HUSZONNYOLCZADIK FEJEZET.
I. Bethlen halála utáni török világ 1631. II. A rab helyzete s felhasználása. Rabvásár. A török szabó. Haszán török, Fülekvár hóhérja. III. Az egri börtönben sinylődő és kesergő magyar rabok. A törökké lett magyar rab. IV. Simplicissimus kalandja az Ónodi várban. 1650. Egri rabsága és ottani élménye. Szökése török urától Egerből. Magát kiváltja, ennek kalandos módja. Kisdy püspök temetése S. szerint. V. A török-magyar rabok feletti kölcsönös felügyelet. A rabok fuvaroztatása. Megyei szabályzat a rabok menet-rendjére, Eger és Fülek között. Kölcsönös tilalom a rabok fuvaroztatására 1661.
I. Bethlen Gábor halála után, az elszakadt magyarországi részek II. Ferdinand uralma alá kerültek vissza. Erdély fejedelmévé pedig 1631. jan. hóban Rákóczy György választatott meg az erdélyi rendek által. Rákóczy fejedelemmé választását kezdetben ugy II. Ferdinand király, mint a törökök bizalmatlansággal kisérték. Ferdinand körében Eszterházy Miklós nádor kérlelhetlen gyülölséggel küzdött Rákóczy ellen, ki viszont Pázmán Péter rokonszenvével dicsekedhetett. Pázmán Péter közbejárása folytán, miután Rákóczy, Eszterházy nádor hadát Kálló és Rakomaznál keményen megverte, 1631. april. 3-án Kassán megköttetett az egyezség, melynek folytán Ferdinand elismerte Rákóczy Györgyöt "Erdély s a részek fejedelmévé." Ez után még IV. Murad is megerősitette fejedelemségében.
Ezen időközben folyhattak ama heves villongások és végvárbeli portyázások, melyek következményeit tüntetik fel részben a fentebb ismertetett török jegyzékek az egri, szolnoki, siroki és hatvani török várőrség legyilkolt vagy rabságba esett katonáiról.
Ez időben szerepelt a Tiszavidék és Nyirség népségét felbujtva, s Cászár Péter népvezér is, egyformán kegyetlenkedve török és magyar földesur ellen, mely néplázadást azután Rákóczy és Ferdinand hadai közösen vertek le. Ez időben 1631. okt. hóban szerepelt Ibrahim pasa is egy tömeg keresztény lázadó élén, Hevesmegye területén, kiről panaszosan emlékezik meg Hasszan budai pasa Eszterházy nádorhoz irott levelében, melyre ez válaszolva megjegyzi: "hogy majdnem hihetetlennek tünik fel Ibrahim pasa ama ténye, hogy egy beglerbég, Eger közelében Szikszó városban, a keresztény népet csődülésre vezeti, de ez azt mutatja, hogy a ráják elvannak keseredve irántatok, s igy lázadnak fel, a mi szégyen reátok, annál inkább, mert a ti kapitányaitok szitották fel a lázadást." 1) Ibrahim ezen mozgalmáról bővebb adataink hiányoznak.
A fent ismertetett török rabok összeirásából látszik, mily nagy mérvüek voltak ez időben a török-magyar helyi összeütközések, s a visszatorlás kölcsönös eszközei, mily szomoru következményekkel sujtották a politikai válság folytán megyénknek amugy is megtizedelt népét.
II. A török-magyar rabviszonynak magyar részről a törökök ellenében divó rendszerét a fentebbiekben, török adatok nyomán ismertetvén, most áttérünk e viszony minőségének magyar adatokkal való megvilágitására.
A mint a körulmények hozták magokkal, a rabok majd a végvárak börtöneiben, majd mint vásárbeli czikk, egyesek házainál tartattak, mindig a kiszabott váltságdij lefizetésének idejéig. Egyesek a rabvásáron valószinüleg udvari vagy gazdasági szükségletre és használatra, megvásárolták az alkalmas személyiségeket, s ezek esetleg értékesek lehettek, a mint az illető rab egyéni képessége hozta magával. Valamely mesterséghez értő rab, kétségkivül hasznos tagjává vált egy uri udvartartásnak.
Bizonyosan Csányi György házánál értékes szolgálatot tehetett azon rab, melyről a következő szerződés ad hirt az utókornak:
"Én Chani György adom tuttara mindenkinek az kiknek illik ez levelem rendiben, hogy az minő szabo törököt vettem Franchicz Gáspár urammal száz negyvenegy fton, mivelhogy az rabnak az árát Franchicz Gáspár Uram letette de propriis, annakokáért, ha az rab meg nem sarczolna, vagy meghalna, vagy hogy elszabadulna magától, tartozom a száz negyvenegy frnak feléről contentálni eo Kgymenek, vagy készpénzül vagy peniglen Maraczban lakozó egy jobbágyomat, az mely maga, ekejével szolgálhat, egy szolgabiró és esküttével elfoglalhassa tőlem Franchicz Uram, ha meg nem akarnám adni; ha penig a rabnak szabadulása lenne bizonyos sarcza által, tartozom eo Knek egy szőnyeget megadnom, mert kettő sok lenne, ha penig ő Kme difficultalia, az felől a szőnyegről végezek ő Kmével felőle. Anno die sept. 1641. Körmendi. idem qui supra. 2) A szabó-mesterséget gyakorló ezen török rab sorsa, kétségkivül más volt, mint azon raboké, kik ily hasznos szolgálattételre alkalmatlanok s egyik-másik magyar vagy török végvárban várták az időt, hogy vagy magokat kiválthassák, vagy emberbarátok segélyével a váltságdij kiváltásukra előállittatik.
