A MAGYAR SZÍNHÁZI STRUKTÚRA VÁLTOZÁSAI


FEJEZETEK

1873

március 31. Szigligeti Ede a drámai, Erkel Ferenc az operai szak vezetője a Nemzeti Színházban.

október 25. Az egyesített főváros, Budapest törvényhatósági bizottsága megtartja alakuló közgyűlését a Vigadó nagytermében.

november 17. Pest, Buda és Óbuda egyesülésének hivatalos napja. – A Nemzeti Színház ügyében tartott 2. ankét jelentése intendánsi főfelügyeletet javasol, és operaház építését kezdeményezi.

Az év folyamán kinevezik Paulay Edét a Színészeti Tanoda aligazgatójává. – Csóka Sándor, Krecsányi Ignác, Mosonyi Károly megkezdi színigazgatói pályáját. – Megjelenik Névy László A drámai középfajok elmélete című műve.

Bemutatók:

szeptember 24. Abonyi Lajos: A betyár kendője (N. Sz.)

december 14. Molière: A póruljárt negédesek (N. Sz.)

1874

január 4. Leég az István téri színház épülete.

január 24. Pozsonyban „színi bizottság” alakul.

február 13. Erkel Ferenc munkakörét Richter János veszi át.

február 14. Elfogadják Ybl Miklós tervpályázatát az Operaház megépítésére.

március 21. Hivatalba lép az új belügyminiszter: Szapáry Gyula gr.

nyáron Kolozsvárott Korbuly Bogdán megépítteti a sétatéri nyári színkört.

augusztus 22. Megnyílik Székesfehérváron a színház.

szeptember 21. Felavatják az aradi színházat.

szeptember 30. Tóth Ede A falu rossza című műve a Nemzeti Színház népszínmű-pályázatának győztese. – Budapest: a színházak a tanügyi-közoktatási ügyosztályhoz tartoznak (VIII. 1371–1874).

Az év folyamán kezdi színigazgatói pályáját Aradi Gerő és Miklósy Gyula. – Megjelenik Szigligeti Ede A dráma válfajai című könyve.

Bemutatók:

január 14. Dóczi Lajos: A csók (N. Sz.)

május 20. Erkel Ferenc: Brankovics (N. Sz.)

augusztus 26. Shakespeare: A vihar (N. Sz.)

december 23. Gogol: A revizor (N. Sz.)

{894.} 1875

március 2. Wenckheim Béla br. vezetésével új kormány alakul, belügyminisztere Tisza Kálmán.

március 19. Podmaniczky Frigyes br. a Nemzeti Színház kormánybiztosa, júniustól intendánsa.

április 13. A Nemzeti Színház szubvenciójának parlamenti vitája. Tisza Kálmán élesen elítéli a szerb liberális politikusok véleményét, mely szerint Magyarország soknemzetiségű ország.

április 28. Richter János után Erkel Sándor az operai művezető.

május 14. Szentesíti az uralkodó a Nemzeti Színház átépítéséről szóló XXXIV. törvénycikket.

május 16. Megnyitják Nyíregyházán a színházat.

május 29. Véglegesítik Szigligeti Ede adminisztratív igazgatói kinevezését a Nemzeti Színházban.

augusztus 15. A Nemzeti Színház vezetősége és Rákosi Jenő, az alakuló Népszínház bérlő-igazgatója szerződést köt: a Nemzeti Színház átadja a tulajdonában lévő énekes színjátékokat az új intézménynek.

szeptember 22. Temesvárott megnyílik a Ferenc József Színház.

október 15. Rákosi Jenő igazgatása alatt megnyitja kapuit a budapesti Népszínház.

október 20. A király a miniszterelnök, Wenckheim Béla br. utódjául a belügyminisztert, Tisza Kálmánt nevezi ki.

november 3-tól A meiningeni együttes a Gyapjú utcai német színházban nyolc, jórészt klasszikus előadással vendégszerepel. (A vendégjátékot 1879-ben, 1881-ben és 1888-ban megismétlik.)

Bemutatók:

január 15. Tóth Ede: A falu rossza (N. Sz. – november 19-től: Népsz.)

október 11. Csiky Gergely: A jóslat (N. Sz.)

december 2. Lecocq: Angot asszony lánya (Népsz.)

december 25. Csepreghy Ferenc: Utazás a Föld körül (Népsz.)

1876

január 9. A Nemzeti Színház az 1876-os évre „az udvartartási költségek” terhére 84000 forint segélyt kap.

január 28. Meghal Deák Ferenc.

február 28. Szabályozzák a Népszínház kezelését.

április 10. és 12. Adelina Patti első vendégszereplése a Népszínházban. (1877-ben és 1879-ben megismétlik.)

Bemutatók:

február 3. Björnson: A csőd (N. Sz.)

{895.} május 18. Goldmark: Sába királynője (N. Sz.)

május 26. Tóth Ede: A tolonc (Népsz.)

május 28. Szophoklész: Antigoné (N. Sz.)

augusztus 18. Shakespeare: Sok hűhó semmiért (N. Sz.)

szeptember 22. Váradi Antal: Iskarióth (N. Sz.)

november 11. Abonyi Tihamér: A betyár kendője (Népsz.)

december 1. Racine: Phaedra (N. Sz.)

