XXVII. A tölgyesi szoros.

A Borpatak völgye. Nagykő. Erdőpusztitás. A Kis-Besztercze. Szaka völgye. Érczek, kőszéntelepek. Simon szirtje. Komárnyik. Baraszó. Visszakebelezett havasok. A Kis-Besztercze tutajkereskedése. Tölgyes. Tatáremlékek. Putna völgye. A tölgyesi vám. Vereskő. Veres szakál. Csalhó. A határszél. Preszekár vagy a moldovai vám. Egy est a tölgyesi szorosban. Erdőégés.

Borszéktől, a kedves, üde szépségekben gazdag helytől, az annyi felgyógyult beteg által áldott fürdőtől megválunk, hogy még szebb, nagyobbszerü tájak felé irányozzuk lépteinket. Mint varázs panorámának megragadó képletei egymásután, következetes lánczolatban vonultak el előttünk honunk legszebb, legragyogóbb tájai; csak most gyönyörködtünk a tágméretü térek végtelenségében, a korlátoltabb folyam-völgyek perczenként változó bérczkeretében, s ime már a havasvidékek féltékenyen rejtegetett nagyszerüsége, a hegyszorosoknak megdöbbentő alakzatai ragadnak el. Minden lépés, mit e bérczövezte hazában teszünk, uj meg uj, meglepőbbnél meglepőbb, egész a tüneményszerüségig szép pontokhoz vezet; perczenként váltakozik a vidék, a táj oly rohamosan, miként a figyelve, észlelve és érezve utazó folytonosan a kellemes behatások, meglepetések büvkörében lebeg. Csak azon néhány nap óta, hogy Gyergyó határát a Geréczesnél átlépők, a természetnek és népéletnek mennyi kincse tárult fel előttünk, pedig a mit abból leirásomba foglalék, a mit észlelésem körébe vonhaték, csak is kis részét alkotják azon – az egyes értelmi korlátoltsága előtt elrejtőzködő – roppant kincseknek, melyek a tanulmányozás és a tudományos kutatások minden nemére oly dús választékban kinálkoznak.

Azonban mégis hiszem, hogy az itt nyujtott halvány körrajz is elég érdeket ébresztend honfitársaimban a végett, hogy a mit én csak szórványosan jelölék, a miről én csak árnyrajzot nyujték, azt saját szemeikkel látni igyekezzenek, elég ösztönt a hivatottaknak arra, hogy ez áldott hazának itt-ott megjelöltem kincseit alaposabban búvárolják. Hinni akarom, hogy ezen leirásom minden honfikebelben vágyat ébresztend e szép haza ismeretére, e vágy elvezetendi ismeretéhez, ez ismeret pedig a haza szeretetéhez, mert a tájak nagyszerüsége, az azokat lakó népnek erkölcsi becs-ismerete mulhatlanul ragaszkodást, vonzódást és szeretetet költend minden oly kebelben, melynek a hazaszeretet szent érzetének befogadására fogékonysága van.

Borszék már magában is elég vonzerőt gyakorolhat arra, hogy a vizsgáló a hosszabb odautazás annyi kellemességgel párosult fáradalmainak kitegye magát; pedig Borszék csak kezdőpontját, mintegy előcsarnokát képezi az ott kezdődő tölgyesi szorosnak, mely mint azzal egybefüggő táj nemcsak kedvencz kirándulási helye Borszék fürdővendégeinek, hanem egyszersmind egyike honunk legszebb, legnagyobbszerü határszéli szorosainak; azért ismeretkörünkbe foglalandók, mi is e táj felé irányozzuk vándor lépteinket.

Az 1851–52-ben készült jó országut előbb a keletre lefolyó Borpatak völgyén a Kerekszék gyönyörü sziklái alatt vonul, lenn a völgyben vigan csörömpölő fürészek s regényes házikók vannak szétszórva, fenn a völgyet határoló hegyeken ős fenyves erdők büszke sudarai lövellnek fel, élénk ellentétben a hegyoldalok kopárságával, azonban e kopárságnak is megvan festőisége, mert a hegyek alkatanyagát képező, hatalmas quarz-erekkel tarkázott zöldes csillámpala fekmentes rétegeiből büszke mészkő-ormok szökellnek ki, melyeknek legszebbike a Kerekszék keleti bütüjénél feltornyosuló Nagykőnek nevezett azon csompó (sziklaszál), mely a fénylő zöld talapról ezüst diszgúlaként mered ég felé.

