XXII. Zabola.

Zabola fekvése, vásárai, régi vára, a ref. templom, régi harangok. Basa Tamás curiája, Bethlen Miklós és Kún Ilona, Mikes-kastély, ennek történeti nevezetessége. A Mikes-család. A két Mikes Kelemen emléke. Domokosfalva fekhelye. Tatárdomb, itten vivott csaták.

Zabola egyike Háromszék szebb és jelentékenyebb faluinak; hajdan országszerte hires az itten nagy mennyiségben gyártott finom fátyolkendőről, melyekkel a székely és magyar nők fejöket ékiték. Most a külföldi szövetek leszoriták ezen iparczikket a forgalom teréről, de azért Zabola mint sokadalmas hely napjainkban, ha nem hires fátyolkendőivel is, de más czikkekkel jelentékeny kereskedést űz*Zabola vásárai nagyon régi és classicus eredetüek. Ugyanis Mátyás király 1478-ban Urbán pápa nap utáni szombaton Budán kiadott okmányában ujvári (marosujvári) lelkész Geréb László kérésére és a nevezett egyházközség előmenetelére két országos vásárt engedélyezett virágvasárnap és sz. Jakab napjára. Mátyás király ezen adománylevelét átirta és megerősitette János Zsigmond Fehérvártt 1573-ban Keresztelő sz. János nap utáni szerdán maga és Chyaky Mihály korlátnok aláirásával ellátott okmányban (melyet e munka VI. kötetében Ujvár leirásánál közölni fogok) Maros-Ujvár több kezen át végre a Mikes-család birtokába jutván. Gróf Mikes Mihály 1731-ben, mivel e sokadalmak Maros-Ujváron kevés jövedelmet hoztak, Zabolára tette át, s azokat Zabolán tartva, a Mikes-család élvezte is annak jövedékeit békésen egészen 1795-ig; ekkor Kézdi-Vásárhely panaszára a főkormányszék egyoldalu rendelettel betiltotta, de Mikes Zsigmond erélyesen lépett fel ezen jogsérelem ellen s az adományozási okmány felmutatása s 64 évi békés élvezetnek kimutatása után megnyerte ujból a zabolai sokadalmak folytatását, s azoknak ma is élvezetében van a Mikes-család. (Kitetszik ez a kormányszék levéltárában levő okmányokból, melyek közt János Zsigmond fennebb emlitett adománylevelének hiteles másolata is megvan.)), mi emelkedésére nem kis befolyással van. Különben Zabola nem csak most, hanem régen is tekintélyes helység volt. Az 1567. regestrumban 45 kapuval jegyeztetett be, mi már akkori tekintélyes voltára mutat.

Zabola a határszéli Kárpátoknak egy – a Nagy és Hegymöge patak által átfolyt – kies völgyületében fekszik, elrejtőzve mint az e vonalon eső faluk csaknem mindenike. A faluknak ezen elrejtőzése pedig ugy hadtani, mint természeti okokból is származhatott.

Hadtani okokból, mert ezen meredek hegyektől övezett völgyek nagyrészt csak torkolatjuk felől közelithetők meg, s igy a régi időkben oly gyakran zaklatott lakosoknak csak ez egyetlen oldal védelmére kellett szoritkozniok, oldaltámadások ellen természeti védvonalok által lévén fedezve.

Természeti okból ,mert az ily völgyekben feve voltak a Nemere szele ellen, mely Háromszéknek vészes áldása. Áldás az, mert azon év, melyben a Nemere uralg, termékeny szokott lenni. Vészes, mert midőn annak rohamai megindulnak, akkor az utas szállást keres, ember és állat fedél alá siet, mert mikor az végig üvölt Háromszék rónáján, akkor veszélyes szembe állni vele, levén azon sajátsága, hogy bősz dühében mindent elsodor, szekereket felforgat, s főleg télben hófuvatagokba temeti el a szegény halandót, ki idejében el nem menekülhetett, vagy megfagylalja a szegény utast, mert a legmelegebb öltönyt is pókhálóként járja át. Azért a faluk, hol csak lehetett, e vészes szél ellen fedett helyekre épültek. A téren künn csak jelentéktelenebb, kisebb községek helyezkedtek el, melyek a völgyekben már helyet nem találhattak, de ott is az épületek akként vannak fektetve, hogy északkeletre ablak, ajtó ne nyiljék. A Nemere leginkább a tavaszi éjegyenkor uralkodik, azonban télen is gyakori s nyár folytán is, bár ritkábban, szokta magát jelenteni.

Zabolát Tröster Zebel-nek nevezi. Nevét a hagyomány szerint, mint fennebb látók, Zab oljá-tól nyerte, Benkő szerint (Spec. Trans. T. Sic. Sed. Háromsz.) egy régi – a határszéli tolvajok zabolázására épitett – váráról kapta. Én e vár fekhelyét sokáig kerestem, s mivel benn az erdőség valamely csúcsán véltem, meg nem találhattam; csak később, midőn annak felfedezhetése reményéről már-már lemondottam, jöttem nyomára. Mert e vár nem az erdőségekben, hanem a mostani falu között, azon a helyen volt, hol a helvét hitüek temploma, leányiskolája és tanitóháza áll. A várárok, mely ez erődöt környezte, s melybe a Zabola pataka beereszthető volt, öreg emberek állitása szerint néhány évtizeddelezelőtt még épségben volt. Sőt egyik lőréses bástya is még fennállott. Most azonban az árkokat betöltötték – mert Háromszéken minden talpalatnyi föld értékesitve van – beépitették, kertté, udvarrá alakitották, s szabad téren pedig medrébe tavak gyültek össze; de ha az ember e vonalon ásatásokat tesz, mindenütt régi, szilárd falzat nyomaira akad. A várnak lerombolt falaiból épültek hihetőleg a várkastélyos templom s a zabolai udvarházak is. Eltünt a vár, de a hagyomány megvédte emlékét s meg egy szép regét is, melyet Finta István pávai ref. lelkész oly költői tollal s oly szép felfogással dolgozott fel. A költő átengedte nekem szép költeményét, s én azt mint a romok felett nőtt szép emlékkorszorut ide igtatom.