1877

április 1-jétől júniusig Fritsche német társulata játszik Kassán.

május közepe Megindul a Népszava című „szocialdemokratikus közlöny”.

Az év folyamán Aradon Színügyi Gyámolító Egylet alakul.

Bemutatók:

március 16. Csepreghy Ferenc: Sztrogoff Mihály útja Moszkvától Irkuczkig (Népsz.)

május 20. Molière: A szeleburdi (N. Sz.)

június 2. Lukácsy Sándor: A vereshajú (Népsz.)

november 30. Meilhac: Az attasé (N. Sz.)

december 14. Csepreghy Ferenc: Sárga csikó (Népsz.)

1878

január 19. Meghal Szigligeti Ede.

április 1. Paulay Ede lesz a Nemzeti Színház drámai igazgatója.

április 17. Nilsson és Merelli olasz operatársulatának vendégjátéka a Népszínházban.

július Podmaniczky Frigyes br. felterjesztése „külön dalműház” alapításának szükségességéről.

szeptember 18. Szegeden Színügy-Egylet alakul.

december 25. A Légrády testvérek kiadásában megindul az első igazi, üzleti alapokra épített lap, a Pesti Hírlap.

Az év folyamán megtartják az Országos Magyar Színészegyesület és Nyugdíjintézet V. Kongresszusát. Első elnöke: Ribáry József. Színikerületek szervezését határozzák el. Az országban 29 kerületi és 12 daltársulati színigazgató működik 1300 taggal. – Megjelenik Szigligeti Ede Magyar színészek életrajzai című könyve. – A Szonettek megjelenésével teljessé vált a Kisfaludy Társaság tizenkilenc kötetes Shakespeare-kiadása.

Bemutatók:

március 23. Planquette: A corneville-i harangok (Népsz.)

május 24. Belot: A 47. cikk (N. Sz.)

június 14. Szophoklész: Oedipus Kolonosban (N. Sz.)

{896.} október 11. Csiky Gergely: Az ellenállhatatlan (N. Sz.)

október 25. Augier: A Fourchambault-család (N. Sz.)

november 22. Csepreghy Ferenc: A piros bugyelláris (Népsz.)

1879

október 1. Érvénybe lép az első színikerületi rendszer, mely lényegét tekintve 1939-ig működik.

június 12. A király szentesíti a kihágásokról szóló bünető törvénykönyvet tartalmazó 1879:XL. törvénycikket. Ennek értelmében kihágást követ el, aki engedély nélkül színielőadást tart.

március 8. Műkedvelők előadásával megnyílik Békéscsabán az új színház.

március 22. A békéscsabai színház második ünnepélyes megnyitója Krecsányi Ignác társulatának részvételével.

Az év folyamán Komáromban színkör épül. – A Városligetben Rosenfeld (Feld) Zsigmond „téliesíti” nyári arénáját.

Bemutatók:

március 21. Klapp: Rosencrantz és Güldenstern (N. Sz.)

május 18. Poole: Pry Pál (N. Sz.)

október 1. Suppé: Boccaccio (Népsz.)

október 26. Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok (N. Sz.)

december 1. Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (N. Sz.)

1880

januártól Pécs városa a magyar együtteseket részesíti előnyben.

április 30. Leég a temesvári színházépület.

április 28. és június 6. között A kolozsvári színészekből toborzott „bécsi magyar népszínműtársulat” játszik Bécsben a Ringtheaterben.

augusztus 19. Szombathelyen megnyitja kapuit az állandó Vas Megyei Nemzeti Színház.

szeptember 7–9. Ida Aalberg vendégjátéka a Népszínházban. (1907-ben megismétlik.)

Az év folyamán a Gyapjú utcai német színház egy bécsi bank tulajdonába megy át. – Beödy Gábor megkezdi színigazgatói pályáját. – Megjelenik Greguss Ágost Shakespeare pályája című műve. – Kiadják Szophoklész összes drámáját magyarul.

Bemutatók:

január 23. Csiky Gergely: A proletárok (N. Sz.)

március 12. Beaumarchais: Figaro házassága (N. Sz.)

október 22. Csiky Gergely: Mukányi (N. Sz.)

november 30. Erkel Ferenc: Névtelen hősök (N. Sz.)

{897.} 1881

február 2. A Nemzeti Színházban Prielle Kornélia kapja az első „tiszteleti tag” címet, mely az „örökös tag” elődje.

március 26. Megnyílik Eperjesen a színház.

június 16. Megindul a Budapesti Hírlap, Rákosi Jenő új lapja.

augusztus Paulay Ede megkapja a Ferenc József-rend lovagkeresztjét.

szeptember 1. Spannraft Ágoston tervező a Nemzeti Színházhoz szerződik.

október 15. Evva Lajos a Népszínház igazgatója.

november 13–16. Sarah Bernhardt vendégjátéka a Népszínházban. (1888-ban, 1893-ban és 1904-ben megismétlik.)

december 7. Átadják Pápán a színházat.

december 8. Leég Bécsben a Ringtheater; újratervezik a Nemzeti Színház és az Operaház tűzvédelmi rendszerét.

