt és publikált, még az 1944. okt. 15-i Szálasi-féle nyilas puccs után is. (Pl.: Sárga kereszt. Harc, 1944. okt. 29.) Dicsőítette a németek oldalán harcoló magyar katonákat. (Magyar katona. Egyedül Vagyunk, 1944. aug. 25.)

94. L. a 82. sz. jegyzetet.

95. A Parasztszövetség 1941 őszén alakult meg.

96. Püski Sándor (1911–) – jogász, könyvkiadó. 1938-ban tankönyvüzletet nyitott, 1939-ben megalapította a Magyar Élet Könyvkiadót, amely zömmel a népi írók műveit jelentette meg. 1943-ban a szárszói konferencia egyik szervezője. A felszabadulás után a Nemzeti Parasztpártba lépett be. 1950-ben könyvkiadóját és könyvkereskedését államosították. Az 1956. októberi események idején a Petőfi Párt (Nemzeti Parasztpárt) élén álló irányítótestület titkára. 1961-ben államellenes tevékenység miatt letartóztatták és elítélték. A hetvenes évek elején hivatalos engedéllyel New Yorkba költözött, könyvkereskedést nyitott, és ismét nyomdát alapított.

97. A cikk A szabadság fogalma címmel a Népszava nevezetes 1941. karácsonyi számában jelent meg.

98. L. e tanulmány 17. sz. jegyzetét.

99. Kerék Mihály (1902–) – agrárközgazdász. 1924-től a Magyar Mezőgazdák Szövetkezeténél dolgozott, 1930-ban a Faluszövetséghez, 1933-ban a Magyar Gazdaszövetséghez került. 1936-tól a Pénzintézeti Központ tisztviselője. 1938-tól Pest megyében szociális tanácsadó. A Magyar Nemzet belső munkatársa. {3-591.} Jó kapcsolatok fűzték a népi írókhoz; írt a baloldali lapokba, folyóiratokba. A felszabadulás után a kisgazdapárt agrárszakértője és a Mezőgazdasági Szövetkezeti Központ ügyv. alelnöke. – Fontosabb tanulmányai: Földbirtokpolitika (Bp., 1934); A telepítés fél évszázada (Bp., 1935); A magyar földkérdés (Bp., 1939); A magyar föld (Bp., 1941); A földreform útja (Bp., 1942); Milliók milliókért. Új magyar szociálpolitika (Bp., é. n.).

100. Kiss Sándor – l. a II. kötetben a Válság utánválság előtt c. tanulmány 3. sz. jegyzetét.

101. A 8 osztályos kötelező általános iskola bevezetésére az Ideiglenes Kormány rendelete (6650/1945. M. E.) 1945. aug. 18-án jelent meg.

102. Keszthelyi Nándor – l. a II. kötetben a Vita a demokrácia válságáról c. cikk 20. jegyzetét.

103. L. Bibó: A magyar demokrácia válsága c. cikkét a II. kötetben.

104. L. Teherán, Jalta, Potsdam. Dokumentumgyűjtemény. Bp., 1969. 400.

105. L. a belügyminiszter rendeletét a német nemzetiségű személyekkel kapcsolatos intézkedésekről (20.100/1945. 7. B. 14. I. sz., 1945. jún. 28. – Magyar Közlöny, 1945. júl. 1.).

106. Időközben az történt, amiről Bibó, úgy látszik, nem tudott, hogy a potsdami konferencia után, 1945. nov. 20-án a Szövetséges Ellenőrző Bizottság utasította a magyar kormányt, hogy tegyen előkészületeket a német nemzetiségűek kitelepítésére, s viszonylag magasan, kb. 500 ezer főben jelölte meg a kitelepítendők létszámát. Ezzel a magyarországi németek és a csehszlovákiai magyarok átköltöztetésének ügyét szétválasztotta.