Zabola.
Háromszéket s moldvát keleten egymástól,
Rengeteg erdők és hegyek tartják távol.
Derengő homály van itt a lombok alatt,
Ugy kifognak ezek minden napsugarat.
Feneketlen mélység tátong egyik helyen,
Másutt az ormok túl nyulnak a fellegen.
Mélység és magasság, világosság s éjjel,
Cserésen változnak itt minden lépéssel.
Kik a munka, rend és törvényekre untak,
Azon jó madarak mind ide vonultak.
A rablófőnökök egymásközt ugy éltek,
Mint megannyi kisebb országfejedelmek.
Szövetkeztek együtt, rabolni ugy mentek,
Két országot tüzzel, vassal rémitettek,
S a sok kincscsel, melyet raboltak, gyüjtöttek,
Az erdő ős sziklapinczéi megteltek.
Igy éltek sokáig, nem volt kard s akarat,
Mely megzabolázza a vad rablóhadat.
Folyt a vér mint patak, a gazdag koldus lett, –
Szegény ország! … hol csak a rabló élhetett.
Hanem régesrégen történtek mind ezek,
Reá a századok alig emlékeznek.
Rabonbánok alatt élt akkor a nemzet,
Sorsáról igy, augy, mint tetszett – végezett.
Zabor alrabonbán két csapattal száll ki;
Egyiket ő, a mást hős fia vezérli.
Repül az ifiu délczeg paripáján,
A nap reászállott, ragyog a sisakján.
Kopja a kezében, amugy villogtatja,
Mintha személyesen a hadisten volna.
S a megette elnyult székely csapat ugy áll,
Minta „hadak útja”*Székelyeknél „hadak útja” a tejút. az éj csillaginál.
Szól az ifju vezér: testvérek! ittvárnak
Lovaink, s mi rontunk ama rablóvárnak.
Dicstelen a csata; de hadur akarja,
Hogy veszszen a rablás s a gonosz hatalma.
Erősen megállták a rablók helyeket,
De a székely nem türt s nem tür ellenséget.
Egyik rész a szikla párkányait mászsza,
Mintha a fellegből hulltak volna oda.
A másik szemben ví, rettentő a csata,
Örvend hadur, a büszke a székely fiukra…
Mint a bősz áradat: ront, bont … a mit talál, –
Az ellen sora közt ugy tombol a halál.
Egyszer csak, a csata utóperczeiben,
Egy tág ösvény nyilik a rablóseregben…
Jő egy női alak, de nincsen rostélya,
S az ifiu Zabort fölhivja párbajra…
Ki vagy … honnan jöttél… melyik szikla termett??
Nem … em a föld, – téged a szép nap teremtett…
Két szemed ugy ragyog, mint hadurnak nyila,
Termeted bájosb, mint a tündérek álma!…
Én veled harczoljak? Hadurra! nem teszem…
Kardom a nap leánya ellen nem emelem.
Hadd e megvert hadat, eltévedett csillag!
Hiszen náladnál szebb az égen sem ragyog!
Bátor vezér! engem Zainának hivnak,
Leánya e bevett sziklavár urának.
Már, vagy harcolsz velem, vagy kövess engemet!
A koczka vetve van, válaszd az egyiket!
Követlek bár hova. Pajtások! nyugalom,
Mig e sziklafészket magam megvizsgálom.
Titkos repedések vitték egy szobába,
Ott állottak Zabor, Zaina és atyja.
Vezér! mint Attila, ugy viselted magad,
Hogy győztesen ezen utat válaztottad.
Szeretlek tégedet, mint meleg a napot,
Tartsunk azért együtt itt haditanácsot.
Ne hidd, hogy a kiket rablóknak neveztek,
Ezen rengetegben könnyen legyőzitek.
Eléjönnek ezek, meg visszavonulnak;
Épp ugy rendezettek, mint a szerves hadak.
Ha ma itten győztök, holnap nagyobb dühvel
Dúlják a falukat tüzzel és kardéllel.
Épitseték azért egy várat a szélre;
A vagyon s személynek e legjobb védelme.
A dúlókat vár mindig zabolázza,
félnek a térségre menni vadászatra.
S igy a vagyonhiány végre feloszlatja,
Vezér! csupán a vár egyetlen zabola.
Felséges tanács ez, felséges Zaina!
Csakhogy osztán*Osztán = aztán. légy te e várnak asszonya.
Zaina! légy mindig tanácsadó felem!
Fogadd tőlem még ma örökös hűségem.
Ugy legyen, közbeszól a sasvár főnöke,
Ma kettős diadal a vőlegény bére.
Megsértett volt a nagy rabonbán hatalma,
De én is megtérek hűségére még ma.
Alighogy végezte, künn riadó hallik,
Hogy Zabornak atjya és hada érkezik.
Együtt hagyták oda aztán a vérhelyet,
Egy órában nyervén diadalt s szerelmet.
Idő, idő után haladt, épp ugy mint ma,
S a haditanácsnak felépüle vára.
Bástyák s lőrésekkel jól fel volt készitve,
S egy vizárok vette az egészet körbe.
Innen indultak ki a háromszékiek,
Hogy nyakát szegjék a féktelen életnek,
A mely, mint lángözön a vihar szárnyain,
Egyre ölt, dühöngött a rend emberein.
De hős Zabor kardja és a bölcs Zaina
Lassankint a békét helyreállitotta.
Idejöttek sokan a vár szárnya alá,
Hol többé magát egy rabló sem mutatá.
és a várat a nép „Zabolá”-nak hivta,
Mert zabola volt ez minden rendhagyóra.
Több ezerre nőtt meg az itt lakók száma,
A szép falut ma is ugy hivják: „Zabola.”
Ha már tudakozod: mi lett a várból ma?
A helyére épült „istennek temploma”,
Hol egykor a békét nyil és kard hirdette,
Most az Ur háza int mennyei békére!
Békén áll ott templom, torony és iskola.
Igy alakit s mível a kor kivánalma.
Kisebb vár körzi ezt, tovább a vakárok
Jelik: hogy itt volt a zabolázó várlak.
Finta István
pávai pap.

Az ősvár helyére és annak romjaiból épült – a hagyományok szerint – a reformátusok igen érdekes egyháza, mely hasonmása az első kötetben ismertetett dersi templomnak, azon különbséggel, hogy ezt az emberek értelmetlen ujitása és az idő kimélytelensége sokkal inkább megviselte. Boltozata – melynek egykori lételét még mostis meglevő oldaltámjai kétségtelenné teszik – ugy a szentély, mint a hajó felett eltünt, de megmaradt – a koronapárkányzatot helyettesitő és az egész épületet körülfutó – azon köríves fries, mely kiszökellésében zúzüregekkel s felül megforditott kulcsalaku lőrésekkel levén ellátva, nem csak ornamentikai, hanem védelmi szerekezet is volt; megmaradt a szentély polygon záródásával öszhangzatos csúcsíves diadalív és meg déloldalán levő öt ablaka teljes épségében. Ezek közül hoszszentélyen levő kettő csúcsíves, díszművezetét a kettős csúcsív fölé helyett környilat tölti be, és pedig két karika az elsőnél, egy a másodiknál. A hajón levő más két ablak szintén csúcsíves, az első a kettős lóherív feletti négy levéllel, a második a kettős csúcsív feletti környilattal alakult, melybe kereszt van helyezve. Van még egy ötödik kisebb ablakocska is ez oldalon, a kar világitására szolgáló, mely köríves nyilatu, ennek díszművezetét a kettős körív fölé helyezett környilat alkotja. Mindkét kapuja átalakult, de azért a fenn körvonalozott műalakok elégségesek arra, hogy a templom épitészetének korszakát a 14-ik század közepére határozzuk.

A templomot hatalmas köridomu várkastély környezi, melynek eredetilega templom fedélcsúcsáig felért falait 1838-ban, mert fenntartása sokba került, 3 ölre törpitették le. E kastély négy kis ágyuval volt felszerelve, melyek közül egy az 1848-ki szabadságharczban még szerepelt. tornya a kastély kapubástyájára épült s az ebben levő mindkét harang régi. A kisebbiken 1588 évszám van csak, minden más e korban szokásos jelmondat nélkül. A nagyobbikat Basa Tamás öntette 1644-ben*E harang 1771-ben elhasadván, Toldi Zsigmond ujból öntette, de megtartatott a rajta volt ezen régi felirat is: „Haec campanam fundi fecit Gen. Dom. Tom Bassa de Zabola, Judex sup. Trium Sedium Siculicali. Anno 1644”. ). Van még a református egyházközségnek egy igen érdekes régi zsoltárkönyve, melynek domborművekkel ékes egyik tábláján e felirat olvasható: „Thomas Basa de Szabola Anno 1656 conpingi curavit.”