Az év folyamán megjelenik Rakodczay Pál Színpadi tanulmányok című kötete. – Péterfy Jenő írni kezd a Budapesti Szemlébe. – Kiadják a a fővárosi színházak engedélyezésének alapelveit (1881–381. közgy. sz.)

Bemutatók:

január 30. Beaumarchais: A sevillai borbély (N. Sz.)

április 1. Audran: Az üdvöske (N. Sz.)

szeptember 23. Pailleron: Ahol unatkoznak (N. Sz.)

október 28. Csiky Gergely: Cifra nyomorúság (N. Sz.)

1882

szeptember 1. Megindul Budapesten a Nemzet, a kormánypárt félhivatalos lapja Jókai Mór szerkesztésében.

november 25. Zomborban megnyílik az újonnan épült színház.

Bemutatók:

február 5. Szigeti József: Rang és mód (N. Sz.)

február 19. Molière: Az úrhatnám polgár (N. Sz.)

március 3. Sardou: Odette (N. Sz.)

április 14. Offenbach: Hoffmann meséi (Népsz.)

május 12. Offenbach: Orfeusz az alvilágban (Népsz.)

augusztus 25. Strauss: A denevér (Népsz.)

október 7. Offenbach: Szép Heléna (Népsz.)

november 3. Almási Tihamér: A tót leány (Népsz.)

november 17. Hervé: Lili (Népsz.)

Az év folyamán a Belügyminisztérium 30.173. szám alatt jóváhagyja az Országos Színészegyesület „szabványait”. – Elkészül a Nemzeti Színház villanyvilágítása. Tervezője Zipernowsky Károly.

{898.} 1883

január 16. Benoit Cocquelin aĕné vendégjátéka a Népszínházban. (1903-ban megismétlik.)

február 3. A Népszínházban Johann Strauss vezényli a Furcsa háború című operettjét.

február 18. Leég az aradi színház.

június 2. Meghal Budapesten Halmi Ferenc, a Nemzeti Színház tagja.

június 9. Krecsányi Ignác megnyitja a felújított Budai Színkört. – Kaposváron megnyílik az 1500 személyes „Donner-városi” Színkör.

október 13. Megindul a Színészek Lapja, az Országos Magyar Színész Egyesület közlönye.

október 14. Átadják a Szegedi Nemzeti Színházat.

Az év folyamán kezdi színigazgatói pályáját Pesti Ihász Lajos.

Bemutatók:

április 6. Sardou: Fedora (N. Sz.)

szeptember 21. Madách Imre: Az ember tragédiája (N. Sz.)

november 3. Petőfi Sándor: Tigris és hiéna (Kolozsvár)

1884

szeptember 27. Erkel Ferenc főzeneigazgató és Alszeghy Kálmán rendező vezetésével megnyitja kapuit az Operaház. A megnyitó díszelőadáson a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adják elő.

Az év folyamán a XVI. törvénycikk intézkedik a szerzői jogokról. – A Belügyminisztérium kiadja 10.409 számú rendeletét a Nemzeti Színház és az Operaház törvényeiről. – Megalakul a Budai Színügyi Bizottság (1884-58. közgy. sz.). – Megjelenik Rakodczay Pál A színészet rendszere és Sziklay János A magyar népszínmű története című könyve.

Bemutatók:

február 23. Millöcker: A koldusdiák (Népsz.)

február 29. Ohnet: A vasgyáros (N. Sz.)

április 18. Csiky Gergely: Buborékok (N. Sz.)

november 23. Bizet: Carmen (Opera)

december 3. Jókai Mór: Az aranyember (N. Sz.)

december 28. Planquette: Rip vanWinkle (Népsz.)

1885

április 22. Leég Szegeden a színház.

október 1. Megnyitják a helyreállított színházat Aradon.

{899.} Bemutatók:

február 1. Wagner: Tannhäuser (Opera)

március 14. Erkel Ferenc: István király (Opera)

március 18. Bourgeois–Laloue: Az ördög pilulái (Népsz.)

október 9. Jókai Mór: Fekete gyémántok (N. Sz.)

október 11. Rákosi Jenő: Endre és Johanna (N. Sz.)

december 16. Konti József: Az eleven ördög (Népsz.)

1886

február 1. Keglevich István grófot kinevezik az állami színházak intendánsává.

augusztus 15. Megnyílik Budavár törököktől való visszafoglalásának 200. évfordulója alkalmából a Törökvilág Magyarországon című kiállítás.

szeptember 22. Pozsonyban az új színházépületetet átadják a közönségnek.

szeptember 29. Ismét megnyitja kapuit a Szegedi Nemzeti Színház.

szeptember 30. Az Operaház főzeneigazgatója Erkel Sándor, koreográfusa Mazzantini Lajos.

november 13. Désen, Szolnok-Doboka vármegye székhelyén színház nyílik.

