{II-493.} Zöldségtermelés

A hagyományos magyar konyha a múlt században csak kevés zöldséget használt. A 20. század elején a ma rendszeresen használt zöldségfélék közül sokat alig ismertek. Különösen a falusi (főként az alföldi) lakosság fogyasztott nagyon kevés zöldséget. Falun az egy főre jutó fogyasztás nem érte el a városi lakosságénak még a felét sem.

A zöldségfélék fokozatos elterjedését több tényező segítette elő. A századforduló idején, főként a főváros perifériájára települő bolgár kertészek sok termelővel ismertették meg a zöldségeket. Az elaprózott területeken gazdálkodó parasztság, különösen a nagyobb városok agglomerációjában, a sok kézi munkát, ugyanakkor vonóerőt alig igénylő zöldségtermeléssel tudott magának többletbevételt előteremteni. A polgárosodó konyha igényelte a zöldségfélék használatát, valamint a városokból a falujukba visszatérő szolgálólányok az „úri konyhákban” megismerkedtek a különböző zöldségfélékkel.

A zöldségtermelés fejlődését nehéz nyomon követni, mert a rendelkezésre álló adatok általában a szántóföldi zöldségtermelés adatait tartalmazzák, holott a háztartás szükségleteire a kertben, a szőlő között gyakran vegyesen termelt zöldségfélék is nagy volument képviselnek. Becslések szerint a kerti zöldségtermelés mennyisége eléri az összes zöldségtermelés 30–40%-át.

A zöldségfélék szántóföldi vetésterülete az 1921–1930. évek átlagában alig haladta meg a 34 ezer hektárt. Ebben az időszakban a zöldségfélék közül a legnagyobb területen a nagyon jó exportpozíciókkal bíró dinnyeféléket termelték, arányuk meghaladta a zöldségfélék vetésterületének a 40%-át. Jelentősebb volt még a fejes káposzta 15, a vöröshagyma közel 13 és a fűszerpaprika 8%-os részaránya is.

A gazdasági válság után a zöldségtermelés nőtt. A szántóföldi zöldségterület az 1931–1940. évek átlagában mintegy 60%-kal meghaladta az előző tíz év átlagát. Nőtt a lakosság, elsődlegesen a városi lakosság zöldségfogyasztása, jelentősen több volt a friss zöldségek kivitele is, elsődlegesen a háborúra készülődő Német Birodalomba. Különösen a paradicsom és a fűszerpaprika vetésterülete foglalt el egyre nagyobb területet.

Az agrárkormányzat a fűszerpaprika minőségének biztosítása céljából 1934-ben zárt (védett) területté nyilvánította Szeged és Kalocsa környékét, ami azt jelentette, hogy egyúttal az ország más részein megtiltotta a fűszerpaprika termelését.

A hazai összes zöldségtermelést 1938-ra mintegy 740 ezer tonnára, az összes zöldségtermő területet (szántón és a kert művelési ágban együtt) 77 ezer hektárra becsülték.

Az egyes zöldségfélék termelésében a paraszti gazdaságok, illetve a nagygazdaságok aránya nagyon eltérő volt. A sok kézi munkát igénylő zöld- és fűszerpaprika, a paradicsom meghatározó részét a 20 kat. holdnál kisebb, míg a zöldborsónak és a dinnyeféléknek meghatározó részét az ennél nagyobb gazdaságok termelték meg. Néhány zöldségféle termelése, mint például a vöröshagyma, fejes káposzta, a kis- és nagygazdaságok között nagyjából arányosan oszlott meg.

A II. világháború után a zöldségfélék iránti kereslet tovább fokozódott. A termelést elősegítette a mezőgazdaságban meglévő munkaerő-felesleg. Az 1950-es évek szántóföldi zöldségterülete már mintegy háromszorosa volt a 30 évvel korábbinak. Az összes zöldségterület (szántón és kertben) az 1938. évi 77 ezer hektárról 1966-ra 160 ezer hektár fölé emelkedett. Az a tény, hogy ezen idő alatt a zöldségtermelés értéke, változatlan áron számolva, több mint a háromszorosára nőtt, az értékesebb zöldségfélék termelésének térhódítását jelzi.

{II-494.} A megnövekedett termelés az 1960-as évektől kellő mennyiségű alapanyagot bocsátott az egyre fejlődő konzervipar és az ebben az időszakban kiépülő hűtőipar rendelkezésére. Kielégítette a lakosság megnövekedett igényét és a növekvő friss zöldségkivitelt is.

Az 1960-as évektől terjedt el a fólia alatti zöldségtermesztés, ami a lakosság friss zöldségellátását a téli fél év egy részére is kiterjesztette, növelte a zöldségtermelés jövedelmezőségét, nagyobb termelési kultúrát és szakmai tudást igényelt a hagyományos szabadföldi zöldségtermelésnél, elősegítette új zöldségfajták elterjedését. Az 1980-as években a zöldségfélék szántóföldi vetésterülete nem érte el a korábbi évek nagyságát. Az 1970-es és 1980-as évek változása az, hogy a kézimunka-igényes zöldségek termeléséről a nagyüzemek lemondtak, amit a kistermelők növekvő kerti termelése pótolt.

Az 1980-as években termelt zöldség mennyisége meghaladta a 2 millió tonnát, utána csökkent a termés és 1993-ra már 36%-kal alatta maradt a korábbi évek átlagának, amiben az aszályos időjárásnak, de a termelés jövedelmezősége visszaesésének is szerepe volt. A zöldségtermelés, különösen a fólia alatti zöldségtermelés költségei, az energia, a műtrágyák, a növényvédőszerek, a vetőmagvak árának drasztikus emelkedése miatt, jelentősen nőttek. Ezt a növekedést a zöldségtermelők az árakban nem tudták érvényesíteni. A termelői árak az 1990-es évek első felében 45%-kal nőttek (1994), a fogyasztói árindex ugyanakkor 142%-kal emelkedett.