107. Nagy Imre (1896–1958) – kommunista politikus. Hadifogolyként bekapcsolódott az oroszországi forradalmi mozgalomba; részt vett 1918-ban a polgárháborúban. 1921-ben visszatér Magyarországra. 1925–27-ben az MSZMP tagja. 1928-ban Bécsbe, majd a Szovjetunióba emigrált, ahol az Agrártudományi Intézetben dolgozott. A háború idején a Kossuth Rádió egyik {3-592.} szerkesztője. 1944. nov. elején hazatért, nov. 5-től az MKP, majd az MDP KV és PB tagja. 1944. dec. 22-től 1945. nov. 15-ig az Ideiglenes Kormány földművelésügyi minisztere, 1945. nov. 15-től 1946. márc. 20-ig belügyminiszter a Tildy-, ill. a Nagy Ferenc-kormányban. 1947. szept. 16-tól 1949. jún. 8-ig az országgyűlés elnöke. Az MDP KV 1949. szept. 3-i ülésén a népi demokratikus átalakulás jellegével és a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatos helytelen álláspontja miatt visszahívták a PB-ből, de mivel önkritikát gyakorolt, 1950-ben visszakerült a PB-be, s 1950 és 1953 között előbb élelmezési miniszter, azután begyűjtési miniszter, majd miniszterelnök-helyettes. Az MDP KV 1953. június 27–28-i, új politikát meghirdető ülése után júl. 4-től miniszterelnök. 1955. ápr. 14-én politikai nézetei miatt kizárták az MDP PB-ből és KV-ből, s leváltották a kormány éléről (1955. ápr. 18.), s dec. 3-án párttagságát is megszüntették. 1956. okt. 13-án visszavették az MDP-be, okt. 23-án ismét beválasztották a KV-be és a PB-be. 1956. okt. 24-től nov. 4-ig miniszterelnök. Az MSZMP megalakítását előkészítő bizottság tagja. Nov. 4-e után Romániába internálták, kormányának több tagjával együtt. 1958 júniusában, az ellenforradalom idején folytatott politikája miatt a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa halálra ítélte, és kivégezték.

108. L. a Tildy-kormány rendeletét a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítéséről (12.330/1945. M. E. sz.), Magyar Közlöny, 1945. dec. 22.

109. 1941-ben.

110. Végül is kb. 170 ezer német nemzetiségű magyar állampolgár kitelepítésére került sor.

111. A szlovákiai magyarok kitelepítése – l. A magyar demokrácia válsága c. tanulmány 41. sz. jegyzetét.

112. Manuilszkij, Dimitrij Zaharovics (1883–1959) – szovjet közéleti személyiség. 1903-tól tagja az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártnak, 1913-ban csatlakozott a bolsevik párthoz. 1918-tól 1922-ig az Ukrán Kommunista Párt vezetője, 1922-től a Kommunista Internacionálé munkatársa, 1928-tól {3-593.} 1943-ig titkára. 1943-tól diplomata, 1944-től Ukrajna külügyminisztere, 1946-tól miniszterelnök-helyettes is. 1946-ban a párizsi békekonferencián Ukrajna delegációját vezette.

113. Az MSZMP Központi Bizottsága Kulturális Elméleti Munkaközösségének állásfoglalása a „népi írókról” (1958. június). – A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1956–1962. Bp., 1964.

114. Válasz (1934–1939, 1946–1949) – szépirodalmi, kritikai és politikai folyóirat, a népi írók orgánuma. 1946-os újraindulásakor Illyés Gyula mellett Sárközi Márta látta el a szerkesztői feladatok nagy részét; zömmel a Nemzeti Parasztpárt körül tömörülő népi írók, fiatal értelmiségiek írtak bele.

115. Sárközi MártaSárközi Györgyné Molnár Márta (1907–1966) – szerkesztő, műfordító. Molnár Ferenc leánya. 1933-tól Sárközi György felesége. A felszabadulás után férje szellemében névleg kiadóként, a valóságban társszerkesztőként gondozta Illyés Gyulával a Válasz c. irodalmi folyóiratot. Ekkor mélyült el barátsága Bibó Istvánnal. Az általa alapított Fehér Holló kiadóvállalat vezetője, annak államosításáig.

116. Valóság (1945–1948) – a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség által indított, majd 1947-től a NÉKOSZ által fenntartott irodalmi és kritikai folyóirat. Főszerkesztője Szabó Zoltán, szerkesztője Márkus István, ill. 1947-től Lukácsy Sándor volt.

