Bevezetés

A Rákóczi családok könyvtára esetében még annyira sem vagyunk szerencsés helyzetben, mint a Bibliotheca Zriniana kutatásakor, hiszen nem maradt ránk Bibliotheca Rákócziana elnevezésű régikönyv-gyűjtemény, amely - mint Zrínyi Miklós esetében - ugyan nem a korabeli (XVII. századi) bibliotéka, de legalább az akkori könyvállomány jelentős részét és a könyvtár XVIII-XX. századi sorsát dokumentálná. A Rákóczi család legnagyobb könyvtára - a sárospataki - történetét Harsányi István példaszerű alapossággal mutatta be a század elején, de fő forrása neki is csak a Lorántffy Zsuzsanna halálát követően összeállított katalógus töredéke lehetett. Igaz, hogy ő még láthatta a sátoraljaújhelyi piarista gimnáziumban őrzött fennmaradt könyveket is. Nem állt azonban rendelkezésére az a kézikönyvtár, amelynek segítségével ma már a legtöbb, a katalógus-töredéken említett mű azonosíthatóvá vált, és nem ismerhette az elmúlt évtizedekben feltárt egyéb levéltári dokumentumokat sem. Azonosításai így szükségszerűen hiányosak. Nem fogadtuk el Harsányinak azt a vélekedését sem, hogy minden, a XVII. században Sárospatakon lévő könyv, amely ma is ott van, alkalmas lenne a Rákóczi-könyvtár katalógusának azonosítására, hiszen sok esetben a ma is meglévő kötetek bejegyzései tanúskodnak arról, hogy a kollégiumi diákközösség (coetus) tulajdonában voltak már a főúri gyűjteménynek az iskolába történt átszállítása előtt is.

A Rákóczi család könyvtárainak koraújkori történetét kutatva számos Rákóczi birtokközpontban és várban őrzött könyvről kerültek elő dokumentumok. Mostani kötetünk nagyobbrészt a sárospataki gyűjtemény anyagát mutatja be, de összefoglaltuk azokat az adatokat is, amelyek Rákóczi Zsigmond (1544-1608) erdélyi fejedelemmel kezdődően a család egyes tagjainak könyves ügyeire, azaz olvasmányaira, a könyvkiadás területén végzett patrónusi tevékenységük eredményére vonatkoznak.

Rákóczi Zsigmond (1544-1608) a magyarországi későhumanista korszak egyik főúri mecénása volt. Részben neki köszönhető az első teljes magyar nyelvű Biblia megjelenése. Szerencsi és sárospataki könyvtáráról csak szórvány adatok tudósítanak, katalógus vagy másfajta könyvjegyzék nem maradt ránk.

Egyik fia, Rákóczi Pál (1596-1636) a család katolikus ágát vitte tovább, aktív kapcsolatot tartott fenn a jezsuitákkal. Zborói és makovicai könyvtára anyagáról nagyon kevés információval rendelkezünk. Bizonyos, hogy a lechnici kartauziak megszüntetett bibliotékájának darabjai is az ő gyűjteményét gazdagították. Korai halála árva sorsra juttatta gyermekeit, Rákóczi Anna Máriát és öccsét, Rákóczi Lászlót (1633-1664). A gyámok, Máriássy Ferenc és Pál testvére a református fejedelem Rákóczi György (1593-1648) a család könyveinek egy részét Sárospatakra szállíttatta. A pataki könyvtár tartalmi heterogenitásához, vallási toleranciáról árulkodó teológiai anyagának kialakulásához ez a körülmény mindenképpen hozzájárulhatott. A makovicai könyvtár kapcsán feltétlenül meg kell említeni azt a tényt, hogy Máriássy Ferenc 1642-ben összeírta a várban található ingóságokat. Ezen összeírás részeként ránk maradt egy könyvjegyzék is, de ezt a jelen kötetből kihagytuk. A könyvjegyzék számos tétele arra utal ugyanis, hogy a könyvek nem Rákóczi Pál, hanem az összeíró Máriássy Ferenc gyűjteményéről valók voltak: apjának, bátyjának kéziratai, a saját maga összeállította kéziratos kötetek, illetve iratcsomók szepesi alispánsága idejéből, továbbá olyan könyvek, amelyek az összeírás szerint Máriássy Ferenccel voltak törökországi követségében. Feltehetően Rákóczi Pál árváinak gyámjaként tartózkodott hosszabb ideig a várban, s így a vele lévő könyvek kerültek összeírásra. Egy másik, szerintünk csupán elméletileg feltehető magyarázat szerint Rákóczi Pál megvette (?) Máriássy István könyveit, az egyéb személyes jellegű megjegyzések Máriássy Ferenc részéről pedig egyszerűen a Rákóczi családdal való szoros kapcsolatát jelzik (például, hogy olyan könyvet is említhet az összeírás kapcsán, amelyet magával vitt Törökországba). Ezt a könyvjegyzéket mindenképpen figyelembe kell venni akkor, amikor a Rákóczi család egyes tagjainak szellemi környezetét akarjuk jellemezni.

Rákóczi László (1633-1664) zborói és sárosi gyűjteményéről szintén nem találtunk összeírást. A ma Szlovákiában őrzött ősnyomtatványok és XVI. századi könyvek katalógusai szerint azonban gazdag ősnyomtatvány-, illetve antikva gyűjteménye lehetett. A könyveket nagyobbrészt a sebesi ferencesekre hagyta. Leánya, a költőnő Rákóczi Erzsébet (1654-1707) kistapolcsányi könyveinek jegyzéke mindenesetre nem utal arra, hogy nagyobb könyvörökséget tudhatott volna magáénak.