Alább menve, a vidék veszt festőiségéből, a völgyet határoló hegyek kopár kietlenné válnak, pedig csak évtizeddel ezelőtt is gyönyörü fenyveserdők boriták nem csak e hegyeket, hanem a völgyet is, de azokat kiméletlen kezek leperzselvén, most csak kormos, szétszórtan rothadozó törzsek hevernek ott, szomoru csontvázai a hajdani dús tenyészetnek, lehangoló gyászos képei a gondatlan erdőpusztitásnak, melyet a romokon felsarjadó fűvények, a kúpos és paizsos csillagalj (marchatia conica és polimorpha) ékitményével igyekszik a természet eltakarni. Félórával alább a Borpatak az északnyugatról lerohanó Kis-Beszterczébe*Mely Bélboron felül a Kelemen havasból ered, előbb délkeleti, s azután keleti irányt követve foly ki a tölgyesi szoroson át hazánkból. (oláhul Bisztriczora) szakad bele. Ezen tekintélyes és tutajozható havasi folyam az ugynevezett Szaka völgyéből (Valye Szake) rohan le. Ezen völgy pedig egyike a legszebb és legregényesebb hegyzugoknak, – Amerika őserdőinek szüzies pompájával biró hely, hová a napsugarak is alig hatolnak be, hol az árnyas rejtekekben örökzöld növényélet, lopvanőszők összefonódó sürűje, óriás tusilágok, legyező harasztok, páfrányok és fodorkák fonadéka zárja el az utat az ember előtt, hanem ezen titokteljes elzárkózottság s eredeti vadság mégsem tartóztaták fel az embert, mivel a rusbergi bányatársulat behatolt oda 1837-ben, hol gazdag érczereket találván, müvelni kezdte és a fekete csillámpalában oly gazdag ólomfémlét talált, melynek mázsája 45–65 font ólmot, 3–9 lat ezüstöt tartalmazott*Természetrajzi czikkek. „Kolozsvári Közl.” 1857-i évfolyam. . Forradalom óta azonban felhagytak müvelésével, a bányaüregek nyilatait pedig növényhálózattal szőtte be a féltékeny természet, nehogy a pusztitó ember ujból megjelenve, feldulja a vadonnak ezen szép kertjét.

P. Vajna Elek fennebb a Borpatak déli oldalán nagy kőszéntelepet fedezett fel, hogy pedig azzal minő nagy kereskedést lehetne üzni, azt még 1857-ben felfejtette tudós hazánkfia, kimutatván egyszersmind azt is, hogy a tutajozható Beszteczén a Dunáig, onnan a tengerig mily jutányosan és könnyen lehetne szállitani, pontos számitással feltüntette az itteni szénbányászatnak előnyeit, nyereményeit s daczára ennek, még mindeddig nem akadott vállalkozó, ki az itt heverő roppant kincset kiaknázni és hasznositani igyekezett volna.

E kőszén-fekvet mellett még mennyi érczdús ér rejtőzködhetik e roppant kiterjedésü csillámpalarétegben, mely kőzetről tudjuk, hogy az érczeknek kedvencz tanyája szokott lenni, de annak felkutatásával senki sem foglalkozik, mert nálunk nincsen vállalkozó szellem, nincs kedv, vagy ha ezek meglennének is, nincsen pénz, hogy a természet adományait kellőleg felhasználhassuk, s azáltal magunkat és a hazát is felgazdagitsuk. No de ez minden gyámság és zsarnokság alatt élt népnél igy volt, mert csak politikai szabadság képes a nemzeti tevékenységet feléleszteni, a vállalkozó szellemet kifejteni, mert a tengődésszerü létel, mit a zsarnokság megenged, pangásban tart mindent. Higyjük, hogy a zsarnokság lidércz nyomásától mentesült népünk e téren is helyre hozni igyekezend mulasztásait, s most, midőn a föld felszinének termékei alig képesek szükségleteit fedezni, lassankint felkutatandja azon kincseket is, melyeket a gondos természet a föld keblébe rejtett el számára.

Ezen alól a Besztercze völgye kiszélesül, nem sokára Holló falunak szétszórt házai között csillognak a folyamnak tutajt hordó hullámai. A hegyek agyag csillámpala, quarcz és gránit keverékből állanak, alább kárpáti homokkő közül roppant mészkő-hegyek emelkednek ki.

Az ut egy magaslatáról meglepően szép távlati kép tárul fel, egy gúlaalaku sziklahegy, a Simon szirtje szökell elő jobbról a völgyben, ezen, a folyam által körülfolyt sziklaél felett a Komárnyik és Hosszukő szeszélyes, égig meredő csúcsai nyulnak fel roppant sziklatömegeikkel, melyek a legsajátságosabb alakzatokban festődnek le az ég azur lapján, itt váralaku sziklacsoport, mellette magasan felnyuló sziklaszálak mint kövült óriások roppant alakjai meredeznek fel a fellegek honába, lenn a völgyben regényesen fekvő lakok, melyek körül daczára a mindenfelől felmagasuló havasoknak, már törökbuzát (tengerit) termelnek a mamaligát kedvelő oláhok.

Félóra alatt a Komárnyik aljában voltunk, mely havas kicsipkézett fehér csúcsaival, a gyönyörü előhegyeivel meglepően nagyszerü képet mutat. Ezen havas alatt törtet le a Baraszó pataka, melynek regényes völgyében a hasonnevü havasi telep házikói vannak festői rendetlenségben szétszórva.

