NEGYVENHARMADIK FEJEZET.

I. Török hadi, hatósági s hübér szervezet. A hatvani s szolnoki sandzsák, s a hozzá tartozó vidék. II. A meghódolás, a török kincstári s hübér birtok, ennek adományozása. Zsoldhübér, timár vagy kilidzs, ziamet. Török földesurak a spahi, a subasi, s kötelezettségök. A törökpénz értéke, s a török katonai fizetések. III. Hevesmegyében a török földesuri illetékek párhuzamban a magyar urbáriumokkal. A nógrádi török defterek. IV. A török haderő szervezete. A gyalog s lovas csapatok, és tisztjeik. Hatvan, Szolnok, Bala-Szent-Miklós felszerelése, katonai szervezete!

I. Ugy a megyei adóösszeirások, mint egyéb adatok elősorolása folytán ismerjük már, hogy Hevesmegye, a védfallal körül övezett Egervárosa kivitelével, 1553-ik évtől a török előtt meghodolt s igy e részreis adozó terület volt. 1553-ig még egyes részek szabadok voltak a tekintetben. Ettől kezdve a török hatalmi áramlat ellenállhatatlan volt, s végre meghódolt az egész megye. Egész megye tehát, ugy a török adózás, mint hübéri viszonyból folyólag a török hatósági alárendeltségnek minden terheit s következményeit viselte. Hogy lássuk, miben állott ez: tájékozásul a török hatóság hadi, hübér s adó rendszerét kell megismernünk.

Egervára elestéig az általános török hatósági berendezés ez volt: az egész ország a budai és temesvári pasalikra, s a kanizsai beglerbégségre volt felosztva. Ezek élén pasák, beglerbégek állottak. E három országos kerület ismét több sandzsákra volt felosztva, melyek mindegyike élén egy-egy bég állott.

Hevesmegye a budai pasalikhoz tartozott, s részben a hatvani részben a szolnoki sadzsak kiegészitő része volt. A sandzsák ismét kerületekre osztatott, minden kerület élén, mely nahienek neveztetett, állott egy-egy kádi, birósági s közigazgatási közeg egy személyben. A hatvani sandzsák kerületeihez 1) a következő vidék tartozott: Eger, Jászberény, Gyöngyös, Hatvan, Heves, Szarvaskő, Putnok, Onod Szántó vidéke. Tehát Heves, Borsod s Abaujmegyék egy része. A szolnoki sandzsák kerülete kiterjedt Heves tiszántuli részére, a Kunságra, Szabolcs egy részére, Debrecenre és Csongrád megyére. A hatvani sandzsákban Hatvan és Csányon, majd később Jászberényben is volt még állandó őrség; a szolnokiban Szolnokon és Szent-Miklóson.

Hatvan és Szolnokon is egy-egy bég lakott. A bégek alatt állottak a nahie vagy kerület tisztviselői a kádik. A bégek helyettese,,alajbég" - nek, katonai századosa "cseribasinak", hadnagya "sürüdzsi basi" - nak neveztetett, a kik subasik voltak. A pasalik főtanácsa, a legfőbb hatóság divánnak neveztetett, melynek elnöke maga a pasa, tagjai a defterdár, kádi, janicsáraga, a gyalog s lovasok főtisztjei voltak. A kádi csak ott lakott a kerületben, hol elég biztonsaga volt. Vezette a pogári s fenyitő biráskodást, közjegyzői s köz igazgatási teendőket végezte, mindezeket azonban ugy, ha a felek hozzá fordultak. Miután a megye a török hübéresek között is felosztva volt, a török felek feltétlenül a kádit vették igénybe, ugy a keresztény felek is a törökkel szemben. A keresztények azonban egymás közötti ügyeikben, ritka kivétellel, a rendes magyar hatósághoz fordultak.

A kerületek rendőri főnöke a csausz volt, ki egyszersmind a végrehajtói hatalmat gyakorolta.