117. Szabó Lőrinc: Vezér (1928) – Szabó Lőrinc összes versei. Bp., 1982. I. k. 544–545. (Magyar Remekírók.)

118. George, Stefan (1868–1933) – német költő. Kiadta a Blätter für die Kunstot (Művészeti Lapokat, 1892–1916). A költészet és az irodalom elszakításával a társadalomtól és a politikától, a latin kultúrától a germán mítosz felé fordulásával, hőskultusz teremtésével és a német szélsőséges nacionalizmusnak tett engedményekkel szellemi előkészítője volt a hitleri fasizmusnak.

119. L, a II. kötetben Bibó: A Nemzeti Parasztpártról c. cikksorozatát.

120. Magyar Közösség – l. a II. kötetben az Összeesküvés és köztársasági évforduló c. tanulmány 4. sz. jegyzetét.

{3-594.} 121. Fitos Vilmos közlése szerint (1985. márc. 25.) Kodolányi és Szabó Pál, Barsi Harcsa Dénes tagjai voltak a Magyar Közösségnek.

122. A köztársaság elleni összeesküvésben részt vevőket, akik között sok magyar közösségi tag is volt, népbíróság elé állították. A per 1947. febr. 27. és ápr. 16-a között zajlott le Budapesten. A két egykori magas rangú katonatisztet, Dálnoki Veress Lajos vezérezredest és András Sándor vezérőrnagyot, valamint Donáth Györgyöt halálra, Szent-Iványi Domokost és Arany Bálintot életfogytiglanra ítélték. A Népbíróságok Országos Tanácsa – fellebbezés nyomán – Donáth György halálos ítéletét jóváhagyta, de Dálnoki Veress ítéletét 15 évi fegyházra, Andrásét 10 évi kényszermunkára változtatta. Szent-Iványi ítéletét 14 évi, Arany Bálint ítéletét 12 évi kényszermunkára mérsékelték.

123. Kovács Bélát a szovjet hatóságok szovjetellenes szervezkedés, kémkedés hamis vádjával 1947. febr. 25-én tartóztatták le. – Kovács Imre 1947. febr. 24-én lépett ki a Nemzeti Parasztpártból.

124. Az ún. „százalékarány”-megállapodásra – brit kezdeményezésre – Churchill és az angol kormányküldöttség 1944. októberi moszkvai látogatásakor került sor, s nem Teheránban vagy Jaltában. A Magyarországra vonatkozó százalékarányt Eden és Molotov megbeszéléseinek eredményeként nyolcvan–húsz százalékban állapították meg a Szovjetunió javára. L. részletesebben Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája 1919–1945. Bp., 1975. 382–383.

125. Hegedűs András (1920–) – közgazdász, szociológus. 1941–44-ben Bolyai-, majd Györffy-kollégista. 1942-től tagja a KMP-nek. 1944 nyarán a Nemzeti Ellenállás Diákmozgalmának egyik vezetője. 1944. szept.-ben letartóztatták, elítélték, szökése után az illegális KISZ titkárságának tagja. 1945–48 között a MADISZ titkára. 1948-tól az MDP KV osztályvezetője. 1952–54-ben az állami gazdaságok és erdők minisztere, majd földművelésügyi miniszter; 1953–55-ben a minisztertanács első elnökhelyettese; 1955. ápr. 18-tól 1956. okt. 24-ig miniszterelnök. {3-595.} 1958-ban tért vissza a Szovjetunióból, majd a Statisztikai Hivatal elnökhelyettese lett. 1963-tól 1969-ig az MTA Szociológiai Kutatócsoport igazgatója. 1973-ban az MSZMP politikájával való szembefordulása miatt kizárták a pártból. – Fontosabb munkái: A modern polgári szociológia és a társadalmi valóság (Bp., 1961); A szocialista társadalom struktúrájáról (Bp., 1966); A szociológiáról (Bp., 1966); Ember, munka, közösség (Márkus Máriával, Bp., 1966).

126. Horváth Béla (1908–1975) – költő, műfordító, publicista. 1927-től Budapesten újságiró. 1935-ben megalapítója s 1944-ig egyik szerkesztője a Vigilia c. katolikus folyóiratnak. 1936–39-ben szerkesztőségi tagja a Szép Szónak. 1944-ben büntetőszázaddal került Nyugatra, és amerikai fogságba esett. 1945–48 között Rómában, 1952-től 1962-ig Münchenben élt. A Látóhatár c. emigráns-folyóirat egyik szerkesztője (1953-tól), s megmaradt a lapnál azután is, hogy a szerkesztőség 1958-ban kettészakadt, s Borbándi Gyuláék Új Látóhatár címmel külön folyóiratot alapítottak. 1962-ben visszatért Magyarországra, s az itthon megjelenő Látóhatár szerkesztője (1962–1971). Fontosabb munkái: Hol vagy, te nép. Összegyűjtött versek (Bp., 1942); Nyugati szél (műfordítások, Bp., 1943); Versek (München, 1955); A régkor (versek, Bp., 1962).