A Komárnyik a visszakebelezett (revindikált) havasokhoz tartozik. Azt hiszem, hogy itt helyén lesz és szükséges is ezen visszakebelezett havasok rövid történeti vázlatát adnom.

A mi keleti szomszédainkban, a szomszédos Dunafejedelemség népeiben nem csak most, hanem ugy látszik régen is meg volt a communisticus hajlam, a más földjének elfoglalási ösztöne, ennek alapján a 17-ik században és a 18-ik század elején honunk felett elvonult fergetegek és belviszályok folyama alatt, főleg az évtizeden át huzódott Rákóczi-forradalom alatt, midőn a nemzet szabadságharczának dicső küzdelmeivel volt elfoglalva, midőn minden figyelme a haza alkotmányának visszavivására volt forditva, a mi szomszédaink ezt alkalmas időszaknak itélték arra, hogy ekéjüket a mi barázdáink akaszszák, s lassankint kellő ovatossággal a hazánkat keletről és délről köritő, akkortájt lakatlan és felvigyázatlan havasokból olyan darabot foglaltak el, mi megközelité a 200 négyszög mfdet.

A mint a haza pacificatiója létrejött, nem csak a székelység szólalt fel e birtokháboritás ellen székgyülésein és gyakori felirataiban, hanem ezek alapján az országgyülések is több erélyes fölterjesztést tettek, mi ismét a diplomatia fellépését vonta maga után. A török kormány egyrészről átlátván a foglalás jogtalanságát, másrészről a diplomatia által hatalmasan sarkaltatva, végre beleegyezett, hogy egy magyarokból és törökökből álló vegyes határjelölő bizottság a helyszinére kiszállva, a határvonalt a régibb birtoklás alapján megjelölje; ezen bizottság 1769-ki augustusában kiszállván, ki is járta a határt, s Erdély elidegenitett havasrészeit visszaadta, melynek a Székelyfölddel érintkező része 60–90 négyszögmfdet tehetett*A fennmaradó ennél is terjedelmesebb rész a Barczaságra, Fogaras vidékére és Hunyad vármegyére esett. , mely havasrész ez időtől fogva visszakebelezett (revindikált) havasnak neveztett; s Bukovinától kezdődve, a határszélen hol keskenyebb, hol szélesebb szalagban lenyult Csíkban egészen Kászonszék déli határaig, onnan pedig, Háromszéket Oláhország felől határolva, egészen a bodzai szorosig.

Ezen havasoknak, bár régen egyes községek határaihoz tartoztak, kezdetben a bizottság a kijáratási költségek fejében jövedelmeit lefoglalta, azután pedig mint uratlan birtok szabad birtoklás alá jött, mely szabad birtoklásnak 10 évig tartott folyama alatt a hatalmasabb községek és magányosok is foglalásokat tettek, a fegyverviselő székelység kiszoritásával; miért ezek panaszt tettek az udvarhoz. II. József 1783-ban május 27-én kiadott rendeletével a viszályos és bonyolult kérdést brennusi modorban akként oldá meg, hogy a visszakebelezett havasokat a székely határőri ezredek felszerelési költségeire rendelte átadatni. Ennek következtében a katonai hatóság 1784 tavaszán tettleges birtokába is vette s haszonbérbe adva jövedelmét, a székely katona-családok között kiosztotta; mi ellen a régibb birtokosok panaszt emeltek, mire a kormányszék 1786. jan. 9-én és jul. 3-án elrendelte, hogy mindazoknak, kik az 1769 előtti tettleges és jogos birtoklást bizonyitani tudják, a visszakebelezett havasokból illetékük visszaadassék. Ekkor bejelentette s jogigényét be is bizonyitotta több község és család ugy Csíkban, mint Háromszéken*Csíkból ezek: A gr. Lázár család Gazrez és Kápra havasért. Sz.-Márton-Csekefalva Tölgyesmező, Tölgyessark, Magyaros, Sóvető és Kissaj nevü havasokért. A felcsíki 6 falu Tyukosért, a Negyedfél megye népe Borda havasért. Végre Csíkszék közönsége az egészhez való igényét 1798-ban bejelenté, s a havasok jövedelmét a csíksomlyói iskola-növelde számára határozta. Háromszéken folyamodott a báró Szentkereszti család Hosszuhavasért, Bereczk Sósmező és Lipse egy részeért, Lemhény a szomszéd községekkel Zsiros és Kishavasért, végre Osdola a Musát és Lipse másik részeért. . A főkormányszék szokott hosszadalmas eljárásával csak 1813-ban oct. 29-én hozott itéletet, mely által a birtoklási jogot kellőleg bebizonyitott községeknek és családoknak havas részüket visszaadatni rendelte, a többi követelőt pedig törvényes ellátásra utalta. Ezen oly későn megszülemlett itélet azonban végrehajtást soha sem érhetett, mert a kérdéses havasok jövedelme ez idő szerint a székely lovas és gyalog ezredek ruházati s részben lófelszerelési pénzalapjára levén forditva, a katonai hatóság közbeszólása azt eredményezte, hogy a főkormányszéki itélet a levéltárba félretétetvén, soha végrehajtásra nem jutott.