Rákóczi Zsigmond (1544-1608) fejedelem másik fia, Rákóczi György (1593-1648) a család református ágához tartozott. Sárospataki könyvtárukról - amely az ő és kisebbik fia, Rákóczi Zsigmond (1622-1652) tervszerű könyvgyűjtésének eredménye, s amelynek anyagához hozzászámítjuk az idősebb fiú Rákóczi György (1621-1660) erdélyi fejedelemnek és az öreg fejedelem feleségének, Lorántffy Zsuzsannának ajánlott könyveket is - később részletesen szólunk.

A család regéci várában 1644-ben összeírt könyveket nem lehet tudni ki szerezte be. A vár Esterházy Miklós nádoré volt, és Rákóczi György csak az összeírás évében kobozta el tőle sikeres hadjárata alkalmával. A könyvek többsége protestáns szerző munkája. Nincs információnk arról, mi lett a sorsuk, de feltehetően beszállították őket Patakra. A pataki töredék-katalóguson ugyanis több tétel szerepel az ott összeírt könyvek közül.

Bár II. Rákóczi György (1621-1660) katolikus felesége, Báthory Zsófia reformátussá konvertált házasságuk pillanatában és formálisan az is maradt férje haláláig, fiukat, I. Rákóczi Ferencet (1645-1676) azonban már katolikusnak nevelte, s így II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) is ezt a vallást követte. Azokról a könyvtárakról, amelyek létéről 1660 utánról tudomásunk, illetve jegyzékszerű forrásunk van - így a már említett kistapolcsányi könyvtárról, II. Rákóczi Ferenc sárospataki, munkácsi és rodostói könyvtáráról, illetve bécsújhelyi olvasmányairól - külön kötetet szándékozunk összeállítani.

A sárospataki Rákóczi-könyvtár névvel azt a könyvgyűjteményt jelöljük, amely Rákóczi György és kisebbik fia, Zsigmond beszerzései alapján állt össze, és kiegészült azokkal a könyvekkel, amelyek az ő haláluk után kerültek a gyűjteménybe az idősebb fiú, György, de méginkább az özvegy fejedelemasszony, Lorántffy Zsuzsanna révén. A könyvtárat Rákóczi Zsigmond végrendeletileg a sárospataki Református Kollégiumra hagyta, de eredeti helyükről, a várból csak Lorántffy Zsuzsanna halálát követően szállították át az iskolába a könyveket.

A Rákóczi-udvarnak ugyan nem volt olyan könyvtárosa, akinek kizárólagos feladata lett volna a gyűjtemény gyarapításának irányítása, feldolgozása és őrzése, de Tolnai István pataki első pap nagyobbrészt mégis ellátta ezeket a teendőket. Ezért tekinthető a fejedelemmel való levelezése a könyvtár kialakulástörténetének forrásának. 1634-ből több olyan adatot ismerünk, amely a gyűjteményben végzett rendszerező munkára utal (311, 676. tétel). Tolnai minden bizonnyal állományjegyzéket is írt a könyvekről, ez azonban nem maradt ránk.

A többi magyarországi könyvgyűjtőhöz hasonlóan, a Rákóczi-családnak sem állt rendelkezésére az európai országokéhoz hasonló könyvkereskedői intézményrendszer a könyvek beszerzésére. A család tagjai feltűnően keveset utaztak, így igen kicsi annak lehetősége, hogy egy hosszabb külföldi tartózkodás - tanulmányút, kavaliers-tour - alapozta volna meg a könyvgyűjteményt. Annak ellenére, ha tudunk is olyan esetről, hogy a fiatal Rákóczi György berlini követségből (Bethlen Gábor fejedelem számára kérték meg Brandenburgi Katalin kezét) hazatérőben könyvet vásárolt (671. tétel). A könyvek elsődleges beszerzői a család külföldre induló alumnusai, a fejedelmi családdal kapcsolatban álló kereskedők illetőleg a fejedelem diplomatái voltak (138, 476. tétel). Az ifjú Rákóczi Zsigmondnak sem igen lehettek más lehetőségei a családi könyvtár gazdagítására (57, 691, 692. tételek).

További fontos beszerzési forrást jelentettek azok a tudós-, lelkész- vagy diákkönyvtárak és hagyatékok, amelyeket a fejedelem megvásárolt az elhunytak hozzátartozóitól, vagy éppen a pénzre szoruló tulajdonostól. 1627-ben a nagysárosi plébánostól vett egy kötetet (278. tétel), 1629-ben pedig megvásárolta Samuel Rochotius menekült morvaországi prédikátor könyveit. Ez utóbbiak közül több ma is megtalálható a sárospataki könyvtárban és Debrecenben a Református Nagykönyvtárban (306, 426, 665, 669, 670, 672, 674, 675. tételek).

I. Rákóczi Györgynek volt egy - sajnos ma már meg nem lévő - naplója, amelyet alumnusairól vezetett. A külföldre küldött diákok sorsát azonban személyesen nem kísérte figyelemmel; ez a munka is nagyrészt Tolnai Istvánra hárult. Tolnai 1634. október 2-án arról tudósította a fejedelmet, hogy egy Szántai nevű peregrinus diák Bázelbe törekedvén, útközben meghalt. Kérte Rákóczit, hogy rendelkezzen az elhunyt könyvei felől. Azt azonban nem tudjuk, hogy végül is megvette-e a hagyatékot.

Ugyancsak az ő költségén tanult Európa számos egyetemén a református tanár, orvos, Csanaki Máté (1595?-1636). Könyveinek egy részét, beleértve az író-orvos saját munkáinak több példányát is, hazatértekor nem tudta magával vinni Erdélybe. Halála után, 1638-ban Rákóczi György vásárolta meg a könyveket, s hozatta Gdanskból Sárospatakra.

A Rákóczi-család könyvvásárlásaival kapcsolatban a dokumentumok és a szakirodalom mindig megemlíti azt a tényt, hogy I. Rákóczi György fejedelem komoly erőfeszítéséket tett, hogy megszerezze Hunyadi Mátyás király könyvtárának, a Bibliotheca Corviniana-nak Konstantinápolyba vitt, illetve a Budán maradt darabjait. Sajnos, a fejedelem szándéka nem vált valóra.