Érdekes az alábbi szerződés is, melyet Fülekvár kapitánya Koháry István, Heves és Pest megye h. alispánja Battik Péter, és Nógrádmegye alispánja Némethi Pál, a füleki hóhérmesterségre Hassan nevü török rabbal kötöttek, 1669-ben, mely szerződés ekként szól.
Mi Koháry István stb. Fülekvára főkapitánya; Battik Péter Heves Pest Vármegyék viceispánja, Németky Pál Nógrád Vármegyék viceispánja. Agyuk emlékezetül minden rendbeli magyar és török párton való Méltóságban Tisztben és rendben helyheztetett uri nemes és vitézlő rendeknek, hogy ez levelünket mutató Tömösváry Hassan nevü Török rab, reméntelen lévén s arczon megszabadulásában, szabad akarattya szerint felvállalta mától fogva három esztendeig az hóhér mesterséget a végre, hogy az eltelvén megszabadulhasson mostani rabságából. Kit mi is magyar uraitól alkalmas pénzen vévén megh, rendeltünk neki ilyen fizetést: az szokás szerint egy végházban és ennek határában az megemlitett három vármegyék és ezen végház foglyainak megölésére külön-külön minden gonosztévő személyért három-három forint adatik neki it való pénzül. Ha pedig vidékre kiviszik akarhova, az mi hirünkből és engedelmünkből jó kezesség alatt, ezen hóhérmester afféle külső embernek megölésétől tizenkét forintokkal tartoznak nekie. Annakfelette az megirt vármegyék esztendőnként hat-hat kila búzát adnak neki életére. Eö is magára válalta, hogy azon hóhérmesterségek jövedelméből, valamennyi kezesség rajta vagyon, és az tömlöczváltságot is megfogja fizetni. Melyet megfizetvén és mától fogva az hóhérmesterségben az három esztendőket eltöltvén, mi is kereszény hitünkre, emberségünkre és tisztességünkre fogadgyuk, hogy ezen tömösvári Hassan nevü rab, minden sarcz fizetés és bántás nélkül, szabadon és békével bocsátatik, és kisértetik a legközelebbi végházba. Melynek nagyobb erőségére adtuk ez hitlevelünket saját kezünk irásával és pecsétjével. Iratott Fülek végházban die 19. Marcii Anno 1669. Aláirás és pecsét. 3)
III. Előző kötetünkben is megemlékeztünk már a mult században fennállott azon szokás-jogról, hogy mindkét fél, török és magyar kölcsönös kötelezettségnek s mintegy törvényszerü feladatnak ismerte és fogadta el, hogy a rabbá esett szerenesétlent, rab-helyzetében, mint urának elidegenithetlen tulajdonát tekintse, viszonyairól hivatalos ismertetést adjon, reá vetett sarcza kifizetésében telhetőleg támogassa.
A rab fizetőképes kezességre szabadon is bocsátatott, miután váltságdija megállapitatott. A szegény rab, kiért kezes nem találtatott, hitlevélre el is bocsátatott, hogy koldulva szerezze meg kivetett váltságdiját:
Hassan egri alaj bég Olah János füleki hadnagy előtt, ekként ismerteti Kara Mustafa rabja kilétét: "Ez nem Ispaja (Spáhi) miről vádolták, nincs köze Verpeléthez (nem földesura) hanem kijáró legény volt, tévesztve van Sas Mustafával, kivel tartotta társaságát, ennek bizon két lovánál és kardjánál egyebe nincs. A reászabott 300 tallér helyett igér száz frtot, "mit ha el nem fogad, sarcz nélkül ott hal meg."
Fekete Mahomet pasa pedig Horhaynál jár közbe, hogy "nagyságod szegény gyámoltalan Betyár nevü rabja, kit sarczáért kibocsátott, sirva könyörgött, hogy segitsem ki, megszolgál érette, meg is szántam"; ennek folytán 230 tallért kinál érette, mert mije sincs, mikor Bosznából ide szakadt, szegény árva volt, gyermekségétől itt szolgál.
Ha a rab, kit kezességre elbocsátottak, esetleg megszökött, s a kezesek le nem tették a váltságdijat, ők vettettek rabságra; mig ezt ki nem elégiték.
