66. Az Utópia tanulságai

Az Utópia tartalmának e vázlatos ismertetése is meggyőzhet arról, hogy Morus Tamás társadalmi elmélete telve van Platon tanulmányozásából merített ösztönzésekkel. Mellőzve ennek a ténynek a kimutatását (már sokan elvégezték), csakis azokat a paedagogiai gondolatokat emelem ki, melyek magát Morust jellemzik, melyek az ő elmélkedésében jelennek meg először, vagy amennyiben már Platonban feltalálhatók, az Utópiában sajátos színezetet öltenek.

Ilyen az újabbkori viszonyokra alkalmazott társadalmi nevelés gondolata. Mikor a renaissance első századán végig tekintettünk, azzal a felfogással találkoztunk mindenütt, hogy a nevelésnek az egyén érdekében kell végbemennie, azaz: a testi, erkölcsi és értelmi nevelés módjának az egyes emberhez kell alkalmazkodnia. Az olasz és franczia írók (Castiglione épp úgy, mint Rabelais) egyezően kívánják, hogy a nevelés fejleszsze ki minden egyes egyén összes szellemi képességeit: egyik se gondolt azokra a nagy társadalmi czélokra és feladatokra, melyek megkövetelik a kollektív szellem létrejöttét, az emberi szolidaritást, a köz javára való munkálkodást, az egyéni képességeknek az összesség szolgálatába helyezését. Legföljebb azt tűzik ki czélul, hogy az ember a világban, az életben, az emberek közt tudjon érvényesülni: társas, de nem társadalmi nevelés lebeg szemök előtt. Platoné szocziális nevelés, de sokkal merevebb és kizárólagosabb, mint az, mely Morus szeme előtt lebeg.

A kereszténység ugyanis lényegesen változtatott a görög philosophus eszményén; hatása abban ismerhető fel, hogy Utópia állama a családi életet el nem törli, sőt bizonyos patriarchális szellemmel tölti meg; hogy Morus állama a nőközösséget nem ismeri (s így az anya nevelő hatására is számít); hogy a rabszolgaságról mint társadalmi osztályról nem tud, s hogy habár a személyiség elve nála sem érvényesülhet, mégsem fojtja bele az állami mindenhatóságba az egyéni meggyőződéseket, a mi különösen a vallási türelem és gondolatszabadság feltétlen elismeréséből tűnik ki. Mindezeken kívül van még egy, a legnagyobb különbség a két konczepczió közt. Míg Platon államában megmarad a nagy választófal az uralkodók és a munkások közt, s az egész társadalmi rend abból a czélból látszik berendezettnek, hogy a termelő és dolgozó osztály lehetővé tegye az őröknek s illetőleg philosophusoknak a majdani szemlelődő életet, addig Morus a társadalmi kötelességek teljesen egyenlő elosztásával és az erre irányuló neveléssel épp a legszegényebbeknek, a munkásoknak érdekeit karolja fel, s az ő számukra is lehetővé akarja tenni a művelődésben, a szellemi életben való részesedést. Morus az első újkori szocziálpaedagogus, aki felvetette a modern társadalmi nevelésnek azóta állandóan napirenden levő problémáját. Még az újkor elején akadtak ideális államszerkezetek, melyek többé-kevésbé emlékeztetnek az Utópiára s ennek hatását éreztetik: Campanella Napállama, Bacon új Atlantisa stb.*

A nevelésnek szocziális feladatként való értelmezése ismerhető fel abban a jelentős szerepben is, melyet Morus a kéz munkájának szentel. A mindenkit kötelező földművelés itt valósággal általános nevelésszámba megy, „általános műveltséget” ád, melyben kivétel nélkül mindenkinek részesülnie kell, mielőtt valamely szakmában (mesterségben vagy tudományban) kiképzi magát. Mily messze esik ez az egyetemes álláspont a hellének sajátos felfogásától, a Platonétól is, nem kell bizonyítani. Minden kézimunka a görögök szemében banausia, szabad emberhez nem méltó. Morus megszenteli a kéz munkáját, ethikai erővel ruházza fel, a mikor az összesség boldogságának elengedhetetlen feltételévé teszi. A kézi munka nevelő értékének ez az általánosítása előzmény nélkül való, egészen új gondolat, rendkívüli és merész, elméleti és gyakorlati következményeiben beláthatatlan. Paedagogiai vonatkozásait tekintve, ma a munkaiskola jelszavában ismerünk rá valami hasonló eszmemenetre, azzal a különbséggel, hogy e mozgalom hívei nem annyira az őstermelő, mint inkább az ipari munkára gondolnak.

Nem kevésbbé fontos Morus elméletében a szabad tanítás és szabad tanulás elve. Miután mindenkit megtanítottak az elemi ismeretekre és mindenkit ráneveltek arra, hogy általában tudjon dolgozni (ez volna a kötelező népoktatásnak egy neme), az állam mindenkinek (fiatalnak és öregnek, férfinak és nőnek) alkalmat ád a hajlamaival és helyzetével megegyező szabad művelődésre. Nem tudjuk ugyan pontosan megállapítani az Utópia szövegéből, hogy mely életkorban végződik az erkölcsi nevelés, hogy a földmívelés tanfolyama az ifjúkor melyik részére esik, s mikor indul meg a tulajdonképpeni értelmi nevelés és mily tagozódással, de úgy látszik, hogy a tudományos művelődés differencziálódása Morus feltevése szerint elég korán veszi kezdetét, a mi szintén századok múlva jelentkező törekvések előzményének tekinthető.

Végül, szükséges rámutatni arra, hogy Morus minőnek képzeli a vallásos nevelést. Vannak, akik az Utópiában pusztán deismust látnak. De ennek ellene mond Krisztus eszményi életének és halálának mélységes tisztelete, a keresztség szentségének értékelése, az evangeliumi morál mindenek fölé helyezése, melylyel az Utópiában találkozunk. Kétséget nem szenved, hogy mindebben – ahogyan Morus felfogja – vannak racionalisztikus elemek is, de nem oly számmal és súlylyal, hogy miattok elhomályosulna a keresztény jelleg. S így Morus az igazi vallásos nevelést is alapjában kereszténynek kellett, hogy gondolja, de egyúttal minden kizárólagosság nélkül valónak, vakbuzgóságtól mentnek, a legnagyobb türelem és emberszeretet szellemétől ihletettnek, bensőségesnek és áhítatosnak. Hogy emellett Morus Tamás minden gyanún felül álló katholikus lehetett, azt VIII. Henrik válása alkalmával nyilvánított rendíthetetlen meggyőződésével s az érte elszenvedett vértanui halálával minden időkre fényesen igazolta.




Hátra Kezdőlap Előre