XXVIII. Egy séta Rabsonné várához.

Rabsonné vára, a várromok. Kincskereső élete. Az e várhoz kötött regék, hagyományok. Kilátás. Barátság tető alatti tündértanya. Kis-Juhod völgye. Elemir tornya, regéje. A tóvá átalakult völgy, a völggyé átalakult tó. Rabsonné útja. A dészkavár barlangja. Rabsonné kincstára. Kápolna mezőn kápolna-rom. Juhod völgy erőditvénye. Ilyésmező. Földvár.

Parajd nem csak sósaknáiról nevezetes; környékén még sok más figyelmet, s felkutatást érdemlő hely van. Nem csak a természet gazdagítá fel kincseivel, hanem az emberek is hajdan sokat tevének érdekesítésére; s kedves olvasóim, ha kedvük van önöknek hozzám csatlakozni: egy érdekes sétára ajánkozom utmutatóúl.

Felfelé megyünk, a már ismert Kis-Küküllő, illetőleg Nagy-ág vize kies völgyén. Félórai séta után, kicsapunk annak jobb oldali (északi) magas hegyeire.

E völgyszegélyező hegysor tetején tul haladva, az Égetvész-nek háta mögött egy gyönyörü alakzatu trachyt torolvány (conglomerat) – szikla-csoport magasul fel; egy festői sziklacsúcs, melynek nyugati szöge falmeredeken van lemetszve; tetőcsucsa pedig gyönyörüen kicsipkézve; óriási szobrokat, sugárdiszgulákat, s más szeszélyes alakzatokat utánzó sziklaszálon lövelnek fel, mintazt mellékelt képünk mutatja. E hegy minden tekintetben nagyon érdekes, sőt költői; ha megmondjuk, hogy annak tető-lapján állott Rabsonné vára, ősváraink legérdekesebbike, legmesésebbike.

RABSONNÉ VÁRA PARAJD KÖZELÉBEN.

A magas, meredek szikla-hegyet északról a Kis-Juhod vizé-nek mély, sötét völgye; délről és nyugatról a Szilas patak árka folyja körül, s csak is keleti oldalán van egy keskeny, szintén falmeredek oldalokkal biró hegynyak által a hátrább fekvő Kőris dombbal összefüggésben; s csak ott mászhatánk fel – egy a hegy oldalán merészen kanyargó ösvényen – a sziklacsúcs fennlapjára.

Itt ezen csaknem megközelíthetlenül magas hegy-csúcson, széditő magasságban, állott Rabsonné vára, melynek legelőbb is rommaradványait mutatjuk be önöknek s azután elmondjuk rendre a hozzá kötött költői regéket is.

RABSONNÉ VÁRÁNAK ALAPRAJZA.

E vár hosszukás féltojásdad alaku volt. Nyugatra forditott kerek büttüjén tul a hegy sziklafala (A. Lásd alaprajzát alább) át van metszve, ezen még most is tekintélyes mélységü átsánczoláson tul merész alakzatu sziklaszálak halmaza következik, azontul a hegynek ugy alolról mint felülről megközelithetetlen sziklafoka.

A nyugati oldal egyenesen van hosszú fallal (BB) átépítve; itt legépebb a várfal, mely 4 láb szélességben bonthatlan szilárdan még ölnyi magasságba ma is fenn áll délkeleti szögletében oly tekintélyes bástya (C) állott, melynek mindenik oldalhossza 25 lépés volt, s melynek keletfelőli külső fala jelenleg is két öl magasságban áll fenn. E bástyánál, vagy jobban mondva falvonalba eső zömtoronynál a fal egyenes szögbe megtörődvén, a déli oldalon van tovább folytatva, hol iránya vagy 50 lépésre követhető; de itt megszakad, mivel a hegyéllel együtt leomlott a mélységbe. A szemben lévő északi oldalon szintén egyenes szögbe hajlitott fal (DDD) a dél-oldalival párhuzamosan fut; de nem fenn a hegyélen, hanem annak meredek, most erdővel benőtt oldalán vonul el, ugy hogy a faltól a hegy fenlapjáig egy 30 láb magas meredek oldal van.