1658. nov. 20-án "az egri siralmas tömlöczben kesergő szegény kezes rabok" irják Koháry István füleki várkapitánynak, hogy Balog Márton miatt, ha hat nap alatt be nem hozzák "sok meghal közülünk." Ezen Balog Márton megszökött török rab, kiért a most panaszkodók kezességet vállalván, miatta rabságba hurczoltattak. "Négy halt meg immár közülünk, kettő törökké lett, hat penigleg hamis hitü Balog Márton miatt, hetet Törökországba vittek." A szokás-jog alapján, az ily szökött rab, hivatalos uton is visszaszolgáltatandó volt urának. Ezért sürgeték, hogy Koháry kapitány szerezze elé a megszököttet.
1660. jul. 21-én hasonló sorsra jutottak, Nagy András, Nagy Máté Janos, Palfi Mihály, Füleki Istvánért kezességet vállalt szenencsétlenek is, kik szintén, Füleki István megszökvén, - helyébe rabságba hurczoltattak Egerbe. Irják tehát a fenti időben "az egri siralmas tömlöczből", hogy mint kezes rabok itt nyomorgattatnak. De az elszökött Füleki István később törökké lett. Ők tehát váczi török urához fordultak, hogy most már őket bocsássa szabadon; "de a váczi agák azzal fenyegetnek, hogy ónodba megvették az török rabokon, egy magyarra hat török rabnak a sarczát"; - s igy most őket fenyegetik, hogy meg nem ölik ugyan, de megkinozzák, hogy soha ember nem lesz belőlök.
1661. april 12-én folyamodik Koháry István füleki kapitányhoz több szegény keresztény rab az egri tömlöczből, hogy "szendrei kapitány Csanády János urral igazitassa el több elszökött török rab dolgát a kezében levő Csorbasiával, kire 5 ezer tallért vetett. Szél Mihályt és Szabó Petit a Csorbasia 2 ezer tallér sarczába már betudván, a 3 ezer tallért, melyet még követel, a török urak ő reájok akarják kivetni, s fenyegetik, hogy ha elő nem teremtik a 3 ezer tallért, lábokat megnyúzzák, szalmával kitömve fogják őket Szendrőbe küldeni." 4)
Azon számtalan eset folytán, hogy a kezességre kihozott rabok elszöktek, és helyökbe nem csak a kezesek, hanem sokszor az illető községi előljárók s más lakosok is rabságba hurczoltattak és végtelenül sarczoltattak: a török uralom hanyatló évében már felbátoródott a megye arra, hogy 1686. márczius 13-án hozott határozatában megtiltotta, hogy a megye tudta és beleegyezése nélkül, kezességre ily rabok hozassanak ki. Más értelme is volt ennek. Az ily kezességre kihozott rab, tulajdonképen urat cserélt, a török helyett magyart. Ezt ellenőrzendő is hozta a megye emlitett határozatát.
Kölcsönös figyelem tárgya volt az is, hogy itt- és ott, miként, bánnak a rabokkal, és hogy a méltányosság egyenlőképen szem előtt tartassék mert különben nyomban következett a visszatorlás.
"Mink az egri tömlöczben nyomorgó egri rabok, kapitány urunknak alantos szolgái" irják 1679. évben Koháryhoz: "hogy történt mostanában ilyen állapot, hogy az hajduk megsarczoltak száz tallérban egy kolduló török rabot, mire a janicsar aga felhivatta a gazdát 5) és azt mondotta, hitemre rosszul lészen a dolog ezért, mert behozatok 20 vagy több rabot is Egerbe, és sok rabnak megszakad az utja, hogy nem koldulhat. Mink itt a tömlöczben levők, ismertük ezen rabot ugy mint Kasap Muhariat, kolduló rabnak ismertük." Kérik Koháryt, hogy intézné el jól az elfogott kolduló rab '' sorsát.
1680-ban az egri várban levő magyar rabok között, értelmes, diákos embernek is kellett lenni, erre vall azon latin levél, melylyel..:. nevezett év márcz. 16-án "universi captivi Agrien. christ." aláirással irták a következő tájékoztató hirt Koháry kapitányhoz: hogy "szemmel látó tanui vagyunk, hogy a csausz marcz. 4-én Apátfalván volt, ott a rebellisekkel egyezkedett, másnap a rebellisek három zászló alatt mintegy 100 Egerbe jött. A városban maradtak, s itt tanakodtak a törökkel. Az itteni ráczok között hire van, hogy a rebellisek a török csaszár és erdélyi fejedelem hire nélkül békét nem kötnek."