Zabola eltünt ős vára és fennmaradt régi temploma mellett nevezetes székely történelmünkben azért is, hogy 1466-ban bazyni és szentgyörgyi gróf János, erdélyi vajda és székelyek grófjának elnöklete alatt itten tartatott a székelyeknek azon közönséges gyülése, melyben elhatároztatott, hogy minden székben székbirák legyenek, kik a peres dolgokban gyors itéletet hozzanak, az ily itélet pedig Udvarhelyre és onnan a székely ispán közbejöttével az udvarhoz felebbeztessék. Ugyanezen gyülésben határoztatott el az is, hogy az ily székbirák a népnek a hatalmasok elleni panaszait is felvegyék, s azokat a székely ispánnak bejelentvén, ezek a hatalmaskodókat, a közszabadságnak ilyen ellenségeitfejöktől és minden vagyonuktól megfoszszák*Kállay Hist. ért. a Ns. Székely nem. ered. 172. és 176. lapjain. és e határozatokban bámulhatjuk méltán a székely nemzetnek igazság és törvényes szabadságtiszteletét, a népjogoknak szentségét azon korban, midőn Európa más államaiban a hűbéri rendszer s a nagyok hatalmaskodásának gyászos korszaka virágzott. E gyülés végzéseit egész terjedelmében közli Kosa Zsigmond „De publica part. Trans. administ. sub Wayvodis” Bécs 1816. 4-rét, 68–69. lap, és Eder Obs. ad Felm. 210. 248. lap. ).

De a jogtörténelemnek ezen, nemzetünkre és annak ez oly távol korban is megvolt jogérzetére becsületet hozó mozzanatárnak felemlitése után térjünk vissza a mai Zabolára, hol a régésznek, valamint a történetnyomozónak még teendője van, mert a fennebb leirt egyházon kivül még találunk néhány más figyelmet érdemlő épületet. Ezek közöt első helyen felemlitem hires Basa Tamás curiájának – a templomtól északra fekvő, mellékelt képünkon bemutatt – romjait, mely képen egyszersmind a zabolai ref. templom is feltünik díszes háttérként.

E kastélyban látta meg legelőbb a bájos Kún Ilonát az 1667-ben háztüz létni jött Bethlen Miklós, mikor a 73 éves Basa Tamás – Kún Ilona nagatya – még élt*A Basa-calád egyike azon kihalt ős székely családoknak, melyeknek történelmünkben szerep jutott. A család eredeti fészke Gelencze, Zabolára Mikes János notájával szálltak át. E családból legelső Basa György tünt ki, mint Zápolyának II. Lajoshoz nyargaltatott azon követe, ki által a már Pentelén talált királynak izente, hogy sergével utban van, miért érkeztéig a harczot kerüljék. Fájdalom, ezen izenetnek figyelembe nem vétele idézte elő Mohácsot. (Lásd Budapesti Szemle 1868. 7. 454.) A család legkitünőbb embere azonban a mi Basa Tamásunk volt, kit szász Károly is megéneket. 1636-ban követ Lupul vajdához, ugyanezen év nov. Boros-Jenőnél egyik békebiztosa Rákóczinak. (Lásd Kemény Józs. App. Ep. VIII. 161. 169.) 1642-ben háromszéki főkapitány, tanács ur és követ a portára. 1661-ben az Apafit trónra emelő m.-vásárhelyi gyülésen van jelen. 1667-ben Bethlen Miklós lakadalmán. István testvére mint Báthori Gábor életére törő a beszterczei országgyülésen notáztatott 1610-ben. 1623-ban Kemendnél felakasztatott. Tamás fiát Pétert II. Rákóczi a kővári várban tartá fogva. A Basa-család ebben, illetőleg Basa Helenában (Kún Istvánné) 1671-ben halt ki (Nemes János diariuma szerint). Jószágaik a Kúnokra, ezekről Nalácziakra szálltak, a zabolai jószágot Naláczi jogon jelenleg Pálfi Dénes birja.. Itt e lakban mátkásodtak el, s egybekelésök után is gyakran laktak itten. Sőt Bethlen Miklós másdok nejében is többször időzött Zabolán, mint azt ő maga emlékirataiban felemliti. Zabolai lakása mintegy menhelye volt ez annyiszor félreértett s annyiszor üldözött nagy emberünknek; itt a szabadságszeretben mindig erős székelyek közt keresett és talált is némi biztonságot, s ugy látszik, hogy Bethlen Miklós kedvencz lakát, – hol éltének szép angyalát először ismeré meg, s hol annyi boldog perczeket töltött – nem csak nagy kegyeletben tartotta, hanem azt ismeretes épitési szenvedélyénél fogva megnagyitotta és kiujitotta. Az épület kiszökellő oszlopos csarnokának egy igen szép portaléja volt, melynek korinthiai féloszlopokon nyugvó tetőzetén művészi faragványoktól övezett táblázatban a Bethlen és Kún czimer látható ezen alatta lévő felirattal:

„Domum hanc augendo et reformando novam fecit Sp. ac. Gen. D. Nicolavs Betheln et d. Helena Kún Anno D. 1680”.

De csak volt, mert mostani tulajdonosa az 1848-ban még lakályos és szép fresco-festvényekkel ékes lakot fedéltelenül hagyván, az ma már düledez, történeti és művészi becscsel biró portaléját egy pisztolyért eladván, helyéről elmozdittatva, ma a Mikes udvarban van; pedig Bethlen Miklósnak minden fiatal lélekben tiszteletet és lelkesedést ébresztő emléke bizonynyal több kegyeletet érdemelt volna.

Zabola másik nevezetes épülete a gr. Mikes-kastély, mely ma teljesen átalakult; pedig régen erőditett kastély volt, néhány évtizeddel ezelőtt lerontott kapubástyával. Ezen kastély szép, Háromszék nagyrészét befoglaló kilátást nyujtó kies fekvése mellett még történeti becscsel is bir, mert itten tartatott 1629-ben febr. 2-án az akkor itt lakott Mikes Zsigmond házánál, Apor Lázárnak Imecs Judithtal való fényes lakadalma, melyen Erdély főnemessége és maga a fejedelem Bethlen Gábor és neje is jelen volt*Ezen menyegző egész részletességgel le van irva bodoki Mikó Miklós naplójának 6. lapján. ). A mult század folytán pedig Háromszék gyakran tartá közgyüléseit a Mikes-kastélyban*Egynémely hazai utazások, gr. T. D. 92. lap. ). 1737-ben itten tartatott Háromszék lustrája, vagyi nkább a gubernialis biztosok által véghez vitt conscriptiója*Lásd az erdélyi főkormánysz. levélt. a J 1 levélt. jegy alatt levő lustrák gyüjt. 889. s köv. lapjain.), és végre e kastélyban született 1805-ben sept. 4-én gr. Mikó Imre*Anyja gr. Mikes Zsigmond Háromszék főkirálybirájának leánya Borbála volt. ) jelenlegi közlekedésügyi ministerünk, kinek jótékony hatásu élete, valamint polgári és irodalmi érdemei sokkal ismeretesebbek, hogysem azoknak itten való felemlitésére szükség lenne. Ennyi kedves emlék füződvén e kastélyhoz, méltán kiérdemli azon figyelmünket, hogy képének melléklése által bemutassuk a kedves olvasónak, annyival inkább mert az mintaképe a székelyföldi régi urlakoknak, melyek lassankint mind kivetkőznek ős ezükből, valamint kastélyunk is divatos küllemet öltött, a mennyiben jelenlegi tulajdonosa gr. Mikes Benedek megnagyittatva, svájczi modorba idomittatta át, miért a történeti emlékekel kapcsolatos réginek méltán szentelhetünk egy emlékképet.