E fal mintegy 100 lépésnyire, még 3–4 láb magasságban megvan; azután megszakad (mert a hegyoldallal együtt beomlott), de nyugati végénél, – hol a hegyre félkörben felkanyarodik – ujból néhány láb magasan fennáll. – E falak által körülölelt fenn-tér görbe, közepén felmagasuló, mindkét végén lehajló; hossza 190 lépés, szélessége (keleti oldalon) 90 lépés, mi mutatja e várnak tekintélyes nagyságát. A keleti vár-falon tuli hegynyak hirtelen egybe keskenyül ugy, hogy átmérete alig 20 lépés s ezen legkeskenyebb, lefelé lejtősülő, részen egy mély átmetszés (E) volt téve, mely a közelitést ez oldalról is lehetlenné tette.

A várfal és ez átmetszés között még egy közép védfalat emelt a természet: egy meredek oldalu szikla falat állitván oda, melyen csak bajjal lehet felmászni a tetején lévő várfalakhoz.

Ezen sziklában van egy bolond kincs keresőnek lakbarlangja: egy szoba nagyságu üreg. Ott van sziklába vésett ágya, kemenczéje; ott vannak szerszámai, melyekkel ő már évtizedek óta furja, vájkálja a hegynek tömör trachyt szikláit; már évtizedek óta lakik ott, már két bányaüreget (mert bányász volt) vitt be a vár alá; egyik (G) már 30 öl hosszú alagút, mert ő a vár közép pontján levő (hol mély üreg van) kut (F) alá akar ásni, hol eltemetve lennének Rabsonné roppant kincsei; az ő s a nép hite szerént: szekérkötő rud (minővel a szénát szekéren leszoritják) nagyságu aranyrudak; roppant arany-oroszlányok, kárbunkulus szemekkel; arany-kotló fiaival; nagy arany-hordók tele arany pénzzel; az ezen roppant kincset befogadó pincze pedig, három arany lánczon csüngő, fő-nagyságu, szintén háromszögü, gyémánt által van megvilágitva.

Ezen regés kincsnek feltalálására vágyakodik a szegény öreg, s bár jó módu gazda volt, majd mindenét elaknázta e kincskeresésbe; s bár elszegényedett, elöregedett de a feltalálás reményével még most sem hagy fel: hanem egész nyáron át a szikla üregben lakva, éhezve, nélkülözve, embert kerülve féltékenyen furja, faragja a hegyet; s midőn ő bozontos fehér szakálával, halvány arczával kiemelkedik onnan a föld kebléből, azt hinné az ember, hogy valami szellem, őre e roppant kincseknek, s félénk előitéletes ember könnyen megrémülhetne e tulviláginak tetsző lénytől. Mi előre értesitve lévén itt létéről, megjelenése által nem voltunk meglepetve, s bár eleget faggattuk, s lekenyerezni is megkisértettük, élelmünket megosztván véle: még se tudtunk e várra vonatkozólag valamit belőle kisajtolni; ő bizalmatlanul, félve tekintett reánk, mint kincskereső vetélytársakra s Istenre kért, hogy ne vigyük el a kincset, melyért ő annyit fáradozott; erről biztositva, őt megnyugtatók, s a vár-tető csucsára kimászva, gyönyörködénk az innen feltáruló szép kilátásban.

E magas pontról látszik egyfelől a Kis-Küküllő völgye Parajddal; tul felől a Juhodvize völgye Ilyésmezővel; balra a Firtosnak gyönyörű alakzatu csucsa; tul rajta, messze távolban a fogarasi havasoknak gyönyörü lánczolata; idább a siklódi Nagykő és a szovátai havasok közt hullámzatos hegysorok felett, a hegyalji havasoknak elmosódó képei tünnek fel. S most lássuk e vár regevilágát. A rege azt mondja, hogy az e várat épitő Rabsonné, Firtosné és Tartodné három testvér volt, s mind három várban egyszerre gyujtották meg a gyertyát. Tehát e rege mutatja e váraknak egykori épitését, jelöli, hogy azok egymással láttani egybeköttetésben voltak s vész idején tüz-jel által adtak hirt egymásnak.

