ELSŐ RÉSZ.
ELSŐ FEJEZET.
l. §.
Heves megye alakúlása s alkatrészei.
Hogy megyénk történetét alaposabban tanulmányozhassuk, s az abban fölmerült
fontosabb kérdéseket és kiválóbb részleteket, a pragmatika szabályai
szerint biztosabban tárgyalhassuk: először is ismernünk kell annak alakulását
s alkatrészeit, egykoru területét és határait, és régi föliratunknak
ezekre vonatkozó följegyzéseit s adatait, mik kellő előismeretűl és
bővebb felvilágosításul szolgálnak megyénk törtenetének további nyomozásában
is.
Azonban midőn nyomozni kezdenők megyénk alakulását és régi alkatrészeit:
ezt megelőzőleg történelmünk és régi földiratunk ide vonatkozó kérdésének
s ezzel összefüggőleg megyénk keletkezésének bővebb felvilágosítására
itt eleve meg kell jegyeznünk, hogy megyéink s azok területein keletkezett
várispánságaink nem mind egyszerre alakultak; mivel némelyek azok közűl
már a vezérek korában megvoltak, vagy legalább azoknak némi elemei a
honfoglalás történetében mutatkoznak, de voltak olyanok is, melyekről
kimutathatni, hogy azok későbbi királyaink alkotásai. Igaz ugyan, hogy
Sz. István király osztotta az országot, vármegyékre vagy helyesebben
várispánságokra s őt illeti az ország tökéletesebb felosztásának és
berendezésének érdeme; de azért voltak megyéink és várispánságaink,
melyek csak későbben az ő utódai alatt keletkeztek, s újabb beosztás
szerint többféle térületekből vagy részekből lettek alakitva és kiegészítve.
Ezek közé sorozható némileg megyénk is; mert habár maga Heves Sz. István
király alkotásai közé tartozott vagy legalább e király korában már megvolt;
de későbben más két terűlettel gyarapodott, miáltal újabb alakításon
vagy változáson ment át. Ugyanis itt eleve meg kell említenem, hogy
megyénk három különféle részből alakúlt, melyeknek egyikét tette a tulajdonképeni
Heves, melyhez későbben járúl Pata vidéke vagy Mátra-Újvár
területe, mely amazzal egyesült s két részből egyesűlt megyét későbben,
IV. Béla király alatt, kiegészítette a régi Kemej megyének ide kapcsolt
része, mely a Tiszán túl terűlt el. Ezekből a részekből alakult megyénk,
mely részek egykor különálló terűletek valának és csak későbben egyesítettek
Heves nevezete alatt egy megyévé. S ezen különféle alkatrészek régi
elnevezései szerint megyénk neve is változott s régi okleveleinkben
Újvár, Aba-Újvár, Heves-Újvár,
Nagy- és Kis-Heves neveken neveztettek, mely elnevezések jelezték
ama részeket, melyekből az alakúlt; de későbben elhagyatván ama jelző
elnevezések, csak egyszerűen Heves-nek kezdett neveztetni, miknek
bővebb felvilágosítására nyomozzuk most egyenként azokat a részeket
melyekből megyénk alakúlt.