Volt a kastély háta megett egy igen régi korból való katholikus kápolna is, mely romladozott levén, a kastély mostani ura, a lelkes gr. Mikes Benedek leszedette és a falu közé leszállitott anyagával egy igen csinos templomkát épittetett.

A család sirboltja a kastély háta mögött emelkedik. Két lakója van e halottkamrának, mindkettő fiatal és reménydús, kik az élet tavaszán haltak el; egyik a bájos gr. Mikes Mária, kit mnyegzője előtt ragadott el a kérlelhetetlen halál, másik gr. Mikes Kelemen 1848/9-i szabadságharczunk egyik kiválóbb hőse, e dicsteljes küzdelem egyik nemesebb véráldozata, ki ugy a nemzeti erő szervezésében, mint a csatatéren fényes érdemeket szerzett magának, s nagy szolgálatokat tett a hazának, sőt ha idő előtt el nem vérzik, bizonynyal még nagyobb dolgokat, még fényesebb tetteket vitt volna végbe, s fénycsillaga lesz vala a szabadság derült egének. De igy is magasztos vértanuja ő a szent szabadságnak, miért minden hazafi tisztelettől áthatottan közelitendi meg dicssugár-környezte sirját. A halottja van itt, kinek sirjára babérkoszorut helyezett a haza könyező nemtője; a hős ravatala ez, kinek nevét tündöklő betükkel jegyzé fel a történelem muzsája; a szent vértanu hantja ez, kit a dicsőültek közé helyeze a mindenható Isten kegyelme.

A koporsón – mely a csatatérről összegyüjtött földi maradványait r?jti az égbe szállt nagy léleknek – arnayozott érczlapra vésett e felirat van helyezve:

„A 15-ik Mátyás Huszár Ezred Alakitója és ezredes, Gróf Mikes Kelemen, Született 1820-ban, Elesett a Szabadság és Nemzetiségért harczolva szeben ostrománál.Januárius 21-én 1849”.

Üdvezült nagy lélek, bée és a haza áldása lebegjen hantjaidon! Én, ki téged mint szeretett rokont és hazafit gyászollak, nem tehetek emlékednek más tisztességet, mint azt, hogy siremlékednek rajzát ide csatolom; nem hozhatok más áldozatot, mint hogy sirodra hullatom a sziv fájdalmának felfakadt könyeit, igérvén, hogy nyomdokaidba lépve, igyekszendek példádat követni s hazáért élni-halni.

És a 49-ki Mikes Kelemen sirjánál ne ötlenék-e fel emlékünkben az első Mikes Kelemen, a Tökölivel honszerelme miatt kibujdosott Mikes Pálnak (1690. augustusban született) méltó fia (kit még kiskorában mostoha anyja, torma Éva katholizált, mert addig a Mikesek protestansok voltak). Ő egész lélekkel csatlakozott a Rákóczi-forradalomhoz, csaknem mindig Rákóczi közelében volt a csatákban, s kisérője számüzetésében is. Az 1717. országgyülés rá is kimondotta notát, s e naptól fogva hőn szeretett hazáját nem volt szabad látnia. Csak egyszer 1739-ben közelité azt meg Rákóczi József sikertelen kisérletekor, de ez is meghiusult, s akkor irta: hogy „elhiheted néném, micsoda sohajtásokat bocsátottam, midőn édes hazám havasi melett mentem el, örömest bementem volna Zágonba, de az Ur befedte előttem az oda vivő utat”.

És ne lenne-e szent és tisztelt emléke annak, ki 40 évi keserves számüzetésben is megőrzé mindvégig honszerelmét, ki karddal és tollal szolgált hazájának, ki e nagy napok Homerja volt, ki törökországi levelei által nemzeti irodalmunknak egy oly ritka gyöngyét adta, mely – miként Toldi mondja – korának csúcsán állott. Ott élt a nagy hazafi a számüzetés keservei között mindaddig, mig minden számüzött társát eltemeté; a keserü való leszakitott minden reményt, s daczára ennek, a hontalanság fájdalmait mégis emelkedett öntudattal s vallási nyugodtsággal türte, pedig mindentől megfosztott számüzöttnek csak egy reménye, a halálban való megnyugvás maradt.És ma a haza, melyért annyit szenvedett, melynek oly nagy szolgálatokat tett, még azt sem tudja, hogy hol nyugosznak e szentvértanu hamvai.

De azért neved nincsen elfeledve, az tündöklően ragyog a történet lapjain, s az utókor fia lelkesül neved emlitésénél; s mi, kik elindultunk a tőled és kortársaidtól jelölt uton, mi, kik az általad fennlengetett zászlók alatt meghoztuk a nagy eszmének, – melyet te is vallál – a véráldozatot, mi, kik a lépteid és sirod által szentesitett s általad a honvágy könyeivel öntözött göröngyöket tapodtuk; mi, kik az idegen földnek titeket ápolt s keblébe fogadott virányait áhitatos remeteként bejártuk; mi, kik elhagyatott sirjaitoknál, hazafiságnak és szabaságszeretetnek szent vértanui! letérdeltünk, mi áldjuk emléketeket, mely a hontalanság megpróbáltatásának nehéz napjaiban kitartást ada nekünk is, és keblünkben egy szebb jövő iránti reményt éleszte, mert egy oly szent ügy, melyért ily dicsők szenvedtek, bizonyára kedves Isten és emberek előtt is.

Egy ily családnak, mely ily dicső fiakat adott a hazának, nincs szüksége, hogy messze századoknak már-már homályba vesző dicsfényét keressük fel, de miután mi a kihalni indult néphagoymányoknak figyelmes gyüjtői vagyunk, nem tehetjük, hogy ide ne csatoljuk a Mikes-család eredetéről nép száján élő s a letelepülési korba felható gyönyörü történeti hagyományát, melyet ujból Finta István által feldolgozott alakban adunk át szives olvasónknak.

Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban!

Vörösmarty.

Székely honszerzés és Mükes.

I.

Attila, a hunok rengeteg királya,
Nászéjén Ildikó karján szörnyet hala.
Villám volt ő, – mig élt, menydörgő hatalma
Keleten, nyugaton a földet megrázta.

De a hóditó kart s lángészt kigunyolta
A sors, a nagy király pártos utódiba.
Mig ezek egymásközt osztályharczot víttak
Aláástak a nagy hun birodalomnak.

Igy történt, hogy kik a hunt eddig rettegték,
A pártutü népek most őt visszaverték.
És a megrendített világrázó nemzet,
Több csapatban indult keresni uj helyet.

Oh a nemzet, a mely pártokra szakadott,
S egymással szemben ví élet-halál harczot,
Szörnyet bukik, mert a fáradt oroszlánnak
Még a szunyogok is vérén lakmároznak!

II.

A hunok törzsönként sorakoztak össze*Per tribus et generationes.     Verbőczi. ),
Több egyesült törzsnek volt egy hadvezére.
Kadicsa hős vezér összegyűjti hadát,
Hogy határozza el a nép saját sorsát.

Fenn van a hadvezér egy domb magaslatán,
Messze nyúl ki a had ennek sík lapályán.
Sötét éjjel borult mindenik arczára,
A benn dúló vihart hogy magába zárja!

Mintha mindegyik egy élő szobor volna:
Oly merően s némán néznek Kadicsára.
Elveszett a csata, de szolgák nem lesznek,
Inkább családostól egylábig elvesznek.

Vitézek, pajtások! szól a nép vezére,
Csorbát kapott kardunk, de nincsen eltörve!
A nagy nemzeti test messze vette utját,
Mi maradunk s itten keresünk uj hazát.