Arra, hogy Rákóczi meg akarta volna vásárolni Alvinczi Péter kassai prédikátor (1570 k.-1634) könyveit, Jakó Zsigmond egyetlen levél utalásából következtetett. A fejedelem Tolnai Istvánhoz írt levelében említi Alvinczinek egy bizonyos ígéretét, ezután azt, hogy Debreceni Tamás prefectus 500 aranyat fizessen valakinek (Alvinczinek?), és azt, hogy Tolnai bizonyos könyveket rakjon a többihez. Lehetséges, hogy a fejedelem Alvinczi 1633-ban megjelent posztilláskötetének kiadását támogatta 500 forinttal (544. tétel), de elképzelhető az is, hogy a pénznek nincsen köze a kassai lelkészhez. Az azonban bizonyos, hogy Alvinczi Péter végrendeletileg Kassa városára hagyta könyveit, tehát Rákóczi semmiképpen sem vehette meg azokat.

A vásárláson kívül ajándékok is gazdagították a nagy tekintélyű család könyvgyűjteményét Azok a tudósok, tanárok, papok, akiknek tanulmányait, könyveiknek magyarországi kiadását segítette a Rákóczi család valamelyik tagja, más hol megjelent munkáikkal kedveskedtek patrónusuknak. Jó példa erre Szenci Molnár Albert (543. tétel) vagy Prágai András (673. tétel) könyvajánlása, de ebbe a szerzeményezési körbe sorolható Damian Pajeczki krakkói asztronómus naptárainak Patakra kerülése is (78. tétel).

I. Rákóczi György és özvegye, Lorántffy Zsuzsanna aktívan pártfogolták a Magyarországon és Erdélyben működő nyomdákat. Nem lenne túlzás, ha a sárospataki, a nagyváradi és a gyulafehérvári nyomdák valamennyi termékét gyűjteményükhöz sorolnánk, hiszen valóban szoros kapcsolat fűzte őket e nyomdákban dolgozó mesterekhez. A legtöbb innen kikerülő könyvnek valószínűleg meg kellett lennie a fejedelem bibliotékájában. I. Rákóczi György az atyai örökséget folytatva, 1638-ban már egy új magyar bibliafordítás kiadását tervezte, 1640-ben egy nem azonosítható postillás-kötet megjelenését támogatta, és emellett maga gondoskodott a környezetében elő lelkészek, tudósok (pl. Geleji Katona István, Alvinczi Péter, Alstedius stb.) munkáinak megjelentetéséről (lásd pl. a 10, 30, 544, 677, 688. tételeket).

Amennyiben művelődéspolitikai szempontból fontosnak tartotta, egyes saját költségén nyomtattatott kötet terjesztését is egymaga irányította. Az Antonio Guevara fiktív Marcus Aurelius életrajzának magyarítása része, illetve folytatása annak a későhumanista fordítási programnak, amelyet a XVI. század végén Baranyai Decsi János hirdetett meg Sallustius-fordításának előszavában, s amelyet immár az udvari kultúrpolitika szintjére emelt Bethlen Gábor fejedelem. Rákóczi ennyiben is a nagy előd politikai vonalát vitte tovább (685. tétel). A református egyház megerősítése, a gyülekezetek gazdagítása volt a célja új énekeskönyv, az Öreg Graduál összeállíttatásával és kiadatásával (688. tétel). Ezeknek az általa is fontosnak tartott könyveknek minél szélesebb körű elterjesztéséhez személyesen is aktívan járult hozzá azzal, hogy csaknem a teljes kiadott készletet ajándékként küldte szét a gyülekezeteknek. Ugyanígy, egyes városok is kaptak tőle ajándék könyveket.

Rákóczi György, a számára sikeres 1644. évi hadjárat foglalásai és rekvirálásai során is gondolt a könyvtár gyarapítására. A regéci várban talált könyvekről már tettünk említést, de a jászói konventből szintén hordatott el könyveket és levéltári iratokat.

A fejedelemnek és fiainak gyűjteményeik gazdagításakor kétségkívül a sárospataki könyvtár gyarapítása volt az elsődleges szempont. Amíg azonban a család Gyulafehérvárt élt - 1650 júniusáig - az ottani fejedelmi könyvtár gyarapításáról is gondoskodtak. Rákóczi György 1634-ben könyveket küldött ki Sárospatakra Tolnai Istvánnak, hogy helyezze el azokat a pataki bibliotékában. Semmi nem bizonyítja azonban, hogy ezek az erdélyi fejedelmi könyvtárból származtak volna, s a levél is, amelyben ezeket megemlíti a fejedelem, Szászsebesről kelt. A két könyvtár állományának duplum-cseréjére jó példát szolgáltatnak a Csanaki-hagyaték megvásárlása nyomán keletkezett iratok. A Patakon már meglévő könyveket a fejedelem a gyulafehérvári könyvtárba szállíttatta. I. Rákóczi György halála után két évvel az özvegy Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi Zsigmond elhagyta a fejedelmi székvárost, és Sárospatakra költözött. Egy 1653-ból származó adat szerint nagy mennyiségű könyvet vitettek maguk után Gyulafehérvárról Sárospatakra.

A Kárpát-medence XVII. századi könyvkultúrája nem volt annyira gazdag, hogy a korszak értelmiségijeinek magától értetődő lehetett volna egy-egy gazdag magánkönyvtár birtoklása. Ellenkezőleg. A nyugat-európai példáktól eltérően, a főúri magángyűjtemények, az udvari könyvtárak sokáig, még a XVIII. században is megőrizték a szűk nyilvánossággal bíró közösségi bibliotékák szerepét. Különösen így volt ez az birtokközpontokban, ahol jelentős iskola is működött, tehát az egyházi értelmiség mellett a tanárok is éltek a lehetőséggel, s olvasták a gazdag főúri könyvtár egyes köteteit. Potenciális használóként említhetjük még a lassan kialakuló gazdasági értelmiség tagjait is. A sárospataki udvar esetében mindenképpen ilyenek lehetettek Debreceni Tamás és Ballingh János praefectusok.