127. Aczél–Méray – Aczél Tamás–Méray Tibor: Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez (London, é. n., 1961).

128. Molnár–Nagy – Molnár Miklós-Nagy László: Két világ közt, Nagy Imre útja. Brüsszel, 1963.

129. Kondor Imre (1911–) – könyvtáros, parasztpárti politikus. 1934-ben végzett a debreceni egyetem bölcsészkarán, ahol 1932-től 1939-ig díjtalan gyakornok. 1941-től az egyetem magántanára, majd a Filozófiai Tanszék vezetője. A felszabadulás után 1945. ápr.-tól 1946. márc.-ig a Nemzeti Parasztpárt ideiglenes vezetőségének, 1946. márc.-tól 1947. máj.-ig a Politikai Bizottságának, 1947. máj.-tól 1948. ápr.-ig az Országos Vezetőségének tagja. 1951 és 1957 között a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának főigazgatója. 1956 októberében {3-596.} bekerült a Petőfi Párt ideiglenes vezetőségébe. Az ellenforradalom leverése után az Országos Pedagógiai Könyvtár osztályvezetője 1975-ig, nyugállományba vonulásáig.

130. Helyesen: Németh László; Pártok és egység. Új Magyarország, 1956. nov. 2.

131. Szigethy Attila (1912–1957) – parasztpárti politikus, 1944 decemberében egy Kapuvár melletti fegyveres ellenállási csoport szervezésében vett részt a kommunista Iliás Ferenccel és másokkal együtt. A felszabadulás után a parasztpárt kapuvári szervezetének titkára. 1947-től országgyűlési pótképviselő, 1953-tól képviselő. 1950. jún. 15-tól 1954. dec. 7-ig a Győr-Sopron Megyei Tanács VB elnökhelyettese, majd a Kapuvári Állami Gazdaság igazgatója. Az ellenforradalom idején (okt. 25-től) a Győr-Sopron Megyei Ideiglenes Nemzeti Tanács elnöke, majd a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökségének tagja. A Petőfi Párt ideiglenes vezetőségének tagja. Az ellenforradalom leverése után letartóztatták; öngyilkos lett.

132. Mindszenty József esztergomi érsek beszéde, amelyben nem ismerte el a Nagy Imre-kormányt, s követelte az egyházi intézmények visszaállítását s a korábbi vezetők felelősségre vonását, 1956. nov. 3-án este hangzott el.

133. A munkástanácsok működéséről szóló rendeletről van szó. L. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 25/1956. (XI. 16.) sz. rendelete a munkástanácsok működéséről. Magyar Közlöny, 1956. nov. 20. Az Elnöki Tanács 1957. évi 63. sz. törvényerejű rendelete ezt az intézkedést hatálytalanította. Magyar Közlöny, 1957. nov. 17.

134. L. Bibó István: Tervezet a magyarkérdés kompromisszumos megoldására. – Harmadik út. Sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Szabó Zoltán. London, 1960. 359–361.

135. Varga István (1897–1962) – közgazdász, egyetemi tanár. 1927-től 1949-ig a Magyar Gazdaságkutató Intézet munkatársa, majd igazgatója. 1944-ben a Gestapo letartóztatta, s csak 1945 májusában tért vissza. A felszabadulás után a Független Kisgazdapárt gazdasági szakértője, bár nem tagja a pártnak. 1945-től, {3-597.} megszakítással (1951–1957), egyetemi tanár. Az Újjáépítési Minisztérium államtitkára, 1946-tól az Anyag- és Árhivatal elnöke. 1954-től az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében dolgozott. 1957-ben az új gazdaságpolitika kidolgozására életre hívott Közgazdasági Szakértőbizottság elnöke. – Fontosabb munkái: The National Income of Hungary 1924–1925 and 1936–37 (Magyarország nemzeti jövedelme… London, 1938); Az újabb magyar pénztörténet és egyes elméleti tanulságai (Bp., 1964).