Kelet ős hegyei tova magaslanak.
Ezek legerősebb várai Hadurnak.
A föllegek széke, a hegyek teteje,
Alattuk legyen kis nemzetünk székhelye*Székhely = hon, haza. Valószinüleg igy nevezték a hunok megszállott lakhelyüket, mely később a helyről, nagyon természetes analogia szerint, a nezettestre vitetvén át: lett belőle a „székely” nevezet.     F. ).

A sötét harczosok erre megmozdultak,
Mint megannyi fia rémes földingásnak.
S rá zúgák: „Kadicsa, mint mondád, ugy legyen.
Csakhogy szabadságunk legyen a székhelyen!”

Ekkor csak egyszerre Kadicsa leánya,
Föllebben, mint a nap egy lehullt szikrája.
Mika – mert igy hivták – mosolygott a népre;
Szerették, mert ő volt a tábor tündére.

Fennkölt tekintete, fellegtelen égbolt,
Két szeme mint égő csillagpár ragyog ott.

Szép ő, mint kelő nap kihasadt bibora,
Bátor, mint a felleg csattogó villáma.

Fölzeng Mika hangja: Daliák, testvérek!
Ama hegysor s völgyek gazdagon teremnek.
Bujábban leng a fü, mint a csaták nyila,
Táborunknak megfér ottan minden nyája.

Kinek ott lakásunk nincsen a kedvére,
Csapásaink alatt folyjon el a vére.
Karddal szabadságot, s szabadsággal kardot
A hun megvédeni mindig tud és tudott!

Én jártam ott s jelül egy dombot emeltem,
Melyről tátosinkkal hadurt megkérdeztem.
Áldozatunk hadur nagyon megkedvelte,
S a székhelyt örökre seregünknek igérte.

Fel hát, kis tábora, Attila hadának!
A sas a sziklába ver fészket magának.
A mely csapatvezér előbb jut a dombra,
Annak nejévé lesz Kadicsa leánya!

Mika szavaira a kard felvillogott,
A kard élén a nap örömében tánczolt.
A mogorva arczok kiderültek, s nincsen
A ki ne tombolna széles jó kedvében.

A nyerendő honnak áldomását itták,
Ősi szokás szerint kerültek a kupák.
Áldoztak hadurnak, a nap és a holdnak*Nap és hold mind e mai napig „székely czimer”.     F. ),
Dícséneket zengtek Kadicsa s lányának.

III.

Kelet bérczeiről vonulnak a népek,
A nyomuló hadnak, hogy helyt engedjenek.
Egy népfajnak se jut olyféle eszébe,

Hogy tegezt emeljen a rettegett népre.

Jő a világbiró hunok töredéke,
De elégnagy arra, hogy győzzön fegyvere.
Ujjongva fogadják hegyek és a völgyek,
Székhelyet adván a legvitézebb népnek*Siculi, genus hominum bellicosissimum, etc.     Lipót-hitlevél. ).

Tova repül Mika tüzes paripája,
Mellette halad a hősvér Kadicsa,
Egy percz, és eljutnak a domb lejtőjére,
Melyet felhányatott a tábor tündére.

Nagy lélekzettel szól hősvezér Kadicsa:
Köszönet hadurnak, eljutottunk a dombra!
És a dombtetőről egy hang felel vissza:
Mük es*„Mük es” a háromszéki nép ajkán ma is széltében divatozó kiejtés, e helyett: „mi is.”     F. ), itten várunk Kadicsa lányára.

Mük es! szól a vezér, ki mondja ezt ott fenn,
Ki nyerte meg, hogy a tündér férje legyen?
Egyik alvezéred, minek mondjam nevem,
Mikor hősvezérünk ugyis ismer engem!

Jól van, vezér, mántúl Mükes” legyen neved;
Ez a dömbetőről első köszöntésed.

Mükes s név alatt vedd Kadicsa leányát.
A sereg tündére hűn megtartja szavát.

Bátor Mükes, ki a halált sokszor vívta,
Hogy Mikához lépett, oda bátorsága,
Nemzetem, honszerző szép vezércsillaga,
A legvitézebb sem méltó birásodra!

Szeretlek téegedet, mint nap a világot,
Mégis visszaadom megigért szavadat!
Nem birhatlak csak mint a harcznak jutalmát,
Kövesd kebelednek legforróbb hajlamát!

Igy is csak te birod tiszta szerelmemet,
Tudtam, hogy első lészsz, Mükes, a domb felett!
Gyermekim! ti méltók vagytok egymásra.
Áldásom reátok! áldás uj hazánkra!

IV.

A hadtestek később egy nagy térre gyültek,
Felséges terére dicső Háromszéknek.
Itt volt az áldozat, táltosok imája:
Hogy hadur a székehelyt védje, oltalmazza.

Most a dombtetőről a „varázsdob”*„Varázsdob” hun jövendőmondó szetartás. (Lásd Thierry Amadé „Attiláját” Szabó Károly forditása után.) ) hangja,
A hn szellemeket körbe varázsolja.
És szól a szellemek fejedelme: „Vérek!
A birtokba vett hon örökre tietek.

Ha egyesek lesztek, kardotok hatlama,
ősi szabadságtok s jogotok megóvja.
Míveljétek a hun jellemet és nyelvet,
A nemzetnek ezek adnak örök éltet!

És neked hős Mükes s Kadicsa leánya
Esküdt hűségtekethadur meghallgatta.
Nemzetek elmulnak s a ti sarjaitok
Századok mulva is élnek, virágoznak!”

A szellemek árnya ezzel tova lengett.
A hunok öröme most határtalan lett.
Megkezdődtek a nagy ősi áldomások,
Viharmódra zúgtak a harczijátékok.

Több napig tartott a hunok nagy ünnepe,
Visszatért közükbe Attila szelleme.
És a hun – mint székely – a hont ma is birja;

Ma is az ősöknek méltó ivadéka!

Mükes és Mika is nincsenek meghalva,
Korunkig lehozta a nép hagyománya.
Mükesnek utódi a derék Mikesek*Ezen néphagyomány ma is kétségtelenül él a zabolai értelmesebbek ajkán. Sokszor beszélte ezt néhai zabolai Kovács József volt nagy-enyedi tanár. Utánna tisztelt pályatársam Hadnagy Péter és mások is akárhányan ősi hagyomány nyomán.     F. I.).
Virágzó nemzetség, disze a nemzetnek.

Finta István.

A költő ezngedelmes dala után rideg lesz bizonynyal a próza kopár terén történelmi böngészeteiben talán unalmassá vált kutatónak beszéde, de a gyöngy is ugy tündököl inkább, ha kevéssé ragyoványos foglalványba helyezik. Szabadjon azért a költészetnek e szép fénykövét a történelmi nyomozásoknak homályos ugyan, de itt-ott mégis fénylő zománczczal ékes keretébe fognom, szabadjon a történelmünkben oly nagyszerüleg szerepelt Mikes családot, székely törzscsaládaink e legkiválóbbikát a történelem mezején is felkeresni, hisz már azok, kiket fennebb ismerteték, is eléggé dicsőitik e családot, pedig még sok mást találhatunk, kik azokat megelőzőleg a Mikes nevet fennragyogtaták, kiktől hősiességet és magasztos hazafi jellemet ezek örököltek, kik az eldődök példáit követve lettek nagygyá és dicsővé.