Az 1848/9-ki szabadságharczban a székely határőri ezredek a nemzet szent jogainak védői közt hősi kitartással és nemes lelkesültséggel harczoltak, miért a forradalomra következett önkény korszakában nem csak hogy feloszlatták a székely határőrezdeket, hanem a mellett a kincstár javára elkobozták és lefoglalták a visszakebelezett havasokat, lefoglalták a nemzet által alapitott katonai tanintézetek*Gy.-szent-miklósi, csík-szeredai, cs.-szent-mártoni és kézdi-vásárhelyi tanodákat. pénzalapját, le a székelyek által épitett tiszti lakokat, sőt elkobozták még az ezredek ruházati és lóbeszerzési alaptőkéjét is, mi egymagában is 120,000 frtnál többet tett. Ezen okadatolhatlan eljárást szó nélkül kellett türni és szenvedni, mert azon időben a hatalom önkénye hamar elnémitá, ki jogra mert hivatkozni. 1860-ban azonban erélyesen felszólaltak ugy a csíki, mint a háromszéki bizottmányi gyülések ez ügyben, minek következtében 1861. augusztus 26-án közvetlen bizottmány neveztetett ki a visszakebelezett havasok ügyének elintézésére, mely bizottmány 1863. dec. 31-én hozott itéletével mindazoknak, kiknek az 1813-ki itélet jogigényüket elismerte, kiadatni rendelte illetékes részüket a visszakebelezett havasokból, mely itélet következtében a Borda, Tölgyessark, Tölgyesmező, Magyaros és Kissaj nevü havasok ki is adattak, hanem ezeken kivül még jogigényt jelentett be Csíkszék hatósága a visszakebelezett havasokra egészen, Csík-Szent-György a Sólyomtár és Keresztesre, Kászonszék a Baska havasra.

Ezen bonyolódott ügy azonban teljes és minden irányban kielégitő üdvös megoldást csak 1869-ben nyert a magyar ministeriumnak egy ezen év jan. 23-ról kelt felterjesztvénye alapján, melynek értelmében, mivel Szent-György, Kászon, valamint más követelők birtoklási jogukat és annak fenntartását bebizonyitani nem tudták, azért a visszakebelezett havasok még ki nem adott része Csíkszék közönségének adatott ki, oly kikötéssel, hogy az felosztatlanul kezeltetve, jövedelme földmüvelés, kézmü és gyáripar, kereskedelem és népoktatásra fordittassék*Ezen havasok jövedelme nagyon emelkedett az által, hogy a havasok közti völgyületekben több falu keletkezett, melynek lakói jelentékeny haszonbért fizetnek. Ily faluk Gyergyóban Bélbor fele (másik fele Ditróé,) Holló fele (más fele Ditró és Szárhegyé) Zsedánpataka, Békás, Damunk fele (más fele Gyergyó-Szent-Miklósé), Tikos és Márpatak. ; nemkülönben visszaadatni rendeltetett a ruházati és lóbeszerzési pénzalap is kamataival együtt a végett, hogy abból ugy Csík, mint Háromszéken oly kölcsönpénztárak, vagy népbankok állittassanak, melyekből csekély kamatra pénzt kaphasson a székely nép. A volt katonai iskolák pénzalapja pedig Csík-Szeredán, K.-Vásárhelyt és S.-Szent-Györgyön állitandó ipartanodákra forditandó, mely iskolai alap növekedést a volt tiszti lakások*A mennyiben ezen épületek az államnak, vagy az illető községeknek nem lesznek szükségesek. A határőri ezredeknek borszéki két háza a szegény székely betegek ingyen való elszállásolására rendeltetett. A fekvő javakból az 1869. év első napjáig (mig azok kincstári kezelés alatt voltak) befolyt jövedelmek a m. kir. kincstárnak maradtak. eladásából bejövendő összegekből és a háromszéki ruházati tőkéből nyerne. A kezelési szabályok és a választott kezelők megerősitése, valamint a számadások felülvizsgálása a magyar belügyministeriumnak tartatván fel.

A ministerium ezen felterjesztett véleményét a király ugyanezen év febr. 16-án helybenhagyta, sanctionálta s annak foganatbavételét elrendelte, és igy ezen, egy egész századon át bonyolitott ügy a legüdvösebb módon lett megoldva, olyanképpen, hogy annak századokra kiható üdvös eredményei lesznek, mert azáltal a székely népnek nem csak igazság lett szolgáltatva, hanem egyszersmind alkalom nyittatott arra is, hogy ugy anyagi kiemelkedését, mint szellemi fejlesztését eszközölhesse s utját állja az ujabb időben ijesztő mérvben felmerült közelszegényedésnek és kivándorlásnak, mely ellen az állitandó ipartanodák kétségtelenül a leghatékonyabban fognak működni.