A Rákóczi-könyvtár esetében azonban nem csupán e fenti általános igazság alapján állíthatjuk azt, hogy a főúri család udvari környezete használta a könyvtárat, hiszen dokumentumok maradtak ránk, amelyek bizonyítják ezt. Tolnai Istvánnál sokszor számos könyv volt kölcsön, mint azt néhány levele is tanúsítja.

Nehezebben adható válasz arra, hogy a Rákóczi család tagjai milyen módon használták könyveiket, hogyan olvastak, hétköznapi és közéleti cselekedeteikben, fennmaradt írásaikban miként fedezhetők fel az olvasmányokból nyert műveltség nyomai.

I. Rákóczi György fejedelem művelődéspolitikáját nem csupán udvari környezete diktálta. Még akkor sem, ha - egyébként természetesnek mondhatóan - a református egyház vezető személyiségeinek véleményét mindig nagy súllyal vette figyelembe döntései előkészítésekor. Meggyőző az a rendszeresség és tudatosság, ahogyan hozzájárult a jövendő értelmiség képzéséhez, ahogy támogatta a magyarországi és erdélyi iskolákat és nyomdákat, vagy ahogy szorgalmazta a magyar nyelvű udvari kultúra kialakítását. Tevékenysége egyértelműen bizonyítja, hogy nem esetleges alapon kiválasztott személyeket, műveket, kiadványokat akart patronálni. Nem csupán politikai értelemben volt igazi örököse Bethlen Gábornak, de művelődéspolitikájának alapvonalaiban is a nagy előd munkáját folytatta.

Egyházát, hitvallását nyilvánvalóan mindig előtérbe helyezte, s szinte atyai gonddal viselte annak gondját, hogy a református gyülekezetek el legyenek látva énekeskönyvekkel, Bibliákkal, egyházi tanítással, beszédgyűjteményekkel (10., 30., 690. tételek). Ő maga is Bibliás-fejedelem volt, tehát rendszeres Biblia-olvasó. Fennmaradt Bibliái tanúsítják (664-668. tételek), hogy Szalárdi János pontos képet rajzolt a vallásgyakorló fejedelemről: "Tiszta istenes ember lévén, másokban is ollyat szeret és kíván vala. Az isteni tiszteletre rendeltetett egyházbéli közönséges órákat is el nem múlatja, de azokon kívül is, reggel ágyábul felkelvén, s ebéd előtt félórával s vacsora előtt is félórával, estve hálóházában való bemenésekor magánosan is az isteni tiszteletet soha el nem múlatja vala. Az bibliábul pedig rendszerint minden estve két-két caputokat akáminémű gondos dolgai közben is el nem vesztegli vala. És így az ótestamentum könyveit tizenháromszor, az újtestamentumot pedig harminckétszernél többször olvasta vala el." Felesége, Lorántffy Zsuzsanna férjéhez hasonlóan rendszeresen feljegyezte Bibliájába, mikor, melyik fejezetet olvasta el (667. tétel). Kolozsvári házánál Vásárhelyi Dániel jezsuita atya és Medgyesi Pál udvari református prédikátor a Bibliáról külön vallásvitát is rendezett (681 tétel).

A ma is meglévő, biztosan a Rákóczi család birtokolta könyvek (30, 49, 75, 278, 306, 426, 543, 664-676. tételek) bejegyzései nem utalnak arra, hogy a család bármely tagja úgy olvasott volna, hogy közben aláhúzta az őt érdeklő részt, vagy a margón megjegyzést fűzött volna a szöveghez. Éppen ellenkezőleg, a ma is kézbe vehető néhány könyvről úgy tűnik, keveset forgatták. Igaz, hogy a könyvtár 2000 kötetnyi anyagából mindössze 20 olyan darab maradt ránk, amelyet forgatott a fejedelem, fiai vagy felesége, s ebből a mennyiségből az olvasási szokásokra következtetéseket nem lehet levonni.

A fejedelem - mint például az Öreg Graduál (690. tétel) esetében - az általa támogatott könyvek kiadása előtt többek véleményét kikérte. Így járt el akkor is, amikor Benyei Máté históriájának kéziratát kérte magához. Az uralkodása idején fordításban, az ő támogatásával megjelent könyvek sora is azt mutatja, hogy koncepciózusan választotta ki a műveket, s a kiválasztottakat ismerte is. Levelezésében több olyan adat található, miként keres egy-egy már ismert könyvet, s kéri, hogy Sárospatakról, vagy éppen Gyulafehérvárról küldjék azt el neki.

Arról sem tudunk túl sokat, hogy a kortársak által olyannyira dicsért tehetségű, olvasott és művelt fiú, Zsigmond milyen könyveket vásárolt és olvasott. Tanuló évei idejéről maradt fenn egy levélrészlet, amely arról tanúskodik: külön jegyzéket írt Tolnai Istvánnak, hogy milyen könyvekre van szüksége. Sajnos azonban maga a jegyzék nem maradt ránk. Az ismert, biztosan neki vásárolt könyvek (57, 690, 691. tétel) mindenesetre korszerű politikai, történetfilozófiai tájékozottságát tanúsítják. Megjelent munkája (100. tétel), a pataki iskola koncepciózus fejlesztése, politikai, diplomáciai ügyessége, Bisterfeld és Comenius jó véleménye sejtetik műveltségének modernségét.