Más rege azt mondja: hogy ördöngös mesterséggel épitette e várat Rabsonné; s egy bűvös kakas és macska hordta fel az anyagot a hegyre. Ez jelképezi azon roppant, szintén emberi erőt tulszárnyaló épitkezést, mely hogy miként vitetett végbe, a csaknem meredek hegytetőn szinte megfoghatatlan.

Rabsonnét tündérkirálynénak és nagyon furfangosnak tartja a nép rege, ki még az ördögöt is rászedte, mert azzal egy utat alkudott ki magának egy hegy aranyért és egy völgy ezüstért, e büvös uton oly sebesen haladott táltos lovaival, hogy midőn Tordán elsőt harangoztak, még várában volt, s mikorra beharangoztak, már Tordán volt a templomban; kocsisa egykor kalapját leejtvén, leakart szálni, hogy felvegye. Ok nélkül szállasz le, – mondá asszonya – mert már 5 óra járó földre maradt el.

Az ördög mind követelte az utért igért bért; de Rabsonné mind húzta, halasztotta, csalogatta ördög uramat; több éven át szép szóval tartotta, s szekerezett bűvös utján. De végre ördög uram is elveszté türelmét, s várni többé nem akarván, Rabsonné össze hajtá kis kezének szép ujjait, s arra egy aranyat, tenyerébe egy tallért téve, mondá; Im itt van a hegy-aragy és a völgy-ezüst. – A rászedett ördög dühösen rohant el szétrombolva a büvös útat; de romjai most is meg vannak; leszállva, majd megkeresendjük.

Rabsonné várától nyugatra a Barátságtető alatti Borza-vápában, egy barlang van; ott laktak régen a tündérek, azon aranyhajú, habköntösü szárnyas leányok, kiknek Rabsonné királynője volt, s mikor Firtos és Tartodon lakó testvéreihez ment látogatóba, mindig elkisérték.

Egy pásztort egykor behivtak oda a mulatozó tündérek, három napig énekeltek, muzsikáltak neki, tánczoltak, enyelegtek körülte, s kártyázni kezdvén, egy nagy kalap aranynyal bocsájták el; de ő kimenvén, leönté a földre, s visszatért, hogy még hozzon egy más kalappal, hanem ekkor a tündérvilág már eltünt, s mikorra kiment, hogy künnhagyott aranyát keresse, az szénné változott át. Azonban a tündérek, a vidék ezen kedves lakói kihaltak, s a büvös barlang elhagyatva áll ottan.

E rege talán azt akarja sejtetni, hogy a várhoz tartozott katonai telep itten volt a Borza völgyében, de a Rabsonnét kisért harcznokok kivesztek e vár romba dülte után.

Egy másik hagyomány azt mondja: hogy a várat Rákóczi András épittette, kinek a vártól északkeletre eső Küpüskút lapossa nevü fennsikon véres csatája volt a tatárokkal. E követelt csatatéren még most is harczi bárdokat, kopjákat, nyilakat, s más eszközöket kapnak; de ugy látszik, hogy a hagyománynak várat épitő Rákóczija csatát vesztett, mert ezen hagyomány a tatárok által dúlatja fel Rabsonné várát.

E regék, e hagyományok mind homályos ködfátyol-képei a titok-teljes múltnak, melyet felvilágitani nem tudnak, melyek legföljebb bizonytalan sejtelmeknek messzetávolban elmosódó árnyképeit mutatják fel.