Az év folyamán kezdi színigazgatói pályáját Kövessy Albert és Somogyi Károly.

Bemutatók:

március 16. Johann Strauss: A cigánybáró (Népsz.)

október 29. Konti József: Királyfogás (Népsz.)

december 10. Sullivan: A mikádó (Népsz.)

1887

április 16. Bölöny József a kolozsvári színház intendánsa.

május 21. Megnyílik Máramarosszigeten a nyári színház.

július 16. Ditrói Mór a kolozsvári színház igazgatója.

szeptember 28. Félszázados fennállását ünnepli a Nemzeti Színház.

Bemutatók:

január 22. Marenco: Excelsior (Opera)

április 1. Goethe: Faust (N. Sz.)

szeptember 26. Goldmark: Merlin (Opera)

október 14. Hervé: Nebántsvirág (Népsz.)

október 14. Ifj. A. Dumas: Francillon (N. Sz.)

november 4. Grillparzer: Medea (N. Sz.)

november 12. Delibes: Lakmé (Opera)

december 8. Verdi: Otelló (Opera)

Az év folyamán A nemzeti játékszín története címmel megjelenik Bayer József kétkötetes színháztörténeti összefoglalása.

{900.} 1888

január 13. Beniczky Ferenc az állami színházak intendánsa.

február 3–4. Johann Strauss vezényel a Népszínházban.

október 1. Gustav Mahler az Operaház igazgatója.

november 1. Alszeghy Kálmán az Operaház főrendezője.

november 15., 18. Sarah Bernhardt vendégjátéka a Népszínházban.

Bemutatók:

január 12. Konti József: A suhanc (Népsz.)

február 20. Madách Imre: Mózes (Kolozsvár)

március 9. Halévy: Constantin abbé (N. Sz.)

október 5. Bartók Lajos: Thurán Anna (N. Sz.)

október 25. Bizet: Gyöngyhalászok (Opera)

november 16. Bisson: Válás után (N. Sz.)

december 28. Lessing: Bölcs Náthán (N. Sz.)

Az év folyamán megindul az első népies bulvárlap Magyarországon, a Kis Újság.

1889

január 24–29. Ernesto Rossi vendégszerepel a Népszínházban.

június 16. A Városligeti Színkör ünnepélyes megnyitása. Ettől kezdve csak magyar nyelvű előadások kerülnek színre.

december 20. Leég a Deutsches Theater a Gyapjú utcában.

Az év folyamán Budapesti Népszínházi Alapítvány néven a főváros átveszi a Népszínházat. – Makó Lajos igazgató megkezdi pályáját.

Bemutatók:

január 26. Wagner: A Rajna kincse (Opera)

január 27. Wagner: A Walkür (Opera)

szeptember 13. Offenbach: Párizsi élet (Népsz.)

október 4. Ibsen: Nóra (N. Sz.)

november 15. Follinusz Aurél: Náni (Népsz.)

december 7. Szigeti József: Viola, az alföldi haramia (N. Sz)

1890

január 5. Megindul A Hét című hetilap Kiss József szerkesztésében.

május 9. Franz von Suppé vezényli a Boccaccio századik előadását a Népszínházban.

augusztus 15. A hivatásos magyar színjátszás megszületésének századik évfordulóján Magyar Színészeti Kiállítás nyílik a városligeti műcsarnokban.

Az év folyamán a Városligetben nyári vállalkozás indul Hököm Színház néven.

{901.} Bemutatók:

február 28. Echegaray: A nagy Galeotto (N. Sz.)

április 18. Ibsen: A társadalom támaszai (N. Sz.)

október 25. Lukácsy Sándor: Száz év (Népsz.)

december 26. Mascagni: Parasztbecsület (Opera)

december 30. Szophoklész: Elektra (N. Sz.)

1891

január 1. A Kolozsvári Nemzeti Színházban negyvennyolc napon át tartó „magyar ciklus” kezdődik.

február 1. Zichy Géza gr. a Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa.

május 24. Budapest székesfőváros új német színház felállítását engedélyezi.

szeptember 26–november 4. Az Óbajor Passió Társulat vendégjátéka a Városligeti Nyári Színkörben. (1897-ben megismétlik.)

október 24. Karl Millöcker vezényli Boszorkányvár című művét a Népszínházban.

Az év folyamán Tóth Imre a Nemzeti Színház főrendezője. – Leszkay András, Mezei Béla, Rakodczay Pál színigazgatók pályakezdése. – Megjelenik Rakodczay Pál Prielle Kornélia élete és művészete című műve.

Bemutatók:

március 6. Csiky Gergely: A nagymama (N. Sz.)

május 19. Szophoklész: Oedipus király (N. Sz.)

szeptember 12. Zeller: A madarász (Népsz.)

szeptember 15. Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája (Opera)

december 30. Cornelius: A bagdadi borbély (Opera)

1892

január 14. Megnyílik Szatmáron az új színház.