II. A török előtti meghódolás körülményeiről már más helyen is megemlékeztünk. A szükség kényszerité erre a falvakat, különben a meddig a török portyázás elhatolhatott, a kiméletlen pusztitás és rablás szinhelyévé tétettek. Meghódoltak tehát, hogy menekedjenek a végelpusztulástól. A későbbi, nevezetesen az 1578. évi országgyülésen egy királyi leirat szigoru intézkedést kivánt, a hódolás megakadályozására; mert ez tetemes kincstári károsulást is vont maga után; a rendek azonban kifejtették, hogy "jó kedvéből ki vetné magát alá a kegyetlen ellennek, hacsak pusztitás, tüzvész s felkonczolás veszedelmével nem kényszerittetnék arra." 2) A meghódolás abban állott, hogy a falvak készségöket jelenték ki a megfelelő török adók és illetmények fizetésére. Az ily hódolt községek nyomban egész területökkel, császári birtokká telekkönyveztettek, s vagy kincstári kezelés alá vétettek mint kamarai jószág, török elnevezéssel khassz, vagy jövedelmezőségökhöz képest csoportositva, hübérekül török katonáknak mint földesuraknak kiosztattak. Ily kamarai jószág volt Hevesmegyében Gyöngyös, mint azt a már idézett budai diván, 1578. évi törvényszéki itélete emliti. 3)

Az ily jószág kezelése a pasalik székhelyén működött defterdár, főadófelügyelő kezelése alatt állott, ki egyszersmind az egész pasalik, pénz- és gazdasági ügyeinek legfőbb intézője, pénzügyminisztere volt. A mely városok vagy falvak khasszoknak, vagy közvetlen kincstári, császári birtoknak nem jelöltettek, hübérekül osztattak fel. Tehát mint a magyar közjogban állott, hogy kincstári vagy földesuri birtok volt minden; itt is ilyen forma közjogi osztályozás alá vétettek a hóditott vagy hódolt területek.

A török hübér azonban más alapon nyugodott, mint általában az európai, vagy a magyar hübér. A törököknél a föld állandó császári tulajdon maradt, csak a jövedelme és illetéke volt a hübéresé, ez volt adományozás tárgya A mint tudniillik egy terület, város vagy falu meghódolt, a török biztos nyomban összehivta a falu előljáróságát, a török hübéri illeték összegét megállapitották, melynek alapjául rendesen a magyar urbéri szolgálmány vétetett fel, elkönyvelték s ennek fizetésére a falu kötelezte magát. Ez volt a török urbéri összeirás, megalapitás, illetőleg defterbe vétel. Ez után a mennyiségéhez képest adományoztatott valamelyik török katonának vagy tisztnek, mint a falu török földesurának.

Háromféle ily török földesuraság vagy hübérség létezett; vagy egy várbeli őrség zsoldja és élelmezésére forditatott egy megfelelő terület jövedelmi illetéke, és ez neveztetett zsoldhübérnek, - s innen az illetékeket a vár katonasága szedte be; vagy 3000-től 20 ezer akcse jövedelmet képező területek csoportositattak, és ezek timároknak neveztettek; vagy 20 ezer akcsén felül jövedelmező területekké osztattak, és. ezek voltak a nagyhübérek "ziamet" nevezet alatt. Az. ily területi jövedelmet nyerő hübéres vagy földesur, megfelelő szolgáltatásra volt kötelezett. Három ezer akcse jövedelmen alól, hübér nem adatott. Hatezer akcse jövedelemig a hübért a pasalik feje a beglerbég adományozta. Azonfelül csak a szultán adományozhatott, adomány levele "berát" - nak neveztetett. A 3000-6000 akcse jövedelmű timár, vagy hübér, kilidzsnek, kardnak hivatott, birtokosa a szpahi volt, ki ezen jövedelemből maga-magát fentartani, ruházni, és katonáskodni köteleztetett. Ezen összegen felül jövedelmező timár ura, minden 5000 akcsejövedelem után, saját személyén kivül még egy-egy katonát "dzsebelüt" tartozott kiállitani és ellátni. A szpáhi volt tehát a török földesur tipikus alakja, arany zsinóros, selyem öltözetben, turbános fővel, karddal és paizszsal ellátva, délczeg lován a dzsebelük élén egészité ki a török haderőt. A huszezer akcse jövedelmen felüli ziamet birtokosa "subasi" volt, és ugy mint azok a pasák, bégek és más főtisztek, kiknek ily ziametjök volt, hasonlóképen az 5000 akcse jövedelem arányában tartoztak egy-egy török dzsebelüt készenlétben tartani.