Hogy az egri várban időnként mennyi keresztény rab sinlődött, arról tájékoztató adatunk csak egy van, azon időből, midőn a vár 1687-ben vissza foglaltatott. Nevezett év okt. 18-án, midőn a vár körülzárolva volt, Delát Jakab Gyöngyösről ide hurczolt rab, az egri; tömlöczből siralmasan rajzolja, "hogy az éhség miatt már járni sem tud, 300 keresztény rab sinlődik itt, de sokkal nagyobb azok száma, kik a sanyaruság és éhség miatt elvesztek. A gyöngyösi plebánost kéri, hogy juttasson részére pénzbeli segedelmet, vagy a körül zároló Gombos Imre kapitány utján, vagy Kundali török kapussal értekezve." 6) Ugyanekkor a gyöngyösi biró és az ottani ferenczrendü szerzetes Lázár Norbert is ott sinlett. Ha a szorongatott körülmények között is 300 rab volt a várban, valószinü, hogy a török világ fény korában, ennél tetemesebb számban voltak itt a török uralom szerencsétlen martirjai.
1677. jul. 19-én irják Koháry István füleki kapitánynak az egri börtönben sinlőlö magyar rabok, hogy "a tömlöcznek likait mód nélkül kicsinre csinálták, rettenetes rneleg lévén, a mikoron reggel kibocsátnak belőle, közel se hadnak egy óráig szellőzni, hanem mindjárt mas tömlöczbeliekkel összeszoritanak, az tömlöcztartók vernek-ütnek, az városra nem bocsátanak, meg van tiltva, hogy se várba, se ráczok közé ne mennénk, mert ha valakit rajta érnek, még a vizhordokat is megpálczáztatja a főporkoláb." Arra kérik most Koháryt, hogy ő pedig a Füleken levő török rabokat fogja el a sétálástól, a városra, piaczra menéstől, kenyér koldulástól, hadd érezzék ők is a nyomoruságot.
A visszatorlás alkalmazása is gyakorlatban volt, a kényszerhelyzet folytán, melylyel a szerencsétlenek helyzetét kinzatásoktól és egyéb üldöztetésöktől megóvni törekedtek. Érdekes e nemben ugyancsak egri rabok levele, mely kivülről igy szól:
"E levelünk Fülek várasában lakozó Szürke barátoknak, Pater Györgynek és az többinek hamarsággal adassék." Belől pedig igy: "Szolgálatunkat kegyelmeteknek. Isten mindnyájokat aldja meg. Bek urunk ő nga tihaja és Kajmakámja hivatott eleibe Kuthi János raboknak gazdájával, ugy mint Loczi Mátét, parancsolá ő kme, hogy irjunk kegyelmeteknek az itt való hodczának felesegenek édes anyja felől és szolgálója felől, és török barát felől, a ki budai volt, és koldult itten, az minemü alamizsnát adtak a szechenyi törökök neki, azt a hajduk élvették. Azért kivánnyák szechényi Bek urunk, hogy azt vissza adgyák a hodca feleségének, az anyát és szolgálóját elbocsassák, mert ha nem, megesküszik ő nga, valahol jövendőben füleki barátokat kaphatnak, rabbá teszik s jószágokat el veszik. Azért mi kegyelmeteket kérjük, minden jót végezzen kegyelmetek kapitány urunk ő nga előtt stb." 7)
Történtek azután esetek, hogy az illető rab például áttért a török hitre, és viszont; ez esetben az illető visszanyerte szabadságát és többé üldözhető nem volt. Egri raboknak fentebb ismertetett levele, ily esetről emlékezik, hogy az illető, kiért ők kezesek voltak, törökké lett: követelték tehát most szabadon bocsátásukat. 1654-ben a pécsi agának Nógrádmegye közgyüléséhez intezett levele szerint "Legradi Pipo Istvánnak felesége törökké lett, gyermeke is van, a nógrádi várkapitány tehát ne kinozza Ibrahim nevü rabját, hogy cserébe szerezze vissza az asszonyt, mert már az török és vissza nem térhet." 8)
A rab sarcza kifizettetvén, nyomban szabadon bocsátatott, mikor is tisztességes áldomásban is részesült, az általa fizetett sarczpénzből; a mint ez kitünik azon osztozkodási pörből, mely Zanhet egri emin és Ibrahim két ezer tallér valtságdija felett keletkezett Füleken, melyet Dal Mihály füleki helyettes "seregbiró", mellette Horváth György füleki "vásárbiró" osztott fel végre 1 2 füleki és 3 korponai katona, mint a két rab-tulajdonos között, oda számolva még részesnek a kapitányt és kalauzt is. A nevezett török rabok összes váltságdija 2000 frtra ment, mely igy 17 részre osztatván, 13l tallér költség levonásával, esett egy részre 110 tallér. Érdekes a költség rovatában, hogy ajándékképen adatott török raboknak Füleken 3 tallér, magyar raboknak, Egeren, Hatvanban, Nógrádban 4 tallér. Szabaduláskor seregestől ittanak 18 frt ára bort. Adtak még a kalvinista és luth. templomra 4 tallért." 9)
IV. De a legérdekesebbek egyike Simplicissimus 10) elbeszélése vándor utjáról Magyarországon, melynek folyamán elmondja, miként esett az egri várban török foglyul. Simplicissimus kilétéről nem ad felvilágositást. Szülei halála után vándorutra kelt mint ifju, s előbb Lengyelországba, innen a Kárpátokon át a bányavárosokba, Bártfa, Eperjes, Lőcse, Kassára, majd az ónodi várba került, s ott mint dobos szolgált. Ezen vándorlás az 1650-es években lehetett, kitünik onnan, hogy egri rabságában viselt dolgai után, Rákóczy György harczait beszéli el Kemény János, akkor Rákóczy hadvezérének tatárfogságba jutásával; azután egy egri püspök temetését, kinek hült teteme, Jászóról Kassára szállitatott; a ki kétségkivül Kisdy Benedek volt, mert más egri püspöknek temetése Kassán ezen korban nem fordul elő.