április 28–május 10. Eleonora Duse és társulata vendégszerepel a Városligeti Nyári Színkörben.

június 12. Felavatják az Óbudai Színkört a Lajos utcában.

augusztus 2. Az Osztrák–Magyar Monarchia területén áttérnek az aranyalapú valutára, a koronára. Egyidejűleg a Belügyminisztérium szabályozza a szerzői jog egyes kérdéseit.

október 1–7. A nemzetközi színházi és zenei kiállítás alkalmából a Nemzeti Színház Bécsben vendégszerepel.

november 11. Megünneplik a kolozsvári színjátszás századik évfordulóját.

Bemutatók:

április 9. Wagner: Siegfried (Opera)

október 19. Verő György: A szultán (Népsz.)

{902.} november 29. Mozart: Bastien és Bastienne (Opera)

december 10. Wagner: Istenek alkonya (Opera)

december 22. Shakespeare: János király (N. Sz.)

1893

március 28. Zichy Géza gr. felterjesztése a Nemzeti Színház új épületének felépítése tárgyában.

április 6–8. Sarah Bernhardt vendégjátéka a Népszínházban.

szeptember 5. Nagy Imre, a Nemzeti Színház tagja öngyilkos lesz.

október 20–november 9. Eleonora Duse és társulata a Népszínházban vendégszerepel.

Bemutatók:

január 1–22. Az Operaház bemutatja a teljes Ringet.

február 18. Gerő Károly: Próbaházasság (Népsz.)

március 10. Herczeg Ferenc: A dolovai nábob leánya (N. Sz.)

március 18. Mihalovich Ödön: Toldi szerelme (Opera)

március 28. Leoncavallo: Bajazzók (Opera)

szeptember 21. Smetana: Az eladott menyasszony (Opera)

Az év folyamán Paulay Edét kinevezik az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia igazgatójává.

1894

február 6. Megnyitja kapuit az új színház Nyíregyházán.

március 12. Budapesten meghal Paulay Ede. A Nemzeti Színházban igazgatóhelyettesi megbízást kap Festetics Andor gr.

március 20. Turinban meghal Kossuth Lajos.

április 25. Szolnokon Csóka Sándor igazgató társulata megnyitja a Sefcsik kertben lévő vigadóban az új színházat.

április 29–május 11. A Compagnia Comica Goldoniana vendégjátéka a Városligeti Nyári Színkörben.

november 25. Nopcsa Elek br. az állami színházak intendánsa.

december 16. Megindul az Új Idők című szépirodalmi hetilap Herczeg Ferenc szerkesztésében.

Az év folyamán Váradi Antal a Színiakadémia igazgatója. – Szalkay Lajos megkezdi igazgatói pályáját. – Kolozsvárott Shakespeare-ciklust rendeznek.

Bemutatók:

március 2. Herczeg Ferenc: A három testőr (N. Sz.)

március 17. Puccini: Manon Lescaut (Opera)

április 6. Sudermann: Otthon (N. Sz.)

május 11. Molière: A képzelt beteg és a Férjek iskolája. (N. Sz.)

{903.} november 9. Sardou: Szókimondó asszonyság (N. Sz.)

november 11. Hubay Jenő: A cremonai hegedűs (Opera)

1895

március 30–április 7. Ernesto Rossi és Saltarelli társulatának vendégjátéka a Városligeti Nyári Színkörben.

november 26–27. Eleonora Duse a Népszínházban vendégszerepel.

június 1. Kéméndy Jenőt kinevezik az Operaház szcenikai főnökévé.

augusztus 17. Bánffy Dezső br., miniszterelnök-belügyminiszter betiltja Gerhart Hauptmann A takácsok című drámájának további előadásait a Budai Színkörben.

augusztus 20. Káldy Gyula az Operaház igazgatója.

október 5. A Pécsi Nemzeti Színház ünnepélyes megnyitása.

október 12. Festetics Andor gr. a Nemzeti Színház igazgatója.

Bemutatók:

február 2. Humperdinck: Jancsi és Juliska (Opera)

augusztus 2. Gerhart Hauptmann: A takácsok (Budai Színkör)

november 29. Ifj. A. Dumas: A nők barátja (N. Sz.)

1896

május 1. Felavatják a Vígszínházat.

június 8. Az országgyűlés ünnepi ülése a millennium alkalmából.

július 11–15. A Compagnia Comica Goldoniana vendégjátéka a Vígszínházban.

augusztus Megindul a Budapesti Napló című napilap Vészi József és Braun Sándor szerkesztésében.

október 11–24. Gustavo Salvini és társulata a Városligeti Színkörben vendégszerepel.

október 14. Megnyílik a kecskeméti színház.

december 28–30. A Vígszínházban Gustavo Salvini társulata játszik.

Az év folyamán megnyílik a Magyar Műszínkör.

Bemutatók:

március 7. Kienzl: A bibliás ember (Opera)

március 20. Hubay Jenő: A falu rossza (Opera)

május 1. Jókai Mór: A Baranghok (Vígsz.)

április 17. Verő György: Ezer év (Népsz.)

1897

február 20. Serly Lajos igazgató vezetésével megnyílik Óbudán a Kisfaludy Színház.