Hogy ezen jövedelemről fogalmunk legyen, a használatban volt török pénz vagy akcse, oszpora értékét kell megállapitanunk. A török pénz értéke meghatározásához, biztos számitással nem rendelkezünk. A "Magyarországi Török Kincstári Defterek" I. kötetében, az. akcse és grus értéke magyar arany, tallér és forintra egykoru feljegyzések nyomán ekként van viszonyitva:

egy tallér, 80 akcse;

egy arany 120 akcse vagy oszpora;

egy piaszter egy tallér.

Ha ez igy áll, akkor a forgalomban lévő arany és tallér értékét kell kitudnunk. A 16-ik századbeli ár és érték-viszonyt tárgyazó fejezetünkben idéztük Dobó Ferencznek egy 1592-ben kelt kötelezvényét, melyben egy arany 160 denárra, tallér 1 frt. vagy 100 denárra becsültetik. E szerint 120 akcse felelt meg egy aranynak, vagyis 160 denárnak; és 80 akcse egy tallérnak, vagyis 100 denáros magyar frtnak: ha az arany és tallér ugyanazonosságát elfogadjuk itt és ott. A fentebb idézett értékmeghatározás ugyanis egy 16. századbeli erdélyi árjegyzéken alapszik. Kérdés az is, hogy az erdélyi értékviszonyok, a magyarországiakkal egyezők voltak-e?

E szerint 80 akcse vagy oszpora lett volna egy magyar frt. Ennek valószinűségét mi az akkori viszonyokból is következtetjük Egy török gyalogos napidija, a vár defterek szerint, a 16-ik század második felében, 6 akcse volt, egy hóra tehát 180, egy évre 2130. 80 akcsét számitva egy frtban, e szerint egy török gyalogos évi dija 25 frtra ment. Ugyanakkor a magyar gyalogosé 24 frt volt. A török lovas napi dija 8 akcse, egy hóra 240, egy évre 2880 akcse esik, vagyis 36 frt, mely összeg megfelel egy magyar lovas azon időbeli dijának. A 3000 a. évi jövedelem 37 frtnak, a 6000 a. 74. a. 20000 a. mintegy 152 magyar frtnak felel meg. Ezen érték valódi vásárlói képességét, a hivatkozott fejezetben fejtettük ki.

A 17-ik század országgyülései, nevezetesen az 1622. évi 77 tvczikk a 4 denár értékű garas veretését rendelte el; az 1625. évi 39 tczikk pedig az arany s tallér veretését akként rendelte; hogy egy arany 200 d. egy tallér 125 denár legyen. E pénznem tehát a fent leirtakkal össze nem tévesztendő.

III. A török földesuri illetékek voltak Hevesmegyében: tized minden termény s házi állat után. A ház censusa szent György és szent Demeter napkor, - magyar szokás szerint volt fizetendő. Mindez azonban vidékenként változott, s a ház censusa kapuadónak, majd telekadónak is neveztetett s néha az igás barmok mennyisége után szedetett. Rendkivüli császári adó szedetett néha haracs nevezet alatt, a mi védelmi adónak is volt mondható. A földesuri illeték sok helyen a község által egyezség szerint szedetett be s fizettetett ki. A földesuri illetékek a fődefterdár által ellenőriztettek, mert csak igy lehetett a hűbér illeték utáni kötelezettséget érvényesiteni a török földesuron.