"Sigismundus noster ... omnem suam et Patris sui Georgii I. Rakoczi supellectilem librariam, quae erat amplissima et pretiosissima, Collegio, huic testamento legavit; quo factum est, ut Bibliotheca Patakiensis tunc temporis omnium in Hungaria et Transylvania bibliothecarum esset praestantissima." - írta Szombathi János tanár és könyvtáros (1783-1823). A 29 évesen elhunyt patrónus tehát végrendeletileg hagyta a családi könyvtárat a Református Kollégiumra, de a könyveket Lorántffy Zsuzsanna haláláig minden valószínűség szerint a helyükön, a várban hagyták. 1658 után szállíthatták át azokat a Kollégium épületébe. Az átszállításkor a diákok katalógust írtak, ennek töredéke maradt ránk.

A katalógust a diákok 32x10 centiméteresre összehajtott ívekre (4 levél) vagy félívekre (2 levél) írták. Az íveket betűjelzéssel látták el. A jegyzék több kéz írása, egyvalaki ellenőrizte a munkát, és az ívek végén - a kollégium könyvtárába való berakáskor - összegző megjegyzéseket tett. A diákok párhuzamosan dolgoztak, ezért sok oldal üresen maradt. "Az első író két ív papirost hajtott össze s annak 9 lapját (1-9) írta be könyvcímekkel, 1-256 sorszámig haladva. A 10-16 lapok üresen maradtak. Előbb a folio (1-46), majd a negyedrét (47-104), aztán a nyolcadrét (105-170) s végül a 12-r. és 16-r. alakú (171-256. sz.) könyveket vette sorra. E katalógusrészben (1-256 sorsz.) fölsorolt művek kötetenkénti darabszáma - amint azt a kollégiumi könyvtárnok vagy rektor általa katalogus 10-ik lapjára a kötetek megszámlálása s átvételekor írt följegyzése igazolja - 331 volt. A második író egy ív papirost hajtott össze, de csak két lapot írt be, 1-42 folio s 1-19 negyedrét alakú munkát sorolva föl. A 19-20 lap már egy harmadik író munkája, aki folytatja a 4. r. alakú művek bejegyzését (20-22 sz.), s tovább halad a nyolcadrét (1-36) és 12.-r. (1-15) alakú művek katalogizálásával. Ezek együtt a kollégiumban eszközölt megszámolás és följegyzés (20. l.) szerint 139 darabból állottak. A 21-23 lapok üresek. A 24-ik lap alsó jobb sarkában egy jelzés (nagy C betű) látható. A 25-26 lap még a harmadik kéz írása. Beírt ismét 1-30 sz. a folio alakú műveket, melyek darabszáma a kollégiumbeli följegyzés (26 lap) szerint 31 volt. (Ezekhez számították még a J betűvel jelzett ládában levő 5 folio alakú kötetet.) A 26-ik lap alsó felén egy H betű olvasható. A 27-28 lapokat alkotó levél alsó harmadrésze le van vágva. A 29-33 lapok címjegyzéke ismét más (a 4-ik) kéz irása. A sorszámozást elhagyja, de a könyvek alakja szerinti sorrendet (folio, 4. r., 8. r., 12. r., 16. r.) megtartja. Az általa bejegyzett munkák darabszáma, a kollégiumi följegyzés (33 lap) szerint 217 volt. A 34-35 lapok üresek. A 36-ik lap alsó felén jelzésül egy K betű áll. A 37-ik lap valószínűleg a 2-ik kéz írása (1 folio s 1-9 4. r. alakú munkát írt le); a 38-40 lapokat pedig a 3-ik kéz írhatta. Folio alakú művet fölsorol egyet, 4. r. alakút 1-40-et, 8. r. alakút 1-26-ot, 12. r. alakút 1-6-ot. Ez ív 37-40 lapjain fölsorolt művek darabszáma a kollégiumi följegyzés (40 lap) szerint 98 volt. A 41-43 lapok üresek. A 44-ik alsó szélén nagy E betű jelzés látható. A katalogus 16-ik lapján lévő "Nr. 8.", 36-ik lapján álló "Nr. 9." és a 44-ik lapon levő "Nr. 10." jelzés későbbi kollégiumi levéltári, vagy könyvtári jelzés, mert ugyanazon kéz épen olyan tintával írott, ma már keresztülhúzott jelzése (Nr. 77.) a gyűjtemény 4-ik darabjának hátán szintén előfordul." Szombathi János 1805-ben a katalógus töredéket több más kollégiumi könyvtárkatalógussal, a nyomda betűkészlete, a tanárok és a diákok jegyzékeivel összeköttette, és a most kiadott töredék végére feljegyezte: "Fragmenta haec Catalogi Librorum Illustrissimi Sigismundi Rakoczi Anno 1652 mortui (qui hanc suam Bibliothecam Collegio Reformato Sarospatakiensi legavit) in hoc volumen compacta sunt S. Patakini Anno 1805. Joannes Szombathi m. pr."

Miután a ma is meglévő katalógustöredék alapján az összeírás munkamenete jól rekonstruálható, továbbá számos, a katalógusban nem szereplő könyvről biztosan tudjuk, hogy megvolt a Rákóczi-könyvtárban, kijelenthetjük, hogy valóban csupán töredékforrásunk van. Az íveken lévő betűjelzések is hiányosak (A, B, D, F, G és J nincsen), tehát az itt jelzett könyvállománynak legalább a duplája biztosan megtalálható volt Sárospatakon. A szakirodalomban különféle becslések élnek a Rákóczi-könyvtár egykori állományára nézve; mi a 2000 körüli kötetszámot tartjuk reálisnak.

A Sárospataki Református Kollégium könyvtára az iskolai és a főúri gyűjtemény egyesítésekor a Kárpát-medence egyik legnagyobb bibliotékája lehetett. A patrónus család könyvtára így nagyobb nyilvánosságot nyert, állományának gazdagságával tartalmilag is frissítette az iskolai gyűjteményt. 1660 és 1671 között az iskolai könyvtárat újra rendezték, s egységes jelzetekkel látták el a könyveket. Nem sokáig örülhettek azonban a tanárok és a diákok a nagyszerű bibliotékának. II. Rákóczi György felesége, Báthory Zsófia, aki csak a házasságkötés kedvéért, formálisan lett református, a fejedelem halála után rekonvertált, katolikussá lett. 1660-ban, a városba települt jezsuiták színvonalas iskolát nyitottak, konkurenciát teremtve ezzel a nagymúltú kálvinista kollégiumnak. 1671. október 20-án különféle okok miatt a kollégiumot katonai erővel elűzték Sárospatakról, és ezzel megkezdődött a könyvtár kálváriája és szétszóródása.