{904.} április 28–május 2. Marcell Josset társulata a Vígszínház vendége.

május 12–16. A bécsi Burgtheater együttesének vendégjátéka a Vígszínházban. (A társulat 1915-ben, 1916-ban, 1917-ben, 1918-ban és 1920-ban is ellátogat Budapestre.)

augusztus 15. Az első magyarországi szabadtéri előadás. A nagyváradi Rhédey-kertben Jászai Mari eljátssza Szophoklész Elektrájának címszerepét.

október 7–18. Gustavo Salvini és együttese a Vígszínházban szerepel.

október 15. Porzsolt Kálmán a Népszínház igazgatója.

október 16. Megnyitja kapuit a Magyar Színház. Igazgatója Relle Iván.

október 20–24. és december 3–11. Ermete Zacconi vendégszerepel a Vígszínház színpadán.

november 23–24. Gabrielle Réjane együttesének vendégjátéka a Vígszínházban.

Az év folyamán lát napvilágot Budapesten a mulatók felügyeletéről szóló főkapitányi rendelet (1897–7445 főkap. eln. sz.). – Megjelenik Ferenczi Zoltán A kolozsvári színészet és színház története című műve.

Bemutatók:

január 30. Giordano: André Chénier (Opera)

május 5. Potter: Trilby (Vígsz.)

október 8. Hauptmann: Crampton mester (N. Sz.)

október 16. Jones: Gésák (M. Sz.)

november 13. Hauptmann: Hannele mennybemenetele (M. Sz.)

november 29. Halbe: Ifjúság (M. Sz.)

1898

február 10–11. Lorenzo Flavio társulata játszik a Vígszínházban.

április 28–május 3. Italia Vitaliani a Városligeti Színkörben vendégszerepel.

május Beöthy László a Magyar Színház igazgatója.

augusztus 1. Keglevich István gr. elhagyja a Vígszínházat, és kinevezik az állami színházak intendánsává.

szeptember 10. Erzsébet királyné merénylet áldozata lesz.

november 20. A temesvári színházban már csak magyar nyelven lehet játszani.

december 27–1899. január 2. Ermete Zacconi és társulata a Vígszínház vendége.

Bemutatók:

január 13. Audran: A baba (Népsz.)

január 14. Echegaray: Folt, amely tisztít (N. Sz.)

május 29. Blumenthal–Kadelburg: A mozgófényképek (Vígsz.)

december 3. Szabados Béla: A bolond (Opera)

december 9. Ibsen: John Gabriel Borkman (N. Sz.)

{905.} 1899

február 26. Széll Kálmán miniszterelnök, egyúttal belügyminiszter megalakítja kormányát.

április 24–27. Rosa Bruck párizsi együttese vendégszerepel a Városligeti Színkörben.

június 1–15. A Cári Balett vendégjátéka az Operaházban.

augusztus 2. Meghal Segesváron E. Kovács Gyula.

szeptember 28. Kassán megnyílik a színház.

október 16–19. Sarah Bernhardt a Magyar Színházban vendégszerepel.

október 26–31. Eleonora Duse és társulata a Népszínházban játszik.

október 29. Megindul a Magyar Színpad című műsorújság.

november 3–13. Ermete Novelli a Vígszínház vendége.

Az év folyamán Szendrey Mihály megkezdi igazgatói pályáját. – Megrendezik az első teljes magyar évadot Temesváron. – Megalakul az Uránia Magyar Tudományos Színházegylet.

Bemutatók:

január 17. Herczeg Ferenc: A Gyurkovics lányok (M. Sz.)

március 4. Jones: A görög rabszolga (Népsz.)

április 2. Hauptmann: Henschel fuvaros (Óbudai Kisfaludy Színház)

május 2. Lehár Ferenc: Kukuska (Opera)

május 16. Heuberger: Az operabál (M. Sz.)

november 14. Feydeau: Osztrigás Mici (Vígsz.)

1900

október 11. A Belügyminisztérium jóváhagyja az Országos Színészegylet új alapszabályait, egyben Országos Vidéki Színészeti Felügyelőséget létesít. (Büm. 58.731. sz. rendelet)

május 1. Beöthy László a Nemzeti Színház igazgatója.

október 4. Az Oberammergaui Passió a Városligeti Színkörben vendégszerepel.

október 15. Megnyílik Nagyváradon a Szigligeti Színház.

december 22–23. Jane Pierny francia operett-társulata a Magyar Színházban játszik.

Bemutatók:

április 15. Ibsen: Mire feltámadunk (Óbudai Kisfaludy Színház)

május 18. Rostand: Cyrano de Bergerac (Budai Színkör)

szeptember 22. Hauptmann: A takácsok (Vígsz.)

szeptember 29. Mark Twain: Koldus és királyfi (M. Sz.)

december 14. Shakespeare: Troilus és Cressida (N. Sz.)

december 18. Offenbach: Hoffmann meséi (Opera)

Az év folyamán Aradon megnyílik a nyári színkör.