Történetiróink azt állitják, hogy a török földesuri adózás részleteit, a törökök magokkal hozták. Ezeket hozni nem kellett, a magyar földesuri szolgálmányban mindezt már itt találta. Emlitettük, hogy a hódolt területek, vagy közvetlen kincstári kezelés alatt állottak, mint khásszok, császári birtokok, s ezek minden jövedelme kincstári bevétel volt, vagy egyesek között hűbérekül osztattak fel. A khásszok, vagyis kincstári birtokokból, a pasák, bégek s más ily magas főtisztek fizetésül nyertek aztán egyes területeket. Igy 1562-ben Ahmed, a nógrádi sandzsák bég 23 falu jövedelmét, mint khássz birtokot kapta fizetésül, s képviselt 196.978 akcse bevételt. Ezen fizetések tetszés szerinti időkig terjedtek, egyiktől elvétetett, másiknak adományoztatott, a fizetés a körülményekhez képest emeltetett, majd megosztatott. E gyakorlat állott fel a hűbér adományozásnál is. A török földesurak gyakran változtak, a mint érdemeket tettek, a szerint jutalmaztattak is, vagy érdemetlenekké lettek, elvesztették hűbéröket. Igy a hatvani sandzsákhoz tartozó Sirokallya és Bodony, melyek mintegy 12000 a. jövedelmüek voltak, Musztafa timárja növelésére adatott; mert 1587-ben "Szolnoknál dicsőségesen verekedett a gaz rablókkal." Musztafa azonban kevés ideig birhatta e siroki timárt, mert 1588-ban Ali bin Kurdra és Ali bin Mahomed közöbt osztatott fel, hasonló hősies küzdelmök jutalmául. 4) Ezen hűbéri adományozások minden rendszer nélkül ugy történtek, hogy sokszor példaul a Duna mellékén lakó török kapott Hevesmegye egyik-másik részén timárt, vagy ziametet. Ehhez egyébiránt hasonló példákat látunk a magyar adományozásoknál is. Igy Recsky György és Rédey Pál hevesmegyei nemesek 1582-ben Radeczy egri püspök s kir. helytartó által Csanádmegyében fekvő Zekegyház birtok adományozásával jutalmaztattak érdemeik fejében. Erről részletesebben más helyen tétetik emlités.

Hevesmegyében az egri vár tartozékainak l577-ik évben felvett urbariumából (lásd a 354-360. lapokon), ismerjük a török adózás s földesuri illeték- fizetésnek egyes részleteit A magyar urbéri illeték összéirója jónak látta feljegyezni egyuttal az egyes községek jobbágyait terhelő török földesuri szolgálmányokat is. Kétféle török adó szerepel itt: a császár-adó és szablya-pénz. Az összeg megállapitásánál valamelyes rendszernek nyomát nem találjuk. Ugy a török földesuri illetménynél sem. A földesuri censusnál, majd telek, majd kémény (füst) után, (lásd a 359.. lapon), majd fejenkénti kivetést, majd egy összegben való felvételt találunk. Találjuk például, hogy a község fejős tehenet tartozott adni a török földesurnak. Az abonyi jobbágyság pedig őszkor s tavaszkor 10-10 napot Hatvanban töltött a török földesur ottani földje szántásával. Tehát világos, hogy a törökök szántás-vetéssel is foglalkoztak, s allodialis földet is szereztek. Ennek felvilágositására megjegyeznünk kell, hogy az oly", zárt helyeken, melyek várak, erősségek, palánkok környezetében estek, hol a török katonaság állandó őrségül foglalt helyet, hová családjaik is letelepedtek, s hol ennek folytán török mesteremberek s kereskedők is felüték üzleteiket, mint Hevesmegyében Hatvan, Szolnok, Balaszent-miklós erősségeiben, az állandó, otthonnal együtt ház s földbirtokosokká is lettek. A mint a törökök egy ily erősséget elfoglalták, annak vonalában eső ház s földbirtokokat is kincstári tulaldonná tették, miután régi keresztény birtokosaik onnan elüzettek. Az ily házak s birtokok azután árverésen egyes törököknek adattak el; a török kincstár javára. Az igy szerzett birtok adás-vevés tárgya volt később is, s esetleg régi tulajdonosa is megvásárolhatá azt ismét. Egyéb falvakban azonban az illető tulajdonosok nem háborgattattak birtokaikban, s ha, meghódoltak, élvezték a török védelem segélyét is.