Hogy ki volt a rege Rabsonnéja, bűbájos tündérnője, hogy a történelmi kor határain tuleső mythosi alak melyik korban élt, mikor épült e hatalmas, ez évezred viharával megküzdött vár? bajos meghatározni; a rege legfölebb azt constatirozza, hogy e várban egy gyönyörű nő, vagy özvegy lakott szép, bübájos, kit tulvilági lénynek fest a hagyomány; – és azt, hogy ez a Firtos és Tartod várával egykoru, egybeköttetésben lévő vár volt, egy láncszeme a Székelyföldet környezett és áthálózott várlánczolatnak, a Rákóczi névvel egybekötött és a tatárokkal való csaták emlékét fenntartott hagyomány arra mutatna: hogy itt is a mongol, vagy valamely későbbi tatár-csorda megjelent, és dúlt; – vagy, talán a Rákóczi forradalomkor ezen fekvésére nézve oly erős várat a nép kiigazitva, védhelyül felhasználta.

S miután e várnak – a bizos tudás határát messze túlhaladó – multját úgy se derithetjük fel: szálljunk le annak viharos ormáról, hogy a környékén levő más nevezetes helyek, és műveletekkel is megismerkedjünk.

Említők, hogy a várhegy északi aljában a kis (vagy tekeres) Juhod vize törtet le. Egy gyönyörü völgy-kebel tárul itt fel; oly szép, minőt talán nem rejtenek féltékeny keblökben a havasok. Mindkétfelöl magas szikla-hegyek ölelik körül; délről, a meredeken lehanyatló várhegy szeszélyes sziklaszálaival, északról az Eleméroldala, melynek zöld lomberdei körül gyönyörü alakzatu sziklaszálak, mint megannyi kövült óriások tornyosodnak fel.

Ezeknek legnagyobbika a festői és több száz öl magas, sugár Elemér-tornya. Ki ne ismerné azon szép regét, melyet Dózsa Dániel ”Zandirhám” czimü hőskölteményében is közlött; – ki ne látná e táj felett lebegni Rabsonné bűbájos leányát – Irmát; – ki ne látná az e leánykát szenvedélyesen szerető Zelemirt, ős-mythosi korunk e sziklákat maga után varászló Orpheusát, s kinek ne ötlene eszébe tragícus vége e szerencsétlen párnak? A rege röviden ez:

Zelemir megpillantja Irmát, benne eszményképét ismeri fel, s szereti oly lángolón és szenvedélyesen, mint azon lovagkornak költészetben gazdag emberi tudtak szeretni. De Rabsonné, egy férje által elcsábitott, s boszut esküdött asszony, Mitács által tévhitre vezetve, azt hiszi, hogy Irma és Zelemir testvérek s természet-ellenes szerelmöket tiltja, másfelől elhiteti Zelemirrel, hogy szép szerelmesét Firtos tündére látogatja éjjelenként s kődalakban, mint ujkor Zeusza, bitorolja a leányka öntudatlan szerelmét. A féltékeny Zelemir, a századik leölt besenyőnek koponyájából ivott büvitaltól kábultan, kémlel, ellesni a titkos szerelmi légyottat. Im! a holdkóros Irma leszáll anyja várának vészes szirtgérinczein, s tekintetét merően a holdra szegezve mász ki Elemér tornyán. – A kábult Zelemir a leányka árnyában a vélt firtosi tündért hivén, utána iramlik, s a szikla-élen lebegő leányra kiált, ez fölébredve, alázuhan; magával ragadva féltékenyen epedő Zelemirjét; s egybekarolva, egymás dobogó szivén halnak azok, kik az életben nem egyesülhetének.

Ekkor a bosszus Mitács földeriti hazugságát Rabsonné előtt. Ez leányához siet az örömhirrel, hogy már szabad szeretni Zelemirt. Leánya sehol, utánna indul, s megtalálva a szirt aljában az elzuzott két szerencsétlent szive megreped, s ő is meghal. Oda a szirt alá temettetett el az ármány e három áldozatja, oda a sziklára vésetett fel a szerelem e megható drámájának története; lemosta azt a századok viharja, de a nép ez emlék-szirtet ma is Elemir tornyának vagy kövének nevezi s a rege fentartá emlékét e szerelmi áldozatoknak.