Simplicissimus török rabsága Egerben tehát az 1650-es években történt. Ez időben-mint emlitettük-az ónodi várban dobos volt, s egy alkalommal Német Márton nevű mészáros legénynyel, az Ónod vidéki erdőkben sétálva, ott leskelődő török martalóczok megrohanták, megkötözték, s az erdő belsejébe hurczolták, hol egy fához kötözött asszony, leányával várta már szerencsétlen sorsa további bonyolódását. Itt, szigoru vallatóra fogták mindkettőjöket, hogy kicsodák, van-e vagyonuk, kik legyenek rokonaik, s mi a foglalkozásuk? Simplicissimus katonai minősége, értékét is szabályozta. Ő mint ilyen, a pasa, vagy török földesurnak volt csak eladható. A polgári egyéneket bárki megvásárolhatta. A martalóczok ekként megállapitva rabjaik kilétét, vitték őket Egerbe, egyenesen a piaczra, hol élénk rabvásár tárult elébök. Az anya leányával mihamarabb elkelt. Egy török mészáros mester, Német Mártont is megvette. A három polgári egyénért 100 aranyat kaptak a martalóczok. Simplicissimusért egy török ur 40 aranyat adott, melyből a martalóczok egyet a szerencsétlennek ajándékoztak. Ura most vasat veretett lábaira, s börtönbe záratta, hol mintegy 20-an voltak hasonló sorsban. Pár nap mulva elővezették ura elébe, kiléte felől kihallgattatott, s akkor hanyat fektetve, összekötött lábai talpa kegyetlenül elveretett. Ekkor az ütések folytán megdagadt talpainak bőre felmetszetett, ugy hogy az aláfutott vér kifolyt, s marha trágyával beköttetett, s börtönébe visszavitetett. E kötés enyhitette fájdalmát s lába csakhamar meggyógyult.
Simplicissimus kihallgatása alkalmával tette már az ajánlatot, hogy van egy török rabja Ónodon, s ezt cserébe adja magáért. E török rabot, kevéssel rabsága előtt szerezte, midőn az egri pasa Ónod felé nem régen egy kirohanást tett pár század magával, mely alkalommal ő is részt vett az összeütközésben, a pasát keményén visszaverték, emberei közül sokat levágtak, még többet elfogtak. E hajszából az ónodi győzők egy-egy levágott török fejet kardjok hegyére tüzve, értek haza, mely fejeket, a homlokbőrre metszve nevök kezdő betüit, diadalmi jelvényül a vár falaira aggatták fel. Ez alkalommal az ejtett foglyokból részese lett egynek. Irt tehát ónodi kapitányának, hogy szabadsága visszanyerésére e rabot ajánlja fel az egri pasának. Mig ekként folyt a tárgyalás, Simplicissimus közmunkára hajtatott ki a városban; időközben párszor, talpa a már leirt módon összeveretett, hogy igy, annál inkább sürgesse rabságából való kiszabaditását, melyért ura nagy értéket reménylett nyerni, mert kezének bőre puha s finom lévén, benne még mindig egy előkelő nemest véltek rejleni, s egyelőre 400 frtban szabatott meg dija. Végre is az ónodi kapitánynyal történt levélváltás után váltságdija megszerzésére, egyik lábán a szokásos rablánczczal, a pasa menlevele mellett, utnak eresztetett Ónodvárába.
Simplicissimus ekként Ónodba érkezve, nagy bámulattal találkozott ott Német Mártonnal, kivel együtt esett rabságba, ki elbeszélte: hogy menekült meg Egervárából, s hogy ejtette foglyul tulajdon török gazdáját, ki most itt van Ónodon. Török gazdája jól bánt vele; megszerette Német Mártont, ki üzletében hasznos szolgálatokat tett, ugy hogy éjjelenként, mert csak az éj leple alatt tehették, együtt idogálták a jó egri bort. Gazdájának szőlője is volt, s oda is kijárt munkára gazdájával. Egy alkalommal gazdája egy nagy cseresznye fán szedegette a szemeket, midőn felhangzott az esthajnali dobpergés, s az ágyu jel: hogy itt a kapuzárás ideje, melyen túl hajnalig, a várkapui erős zár alatt állanak, és se ki, se be senki nem bocsáttatik. Német Márton a jel hallatára a fa tetején ülő gazdája nagy zavarát látva, hirtelen nagy dologra határozta el magát. Bilincsét gyorsan leütve lábáról, gazdájának a fa alatt levő kardját kézhez ragadva, az épen leszálló törököt rögtön levágással fenyegette, ha csak egy szót is szól, s meg nem adja magát. Az ekként lefegyverzett török gazdát összekötözte, s az est homályában a hegyeken át a legközelebbi faluhoz érve, ott a birótól kocsit kért, hogy Ónodba török rabot kell kisérnie. Ekként másnapra, égi urával, most már rabjával, szerencsésen megérkezett Ónod várába.