{906.} 1901

április 17. Leszkay András aradi színigazgató hat évre bérbe veszi a Magyar Színházat.

április 20–29. A berlini Deutsches Theater Otto Brahm vezetésével a Vígszínházban játszik. (1902-ben és 1903-ban a vendégjátékot megismétlik.)

május 1–15. A Paul Lindau vezette Berliner Theater a Magyar Színház vendége.

szeptember 7. A Kertész utca 36. szám alatt megnyitja kapuit a Fészek Klub.

szeptember 15. Máder Rezső az Operaház igazgatója.

október 16. Meghal Budapesten Bercsényi Béla, a Nemzeti Színház tagja.

november 16. Megnyílik a Tarka Színpad, a főváros első magyar nyelvű kabaréja.

november 20–23. Gabrielle Réjane és társulatának vendégjátéka a Vígszínházban.

december Hevesi Sándort rendezőnek szerződteti a Nemzeti Színház.

Az év folyamán nyári színkört avatnak Gyulán. – Krémer Sándor és Zilahy Gyula megkezdi igazgatói pályáját.

Bemutatók:

január 11. Csehov: A medve (N. Sz.)

január 18. Bródy Sándor: Hófehérke (N. Sz.)

február 8. Herczeg Ferenc: Ocskay brigadéros (Vígsz.)

március 28. Charpentier: Lujza (Opera)

március 29. Gárdonyi Géza: A bor (N. Sz.)

szeptember 7. Tolsztoj: A sötétség hatalma (Budai Színkör)

november 28. Wagner: Tristan és Isolda (Opera)

1902

január 27–29. Yvette Guilbert a Vígszínházban szerepel.

február 26. Meghal Budapesten Szigeti József, a Nemzeti Színház tagja.

március 3. Meghal Tisza Kálmán.

április 1. Kinevezik a Nemzeti Színház igazgatójává Somló Sándort. – Guerra Miklós koreográfus az Operaházhoz szerződik.

szeptember Székelyudvarhelyen színházat avatnak.

október 3–5. Charlotte Wiehe és társulata vendégszerepel a Vígszínházban.

december 12–16. François Achard és társulata a Magyar Színházban játszik.

Az év folyamán Nádassy József színigazgató pályakezdése.

Bemutatók:

január 18. Bródy Sándor: A dada (Vígsz.)

január 30. Csajkovszkij: Anyegin Eugen (Opera)

február 8. Turgenyev: Kegyelemkenyéren (N. Sz.)

{907.} március 15. Fényes Samu: Kuruc Feja Dávid (Vígsz.)

október 11. Barna Izsó: Casanova (Népsz.)

november 28. Molnár Ferenc: A doktor úr (Vígsz.)

december 20. Huszka Jenő: Bob herceg (Népsz.)

december 28. Maeterlinck: Monna Vanna (N. Sz.)

1903

január 27–29. Benoit Coquelin aĕné és társulata a Vígszínház vendége.

május 16–27. Max Reinhardt vezetésével a Kleines und Neues Theater vendégjátéka a Vígszínházban. (1904-ben és 1913-ban megismétlik.)

augusztus 18. Makón megnyílik a közadakozásból épített Hollósy Kornélia Színkör.

augusztus 28. Megkezdi működését a Vígszínház színiiskolájának jogutódja, az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolája.

november 3. A király kinevezi Tisza István grófot miniszterelnökké és belügyminiszterré.

november 6. Beöthy László igazgató vezetésével megnyitja kapuit a Király Színház.

november 15. Megjelenik Falk Richárd szerkesztésében A Színház című hetilap első száma.

december 14–17. Ermete Novelli és társulata a Népszínházban játszik.

december 16. Megindul a Tisza István politikáját támogató Az Újság című napilap.

Az év folyamán Heves Béla megkezdi igazgatói pályáját.

Bemutatók:

január 9. Gárdonyi Géza: Annuska (N. SZ.)

január 16. Zola: Thérèse Raquin (M. Sz.)

május 17. Poldini: Csavargó és királylány (Opera)

június 4. Gorkij: Éjjeli menedékhely (Budai Színkör)

szeptember 3. Dankó Pista: Cigányélet (Népsz.)

szeptember 24. Csehov: Leánykérés (Vígsz.)

november 6. Huszka Jenő: Aranyvirág (Király Sz.)

december 1. Puccini: Tosca (Opera)

1904

január 24. A Thália Társaság megtartja alakuló ülését.

március 15. Vidor Pál veszi át a Népszínház igazgatását.

április 16–17. Le Bargy és párizsi társulata a Király Színházban játszik.

május 5. Budapesten meghal Jókai Mór.

május 7–14. Italia Vitaliani és Carlo Duse a Városligeti Színkörben vendégszerepel.

{908.} július 2. Mohácson felavatják az új színkört.

augusztus 20. Egerben megnyílik a színház.

november 25. A Thália Társaság bemutatkozó estje.

Az év folyamán megnyílik a Népligeti Színkör. – Megalakul a Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete.

