87. Kossuth levele Görgey Artúr vezérőrnagynak a hadügyminiszteri tárca átvételéről+

Debrecen, 1849. május 4.

 

Az ápril 26-i győzelmes csatáról 401. szám alatt kelt hivatalos jelentését, vitéz hadseregünk újabb dicsőségének fényes tanújelét a legnagyobb örömmel s elismeréssel és köszönettel fogadtam.

Tökéletesen osztozom mindazon nézetekben, miket tábornok úr a vitéz hadsereg kiegészítése – a tisztek alkalmazása körül a régiebb sor- és első honvédzászlóaljakrai méltó tekintet, a zászlóaljparancsnokok megválasztása körüli óvatosság s a huszárezredek teljes számra egészítése iránt említett 401. számú levelében felhozott.

És semmit sem óhajtok inkább, mint épp ezen elvek szerint gyorsan és erélyesen keresztülvive látni azon tetemes újoncozás kiállítását, melynek legalább 50 000 főben rögtönös kiszedése iránt már intézkedtem*.

De hogy ez valósággal azon elvek szerint keresztülvíve legyen, ennek garanciáját csak abban találom fel, ha tábornok úr a hadügyminiszterséget – melyre a nemzet által reám ruházott hatóságnál fogva felszólítottam – nemcsak elvállalja, hanem valósággal által is veszi.

Igen sajnálom, hogy ez iránti számosb felszólításomra még nem vettem tábornok úr nyilatkozatát, minek következése az is, hogy a hadügyminiszter iránt a nemzetnek jelentést nem tehetvén, ezen késedelem köznyugtalanságot okoz, s engem azon antikonstitucionális kényszerűségbe helyez, hogy magam vagyok kénytelen ezen közügyekkel közvetlenül foglalkozni, holott én, mint az ország kormányzója, az alkotmányos élet kelléke szerint csak miniszterek által s azoknak ellenjegyzése mellett kormányozhatok, mióta az oly nehézkes s a felelősség elvét kollegialitásánál fogva kizáró Honvédelmi Bizottmány helyébe a miniszteriális kormányzat lépett.

Senki nálamnál ugyan jobban nem méltányolhatja tábornok úr személyes jelenlétének a hadi főparancsnokság, s győzelmes hadseregeink vezérlete körüli szükségét és fontosságát.

És nem is akarnám, hogy vezéri pálcáját a miniszteri tárcával hamarébb felcserélje, mint a hadi munkálatoknak, hogy úgy mondjam, egy nevezetes felvonása személyes vezérlete alatt berekesztetik.

De úgy vélekedem, hogy miután a nemzet hálájában s a história emlékezetében amint dicsőséges, úgy örökre nevezetes hadjáratában az ellenséget a Tiszáról az ország nyugati határaihoz menekvésre kényszerítette, erejében megtörte, hat ütközetben megverte, Komáromot a nemzetnek megmentette, seregeinket a Dunán átvezette, s a megtört ellenséget mindenütt futásnak kényszerítette, ha mindezekhez Budának visszavételét hozzácsatolandja* – hazánk védelme a harc terén oly karba lesz helyezve, hogy a legközelebbi időkre nézve a hadügyminiszterség a seregparancsnokságnál sokkal fontosabbá válik.

Fontosabbá pedig azért, mert a megszalasztott, szétvert, lehangolt és megkevesített ellenség folytonos üldözése körül egy ideig alkalmasint inkább az ország különböző részeibeni hadseregek kellő elosztása s az ország biztosításának szempontjából teendő általános intézkedések lesznek azok, melyek tábornok úr magas hazaszeretetének s vezéri tapintatának a legfontosabb feladatul szolgálnak – míg diszpozícióinak végrehajtása éppen személyes jelenlétét jó alvezérek választása mellett annyira igénybe nem veendi.

Mert én korántsem hiszem ugyan szabadságharcunkat vége felé közelgeni: de arról meg vagyok győződve, hogy mentünk már annyira, miszerint az ellenség, ha meghódításunk eszméjével fel nem hágy, úgyszólván újra kénytelen kezdeni a háborút – s azt tudom, hogy ezt azon erővel, melyet most még hazánkban bír, siker reményével nem teheti.

Hanem vagy saját tehetségével új erőt kell teremtenie, vagy orosz segítséghez fog nyúlni, mindkettőhöz pedig idő kell.

Annálfogva tudom azt, hogy mindkét esetben az ország véderejének növelése, rendezése, helyes elosztása, és az újabb inváziók lehetetlenítése körüli intézkedés egy időre, valamint az országra nézve legfontosabb s határozóbb, úgy tábornok úr magas tehetségeinek is legmegfelelőbb.

Azt gondolom tehát, minél inkább hivatva van tábornok úr honunk megvédésében a legfontosabb helyen állani, annál inkább sietnie kell a hadügyminiszteri tárcát, mint ez idő szerint legfontosabbat, kezeibe venni.

Lehet, hogy egypár hónap alatt ismét a hadvezérlet leend fontosabb a miniszteri tárcánál, s én és a haza – mint mindig, úgy ekkor is – tábornok urat kétségtelenül a legfontosabb hely elfoglalására hívandja fel.

De most, ez idő szerint, a miniszterség a fontosabb – itt kell készülni a túladunai hadsereg, Bem, Dembiński*, Perczel seregei s az erdélyi seregek mozdulatai irányzatának* elannyira, hogy egy időre a fővezérséget a különböző seregek destinációjának megszabása körül látom inkább, mint a csatatéren forogni. Innen kell a honvéderő megkettőztetését – melyet tábornok úr is a legszükségesebbnek mond, intézni, rendezni, osztályozni – innen függ azon elvek életbeléptetése, mikben tábornok úr annyi fontosságot helyez stb., s éppen azért most a haza körülményei tábornok urat a miniszteri tárca élére kívánják.

Annálfogva kérem tábornok urat, vegye be mihamarébb Budát – s amint azt bevette, siessen a miniszteri tárcát átvenni.

Buda bevétele után ott a hadvezérletet más is elviheti addig, míg az ellenség nagyobb erőt gyűjt ellenünk. – Elvihette volna Damjanich* – ha nekem úgy, mint a hazának kimondhatlan siralmára azon szerencsétlenség nem éri. Elviheti Bem, elviheti Vetter*. – Lehet, hogy a sereget meg is kellend osztani. De a miniszterséget tábornok úron kívül más helyesen nem viheti.

De nem lehet ezt még csak helyettesíteni sem. Mészáros folytathatta ideiglenesen a minisztériumot – mert ő miniszter, és természetes, hogy az maradhat, míg utódjának a tárcát át nem adja. – De más önt nem helyettesítheti, mert az aláíráshoz miniszter kell, nekem egy rendeletem, egy kinevezésem sem érvényes, ha miniszter nem kontraszignálja – a miniszteri kormányzat elve azt múlhatlanul így kívánja.

Azért ismételve kérem tábornok urat, siessen Buda bevételével, és vegye át miniszteri állásának magas és fontos gondjait; mindenesetre pedig haladéktalanul nyilatkozzék, mert én a hadügyminiszteri tárcát betöltetlen tovább nem hagyhatom az ország nagy kára és személyemnek nagy kompromissziója nélkül.




Hátra Kezdőlap Előre