E közben az igy rabságba jutott török mészáros mester értesült, hogy Simplicissimus Ónodba érkezve, egy török rabért lenne kicserélendő. Német Márton volt gazdája mélyen elérzékenyedve fordult most urához, emlékeztetve, hogy mily jól bánt ő vele, együtt ittak-ettek; s mindent jót megosztott vele, engedje őt cserébe Simplicissimusért, ki szintén régi barátságukra hivatkozva kérte, hogy csakugyan segitse ki őt helyzetéből, mely most aggodalmassá lett, azon oknál fogva, mert az ő régi rabját távollétében olcsón eladták, dobos minősége is megszünt, s nincs módja személyét a pasával kötött egyezség szerint megváltani. Sok reábeszélés után, Német Márton reá állott rabja átengedésére a kivánt czélból; de most arról volt szó, hogy valjon a cserét a pasa elfogadja-e, mert a kérdéses török rab egyszerü mészáros mester, s nem katonai személy. Ugy segitettek a dolgon, hogy a török rab váltságdiját olyanra szabták, hogy Simp. 400 frt váltságdija kiteljék belőle. Simp. ekként Német Márton volt török urával utra kelt Eger felé, hová szerencsésen megérkeztek. A török mészárost neje s gyermekei öröm könyek között fogadták és S. minden telhető vendégséggel ellátták házoknál örömökben, csakhogy a gazdát ekként haza hozta, ki nyomban le is fizette váltságösszegét. Ekként Simplicissimus ügye is kiegyenlitődvén, még egy napi zajos mulatás után az egri becsületes mészáros mesternél, mely alkalommal a török szomszédok s atyafiak kitörő kedvvel idogáltak, ugy hogy, még az aszszonyok is hajtogatták a kupát, s testvéries vendégszeretetökkel halmozták el, fujva együtt a "duhán" (igy) füstjét, s a mészáros mester örökre fogadkozva, hogy soha többé keresztényt rabbá nem tesz: - elhagyta Eger városát, mely falakkal övedzve, kiváló erősségnek tünt fel előtte.
Ezen kalandjai után fordult meg Kassán, hol az egri püspök, temetését nézte végig, s a következőket mondja: "Jászóról egész bucsuval hozták a püspök holttestét Kassára, hol a kanonokok vették vállaikra, s vitték a székesegyházba. Elbeszéli, hogy a nagy urak temetése, zene s fátyollal bevont dobpergés kiséretével szokott történni. Temetés után fényes vendégség volt, ő maga kiváncsian tekintette meg a püspök lakását, melyet összedulva, értékesebb tárgyaitól kifosztva talált. Még a szép drága kályhák is szerte hordattak. Egy ily kályha romhalmazban kutatva, véletlenül egy csomó ezüst kulcs, és négy ezüst kanálra talált, melyet ő is szépen összekötözve, tarsolyába rejtett el," s igy megelégedve távozott a püspöki lakból.
IV. A török-magyar rabviszony még egy uj teherként is nehezedett a jobbágyság vállaira.
Az ily rabok, ugy a török, mint magyar részen, a kölcsönös és közös érdek alapján, a végvárak védelme alatt, mintegy hivatalos kényszer-helyzetben állók, ide-oda szállitások alkalmával, fel-alá jártokban, nem csak élelmeztetésöket, hanem fuvaroztatásukat is követelték a falvak jobbágyaitól. A rabtulajdonos végvárak, mint tudjuk, sokszor hitlevélre, váltságdijok megszerzésére szabadon is eresztették rabjaikat. A nép könyörületes érzéke, tehetségéhez képest gyámolitá szerencsétlen vérét és hitsorsosát. Mint láttuk, alig volt megyei közgyülés, melyen segély-összeg ne szavaztatott volna meg egyik-másik török rabságba esett szerencsétlen gyámolitsára. Majd időhaladtával, bizonyos gyakorlat fejlett ki a fel-alá járónak községi segélyezése, élelmezése és tovább szállitására nézve. Egy községbe érkezett, esetleg hitlevéllel elbocsátott rab sorsa, kiváló figyelmet igényelt, mert ennek bajba esése vagy halála, nagy felelősséget háritott magára a községre is. Hogy mily természetü volt e felelősség, mutatja a következő levél: "En Schenderi Bék Hatvan várának és széchenyi szanzsákságnak főgondviselője és parancsolója. Ti gyöngyösi és saari birák polgárok otthon. A gyöngyösi birákat kalodába vertem volt, a rabok halála felől, és kezességre bocsátom ki minthogy most a sarczot rajtok 12 napra vetettem ki. Parancsolom azon 12 nap alatt hirt hozzon azon halála felett, ki ölte és hol ölték meg, mert hol találtatott, semmi gyanus nincs, gyanuság va- gyon, hogy másutt ölték meg." 11)
Ime egy megölt török rabért, mily felelősségre vonatott Gyöngyösvárosa birája, hogy annak sarczát nyomban reá vetette a hatvani bég.