Bemutatók:

január 30. Gluck: Orpheus és Euridice (Opera)

február 5. Czobor Ernő: Hajdúk hadnagya (M. Sz.)

február 17. Shaw: Hősök (Király Sz.)

március 29. Berlioz: Faust elkárhozása (Opera)

április 21. Lehár Ferenc: Drótostót (M. Sz.)

április 22. Herczeg Ferenc: Bizánc (N. Sz)

szeptember 26. Rostand: Cyrano de Bergerac (N. Sz.)

október 22. Saint-Säens: Sámson és Delila (Opera)

október 29. Meyer-Förster: Diákélet (Vígsz.)

november 18. Kacsoh Pongrác: János vitéz (Király Sz.)

1905

február 14. A király elfogadja Tisza István gr. kormányának lemondását.

március 16. Színház nyílik Tordán.

április 1. Janovics Jenőt nevezik ki a kolozsvári Nemzeti Színház művezetőjévé.

április 26–május 8. A berlini Lessing Theater Otto Brahm igazgató vezetésével vendégszerepel a Vígszínházban. (1917-ben megismétlik a vendégjátékot.)

június 18. A király kinevezi Fejérváry Géza br. kormányát (ún. darabont kormány); belügyminiszter: Kristóffy József.

Bemutatók:

január 20. Rákosi Viktor–Malonyay Dezső: Elnémult harangok (N. Sz.)

március 12. Strindberg: Az apa (Thália T.)

április 27. Puccini: Bohémélet (Opera)

október 19. Buttykay Ákos: Bolygó görög (Király Sz.)

november 19. Ibsen: Solness építőmester (Thália T.)

december 9. Huszka Jenő: Gül baba (Király Sz.)

december 22. Puccini: Manon Lescaut (Opera)

1906

január 22–24. Susanne Desprès és társulatának vendégjátéka a Vígszínházban. (1907-ben, 1908-ban, 1909-ben és 1911-ben megismétlik.)

április 8. A király felmenti Fejérváry Géza br. miniszterelnököt, és Wekerle Sándort nevezi ki miniszterelnökké. A belügyminiszter Andrássy Gyula gr., a vallás- és közoktatásügyi miniszter Apponyi Albert gr.

{909.} szeptember 7. Megtartják az utolsó előadást Kolozsváron a Farkas utcai épületben.

szeptember 8. A kolozsvári Hunyadi téri új színházépület felavatása.

november 29. Vidor Pál, a Népszínház igazgatója öngyilkosságot követ el.

Bemutatók:

január 31. Bernstein: Baccarat (Vígsz.)

február 18. Szemere György: A siralomházban (Thália T.)

március 25. Heijermans: Remény (Thália T.)

március 28. Shaw: Az ördög cimborája (Vígsz.)

május 12. Puccini: Pillangókisasszony (Opera)

október 20. Szabados Béla: Szép Ilonka (Király Sz.)

november 3. Pinero: A tökéletes feleség (Vígsz.)

november 27. Lehár Ferenc: A víg özvegy (M. Sz.)

december 25. Ibsen: A vadkacsa (Thália T.)

1907

január 1. Beöthy László kibérli a Magyar Színházat. Márkus Lászlót és Vajda Lászlót rendezőnek szerződteti.

március 1. Megnyílik a Fővárosi Cabaret „Bonbonnière”.

április 4. Mészáros Imre az Operaház igazgatója.

május 6–15. A berlini Deutsches Theater Max Reinhardt vezetésével a Vígszínház vendége. (A vendégjátékot 1908-ban, 1909-ben, 1910-ben, 1911-ben, 1912-ben, 1913-ban, 1914-ben, 1916-ban megismétlik.)

július 31. A színházi ügyek az országgyűlés 1906. április 26-i határozata értelmében a Belügyminisztériumtól a Vallás - és Közoktatásügyi Minisztériumhoz kerülnek át (2326/1907. VKM).

október 1. Máder Rezső vezetésével megalakul a Népszínház–Vígopera.

október 11. Budapesten az Andrássy út 69. szám alatt megnyílik a Modern Színház Cabaret.

november 15–16. Ermete Zacconi és társulata a Magyar Színházban játszik.

Az év folyamán Somló Sándor kerül a színiakadémia igazgatói székébe. – Erdélyi Miklós, Palágyi Lajos megkezdi igazgatói pályáját. – Megjelenik Janovics Jenő A magyar dráma irányai és Salamon Ferenc Dramaturgiai dolgozatok, I–II. című műve.

Bemutatók:

február 6. Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony (Vígsz.)

február 16. Wilde: Az eszményi férj (N. Sz.)

március 3. Lengyel Menyhért: A nagy fejedelem (Thália T.)

március 24. D’Annunzio: Holt város (Thália T.)

április 10. Molnár Ferenc: Az ördög (Vígsz.)

szeptember 21. Wilde: Bunbury (Vígsz.)

{910.} október 5. Lengyel Menyhért: A hálás utókor (N. Sz.)

október 7. Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője (M. Sz.)

november 26. Oscar Straus: Varázskeringő (Király Sz.)

december 20. Huszka Jenő: Tündérszerelem (Népsz.–Vígopera)