Ott áll most is az emlékszikla s oldalában solymok tanyáznak; üregeiben régi háborus idők viszontagságai között, sőt még a forradalom után üldőztetések korában is sokan találtak menhelyet. Szép e sziklaszál, szép e gyönyörü völgykebel, de még szebb volt néhány évtizedddel ez előtt; mert 1831 táján a völgy szük torkolatja előtt két szikla leomolván, feldugta a Juhod folyását, ekként egy gyönyörü, több hold kiterjedésü tó alakult, melynek tükrében e gyönyörü sziklaszálok visszatükrözték magokat, tó melyből az elboritott völgy ligeteinek fa tetői meredtek ki, s hullámaiban óriási pisztrángok tanyásztak. De a természet szeszélyének ezen müve 1844-ben eltünt, mert a tó szirtgátjait elszakitva, isszonyu árvizként rohant le a völgyen, iszapágyából pedig gyönyörü völgykebel állott elő, melyet ma is tókerületnek neveznek. Igy alakit és idomit a természet játszi nagyszerüségében.

De a természet nagyszerüsége ne feledtesse velünk az emberi művek nagyszerüségét.

A várhegy nyugati aljánál vonul el Rabsonné útja, s a Juhod völgyén átcsapva a Deszkásvár (hegy) sarkánál vonul ki, s Isten erősse alatt keresztül a Tekeresi utra, onnan átvág a Répáson Sugora, áthatól Sebesdre (hegy) innen a Tekenyősdre, s végre a görgényi havasokra.

Ez ugyanazonos a Rákos-szorosi Kakas-borozda a hargitai Ördögútjával, melyet Zetelakán, Oroszhegyen át elkisértünk az oroszhegyi fennsikig, s mely onnan átcsap állitólag ide, bár én Rabsonné várán tul (délfelé) nem kaphatám meg vonalát.

Ezen töltés itt (mint mindenütt, havasos tájon) roppant, ragacs nélkül összehalmozott szikladarabokból van félkerek (leforditott teknő) alakra feltöltve, vagy két öl alappal, s épebb helyein 6–7 láb magasságban.

Hogy e töltés nem lehetett utvonal, az itt is felötlő, mert az a Deszkás várának már itt is meredek oldalán megy ki; de észkán*Északi oldalán, mit a székely röviditve észkának hiv, igy hegy észka, ház észka, kert észka. stb. csaknem függőleges meredek oldalon lejt le, hol gyalog is bajjal lehet lehatolni.

De hát az a Dészkás vár miféle? kérdezhetné az olvasó. Az egy hegy, melyen ugyan vár nincsen, de déli aljában, egy roppant trachyt torolvány (conglomerát) sziklában, van egy meglehetős terjedelmü barlang, mely háborus időkben menhelyül szolgált a vidék lakóinak, s mely hagyomány szerint, ellévén gerendák és deszkákkal zárva, innen neve. A nép ugy hiszi, hogy itt e barlangban van elrejtve Rabsonné roppant kincstára. Egykor kincskeresők kutattak ott s ástak mindaddig mig nagy vasajtóhoz értek, melyet három roppant lakat védett, leütték ezt, és az ezredév óta zárt ajtó oly zajjal pattant fel, hogy a hegy megrendült belé, a nyilaton át pedig roppant kincshalmaz tünt fel, de midőn mohó vágygyal siettek a kincspakolásra, félelmesen megdöbbentő hang hallatszott mondván: Ember-élet esett áldozatul e kincs elrejtésekor, s csak ember-élettel lehet azt kivenni. A kincskeresők ennek hallatára megszaladnak, még elég jókor, mert hátuk mögött egy roppant szikla zuhant le, s elfedé a kincstár ajtaját, mondja a nép rege.