E család őstörténelmével annál nagyobb érdekkel foglalkozhatunk, mert annak tagjait mindig a szabadság ügye mellett látjuk buzgólkodni, elannyira, hogy alig volt oly szabadságharcza hazánknak, melyben egy vagy több Mikes ne játszott volna kiváló szerepet; a hősöknek, a szabadságvédőknek egy hosszu sorozata tünik fel e család lajstromában, a fiu apjától örökölte a lángoló honszerelemmel párosult kötelességérzetet és azon legnemesebb hajlamot, mely a haza, emberiség és polgárosodás érdekében való működésre öztönzé; s miként a hagyományok Mükesse első volt a dombon, ugy utódai is mindig elsők voltak a hazafiak között, miért a székelyek dicsőséges primori czimét méltán viselhették.

A család leszármaztatásának nincs itt helye, azonban még se tehetjük, hogy azon számosak közül, kik a haza iránti érdemekben kitüntek, legalább a jelesebbeket fel ne emlitsük.

A Mikes család kétségtelenül a királyok idejében is szerepelt, bár erre biztos történeti adatokkal nem birunk*Az eddig még át nem kutatott nagyon terjedelmes családi levéltár e tekintetben bizonyosan érdekes adatokat nyujthatna. ), pedig valószinü, hogy az 1289-ben előforduló Mikud és Mikus bán*Lásd Szereday Ser. Eppisc. 94. és Fejér Cod. Dipl. VI. 2. 150. ) ezen családból való volt, s a már mongol dúláskor előforduló Mikud (Mikes Kolozsmegyében) helység is*Mikor a mikudi várba (mikesi vár) huzódott tordaiakat a tatárok kirabolták. Lásd Tordának András királytól 1291-ben nyert adománylevelét. Urkundb. zur Gesch. Sieb. I. 174. ) e család birtokában lehetett, mindazonáltal ezt okmányilag bizoyitani nem tudjuk, hanem a nemzeti fejedelmek eseménydús korszakában már feltaláljuk e családot oroszlán czimerével, előbb papolczi, később zágoni, majd zabolai előnévvel. A legelsők is, kik e családból feltünnek, a szabadság és függetlnségi harczok hősei és vértanui, ezek György és Benedek, kik jelen vannak Székely Mózes harczaiban, jelen a végzetes Brassó melletti csatában, hol fogságba s Basta kezébe esvén, hóhérbárd alatt vérzettek el*Bethlen Farkas V. 408. és Cron. Fuchsio 216, 223. ). Zsigmond, fennebbi Benedeknek fia, 1609-ben Báthori Gábortól Páván jószágot kap, 1611-ben mint a Brassóba huzódott elégületlenek egyike notáztatott, de Bethlen Gábor által nemcsak felmentetik*Mike Art. diet. II. 363. ), hanem gyakran küldetik követségekbe, s 1626-ban a Szalánczi György magvaszakadtán Zágonban nyer jószágot, nemsokára György és Kelemen-nel találkozunk, kik 1658-ban mint vezérek vezetik a székelyeket a medgyesi országgyülésre, hol nagyban befolytak arra, hogy a rendek Rhédey helyébe Rákóczit ujból megválasztották*Törvcz. Mike Art. diet. III. 165. ). Egykoru ezekkel a négy jeles testvér: János, Mihály, Kelemen és Pál*Egy másik Zsigmondnak fiai, ez a Zsigmond I. Rákóczi főlovászmestere vot. (Lásd Kállay a Ns. Székely nemz. 267. lap.) ). Ezeknek hárma Tarnóczi Sára kalandos elragadásáért*Kelemen nem vesz részt a kalandban. Biztosan nem lehet tudni, hogyPál testvér volt-e a fennebbiekkel, mert bár a notázáskor annak mondatik, Nagy Iván leszármaztatási táblázatában Farkas testvérének, s egy másik Zsigmond fiául iratik.) a fejedelem által 1634-ben perbe idéztetvén, elmenekült és megbélyegeztetett, de 1639-ben kegyelmet nyervén, visszadattak a hazának, mint kővári kapitány szerepel. Pál 1685-ben a honvéd. bizottmány tagja, 1686-ban mint országküldötte hozza el Schaffenbergtől a diplomát, később mint Tököli hive menekül ki, de népjogellenesen kézre kerittetvé, a legiszonyatosabb módon végeztetett ki, mint azt Zágon leirásánál látni fogjuk. A szabadság ezen kiszenvedett vértanujának fia volt Kelemen, a Rákóczi forradalomnak már fennebb jellemzett magasztos áldozata.

A testvérek között a legkiválóbb szerepet azonban Mihály játszotta, ki I. Rákóczi uralma kezdetével a lovas testőrség alkapitánya, az 1644. hadjáratban tüzérségi parancsnok*Kemény Józs. App. Dipl. ez évre. ), s mint ilyen Jármy Ferenczczel a székelyeket Regécz alá vezetve, azt beveszi*Szalárdi 188. ). Hogy pedig nemcsak jeles katona, hanem a fejedelem teljes bizalmát biró diplomata is volt, már csak abból is kitünik, miszerint 1648-ban Rákóczi Mihályunkat küldötte a lengyel trón megszerzésére, melynek elnyerésében csakis hamar bekövetkezett halála gátolta*Bethlen János. L. I. Sect. 5.). 1649-ben nejével Palczolay Borbálával kapja Maros-Ujvár felét. II. Rákóczi Györgynek épp ugy kegyeiben volt, mint atyjának, s többször küldötte követségbe a lengyelekhez és Velenczébe*Bethlen János I. c. L. 8.). De diplomatikai működése mellett a harczi szabályát sem akasztotta szegre, mert II. Rákóczi moldovai szrencsés hadjárata után a lengyelek segitségére 1653-ban küldött seregek fővezérévé Mikes Mihályt tette*Kemény Józs. App. Epist. IX. 156.). Az 1657. szerencsétlenül végződött lengyelországi hadjáratban korlátnoki minőségben veszen részt; mint ilyen irja alá a wierczboczi békét. Ott van az Erdélybe visszamenekülő fejedelem kiséretében, valamint jelen van a fehérvári országgyülésen is, hol a trónról lemondott Rákóczi birtokait biztositó okmányt ő is aláirja*Mike Art. III. 153.).

Midőn 1658-ban Rákóczit a medgyesi országgyülés, – főleg mert a Mikesek által vezetett székelyek feléje hajlottak – másodszor is trónra helyezte, Mikes Mihályt küldé Ferdinándhoz követségbe, s midőn a szilistrai pasha 80,000 emberrel jött Rákóci letételére, ismét Mikes Mihály volt a bodzai szoros oltalmára kiküldve, ki azt a székelyekkel 4 napon át hősileg oltlamazta, de utóvégre is a roppant ellenség megkerülte és áttörte a székely keblek által alkotott védvonalt, s a hazát elboritá. Mikes Mihály is csatlakozott. 1659-ben, midőn Rákóczi Erdély trónját harmadszor is elfoglallandó előrenyomult, előcsapatját Mikes Mihály vezette*Kemény József App. Epist. X. 102.).