Az illető falvak érdekében állott tehát az ily rabok gondozása. Csakhogy ez, idők haladtával, végtelen visszaéléssé és sulyos teherré fajult. Az ily rabok kielégithetlen követeléssel, valódi sarczolásokkal terhelték a községeket. Visszaélés visszaélésre, panasz panaszra halmozódott. Különösen a fuvaroztatás nőtte ki magát némely forgalmi utban eső községek sulyos terhévé. A jobbágynak ekként halmozódó terhe, terhe volt földesurának is, ugy magyar, mint török részen. A földesuri érdek kezdett összeütközni a rabtartók és tulajdonosok érdekével. "A ki a rabok hasznát veszi, viselje terhét is" - ez elv kezdett tért foglalni és később diadalra jutott. Ugy a magyar, mint török rabnak van gazdája, viselje is ez utazási költségét, s a jobbágy ingyenes fuvaroztatással ne terheltessék: ebből kiindulva alkottatott meg végre az 1655. évi 22. tczikk, mely a rabok szállitási terhétől a jobbágyot felmenti.
Ezen törvény hozatala előtti időben Heves és K. Szolnok megyék területén is, mint mindenütt, több izben hangoztatott panasz és sérelem tárgya volt a rabok kényszer-fuvaroztatása, annál inkább: mert türhetetlenné vált már a rabok követelő eljárása s zaklató, és zsaroló kóborlása, mely ellen panaszos előterjesztéseiket ugy a török, mint magyar végvárak vezetői hez több izben megtették. Gyöngyös városa ily előterjesztése folytán tudatta Vesselényi Ferencz Fülek kapitánya 1646-ban: hogy "raboknak és katonáknak csintalankodásait megszüntetendő, felhatalmazást ad, hogy fogják el s megbüntetés végett küldjék hozzá az efféléket. Más az, ha mely rabnak két lábán vas leszen, az ilyennek mind lovat és szekeret adjatok alája." 12)
A bajok enyhitésére törekedett Heves és K. - Szolnok vármegyék közgyülése különösen azon szempontból, hogy legalább jelöltessék meg azon utirány, melyen a végvárak közötti rabszállitás eszközöltessék. E szempontból ugy a török, mint magyar raboknak a magyar s török végvárak, nevezetesen Eger-Fülek és Eger-Szechény között feI- s alá fuvaroztatását illetőleg, a szabályozást szükségesnek tartotta; s e végből 1653. april 17-én Kürthi Vámosi István alispán, Pápai János szolgabiró, Iványi Ferencz, Fápai Péter, Hamvay Ferencz, Farkas Ferencz és Nagy Tamás esküdt ülnökökből álló bizottság küldetett ki, hogy egyetértve Nógrádmegyével, az ut-irány megjelölésére javaslatot tegyenek. Nevezett kiküldöttek, Bene János nógrádi megbizottal következő stationariumot" vagy mint nevezve van, "a török s magyar rabok hordozására szolgáló stationalis Marschrutát" állapitottak meg, mely is az 1654-ik évben tartott küzgyülésen elfogadtatott s kihirdettetett következőleg:
"Jóllehet bizonyos dolog az, hogy Fülek végházából Egerre menő raboknak legáltalább utjok Istenmezejétől Baktáig, Kövesd, Pétervására és Szék nevü falakra volna; de mert hogy azon falukon való átjárást régtől fogva ez ideig mind magyar, mind török rabok gyakorolták, ezt tették a szechényi rabok is; de legkiváltképen Szék falunak látván elpusztulását-ez okból ezen átjárást elbontottuk s más utat limitáltunk Fülek végházából Egerre s innen Fülekre járó raboknak, ilyen formán: minthogy Istenmezejéről Váraszszóra, Váraszszóról Szent-Erzsébetre, Szent-Erzsébetről Leleszre, Leleszről Szent-Domonkosra, innen Szúcsra, innen Bocsra, innen Baktára sürübb faluk vannak, e megnevezett falukon mehetnek a rabok. Minthogy még is kerülő utnak comperiáltatik ez, kik ezt nem akarják, másik limitatiónk ez: ha Fülektől Egerre menő rabok, ha Istenmezejéről Váraszszóra s onnét Szent-Erzsébetre viszik, Szent-Erzsébetről egyszer Fedémesre, onnét Aranyosra, onnét Nagy-Bátorra s onnét Baktára vigyék; másszor pedig ugyan Szent-Erzsébetről Leleszre, onnét Aranyosra et sic consequenter vigyék. Viszont ha Egerről is