A tölgyesi oláhok népviselete.

A tölgyesi oláhok népviselete.

Most pedig, miután e rövid vázlatban a revindikált havasok történetével és viszonyaival, egyszer mindenkorra megismerkedtünk, folytassuk utunkat a kis Besztercze kies völgyében, melynek jó csinált utján robogtunk tovább; a fő völgyben még mind Holló (mely alsóra és felsőre oszlik) szétszórt házai vannak. E fő völgybe mindkét oldalról mellék-völgyecskék nyilnak*Baloldalon Cservár, Baraszó, Komárnyik, Holló, Obcsina, Cziklus patak. Jobb oldalon Korbuly, Nagyputna, Széptüz patakok völgyei. , minden lépten meglepő képek, festői pontok tünnek fel, roppant rengeteg erdőségek terjednek el, gazdag kutforrásai e völgy kereskedésének, mert azokból usztatják le a mellékpatakok vizén egyes darabokban azon sok tutajt, tönköt és árboczfát, melyek a Beszterczén egybeszegeztetve, leszállittatnak a Dunára, onnan pedig tengeren egész Konstantinápolyig is. E völgyek népessége csaknem kizárólag ezzel foglalkozik, s több ezerre megy az évenkint leszállittatni szokott tutajok száma. (Középszám 6000.)

A tutajoknak nagysága és minősége szerint különböző elnevezései vannak. Deszkával terhelt kisebb tutaj dulap.

Nagyobb czandura. A legnagyobb, mely 3 öl hosszu, 12 hüvelyk vastag boronákból áll, kaszkavál.

Az árboczfák tutajának is különféle, nagyságukhoz mért külön elnevezései vannak, melyek nagyrészt a hajósnyelvből vannak átvéve, igy trinket a legkisebb kereszt-árbocznak való fákból, katarcsel a 19 öl hosszu és katarcs a 22 öl hosszu árboczfákból összeszegezett tutaj. Egy katarcsnak ára Galaczon 100 arany, a többié aránylagosan le egész 40 aranyig, a deszkatutaj 8–10 arany. A tutajkereskedés többnyire külföldiek kezében van, miért minden lépten hosszu japonikás lengyel zsidókat, turbános törököket, görögöket, oláhokat lát ott az ember ámolyogni, kik jó előre és jó olcsón vásárolják be a néptől a fakészletet, s azt elszállitva, a nyereményt zsebre rakják.

Itt jártunkkor a viz csekély levén, nagymennyiségü fa- és deszkakészlet volt a partokon összehalmozva, a vizmeder és környéke tömve volt felakadt tutajokkal, melyek egy eső után mind felélednek és és megmozdulnak, tovauszandók a szőke Dunának keblére.

Egy hid választja el Hollótól Tölgyest, mely éppen ugy, mint az előbbi, szét van szórva a fő és mellékvölgyen lapályán. E két falu (melyek különböző részekre oszolnak, mint Baraszó, Márpatak, Nagyrez, Putna) közel négy mérföld hosszu területen van szétszórva, lakóinak száma meghaladja a 2000-et.

Tölgyesen már vagy száz székely család is lakik. Ezek e völgynek ős lakói, az oláhok mind későbbi telepitvények s csak e század elején, az otthoni nyomást tovább türni nem tudó három moldovai falu Mádé, Glod és Dormitáru lakói költözködtek ide, és elönték ezek Gyergyó terénél termékenyebb, melegebb éghajlatu s nagy kereskedési előnyökkel biró szép völgyet, mely Gyergyó túlnépességi rajainak letelepitésére, kiköltözködött csángó testvéreink egy részének visszatelepitésére is oly alkalmas lett volna. De még most sem lenne késő a hazára kivánatos ily kicserélést megtenni, mert az ide települtek vissza vágynak ős hazájokba, valamint a csángók is visszatérni ohajtanak testvéreik közé, s igy jószág-cserével könnyen lehetne a lakókat is kicserélni.

Tölgyes felső végénél a Szingyeroza nevü hegyoldalban felhagyott ezüstbánya három ürege tátong, fennebb a Huján patakába, Tiszásnál és Bánya pataka mellett 1848-ban felhagyott vas- és ónbányák vannak. Ezeket, melyek gazdag ércztartalmuak, s melyeket a fenn emlitém rézbányákkal együtt csakis pénzhiány miatt hagytak fel, ujból müvelet alá lehetne venni, s a gyönyörü, e kies völgyeket a nagyban és czélszerüleg üzött bányászat által kincses völgyekké lehetne átalakitani, s akkor terjedelmes szép helyein e havas vidéknek még öt ennyi népesség is letelepülhetne és megélhetne. Oly életre való eszmék ezek, melyeket a gondolkozóbb jövőnek a csángók visszatelepitési ügyére nézve felhasználnia kell.