A Rákóczit harmadszor is trónra helyező maros-vásárhelyi országgyülésen ujból korlátnoki minőségben működik*Betlen János 94. Különben hogy a székelységekkor is Rákóczi mellé állott, arra legtöbbet tett Mikes Mihály és Kelemen, ki akkortájt marosszéki főkapitány volt.), de a tollat csakhamar szablyával váltja fel, vezére levén azon dandárnak, mely kevésbe mult, hogy dec. 16-án Balázsfalvánál Barcsait be nem kerité. A Szebenbe menekült Barcsait Mikes egész idáig üzte, s Rákóczi megérkeztével az ostromot megkezdette*fundgr. II. 174, III. 581. ), honnan 1660. jan. 17-én Brassó alá száguldva, meghódolásra szoritá*Fundgr. III. 398.). Diadalmas megtérte után Rákóczi Szeben ostromát szintén rábizta, mit oly erélylyel vitt, hogy ha Szejdi Ahmed pasha máj. elején Szeben segélyére nem siet, rövid időn megadásra szoritotta volna*Fundgr. II. 213. III. 393 és Szalárdi krón. 490, 503. ). A török közeledtének hirére azonban elhuzódott, hogy részt vegyen a gyalui csatában, hol Rákóczi életét veszté, s azzal Erdély függetlenségének is sirja megásatott.

Még csak egyszer tünik fel Mikes Mihály, de ekkor is előbbi életéhez méltóan és ugy, mint a szabadsághősök egyik legóriásib alakja. Ő a Rákóczihoz, s a vele azonosult szabadság ügyéhez*Mert II. Rákóczi György daczára ingatag s változékony jellemének – melylyel a hazára többszoros csapást hozott – mégis ellenfeleivel szemben, kik a török által felerőszakolt adószedők voltak csak, Erdély függetlenségének oly védője volt, kitől a lovagiasságot s főleg a hősiességet megtagadni nem lehet. Azért mint Erdély függetlenségét minden irányban fenntartani törekedett utolsó fejedelme, érdeket költött s költhet emléke még most is, mert az utánna következők önállóság s tetterő nélküli bábok voltak az Erdélyre áhitozó szomszéd hatalmasságok kezeiben.) egészen a végletekig hű volt, s midőn már trónját nem védheté, oltalmazta Erdély függetlenségének végvárát Ecsedet, melyet Barcsai a budai pashával ostromolt, de Mikes Mihály oly erélyesen védte, hogy minden erőfeszités daczára is ahhoz még közeliteni sem tudtak. Ekkor Mihály testvérét, a kővár elestével kézrekerült Jánost kötéllel nyakában akasztófa alá állitá a pasha, s beizent, hogy ha a várat rögtön fel nem adja, testvére halni fog. De a rendületlen Mihály felelete az volt, miként: „Ismeri testvérét, hogy ha kell, a hazáért halni tud”. És ezen rettenthetlenség, ezen hősies elhatározás oly hatással volt a különben kegyetlen és vérengző budai pashára, hogy Jánosnak megkegyelmezve, elvonult*Fundgr. II. 124. és Pethő krón. folyt. 20. lap.). Azonban Barcsai boszuvágyóbb volt a töröknél, mert midőn mihályt számkivetette, a pasha által szabadon bocsátott Jánost kivetette, a pasha által szabadon bocsátott Jánost Váradra börtönöztette be, hol meg is halt*Kazi L. 8. és Enyedi István Hist. ). Ugy látszik, hogy Mihály sem sokkal élte túl, mert nevével többé nem találkozunk, pedig ha életben van, Kemény János trónra léptekor a többi menekültekkel együtt bizonyosan ő is visszatért volna.

A negyedik testvér Kelemen, bár II. Rákóczi Gy. alatt is marosszéki főkapitány, s a moldovai vajda Constantin ügyében beküldött székelység fővezére, 1659-n pedig háromszéki főkapitány*Enyedi hist. ), leginkább mégis Apafi korában szerepel, midőn tanács ur. itélőmester, statuum praeses, később portai követ, s a székelyek közt kormánybiztos volt, azonban nem kis homályt vet reá Béldi Pál elleni működése, melyben ugy látszik személyes harag és haszonvágy is szerepet játszott*Mert Béldi jószágait, nevezetesen az uzoni és bodolai jószágokat a státusokkal magának adatta. Lásd az 1679. országgy. végz. Art. 10, 11. ). Hanem ezen Kelemen botlásait helyre hozták az őt követett Kelemenek magasztos erényei.

A Tököli-mozgalomnak, mint fennebb látók, Pál hozta meg a Mikes család véráldozatát.

II. Rákóczi Ferencz szabadságharczában ismét két Mikes szerepel, a már fennebb ismertetett Mikes Kelemen és Mikes Mihály, kit a mozgalom kezdete a háromszéki főkapitányságban talált, s bár eleintén a császárpártiak részén volt, de csakhamar a nemzeti ügy mellé állott, s azt mindvégig a legnagyobb buzgalommal szolgálta. 1704-ben Pekrivel vezére a Kolozsvárt ostromló seregnek. Az ezévi fehérvári országgyülésen Rákóczi fejedelemnek választatván (jul. 5-én), az ezt tudató küldöttségnek elnöke Mikes*Rákóczi emlékiratai 76. lap. ). Az 1707-ki ónodi gyülésen Mikes Mihály Kemény Simonnal, mint a m.-vásárhelyi országgyülés választottja jelenik meg*Kővári Erd. Tört. 5. k. 78. lap. ). Az év végén ujból Cskban van a székelyek szervezése végett; Akton közeledtére azonban az Ojtozon kivonult Moldovába, mikor meglepetvén, kevésbe mult, hogy az ellen kezébe nem került*Cserei Mihály emlékirata. ). A nemzeti ügy elbuktával Mikes Mihály is többekkel felhasználva az amnestiát, visszatért. Később kormányszéki tanácsossá neveztetvén, báróságot, utóbb grófságot nyert.

Az 1848/9-i szabadságharczban a Szeben alatt elvérzett Kelemen hozta meg a család véráldozatát a haza szent ügyének; de Kelemen mellett a családnak minden férfi tagja János, Benedek és Károly is kisebb-nagyobb részt vett a jogvédelem nemes küzdelmeiben.

Itt csak egyes alakokat mutattam be, de ezeknek ily rövid jellemzéséből is felismerhető azon szép és emelkedett szerep, melyet a Mikes család történelmünkben játszott. Miért azon sorok, melyeket itt ezen család ismertetésére szenteltünk, nem pazarlódtak el, mert szabadsági küzdelmeinknek elhanyagolt terét világitjuk meg, midőn az azon szerepelt hősök emlékének az elismerés adóját meghozzuk.

Most pedig, miután Zabolát és az azzal kapcsolatos családokat kellőleg ismerjük, folytassuk kutatásunkat a falu környékén, egy sétát téve a Tatárhalomhoz.

Zabola és Tamásfalva között szabályszerüen emelkedik ki a térségből egy kerekded dombozat, ezt nevezik Tatárhalomnak. A néphagyomány a halom ily elnevezését ekként indokolja: A II. Rákóczi György letételére bejött s főleg a székelyekre a bodzai ellentállás miatt boszus tatárok egy csapatja dúlva és égetve vonult fel Háromszék terén. A lakosok mindenfelől a hegyekre menekültek, s onnan nézték a lángözönt, mely a vad csapat nyomdokain oly vésztjóslólag elterjedt. Zabola, Páva, Kovászna s a szomszédos faluk lakói azonban az elmenekülés helyett önvédelemre határozták magokat, elszántan inkább egytől-egyig küzdve vérzeni el, mintsem összetett kezekkel nézzék falvaik felégetését, javaik és szebb leányaik elraboltatását.