136. Menon, Kumar Padna Sziveszankava (1898–) – indiai diplomata. 1921-ben lépett külügyi szolgálatba. Számos országban képviselte hazáját. 1948-tól 1952-ig külügyi államtitkár. 1952-től 1961-ig nagykövet Moszkvában, Magyarországon és Lengyelországban. 1979-ben Nemzetközi Lenin-békedíjat kapott.

137. Die Lage Ungarns und die Lage der Welt. Vorschlag zur Lösung der Ungarn-Frage. Die Presse, Jahrgang 1957, Nr. 2695. (Wien, 8. September 1957.) 5–6. és 39–40.

138. L. Veres Péter: Paraszti jövendő. Bp., 1948.

139. Újhelyi Szilárd (1915–) – jogász, kommunista politikus. 1933 és 1937 között jogot tanult a debreceni Tisza István Tudományegyetemen. 1933-tól részt vett az ifjúsági mozgalomban, 1935-től Zöld Sándor révén kapcsolatba került az illegális KMP-vel, ami döntően befolyásolja politikai fejlődését. 1936–37-ben a debreceni baloldali ifjúsági értelmiségi csoport meghatározó egyénisége, a Márciusi Front szervezője, a Tovább c. baloldali lap egyik szerkesztője. 1938 és 1940 között az Újpesti Szociálpolitikai Intézetben dolgozott, majd egy takarékpénztár tisztviselője lett. A háború alatt kétszer is letartóztatták. A felszabadulás után, 1945. márc.-tól előbb a Népjóléti Minisztérium osztályvezetője, azután államtitkára. 1948–49-ben az MDP Kulturális Osztály helyettes, majd megbízott vezetője. 1949–1951 között a Magyar Rádió vezérigazgató-helyettese.1951-ben koholt vádak alapján 8 évi fogházbüntetésre ítélték; 1954 őszén rehabilitálták. 1955–56-ban a Népművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője. {3-598.} 1956. okt. 25-től Lukács György mellett miniszterhelyettes a Nagy Imre-kormányban. 1956. nov.-ben Romániába internálták. 1959-től 1962-ig az MTA Történettudományi Intézet munkatársa, 1962-től 1967-ig a Filmtudományi Intézet igazgatója. 1967 és 1972 között ismét a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetője. 1973-tól 1977-ig magyar nagykövet az UNESCO-nál. 1977 óta nyugdíjas.

140. Losonczy Géza (1917–1957) – újságíró, kommunista politikus. Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte. 1936-tól 37-ig a Márciusi Front egyik szervezője s a Tovább c. lap szerkesztője. 1939-tól az illegális KMP tagja; 1940-től a Népszava munkatársa. 1941-ben letartóztatták és elítélték. A felszabadulás után a Szabad Nép munkatársa, 1946-tól előbb az MKP, azután az MDP Központi Vezetőségének póttagja. 1948. dec. 4-től 1949. szept. 5-ig miniszterelnökségi politikai államtitkár, 1949. szept. 5-től 1951. jan. 27-ig népművelésügyi államtitkár a Dobi-kormányban.1951. máj.-ban koholt vádak alapján letartóztatták; 1954-ben kiszabadult és rehabilitálták. A Magyar Nemzet szerkesztőbizottságának tagja, majd főszerkesztője lett. 1956. okt. 23-án beválasztották az MDP KV-be, s a PB póttagja lett. Az MSZMP megalakítását előkészítő bizottság résztvevője. 1956. okt. 30-tól nov. 4-ig a Nagy Imre-kormány államminisztere. Az ellenforradalom leverése után letartóztatták; a börtönben meghalt.

141. E levél magyarországi publikálása Bibó István életében már felvetődött, de ő ez elől határozottan elzárkózott azzal, hogy a népi mozgalomról több és részletesebb mondanivalója van. Bibó István halálával a helyzet megváltozott, a levél dokumentum értékűvé vált. Időközben Bibó István műveinek berni kiadásában nagy része megjelent. A levelet ifjú Bibó István engedélyével – aki Borbándi Gyula hozzájárulását is megszerezte – teljes terjedelmében közreadjuk.