Gyümölcstermelés

Néhány urasági és egyházi birtok kertjeit nem számítva, a 20. század elején még nem volt hazánkban mai értelemben vett szakszerű gyümölcstermelés. A gyümölcsfák zöme vadon, gyökérről vagy magról kelt, jobbára az udvarokon, vagy az utak szélén, gondozatlanul állt. A lakosság friss gyümölcs fogyasztását az itt termett gyümölcsök elégítették ki. A gyümölcsfaállomány közel 40%-a szilva volt, amelynek termése a pálinkafőzés mellett lekvárként került felhasználásra. A gyümölcsök elsősorban a házi szükségletet és a helyi piacokat elégítették ki, kivitelre még hosszú ideig csak alacsony áron került sor, mert egyöntetű, azonos fajtájú, minőségileg elfogadható árut még sokáig nem sikerült termelni.

A szőlőterületek század végi pusztulása, a Duna–Tisza közi futóhomok megkötésének programja, kedvezően hatott a hazai gyümölcstermelésre. Elősegítette a gyümölcstermelési körzetek kialakulását, így például a Buda környéki őszibarack vagy a Kecskemét környéki kajszitermelést. Lökést adott a gyümölcskultúra fejlődésének, hogy a gyorsuló polgárosodás, valamint a hazai konzervipar kiépülése egyre több gyümölcsöt igényelt.

A két világháború között kormányzati támogatással nőtt a gyümölcskertészet jelentősége. 1928-ban megalakult az Országos Pomológiai Bizottság, majd létrejött az Országos Fajtatörzskönyvező Bizottság is. Az országot 63 gyümölcstermelő körzetre osztották. Elkezdődött a hazai gyümölcsfajták vizsgálata, értékelése, megszervezték a fajtákon belüli klón-szelekciót. 1933-ban elsődlegesen a gyümölcskivitel fokozása érdekében megalakult a Gyümölcstermelők Országos Egyesülete, létrejöttek a megyei gyümölcstermelési felügyelőségek.

Az állami beavatkozás eredményeként az 1930-as évek elejétől nőtt az ország gyümölcskivitele és a hazai gyümölcsfogyasztás is. Ez időre esik a Szatymaz környéki őszibarack, a szabolcsi almatermelő és még néhány jellegzetes gyümölcstermő táj kialakulása. Ennek eredményeként a piacra került alma meghatározó része már Szabolcsból származott.

A korábbi hazai fajták nemesítése mellett {II-495.} megkezdődött a külpiacokon elismert fajták honosítása. Ebben az időben terjedt el például a Jonathán, a Starking és a Golden Delicous alma. A honosítással egyidejűleg megjelentek az addig nem, vagy kevésbé ismert kártevők, kialakult a tudományos növényvédelem, majd fokozatosan a szakszerű metszés.

Az értékesebb gyümölcsösök zömmel a nagybirtokokon létesültek, ahol már szakképzett kertészeket alkalmaztak. Az 1935. évi mezőgazdasági összeírás során a gyümölcsfáknak több mint az egynegyedét, az almafák 37 százalékát, a nagyobb gazdáknál és az uradalmaknál vették számba. Egyre jelentősebb volt különösen a Duna–Tisza közén, Szabolcsban és Zalában, valamint a jelentősebb városok agglomerációjában a paraszti gazdaságok gyümölcsfa telepítése is.

Az 1945-ös földreform a korábban jobbára a nagyobb földbirtokosok tulajdonában lévő értékesebb gyümölcsösök jelentős részét felosztotta. A háború után a telepítés hamar megindult, elsősorban a házi kertekben, de a szőlők között is. Az összefüggő gyümölcsösök telepítését azonban az 1956-ig érvényben lévő beszolgáltatási rendszer – amely a gyümölcsösöket a szántó négyszereseként értékelte – gátolta.

Az ország gyümölcsfáinak száma az 1895. évi 22 millióról 1935-re 33, az 1960-as években pedig 90 millió fölé nőtt. Azóta a rosszminőségű fák kivágásával a fák száma lényegesen csökkent.