Alább menve, a táj változik, az utunk felett eddig iránytjelölőleg s gyönyörködtetőleg uralgó Komárnyik letünik; de csakhamar szép hajlatu hegyek fölött felötlik a még nagyszerübb Csalhónak roppant sziklahalmza; hanem ez csak perczre engedi magát megbánultatni, letünik az mint délibáb csalképe, mint képzelet-szülte varázs tünemény, a viszontláthatás ohaját hagyva fel, azonban soká nem várat magára, mert negyedórával alább a völgynek északkeletre kanyarodásánál egész pompájában és nagyszerüségében ötlik ujból fel e roppant hegyóriás, melynél szebb, nagyszerübb havast alig tud felmutatni hegyi partiekban oly dús hazánk.

A Csalhó már Moldovában van, de a Kárpátok vonalába esvén, miután a Kárpátok par excellence magyar havasok, tehát ez alapon a Csalhót is magunknak sajátitjuk, annál is inkább, mert szent István korában az Erdélyt keletről övedző Kárpátok egészen a moldovai térségig mind Erdélyhez tartoztak s azt csak Mátyás király egyezményileg bocsátotta Kantemirnak át*Demetrius Kantemir Descrip. Moldoviae. Cap. 2. p. 1. .

Neve is magyar, mert az Cselhóból eredhet, mivel hófehér szirtei távolból ugy néznek ki, mintha hófedettek lennének. E havas alakzata gyönyörü, déli szöglete óriási lépcsőzetszerüleg van szakadozott szeletekben lemetszve, északi bütüje felhőszerü hullámzatokban tornyosul fel félelmes magasságig, kopár tetején csak itt látszanak a futó-fenyőnek – az Álpok ezen költői növényzetének – festőileg szétszórt foltocskái; de a kopárságot festőiséggel kárpótolta a természet, s ott az emberi léptektől eltiltott magas ormokon a honunkban ugy megfogyatkozott kőszáli zergék (antilope rupicapra) szökdécselnek elégülten, boldogul, ritkán nyugtalanítva az irigy vadászoktól, kik elől a havasnak ember által megmászhatatlan szirtoldalai biztos menhelyet nyujtanak.

A Kárpátok magasságainak meghatárzásában a legnagyobb félreértések uralkodnak, a különböző felmérések s különböző magassági adatok a legnagyobb zavart idézik elő; igy a Csalhó magasságával sem vagyunk tisztában; Sulzer (ki Tschaszlownak nevezi) a magyarhoni Kárpátok legmagasabb csúcsának mondja, magasságát 11,000 lábra tevén a tenger szine felett, mely magasságát egyszerüen csak abból következteti, hogy az az ide 60 óra távolra eső Akirmántól tiszta időben jól látszik; de hogy ezen vélemény – mely annyiakat tévutra vezetett – alaptalan volt, kimutaták az ujabb felmérések, melyek szerint a Csalhó legmagasabb csúcsa 9000 láb*Sulzer szerint 5887 láb, Hauer szerint 949 öl. , hanem hát igy is az Erdélyt övedző Kárpátoknak – a Negóit detronizáló – legmagasabb csúcsa. Üdvözölünk tehát téged havasainknak büszke királya, melyet Isten oda állita védbástyául a viharfogó falul a haza határaihoz; mi zsámolyodnál álló kis atomok félénk tisztelettel emeljük fel szemeinket felhő-koronás halántékaidig, melyen napsugarakból font arany fátyol simul le; köszönjük neked, hogy teljes jó kedvedben egész nagyszerüségedben méltóztatál felmutatni magadat, s nem rejtőzél el titokteljes ködlepledbe, mint azt egy más alkalommal való ittjártunkkor tevéd.

Tölgyes alsó végénél a délről lefolyó Putna patak torkolatjában van a tölgyesi vám*Mely a Piriskéről, hol csak lóháton járható ösvény volt, 1806-ban tétetett ide át.
Kővári Erdély ritk. 59. lap.
.

Ez az annyi nagyszerü pontot felmutató tölgyesi szorosnak egyik legfestőibb tája; a vámmal szemben (északra) a Vereskő, egy gúlaalaku verhenyes sziklaszál tornyosul fel*Lill szerint Hippurit mészkő. , fennebb a megkerültük Komárnyik keleti oldalának szépen csipkézett csúcsai magasulnak fel. Ide mellékelt képünk a vámot ezen gyönyörü háttérrel mutatja, sőt még egy másik, a tölgyesi oláh népviseletet feltüntető képet is ide csatolunk, melyhez meseszerüleg jutánk, mert elmondók már az oláhok azon előitéletes félelmét, melylyel ők mint ördögtől félnek a lefestéstől; ezen előitélet itt is megvan, de a bekapott birót s néhány ott levő más egyént rábeszéltünk, illetőleg ráitattunk arra, hogy engedjék magukat levétetni, s tudva, hogy mennyire félnek, sietve készitém el collodizált üveglapomat, s mig társam rendezgette, biztatgatta, hirtelen észrevétlenül lelopám őket, s jó, hogy igy tevék, mert midőn egy második nagyobb felvételt akarván tenni, a gépet közelökbe helyezém, annak reájok irányuló csövétől ugy megijedtek, hogy mind szétfutottak.