A távozó tanárok és diákok a könyvek egy részét magukkal vitték Debrecenbe, ahonnan 1672-ben Gyulafehérvárra vándoroltak tovább. Az itt letelepülő iskola, könyveikkel együtt egészen 1718-ig maradt itt, amikoris Marosvásárhelyre költöztek.

A Sárospatakon maradt könyveket a jezsuiták kapták meg. Thököly Imre 1682. október 12-én elfoglalta Sárospatakot, miután a tanárok egy része visszatért, 1683 szeptemberében újrakezdték a tanítást. A jezsuiták a könyvek egy részét visszaadták a Kollégiumnak, de a református iskolának már 1687. április 24-én újra el kellett hagynia Patakot. Vizsoly-Gönc-Kassa volt a náluk maradt könyvek útja.

II. Rákóczi Ferenc, II. Rákóczi György unokája, jóllehet őt már katolikus hitben nevelték, 1703-ban visszaadta a kollégium épületét a reformátusoknak, de teljes vagyonukhoz csak 1706-ban jutottak hozzá. Innentől megkezdődött a szétszóródott könyvek összegyűjtése és a könyvtár gyarapítása. A marosvásárhelyi iskola még a XIX. században is küldött vissza olyan könyveket Sárospatakra, amelyeket a menekült tanárok hagytak ott.

A jezsuitáknál maradt könyvek a rend feloszlatásáig náluk voltak, ekkor a tokaji piarista rendházba kerültek (1773). A tokaji piaristák 1789-ben költöztek át a három évvel korábban onnan elűzött pálosok kolostorába, Sátoraljaújhelyre. 1910-ben az itteni piarista rendházban még 120 olyan kötetet regisztrált Visegrádi János, amelyen a XVII. századi pataki könyvtári jelzet volt. Az 1948-1952 évek kommunista szekularizációja során ezek a könyvek egytől-egyig eltűntek, hollétükről nem tudunk.

A II. világháború végén az orosz csapatok elől a pataki könyvtár a legértékesebbnek gondolt könyveit, így néhány, a Rákóczi-családtól származó darabot is a budapesti Pénzügyminisztérium páncélpincéjébe szállíttatta. Innen kerültek Nyizsnij-Novgorodba, ahol egészen máig őrzik őket. E könyveknek a ma is működő sárospataki I. Rákóczi György Református Kollégiumnak való visszaadásáról napjainkban tárgyal a magyar és az orosz kormány.

Miután a Rákócziak több erdélyi fejedelmet adtak az országnak, logikusnak tűnne, ha könyves műveltségüket, könyvtáraikat a hasonló rangú európai családokéval hasonlítanánk össze. A család erdélyi és főként magyarországi birtokainak nagysága, jövedelme, mindenképpen indokolnák is ezt az összevetést. Vannak azonban olyan szempontok is, amelyek egy németországi választófejedelem és a magyarországi főúrból lett erdélyi fejedelem olvasmánykultúrájának összehasonlíthatósága ellen szólnak. Mindenképpen ilyen a könyvbeszerzés feltételrendszerének a különbözősége. Az európai arisztokrata az udvari nevelés után általában bekerült a nyilvános oktatási intézményrendszerbe, tehát egyetemre ment, vagy a számára külön kialakított felsőfokú intézmények (Ritterakademie, Académie de la Noblesse, Collegium Nobilium, Accademia Reale stb.) valamelyikében. Ezután hosszabb-rövidebb külföldi utazás - peregrinatio academica, de gyakrabban már Kavalierstour - következett. A tanulmányi évek alatt alapozták meg a saját külön gyűjteményüket, amely a család több generációjának könyvtárát bővítette. A folyamatos gyarapítás lehetőségét a kiadók és nyomdászok ajánló katalógusai, illetve az ugyancsak jól tájékozott udvari környezet - a tanárok, a tudósok, a papok és egyéb értelmiségiek - tanácsai biztosították, s maga az arisztokrata tudott választani.

Ezzel szemben a Rákóczi család tagjai, de általában a magyarországi és az erdélyi főurak elsősorban udvari nevelésben részesültek. Ez a Rákóczi fiúk (Zsigmond és György) esetében a többi főúr gyermeke számára is nyitott udvari skólában történt. A külföldi tanulás az esetek többségében - így a Rákócziaknál is - elmaradt, vagy ha mód is nyílt rá, csaknem mindig peregrinatio academicáról beszélhetünk, s ennek az idejét még a XVII. század végén is a teológiai studiumok vették el. Az ilyen utak a magyarországi és erdélyi utazóknak is a könyvbeszerzés nagyszerű lehetőségét adták, s azok ki is használták azt. A Rákócziak azonban, mint az közismert, nem volt utazó család. Külföldre esetenként követségbe, vagy éppen hadvezérként, háborúban jutottak el.

Hazatérve a könyvbeszedés lehetősége nagyon korlátozottá vált: a belföldi könyvtermelés nem volt számottevő; a könyvkereskedelem szervezettsége kezdetleges volt (néhány felvidéki és erdélyi kereskedőről tudunk csupán, aki könyvek közvetítésével is foglalkozott, de ők is alapvetően a polgári közönséget célozták meg tevékenységükkel); a külföldi (főként bécsi, dél-németországi és észak-itáliai) könyvkiadók ügynökei ha megkísérelték is rendszeres kapcsolat kiépítését a magyarországi főúri családokkal, igyekeztek a saját kiadói környezetükben megjelent könyveket eladni, s nem volt tényleges konkurenciájuk; az egyes családok költségén Európában tanuló alumnusok, a diplomaták és a kereskedők, mint a családi bibliotéka gyarapítói, jól működtek ugyan, ízlésük, tanulmányaik, s így olvasmányműveltségük jellege azonban óhatatlanul is éreztette hatását a patrónus könyvtárán.