A mezőgazdasági nagyüzemek kialakulása után – 70%-os állami segítséggel – nagyarányú árugyümölcsös-telepítés indult meg. Ennek eredményeként, 1950-hez viszonyítva, 15 év alatt az ország gyümölcsösterülete kereken megháromszorozódott. A több mint 110 ezer hektáros növekedésnek nagyobbik fele 1961–65 között valósult meg.

Az 1960-as évek gyümölcsöstelepítései évtizedekre meghatározták gyümölcstermelésünk struktúráját. A telepítések megfeleltek a kor követelményeinek, jelentős részük az igényesebb piacokon is keresett fajtákkal történt. Elterjedt a korszerű növényvédelem és a különböző modern termelési (metszési stb.) módok, például a termőkarós orsó és a különböző gyümölcssövények. Már a hatvanas években megépültek az első hűtőtárolók.

A nagyüzemi telepítések mellett a kistermelők is jelentős mennyiségben ültettek gyümölcsfát, illetve gyümölcsbokrot. Egyes körzetekben korábban nem ismert kultúrák honosodtak meg. A házikertekben is az árugyümölcsösökben ültetett fajtákkal történtek a telepítések és a gyümölcstermelésben is a nagyüzemekben elterjedt technológiákat alkalmazták.

A hazai gyümölcstermelésben a szilva jelentősen visszaszorult, a meghatározó az alma lett. Az 1980-as évekre az ország gyümölcstermése meghaladta az évi 1,5 millió tonnát, ebből az alma 1 millió tonna körül volt.

Az ország gyümölcskivitele megsokszorozódott. Meghatározó volt a Szovjetunióba irányuló almaexport, de nem volt jelentéktelen a tőkés piacra kivitt gyümölcs mennyisége sem. A gyümölcskonzerv termelése 15 év alatt megkétszereződött, és az 1980-as évek közepére mintegy 300 ezer tonnára emelkedett, amelynek több mint a fele kivitelre került.

Az 1970-es évektől kezdve a gyümölcsfák telepítése számottevően visszaesett és a fák kivágása egyre jelentősebb mértékben meghaladta a telepítéseket. A gyümölcsösök területe az 1970-es évek elejéhez képest 1985-re mintegy 40%-kal csökkent. A termésmennyiség azonban nőtt, egyrészt mert a fák korosodásával nőtt azok termőfelülete, másrészt az új ültetvényekben telepített intenzív művelésű fákból területi egységre jóval többet lehetett ültetni, így a gyümölcsösök területre vetített termőképessége fokozódott.

Az 1960–1980-as években tovább fejlődött a hazai gyümölcsnemesítés. Nemesítőink számos új fajtát állítottak elő, és {II-496.} jelentős volt a meghonosított külföldi gyümölcsfajták aránya is.

Az 1980-as évek gazdasági stagnálása, majd az 1990-es évek elejének jelentős visszaesése a gyümölcstermelésre is kihatott. Az 1986–1990-es évek összes gyümölcstermelése már mintegy 6%-kal alatta maradt az azt megelőző öt év termésének, de még mindig meghaladta az évi átlagos 1,6 millió tonnát. Az 1990-es évek első öt évében az ország gyümölcstermelése mintegy 33%-kal csökkent. Az almatermelés ennél még nagyobb arányban.

Rontotta a gyümölcstermelés jövedelmezőségét, hogy a termelési költségek (növényvédő szer, műtrágya, energia- és szaporítóanyag-árak) emelkedése mellett a termelői (felvásárlási) árak visszaestek. A fontosabb gyümölcsnemek közül 1993-ban csak a dió és a málna termelői ára volt magasabb, míg az almáé 36%-kal, a többi gyümölcs felvásárlási ára 20–60%-kal maradt alatta a két évvel korábbinak. Ezekben az években sok gyümölcsöst nem gondoztak megfelelően és jelentős mennyiségű fát is kivágtak. A nagy tőkeigényű, ugyanakkor csak lassan megtérülő gyümölcsösök rekonstrukciójára a közeljövőben nem lehet számítani, így az árak jelentős emelkedése ellenére a hazai gyümölcstermelés további visszaesése várható.