A török hűbéri viszony részletes megállapitásánál tehát a magyar viszonyok vétettek alapul. A magyar földesuri szolgálmány, évi census, vagy telek utáni illetmény fizetéséből, terménytized, heti munka teljesités, s mint Szecsy Tamást, ugy az egri várat illető urbariumban találjuk, fejős tehén, malacz s más afféle illeték szolgáltatásból állott. Ehhez képest találjuk a fent jelzett összeirásban is, - melyről bővebben a tizedösszeirást tárgyazó fejezetben szólunk-a török földesuri illetmény felsorolását. A császár-adó vagy szablya-pénz czim alatt kivetett illeték már tisztán török jellegű adózás, mely a hódoltság elismerését s mintegy ennek fej ében nyujtott török védelem adó-illetékét fejezi ki.

Hevesmegyében a török földesuri illeték összeirását részletesen ismertető adatokra nem találtunk azon töredékes összeirás kivételével, melyet a magyar összeirók jegyeztek fel az egri vár egyes falvaira. A szomszédos nógrád megyebeli falvak török földes uri defterének jó része fenmaradt számunkra 5) különösen az 1579-iki évről. Nincs okunk kételkedni, hogy az ugyanazon pasalikhoz tartozó Nográdmegyéhez hasonló török hatósági eljárás volt folyamatban Hevesmegyében is. A Nográdmegyei hódolt falvak földesuri illetménye ezen defter vagy török urbarium szerint, hogy példát idézzünk, következőképen soroltatik fel.

Bujakfalu. Van benne 38 ház. Elsoroltatnak egy-egy ház lakos családjai. Gönczi Miklós, fia Gál; Szabó Balázs, fia András, fia Miklós; Tót Pál, fia Máté stb. Tehát a család figyermekei vétetnek fel. A nő s Ieánygyermekek kihagyatnak. Igy kijön, hogy a 38 házban 38 család, összesen 67 férfi egyénnel lakik. Azután elsoroltatik a török földesuri tartozás:

38 kapu után (tehát egy ház egy kapunak iratik) kivettetik 1900 akcse. Minden kapu után 50 akcse. 700 kila buza, értéke 8400 akcse. Egy kila értéke 12 akcséra becsültetik. Ez értékszámitás ekként történik a többi falvakban is. E 12 akcse érték mintegy 15 denárnak felel meg. Kérdés most, hogy milyen ürmérték voIt a kila?

Ha az 1568-ik évben kiadott Miksa-féle árszabásban használt kassai köböl fele volt e kila, akkor az értékszámitás még a Miksa féle árjegyzéknek sem felel meg, hol egy kassai köböl 60 denárra limitáltatott, melyről pedig tudjuk, hogy a piaczi árt akkor felényire sem közelitette meg. lgen csekély értékben számitotta tehát a török defter a terménybeli illetéket s igy a defter szerinti török földesuri jövedelem összege tényleg nagyobb értéket képviselt, mint összeirva volt. Megjegyzendő, hogy a buza összege, a tized átlagául vétetett. Azután következett egyéb terménybeli illeték:

Lencse-borsó 115 akcse áru; méhkasok után 700 akcse; kender, len-tized 150 a. gyümölcs-tized 150 a. stb.

Ehhez hasonló, némi eltéréssel, a többi összeírás is. A kapu, vagy ház utáni adó, a buza értéke, ugyanazonos összegben alkalmaztatott egész Nógrádmegyében. Egyes falvakbán a termény-tized változó, a mint egyik-másik faluban bizonyos termények müveltettek. Ott, hol bor termett, volt bortized is. Igy Podluzsánban volt összeirva 8 ház 12 férfi lakossal, fizetett 8 ház után kapu-adót, buza illetményt oly értékben számolva, mint fent, 1200 pint mustot 1200 akcse értékhen. Tehát egy pint egy akcse, mintegy 1 3/4 denárnak van számolva. Világos mindezekből, hogy a hodoltság területén, minden egyes faluban a török földesuri összeirás, épen ugy, mint időnként a magyar földesuri szolgálmány összeirása, pontosan, a jobbágyok nevei, lakháza, a teljesitendő szolgálmány minősége s a tized meghatározás feljegyzésével történt meg, azon különbséggel: hogy mig a magyar földesuri urbarium csak a természetbeni szolgálmány minőségét jegyzé fel, a török urbarium vagy defter, annak értékét is megszabta, miután ennek mennyiségéhez képest történt aztán az adományozás.