ha rabok jönnek Baktára, ha az fellyebb emlitett kerölő szabásu utra, ugymint Bocsra, Szúcsra, Szent-Domonkosra, Leleszre vihetik, jó; ha arra nem akarnak menni, Baktáról, Nagy-Bátorra, Aranyosra, vivén, Aranyosról egyszer Fedémesre; s azok Szent-Erzsébetre vigyék; másszor pedig azon aranyosiak Leleszre; s azok Szent-Erzsébetre vigyék s onnét Váraszszóra s onnét Istenmezejére. Azt adván hozzá, hogyha valami rabűzés, vagy egyéb sietős véghely dolgában járnak az rabok, a kiknél efféle levél van, olyan szükségnek idején, afféle rabokat, az előbbeni régi uton kövesdiek, pétervásáriak és székiek alá- s fel hordozni tartozzanak.13)
Ezen falukon keresztül utazó rabok részére régi szokás s gyakorlat alapján a jobbágyok, fogatot kiállitani, illetőleg egyik faluból a másikba átfuvarozni tartoztak. E szabályzat megalkotása után, rövid időre, megalkottatott az 1655. évi törvény, mely a rabok ingyenes fuvarozási kötelezettségét megszüntette, sőt azt egyenesen tilalmazta:
A megye az 1655. évi jul. 27-én tartott közgyülésben, tudomásul vévén a törvény intézkedését, hogy "a szegény nép, ugy a török, mint keresztény rabok kényszer fuvaroztatása alól mentve van", itt meg nem állapodott. A keresztény rabokra nézve könnyü volt az intézkedés, ezt saját hatáskörében érvényre emelhette; gondoskodott tehát, hogy a török rabok zaklatása alól is mentessék fel a szegény nép; s e végből a megye a nádorhoz irt, s felkérté; hogy a nádor keresse meg a budai török pasát, hogy ez bocsásson ki maga részéről is a rabok fuvaroztatását tiltó rendeletet. A tárgyalás ez ügyben sokáig huzódott, 1661-ben oldatott meg akként: hogy ugy a magyar, mint a török hatóság azonos rendeletet, illetőleg "czimeres levelet" adott ki, melyben megtiltatik: "hogy senki akarmi szin s kigondolt módok alatt, se magyar, se török rabot ezután ne hordozzon, szekeret, lovat alá ne adjon akar vasas, akar vasatlan rab legyen. Hogyha az olyan szekér és ló adás megbizonyosodik, azért 24 frtra büntettessenek." 1661. april 6-án kelt e tilalmazó megyei rendelet. A török részről Kaszon akkori egri pasa 1661. jan. 1-én adta ki a czimeres levelet: "Heves és Tarna vármegyében lakozó falusi birák s polgároknak", hogy "az rabok alá semmi móddal szekeret ne adjatok, a melynek kezében czimeres levelünk nem leszen; a mellett se tiukot (tyukot) ne adjatok, se egyebet mód nélkül, hanem az szokás szerinti ételt adiatok, a mire méltók vattok." 14)
A rendelet ugyan kiadva volt, de azért a baj végkép mem szünt meg. A panasz, az ily rabok követelése ellen állandó volt. Haszon aga 1662. jun. 9-én ez ügyben nála panaszkodó gyöngyösi biráknak "hogy a török-magyar rabok reájok jönnek, esznek-isznak pénz nélkül, a kocsikat elviszik pénz nélkül" azt rendelte, hogy a raboknak semmi szin alatt kocsit ne adjanak, ha háborgatják, rögtön Hatvanba adjanak erről hirt. 15)
1) Tört. Tár. 1885. évi f. III. f. 581. l.
2) Nemz. m. ltárban. 1641. évi cz.
3) Nemz. Muz. ltárban 1669. évi cs.
4) Az eredeti levelek találhatók a nemz. muz. ltárában.
5) A rabok között mint más helyen is láttuk, rendesen szerepel egy gazda. Ez közőlök volt kiszemelve, mintegy előljárójok.
6) Tud. Gyüjt. 1826. XI. füz. 18. l.
7) Nemz. muz. ltár 1600-1606.
8) Nemz. muz. ltárában.
9) Nemz. muz. ltárában.
10) Lásd Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus, 1683. évi kiadásban.
11) Eredetije Gyöngyös városa ltárában, év nélkül.
12) Gyöngyös városa ltárában. Vasas rabok voltak, kik koldulva jártak-keltek szabadon, hogy váltságdijokat összeszerezzék. Ezek lábai és kezeire lánczok tétettek, e ugy bocsátattak el, hogy ekként a részvétet jobban felkeltsék.
13) Eredetije Hevesvármegye ltárában.
14) Okmánytárban 18. I. II. sz. a.
15) Gyöngyös város ltárában.