Ilyés mezeje felé vettük visszautunkat, s a Juhodnak szép völgyén haladva lefelé, Kápolna-Mező nevü helyre értünk. És rá is akadtunk a hely elnevezést igazoló kápolna romjaira, vagy jobban mondva oly alapfalakra, melyek egy 20 lépés hosszu, 12 lépés széles köridomu épületre engednek következtetést vonni, ez idom pedig egy byzánczi módorban épült köridomu (ó keresztény basilikai izlés) egyházat sejtet. E kápolna itt ezen, még csak száz évvel ezelőtt is lakatlan vidéken, azt mutatja, hogy az Ilyésmezeiek ide települte előtt, a messze hajdanban, e vidéken még laktak emberek. A hagyomány Rabsonné várával köti egybe, s azt mondja, hogy még pogány templom volt; ugyde azt tudjuk, hogy természetet istenitő és hitünknek épitett templomai nem voltak (ilyeseknek romjaira sehol se találunk), hanem folyók partjain a szép természetnek égkupja által fedett nagyszerü imaházában szoktak volt ők áldozatot hozni Hadurnak.

E szerént hát régen vagy valami falu állhatott ott, vagy Rabsonné várának, keresztény hitet felvett ura épithette a kereszténység azon első századaiban, midőn nálunk is görög szertartás és épitészet divatozott; mignem ennek rövid uralmát a nyugati egyház befolyása ki nem szoritotta; e feledett rom tehát igen régi, s épitészeti tekintetben igen érdekes, mint a Székelyföld köridomu imaházainak egyetlen példánya.

Alább, ott, hol az északkeleti irányból letörtető, pisztrangdús Nagy-Juhod-dal a Kis-Juhod egybeszakad, hatalmas, régi erőditményeknek látszanak bámulatos nyomai.

Két öl magoságu, alapjában 4–5 öl szélességü gátony zárja át az itt közel 600 lépésnyi széles völgyet; e töltést mindkét oldalról széles mély sáncz szegélyzi, közepén utnyilat van hagyva. Kissé hátrább, (Rabsonné vára felé) három egymással párhuzomosan futó, s a völgyet egészen átszelő kőrakásnak falszerü vonala huzódik el, oly kőhalmaz, mely magas, vastag falaknak omladványaira mutat.

Ezen cyclopsi müvek, melyek az egész völgyet megközelíthetlen és bevehetetlen erősséggé változtaták át, egy a történet elötti kor homályában elvesző időszaknak óriási erőditvényei, s igen egy jellemüek a Rabsonné vára alatt elvonuló töltéssel, melyet fennebb ismertettünk; ezek valamint amazok is kétségtelenné teszik, hogy ezen völgyben hajdan egy jelentékeny város, vagy katonai telep létezett, melynek temploma a Kápolna-mezőn állott; fellegvárát pedig Rabsonné légi vára képezé. Ezen sánczolatok, ezen Tyrins romjainak nagyszerüségével biró erőditvények annak külvédvonalát alkoták; és az igy elzárt, s többi oldalairól csaknem megmászhatlan meredek hegyektől szegélyzett völgy megközelithetlen biztos védhely volt. Hogy mikor és mily nép által épittetett: arról még a hagyomány is hallgat; de ha Rabsonné várát ős székely-várnak hiszük, akkor ezek is őseink nagyszerü müemlékei közé sorozhatók.

Negyed órával alább van Ilyés-mezeje, egy alig 80 éves telep, melynek ma már 50, a völgyben szétszort háza van. Gyermek-koromban még láttam azt a 125 éves öreg oláhot és 115 éves feleségét, kiknek gyerekei, unokái és dédunokái népesiték e falut.

Ilyés mező,*Ilyésmező már Marosszék területén fekszik az ugynevezett székhavasán, lakosai taxát fizetnek, s nehány nevezett székely család kivételével mind pásztoréletet folytató oláhok. körülbelől Parajd irányában fekszik, s mi a Kis-Küküllő és Juhod völgyét elválasztó magas hegyen másztunk át. E hegy Földvárnak hivatik; a hagyományok szerént régi háborus időkben ott szokta volt elsánczolni magát a nép, s innen az elnevezés.