Összesereglettek azért mindenfelől, s a bodzai seregből fennmaradtakkal egyesülten a nevezett dombra huzták fel a zabolai templomkastély 6 ágyuját, körülte elsánczolt táborban pedig hadállást vettek. „Halál vagy győzelem” volt jelszavuk, ez volt zászlóikra irva, s Isten kegye az elsőt elháritva, az utóbbira segité, mert nemcsak feltartóztatták a tatárokat, hanem egy vérengző csatában legyőzve, visszaszalaszták, s igy menték meg egész felvidéket a gyászos feldúlatástól. A győzelem örömei után az elesettek eltakaritásához láttak. A dombtetőn azon hősöket temették el, kik a haza védelmében vérzettek el; a domb alján pedig az ellenségnek több ezerre ment halottait; azért nevezik e dombot Tatárhalomnak, s azért találnak mégma is a halom közelében annyi koponya és fegyvertöredéket. Mult és gyakran megujult dicsőségnek hervadhatatlan virágai díszlenek mindenütt, hős küzdelmek emléke lebeg e vidék minden tája, minden hantja fölött.

A győzelmet jelző domb mellett azonban ott van a vad dúlás emléke is Domokosflavának ma is igy nevezett fekhelyében, melyet a visszanyomott tatárok felégettek*Hogy pedig Domokosfalva ekkor és nem előbb dúlatott fel, azt az 1567. regestrum és az 1635. lustralis könyv is bizonyitja, melyekben Damakosfalwa néven még mint külön flau szrepel, azonban már 1635-ben is oly kicsinke falu, hogy cska két nemes, Cziriek Márton és János s néhány recuperált lakik ottan.). Nem is épült az többé fel, hanem a halmon küzdők közt volt lakói Szörcsére telepedtek meg, igy csaltolódott aztán Domokosfalva mindhárom határa Szörcse területéhez, miért Szörcsének még ma is 6 határa va, melyeknek hárát még napjainkban is „Domokosfalviak”-nak nevezik.

Zaboláva átellenben van a kicsinded Tamásfalva, hol Thury Gergely, Kézdiszéknek már háromszor megválasztott országgyülési képviselője lakik. Régen hires volt az innen származó Tamásfalvi család, melyből legelőbb Gergely és György emelkedett ki, kiknek 1415-ben Zsigmond király a bosniai hadjáratban szerzett hősi érdemeik jutalmául nemességet és czimert adományoz*Még pedig Tamásfalvi Miklós, Tamás és Imrére is kiterjedőleg. A nyert czimer kék mezőben futó arany szarvas szarvai közé akadt arany hálóval. Az okmány nevezett évben Kostniczban kelt. ). Nevezettek nyomában két Jánost találunk, egyik Székely Mózessel harczol Brassónál 1603-ban, mikor László testvérével Basta kezébe esvén, kivégeztetett*Bethlen Farkas V. 411. ); a másik János kezdetben Mihály vajdánál van mint csapatvezér, ki által marosszéki főkapitánynyá neveztetett, de midőn a vérengző szörny magyarirtó terveit közölte vele, azonnal átpártolt a haza megmentésére szövetkezett hazafiakhoz, s a tordai táborban 500 marosszéki lovassal jelent meg, kikkel Miriszlónál a bal szárnyat fedezte. 1602-ben Báthori Zsigmond segélyt kérő követe volt a tatár khánhoz, s már 8000-nyi segédhaddal közelgett, midőn Zsigmond leköszönésének hirére azoktól visszahuzódott*Erdély Tört. Ad. I. 174. ). Még csak egy Tamásfalvi tünik fel, s az Dénes, ki 1594-n Toldalagi Ferenczczel egyetértőleg Carillit elfogva, Bethlen várába zárta, s Báthori benn mardhatásának egyik főtényezője volt; meg is hálálta azt a könnyelmű fejedelem, mert következő évben számüzte s javait elkoboztatta. Ugy látszik, hogy Dénes és Jánosban kihat a Tamásfalvi család, mert többé sehol sem látjuk felmerülni.

Tamásfalván felül, a K.-Vásárhelyről Zabolára vezető ut mellett fekszik szent-Katolna, éppen azon ponton, hol a Kászon vize a Feketeüggyel egyesül. Itt az átjáratot Kecserévinek nevezik, hagyomány szerint azért, mivel a honfoglaláskor Kecse vezér ott szállott át. Szent-Katolna hangzatos nevét Benkő szent katonáról, vagyis a katholikus hitregének sárkánynyal viaskodó Szent-Györgyéről származtatja; azonban valósznübb, hogy az az egyházközség védszentjétől sz. Katalintól ered, mit igazol a pápai dézmák regesruma is, hol az 1332-ik év rovatában (646. l.) ezt találjuk: „Stephanus sac. de S-ta Katherina solv. 5 ban. ant. et 4 parv.”, mi néveredetének igazolásamellett egyszersmind adat arra is, hogy Sz.-Katolna a XIV. század első felében már tekintélyes egyházközség volt. Sz.-Katolna ujabb épitészetü templomát az innen származó Demien Antal, a pesti egyetem egykori igazgatója ujittatta ki, s látta el alapitványnyal. Szent-katolnai a Biró és Cseh család is.

Szent-Katolnán többször tartotta Háromszék közgyüléseit. Tudomásunk azonban csakis azon 1650-ben jan. 31-én tartott közgyülésrőlvan, melyen dálnoki Kovács Ferencznek hadban szerzett éredemeiért Rákóczitól 1647-ben nyert nemeslevele kihirdettetett*Ferenczi jegyzetei szerint, melyről alább Dálnok leirásánál.).

Szent-Katolnának filiája az alább fekvő Hatojka, melynek nevét a hagyomány onnan származtatja, hogy oda a dús legelőket nyujtó helyre legelőbb pásztorok telepedvén, nyájaik számára 6 akojkát vagy olkát*akolka – kis fészer. ) csináltak, ugy lett aztán a keletkezett helység neve Hatakojka, mely későbbi röviditéssel idomult Hatojkává, és hogy ezen névszármazási hagyománynak van némi alapja, azt ismét a pápai dézmák regestrumából láthatjuk, hol az 1332-ik évi bejegyzés sorozatában (646. lap) Salamon hatolkai lekészt 6 régi és 2 kis banalis fizetéssel találjuk, mig az 1333-ik év rovatában ugyanaz mint hatalkai pap két régi banalist fizet. Mely nevek a hat-olka, vagy akojka elnevezéshez nagyon rokonok, sőt ennél jóval későbben az 1567-ik évi regestrumban is Hatolka néven 17 kapuval fordul elő. Ez, de főleg a fennebbi adat még azt is mutatja, hogy Hatojka oly tekintélyes helység volt már a 14. század elején, miszerint önálló egyházközséget alkothata; ma, mint emlitém, leányközséggé degradáltatott. Hatojkán is tartotta közgyülését Háromszék, nevezetesen 1701-ben ju. 20-án azon közgyülését, melyen a házi és pénteki (?) szolgák a postálkodás alól kivétetnek ugyan, de a határszéli szorosokban való hadiszolgálatra köteleztetnek*Ferenczi jegyzetei szerint. – Hatojkáról származik a Pócsa család. ).

Hatojka annyira gazdag ásványos forrásokban, hogy a faluban, sőt határán is bajosan lehet édes vizet találni. Sz.-Katolna határán az Akasztódomb alján most két éve fedeztek fel egy kénüreget, melynek a Büdös kénbarlangjáéhoz hasonló kigőzölgése van. Közelében, de már Oroszfalu határán, van egy fürdővé átalakitott s a kézdi-vásárhelyiektől nagyon látogatott Fortyogó nevü ásványos forrás. E források és az akasztódombi kénüreg arra mutatnak, hogy a torjai Büdöstől egy kénréteg huzódik át Háromszék terén Kovásznához, hol, mint alább látni fogjuk, az ily veszélyes kigőzölgések ismét, még pedig nagy mérvben ismétlődnek.