A tölgyesi vám a Vereskő és Komárnyikkal hátterében. (Rajz. Keleti Gusztáv.)

A tölgyesi vám a Vereskő és Komárnyikkal hátterében. (Rajz. Keleti Gusztáv.)

Lill a Tölgyes közelében kovagtelért (Quarzgang) talált, oly ezüsttartalmu ólomfénynyel (Bleiglanz), mely 5–12 hüvelyk erős fekvetben fordul elő.

A Putna völgye igen meglepő, hátterében a Benes havasa és Balázs sarka nevü szép erdőnőtte havas-lánczolatok nyulnak el, ezeken vezet át a Békásba s szomszédos más havasi telepekhez*Békás, Tikos, Ivános, Zsedán-patak, Dámunk, Köszörükő-patak; mind többnyire oláhoktól kapott havasi telepek. Schel az ő összehasonlitó római térképében „Petrodavát” a Békás környékére helyezi: hogy ennek semmi alapja sincsen, felesleges is mondanom. menő ut, sőt a kifelé folyó Békás patakának völgyén Moldovába is ki lehet jutni, miért ott fiók-harminczad van. E havas vidékét és a Békás szorosát nagyszerünek mondják, mi azonban, bár mennyire vágytunk is, meg nem látogathattuk, mert oda juthatásunkat teljesen lehetetlenné tette egy felhőszakadás; ugyanis a Putna-völgye a vámon felül annyira egybeszükül, hogy a gyönyörü idomzatu sziklák között alig marad pár lépés szélességü nyilat a folyó számára, miért a havas-lakók a patak fölé csináltak deszkautat s ezen több száz lépés hosszuságu inogva függő uton közlekednek. Ezen, fénylő hullámait naptól elzáró, boritékot azonban nem igen türi meg a sokszor áradozó szilaj patak, s gyakori az eset, hogy haragos duzzadozása közben felemeli, szétrombolja az embernek megnyergelésére és fékezésére készitett gyenge müvét; ezt tette ide jöttünk előtt pár nappal is, ekként fosztva meg minket az odajuthatásnak lehetőségétől, mert mindenütt függélyes sziklabérczek emelkedvén, e szük nyilaton kivül ez oldalról más közlekedő vonal nincsen*Szent-Miklósról is vezet egy veszélyes havasi ösvény Békáshoz, a Gyilkos tava felé, hol azonban csak gyalog, vagy e vidéken nevekedett havasi lovakon lehet közlekedni; és csak akkor, midőn a patakok nincsenek áradatban, mert miként Gyilkos tava leirásánál felemlitők, ez ösvény nagyrészt a Gyilkos és Békás patakok medrén vonul le. Ez okból, midőn esős idő van, Békás vidéke ugy a Gyilkos, mint a Putna felől teljesen el van zárva, s minden emberi megközelitéstől elszigetelve. . Elzárulván ekként Békásnak szép vidéke előlünk, nem maradt más, mint a Putna völgyéből megtérve, a kis Beszterczét elkisérni azon pontig, hol hazánknak határait elhagyja. A Putna beszakadásánál a Besztercze völgye kiszélesül; ezen terecske a szó teljes értelmében el van halmozva deszka, tutaj, borona és árboczokkal, mivel itt van a Beszterczén folytatott fakereskedésnek legnagyobb rakpartja, vagyis azon hely, hol a kisebb negyedtutajokat egészszé szegezik egybe, deszkával, savanyuvizzel s más áruczikkekkel rakják meg, hogy a Beszterczének a jelentékeny Putna által növelt hullámain tovább usztassák. A táj háttere itt is a Csalhó levén, az nagyszerü és elragadóan szép képet tár fel.

Alább kiszökellő előhegyek zárják el a völgyet olyformán, mintha a természet gondoskodni akart volna e haza könnyenvédhetéséről, mintha annak határához szándékosan emelte volna azon nagyszerü sziklabástyákat, melyek a hazába vezető utat elzárják, vagy legalább könnyen védhetővé teszik. A természet nyomában megjelent az ember is erőditvényeivel, s a sziklafokra három (felül hantolt) faerődöt (Blockhaus) készitett, melyek elvégre is nagyon gyenge védmüvek s a hadtan mostani követelményeinek éppen nem felelnek meg. Ezektől alig haladtunk ezer lépésnyire, midőn a szemeinket oly régóta gyönyörködtető, közeledésünkkel mind nagyszerübb alakot öltő Csalhót apró előhegyek rejték el kiváncsi tekinteteink elől.

De a Csalhó nélkül is elég szép volt a táj, balról egy veres sziklaszál, a Veresszakál emelkedik fel, az e mellől lefolyó Veresszakál patak képezi a hon határát, mert annak mély medrén túl van Preszekár, az oláh vám.