A családok egy-egy generációjának olvasmányműveltségét összehasonlítva az eruditio tartalmi oldaláról nézve mutatkoznak a legnagyobb különbségek. Ha egy nyugat-európai nemes speciális érdeklődését kvázi szakkönyvtár létesítésével kívánta kielégíteni (legyen az politikaelmélet, vagy éppen az Új Világ leírásai), nem okozott számára nehézséget a könyvek megtalálása. A magyarországi könyves kultúrának - mint láttuk - nem volt infrastruktúrája, s a könyvtárak alapítói, tulajdonosai a korai újkorban középkori könyvbeszerzési módszerekre kényszerültek. A magyarországi főnemes (de általában a társadalom bármely rétegére s igaz ez) olvasottsága azonban szélesebb körű, több szakterületet érintő volt, mint európai osztályos társaié. Adódott ez abból, hogy a könyvkiadó és az olvasó közé egy, a saját ízlését is érvényesíteni tudó személy kellett, hogy belépjen (utazó diák, diplomata, posztókereskedő, tiszttartó stb.), és abból is, hogy a magyarországi főúri udvaroknak sokáig megmaradtak olyan iskola- egyház- és általában művelődésszervszervező funkciói, amelyek a tartalmilag heterogénebb összetételű gyűjtemények létét kívánták meg.

Mindennek ellenére a sárospataki Rákóczi-könyvtár a kortárs európai nemesség bármely tagjának díszére válhatott volna. Az a szakirodalomban általában elterjedt vélemény arról, hogy a könyvtár nagysága a 2000 kötet körül lehetett, reális becslésnek mondható. Ez a nagyság a Kárpát-medencében kivételesnek számított.

A XVII. század első feléből a magyarországi és erdélyi főúri családok közül a Batthyány, az Istvánffy, a Thurzó, az Illésházy, a Czobor, a Zrínyi, a Mikulich, a Forgách, a Majthényi, a Révay, a Koháry, és a Pázmány könyvtáráról vannak részleges információink. Nagyságban a Rákóczi-könyvtár állományát ezek közül csak a Batthyány- és a Mikulich-bibliotéka közelítette meg, a többi mind 1000 kötet alatti gyűjtemény. A felsorolt könyvtárak tematikus összetétele azonban jelentősen eltért egymástól. Közös jellemzőjük a historikus és a jogi irodalom viszonylagos korszerűsége, és a legtöbbjüket a teológiai munkák - ahhoz képest, ahogy az egy arisztokrata gyűjteménytől elvárható lenne - túlzott száma. Zrínyi Miklós (1620-1664) és Pázmány Miklós (1623-1667) ez utóbbi jellemző alól ugyanúgy kivétel, mint ahogy több más szempont szerint az. A Rákóczi-könyvtár nem tud ezen utóbbiak politikai- és történetfilozófiai frissességével versenyezni, igaz azonban az is, hogy a Sárospatakon volt könyveknek a feléről sincs információnk. Az ifjú Rákóczi Zsigmond vásárlásai (690, 691. tétel) pedig pontosan ezt a látszólagos hiányt igyekeztek pótolni.

A pataki könyvtár katalógus-töredéke szerint a történeti és a földrajzi munkák részaránya jelentős volt, a magyarországi és erdélyi kiadványok a kortárs átlagtól lényegesen nagyobb számban szerepelnek. A teológiai anyag - a hazai termést nem számítva - nem a legfrissebb, de valamennyi vallásirányzat jelentősebb művei megtalálhatóak voltak a polcokon. A katolikus szerzők jelenléte, tudva azt, hogy a fejedelmi család mennyire elkötelezett református volt, külön említésre méltó. Származhatnak ezek a könyvek a katolikus ág, Rákóczi Pál könyvtárából is, hiszen Rákóczi György a testvére árváinak gyámjaként az ingó vagyon egy részét Sárospatakra szállíttatta.

A filozófiai könyvanyag sokszínűsége származhat abból, hogy több magánkönyvtár in corpore került a gyűjteménybe, de utalhat Bisterfeldnek vagy Comeniusnak a könyvvásárlásra vonatkozó tanácsainak megfogadására is. A könyvtár filozófiai részének interpretációjában a szakirodalom sejtetni enged olyan véleményt is, hogy Rákóczi Zsigmond személye, politikai szerepvállalása kapcsán a "panszofikus tudomány, a chiliasztikus vallási eszme és a politikai egység eszméje" kapcsolódott össze. Nem vitatható, hogy Comenius munkássága kapcsán ez a gondolat felvethető, de az ifjú Zsigmondra való vetítése nagy körültekintést igényel. A könyvtár jelenleg ismert anyaga mindenesetre filozófiai oldalról nem teszi indokolttá e felvetést.

Összegezve elmondható, hogy a sárospataki Rákóczi-könyvtár az udvari könyvtárak hagyományosnak mondható feladatait látta el a XVII. század közepén. Genezise és a könyvtár használata is szorosan I. Rákóczi György művelődésszervező koncepciójához és gyakorlatához kötődött. A kollégiumi könyvtárral való egyesítése a korszak talán legmodernebb iskolai gyűjteményét hozta létre, s így, a könyvanyag nagyobb nyilvánosságot nyerve - sajnos csak rövid ideig - generációk tudatvilágának formálásához járulhatott hozzá.