IV. A török véderő a sandzsák egyes várai és erősségeiben következőleg volt szervezve: a várbeli haderő élén állott a parancs nok, "dizdár" nevezet alatt. A haderő lovas és gyalog csapatok s megfelelő tüzérekből állott. A gyalogságot képezték a jancsárok és müsztahfizok. A jancsárok külön katonai kasztot alkottak, főparancsnokuk az aga Konstantinápolyban lakott, s ez nevezte ki az egyes csapatok élére az agákat. A müsztahfizok, a rendes gyalog csapatokat alkották. Mindezek tisztán mozlimekből állottak. A gyalog katonaság kiegészitő része volt háboru idején a szabad csapatokat képező reiszek, azábok és martaloszok, kik nem mozlimek, szlávok, ráczok s egyéb gyülevész népekből összetoborozva, a török portyázás legveszedelmesebb elemei voltak. A lovasság "ulúfedzsik" néven, 100-100 egy csapatban, élökön agáikkal, lándzsa vagy görbe karddal fegyve rezve egésziték ki a haderőt. Szolnok elfoglalása után 1552-ben, a török haderő ottani berendezéséről már van adatunk. 6) mely szerint az első várparancsnok Hüsszein Ali, helyettese Veli Sulejman volt. Hüsszein csakhamar meghalt, utódjává Hasszan neveztetett ki. Megjegyzendő, hogy a sandzsák élén álló bég, s a várparancsnok, a "dizdár" nem egy személy volt. A szolnoki török rendes haderő ez volt: rendes gyalogság s müsztahfizok 263 fő, 26 szerbölük vagyis tizedessel élökön. A lovasok, ulúfedzsik 3 csapatban, 100-100, 30 tizedessel voltak 303-an. Agájok, vagyis hadnagyok Dur, timárt birt, a legénység napi zsolddal, a lovasok 8, a gyalogok 6 akcsevel voltak ellátva. Ennek értékét magyar pénzben már fentebb állapitottuk meg, mely szerint e dijazás a magyar katona dijazásának felelt meg. Tüzér volt 52, ezek agája is Ferhád bin Ahmed timárral rendelkezett. Voltak még azábok, reiszek, martaloszok, összesen 300 fő. Ezek agái is timár birtokosok voltak. A szolnoki várban ekkor összesen 924 ember volt. 1556. és 1557-ben a szolnoki török haderő ez volt: a várparancsnok most is Hasszan, 20 akcse napidijjal, a mely megfelelt 72 frt évi dijnak. Összes őrsége ekkor 528 főre ment. A szolnoki sandzsák alatt álló szentmiklósi palánk parancsnoka volt ezidőben Veli Szulejmán 193 főre menő őrséggel. 1561 -62-ben Szolnokon a már ismert várparancsnok alatt 388 főre ment az őrség, Szent-Miklóson 174 emberre. Szent-Miklós, a szomszédságában levő Bala pusztával Szolnok eleste után 7 évre foglaltatott el a törökök által s emeltetett palánkszerü erőddé. A hatvani török őrség beosztásáról, csak az 1562-ik évből van részletes adatunk. A várparancsnok akkor Timur Divane volt. Müsztahfiz, vagyis gyalog 60, lovas (ulüfedzsi) 303 volt az erődben. Gorove a tudományos gyüjtemény 1820-iki évfolyamában elbeszéli, hogy az erőd a mostani kath. templom s lelkészlak helyén volt, s árkának egy része, még akkori élők emlékezete szerint is fennállott. Az azábok, martaloszok összesen 77, tüzérekkel együtt 453 főre ment az őrség. Ez körülbelül a rendes létszáma volt ugy a szolnoki, mint hatvani s törökszentmiklósi török várőrségnek.

 

---

1) Velics. Magy. Orsz. Török kincst. Deft. Salamon Török Hóditás.

2) Orsz. em. 6. h. 229-247. l.

3) Gyöngyös és vid. 124. l.

4) Tör. kincst. Deft. I. k. 370. I.

5) Magy. Orsz. Török kincst. Deft. I. k. 303-315. l.

6) Török kincst. defterek 74. l.