19. Aeneas Sylvius

Vergerio a magyarországi humanizmus szempontjából különös figyelmünkre méltó, mert Zsigmond király udvarához került, hosszabb ideig tartózkodott hazánkban, sőt magyar földön halt is meg. Magyarországi összeköttetéseinél fogva keltheti fel érdeklődésünket a XV. századnak egy másik nagy humanistája is, az egyházpolitika szövevényeiben és a költészet berkeiben egyaránt járatos, műveltségében és jellemében meglepően sokoldalú Enea Silvio di Piccolomini* (II. Pius pápa), a ki (habár nem közvetlen tapasztalatból) jól ismerte hazánkat s 1450-ben keletkezett paedagogiai iratát* (Tractatus de liberorum educatione) V. László kiskorú magyar és cseh királynak (valójában a király nevelőjének, Wendel Gáspárnak) szánta. A munkát kizáróan a herczegi nevelés elméletének kell tekintenünk. Csakugyan mindenütt a gyámság alatt levő kis király jövendő uralkodói hivatására szegzi tekintetét a szerző, mikor a nevelés feladatairól és módjairól értekezik.

Mindenek előtt László testi nevelésének kell jövendő hivatásával összehangzásban lennie. Korán szokjék hozzá a király a jó testtartáshoz és szép testmozdulatokhoz. Keveset és egyszerű ételeket egyék, mint ahogyan leendő katonához (bellatori futuro) illik. Mivel háborúban bőven lesz része, mielőbb tegyen szert hadi készültségre; testét már ifjú korában kell sokféleképen gyakorolnia.

 

Nem lesz tehát haszon nélkül való, ha Te (László), kinek gyakran kell majd harczolnod a törökkel, már gyermekkorodban megtanulod, hogyan kell kifeszíteni az íjat, irányozni a nyilat, megforgatni a parittyát, kilendíteni a lándzsát, ha megtanulod a lovaglást, a futást, az ugrást, s jártasságot szerzesz a vadászatban és úszásban.

 

A fiatal Lászlónak különösen gondos szellemi kiképzésben kell részesülnie. Éppen mert valamikor nagy országok királya leszen, kell jobban megbízhatnia lelke kincseiben, mint a forgandó szerencsében. Legbiztosabb java az erény, mely a bölcsességen sarkallik. Ezért oly fontos a philosophia, „melyet legfőképpen a királyoknak illik szeretniök”. A király – Aristoteles szerint – élő törvény. Nemcsak saját jólétéről, hanem népe boldogságáról is gondoskodnia kell; a reá bízott sokaságot helyesen és igazságosan kell kormányoznia, erre pedig a philosophia tanítja meg. De csak az olyan bölcselet, mely a keresztény vallással meg tud férni, s az örök értékeket, a földöntúli boldogságot meg tudja becsülni. Minden embernek kötelessége ugyan, hogy hálás legyen Ura Istenének, de e kötelesség kétszeresen hárul a királyra, aki méltóságát Isten kegyelmének köszönheti – mert hiszen egyszerű polgárnak vagy parasztnak is születhetett volna (poteras unus ex plebe aut unus ex rure nasci). Csak jó nevelésű, tisztes ifjakkal szabad társalognia; olyanokkal, akiktől nemcsak jó erkölcsöket tanulhat, hanem egyszersmind megtanulhatja azokat a nyelveket is, melyekre majdan, ha uralomra jut, szüksége leszen.

 

Közülök némelyek tudjanak magyarul, mások németül, mások csehül beszélni (latinul azonban mindnyájan tudjanak), s hol az egyik, hol a másik beszélgessen Veled. Így fáradtság nélkül és mintegy játszva fogod mindezeket a nyelveket megtanulni, s képes leszel majd alattvalóiddal magad beszélni. Nincsen semmi, ami a fejedelemnek annyira megszerzi a nép szeretetét, mint a beszéd varázsa (quam gratia sermonis), s bizonyos tekintetben méltatlannak látszik az uralkodásra, aki az ország lakóinak panaszló vagy kérelmező szavát meg nem érti. Amily hasznára vált anyai részről való nagybátyádnak, a nagylelkű (Zsigmond) királynak az, hogy több nyelvet tudott, oly annyira kárát vallotta nyelvismerete hiányának apád (Albert). Ki ne dicsérné Mithridatest, Pontus királyát azért, hogy az uralma alatt levő huszonkét nemzettel tolmács nélkül beszélt? Éppen nem akarnám, hogy jobban szeressed ausztriai népeidet, mint a cseheket és magyarokat. Egyenlő szeretettel kell kormányoznod valamennyit.

 

A királynak nemcsak nyelveket kell tudnia, hanem széleskörű műveltséggel is kell rendelkeznie. A műveletlen király (illiteratus rex) olyan, mint a megkoronázott szamár. Ezért a fejedelemnek is épp úgy kell a grammatikát, rhetorikát és dialektikát tanulnia, mint mindenkinek, aki tudományos képzettségre törekszik; s neki is keresztül kell mennie a quadrivium szokásos tanfolyamán. Mindezeknek a tanulmányi köröknek anyagát részletesen ismerteti Aeneas Sylvius, kedvteléssel időzve a stílus ékességein, a szép tiszta latin előadás kellékein, melyeknek mivoltát és szükségességét széleskörű olvasottságának gyümölcseivel, a klasszikus irodalomból vett bőséges adatokkal igazolja. Kívánatosnak mondja, hogy László görögül is tanuljon, mert egyrészt jó hasznát venné e nyelv ismeretének Magyarország kormányzásában, ahol sok a görög alattvaló (cui Greci complures subsunt), másrészt tökéletesebben sajátíthatná el a latin nyelvet, ha ismerné a görögöt is. A latin írók közül legtöbbet foglalkozzék a történetírókkal (kivéve azokat, kik a magyarok és csehek történelmét írták meg, mert ezeknek a művei tele vannak együgyű és hazug elbeszélésekkel) s szorgalmasan olvassa a szónokokat, akiknek sorából Leonardo d'Arezzo (Bruni), Guarino da Verona, Poggio Bracciolini és Ambrogio Traversari se hiányozhatnak. Királynak az is fontos, hogy kezeírása szép legyen; mert habár ritkán fordul elő annak szüksége, hogy maga írjon, mégis van eset, hogy nevét alá kell írnia s ilyenkor nagyon visszatetsző a tisztátlan vagy olvashatatlan írás. Arra kell törekednie, hogy gyöngybetűkkel tudjon írni (margaritas potius pingere videatur).




Hátra Kezdőlap Előre