E kötet közreadásával az elsődleges célunk az volt, hogy a művelődés- és irodalomtörténészek számára egy helyre gyűjtsük össze a Rákóczi család könyves ügyeire vonatkozó dokumentumokat. A kötet fő részét a sárospataki Rákóczi könyvtár katalógusa teszi ki, de időrendben valamennyi jegyzékszerű dokumentumot is közöltünk, amely a könyvtár állományáról tájékoztat. Minden egyéb, nem jegyzékszerű forrást az egyes könyvtételekhez írt jegyzetekhez, kommentárokhoz illesztettünk.

A könyvjegyzékek olvasata mellett megkíséreltük azonosítani az egyes említett könyveket. Sajnos csak kevés azonosítás készülhetett autopszia alapján, mivel csak kevés kötet maradt fenn napjainkig.

Az azonosítási munkák során szinte valamennyi modern bibliográfiai kézikönyvhöz hozzájutottunk, így feloldásainkban igyekeztük a könyv tartalmát leginkább megvilágító részletes címleírást adni. Egyes, különösen fontos kötetek esetében helyet biztosítottunk a tartalomjegyzéknek is. A legtöbb esetben olyan művekről van szó, amelyeknek több, néha nagyon sok kiadása létezett Rákóczi Zsigmond haláláig (1652). Nem lehetünk tehát biztosak abban, hogy melyik kiadás volt meg Sárospatakon. A katalógus összeállítói szemrevételezéssel megbecsülték ugyan, hogy milyen nagyságú, formátumú kiadást tartanak kezükben, de ezt mi nem fogadhattuk el teljes értékű információnak. A formátum így csak orientáló lehetett egyes kiadások kiválasztásában. Az esetek többségében az egyes könyvtételek olvasata után megadtuk azt a kiadást, amelynek meglétét valószínűsítettünk. A feloldáshoz tartozó jegyzetben azonban mindig jeleztük a kiadás-variánsokat, illetve idéztük azt a levéltári forrást, amely alapján a jelzett kiadás adatait rögzítettük. Többször előfordul, hogy tudjuk például, hogy valaki a fejedelem számára valamely városban megvásárolt egy frissen megjelent könyvet. Ilyen esetben, ha még más városban is megjelent - akár többször is - a mű, feltételeztük, hogy az utazó az éppen friss kiadású könyvet vette meg. Még az ilyen esetekben is jeleztük azonban a többi kiadás adatait. Mindig megjelöljük azt a bibliográfiai segédeszközt, amelyre támaszkodva elvégeztük az azonosítást.

Voltak olyan tételek, amelyeket biztosan nem lehet azonosítani, hacsak nem került elő egy, a család valamelyik tagjának possessorbejegyzését őrző példány. Antik auktorok, sok műves szerzőknek csupán a szerző nevét megemlítő leírásban nem értelmezhetőek, hiszen az sem dönthető el, hogy éppen melyik munkájukról van szó. Ugyanígy maradt néhány tétel, amelyet a korabeli címfelvétel alapján nem sikerült verifikálni.

Harsányi István a századelőn a katalógus kiadásakor a sárospataki állománykatalógust használta elsődleges azonosító bibliográfiaként. Ha tehát egy mű megvolt a könyvtárban, és az már a XVII. században is Sárospatakon volt, akkor úgy vette, mintha az a Rákóczi-könyvtár darabja lenne. Ezeket a könyveket minden esetben kézbe vettük, s mi is közöltük adataikat, továbbá a kötetekben talált valamennyi kéziratos bejegyzést. Mindezt azért, hogy az olvasó számára is világossá váljon: vajon a kollégiumi könyvtáré volt-e a XVII. században, vagy a Rákóczi-könyvtár részeként került a gyűjteménybe.

A ma is meglévő, kétségtelenül a fejedelmi család tulajdonában lévő könyveknek részletes leírását adtuk, valamennyi kézírásos bejegyzés, margójegyzet kiadásával.

A töredék katalógus elvileg még inkább kiegészíthető lett volna azokkal a könyvekkel, amelyek valószínűsíthetően meg kellett, hogy legyenek a Rákóczi család gyűjteményében. A család tagjai által írt, illetve a nyomtatásban nekik ajánlott műveket külön felsoroltuk. Nem így a róluk szóló, az alumnusaik által írt munkákat, a sárospataki, a váradi és a gyulafehérvári nyomda termékeit, az országgyűlési artikulusokat, a naptárakat, az ellenük szóló manifesztumokat illetve az udvari környeztükben élt híres emberek (Keresztúri Pál, Medgyesi Pál stb.) valamennyi könyvét.

A függelékbe soroltunk minden, a sárospataki Rákóczi-könyvtáron kívüli, de a Rákócziak birtokában valaha volt könyvtárra, könyvre vonatkozó adatot a családfát követő csoportosításban. Ami a megjelent adalékok összegyűjtését illeti, kötetünknek ebben a részében is teljességre törekedtünk. A mai Szlovákia közgyűjteményeiben őrzött régi nyomtatványok és kéziratok feldolgozása azonban ezt a képet szükségképpen jelentősen ki fogja egészíteni.

A nyomdászok és nyomdahelyek mutatójában csak azokat a neveket szerepeltetjük, amelyek a valószínűsített feloldásokban szerepelnek. Minden más személy és helynév, így az egyes könyvtételekhez írt jegyzetekben szereplő nyomdászok és nyomdahelyek nevei is, a személy és helynévmutatóban találhatók. A mutatók arra az oldalszámra utalnak, amelyen a kötetben szerepelnek. Kiadványunk, majd sorozatunk valamennyi kötete hozzáférhető lesz egyetlen adatbázisként is, ezért tartottuk feleslegesnek egy, a könyv formában is érvényesített - jegyzék és könyvtétel - azonosító szám megvalósítását. A mutató tehát nem jegyzékszám/tételszám kombinációban hivatkozik az egyes nevekre, hanem egyszerűen kötetünknek azt az oldalszámát jelöli, amelyen a név megtalálható.