Nehogy azt higyje valaki, hogy ott valami nagyszerü hivatali épületek vannak, – sokkal indolensebb e nép, hogysem ily valamire gondolna. Ott van egy sötét füstös zugban néhány rongyos ficsor, künn néhány rozsdás kovás puska. Ez a határszéli őrség; egy más földszinti ronda épületben néhány zsidó bolt s a vámhivatali iroda és lakszobák, mind oly ronda piszkos zugok, hogy az utolsó székely napszámos se laknék el bennök. E rondaság közepette mily nevetséges jelenet volt a harminczados, ki aranynyal, gyöngygyel dúsan elárasztott czifra házi sapkában, ököl nagyságu borostyánkő csibukkal állott ki, s kedves életepárja, ki bársonyba, selyembe oly fényüzőleg volt öltözve, s ékszerekkel annyira túlhalmozva, hogy bármely udvari bálban megjelenhetett volna. Ily fényüző öltözék ily piszkos, undoritó lakással ugyancsak nem illik össze, pedig egy ily vámhivatalnoknak nagy fizetése mellett jelentékeny mellékjövedelmei vannak, s itt, hol a fa-, kő- és mészért csak kezét kell kinyujtania, mibe kerülne egy lakályos szobának egészen ujból való épitése is. Oh de ők egész keleti indolentiával veszik a dolgot s csak ők legyenek czifrák, ragyogók, egyébre nem ügyelnek; ez pedig ilyenképpen van nem csak a havason, hanem benn az országban is.

Régebb innen érdekes kirándulást lehetett tenni – persze csak lóháton, mert e vámon belől az ut már megszünik – egy a Csalhó oldalában feküdt apácza-kolostorhoz, hol vagy kétezer ilyen szent nő lakott a havas nagyszerü magányában, s hol a látogatókat, főként a férfiakat (mert a veszélyes havasi utakon csak ilyenek vergődhettek oda) igen szivesen látták. Most azonban e zárda fel van függesztve, javai secularizáltatván, a szent hölgyek eltávoztak; ekként nem tehetvén nálok látogatást, mi is visszaindultunk.

De a Borszéktől 5 órányira fekvő vámhoz és határszélhez való kirándulásunk egész napunkat igénybe vette, elannyira, hogy estve felé volt, midőn visszafordultunk; azonban mivel itten igen jó utak vannak, s mivel a hold éppen kegyeskedett a Csalhó tetején felgyujtani lámpáját, mi elhatározók, még ez estve visszatérni Borszékre, néhány kedves, szép és szellemdús hölgy is csatlakozott hozzánk, s ne tudtuk volna-e felfogni egy ily est költőiségét? Elindultunk tehát. Az est gyönyörü, a lég csendes volt, a hold méla sugarai most a Bisztriczora hullámtükrén rezegtek, majd a nagyszerü havasoknak elmosódó rémes alakjait világiták meg; mint elmosódó ködfátyolképek vonultak el előttünk ezen nemrég a regg pompájában tündöklött havasok; az égen csillagok, lenn a völgyben szétszórt tüzpontok, a házak ablakvilágitásának festői rendetlenségben szétsugárzó csillámai, a folyónak halk törtetése, az erdők titokteljes beszédével folyt egybe, a lég illatárral volt tele, a sziv meleg érzeménynyel elárasztva, s mintha e látvány, e környezet ily kedves társaságban nem ragadhatott volna eléggé el, előállott a természet is rögtönzött nagyszerü tüzijátékával, mert a szoros melletti hegyek vagy nyolcz ponton égtek. A rengetegeknek felcsapó lángözönével az e láng által megvilágitott füstgomoly tünt ott a magasban fel, s rémes fényt áraszta szét azon hegyormokon, melyek Közép-Amerika sorvulkánjának képét álliták előnkbe. De hát mik azok az ijesztő recsegések? azok az ágyudördüléshez hasonló, hegyeket viszhangoztató durranások? mi az a félelmes zaj az est csendében? Azok a fáknak utolsó sohajtásai, azok a megmelegedő százados törzsek szétrepedései, azok az alapjokból kiégett fenyőknek társaikat eltipró lezuhanásai, az a rémes sustorékolás pedig a megsemmisülő tenyészetnek halotti beszédje, mert a szél egy-egy fuvalmára, mint ellőtt rakéta, végig nyargal a láng a hegyéleken, s ott, hol előbb kis lángfolt volt, lángtenger áll elő, melyből a rügyvesztett fenyők mint sötét árboczok meredeznek ki; de ime, azok inognak, hánykódnak s roppant zajjal elmerülnek a lángözönbe. Borzasztóan nagyszerü e fenyves erdőnek éjjeli égése! Ki azt nem látta, arról fogalma nincsen, annak gyönyörrel szomoritó behatásáról képzetet magának nem alkothat.

Egy szép forrás mellett a gyepen vacsoráltunk, s csak késő éjjel érkeztünk meg Borszékre.