79. Erasmus

Amidőn a német humanizmus paedagogiai eszméinek és alkotásainak fokozatos fejlődését vizsgáljuk, lehetetlen éppen csak futólagosan méltatnunk a rotterdami Erasmust, aki, bár maga állandó tanítói tisztet sohasem viselt, mégis legtöbbet tett összes kortársai közül a humanisztikus szellemű paedagogiai gondolkodás kialakítására. Benne futnak össze egész Európa akkori művelődési törekvéseinek összes szálai. Joggal hasonlították Voltairehez: mindketten a maguk korának elismert szellemi vezérei minden tudományos és kulturális kérdésben. Hatásuk nemcsak egy-egy országra (Voltaire-é Franczia, Erasmusé különösen Németországra), hanem azon túl egész Európára kiterjedt. De kettejük közt kétségkívül Erasmus az egyetemesebb szellem; a latin nyelv nemzetközi eszközével és személy szerint is egyaránt otthon volt Németországban, Hollandiában, Angliában, Francziaországban, Svájczban és Olaszországban. Összeköttetésben állott egész Európa tudósaival és íróival (a magyarok közül Brodarich Istvánnal, Oláh Miklóssal, Henckel Jánossal, Pisó Jakabbal, Verancsics Antallal). Boldognak vallotta magát az a város, melynek falai közt időzött; boldognak az a halandó, a ki csak egy sor írását fel tudta mutatni. Szellemi felsőbbsége előtt meghajoltak pápák, fejedelmek, városok, tanárok, tudósok és írók; a hol megjelent, királyi pompával fogadták; egyetlen ajánló szava elegendő volt, hogy pártfogoltja tanári állásba jusson.* Mindez még akkor is szükségessé tenné élete körülményeinek részletesebb ismertetését, ha irodalmi munkásságának igen nagy része nem magának a nevelésnek legfontosabb kérdései körül forogna.*




Hátra Kezdőlap Előre