58. SZÉKELYDÁLYA

1333-ban a pápai tizedjegyzékben jelentkezik Dalya néven. (Orbán: Székelyföld. I. 177.; Beke: Az erd. egyházmegye. 173.) 1567-ben a regestrum 24 kapuval jegyzi Dallija megnevezéssel. (SZOKL. II. 219.)

1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint papja, Kelemen 2 és fél banálist fizet, majd 1334-ben 2 régi banálist. (Beke: i. h.; Orbán: i. m. I. 177., 2. jegyz.; Documente. XIV. C., III. 169, 200.)

Már 1309-ből is van adat, amikor Hermann plébánost említik, aki a Dalia nevű plébánia papja. (Documente. XIV. C., I. 94.) Orbán és Beke ezt is Székelydályával azonosítja.

Mivel az 1791–1792. évi javításkor XII. századi sírmaradványokat tártak fel, már ekkor templom lehetett itt, s körülötte temető, ami abban az időben általános volt.

A mai templom építését a XIV. század első felére teszik, sőt feltételezik, hogy a XIII. század fordulóján már állott. Ebből a korból való a hajó, mely eredetileg boltozott volt.

A templomot a XV. század végén átépítik, amikor a hajó bordás boltozatot kap és felépül a gótikus sokszögzáródású szentély, bordás keresztboltozattal.

1630 körül a hajó boltozatát kazettás mennyezettel cserélik fel, amikor a csúcsíves ablakok felső részét az alacsonyabbra helyezett mennyezet elfedi.

Jellegzetességei: a toronyból félköríves ajtó vezetett be a hajóba, de átalakították. Csúcsíves a déli kapu, csúcsívesek, de részben eltakarva, a kőkávás ablaknyílások. A szentély keresztboltozatának gyámköveiből kettőt egy-egy női, illetve férfifej díszíti.

A harmadik fal mezején fedezték fel Szent Kristóf képét, két rétegben: az alsó a XIV. századból, a felső a XV. századból való; töredékesen maradtak meg.

Érdekes a szentély boltozatát fedő lombdísz, közötte emberalakok és címerek, amelyek egyben korjelzők is (1501–1525): Háromtornyos várkapu (Segesvár); Koronából növő gyökér (Brassó); Kardot tartó páncélos kar, a kardon medvefej, szív és korona, kétoldalt holdsarló és csillag (régi és új székely címer); Négysávos pajzson oroszlán, szívpajzson sas korona (Jagelló címer); Bölényfej csillaggal és holdsarlóval (Barabási Lenárd festette 1501–1526 között); Három fehér falevél egy száron (ismeretlen festő). Két keresztbe tett kard koronával (Nagyszeben?); Négy fehér sáv vörös pajzson (Magyarország középkori címere). (Balogh J.: Az erd. renaissance. 117, 172, 295, 301.; Kelemen: Művészett. I. 50, 245, 106. jegyz.; Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 263.; Orbán: i. m. I. 178.; Entz G. in: Erd. Múzeum. 1943. 224.)

A szentély északi falán a XVI. század elejére datált falfestmények bemeszelt töredékei is előkerültek, amelyek ma csak Huszka leírásából ismeretesek: Margitlegenda; Királyok imádása; Utolsó ítélet; Hajóban álló sokaság (Utolsó ítélet?).

A templomot kőkerítés veszi körül. 1760-ban a nyugati fronthoz tornyot emelnek, amelyet 1799–1804 között újjáépítenek. A kerítés építéséről az 1774. évi dátum beszél, valószínű, hogy ez is az újjáépítés dátuma. Harangja 1643-ból való.

A középkor emléke még egy zománcozott gótikus (aranyozott ezüst) kehely. A liliomos-epres ötszegélyű kosáron medál Szent Borbála alakjával. (Ref. Szemle. 1961. 305.; Dávid L.: i. m. 267.) Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. A XVIII. században református anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 188.), és e század elején is itt csak református templom és egyház van. (Helységnévtár. 1913.)

Református templom

Református templom